A gyermekek jogellenes elvitele és visszatartása - több idegen nyelven "nemzetközi gyerekrablásként" ismert - fogalma azt a jogi helyzetet írja le, amikor "az egyik szülő a gyermeket a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országból egy másik országba viszi el vagy ebben a másik országban visszatartja, és ezt úgy teszi, hogy közben ehhez a szülői felügyeleti jogokkal rendelkező másik szülő nem adja beleegyezését vagy megsérti egy bíróság vagy gyámhatóság határozatát"[1].
Ilyen helyzet alakulhat ki különböző állampolgárságú szülők kapcsolata során, vagy azonos állampolgárságú, de különböző országokban élő szülők életében is. A magyar állampolgárt is érintő ügyek között néhány évtizede még gyakoribb volt az az eset, mikor a vegyes állampolgárságú kapcsolatból született gyereket az egyik szülő a másik beleegyezése nélkül vitt el egy másik országba, vagy hozott Magyarországra. Ma már a magyar-magyar állampolgárságú ügyek száma és gyakorisága is jelentős, mikor a magyar szülők a gyermekükkel együtt külföldre költöznek, majd az egyikük újra Magyarországon akar élni és ezért visszaköltözik a gyerekkel, míg a másik szülő külföldön marad. Gyakran a külföldön élő (dolgozó) szülő viszi magával a gyermeket, vagy tartja külföldön, miközben a másik szülő továbbra is Magyarországon él.
A jogellenes elviteli ügyek rendezhetők jogi úton vagy a békés megegyezés valamilyen formájában (például mediációval), illetve a kettő kombinációjával.
Egy család belső ügyei ritkán rendezhetők jogi eszközökkel minden érintett fél megelégedésére. Egy-egy konfliktus, sokszor ellenségeskedés hátterében olyan érzések, történetek vannak, amelyeket egy hatósági vagy bírósági eljárás, illetve döntés ritkán tud figyelembe venni. Az eljárások vagy perek a konfliktusnak azzal a részével foglalkozhatnak, amelyre jogszabályok vonatkoznak.
De milyen jogszabályok? - Magyarországon élő családok esetében egyértelmű, hogy a magyar jogról beszélünk. De mi van, ha a család, vagy a család egyik fele másik országban él, tegyük fel, magyar vagy kettős állampolgárként, esetleg gyerekkel együtt? - Logikusnak tűnhet az a feltevés, hogy amikor Magyarországra jönnek, esetleg a végleges hazaköltözés szándékával, akkor újra a magyar jogot kell alkalmazni a családi konfliktusok megoldására.
2018 februárjában az Alapvető Jogok Biztosa jelentést tett közzé a jogellenes elviteli ügyek magyarországi kezelésének állapotáról.[2] A Jelentés felsorolja mindazokat az alapvető jogokat és jogszabályokat, amelyeket a jogellenes gyermekelviteli ügyekben figyelembe kell venni, és felhívja a figyelmet azokra a tennivalókra, amelyeknek elvégzését ezek a jogszabályok szükségessé teszik.
Bizonyos családi konfliktusok jogi rendezésekor nemzetközi egyezményeket vagy európai uniós rendeleteket kell alkalmazni. Sőt, éppen a nemzetközi egyezmények értelmében előfordul az is, hogy bár a család vagy a család egy része már Magyarországon van, mégis annak az országnak a jogszabályai hatályosak a vitás családi, különösen gyerekelhelyezést is érintő ügyeikben, ahonnan hazajöttek.
A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása tipikusan ilyen helyzet, amikor a részes államoknak az 1980-as Hágai Gyermekelviteli Egyezmény (a továbbiakban: Hágai Egyezmény)[3], illetve az Európai Unió tagországaiban a Brüsszel IIa. Rendelet[4] alapján kell eljárni. Azt, hogy egy gyerek elvitele más országba mikor számít jogellenesnek, annak az országnak a joga határozza meg, ahol az elvitelét megelőzően a gyerek szokásos tartózkodási helye volt: általában akkor jogellenes, ha abba a másik szülői felügyeleti joggal rendelkező és azt gyakorló szülő nem egyezett bele. Ugyanakkor teljesülnie kell annak a feltételnek is, hogy az elvitelt megelőzően a gyermek szokásos tartóz-
- 1/2 -
kodási helye nem az az ország volt, ahová vitték. A szokásos tartózkodási hely nem egzakt fogalom, azt az egyezményben, illetve a rendeletben megjelölt kritériumok alapján az eljáró bíró határozza meg.[5]
A Hágai Egyezmény szerint az érintett szülőket a hatóságoknak és a bíróságoknak tájékoztatnia kell mind a jogi helyzetről, mind a békés megegyezés elérhető formáiról, illetve mindezek feltételeiről és időkeretéről is. Ugyancsak az egyezmény szerint ilyen ügyekben jogi képviseletet csak olyan ügyvédek láthatják el, akik rendelkeznek a megfelelő ismeretekkel.
A közvetítés során vagy az egyezség megszületése után nehézséget okozhat, ha a felek és főleg ha a jogi képviselőik nem tudják, hogy az 1980-as hágai egyezmény szerinti visszaviteli eljárásban született döntés elsőbbséget élvez minden más, akár mindkét érintett országban folyamatban lévő családügyi eljárással szemben. Az elv az, hogy először meg kell szüntetni a jogellenes helyzetet - világossá tenni, hogy melyik országnak van joghatósága - és utána folytatni minden más, a rendezéshez szükséges eljárást. Ugyanakkor a visszavitelre vonatkozó eljárás során a gyerek védelmében, illetve annak érdekében, hogy a gyerekétől elszakadt szülővel is találkozhasson a gyerek, ideiglenes hatályú intézkedések születhetnek abban az országban, ahová a gyereket vitték.
Miért van arra szükség, hogy a mediátor, aki gyermek jogellenes elvitele vagy más határokon átnyúló családi ügyben közvetítést vállal, ismerje az ilyen ügyek rendezésének jogi vonatkozásait is? Azért, mert ha nem tud róla, hogy pontosan mivel jár egy visszaviteli eljárás megindítása, vagy a visszavitel elrendelése, vagy az, hogy ténylegesen mely ország(ok) jogszabályai szerint lehet érvényt szerezni a mediáció során született egyezségnek, és végrehajtásának, akkor előfordulhat, hogy az összes érintett fél jóindulata ellenére maga a közvetítési folyamat többet árt, mint használ. Különösen igaz ez, ha az érintett országokban a gyermeket jogellenesen elvivő szülő büntetőjogilag is felelősségre vonható. Lehet, hogy a két szülő a közvetítő segítségével megállapodik, és az elvivő szülő az így kötött megállapodás szerint visszatér a gyerekkel együtt, ahol azonnal börtönbe zárhatják az időközben megindult büntetőeljárás eredményeként.
A nemzetközi ügyekben eljáró mediátor természetesen akkor sem adhat jogi tanácsot és nem láthatja el ugyanazon ügyben a felek jogi képviseletét, ha egyébként jogász és ügyvédként is dolgozik. Viszont ha nincs jogi végzettsége, akkor is tájékozottnak kell lennie legalább azt illetően, hogy mikor milyen jogszabályok, nemzetközi egyezmények vagy rendeletek vonatkozhatnak arra az ügyre, amelyben közvetítést vállal, és arra kell biztatnia a feleket, hogy jogi képviselőiktől megfelelő tájékoztatást kérjenek. Mivel a határokon átnyúló ügyekben elengedhetetlen az ügyvéd és a mediátor ilyen típusú együttműködése, ha a feleknek a közvetítést ellenző, vagy azt lebecsülő jogi képviselője van, aki a közvetítéssel párhuzamosan pereskedésre, bíróság előtti bizonyításra készíti fel az ügyfelét, az megnehezíti és akár lehetetlenné is teheti a közvetítési folyamatot. Volt már olyan ügyfelem, aki utolsó reményként beleegyezett egy nagyon régóta húzódó, végrehajtás fázisában lévő jogellenes elviteli ügyben a közvetítésben való részvételbe, és akinek az ügyvédje, aki addigra már több mint egy éve képviselte, erre így reagált: "Na de X úr, ön nyerni akar, nem megegyezni!" Egy másik ügyben az ügyfél tőlem, a közvetítőtől hallott először arról, hogy ha a másik szülő visszavitel iránti kérelmet adott be, amely már a bíróság előtt van, akkor minden további folyamatnak szorosan meghatározott időkerete van, tehát nem dönthet úgy, hogy két hónappal később ér rá a mediációban részt venni.
Röviden: mindig, ha mindkét fél tudatában van annak, hogy neki személyesen miért érdeke a megegyezés, és annak is, hogy mit veszíthet - vagy a gyereke mit veszíthet -, ha másnak engedi át a döntés jogát. Ugyanakkor annak a belátását, hogy a felek saját érdeke is az, hogy a másik szülővel szükséges további együttműködés érdekében legalább a kommunikáció helyreálljon, sokszor nehezíti az évek során összegyűlt, vagy akár csak az elvitel miatt érzett harag, fájdalom, bosszúvágy.
A közvetítés történhet a bírósági eljárás mellett vagy helyette. A mediáció során született egyezséget a bíróság vagy más hatóság mindkét esetben jóváhagyja. Határokon átnyúló családi ügyekben, különösen gyermek jogellenes elvitele esetén nem ritka, hogy a közvetítés folyamatát a bírósági meghallgatásokkal vagy a nemperes eljárással összehangolva szervezik meg.[7], [8]
A mediáció bármely esetben lehetőséget ad arra, hogy a felek a vitatott kérdések megbeszélése során mindvégig szem előtt tarthassák az összes, számukra fontos szempontot. Milyen szempontok lehetnek, amelyek a bírósági eljárásban nehéz lenne figyelembe venni? Például az egyik fél sértettsége, amely a kapcsolatban hosszú évek alatt alakult ki. "Mindig minden ünnepet, szabad időt a te családoddal töltünk, az enyém meg több ezer kilométerre van, és az unokájukat is alig ismerik." Vagy: "Azért beszélsz a saját nyelveden a gyerekkel, hogy én ne értsem." Az is előfordul, hogy az egyik szülő a végtelenségig
- 2/3 -
ragaszkodik a kizárólagos szülői felügyelet megszerzéséhez, és ennek érdekében a másik szülő ellen bizonyítékok arzenálját sorakoztatja fel, miközben egészen biztos, hogy ez nem érdeke a gyereknek és a szülő helyzete sem teszi lehetővé, hogy maga gondoskodjon a gyerekről. A szülők közötti kapcsolat megromlásának okait, folyamatát és érzelmi következményeit egy bírósági tárgyalás nehezen tudja figyelembe venni, így alig tehet kísérletet arra, hogy a gyerek érdekében és a szülők további - kötelező - együttműködésének biztosításához a szülőket legalább bizonyos kompromisszumok elfogadásában segítse és arról megállapodást írjanak alá.
Az együttélés elején még izgalmasnak tűnő, de az évek során esetlegesen teherré vagy konfliktusforrássá váló kulturális különbségeknek is viszonylag kevés olyan aspektusa van, amellyel egy bírósági tárgyaláson kezdeni lehet valamit, miközben ezeket, ha kell, részletesen meg lehet beszélni a közvetítő segítségével. Bírósági eljárásban az érzelmi megnyilvánulások inkább gyengítik egy-egy fél pozícióját, mint segítik azt. A közvetítés folyamatában ezeknek helye lehet, és ha megfelelően kezelik őket, akkor kilendíthetik a feleket egy-egy korábban megmerevedett helyzetből.
A mediációs folyamat alkalmas megelőzésre, vagyis arra, hogy ne kerüljön sor a jogellenes elvitelre, vagy a gyerek elszakítására a másik szülőtől. Lehet közvetítést kezdeményezni közvetlenül a jogellenes elvitel után, vagy akár több hónap elteltével is. A már folyamatban lévő, a visszavitelt célzó eljárás szintén lehetővé teszi a menet közbeni megegyezést, időt engedhet arra, és elfogadja az abban született megállapodást. Ha már döntés született egy visszaviteli kérelemről, akkor vagy azért érdemes a feleknek megegyezni, hogy a visszavitel a gyerek számára a legkevésbé legyen traumatikus, és a visszavitel utáni további lépésekről a szülők megállapodjanak, vagy ha nem kerül sor visszavitelre, akkor azt kell rendezni, hogy az elhozás helyén maradó szülővel hogyan tarthat fenn rendszeres kapcsolatot az immár jogszerűen egy másik országban élő gyereke.
A két szülő megegyezését minden esetben jóváhagyja a bíróság vagy más releváns hatóság, amennyiben annak tartalma nem ütközik az érintett ország törvényeibe, és megfelel az ország közvetítés során született egyezségre vonatkozó előírásainak. Ezek egyes országok esetében nem csak formai előírások, hanem arra is vonatkozhatnak, hogy kit (milyen végzettségű közvetítőt) fogad el az adott ország mediátornak. Ezt a kérdést mindenképp érdemes előre tisztáznia a mediátornak, ha a mediált egyezség jóváhagyását, majd végrehajthatóvá nyilvánítását szeretnék kérni a felek.
Amikor már megtörtént a gyermek jogellenes elvitele, a hátramaradó szülő visszaviteli kérelmet nyújthat be a saját országában vagy abban az országban, ahová a gyermeket elvitték az ún. központi hatósághoz, amely az 1980-as Hágai Egyezmény értelmében és a Brüsszel IIa. rendelet értelmében is az egyezmény minden részes országában működik, általában az igazságügy-minisztériumon belül. A hátramaradt szülő közvetlenül annak az országnak a bíróságához is fordulhat, ahol az elvivő szülő a gyerekkel tartózkodik. A Hágai Egyezmény szerinti nemperes visszaviteli eljárásokban nagyon szigorú időkeretek érvényesülnek, mert hat héten belül döntést kell hoznia a bíróságnak. Ha a felek az eljárás elindítása után jelzik, hogy szeretnének közvetítő segítségével kísérletet tenni a megállapodásra, akkor erre az eljárási rend, és legtöbb esetben az eljáró bíró is lehetőséget ad reális keretek között: a közvetítés nem hátráltathatja indokolatlanul az eljárás menetét. Nem ritka, hogy bár a hátramaradt fél nem a gyerek azonnali visszavitelét szeretné elérni, mégis visszaviteli eljárást indít, mert ennek gyorsasága és hatékonysága rákényszeríti a másik szülőt, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. Így a hátramaradt szülő, miközben nem ragaszkodik a gyerek visszaviteléhez, jó esetben elérheti, hogy rendezzék a gyerekkel történő kapcsolattartást, és az elvivő szülő ráébredhet, hogy milyen kockázata van annak, ha nem hajlandó együttműködni a másik szülővel. Viszont, ha nincs közvetítési folyamat, csak a visszaviteli eljárás, akkor könnyen úgy végződhet az ügy, hogy a gyerek ahhoz a szülőhöz kerül, aki egyébként csak a láthatási jogot akarta kivívni, és így mindenki - legfőképpen a gyerek - rosszul jár.
Az ilyen ügyekben közvetítést vállaló mediátor számára mindez azt jelenti, hogy fel kell mérnie, hogy a felek mennyire érdekeltek a tényleges megegyezésben, milyen megegyezésben érdekeltek, vagy esetleg időhúzásra akarják használni a közvetítési folyamatot. A bírósági mediáció - amikor a mediátor a bírósági kereteken belül dolgozik - ütemezése szorosan illeszkedik a bírósági eljárás rendjéhez. A mediáció sikeressége nem befolyásolja az eljárás menetét, csak a kimenetelét: amennyiben a közvetítés során megállapodás születik, azt a bíróság - az adott törvényi keretek között - jóváhagyja. Hasonlóképpen, a visszaviteli eljáráshoz más módon, akár szervezetek közötti együttműködés, akár törvény által meghatározottan kapcsolódó mediáció nem hátráltathatja a bírósági eljárás menetét, de arra észszerű időkeret adható. Az Unió több országában, de Európán kívül is dolgoznak egységes elvek alapján képzett nemzetközi mediátorok, akik bíróságokkal együttműködve vagy formális együttműködési megállapodás nélkül is rugalmasan alkalmazkodnak egy-egy folyamatban lévő ügy időkereteihez és más, az egyezséget elősegítő feltételekhez.[10]
Sok esetben a felek túl erősnek vagy a saját helyzetükre nézve alkalmatlannak találják azokat a szigorú szabályokat és következményeket, amelyekkel a hágai vissza-
- 3/4 -
viteli eljárás jár. Ezért hatósági eljárás helyett eleve békés megoldást keresnek és mediátort kérnek fel egy mindkét fél számára elfogadható egyezség elérésének segítésére. Ez akkor járható út, ha mindkét fél érdekelt abban, hogy megegyezzenek, vagy legalább abban, hogy elkerüljék a jogi eljárásokat - például azért, mert az elvitel országában büntetőjogilag is felelősségre vonhatják a gyereket jogellenesen külföldre vivő szülőt. Ilyenkor egyes európai országokban a hatóságok vagy a hatóságok mellett működő hivatalok vagy civil szervezetek tudnak információt nyújtani vagy megfelelően képzett mediátort ajánlani. Ahol nincs ilyen intézmény, ott a Missing Children Europe[11] égisze alatt működő nemzetközi mediátorok hálózata (crossbordermediator.eu) segíthet a megfelelő nyelvet beszélő és a határokon átnyúló ügyekben jártas közvetítő megtalálásában.
A nemperes visszaviteli eljáráshoz vagy más, nemzetközi jogi eljáráshoz kapcsolódó nemzetközi családi mediációra többféle modell létezik. A "crossborder mediátorok" hálózatában általában elfogadott közvetítői modell szerint két egymást követő napon 3×3 óra közvetítési eljárást vezet két, lehetőség szerint jogi és pszicho-szociális végzettségű mediátor, akik mindketten jól ismerik az érintett országok kultúráját és nyelvét, vagy a felek által használt közös nyelvet. A közvetítői eljárást minden esetben megelőzi a felekkel készített interjú és az eset közvetítésre való alkalmasságának a felmérése. A közvetítés történhet személyesen vagy online. A mediált egyezséget minden esetben az érintett országok jogszabályainak megfelelően kell megszerkeszteni mind tartalmilag, mind formailag. Ebben szükség lehet a felek jogi képviselőinek közreműködésére. Az egyezség a bírósági (vagy más hatósági) jóváhagyás után az Unió területén végrehajtható.
Bármilyen közvetítésre szóló megbízás elfogadása előtt jó, ha bizonyos feltételek teljesülnek[12]. Ezek között vannak olyanok, amelyek általában érvényesek, mert e nélkül nem nevezhető mediációnak az, ami történik, és vannak olyanok, amelyek a közvetítő képzettsége, tapasztalata és saját megítélése szerint alakíthatók. Egyértelmű, hogy a nemzetközi mediáció nem különbözhet bármely más közvetítéstől abban, hogy a mediátor pártatlan, nem ítélkezhet, nem adhat tanácsot, képesnek kell lennie arra, hogy a közvetítés folyamatát végig kézben tartsa, és a titoktartás kötelezettsége minden érintett félre vonatkozik. A feltételek közé tartozik, hogy az ügy közvetítésre alkalmas legyen, de ennek nincsenek egyértelmű kritériumai. Amikor például felmerül bármelyik fél erőszakos viselkedésének vagy valamilyen függőségének a gyanúja (vagy vádja), vagy a felek hatalmi pozíciójának súlyos aránytalansága látszik, a mediáció általánosnak tartott szabályai szerint az eset nem alkalmas közvetítésre. Mégis, megfelelő biztosítékok mellett az ilyen ügyekben is lehet sikeres a közvetítés folyamata, sőt, a mediáció során létrejött egyezség hosszabb távon betarthatóbb ilyen esetekben is, mint a bírósági döntés által előírt kapcsolattartási rend.
Az erőszak vagy szerhasználat vádjának azért van különös jelentősége a határokon átnyúló ügyek esetében, mert a gyereket elvivő szülő gyakran ezzel indokolja, hogy miért nem volt más választása, mint a gyerekével együtt "világgá futni". A saját nemzetközi közvetítői tapasztalatom azt mutatja, hogy még akkor is lehetséges a közvetítés során történő megegyezés, amikor ezek a vádak megalapozottak, esetleg a megvádolt fél el is ismeri azokat. Az egyik ilyen határokon átnyúló ügyben az erőszakkal vádolt, sőt, egy korábbi kapcsolatban azért el is ítélt szülő a sikeres megegyezés után úgy határozott, hogy a korábbi kapcsolatából született gyerekével való kapcsolattartást is közvetítő segítségével próbálja rendezni.
Bár erőszak gyanúja vagy vádja esetén a mediátorra nézve is veszélyesnek tűnhet a közvetítés, én azért vállalom el ezeket az eseteket is, mert meggyőződésem, hogy az erőszaktól érintett családban felnövő gyereknek még inkább szüksége van segítségre, és arra, hogy a szüleit tudatos együttműködés felé segítsék a szakemberek. Emellett az eddigi munkámban azt tapasztaltam, hogy a gyerek általában nem az erőszakos szülővel való kapcsolat teljes megszűnésére, hanem az erőszak megszűnésére vágyik, és arra, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tarthasson.
Nemzetközi mediátorként a közvetítésre felkérést akkor fogadom el, ha az előzetes interjúk során az derül ki, hogy mindkét fél valamilyen módon kellően érdekelt a megegyezésben, és elfogadják, hogy a közvetítő nem az ő egyéni megrendeléseik teljesítését vállalja, hanem azt, hogy vezeti a két vagy több fél közötti érdekegyeztetési folyamatot és segíti a felek egymással történő kommunikációját. Emellett a két fél által megjelölt, a közvetítés során elérendő célok között legalább egynek közösnek kell lennie. Gyermekközpontú közvetítőként már az első interjú előtt tájékoztatom a feleket arról, hogy a közvetítés során csak olyan megegyezés létrejöttéhez nyújtok segítséget, amely nem ellentétes az ügyben érdekelt gyerek legfőbb érdekével. Bár evidensnek tűnhet, hogy a szülők szükségszerűen a gyerek érdekeit tartják szem előtt, az olyan kiélezett ellentétek esetén, mint amilyenek jogellenes elviteli ügyekben megfigyelhetők, nem mindig ez a helyzet. Egy általam közvetített esetben például a szülők készen álltak arra, hogy egyezségbe foglalják: amennyiben nem tudnak megegyezni a közös gyerek elhelyezéséről, a gyereket intézményben helyezik el.
Ahhoz, hogy a felek "kellően érdekeltek" legyenek, nem ritkán hozzájárul, ha ismerik a nemzetközi jogi eljárás menetét és következményeit. A jogellenes gyermekelviteli esetek jelentős hányadában az elvivő szülő nincs tisztában azzal, hogy jogellenesen cselekedett és hogy
- 4/5 -
ez milyen következményekkel jár. Nem a közvetítő dolga erről tájékoztatást adni, de nemcsak Magyarországon fordul elő, hogy a feleket a jogi képviselőjük azzal biztatja, hogy ha bíróságra is kerül az ügy, az adott helyzetben nyert ügyük van. Sokszor elmarad a tájékoztatás arról, hogy a visszaviteli eljárás során főleg és elsősorban azt vizsgálják, hogy melyik ország volt a gyerek szokásos lakóhelye az elvitel előtt, illetve hogy az elvitel jogszerűségének megítélése annak az országnak a törvényei alapján történik, ahonnan a gyereket elvitték. A felkért jogi képviselők sokszor olyan bizonyítékok gyűjtésére biztatják ügyfeleiket, amelyek a visszaviteli eljárásban semmiképp nem használhatók, viszont a két szülő közötti viszonyt tovább rontják.
A közvetítést igénylő felektől azt szoktam kérni, hogy előzetesen beszéljék meg a jogi képviselőikkel, hogy mediációban fognak részt venni, és ha a képviselőik nem támogatják ezt az ötletet, akkor gondolják át, hogy hogyan tudnak a kétféle helyzetben (pereskedés, a másik elleni bizonyítékgyűjtés a hatósági eljárásokhoz, megegyezésre törekvés a mediációban) egyszerre részt venni. A velem kötött közvetítésről szóló szerződésben a felek azt is vállalják, hogy a közvetítés idejére felfüggesztik az egymás elleni eljárásokat és ellenséges megnyilvánulásokat. A formális felfüggesztés nem minden eljárás esetében lehetséges, de az eljáró hatóságok értesítése a közvetítésben való részvételről általában igen. Ha büntetőjogi eljárás is folyik, akkor annak lehetséges kimeneteléről és következményeiről, a jogi képviselőkkel egyeztetve, a közvetítés során beszélni kell. Ha a felek békés úton megegyeznek és azt a bíróság jóváhagyja, akkor a nemzetközi bírói együttműködési rendszer keretén belül a visszaviteli eljárásban felelős bíró garanciákat kérhet arra, hogy a büntetőjogi eljárás ne tegye semmissé a megegyezés során született megállapodást a visszavitelről.
Határokon átnyúló ügyekben a közvetítési eljárás megszervezése logisztikai feladat is: van-e elérhető, megfelelő képzettségű mediátor vagy társmediáció esetén két alkalmas mediátor, beilleszthető-e a közvetítés az esetleges hatósági eljárások rendjébe, van-e fedezet a különböző költségekre (hiteles fordítások, vízum, utazás, szállás, jogi képviselet, tolmács), szükség esetén biztonsági intézkedések, online mediáció esetén megfelelően biztonságos, konferencia minőségű online kapcsolat stb.
Bár a Hágai Egyezmény és a Brüsszel IIa. rendelet is hivatkozik a gyerek legfőbb érdekére, valójában annak figyelembevételére, hogy az egyes ügyekben a konkrét gyereknek a konkrét helyzetben mi a legfőbb érdeke, nagyon kevés lehetőség van: a hangsúly a jogellenes helyzet helyreállítás van, nem pedig azon, hogy az adott - jogellenes - helyzetben, ha már így alakult, mi lenne a legjobb a gyereknek. Ugyanakkor nem meglepő, ha jogi eszközökkel csak jogi kérdéseket lehet rendezni. A gyerek legfőbb érdeke, bár jogban használatos fogalom, még annyira sem egzakt, mint a szokásos tartózkodás hely.
Gyerekközpontú mediátorként definiálom magam, és sokszor tapasztalom nemzetközi szakmai körökben is, hogy ettől magasra emelkednek a szemöldökök. A közvetítőnek nem lehet saját programja a közvetítés során - hallom gyakran. Hogyan mondhatja egy teljesen semleges, állásfoglalástól tartózkodó mediátor, hogy gyerekközpontú? Az az érv sem ritka a közvetítő gyerekközpontú működésével szemben, hogy a szülők tudják legjobban, hogy mi a jó a gyereküknek.
Amikor egy közvetítés során azt tapasztalom, hogy minden nagyon komoly konfliktus ellenére abban egyetértenek a felek, hogy a gyereknek mindkét szülőjére szüksége van, és eszükbe sem jut, hogy a közös gyereket egymás büntetésére használják az elszenvedett sérelmekért, akkor nincs más dolgom, mint hogy elmondom, mit jelent az, hogy gyerekközpontú mediátornak tartom magam. De olyan családi konfliktusokban, amelyeket jogellenes elvitellel vél megoldani az egyik fél, sokszor már nemcsak az egymással való kommunikációra nem képesek a szülők, hanem annak megítélésére sem, hogy milyen viselkedéssel, milyen szavakkal okoznak gyakran életre szóló sérüléseket a gyereküknek. Ha ilyenkor sor kerül közvetítésre, az már annak az elismerését jelentheti, hogy valamilyen segítségre szükségük van a szülőknek a helyzet rendezéséhez. Nem ritka, hogy pont a gyerekközpontú közvetítői eljárás során ébrednek rá a felek, hogy a másik szülő fontos a gyerek életében, hogy a gyereknek joga van a másik szülővel való kapcsolattartáshoz. Gyerekközpontú mediátorként az ülések során ezt mindvégig szem előtt tartom, és ha szükséges, erre a szülők figyelmét is felhívom.
Az egyik mediációs formában, amelyet szívesen alkalmazok, a gyerek maga jeleníti meg, hogy mi is az ő legfőbb érdeke. Saját gyakorlatomban ezt "játszótéri mediációnak" hívom, és egy olyan ügy során találtam rá erre a formára, amelyben az egyik szülő Magyarországra hozta a gyerekét az őt bántalmazó másik szülő elől menekülve. Mediátorként a hátramaradt szülőt a B országban segítő civil szervezet keresett meg, hogy segítsek a gyerekével való kapcsolattartás helyreállításában. Több hónapos előkészület és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány segítségével megszerveztük a formális közvetítést, amely elsőre teljes kudarcba fulladt. A külföldről ide utazó fél nagy reményekkel érkezett, a gyereket Magyarországra hozó szülő viszont, bár a fenyegető jogi következmények miatt beleegyezett a közvetítésbe, a másik szülővel egyáltalán nem volt hajlandó szóba állni. Következő kísérletként biztonsági intézkedések mellett - mivel nem tűnt lehetetlennek, hogy a hátramaradt fél "visszarabolhatja", magával viheti a gyereket -, megszerveztük, hogy a hátramaradt szülő egy játszótéren találkozhat a gyerekével, úgy hogy az elvivő szülő és közvetítőként én is jelen leszek. Korábbról már tudtuk, hogy a hátramaradt szülő az elvitel előtt a gyerek tényleges gondozója is volt, és nagyon jó volt a kapcsolatuk. A játszótéren fél óra sem kellett ahhoz, hogy a gyerek és a hosszú hónapok óta nem látott szülő között helyreálljon a kapcsolat és boldogan együtt játsszanak. A gyerek időnként félve visszanézett az őt elvivő szülőre, hogy vajon szabad-e neki örülnie, jól éreznie magát a másik szülővel.
- 5/6 -
Az elvivő szülő viszont könnyek között ismerte el, hogy a gyerek mindig is nagyon ragaszkodott a másik szülőhöz. A két szülő közötti "jégolvasztás" további 2×3 órában a gyerekkel közös programok keretében történt, ahol mediátor vagy más szakember kísérő inkább a biztonság, mint a tényleges közvetítés kedvéért volt jelent. A harmadik napon a felek a segítségemmel megszövegeztek és aláírtak egy megállapodást, amelyben rendezték a szülői felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és a hátramaradt szülő kapcsolattartását a gyerekkel.
Az 1980-as Hágai Egyezmény azzal a céllal jött létre, hogy megelőzze a gyermekek jogellenes elvitelét, vagyis arra ébressze rá a szülőket, hogy ha ennyire súlyos következményekkel (azonnali visszavitel) kell szembenézniük, akkor jobban járnak, ha végigjárják a jogszerű utat a gyerek törvényes elhelyezését és a kapcsolattartást illetően. A Brüsszel IIa. rendelet további szigorításokkal igyekszik elvenni az esetleges "gyerekrablók" kedvét. Ugyanakkor mind a Hágai Egyezményt, mind az uniós rendeletet, illetve azok magyarországi kihirdetésének szövegét viszonylag kevesen ismerik, és az "elkövetők" jelentős hányadának fogalma sincs arról, hogy jogellenes magatartást valósít meg, amikor a saját gyerekével a saját országában akar újra letelepedni.
A közvetítés tehát hasznos lehet megelőzésként is, ha az egyik szülő a gyerekével együtt más országba akar költözni, akkor közvetítő segítségét kérheti ahhoz, hogy a másik szülővel az elmérgesedett viszony ellenére valamilyen módon megegyezésre jusson. Ilyenkor előfordul, hogy a másik szülő a mediáció során szembesül először azzal, hogy mennyire rosszul érzi magát a gyerekkel költözni szándékozó szülő. "Ezt eddig soha nem mondtad, honnan tudhattam volna?" "Hogy mondtam volna, amikor ha csak ellentmondok neked, már veszekszel?" (részlet egy közvetítési során elhangzott párbeszédből). Ilyen mondatok persze nem csak egy jogellenes elvitel megelőzését célzó közvetítés során hangzanak el. Ha viszont ilyen helyzetben indulhat meg a két szülő között a valódi kommunikáció, akkor ezzel elkerülhetővé válik, hogy az egyik fél kétségbeesett (és jogellenes) lépésre szánja el magát. A végletekig elkeseredett szülő arra ráébredhet, hogy mégsem lehetetlen a másik szülővel megbeszélni a helyzetet, és ha együtt élni már nem is, de megegyezni még mindig lehetséges vele. "Most látom, hogy figyelsz. Sajnálom, hogy eddig ezt nem érezhettem, és sajnálom, hogy már nem tudok abban bízni, hogy akkor is figyelni fogsz rám, ha nem itt ülünk." (részlet egy közvetítési során elhangzott párbeszédből)
Egyes európai országokban működnek olyan civil vagy a bíróságok mellett működő segítő szervezetek[13], amelyek egyrészt arra vállalkoznak, hogy a lakosság ismerje a jogellenes gyermekelvitel lehetséges következményeit, másrészt egyéni konzultációt, és ha szükséges, közvetítést kínálnak a potenciálisan érintett feleknek. Az így nyújtott információ és segítség a hatóságok és más bevonható szakemberek szoros együttműködését igényli. Ilyen együttműködésre vonatkozóan Magyarországon is született javaslat 2009-ben, amikor is uniós projekt keretében megelőzési kézikönyv[14] is készült magyar és angol nyelven a lehetséges érintett szakemberek számára.
A békés megegyezésnek a mediáció az egyik lehetséges, de nem az egyetlen formája. A Hágai Egyezmény és a Brüsszel IIa. rendelet is felhívja az eljáró hatóságok figyelmét, hogy biztassák a feleket az egymás közötti békés megoldások keresésére. A Brüsszel IIa. rendelethez 2018 februárjában tett módosítási javaslat kiemeli: "A mediáció nagyon fontos szerepet játszhat a konfliktusok megoldásában, és különösen a szülők határokon átnyúló konfliktusaiban a szülői felügyeletről és kapcsolattartásról a nemzetközi gyerekrablás ügyekben" .
Előfordul, hogy a jogi képviselők is a békés megegyezést segítik elő, és ha nem is közvetítési eljárásban, de egymással együttműködve előkészítik azt, hogy a gyerek legfőbb érdekét figyelembevevő és mindkét fél számára elfogadható megállapodás szülessen a felek között. Az sem szokatlan, hogy amikor az egy ideje különélő pár az eljárás miatt újra találkozik, úgy döntenek, hogy talán még sincs vége a közös életüknek, és leállítják a visszaviteli eljárást. Van, hogy a gyerekkel való újbóli találkozás, illetve az, hogy az elvivő szülő tanúja lehet annak, hogy a gyereknek mennyire hiányzott a másik szülő, segíti a békés megegyezést.
Amikor a különböző országokban élő felek kérnek mediációt, többféle módon történhet közvetítés. Azonos kontinensen (mondjuk, mindketten Európában) lévő szülők esetében a személyes részvétel az ideális, már csak azért is, mert ez lehetőséget adhat a hátramaradt szülőnek, hogy a gyerekével is találkozzon még a rendezés előtt. Amikor visszaviteli eljárás is folyamatban van, egyes országokban a hatóságok vagy az erre szakosodott szervezet megszervezi a hátramaradt szülő és az elvitt gyerek találkozását időben a bírósági eljáráshoz kötve.
A közvetítésre felkérés előtti interjú másik országban lévő féllel történhet online, míg a mediátorral azonos országban lévő szülő megjelenhet személyesen. Már ebben a szakaszban fontos lehet, hogy a közvetítő észrevegye, ha bármelyik fél olyan játszmákba próbálja bevonni,
- 6/7 -
amilyet egyébként a két szülő egymással játszik. Például egy Budapesten élő szülő ragaszkodott az ugyancsak Budapesten lévő közvetítővel az online interjú lehetőségéhez, és diszkriminatívnak nevezte azt, hogy személyes interjút ajánlottam, mivel a másik országban hátramaradt szülővel online történt az interjú. Egy másik szülő a már megkezdett visszaviteli eljárás alatt online kapcsolat hiányára hivatkozva halasztgatta a közvetítésre felkérést megelőző interjút, azt remélve, hogy így a visszaviteli eljárás is halasztódik.
Az online mediáció mindenképp hasznos, ha nagy a távolság a két szülő között vagy az utazás költségeit nem tudják vállalni. Egy már megindított visszaviteli eljárással párhuzamosan egy Magyarországon lévő elvivő szülő, valamint más kontinensen élő hátramaradt szülő között sikeres online közvetítést szerveztünk, amelyet mindkét fél jogi képviselője is támogatott. A közvetítés során kötött egyezség-tervezetet a visszaviteli eljárásban és mindkét országban jóváhagyta a bíróság. Az itt lévő szülővel személyes interjú, a hátramaradt szülővel online interjú előzte meg a közvetítésre felkérést, illetve ebben az ügyben mindkét szülővel külön megbeszélést is folytattam (az egyiket online) a közvetítés során. Az egyezség tervezetét mindkét fél jogi képviselője ellenőrizte, hogy az abban foglaltak megfeleljenek a saját országaik jogszabályainak. Ebben az ügyben egyedüli mediátorként segítettem, nem a crossborder modellben említett társmediáció alkalmazásával, és az időbeli kereteken is változtattunk: egy nap alatt 2×2 óráig tartott a közös online ülés, és mindkét féllel 2×1-1 óráig a külön megbeszélés.
Ha a személyes részvétel reális utazással és költséggel megvalósítható, akkor is előfordulhat, hogy a két szülő közötti kapcsolat annyira elmérgesedett, hogy az online közvetítés előnyösebb, vagy a megegyezésnek más útját kell keresni. Egy olyan ügyben, amelyben mindkét fél A országból származott, de Magyarországon éltek, majd egyikük visszatért A országba, míg a másik szülő a közös gyerekkel itt akart maradni, az A országba visszatérő szülő visszaviteli eljárást indított Magyarországon. Ezzel azt akarta elérni, hogy a gyerekkel együtt a másik szülő is visszatérjen. Érdekes módon a visszaviteli eljárás és a közvetítői segítés során a gyerek felügyeletét felváltva látták el Magyarországon, miközben egymással annyira elmérgesedett a viszonyuk, hogy csak írásban tudtak kommunikálni. Az írásbeli kommunikáció meglétére alapozva egy olyan online közvetítési módszert használtunk, amelyben a felek főleg általam moderált e-mailekben döntötték el, hogy mi az, amiben meg akarnak egyezni és milyen megoldások elfogadhatók a számukra. Ez mindkét oldalról egy felsorolással indult, hogy milyen témaköröket tartanak fontosnak, majd ezek közös elfogadása után az egyes kérdéskörök tartalmát szóról szóra megtervezték. Részemről az e-mailek moderálása arra szorítkozott, hogy jeleztem az e-mailt író félnek, hogy melyek azok a kitételek a kommunikációjában, amelyek a másik számára sértőek vagy nem segítik elő, hogy a kívánt közlendőt a másik fél a szándékoltnak megfelelően értse. A javaslatok alapján mindkét fél igyekezett elkerülni egymás szándékos megsértését az írásos kommunikáció során. Nagyon intenzív háromoldalú levelezésben, és közben mindkét féllel online vagy személyes külön megbeszélések során egy olyan egyezség-tervezet jött létre, amely nem nevesítette a feleket, hanem attól tette függővé, hogy az egyezségből melyik rész melyik félre vonatkozik, hogy a visszaviteli eljárásban a visszavitelről döntenek-e vagy maradhat a gyerek Magyarországon. Mivel mindkét szülő attól tartott a legjobban, hogy végleg elszakadhat a gyerekétől, ezért azonos garanciákat építettek a megállapodás tervezetbe, akárkinek is kedvezne a visszavitelről szóló döntés. Az eljárásban a döntés megszületett, és a bíróság a "közvetítésben" született egyezséget is jóváhagyta mindkét országban. A szülői felelősség megosztásáról és a kapcsolattartásról szóló megállapodás évek óta sikeresen működik, amikor módosításra volt szükség, a felek újabb írásbeli és online közvetítést kértek.
Egy másik ügyben a két szülőnek nagyon eltérő elképzelése volt arról, hogy mi legyen a közvetítés célja: egyikük a kapcsolat helyreállítását is remélte tőle, másikuk számára egyértelmű volt, hogy a kapcsolat véget ért. Ebben az esetben nem az volt a legfőbb kérdés, hogy melyik országban élnek majd a gyerekek, hanem hogy együtt lesznek-e a szülők. Mivel a szülők által felvetett problémák jó része mindkét oldalon a közös gyerekek gondozására vonatkozott, elvállaltam a mediációt. Ebben az esetben visszaviteli eljárás nem indult, és a szülők egyike sem akarta megszakítani a kommunikációt egymással, illetve elszakítani a gyerekeket a másik szülőtől. Viszont békés kommunikációra a régóta tartó konfliktusok miatt már segítség nélkül nem voltak képesek.
A személyes részvétellel lezajlott mediáció során az egymással történő kommunikáción sikerült javítani, és minden olyan kérdésben közös nevezőre jutnia a két szülőnek, amely a szülői felelősségre, illetve a gyerekek gondozására vonatkozott. Ugyanakkor a kapcsolatot helyreállítani vágyó fél számára is kiderült, hogy ez már nem lehetséges, ezért a közvetítési folyamat végén (3×3 óra) nem írta alá a megállapodás tervezetet. Ilyen szempontból eredménytelennek nevezhetnénk a közvetítés folyamatát. Viszont a 3 hónappal későbbi, utánkövető kérdéseimre adott válaszokból kiderült, hogy a felek ugyan nem élnek együtt, még egy országban sem, de a gyerekekre vonatkozóan mindenben a mediáció során rögzített megállapodásnak megfelelően járnak el, annak ellenére, hogy az egyezséget nem írták alá, és annak hatósági jóváhagyására sem került sor egyik országban sem. Ebben az esetben a felek végig konzultáltak jogi képviselőikkel, akik közül az egyik nem támogatta a közvetítés ötletét, és a közvetítés előtt és közben is hatósági eljárásra biztatta az ügyfelét. ■
JEGYZETEK
[1] http://igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/download/9/b2/a0000/jogellenes_gyermekelviteli_GYIK.pdf (letöltés: 2018. 02. 19.)
[2] Az Alapvető Jogok Biztosának jelentése az AJB-1299/2018. számú ügyben http://www.ajbh.hu/-/az-alapveto-jogok-biztosa-a-gyermekek-jogellenes-kulfoldre-vitelenek-megelozeseert (letöltés: 2018. 02. 19.)
[3] 1986. évi 14. törvényerejű rendelet a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában az 1980. évi október 25. napján kelt szerződés kihirdetéséről.
[4] A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.
[5] A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága az EBH 2003.950. számú elvi határozatában állást foglalt a gyermek szokásos tartózkodási helyének vonatkozásában. Az elvi bírósági határozat kimondja, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye alatt azt a helyet kell érteni, amely huzamosabb ideig és akár a véglegesség szándéka nélkül is a szülő és a gyermek együttélésének természetes és zavartalan helyszíne, ideértve a megfelelő közös lakást, a gyermeket eltartó szülő munkahelyét és azt a mikroközösséget is, ahová a gyermek adott időszakban beilleszkedett.
[6] A témáról részletesen lásd: Lisa Parkinson: Family Mediation. Appropriate Dispute Resolution in a new family justice system. Family Law, 2011.
[7] Sarah Vigers: Mediating International Child Abduction Cases. The Hague Convention. Hart Publishing, Oxford and Portland, Oregon, 2011.
[8] Közvetítés. Bevált gyakorlatról szóló útmutató a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló 1980. október 25-i Hágai Egyezmény alapján. HccH, Európai Bizottság 2012.
[9] Részletesen lásd: Sarah Vigers: i. m.
[10] http://www.crossbordermediator.eu
[11] A "Missing Children Europe" olyan európai föderáció, amely 27 ország 31 szervezetének részvételével a gyerekek eltűnése és szexuális kizsákmányolása ellen küzd. Európai szintű stratégiákat dolgoz ki és javasol a döntéshozóknak, és programokat valósít meg a gyerekek eltűnésének és bármilyen kizsákmányolásának megelőzésére és megszüntetésére.
[12] Marian Roberts: Mediation in Family Disputes. Principles and Practice. Ashgate Publishing Limited, 2008
[13] Például a Reunite International Nagy-Britanniában, a MIKK Németországban, az ISS Svájcban, a Child Focus Belgiumban, az International Child Abduction Centre Hollandiában stb.
[14] Megelőzés és ártalomcsökkentés gyermekek jogellenes külföldre vitelének és visszatartásának eseteiben. Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, 2009.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző nemzetközi családi mediátor.
Visszaugrás
