Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Mátyás B. Szabolcs: Nyírbogdány, a 800 éves falu (Jegyző, 2019/4., 35-39. o.)

Nyírbogdány község hazánk északkeleti régiójában, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén, Kemecse Járásban található, Nyíregyházától mintegy 16 km távolságra. A település központi része a 4. számú főközlekedési út mellett, a Gyártelep településrész a Nyíregyháza-Záhony vasútvonal mellett fekszik, a település megközelíthetősége, közlekedési viszonyai jók. A településről Budapest közvetlenül megközelíthető az M3 autópályán keresztül.

A községet Balogh Tibor Zoltán polgármester úr vezeti immár 17 éve. A település jegyzője második éve Dr. Mátyás B. Szabolcs, aki 20 éves jegyzői és 27 éves közigazgatási szakmai múltjával segíti az önkormányzatot a Polgármesteri Hivatal 7 fős apparátusával együtt.

A Nyírbogdány településnév a személynévből alakult földrajzi nevek csoportjába tartozik. A Bogdán, szláv eredetű személynév, jelentése: Isten adománya. Az első írásos feljegyzés a településről 1219-ben a Váradi Regestrumban volt olvasható és ettől az időponttól számítódik a község fennállásának évfordulója is. A XII. század közepétől lakott településként a köznemes Bogdányi család birtokába került és a XVI. századra Szabolcs vármegye egyik legjelentősebb települése volt. 1607-től az akkor megyei alispán, Bogdányi János közbenjárására évente hat alkalommal országos vásár tartására szerzett jogot a falunak. 1811-ben a település mezővárosi kiváltságlevelet kapott. A Nyír- előtagot a XIX. század második felében kapta meg hivatalosan a község.

A község ma is teljesen különálló településrésze a Gyártelep, amely 3 km-re található a falu központjától. A betelepítése csak 1904 után kezdődött meg, amikor egy Czwiber nevű vállalkozó petróleumfinomító üzemet építtetett ide. Kezdetben a gyár dolgozói telepedtek le, mára a község lakosságának kb. egyharmada él itt. A gyártelepen a korábbi MOL kőolaj finomító területén több ipari létesítmény is található, műanyagipari és kőolajipari vállalkozások, amelyek termékeik legnagyobb részét a nemzetközi piacokon értékesítik. Jelentős az éves szinten ezen vállalkozások által befizetett iparűzési adó mértéke.

A település 1990 óta község, állandó népességszáma megközelítően: 3000 fő, belterülete 327 hektár, külterülete 3125 hektár.

Az önkormányzat mellett a Református Egyház minősül jelentős foglalkoztatónak a bentlakásos és nappali szociális intézményeinek működtetésével.

A településen jellemző a mező- és erdőgazdálkodás, e körben főleg nagyobb földterülettel rendelkező mezőgazdasági vállalkozók tevékenykednek és foglalkoztatnak állandóan vagy idényszerűen munkavállalókat.

Nyírbogdányban a Baptista Szeretetszolgálat és Egyházi Jogi Személy által fenntartott, de önkormányzati tulajdonú általános iskola, óvoda kb. 300 fővel működik. Az iskola egy intézménnyel, óvoda viszont a faluban és a Gyártelepen is működik.

Az önkormányzat az önálló Polgármesteri Hivatalon felül működteti a gyermekjóléti családsegítő szolgálatot, a védőnői szolgálatot, a művelődési ház és könyvtárat és ellátja a község gazdálkodási szakfeladatát is. A településen vállalkozó házi- és fogorvos is megtalálható. A falugazdász helyben elérhető. A település központi részén posta üzemel.

Az önkormányzat eddigi tevékenységének eredményeképpen valamennyi középület hőszigetelt és esztétikus külsőt kapott, valamennyi épületben a tetőszerkezet is megújult.

A település új modern településközponttal rendelkezik, valamennyi önkormányzati út szilárd burkolattal ellátott, a településen a villany, víz, gáz és szennyvíz elérhetősége 100%-os.

Az elmúlt évben került átadásra a helyi piaccsarnok, valamint a települést és a Gyártelepet összekötő 2 km hosszú kerékpárút.

A település jelképének számít a község központjában található 1796. évben épült késői barokk református templom, amely napjainkban műemlékvédelem alatt áll és felújításával visszakapta régi pompáját. A másik jellegzetes épület Székely Elek által, a századfordulón épített kúria, mely ma mint Könyvtár, Információs és Szolgáltató Hely működik. A településen 2006-ban tájház került kialakításra, megőrizve a régi kor ereklyéit az utókor számára.

- 35/36 -

- 36/37 -

- 37/38 -

Nyírbogdány község önkormányzata 2004. évben csatlakozott a "Virágos Magyarország" mozgalomhoz, és az elmúlt 15 évben évről évre részt vesz a versenyen. A község még sikeresebb szereplése érdekében az önkormányzat a helyi lakosok felé minden évben meghirdeti a "Virágos Nyírbogdány" elnevezésű versenyt, melyen megválasztják a falu legszebb, legvirágosabb ingatlanait. A verseny győztesei az elismerő cím mellett értékes tárgyjutalomban részesülnek, mely minden évben az augusztusi falunapon kerül átadásra. Az elmúlt 15 év legjelentősebb sikere volt a 2017. év, amikor Nyírbogdány község önkormányzata kapta a Virágos Magyarország 2017 Versenyen "Az év települése" különdíjat Veszprémben, az Észak-Alföldi Régió 5000 lélekszám alatti lakosokkal rendelkező községek között. Az elismerés nemcsak az önkormányzat, hanem a település lakóinak is érdeme volt.

Nyírbogdány tekintetében 2019 kiemelkedő jelentőségű évszám, hiszen kereken 800 éves a községünk. Az évfordulók mindig különleges, kitüntetett helyet foglalnak el az ünnepek között. A nagy események, melyek velünk történnek, nagyon fontosak számunkra. Amikor évfordulókat ünneplünk, ezekre a meghatározó pillanatokra gondolunk. Az ünnepek, a jeles napok megmérik az idő szüntelen folyását. Pihenőhelyeket jelölnek ki számunkra, ahol végiggondolhatjuk az út folytatását.

Az évfordulók nemcsak az ünnepek sorában foglalnak el fontos helyet a települések mindennapjaiban, de jó alkalmat adnak annak áttekintésére, hogy honnan indult el az adott település, s hol tart napjainkban.

A község lakosai számára a büszkeséget és ezzel együtt a legnagyobb eredményt az adja, hogy a 3 ezer körüli lélekszámot mind a mai napig meg tudta tartani és ma is nagyon sok fiatal dönt a helyben maradás mellett, vagy költözik be a településre, ami további reményt ad a sok száz éves jövőt illetően.

A nyírbogdányi önkormányzat számára is fontos az évforduló megünneplése, így az év önkormányzati eseményeit az ünnep jegyében rendezték, illetve rendezik meg.

A képviselő-testület részéről az elmúlt év szeptemberében döntés született, hogy 2019-ben méltóképpen ünnepeljük meg községünk hivatalos fennállásának 800. évfordulóját, Nyírbogdány születésnapját. Ezen jubileumi év ünneplését előkészítő döntés keretében határozat született:

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére