Ha a házasságon kívüli partnerkapcsolatok hazai szabályozásának kérdésével foglalkozunk 2010. januárjában-februárjában, helyzetünk nehéz, de legalábbis olyan, amely mellett némi magyarázat (magyarázkodás) elkerülhetetlen. Amellett, hogy az "élettársi", pontosabban házasságon kívüli partnerkapcsolatokra vonatkozó szabályozás megkettőződött a bejegyzett élettársi viszony bevezetésével, a jogszabályalkotás is sajátosan alakult, mely azzal a következménnyel járt, hogy jelen pillanatban adott egy hatályos jogszabályanyag, s egy másik olyan jogszabály-halmaz, amelynek egy részére vonatkozóan a hatálybalépés időpontja ismert, a másik részére vonatkozóan azonban nagy bizonytalanság mutatkozik.
1. Ami a hatályos szabályozást illeti, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi törvény az Alkotmánybíróság 2008 decemberében hozott határozatának2 eredményeként nem léphetett ugyan hatályba, de 2009. április 20-án a Parlament elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvényt. A törvény bejegyzett élettársakra vonatkozó rendelkezései 2009. július 1-jén hatályba léptek, így nagykorú és - kizárólag - azonos nemű partnerek az anyakönyvvezető előtt bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthetnek. Noha a törvény egyik főszabálya3 kimondja, hogy ha maga a törvény eltérően nem rendelkezik, vagy a rendelkezés alkalmazását nem zárja ki, a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra, a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra vagy bejegyzett élettársakra, továbbá az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára megfelelően alkalmazni kell; a módosuló törvények között szerepel az anyakönyvi jogszabályon kívül a családjogi törvény és a Ptk. is.
Az élettársi kapcsolatot illetően továbbra is hatályos a Ptk. 578/G. § (1) bekezdésének a vagyoni viszonyokra vonatkozó rendelkezése, s az élettársak fogalmát meghatározó 685/ A. §, amely utóbbival kapcsolatban azért megjegyzést érdemel, hogy az imént említett 2009. évi XXIX. törvény 6. §-a módosította, s ez a módosító rendelkezés is hatályba lépett júliusban. Ennek megfelelően az élettársak polgári jogi fogalma nemcsak azt kívánja meg, hogy két személy házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt éljen, bár kétségtelenül továbbra is ezek a definíció meghatározó elemei. Kiegészült a meghatározás - értelemszerűen - azzal, hogy nemcsak a házasságkötés, de a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése is kizárja a felek között az élettársi viszonyt, s feltétel, hogy a partnerek ne álljanak egymással egyenesági rokonságban, testvéri, illetve féltestvéri kapcsolatban. Tovább bővítette a feltételek sorát az a - bírósági gyakorlat számára is egyszerűbb helyzetet teremteni igyekvő - jogalkotói kívánalom, hogy a partnerek közül egyiknek se álljon fenn más személlyel életközössége, legyen ez házassági életközösség, bejegyzett élettársi életközösség vagy egy másik élettársi kapcsolat.
A hozzátartozók sorában a házastárs mellett a bejegyzett élettárs is felsorakozott a közeli hozzátartozók közé, míg az élettárs továbbra is hozzátartozónak minősül.
2. A (még) nem hatályos szabályozás mind a bejegyzett élettársakat, mind az élettársakat érinti, bár az utóbbiakat kétségtelenül meghatározóbb mértékben. Az új Polgári Törvénykönyv szabályait a Parlament 2009. november 9-én elfogadta (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény), ám mind magának az egész jogszabályanyagnak, mind a családjogi jogszabályokat tartalmazó Harmadik (Családjogi), illetve témánk, az öröklési jog szempontjából jelentős Ötödik (Öröklési Jogi) Könyvnek a hatálybalépése, a hatálybalépés időpontja bizonytalan.
A bejegyzett élettársakra vonatkozó rendelkezések a családjogi jogszabályok körében, a házasságot követően kapnak helyet, s ezek egyes főszabályok rögzítése mellett, amelyek nem jelentenek eltérést a hatályos szabályoktól, a részletes szabályozást a külön törvényre utalják.4 Az élettársakra irányadó §-okat a Harmadik Könyv mintegy következő "lépcsőként", a bejegyzett élettársi kapcsolatot követően tartalmazza, a jelenlegihez képest lényegesen részletesebb és az élettársak számára több jogot és kötelezettséget biztosító szabályokkal. Szintén őket érinti a 2009. évi XXIX. törvénynek az a szabályanyaga, amely -a törvény címéből is következően: az élettársi viszony igazolásának megkönnyítése - bevezeti az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartását. Az új nyilvántartás vezetésének szabályait az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény tartalmazza, s ezen új rendelkezések hatálybalépésének időpontja ismert: ez év márciusától kérhetik az élettársak, hogy kerüljenek "bejegyzésre" az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába. Csak megjegyezzük, hogy a "bejegyzett élettársi kapcsolat" kifejezésnek az azonos nemű partnerek joghatásaiban erősen a házassághoz közelítő jogintézményére vonatkozó bevezetése és az élettársaknak az a lehetősége, hogy őket nyilvántartásba vegyék, vagy ahogyan a 2009. évi XXIX. törvény fogalmaz, "bejegyezzék",5 aligha biztosít kellő terminológiai elhatárolhatóságot, és a továbbiakban még nehézségeket okozhat.
A Közjegyzők Közlönye tavalyi évfolyamának egyik számában foglalkoztunk az élettársak és a bejegyzett élettársak öröklésének bizonyos kérdéseivel, a jogalkotás öröklési jogi elképzeléseivel, javaslataival és azok változásával,6 így csak röviden rögzítjük a jelenleg hatályos és (még) nem hatályos állapotot.
1. A hatályos állapot szerint a bejegyzett élettárs öröklési jogi szempontból az intézmény bevezetése óta a házastárssal azonos helyen áll. Ez a hatályos Ptk. szabályaiból egyértelműen kitűnik, hiszen a 607. § (4) bekezdésének értelmében, ha leszármazó nincs, a házastárs vagy a bejegyzett élettárs örököl; s hasonlóképpen fogalmaz a 615. § (1) bekezdése is: az örökhagyó házastársa, bejegyzett élettársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örököl (özvegyi jog). Ami az élettársat illeti, a hatályos szabályozás értelmében nem törvényes örökös.
2. Az elfogadott, de nem hatályos szabályozás a bejegyzett élettárs helyzetén lényegében nem változtat. Jogszabály-szerkesztési szempontból jelentene csak módosulást az új Ptk. hatálybalépése, tekintettel arra, hogy a jogalkotó itt a maitól részben eltérő megoldást követ: a Harmadik Könyv bejegyzett élettársra vonatkozó - fent említett - szabályai körében kimondja, hogy ahol a törvény - immáron maga a Ptk. - eltérően nem rendelkezik, a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra, a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra vagy bejegyzett élettársakra, valamint az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára alkalmazni kell. Ez technikailag nem teszi szükségessé azt, hogy az öröklési jogi rendelkezések között valamennyi esetben szerepeljen a házastárs mellett a bejegyzett élettárs megjelölése.7
Ugyanez nem vonatkozik az élettársakra. Az új Ptk. értelmében az örökhagyó élettársát az örökhagyóval közösen lakott lakáson és az ahhoz tartozó szokásos berendezési és felszerelési tárgyakon holtig tartó használati jog illeti meg, feltéve, hogy az örökhagyó és közte az életközösség legalább tíz évig fennállt, és az öröklés megnyílásakor is fennáll.8 Ez, mint az élettárs - az ún. de facto élettárs - törvényes öröklése mindenképpen jelentős újítása a magyar polgári jognak, és egyúttal az öröklési jogi joganyagnak - összhangban az új Ptk. családjogi változtatásaival. Hamarabb lép azonban hatályba a 2009. évi XXIX. törvény Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartására vonatkozó szabályozása, amely ugyan önmagában nem érinti az élettársak öröklési jogi helyzetét, közvetett módon, eljárási szempontból azonban kétségtelenül komoly jelentősége lehet, hiszen éppen a bizonyítást könnyíti meg: arra nézve, hogy fennállt az élettársi viszony, arra nézve, hogy mikortól kezdődően, azaz mennyi ideig állt fenn a kapcsolat, és végül öröklés szempontjából arra nézve is, hogy fennállt-e az élettársi viszony az örökhagyó halálakor.
1. Házasságon kívüli partnerkapcsolatban - élettársi kapcsolatban9 - mindig is éltek Európában, maga a jelenség nem volt ismeretlen. Az együttélések száma, megjelenési formája, elnevezése, társadalmi elfogadottsága azonban korról-korra és országról-országra (adott esetben városról-városra) változott, mint ahogyan az ilyen kapcsolatok funkciója, létrejöttük indoka is. "Élettársi viszonyok" (idézőjelet használva, hiszen ezek a kapcsolatok nem feltétlenül hasonlítottak arra a párkapcsolatra, amelyet ma az élettársi viszony kifejezéssel jelölünk) létrejöttek a társadalom legszegényebb rétegében, de más esetben éppen a legmódosabbak alkalmazták ezt a "megoldást". A társadalom tagjai általi elismertségük nagymértékben függött az adott időszak morális felfogásától, visszaszorításukban különösen nagy szerepet játszott az egyház. Ami jogi megítélésüket illeti, rendszerint kívül maradtak a jogalkotó látókörén, annál is inkább, mert az utóbbi évszázadokban Európa népessége, ha párkapcsolatban élt, akkor házasságban és nem házasságon kívüli viszonyban.
Az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változás azonban mégsem kizárólag mennyiségi jellegű volt, bár kétségtelenül az élettársi kapcsolatok számban szembeszökő növekedése is a jelenségre irányította a figyelmet. Nemcsak lényegesen több lett az élettársi kapcsolat, hanem szerepe is megváltozott: lassan, de biztosan a házasság alternatívájává válik, illetve vált.
A fejlett jogrendszerekben az élettársi viszonyok mozaikja igen tarka képet ad, s hogy ezt legalább részben - és jelenleg csak Európára fókuszálva - áttekinthessük, csoportosítási szempontokat kell keresnünk. Ebből több is kínálkozik, az alábbiakban az alapján differenciálunk, hogy bejegyzést feltétlenül szükségessé tevő "bejegyzett partnerkapcsolatról", avagy a tényleges együttélés alapján létrejövő kapcsolatról, azaz informális, "de facto élettársi kapcsolatról" van szó. Szó nincs azonban arról, hogy a két így kialakított csoportba, azaz a regisztrált partnerkapcsolatok közé és a másik oldalról az informális élettársi viszonyok közé teljességgel azonos intézményeket lehetne egymás mellé sorakoztatni. Még ha a különböző európai országokban szabályozott partnerkapcsolati formák között -részben - találhatóak is hasonlóságok, átfedések, ennél is jelentősebb a - további kategorizálásra is alapot adó - eltérések mennyisége és minősége.
Ezek közül kettőt emelünk ki: egyrészt azt a különbséget, hogy kik létesíthetik az adott partnerkapcsolatot, különböző nemű személyek, azonos neműek, vagy akár mind azonos, mind különneműek; másrészt pedig azt, hogy milyen erőteljes jogállást biztosít az adott partnerkapcsolat az érintetteknek, a házassághoz közelíti-e viszonyukat, vagy éppen olyan, amely megőrzi a távolságot. Minthogy ez utóbbira visszatérünk, az alábbiakban néhány gondolatot említünk az azonos neműek és különneműek partnerkapcsolatairól.
2. Akárhogyan is csoportosítunk, bár ennek nemcsak elméleti jelentősége van, feltétlenül el kell határolnunk a különneműek "papír nélküli", de házasok módjára történő együttélését, a különneműek gyarapodó élettársi viszonyait és az azonos nemű személyek partnerkapcsolatait. A különnemű élettársak legtöbbször olyan partnerek, akiknek házassága előtt személyüknél, helyzetüknél fogva nem lenne akadály - csak éppen mégis elmarad a házasságkötés. (Az okok kutatása nem a jog feladata, egyelőre válasszal még a szociológia, illetve a társ-társadalomtudományok is adósak.) Más a helyzet az azonos nemű partnerek esetén, hiszen ők korábban (évszázadokon át) nemhogy házasságban nem élhettek - az idea fel sem merült -, de még élettársi kapcsolatuk sem lehetett elismert. Törekvéseik arra irányulnak, hogy a társadalom és a jog elfogadja viszonyuk lehetőségét, illetve legalizálja azt - nyílt színen vállalható, sőt jogilag kifejezetten szabályozott, megengedett, védett legyen. Ennélfogva nem elégednek, nem elégednének meg azzal, ha élettársakként együttélhetnek, hanem kifejezetten azt kívánják elérni, hogy házasságukat az adott állam tegye lehetővé, méghozzá lehetőség szerint éppen olyan feltételrendszer alapján és éppen olyan joghatásokat garantálva, mint a különnemű házastársak esetén.
3. A fenti - igen meghatározónak gondolt, de az utóbbi időben gyakran összemosott és homályba borított - különbségtétel ellenére a bejegyzett partnerek és a de facto élettársak törvényes öröklési jogi pozícióját az alábbiakban az alapján tárgyaljuk, hogy milyen mértékű és milyen jellegű a szabályozás. A különböző "élettársi" intézmények eltérnek az alapján, hogy mennyiben érintik az élettársak egymás közötti személyi és vagyoni viszonyait; mennyiben érintik harmadik személyekkel szembeni vagyoni lehetőségeiket (s a hitelező védelme mennyiben megoldott); milyen megoldást adnak a kapcsolat élők közötti, illetve halállal történő megszűnése esetére; s miként rendezik a szülő-gyermek kapcsolatot.
Ismét csak utalunk arra, hogy ez a problémakörnek csak egyik szelete, hiszen ezek csak a kapcsolat polgári jogi, illetve családjogi jogkövetkezményei, de egyéb jogterületek jelentősége sem elhanyagolható, különös tekintettel a szociális jogra, amelynek rendelkezései különösen a kapcsolat fennállása alatt életbevágóan érintik az együttélőket. Az alábbiakban ugyanakkor a polgári jogi következmények köréből is csak az öröklési jogi vonatkozásúakat tekintjük át, méghozzá kifejezetten az esetleges törvényes öröklés lehetőségére fókuszálva, azzal, hogy a túlélő élettárs, regisztrált partner tényleges jogi pozícióját nemcsak az öröklési jog szabályai határozzák meg - jelentőséghez jut a közös vagyon rendezése, illetve akár a nyugdíj, egyéb társadalombiztosítási juttatás lehetősége vagy annak hiánya is.
1. Elsőként említhetjük azokat a bejegyzett partnerkapcsolatokat, amelyek önálló és átfogó törvényi szabályozást biztosítanak, s erőteljesen a házasság joghatásaihoz közelítik a kapcsolat jogkövetkezményeit (, illetve akár egyenlővé is teszik azzal).
Európában először - 1989-ben - Dániában került megalkotásra a bejegyzett partnerkapcsolat (registreret partnerskab), ezt talán a klasszikus formának nevezhetjük. A dán törvény kifejezetten a házasság szabályait rendelte alkalmazni a - kizárólag azonos nemű - regisztrált partnerekre, két kivétellel: nem vonatkoztak rájuk a házastársaknak a gyermekekkel kapcsolatos jogviszonyát meghatározó rendelkezések, s nem köthettek egyházi házasságot.10 Másodikként követte Norvégia, ám az egyértelműen a dán modellt követő registrertpartnerskap (1993) 2009 januárjától már nem hozható létre, hiszen az azonos nemű partnerek ez év elejétől házasságot köthetnek (a regisztrált párkapcsolat pedig házasságként maradhat fenn).11 Öröklési jogi szempontból a változás nem releváns, hiszen már a bejegyzett partnerkapcsolat is a házasság örökjogi joghatásait vonta maga után. Norvégiát egy évvel később követte Svédország, 1994-től az azonos nemű párok ott is létrehozhatják a registrerat partnerskap-ot, a bejegyzett partnerkapcsolatot. Öröklési jogi szempontból az azonos nemű párok jogállását részletesen rendező törvény kezdettől fogva a házastársak öröklési jogi pozícióját garantálta a bejegyzett partnerek részére is.12 Noha a svéd azonos nemű partnerek élhetnek bejegyzett partnerkapcsolatban, 2009 májusáról a házasságot is megköthetik, így ettől az időponttól kezdődően bejegyzett partnerkapcsolat már nem hozható létre. Az Északi Együttműködés további két állama, Izland (1996) és Finnország (2001) is ismeri a bejegyzett partnerkapcsolatot, s noha lényegét tekintve a dán modellt követik, az azonos nemű párok számára bizonyos családjogi, személyi jogi jogok garantálásában nem mentek olyan messzire, mint dán, norvég, illetve svéd szomszédjuk, ám ez a közös örökbefogadás és névviselés lehetőségét, s nem az öröklési jogi kérdéseket érinti. Az északi államok az eltérések ellenére is egy modellt követtek, amelyet azzal is magyaráznak, hogy ezek az államok ugyanazokat az értékeket tartják szem előtt (nemi orientációtól független egyenlőség, a partnerkapcsolat létesítésére irányuló választási szabadság, a kapcsolat állami jelleg, vallás általi érintetlensége).13
A fenti bejegyzett partnerkapcsolatok vonatkozásában nem véletlenül használtuk a "klasszikus" jelzőt: az északi modell az azonos nemű partnerek részére a házassághoz közelítő intézményt biztosított, s ez a megoldás számos más ország jogalkotására hatást gyakorolt, többé-kevésbé ehhez a modell-intézményhez hasonló szabályozás született.14
A német Lebenspartnerschaft az erről szóló önálló jogszabály megalkotásakor (2001) nem hozta a bejegyzett partnerkapcsolatot olyan közel a különneműek házasságához, mint ahogyan ezt annak idején a dán törvény, de a különbségek egy részét azóta a törvénymódosítások megszüntették. A Lebenspartnerschaft kizárólag azonos nemű személyek által létrehozható párkapcsolati forma, megalkotására éppen azért került sor, hogy az azonos neműek partnerkapcsolatával szembeni diszkriminációt felszámolják.15 Öröklési jogi joghatásai kezdettől fogva teljesek voltak abban az értelemben, hogy a bejegyzett partner a házastárssal azonos módon örökölt.16
Hasonlatos a megoldás a szigetországban: az Egyesült Királyság azonos nemű partnerei a Civil Partnership Act (2004) hatálya alá tartoznak, amely nem áll nyitva a különnemű párok előtt. A törvény hatálya az Egyesült Királyság egész területére kiterjed, de jogkövetkezményei némiképp eltérnek Anglia és Wales területén, illetve Észak-Írországban, és megint mások Skóciában attól függően, hogy hol milyen jogkövetkezményei vannak magának a házasságnak.17 Ahogyan Németországban, itt is a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem felszámolása eredményezte ezt a jogalkotási produktumot: ha teljességgel nem is azonosak a joghatásai a házasságéval, ahhoz erősen közelállók, öröklési jogi szempontból pedig a túlélő civil partner az özvegy jogállásával rendelkezik.18
Csehországban 2006-ban fogadták el a regisztrált partnerkapcsolatról szóló törvényt, amely átfogó szabályozást ad a szintén csak azonos nemű partnerek által létrehozható új intézményre.19 A bejegyzett partnerek (registrovanépartnerství) jogállása a házastársakéhoz hasonlatos, a kapcsolat vagyonjogi joghatásai lényegében megegyeznek a házasságéval, így az alapvető vagyonjogi kérdésekben, a tartást és öröklést illetően a két partnerkapcsolat azonos joghatásokat von maga után. (Közeli és közép-kelet-európai országról lévén szó, azt megjegyezzük, hogy a Parlament által elfogadott törvényt a köztársasági elnök tartalmi kifogások miatt nem írta alá, s jelenleg már módosítása van készülőben.)20
Végezetül említjük a holland bejegyzett partnerkapcsolatot, amely annyiban tér el a fent tárgyaltaktól, hogy nemcsak azonos, hanem különnemű személyek is létrehozhatják. A geregistreerdpartnerschap intézményét 1997 óta szabályozza a holland Polgári Törvénykönyv,21 s amely annak ellenére hatályban maradt, hogy időközben Hollandia lehetővé tette az azonos nemű személyek házasságkötését. A holland bejegyzett partnerkapcsolatot mind különnemű, mind azonos nemű személyek megköthetik, s nemcsak egyszerűen családjogi kapcsolatot teremt, hanem olyan intézményt, amely szinte a házassággal azonos jogkövetkezményeket biztosít.
2. Külön csoportként tárgyaljuk azokat a házasságon kívüli partnerkapcsolatokat, amelyek önálló intézményként szabályozottak, bejegyzést igényelnek, s bizonyos többlet-joghatásakat biztosítanak - de korántsem annyit, mint a "klasszikus" vagy "klasszikus-közeli" regisztrált partnerkapcsolatok.
A legjobb példa erre a belga cohabitation légale (wettelijke samenwoning), a "törvényes élettársi viszony", illetve "törvényes együttélés", amely 1998-ban került elfogadásra.22 Akárcsak Hollandiában, Belgiumban is nyitott ez a regisztráción alapuló kapcsolat mind az azonos nemű, mind a különnemű párok előtt, de korántsem biztosít annyi joghatást, mint a holland bejegyzett partnerkapcsolat. A cohabitation légale megalkotásánál is az volt a kiindulópont, hogy ne házassághoz hasonlatosan, s ne családjogi, hanem tisztán polgári jogi megoldásként rendezzék. Ez nemcsak az elnevezésben nyilvánult meg, hanem abban is, hogy a 2000-ben hatályba lépett intézmény nem vont maga után törvényes öröklési jogcímet. Az egyik partner halála esetén a túlélő partner nem tarthatott igényt a közös családi otthon, illetve annak felszerelési tárgyainak használatára sem (s arra sem volt lehetőség, hogy a túlélő partner az örökösöktől tartást igényeljen.) 2007-ben változott meg a helyzet, egy, kifejezetten öröklési jogi témájú jogszabály jelentős módon javította a túlélő "törvényes együttélő" öröklési jogi helyzetét. Ennek értelmében jogosulttá vált arra, hogy továbbhasználja a családi otthont és a felszerelési, berendezési tárgyakat, amennyiben pedig a lakást bérleti jog alapján használták, folytathatja a bérleti jogot.23
Hasonló a katalán "uniones estables de pareja" (tartós párkapcsolat) (1998), a valenciai és a madridi "uniones de hecho" (2001), továbbá az extremadurai "sobre parejas de hecho" (2003).24 Spanyolországban spanyol nemzeti szinten nem született ugyan ilyen jellegű jogszabály (bár az azonos neműek házasságát később bevezették), számos önálló tartomány elfogadta a partnerkapcsolatról szóló jogszabályt, amelynek joghatásai a különböző autonóm tartományokban - jogalkotási hatáskörtől is függően - eltérőek. Valenciában, Madridban és Extremadurában a kapcsolat létrehozásához - a partnerek nemi hovatartozásától függetlenül - okirat aláírására van szükség, Katalóniában pedig az azonos nemű partnerek vonatkozásában ez szintén követelmény, a különneműek élettársi kapcsolatát azonban a törvény értelmében nemcsak az érintettek akarat-kijelentésének okiratba foglalása, hanem a tényleges együttélés is megalapozza.
Valenciának, Madridnak és Extremadura tartománynak a jogszabályai egyáltalán nem tartalmaznak öröklési jogi vonatkozású rendelkezéseket, így az "élettársak" törvényes öröklésére nézve a spanyol állami szintű szabályozás irányadó - a Codigó Civil házastársra vonatkozó öröklési jogi rendelkezései rájuk nézve azonban nem alkalmaz-hatóak.25 A regisztráción alapuló párkapcsolatokat tekintetbe véve a katalán rendezés az egyik legsajátosabb. Akár különneműek, akár azonos nemű partnerek közokiratba foglalhatják megállapodásukat, s mindkét kapcsolatnak alapvetően azonos jogkövetkezményei vannak, éppen öröklési jogi szempontból azonban különbség jelentkezik. Amennyiben a túlélő élettárs azonos nemű partner, törvényes örökösnek minősül. Ez az öröklési jogi pozíció gyengébb, mint a túlélő házastársé, ám lényegesen erősebb, mint különneműek kapcsolata esetén a túlélő partneré. A hagyományos, azaz bejegyzésre nem kerülő élettársi kapcsolat esetén az "özvegy" a háztartási berendezési és felszerelési tárgyakat kaphatja meg, azok nem képezik az örökhagyó hagyatékának részét. Mindazonáltal tovább gyengíti a jogszabály a túlélő élettárs helyzetét: a felek életszínvonalához képest különösen nagy értékű vagyontárgyak - így az ékszerek és művészeti alkotások -, továbbá kiemelten azok a bútorok, amelyek az elhalt élettárs családjának a tulajdonában voltak, nem kerülhetnek az "özvegy" tulajdonába. Annak érdekében, hogy ne kerüljön ki megszokott környezetéből, a halált követő egy éven keresztül - főszabályként - megilleti a közös otthonban való lakhatás joga.
Szlovéniában 2005-ben fogadták el az azonos nemű partnerekről (istospolnapartnersva) szóló jogszabályt, amely 2006-ban lépett hatályba. A törvény részletesen rendezi a partnerkapcsolat létesítésének módját és megszűnésének feltételeit, s részletezi a kapcsolat - elsősorban vagyonjogi - joghatásait. Míg azonban az általános vagyonjogi jogkövetkezmények megegyeznek a házastársak vagyonjogi helyzetével, s általában érzékelhető az intézmény házassághoz közelítése, addig éppen az öröklési jogi joghatások körében a törvény erősen megszorító rendelkezéseket tartalmaz.26 A túlélő bejegyzett partner nem tartozik a törvényes örökösök közé, legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan a többi törvényes örökös. Az egyikük halála esetén a túlélő fél csak annak a vagyonnak lesz az örököse, amely a vagyonközösség címén az elhalt partnert megillette, s a közös vagyonból az örökhagyóra eső részt teljes egészében csak leszármazó hiányában örökölheti. Ugyanakkor nem illeti meg öröklési jog az örökhagyó különvagyonán, azaz a regisztráció előtt megszerzett vagyontárgyak felett, illetve a vagyonközösség fennállása alatt különvagyonként szerzett, így örökölt vagy ajándékba kapott vagyontárgyak felett. Ezek öröklésére a többi törvényes örökös lesz jogosult.27
3. Végezetül említjük azt az önálló törvényi szabályozást, amely bejegyzéshez kapcsolódik, biztosít bizonyos többlet-joghatásokat, de a felek szerződést kötnek - ennek tipikus példája a francia Pacs, a Pacte civil de solidarité. Ez az igen jellegzetes intézmény hosszas előkészítő munkálatokat követően 1999-ben került be a Polgári Törvénykönyvbe, s néhány évvel később, 2006-ban módosították a szabályozást. Az 1999. évi szabályozás határozott célja az volt, hogy világos határvonalat húzzon a házasság és a Pacs között, s ez teljes mértékben sikerült is, különösen az intézmény szerződéses jellegének hangsúlyozásával. A jelenleg hatályos szabályozás is őrzi ezt a szerződéses formát, s noha joghatásait lényegesen bővítették, ez nem érintette az öröklési jogi jogállás hiányát.28
1. Elsőként az olyan önálló és átfogó törvényi szabályozást nyújtó példákat tárgyaljuk, amelyek teljes egészében vagy legalábbis részben a házasság joghatásait biztosítják. Erre Európában az egykori Jugoszlávia utódállamai nyújtanak modellt.
Jugoszláviában a Legfelsőbb Bíróság már 1954-ben megfogalmazta azokat az irányelveket, amelyek alapján a házasságon kívül együtt élők vagyonjogi vitáit rendezni kíván-ta.29 1974-ben a Szövetségi Alkotmány a tagállamok hatáskörébe utalta a családjogi jogalkotást, s ezt követően szinte mindegyik szövetségi állam határozottan amellett foglalt állást, hogy az élettársakra nézve a házassági jog megfelelő szabályait kell alkalmazni, legalábbis a tartás és vagyonmegosztás kérdéseiben. A személyi joghatásokat és az öröklési jogi kérdéseket ekkor még nem rendezték.30
Szlovéniában az 1976. évi házassági és családjogi törvény ismerte el az élettársi kapcsolatokat, s nemcsak vagyonjogi, hanem személyi jogi joghatásokat is fűzött az élettársi együttéléshez. Szlovénia függetlenné válását követően, 1991-ben a szlovén Alkotmány is megállapította, hogy a házasság mellett az élettársi kapcsolat szabályait is törvénynek kell rendeznie. A házasságról és a családról szóló 1991. évi törvény kifejezett rendelkezéseket tartalmaz az élettársi kapcsolatról, amely egy férfi és egy nő között állhat fenn, ameny-nyiben tartósan együtt élnek S ha kapcsolatuk vonatkozásában nem áll fenn olyan akadály, amely miatt házasságként érvénytelennek kellene tekinteni, a házasság jogkövetkezményei kapcsolódnak hozzá.31 A joghatások körében a fenti jogszabály csak a családjogi jellegűeket szabályozza, így öröklési jogi szempontból az utolsó alkalommal 2001-ben módosított öröklési jogi törvény irányadó: a túlélő élettárs számára az özvegyével azonos jogállást biztosít.32
Amennyiben az örökhagyónak a leszármazói is örökölnek, az élettárs velük egy sorban, azonos hányadot örököl, leszármazók hiányában pedig az örökhagyó szüleivel, illetve kiesésük esetén a képviseleti elvnek megfelelően a helyükbe lépő más felmenőkkel együtt részesedik az örökhagyó hagyatékából.33
Horvátország már 1978-ban a házasságéval azonos családjogi következményeket fűzött az élettársi viszonyhoz. Jelenleg a 2003. évi családjogi törvény rendelkezik akként, hogy a házasságon kívüli partnerkapcsolat következményei alkalmazhatóak egy házasságban nem élő férfi és egy házasságban nem élő nő élettársi kapcsolatára nézve, feltéve, hogy a kapcsolat legalább három évig fennállt vagy abból gyermek származott. Ez utóbbi feltételeknek a megállapítása kétség esetén a bíróság feladata, ennek megfelelően bizonyítási kérdés. Az öröklési jogi kérdéseket önálló törvény rendezi, melynek módosítására szintén 2003-ban került sor, ám meglepően nem a családjogi jogszabállyal azonos módon fogalmazza meg a joghatás beállásának feltételét. Enyhébb annyiban, hogy tartósságot szükségesnek tart, de nem követeli meg a kapcsolat legalább három éves fennállását, ugyanakkor hozzáteszi: a túlélő élettárs csak abban az esetben örökölhet, ha a kapcsolat megfelelt az érvényes házasság feltételeinek. Így, bár az években megfogalmazott követelmény nem áll fenn, a házassági akadály hiánya mint feltétel komoly többletkövetelményt jelent.34 (Megállapítására éppen azért került sor, hogy némi különbséget fenntartsanak az özvegy és a túlélő élettárs között.) Amennyiben az élettársi viszony - fennállása alatt - megfelelt ennek a feltételnek, az élettárs házastársként örököl, azaz az örökhagyó leszármazói mellett, leszármazók hiányában pedig a felmenők mellett.
Az informális élettársi viszony mellett ugyancsak 2003 óta önálló jogszabály rendezi az azonos neműek partnerkapcsolatát (istospolna zajednica). A 2003. évi törvény kifejezetten, címében is jelzetten az azonos nemű partnerek részére teremtett legális helyzetet - a "partner" kifejezés nem is vonatkozhat a különnemű élettársakra -, ám a formális regisztráció mellőzésével. A 2003. júliusában hatályba lépett törvény családjogi joghatásai szélesebb körűek, de a házastársakéval azonos státuszt nem garantál. Létesítésének feltételei szigorúbbak, mint a különneműek élettársi viszonya, joghatások pedig - minthogy regisztrálására nem kerül sor - akkor fűződnek hozzá, ha a partnerkapcsolat legalább három évig fennállt.35 A kapcsolat családjogi, elsősorban vagyonjogi következményei közel állnak az élettársi viszony joghatásaihoz, ugyanakkor a kapcsolatnak öröklési jogi joghatása nincs.36
2. Néhány európai országban a de facto élettársak viszonyát önálló törvény rendezi, amely részben és csekélyebb védelmet nyújt.
Tipikus példája ennek a rendezési módszernek a 2003. évi svéd élettársi törvény (Sambolagen). Noha a hatályos jogszabály 2003-ban született, Svédországban a hatvanas évek vége óta foglalkoznak jogalkotási szinten az élettársak helyzetének rendezésével, illetve rendezhetőségével.37 A törvény meghatározza az (akár különnemű, akár azonos nemű) élettársak fogalmát, legfontosabb rendelkezésként pedig a vagyonmegosztás kérdését tárgyalja, s erőteljesen védi a felek közös otthonát, a családi otthont. Annak ellenére azonban, hogy a svéd jogszabály - elődeivel - az első ilyen jellegű megoldások közé tartozott és tartozik, a túlélő élettárs javára semminemű öröklési jogot nem biztosít.
Norvégiában 1991-ben hozták meg azt a jogszabályt, amely a közös háztartás megszűnésével kapcsolatos vagyoni jogokról szól, igaz, hatálya nemcsak a házasok módjára együttélő élettársakra terjed ki, hanem mindazokra, akik a 18. évüket betöltötték és háztartási közösségben élnek: közös háztartást tartanak fenn és közösen fedezik a mindennapos háztartási kiadásokat, illetve a háztartási felszerelési tárgyakkal kapcsolatos költsé-geket.38 Noha a jogszabály a közös lakás és a berendezési tárgyak értékének megosztását, illetve használatát rendezte a kapcsolat megszűnése esetére, az élettárs törvényes öröklésére nem adott lehetőséget.
2008-ban került sor az öröklési jogi jogszabály módosítására, amely kifejezetten azt célozta, hogy az élettárs törvényes öröklési jogi pozícióját kiépítsék, illetve megszilárdítsák, bár ez nem teljesen általános jelleggel történt.39 A jogalkotó kiemelte az együttélések közül azokat, amelyekből közös gyermek származott és csak az ilyen kapcsolatban élt túlélő élettárs számára biztosít az öröklési jogcímen kívül egy olyan jogot is, amely mindezidáig csak a túlélő házastársat illette meg. Ez a norvég jog egyik sajátos, hagyományokon alapuló intézménye, az ún. "uskifte", de minthogy az özvegy öröklési jogi jogállása Norvégiában nem túlságosan erős, az uskifte játssza a túlélő házastárs életében (is) a legfontosabb szerepet. Az uskifte értelmében - amely hangsúlyozottan nem öröklési jogcím - az örökhagyó halálakor nem feltétlenül kell rendezni a vagyon sorsát: az özvegy megtartja, használja az örökhagyó vagyonát. Ez a jog haláláig megilleti, de megszűnik, ha újból házasságot köt, s maga is kérheti, hogy az örökösökkel rendezzék a vagyon helyzetét, ez azzal jár, hogy az örökösöknek ki kell adni az örökrészüket. Az uskifte rendszerint lehetőséget ad arra, hogy az özvegy fenntartsa a korábbi életszínvonalát, s főszabályként tulajdonosként rendelkezzen a vagyonnal. Korlátozza lehetőségeit azonban az, hogy az uskifte valóban a megélhetését szolgálja, s az, hogy milyen mértékű vagyonra terjed ténylegesen ki, függ a házasság fennállása alatt a felek között hatályos vagyonjogi rendszer jellegétől. További, valóban alapvető korlátja, hogy az örökhagyó korábbi kapcsolatból származó gyermekei a szülő halála után azonnal követelhetik a túlélő házastárstól, hogy örökrészüket adja ki. (Ennek értelmében fennmaradhat ugyan akár teljes körűen is az uskifte, de ehhez szükséges a gyermekek beleegyezése.)
A túlélő élettársat, amennyiben a kapcsolatból közös gyermek származott (továbbá a felek házastársak módjára éltek együtt), megilleti az uskifte joga,40 de az csak bizonyos vagyontárgyakra terjed ki, továbbá a közösen használt lakásra és annak felszerelési tárgyaira. Ami a berendezési, felszerelési tárgyakat illeti, értékbeli korlátozás nincs, de egyéb jellegű igen: nem terjed ki a túlélő élettárs ezen speciális használati joga az örökhagyó kifejezetten személyes használatra szolgáló vagyontárgyaira és befektetési céllal megszerzett értékeire, bankbetétekre, illetve a nem magáncélokra használt gépjárműre.
Ami a spanyol önálló tartományokat illeti, az "élettársi" kapcsolatnak nemcsak bejegyzett, hanem a tényleges együttéléssel létrejövő formái is vannak. A katalán uniones estables de pareja nem csupán bejegyzéssel hozható létre, hanem elégséges az is, ha a partnerek - ez esetben azonos nemű személyek nem, hanem férfi és nő - tartósan (legalább két évig) együttélnek. Nem arról van Katalóniában szó, hogy két különböző típusú partnerkapcsolat élne egymás mellett, egy bejegyzett és egy nem bejegyzéssel keletkező, hanem arról, hogy a kapcsolat - a tartós partnerkapcsolat - létrehozásának két módját rendezi a jogszabály.41 A katalán törvény elsősorban a kölcsönös támogatási kötelezettségről rendelkezik, a családi otthon védelméről, a közösen használt lakásra és közösen használt felszerelési tárgyakra vonatkozó rendelkezési jog korlátozásáról, valamint a kompenzáció lehetőségéről. Míg azonban az azonos nemű partnerek (akik kapcsolat csak bejegyzéssel jöhet létre), a törvényes örökös pozíciójába kerülnek, a különnemű élettársak nem (függetlenül attól, hogy történt-e bejegyzés vagy sem). A közös lakás egy évig tartó használati jogán kívül a túlélő partner a közösen használt háztartási felszerelési és berendezési tárgyak tulajdonjogát szerzi meg, főszabályként a nagyobb értékűek kivételével.
Ami a többi spanyol autonóm tartományi szabályozást illeti, Aragóniában és Navar-rában is joghatásokat vált ki a bejegyzés nélküli de facto élettársi kapcsolat (Aragónia: parejas estables no casadas (1999), Navarra: parejas estables (2000)), bár mindkét tartományban bejegyzésre is lehetőség van. Az aragóniai szabályozás a túlélő élettárs pozícióját tekintve megegyezik a katalán rendezéssel, ám nem tesz különbséget az azonos nemű és különböző nemű partnerek öröklési jogi helyzete között. Andalúziában ugyanakkor, bár felállítottak nyilvántartást a házasságon kívüli partnerkapcsolatokra nézve, a bejegyzésnek kizárólag deklaratív funkciója van, mert a kapcsolat tényleges együttéléssel jön létre (2002-ben vezették be - parejas de hecho), ám itt a tartományi jogalkotó nem rendelkezik öröklési jogi kérdésekben jogalkotási határkörrel.42
Arra az esetre, ha a közösen használt lakásban az élettársak - akár különnemű, akár azonos nemű partnerek - az örökhagyó bérleti joga alapján éltek, a spanyol nemzeti szintű szabályozás irányadó: az örökhagyó halálakor a túlélő partner folytathatja a bérleti jogviszonyt, feltéve, hogy az élettársak az örökhagyó halálát megelőzően legalább két évig házastársak módjára együttéltek, vagy a kapcsolatból közös gyermek származott.
Portugáliában 2001-ben került elfogadásra a de facto élettársakról (uni o de facto) szóló jogszabály, amelynek értelmében a kapcsolatot azonos nemű és különnemű személyek egyaránt létrehozhatják.43 A jogszabály rendezi, hogy kik tekinthetőek de facto élettársaknak, mikor szűnik meg a kapcsolat, s rendezi a kapcsolat néhány vagyonjogi joghatását, ám szem előtt tartva azt, hogy a házasság megőrizze jogkövetkezményekben is megnyilvánuló primátusát. Az élettársak viszonyához akkor kapcsolódnak a törvényben foglalt jogkövetkezmények, ha együttélésük meghaladja a két évet. Amennyiben a közösen használt otthon az örökhagyó tulajdonában állt, a túlélő házastársnak dologi jogi jellegű használati joga keletkezik, amely öt évig áll fenn, s szintén ennyi ideig illeti meg az elővásárlási jog. Mindkét esetben feltétel, hogy az örökhagyónak nincs egy évesnél fiatalabb leszármazója, nincsenek az elhalt élettársnak olyan leszármazói, akik legalább egy évig ebben a lakásban vele éltek, s akik a lakásban is maradnának. Amennyiben a közös otthon bérleti joga az örökhagyót illette meg, a túlélő élettárs jogosult a bérlői pozícióba belépni.44
3. Szinte valamennyi további európai ország egy - jelen tanulmányunkban utolsóként említett - kategóriába sorolható: ahol a de facto élettársi viszony szabályozottsága, ha van egyáltalán, nagyon csekély mértékű, s a jogrendszer nem tekinti önálló intézménynek, nem fűz hozzá még önálló vagyonjogi következményeket, így öröklési jogi jellegűeket sem.
1. A fentiekben csoportosításunk alapját az képezte, hogy a bejegyzésnek, regisztrációnak követnie kell-e a partnerek akaratnyilvánítását, vagy a kapcsolat annak tényleges fennállása alapján állapítható meg. (Annak ellenére, hogy valamennyi európai megoldásnál jeleztük, hogy csak különnemű, illetve csak azonos nemű párok által igénybe vehető, vagy a két személy nemi hovatartozására tekintet nélkül létrehozott intézményről van szó, próbáltunk eltekinteni attól, hogy részletezzük: hol miért éppen az adott megoldást választották. Csak jelezzük ismét, hogy ezt e kérdéskört azért ebből a szempontból is vizsgálni lehetne, vizsgálják is, a probléma azonban nem családjogi, nem öröklési jogi jellegű.) Míg a de facto, informális élettársi viszonyt rendező, ahhoz joghatásokat fűző jogrendszerek azzal számolnak, hogy védelemre érdemesek azok az élettársak - és különösen volt élettársak -, akik annak ellenére, hogy nem kötöttek házasságot, tartós partnerkapcsolatban éltek, addig a regisztrációt előtérbe helyező jogrendszerek csak az olyan (volt) partnerek számára nyújtanak több-kevesebb jogi biztonságot, akik vállalták ("felvállalták") ezt a kapcsolatot. Ez utóbbi néha attól is független, hogy a bejegyzés szerződéses formájú, avagy ünnepélyesebb, s ezzel együtt - tipikusan - státuszt keletkeztető. A fenti megkülönböztetés nem kizárólag, még csak nem is elsősorban morális jellegű differencia - sokkal inkább azon alapszik, hogy átláthatóbb, biztonságosabb az a rendszer, amely a jogkövetkezményeket egy bizonyíthatóan és dokumentálhatóan létrejött és fennállott párkapcsolathoz mint kötelékhez fűzi. Különösen vonatkoztatható ez az öröklési jogi következményekre, amelyek kapcsán nem az élettársak között, hanem az élettársak egyike és a másik fél örökösei között alakulhat ki a jogvita.
Az, hogy a házasságon kívüli párkapcsolatban élő partner meghívható-e, illetve indokolt-e meghívni a törvényes örökösök közé, több előzetes jogalkotói döntést is igényel. Feltétlenül szükséges határozni abban a kérdésben, hogy - alapvetően legalábbis - végintézkedés hiányában kik részesüljenek az örökhagyó után a törvény alapján juttatásban. Az utóbbi évtizedekben megváltozni látszanak bizonyos tendenciák, ám még akkor is, ha a törvényes örökösök egymás mellettisége, illetve egymás utánisága módosul, továbbra is a legközelebbi hozzátartozói kör tagjai a törvényes örökösök. Az, hogy a leszármazók, a felmenők és a házastárs ide tartoznak, nem kérdés. Az oldalági rokonsági kör meghívásánál is lényegesebb szempont azonban az, hogy az az élettárs, aki nem házasságban, hanem bármilyen elnevezésű házasságon kívüli kapcsolatban élt az örökhagyóval, részesüljön-e törvény alapján juttatásban, és ha igen, hányadikként a sorban, illetve kik mellett, milyen jelleggel és milyen mértékben.
Európában a házastárs törvényes öröklési jogi helyzete változó, részben a leszármazók melletti, részben az örökhagyó legközelebbi felmenői melletti öröklése is megfigyelhető, s nemcsak állagörökösként szerepelhet az örökösök között, hanem a vagyon haszonélvezeti jogának megszerzőjeként. Ez utóbbi különös súllyal szerepel akkor, ha a jogalkotó azt tartja elsődlegesnek, hogy az örökhagyó ne kerüljön ki a megszokott környezetéből, a megszokott otthonból, ne kelljen kiadnia az örökhagyóval közösen használt berendezési és felszerelési tárgyakat. Nyilván valamennyi szempont értékelésre méltó az élettárs/házasságon kívüli partner örökössé tétele során. Azok, akik az élettárs törvényes örökösi minősége mellett érvelnek, elsősorban arra hivatkoznak, hogy az élettársi viszony mind számarányát tekintve, mind - különösen - minőségileg a házasság alternatívájává vált. Az ellenvéleményen lévők legfőbb érve rendszerint az, hogy a házasság primátusát ezen a téren is kötelessége a jogalkotónak őrizni. Ez utóbbi érv sajátosan értelmezhető és válaszolható meg attól függően, hogy azonos neműek partnerkapcsolatáról beszélünk, akik nem köthetnek házasságot, avagy különneműek párkapcsolatáról, akik házassága előtt nem állna házassági akadály (s nem felejthetjük el azt a helyzetet, amikor a házasság nyílt meg az azonos nemű személyek előtt45).
A másik alapvető kérdés, amely döntést igényel, a jogbiztonságot érinti. A de facto élettársi kapcsolathoz számos jogrendszer azért nem kapcsol jogkövetkezményeket, mert úgy ítéli, hogy az együttélés ténye nehezen bizonyítható, hosszan elnyúló jogvitákhoz vezethet. Ez így is van: nemcsak azt nehéz az esetek jelentős hányadában bizonyítani, hogy fennállt-e élettársi életközösség, hanem azt is, hogy mi volt kezdetének pontos időpontja. A különböző, ezt a kapcsolatot joghatásokat keletkeztetőnek elismerő jogrendszerek különféleképpen definiálják a tényleges együttélés fogalmát, így különböző tényállási elemek fennállását kell az érdekeltnek (érdekelteknek) bizonyítani. Tipikusan megköveteli a jogalkotó azt, hogy az együttélés "házastársak" módjára történjen, azaz jellemezze - akárcsak a magyar Ptk. értelmében - az érzelmi és gazdasági közösség, továbbá a közös háztartásban történő együttélés. További alapvető követelményként jelentkezik -jelentkezhet - az együttélés szándéka, azaz bizonyos vállalása az élettársakként történő együttélésnek, továbbá a kapcsolat kizárólagos jellege, illetve ezek mellett vagy a közös gyermek léte és/vagy a viszony tartós, stabil jellege. Hogy ez utóbbi mit jelent, azt az adott jogszabály vagy a jogalkalmazóra bízza, vagy konkrét időtartamot jelöl meg. Mindezek bizonyítása regisztráció hiányában nem, illetve nem feltétlenül egyszerű, ahogyan azt a magyar ítélkezési gyakorlat is mutatja.
2. A regisztráción alapuló házasságon kívüli partnerkapcsolatok jellemzően az azonos nemű partnerek részére állnak nyitva, s a bejegyzett partnerkapcsolat öröklési jogi konzekvenciái azonosak azzal a pozícióval, amellyel az özvegy rendelkezik. Kevésbé "klasszikus" jellegűek - mondhatnák, hogy kevésbé "hagyományosak", ám az első regisztrált partnerkapcsolat bevezetése óta eltelt húsz esztendő aligha elegendő ahhoz, hogy ezt a szót alkalmazzuk -, azok a szintén bejegyzésen alapuló kapcsolatok, amelyek nem teljes egészében a házasság joghatásait rendelik a kapcsolathoz. Itt már korántsem egyértelmű a fenti erős öröklési jogi pozíció; s meglehetősen változatosan alakul az, hogy a jogalkotó milyen szabályozást látott megfelelőnek. (Bár azt hangsúlyoznunk kell, hogy a törvényes öröklést és a törvényes öröklési jogi helyzetet attól függetlenül vizsgáljuk, hogy tekintettel lennénk arra: az adott jogrendszerben mit jelent az özvegyi státusz, mennyiben és mikor "előnyösebb", illetve "hátrányosabb" az özvegy pozíciója.) Összességében azonban az állapítható meg, hogy a bejegyzés ténye meghatározó jelentőségű; a belga "törvényes együttélés", avagy a francia Pacs kivételek inkább, bár annyiban nem meglepő kivételes voltuk, hogy a jogalkotó már az intézmény elnevezésével is jelezni kívánta: nem a "klasszikus" bejegyzett partnerkapcsolatról van szó. Még inkább kivételes a szlovén szabályozás, hiszen az jellegénél fogva az észak- és nyugat-európai hasonló intézményekhez kötődik, mégis csekély öröklési jogi biztonságot garantál.
3. Ami a nem regisztrált, de facto kapcsolatokat illeti, főszabályként ezek egyértelműen nem vonnak maguk után semmiféle öröklési jogi joghatást. Sőt, tegyük hozzá, hogy nem egy azok közül az államok közül, amely elismeri a bejegyzett partnerkapcsolatot, nem szabályozza egyáltalán a de facto élettársi viszonyt. Így történik ez Németországban, Angliában, Walesben, Dániában, s többé-kevésbé ez vonatkoztatható a holland attitűdre is. Ez a helyzet az azonos neműek házasságát ismerő Belgiumban, s állami szinten Spanyolországban is. (Ezekben az országokban még arra nézve is a bírósági gyakorlat alakított és alakít ki megoldásokat, hogy miként lehet védelemben részesíteni a kapcsolat élők közötti megszűnése esetén azt a felet, akinek korábbi vagyoni hozzájárulása önálló rendelkezés hiányában megtérületlen maradna.)
A de facto élettársi viszonyhoz törvényes öröklési joghatás fűződik néhány államban, ezeknek mértéke és előnyös jellege különböző, de - ahogyan arra már utaltunk -, a túlélő házastárs pozíciója sem minden európai államban alakul ugyanúgy; meglehetősen nagy eltérések érzékelhetőek. Azokban a spanyol tartományokban, amelyek maguk hozzák meg öröklési jogi szabályaikat, valamint Portugáliában a lakás korlátozott időtartamú használati jogát követelheti főszabályként a túlélő partner - ez megfelel annak az elképzelésnek, amely szerint az élettárs szempontjából nem feltétlenül állagörökössé tétele a leglényegesebb, hanem az, hogy ne kerüljön ki a megszokott környezetből, s különösen a megszokott lakásból. Ehhez kapcsolható a norvég uskifte joga, mely szintén ezt a célt szolgálja. Kivételt kétségkívül a két említett jugoszláv utódállam, Szlovénia és Horvátország jelent, ahol az informális élettárs törvényes örökösként özvegy módjára részesedik a hagyatékból.
4. Az élettársi viszonyok rendezését tekintve az egykori jugoszláv jogalkotást, illetve utódállamainak jogi szabályozását Antokolskaia úttörő jellegűnek nevezi - s kiemel egy másik pionírt is: a magyar szabályozást.46
Ami jogalkotásunk úttörő jellegét illeti, ez feltétlenül igaz az élettársak Polgári Törvénykönyvben 1977-ben történő szabályozására, sőt, mondhatni azokra a Legfelsőbb Bíróság által meghozott kollégiumi állásfoglalásokra is, amelyek évekkel megelőzték az élettársi viszony törvényi rendezését, s egyúttal annak tartalmát is adták. Noha a Ptk. számos esetben a házastársi vagyonközösség közelébe kerülő, illetve kerülhető módon rendezte az élettársak vagyoni viszonyait, az öröklési jogi szabályok körében az élettárs törvényen alapuló öröklésre nem adott és nem ad azóta sem lehetőséget. Ebben kétségtelen változtatást jelentene az új Ptk. Öröklési Jogi Könyvének az élettársak öröklésére vonatkozó rendelkezése. A közösen lakott lakáson és az ahhoz tartozó szokásos berendezési és felszerelési tárgyakon fennálló holtig tartó használati jogot Európában kevés élettárs örökölhet, bár ennek gyakorlati jelentőségét némiképp csökkenti a tíz évig fennálló kapcsolat szükségessége. Noha Pintens az európai öröklési jogi tendenciák értékelése során arra utal, hogy az élettárs öröklése előbb-utóbb nemcsak a volt szocialista országokban fog megjelenni, hanem egyéb európai jogrendszerekben is,47 egyelőre ezek a jogrendszerek érzékelhetően igen óvatosan nyúlnak ehhez a területhez - azaz, továbbra is azon kevés állam közé tartozhatunk, amelyek ezt a lépést megtették.
Bár a bejegyzett élettársi kapcsolat megteremtése terén a magyar jogalkotás a fenti úttörő szerepet nem vitte, ez az intézmény - öröklési jogi joghatásával is - beillik a nyugat- és észak-európai "testvérintézmények" sorába, hisz elnevezésének dacára azok közé tartozik. A regisztrált partnerkapcsolat státuszként történő meghatározása, intézményesítése olyan európai jogalkotási tendencia, amelynek létezése jelen állapota szerint megkérdőjelezhetetlen. ■
JEGYZETEK
1 A tanulmány lezárására 2010 február első napjaiban került sor.
2 154/2008 (XII. 17.) AB határozat
3 3. § (1) bekezdése (a)-(c) pontjai
4 2009. évi CXX. törvény 3:87-89. §-ai.
5 Ahogyan a 2009. évi XXIX. törvény 9. §-ának (2) bekezdése rendelkezik a Kjnp. új 36/E. §-a (2) bekezdésének a) pontjában.
6 Szeibert Orsolya: Az élettársak helyzete a tartási kötelezettség és az öröklési jogosultság szempontjából - különös tekintettel a készülő Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire. Közjegyzők Közlönye 2009. évi 2. szám 3-12. o.
7 Az utaló szabály ilyen jellegű alkalmazása, bár elegáns, kétségkívül ahhoz vezet, hogy az öröklési jogi szabályok még csak nem is utalnak a bejegyzett élettársra.
8 2009. évi CXX. törvény 6:62. §.
9 Szinonim jelleggel használjuk a házasságon kívüli partnerkapcsolat és élettársi kapcsolat fogalmakat, annak tudatában és jelzése mellett, hogy az előbbi tágabb kör, míg az utóbbi elsősorban a magyar jogi kontextusban nyeri el valódi értelmét.
10 Wacke, Andreas: Die Registrierung homosexueller Partnerschaften in Dänemark. FamRZ 1990. 4. 347. és köv o. Magyarul részletes elemzés és összefoglalás: Szeibert Orsolya: Élettársi kapcsolat és regisztrált partnerkapcsolat Svédországban, Norvégiában és Dániában - Együttműködés az északi jogkör országai között. Polgári Jogi Kodifikáció 2006. 2. 21-24. o.
11 Frantzen, Torstein: Einführung der gleichgeschlechtlichen Ehe im norwegischen Recht. FamRZ 2008. 18. 1707-1708. o.
12 Savolainen, Matti: The Finnish and the Swedish Partnership Acts - Similarities and Divergencies. In: Boele-Woelki, Katharina - Fuchs, Angelika (szerk.): Legal Recognition of Same-Sex Couples in Europe. Antwerpen - Oxford, 2003. 9. o.
13 Lund-Andersen, Ingrid: Approximation of Nordic Family Law Within the Framework of Nordic Cooperation. In: Antokolskaia, Masha (szerk.): Convergence and Divergence of Fmily Law in Europe. Antwerpen-Oxford, 2007. 57-59. o.
14 Lund-Andersen, Ingrid: Approximation of Nordic Family Law Within the Framework of Nordic Cooperation. In: Antokolskaia, Masha (szerk.): Convergence and Divergence of Family Law in Europe. Antwerpen-Oxford, 2007. 58. o.
15 Dethloff, Nina: Reform of German Family Law - a Battle against Discrimination. In: European Journal of Law Reform. 2001. 3. 240. o.
16 Lüderitz, Alexander +- Dethloff, Nina: Familienrecht. München, 2007. 209. o.
17 Miles, Jo: Financial Relief Between Cohabitants on Separation. In: Boele-Woelki, Katharina - Sverdrup, Tone (szerk.): European Challanges in Contemporary Family Law. Antwerp-Oxford-Portland, 2008. 275. o.
18 Welstead, Mary: Reshaping Marriage and the Family - the Gender Recognition Act 2004 and the Civil Partnership Act 2004. In: Bainham, Andrew - Rwezaura, Bart (szerk.): The International Survey of Family Law. 2006 Edition. Bristol, 2006. 195. o.
19 Hrusáková, Milana: Tschechisches Gesetz über die registrierte Partnerschaft. FamRZ. 2006. 18. 1337. o.
20 Krali ková, Zde ka: Czech Family Law. The Right Time for Re-codification. In: Atkin, Bill (szerk.): The International Survey of Family Law. 2009 Edition. Bristol, 2009. 166-167. o.
21 Pintens, Walter: Partnerschaft im belgischen und niederländischen Recht. FamRZ 2000. 2. 75. o.
22 Pintens, Walter: Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften in Belgien. In: Scherpe, Jens M. - Yassari, Nadjma (szerk.): Die Rechtstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. The Legal Status of Cohabitants. Tübingen, 2005. 280-281. o.
23 Pintens, Walter: Belgischen Familien- und Erbrecht 2006-2007. FamRZ 2007. 18. 1494. o.
24 Gonzâlez-Beilfuss, Cristina: Spanien und Portugal. In: Scherpe, Jens M. - Yassari, Nadjma (szerk.): Die Rechtstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. The Legal Status of Cohabitants. Tübingen, 2005. 249-250. o.
25 Gonzâlez-Beilfuss, Cristina: Spanien und Portugal. In: Scherpe, Jens M. - Yassari, Nadjma (szerk.): Die Rechtstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. The Legal Status of Cohabitants. Tübingen, 2005. 255-259. o.
26 Znidarsi -Skubic, Viktorija: Die Erbfolge der gleichgeschlechtlichen Partner in der Republik Slowenien. FamRZ. 2007. 18. 1511-1512. o.
27 Znidarsi-Skubic, Viktorija: Die Erbfolge der gleichgeschlechtlichen Partner in der Republik Slowenien. FamRZ. 2007. 18. 1511-1512. o. Hasonló témájú előadás hangzott el az ISFL 2008. szeptemberi bécsi világkonferenciáján a fenti szerző előadásában, "Property relations in registered same-sex partnerships in Slovenia".
28 Ferrarid, Frédérique: Aktuelles zum Familienrecht in Frankreich. FamRZ 2004. 18. 1425. o.; Ferrand, Frédérique -Francoz-Terminal, Laurence: Entwicklungen im französischen Familienrecht 2006-2007. FamRZ 2007. 18. 1501. o.
29 Hrabar, Dubravka: Legal Status of Cohabitants in Croatia. In: Scherpe, Jens M. - Yassari, Nadjma (szerk.): Die Rechtstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. The Legal Status of Cohabitants. Tübingen, 2005. 400. o.
30 Antokolskaia, Masha: Harmonisation of Family Law in Europe: A Historical Perspective. Antwerpen - Oxford, 2006. 383. o.
31 Rijavec, Vesna "Außereheliche Gemeinschaft im slowenischen Recht" címmel tartott erről a kérdésről előadást a Pannon Jogászok szimpóziumán Jennersdorfban 2009 júniusában.
32 Ge -Korose , Miroslava - Kralji, Suzana: The Influence of Validly Established Cohabitation on Legal Relations Between Cohabitants in Slovene Law. In: Bainham, Andrew (szerk.): The International Survey of Family Law. 2001 Edition. Bristol, 2001. 389. o.
33 Rijavec, Vesna - Kralji, Suzana: Die Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften in Slowenien. In: Scherpe, Jens M. - Yassari, Nadjma (szerk.): Die Rechtstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. The Legal Status of Cohabitants. Tübingen, 2005. 392. o.
34 Hla a, Nenad: Neuerungen im Familienrecht der Republik Kroatien. FamRZ 2008. 18. 1702-1703. o.
35 Hrabar, Dubravka: Legal Status of Cohabitants in Croatia. In: Scherpe, Jens M. - Yassari, Nadjma (szerk.): Die Rechtstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. The Legal Status of Cohabitants. Tübingen, 2005. 410. o.
36 Hrabar, Dubravka: The Protection of Weaker Family Members: The Ombudsman for Children, Same-Sex Unions, Family Violence and Family Law. In: Bainham, Andrew - Rwezaura, Bart (szerk.): The International Survey of Family Law. 2004 Edition. Bristol, 2004. 117. o.
37 Jantera-Jareborg, Maarit: Das neue schwedische Gesetz über die nichteheliche Lebensgemeinschaft. FamRZ 2004. 18. 1431-1432. o.; Ryrstedt, Eva: Legal status of Cohabitants in Sweden. In: Scherpe, Jens M. - Yassari, Nadjma (szerk.): Die Rechtstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, 2005. 419-420. o.
38 Asland, John: Legislation on Informal Cohabitation in Norway. In: Boele-Woelki, Katharina (szerk.): Common Core and Better Law. Antwerpen - Oxford, 2005. 296-300. o. ; magyarul részletesen: Szeibert Orsolya: Élettársi kapcsolat és regisztrált partnerkapcsolat Svédországban, Norvégiában és Dániában - Együttműködés az északi jogkör országai között. Polgári Jogi Kodifikáció 2006. 2. 25. o.
39 Asland, John - Hambro, Peter: New Developments and Expansion of Relationships Covered by Norwegian Law. In: Atkin, Bill: The International Survey of Family Law 2009 Edition. Bristol, 2009. 379-384. o.
40 Frantzen, Torstein: Erbrecht nichtehelicher Lebensgefährten im norwegischen Recht. FamRZ 2009. 18. 1555. o.
41 Martin-Casals, Miquel: Mixing-Up Models of Living Together. "Opting-In', "Opting-Out" and Self-Determination of Opposite-Sex Couples in the Catalanand Other Spanish Partnership Acts. In: (Martin-Casals, Miquel - Ribot, Jordi (szerk.): The Role of Self-determination in the Modernisation of Family Law in Europe. Girona, 2006. 290. o.
42 Gonzälez-Beilfuss, Cristina: Spanien und Portugal. In: Scherpe, Jens M. - Yassari, Nadjma (szerk.): Die Rechtstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften. The Legal Status of Cohabitants. Tübingen, 2005. 255-259. o.
43 Martins, Rosa: Same-Sex Partnerships in Portugal. From de facto to de jure? In: Boele-Woelki, Katharina (szerk.): Debates in Family Law around the Globe at the Dawn of the 21st Century. Antwerp-Oxford-Portland, 2009. 279-283. o.
44 Martins, Rosa: Same-Sex Partnerships in Portugal. From de facto to de jure? In: Boele-Woelki, Katharina (szerk.): Debates in Family Law around the Globe at the Dawn of the 21st Century. Antwerp-Oxford-Portland, 2009. 292-293. o.
45 Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban, 2009. január 1-je óta Norvégiában és 2009. május 1-je óta Svédországban
46 Antokolskaia, Masha: Harmonisation of Family Law in Europe: A Historical Perspective. Antwerpen - Oxford, 2006. 383. o.
47 Pintens, Walter: Grundgedanken und Perspektiven einer Europäisierung des Familien- und Erbrechts - Teil 2. FamRZ 2003. 7. 419. o.
Visszaugrás
