Ha a jog érvényesülését az önkéntes követés nem biztosítja, a kötelezettség teljesítésére vagy biztosítására irányuló szankció az állami kényszert alkalmazó bírósági végrehajtás polgári nemperes eljárása során érvényesül. A végrehajtás foganatosítása egyet jelent az állami kényszer tényleges alkalmazásával, e kényszert a végrehajtási eljárás sajátos szereplőjének, a bírósági végrehajtónak az eljárása testesíti meg. Az állami kényszer elsősorban vagyoni jellegű hátrány, amelyet a végrehajtás foganatosításának szakaszában a bírósági végrehajtó alkalmazhat. A végrehajtás foganatosítása konkrét végrehajtási cselekmények útján "elevenedik meg", amelyek az eljárásjogi szabályok helytelen alkalmazása folytán törvénynek nem megfelelő állapotot idézhetnek elő. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) a végrehajtás foganatosításának sodrásában a jogalkalmazás legjelentősebb jogorvoslati eszközeként szabályozza a végrehajtási kifogást ([Vht. 217. §- 217/B. §), amely a végrehajtó intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása ellen terjeszthető elő a végrehajtást foganatosító bíróságnál.[1]
A végrehajtási kódex a Vht. 2011. decemberi, átfogó módosítását[2] megelőzően, meglehetősen szűkszavúan deklarálta az eljárási szabályokat, így keretszabályai folytán kevés támpontot adott mind a végrehajtási kifogást előterjesztő, mind az azt elbíráló bíróságok számára. A jogorvoslati fórum részletes szabályok hiányában a külön nem szabályozott eljárási kérdésekre a polgári perrendtartást alkalmazta
- 131/132 -
a polgári nemperes eljárás sajátosságainak megfelelően (Vht. 9. §) és a jogalkalmazási tapasztalatok tükrében formálódó bírósági gyakorlatra igyekezett támaszkodni. A "bíró alkotta jog" egységessége azonban nem forrott ki, mivel a jogorvoslati eljárások elenyésző számban jutottak el a joggyakorlat egységessége felett őrködő Legfelsőbb Bíróságig (ma Kúria), ennélfogva kevés az iránymutató határozat a végrehajtási jog területén. A törvényalkotó féket is jelentő különös és részletes szabályok felőli hallgatása a jogalkalmazókat szabadjára engedte és a bírósági gyakorlat számos olyan jelenséggel szembesült, amelyek felvetették a jogszabály módosítás, ekként a törvényi szintű szabályformálás iránti igényt.[3] A jelen tanulmány a bírósági végrehajtás foganatosítása során igénybe vehető, a Vht. sui generis és legfontosabb jogorvoslati eszközét, a kifogást elemzi az újonnan hatályba lépett törvényi módosításokból kiindulva, egybevetve a korábbi szabályozással oly módon, hogy a hatékonyságot mint szabályformáló célt helyezi a fókuszba. Az áttekintés során felvázolom a témát érintő bírósági jogalkalmazás során tapasztalt jelentősebb gyakorlati problémákat, egyúttal célom a megoldás keresése az újonnan hatályba lépett vonatkozó rendelkezések tükrében.
A jogi képviselő útján eljáró adósok körében az előterjesztett beadványok túlnyomó többsége "végrehajtási kifogás" elnevezéssel érkezett a végrehajtást foganatosító bíróságra, bár tartalmilag azok legtöbbje nem a végrehajtó intézkedése ellen irányult. Ennek az eljárásnak az egyik mozgatórugója az lehetett, hogy a legtöbb jogorvoslati eszköz[4] igénybevételével ellentétben a végrehajtási kifogás előterjesztése nem járt illetékfizetési kötelezettséggel. Az illetékmentesség kedvezménye a jogorvoslattal élő adós számára abban nyilvánult meg, hogy az előterjesztett kifogás eredménytelensége nem okozott számára semmiféle anyagi kockázatot, azonban a végrehajtást kérő hátrányt szenvedett, hiszen az illetékmentes jogorvoslati eljárás hozzájárult a végrehajtás elhúzódásához. Az illetékekről szóló törvény 1990. évi XCIII. törvény 2012. január 1. napjától hatályos módosítása (Itv. 43. § (8) bek.) illetékfizetési kötelezettséget ír elő a kifogás
- 132/133 -
előterjesztése esetén, ennélfogva tetten érhető az a jogalkotói szándék, amely gátat kíván szabni az eljárási jogokkal való visszaélésnek.[5]
Joggyakorlati tapasztalat, hogy a végrehajtási kifogást előterjesztő érdekelt jogorvoslati kérelmében a végrehajtó több intézkedését, illetve intézkedésének elmulasztását sérelmezi egyidejűleg. Kérdésként merül fel, hogy a jogorvoslati kérelem az illetékfizetési kötelezettség szempontjából egy végrehajtási kifogásnak minősül vagy a végrehajtó kifogásolt intézkedéseinek számához igazodva, több végrehajtási kifogásként kell-e azt figyelembe venni. Amennyiben a kifogásolt végrehajtói intézkedések számához igazodik az illetékfizetési kötelezettség, a jogorvoslatot előterjesztő érdekelt egy ízben teljesítette azt, így további eljárási szükséghelyzet áll elő. A jogorvoslati kérelem érdemi elbírálása érdekében az eljáró bíróságnak hiánypótlásra történő felhívás keretében be kell szereznie az érintett nyilatkozatát, és ez alapján kell megállapítania, hogy a további illetékfizetési kötelezettség elmulasztása esetén melyik végrehajtási kifogás tekintetében kell leróttnak tekinteni a jogorvoslati illetéket.
A jogalkotó az illetékfizetési kötelezettség megteremtésével nem szándékozott méltánytalan helyzetbe hozni az eljárás azon résztvevőit, akik a végrehajtó intézkedését vagy annak elmulasztását alappal kifogásolják. Ennek megfelelően a végrehajtó intézkedése által sérelmet szenvedett "pernyertes" félnek az általa lerótt illeték visszajár (Itv. 43. § (8) bek.).
A Vht. jelen tanulmányban elemzett átfogó módosítása során alapvető jogalkotói cél volt a végrehajtási eljárások sokszor évekig tartó elhúzódásának megakadályozása. Az eljárások elhúzódásának, mint a joggyakorlatban nem ritkán előálló jelenségnek a motivációs háttere rendkívül összetett. Véleményem szerint az eljárási határidők szűkre szabásával e betegségtünet nem gyógyítható, bár kétségtelenül kezelhető.
Az eljárás gyorsítása érdekében a határidők időtartamának rövidítésében kifejezésre jutó szigor az eljárás minden résztvevőjét érinti. A végrehajtási kifogás benyújtására a törvény szubjektív határidőt állapít meg: ez a kifogásolt végrehajtói intézkedéstől, illetve a róla történt tudomásszerzéstől, akadályoztatás esetén pedig az akadály megszűnésétől számított 15 nap (Vht. 217. § (2)
- 133/134 -
bek. vö. Vht. 217. § (5) bek.).[6] A jogorvoslat kellő időben való előterjesztéséhez fűződő jogalkalmazói fegyelmet szolgáltja az a tételes jogszabályi rendelkezés is, amely értelmében a későbbi tudomásszerzés vagy az akadályoztatás tényét kellően igazolni szükséges (Vht. 217. § (2) bek. második mondat utolsó tagmondata). Másrészt objektív (végső) határidőt is megállapít a törvény a jogorvoslat előterjesztésére: ez utóbbi a végrehajtó intézkedésétől számított 3 hónap (Vht. 217. § (2) bek. utolsó mondat). A kifogás előterjesztésére nyitva álló objektív határidő mértékét a tárgyalt törvényi módosítás folytán 6 hónapról 3 hónapra rövidítette a jogalkotó.
A végrehajtó továbbra is 3 munkanapos határidőn belül köteles a kifogást és a vonatkozó iratokat a bírósághoz továbbítani (Vht. 217. § (2) bek.). A bíróságnak 8 munkanapon belül kell intézkednie a szükséges iratok beszerzése iránt, vagy szükség esetén rendelkeznie kell a kifogás hiánypótlásra történő visszaadásáról (Vht. 217. § (3) bek., 217/A. § (2) bek.). A korábbi törvényi szabályozás alapján a bíróságnak a kifogás elbírálásáról szóló végzését 60 napon belül meg kellett hoznia (a tárgyalt módosítást megelőzően hatályban volt Vht. 217. § (5) bek.). A törvény a döntés meghozatalára biztosított 60 napos határidőt legvégső határidőként jelölte, ugyanis a bíróságnak soron kívüli eljárási kötelezettséget írt elő, amely elvárást a módosítást követően is fenntartotta az eljáró bíróság irányában (a tárgyalt módosítást megelőzően hatályban volt Vht. 217. § (4) bek. és a tárgyalt módosítás folytán hatályos Vht. 217/A. § (1) bek. utolsó tagmondata).[7] Ennélfogva a jogalkotó, figyelemmel arra, hogy a tényállás kiderítése a kifogás elbírálásának fontos része,[8] a bíróságot kötő döntés határidő mértékét rövidítette (rövidíthette) meg. Ennek megfelelően a végrehajtási kifogás elbírálására - további bizonyítás felvétele nélkül - nyitva álló 60 napos határidő a módosítás következtében 45 napra rövidült.
Az eljárási határidők szigorításán túl a jogalkotó a végrehajtás elhúzódását eredményező alaptalan végrehajtási kifogások megakadályozására - részletesebb szabályok deklarálásával - tartalmi korlátokat állított fel.
A korábbi szabályozás a végrehajtási kifogás tartalmi elemeként mindössze annyit rögzített, hogy annak a végrehajtó törvénysértő intézkedése vagy
- 134/135 -
intézkedésének elmulasztása ellen kell irányulnia.[9] A tanulmányban elemzett módosítás értelmében végrehajtási kifogás előterjesztésére a végrehajtó olyan intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen van lehetőség, amely a végrehajtási eljárás szabályait, illetve az előterjesztő jogát vagy jogos érdekét lényegesen sérti. A végrehajtási eljárás szabályainak lényeges megsértése az olyan jogszabálysértés, amelynek a végrehajtási eljárás lefolytatására érdemi kihatása volt (Vht. 217. § (1) bek.). A fenti módosító szabályozás értelmében a végrehajtó szabályszerű eljárásán túlmenően az elkövetett, de a végrehajtási eljárás lefolytatására érdemi kihatással nem bíró eljárási szabályszegés is a végrehajtási kifogás elutasítására vezet.
A jogalkotó a vitatott végrehajtói intézkedés megjelölésének szükségessége mellett megköveteli a kifogás előterjesztőjétől annak előadását is, hogy a kifogásolt elmulasztott intézkedést vagy az eszközölt intézkedés megváltoztatását milyen okból és mennyiben kívánja (Vht. 217. § (4) bek.), ennélfogva a jogorvoslati kérelemnek határozottnak kell lennie.[10]
Nem kizárólagos jelleggel rögzíti a kibővített szabályokat teremtő módosítás azokat az eseteket, amelyekben megállapítható a végrehajtó intézkedésének elmulasztása. E tényállások alapján mulaszt a végrehajtó, amennyiben a jogszabály által az intézkedés megtételére előírt határidő eredménytelenül telt el, vagy az általa az eljárás folyamán kitűzött határidő elmulasztása esetén nem alkalmazza a törvény által lehetővé tett jogkövetkezményeket. A végrehajtót elmarasztaló tényállás megvalósul továbbá akkor is, ha a végrehajtó elmulasztja a végrehajtási eljárás ésszerű időn belül történő befejezésére irányuló kötelezettségét azzal, hogy az utolsó érdemi intézkedése óta eltelt az az ésszerű időtartam, mely az intézkedés megtételére elegendő lett volna (Vht. 217. § (6) bek.). A jogforrásba foglalt eseteket példálózó felsorolásba állította a jogalkotó. Ennek célja talán támpontok adása volt. Kérdés, valóban szükséges volt-e nevesíteni ezeket a végrehajtó mulasztásaként értékelendő tényállásokat és valóban a mértékszabás vezette-e a jogalkotót, hiszen a joggyakorlati tapasztalat tükrében a végrehajtó nem az intézkedés megtételére nyitva álló határidőt mulasztja el, hanem eltérő jogszabály értelmezés folytán egyáltalán nem látja indokoltnak az intézkedés megtételét. E tényállás nevesítése azonban elkerülte a jogalkotó figyelmét.
A kifogás mint jogintézmény azt a célt szolgálja, hogy a végrehajtó tevékenysége törvényességi kontroll alá kerülve átlátható és ellenőrizhető legyen. A bíróság
- 135/136 -
részére ugyanakkor a törvény nem biztosít törvényességi felügyeleti hatáskört, hatásköre az adott kifogás elbírálására terjed ki. Ezzel összhangban a végrehajtó intézkedését, illetve mulasztását a kifogás keretei között bírálta el a tárgyalt módosításokat megelőzően is a bíróság, kifejezésre juttatva, hogy eljárásában a bíróságot a kérelemhez kötöttség elve köti.[11]
A Pp. háttérjogszabályként történő alkalmazása révén a bírósági gyakorlat tehát a módosítást megelőzően is alkalmazta a kérelemhez kötöttség elvét. A Vht. módosítás most már különös szabályként is kifejezetten deklarálja ezt az elvártást oly módon, hogy egyúttal kivételt is teremt az elv alkalmazása alól (Vht. 217/A. § (3) és (4) bek.). A bíróság nincs kötve a kifogásban foglalt kérelem korlátaihoz, ha a kifogás elbírálása során észleli, hogy a végrehajtó más okból megtámadott intézkedése olyan lényegesen szabálysértő, hogy ez a szabálysértés csak az intézkedés megismétlésével orvosolható. Ennélfogva a bíróság lényeges jogszabálysértés esetén kilép a végrehajtási kifogás tartalmi kereteiből, a végzésnek nem csak az intézkedés megsemmisítésének okait kell tartalmaznia, hanem utasításokat a végrehajtó új eljárására vonatkozóan.
A fenti módosítás megteremti a megsemmisítés lehetőségét a bíróság számára, a jogalkotó szándéka azonban nyilvánvalóan nem mérlegelési jogkör biztosítására irányult. E tételesjogi rendelkezés ennélfogva azt jelenti, hogy a bíróságnak nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is a kifogással érintett végrehajtói intézkedés teljes egészében történő megvizsgálása, még akkor is, ha a kifogásban hivatkozott ok alapján nem állapítható meg az adott intézkedésről, hogy lényegesen szabálysértő.
A jogalkotó a keresetindításra vonatkozó egyes rendelkezések alkalmazásának előírásával nem csupán háttérjogszabályként, hanem közvetlenül is a Pp. rendelkezéseinek alkalmazását írja elő a végrehajtási kifogás előterjesztésére és elbírálására. A keresetlevél benyújtására és kellékeire, a keresetlevél alapján teendő intézkedésekre, az áttételre, az elutasításra, valamint a keresetlevél beadásához fűződő jogi hatályok fenntartására vonatkozó rendelkezések a végrehajtási kifogás előterjesztése esetén is alkalmazandók (Vht. 217. § (3) bek.).
A módosítás eredményeként nevesíti a Vht. a hivatalból történő elutasítás eseteit is. A nyilvánvalóan nem lényegesen jogszabálysértő intézkedés ellen irányuló kifogás előterjesztése az érdemi vizsgálat nélküli, hivatalból való elutasítást vonja maga után (Vht. 217. § (5) bek.). Amennyiben a bíróság az érdemi vizsgálat keretében jut arra a következtetésre, hogy a végrehajtó intézkedése nem lényegesen jogszabálysértő, a kifogásolt intézkedést hatályában fenntartja és a kifogást elutasítja ([Vht. 217/A. § (5) bek.). Végeredményét tekintve mind-
- 136/137 -
két eljárás a végrehajtási kifogás elutasítását eredményezi. Kérdésként merül fel, hol húzódik a határ a nyilvánvalóan nem lényegesen jogszabálysértő illetve a nem lényegesen jogszabálysértő intézkedések megítélése között, amennyiben a bíróság már nem csupán azt vizsgálja, hogy a kifogás az alaki előírásoknak megfelel-e, hanem annak tartalmáról is állást foglal. Ebben a tárgykörben véleményem szerint minden esetben a kifogás érdemi vizsgálatának eredményeként tud döntést hozni a bíróság.[12]
A bíróság megsemmisítheti a lényegesen jogszabálysértő végrehajtói intézkedést akkor is, ha az elbírálásra váró kifogás éppenséggel nem ezt az intézkedést támadja. E bírói döntés szükségszerű feltétele azonban a kifogás érdemi vizsgálata. Emellett azonban a nyilvánvalóan nem lényegesen jogszabálysértő kifogások hivatalból történő elutasításának lehetősége is nyitva áll a döntést hozó fórum előtt, ennélfogva a joggyakorlatra vár az összhang megteremtése az alkalmazható eljárási jogkövetkezmények között.
A végrehajtási eljárás gyors lebonyolításához alapvető hitelezői érdek fűződik, mégsem kerülhető el teljesen az utólagos bírói beavatkozás az eljárás menetébe. A végrehajtási kifogás folytán megindult eljárás eredményeként a bíróság végzést hoz. A Vht. a módosítást megelőzően csak közvetetetten utalt a bíróság által meghozható végzés tartalmára oly módon, hogy a végrehajtó részére fellebbezési jogot engedett a bíróság azon végzésével szemben, amelyben a végrehajtó intézkedésének megsemmisítéséről, továbbá a díjjegyzék, vagy felosztási terv módosításáról döntött (a tárgyalt módosítást megelőző Vht. 218. § (2) bek.). A Vht. elemzett módosítását megelőzően a bíróság végzésében vagy elutasította a kifogást, vagy megsemmisítette a végrehajtó intézkedését és a végrehajtót a körülményekhez képest új eljárásra utasította, mulasztás esetén pedig kötelezte az elmulasztott cselekmény elvégzésére.[13]
A joggyakorlat egységesítése érdekében fontos előrelépés, hogy a módosítás révén hatályba lépett új szabályozás pontosan meghatározza a bíróság által a kifogás érdemi elbírálása során hozható döntések tartalmát. A bíróság a folyamatban lévő végrehajtás további irányát kijelölő végzésében vagy elutasítja a kifogást, vagy a végrehajtó intézkedését egészben vagy részben megsemmisíti. Amennyiben azt a jogszabály lehetővé teszi és a döntéshez szükséges tények is rendelkezésre állnak a végrehajtó intézkedését a bíróság meg is változtathatja, elmulasztott intézkedés esetén pedig annak megtételére utasítja a végrehajtót (Vht. 217/A. § (5) bek.).
- 137/138 -
A Vht. 2012. március 15-i módosítását megelőző időszakban a végrehajtó számára az adott végrehajtási cselekmény esetleges megismétlésén, a végrehajtó mulasztása esetén az elmulasztott cselekményre történő kötelezésen kívül más joghátrányt nem eredményezett a bíróság végrehajtási kifogásnak helyt adó döntése. A jogalkotó a korábbinál szigorúbb jogi eszközök alkalmazását vezette be a végrehajtási eljárás törvényessége és az eljárások ésszerű határidőben történő befejezése érdekében (Vht. 217/B. §).[14]
A Vht. módosítás az önálló bírósági végrehajtók eddig a magyar joggyakorlatban nem ismert szankcionálását teszi lehetővé lényegesen jogszabálysértő végrehatói intézkedés, vagy mulasztás bíróság általi megállapítása esetén. Ennek értelmében a végrehajtó a kifogással érintett végrehajtási ügyben felmerült munkadíja 20%-ának, ismételt eljárási szabálysértés esetében pedig 50%-ának megfelelő pénzösszeg megfizetésére köteles (Vht. 217/B. § (1) bek.). A kifogás alapossága ellenére a végrehajtóval szemben alkalmazható pénzügyi szankció alól két kivételt enged a módosítás akkor, ha a kifogás elbírálása keretében az ingatlan forgalmi értéknek meghatározása történik vagy ha a lényeges eljárási szabálysértéshez nem a végrehajtó érdekkörében felmerülő ok vezetett (Vht. 217/B. § (2) bek.). A jogalkotót e kivételek nevesítésekor annak megfontolása vezette, hogy ezekben az esetekben nem a végrehajtó szakszerűtlen eljárására vezethető vissza a jog-, illetve érdeksérelem.
A végrehajtó munkadíja a végrehajtási ügyérték[15] százalékában kerül meghatározásra. A munkadíj mértéke éppen ezért az eljárás folyamán, figyelemmel a kamat napi szintű növekedésére, folyamatosan változik. A jogszabály azonban arról nem rendelkezik, hogy egy még le nem zárult eljárás esetén a végrehajtó a 60 napon belüli végrehajtói letéti számlára történő befizetési kötelezettségének, mely napon fennálló végrehajtási ügyérték alapján kiszámított munkadíj százalékában tegyen eleget. Végzésében a bíróságnak határozott összeg megfizetésére kell köteleznie a végrehajtót figyelemmel a végrehajtó esetleges nem teljesítése esetén beálló végrehajthatóság követelményére.
A legcélszerűbb és a leggyorsabb döntéshozatalt szolgáló megoldás véleményem szerint az lenne, ha a végrehajtó már a végrehajtási iratok előterjesztésekor nyilatkozna a bíróságnak a végrehajtási ügyérték mértékéről. Megválaszolásra váró további kérdés azonban, hogy mely napon fennálló ügyérték alapulvételé-
- 138/139 -
vel kell a munkadíjat, illetve a végrehajtó abból eredő fizetési kötelezettségének mértékét meghatározni. A jogalkotó eligazító megoldást nem deklarált.
A jogalkotó hallgatása folytán a bírói gyakorlat kiindulási pontja a végrehajtási kifogással érintett végrehajtói intézkedés meghozatala napján fennálló ügyérték. Ez azonban ingatag megoldás lenne a végrehajtó mulasztása ellen előterjesztett kifogás esetében. Véleményem szerint valamennyi végrehajtási kifogás esetén alkalmazható megoldás lehetne, ha a végrehajtási kifogás előterjesztésének napján fennálló ügyérték alapján a végrehajtó a végrehajtási iratok előterjesztésével egyidejűleg nyilatkozna a munkadíj mértékéről.
A nem pénzfizetésre irányuló végrehajtások esetében a jogszabály maga ad támpontot arra vonatkozóan, hogy a végrehajtó szankcionálásának alapjául szolgáló munkadíjat a bíróság milyen összegben veheti figyelembe (Vht. 217/B. § (5) bek. b) és c) pont).
A végrehajtóval szemben alkalmazható pénzügyi szankció hatékonyságának elemzésére kiindulási pontként szolgálhat annak vizsgálata, hogy adott ügyérték esetén milyen mértékű vagyoni hátrány érheti a végrehajtót. A szemléltető példában 1.000.000 Ft összegű ügyérték esetén a munkadíj 20%-a 6.200 Ft. Amennyiben a végrehajtás eredményes, a végrehajtót a munkadíjának fennmaradó 80%-án felül behajtási jutalék is megilleti, jogosult továbbá készkiadásainak elszámolására és költségátalányra. Ennek eredményeként a végrehajtót az ügy befejezésekor 100.000 Ft behajtási jutalék, 24.800 Ft munkadíj, továbbá a készkiadásain felül 15.500 Ft költségátalány illeti meg. Kiemelendő azonban, hogy a végrehajtó a szankció befizetésére a végrehajtás eredményességétől függetlenül köteles, míg a fent említett juttatásokkal csak eredményes behajtás esetén számolhat.
A 2011. évi CLXXX. törvény becsérték kifogásra vonatkozó rendelkezéseket módosító szakaszai 2012. július 1-jén léptek hatályba. A Vht. korábbi szabályozása a becsérték kifogások vonatkozásában is meglehetősen szűk szabályozást tartalmazott, a bíróság szerepére mindössze egyetlen mondat utalt[16] annak ellenére, hogy a végrehajtó becsértékközlést tartalmazó intézkedése elleni kifogás a végrehajtási kifogások jelentős részét teszi ki. Joggyakorlati túlsúlya mellett a végrehajtási eljárásban betöltött társadalmi szerepe is jelentős, hiszen az adósok legnagyobb értékkel bíró, a végrehajtás során lefoglalt vagyontárgya kerülhet a végrehajtó, vagy adott esetben a bíróság által megállapított becsértéken értékesítésre.[17] Az ingatlan valóban reális piaci viszonyokon alapuló értéken történő
- 139/140 -
elárverezése nem csak az adós, de a végrehajtást kérő érdekét is szolgálja. A fenti, jelentőséget hangsúlyozni kívánó tények ellenére a Vht. módosítás folytán pusztán két, a bírói gyakorlat által már megválaszolt alábbi kérdés törvénybe iktatására került sor.
A módosítás értelmében a becsérték megállapításával szemben előterjesztett végrehajtási kifogás előterjesztésekor - a végrehajtási kifogás kötelező tartalmi elemeinek megjelölése mellett - letétbe kell helyezni az igazságügyi szakértő díjának fedezésére szolgáló, külön rendeletben meghatározott összeget, melynek elmulasztása hivatalból történő elutasítási okot jelenthet (Vht. 217. § (5) bek). Ez a szabályozás jelentősen gyorsíthatja az eljárást, különös figyelemmel arra a joggyakorlati tapasztalatra, amely szerint egyes bíróságok a szakértői díj megelőlegezésére kiterjedően költségmentességet engedélyeztek a feleknek -mint a hiánypótlásra történő felhívás a szakértői díjelőleg befizetése érdekében -, amely folytán az eljárás időtartama meghosszabbodott.
A 2012. július 1-jétől alkalmazandó rendelkezés értelmében, ha a becsérték megállapítása óta három év eltelt és az ingatlan még nem került értékesítésre, a végrehajtó bármelyik fél kérelmére ismételten megállapítja az ingatlan becsértékét 6 hónapnál nem régebbi adó- és értékbizonyítvány alapján. E szabály tételesjogi rangra emelését megelőzően gyakran fordult elő végrehajtási kifogásokban, hogy a felek arra hivatkozással kérték a becsérték bíróság általi megállapítását, hogy a végrehajtó becsérték-közlése óta eltelt időszak alatt az ingatan értéke - figyelemmel a piaci viszonyok alakulására - jelentős mértékben megváltozott. A bírói gyakorlat arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha a becsérték rögzült, annak újbóli megállapítására kizárólag az időmúlásból eredő okokra hivatkozással nem kerülhet sor. A becsérték újbóli megállapításának kizárólag valamilyen objektív - a feleken kívül álló okra visszavezethető - értékcsökkenést eredményező körülmény esetén lehetett helye.[18] A jogalkotó nagyobb jelentőséget tulajdonított a piaci viszonyok változásának, mivel azok adott esetben az ingatlan korábban rögzült becsértéken történő értékesítésének, és ezáltala végrehajtás eredményességének akadályát is jelenthetik. Ezen jogalkotói megfontolás eredményeként három év elteltével lehetőség van arra, hogy a felek a végrehajtótól a becsérték újbóli megállapítását kérhessék.
A végrehajtási kifogás kötelező tartalmi eleme, hogy a kifogást előterjesztő a végrehajtó intézkedésének megváltoztatását mennyiben kívánja. A becsértékkifogás vonatkozásában e szabály alkalmazása szerint a kifogást előterjesztőnek minden esetben meg kell jelölnie pontosan, milyen értéken kéri a bíróságtól az ingatlan becsértékének megállapítását. Amennyiben a fenti szűk értelmezést követjük, arra a megállapításra jutunk, hogy a kifogás alapossága csak abban az esetben nyerhet megállapítást, amennyiben az abban megjelölt érték megegye-
- 140/141 -
zik a szakvéleményében rögzített értekkel. Ennélfogva azonban elenyésző gyakorisággal dönthetne a bíróság a lerótt illeték visszautalásáról, amely a jogkereső adós számára visszás helyzetre vezetne.
A Vht. végrehajtási kifogásra vonatkozó törvényi rendelkezéseinek 2012. március 15. napjával hatályba lépett módosításával a jogalkotó célja elsősorban a végrehajtási kifogások elbírálására irányuló eljárások gyorsítása és egységesítése volt. Ezen célok elérése érdekében korlátokat állított mind a kifogást előterjesztő érdekeltek, mind a kifogást elbíráló bíróságok elé. A jogorvoslatot előterjesztő érdekeltek vonatkozásában ezek a módosítások valódi korlátot jelentenek a jóhiszemű eljárás követelményét hangsúlyozva. A bíróság számára felállított, a kifogás érdemi elbíráláshoz fontos támpontot adó "korlátok" pedig a kiszámítható és egységes joggyakorlat kialakulására vezethetnek.
A végrehajtási kifogások elbírálására irányuló eljárás gyorsítása és egységesítése, az alaptalanul előterjesztett, ennélfogva a végrehajtás elhúzódását előidézni szándékozó beadványok kizárása, mint a Vht. módosítással elérni kívánt célok vitathatatlanul fontos és szükséges célok. A jogalkalmazás során nyert tapasztalatok fényében válaszolható meg, hogy a jogalkotó által választott eszközök alkalmasak lesznek-e a kívánt cél elérésére. E tanulmányban elemzett témakörök is utalnak azonban arra, hogy a Vht. módosítás hatályosulásának rövid ideje alatt láthatóvá vált, a bevezetett módosítások deklarációja önmagában a kívánt célok eléréséhez nem elegendő.
A bírósági végrehajtás a magánjogi területen megvalósított igazságszolgáltatás omegája.[19] A bírósági végrehajtás jelentősége a minél hatékonyabb jogérvényesülés biztosításában fogható meg leginkább. Ez több okból is fontos: a kérdés jogelméleti, alkotmányos, gazdasági és jogpolitikai szempontból egyaránt jelentős, szerepe emellett a társadalmi konfliktusok csökkentése szempontjából is figyelemre méltó.[20] A jogalkotó a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményeit az eljárási szabályok pontosításával és szigorításával érheti el oly módon, hogy a joggyakorlati tapasztalatokra támaszkodva teremti meg az egyensúlyt. Nem tévesztheti szem elől, hogy az eljárás lényege a végrehajtás eredményes befejezése és nem szabad figyelmen kívül hagynia azt a jogelvet sem, hogy a folyamatos kifogással ne lehessen elhúzni az eljárás menetét. A hatékony eljárás megvalósításában azonban továbbra is kiemelkedő szerepet játszik a bíróság jogfejlesztést szolgáló jogértelmezési tevékenysége.
- 141/142 -
• Gyekiczky Tamás (szerk.) (2009): A bírósági végrehajtás magyarázata. Complex Kiadó, Budapest.
• Kapa Mátyás (2010): Bírósági végrehajtás In: A polgári nemperes eljárások joga, II. fejezet. Varga István (szerk.), ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 89-295.
• Sáriné dr. Simkó Ágnes (szerk.) (2009): A bírósági végrehajtás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest.
• Varga István (szerk.) (2010): A polgári nemperes eljárások joga. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. ■
JEGYZETEK
[1] A végrehajtási kifogás rendes jogorvoslat, bizonyos esetekben a végrehajtó intézkedése elleni kifogás az egyetlen, a kizárólagos jogorvoslat. Ld. FIT-H-PJ-2007-336., 15-H-PJ-2007-15.
[2] Az Országgyűlés 2011. december 13-i ülésnapján fogadta el a bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXX. törvényt. A Vht. módosításáról szóló rendelkezések több ütemben, eltérő időpontokkal lépnek hatályba. A végrehajtási kifogás előterjesztésére és elbírálására vonatkozó, 2012. március 15. napjától hatályos, a módosító törvénnyel megállapított rendelkezéseket a módosító törvény hatálybalépését követően megtett (elmulasztott) végrehajtói intézkedés ellen előterjesztett végrehajtási kifogás esetében kell alkalmazni.
[3] Erre a tényre ld. példának okáért: Gyekiczky, 2009, 649.
[4] A jogalkotó a Vht. negyedik részében gyűjtötte össze a végrehajtási eljárás során igénybe vehető jogorvoslati intézményeket. Az itt nevesített jogorvoslati intézmények mellett az arra jogosultak a Pp. XXV. fejezetében szabályozott végrehajtási perek indításával is elháríthatják az őket ért jog-és érdeksérelmet. A Vht. nemperes eljárásban szabályozott sui generis jogorvoslati intézményei részben önálló jogorvoslati intézmények, részben - igénybevételük esetében - a Pp. szabályai alkalmazandóak. Részletesen: Gyekiczky, 2009, 904.
[5] A bírósági végrehajtás intézménye alkotmányos szempontból is igen jelentős, megfelelő működése általános jogállamisági érdeket szolgál. Az Alkotmánybíróság is rámutatott, hogy "a bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése - akár jogszerű kényszerítés árán is - a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik... Ha ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, ez óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet. Az ilyen veszély leküzdése nyilvánvalóan mind állampolgári, mind társadalmi, mind pedig állami szempontból alkotmányos érdek." In: 46/1991. (IX.10.) AB határozat.
[6] A gyakorlatban ma is előfordul, hogy nem utasítják el a 15 napos határidőn túl érkező kifogást, és érdemben megvizsgálják, ha a panaszolt eljárásban olyan törvénysértés van, amelyet az eljárás során hivatalból kellett volna észlelni, és amelynek észlelése esetén a végrehajtási cselekményt nem lehetett volna foganatosítani ld. Sáriné, 2009, 551.; vö. ehhez Legfelsőbb Bíróság PK 289. sz. állásfoglalása, BH1998.540. sz. jogeset.
[7] Mind a korábbi 60 napos, mind a jelenleg hatályos 45 napos határidőt ugyanakkor a bíróság túlléphette, illetve túllépheti, ha különböző eljárási cselekményeket kellett elvégeznie (Vht. 217/A. § (2) bek.).
[8] Vö. 970/D/2006. AB határozat.
[9] A törvény tág tényállást takart és nem szűkítette le a kifogással támadható végrehajtói magatartások körét, a végrehajtó intézkedése megtámadható volt a foganatosítás általános törvényi feltételeinek megsértésekor éppúgy, mint az egyes konkrét végrehajtási cselekményekkel összefüggésben ld. Gyekiczky, 2009, 915. Vö. BH1998.285. jogeset.
[10] Vö. BH2000.61. számon közzétett jogeset.
[11] BH2008.120. sz. közzétett jogeset.
[12] Vö. Sáriné, 2009, 554., 557.
[13] Sáriné, 2009, 554.
[14] A jóhiszemű eljárás megvalósítása érdekében pénzbeli szankció fenyegeti a jogorvoslattal élőt a Vht. 217. § (5) bekezdésében foglaltak alapján amennyiben a kifogást elutasító végzés ellen nyilvánvalóan alaptalan fellebbezéssel él, mert őt a másodfokú bíróság pénzbírsággal (Pp. 120. §) sújthatja.
[15] A végrehajtási ügyérték fogalmát a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX.8.) IM rendelet 7. § (1) bekezdése rögzíti, mely szerint, ha a végrehajtás pénzfizetésre irányul, a végrehajtási ügyérték a végrehajtható okiratban feltüntetett főkövetelést, járulékot és költséget magában foglaló együttes összeg.
[16] A Vht. 140. § (7) bekezdése szerint, ha a közléstől számított 15 napon belül végrehajtási kifogást terjesztettek elő, a becsértéket a bíróság - szükség esetén szakértő közreműködésével - állapítja meg.
[17] Amennyiben a becsérték megállapítása ellen a fél nem terjesztett elő végrehajtási kifogást, azaz nem élt rendes jogorvoslati jogával, kártérítési keresete alaptalan in. 15-H-PJ-2007-15.
[18] Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Polgári-Gazdasági és Közigazgatási Kollégiuma 2003. november 28-i ülésén egyhangúlag elfogadott 10/2003. sz. ajánlása. Vö. Sáriné, 2009, 364.
[19] Kapa, 2010, 90.
[20] Gyekiczky, 2009, 27.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bírósági titkár, Győri Törvényszék.
Visszaugrás
