1. A közjogi személyek elmélete ritkán jelenik meg a hazai közjogi szakirodalomban. Amikor felvetődik, gyorsan el is merül a számos probléma között, s ennek a "búvópatak-jelenségnek" alighanem az az oka, hogy minden megválaszolt kérdés három másik megválaszolatlant hoz magával. A közjogi jogi személy problémája rendszerint valamilyen szervezeti kérdés vagy változtatás kapcsán merül fel, és kétféle megközelítéssel találkozunk: az egyik a hagyományos római jogi alapokon nyugvó és a német jogdogmatika egyes elemeit a magyar polgári jogi személy fogalommal összeegyeztetni kívánó megközelítés, a másik az a többnyire közjogászok által megfogalmazott igény, hogy kellene egy saját jogi személy fogalom, amely a közjog speciális igényeit fejezi ki.
Fazekas Marianna a viszonylag keveset publikáló szerzők közé tartozik, amikor azonban közlésre szánja magát - különösen, ha önálló kötettel jelentkezik - arra érdemes felfigyelni, mi több, elgondolkodni a helyzetelemzésén és a megoldási javaslatain. A Rejtjel Kiadónál 2008-ban megjelent kötet címe: "A köztestületek szabályozásának egyes kérdései" nem tükrözi a tényleges tartalmat. Annál sokkal többről szól a könyv. A köztestületek jogi szabályozásának elemzése ugyanis csak kiindulópont a közjogi jogalanyiság elméleti problémáinak feszegetéséhez. A köztestület jogintézményének annak a magyar jogban való újjászületése óta Fazekas Marianna a leginkább szakavatott ismerője. A kandidátusi disszertációját is ebben a témában írta, a társadalombiztosítási önkormányzatok vizsgálatából kiindulva jutott el a kilencvenes évek elejének helyzetértékeléséhez, és azóta is folyamatos figyelemmel követi a jogszabályi változásokat, amelyek alaposan átrendezték a köztestületek szervezetét, fukcióit a magyar jogban.
2. A könyv első része a köztestületekre vonatkozó magyar szabályozás másfél évtizedes történetét kíséri végig, és foglalja olyan elméleti rendszerbe, amely aktuálisan jellemzi a jogterületet. A köztestületek kissé mostohagyerekei mind a közigazgatási jognak, mind a magánjognak. Az elemzésből világosan kiderül, hogy a szabályozásban és a joggyakorlatban megjelenő diszfunkciók alapvetően arra a hibás jogalkotói koncepcióra vezethetők vissza, amelyben a köztestületek alapszabályozását a Ptk. az egyesületi szabályokkal együtt, azokat háttérszabályozásként megjelölve fogadta el. Ez a szabályozástechnika nem számolt kellően azzal a sajátossággal, hogy a köztestületek közfeladatot látnak el, és a közfeladatukat törvény határozza meg, a köztestület törvény alapján jön létre, és a köztestület tagjaival szemben, de akár külső jogalanyokkal szemben is közhatalmat gyakorolhat, amelyre szintén törvény hatalmazza fel. Fazekas Marianna sorra véve az egyes köztestületi típusokat, logikusan bizonyítja, hogy a köztestületekben több a közjogi, mint a magánjogi elem, ennek ellenére a szabályozás a magánjogi autonómia felé tolja el ezt a szervezettípust. Az autonómia eltérő felfogása közjogban és a magánjogban szükségképpen magában hordozza a működés során fellépő feszültségeket. Ezt külön nehezíti, hogy a köztestületek a törvény által előírt feladatokon kívül ellátnak egyfajta szakmai érdekképviseleti funkciót is, amely önmagában ellentmond(hat) a közfeladatok végrehajtásának. A jogintézmény kétfajta sapkája gyakran okoz feszültséget a működésben, erre a leggyakrabban a szakmai kamarák szolgáltatnak példát.
A köztestületek közös szabályainak elemző értékelése után a kötet sorra veszi az egyes köztestület-típusokat, és a részletesen elemzi azokat. Ennek kapcsán áttekinti a köztestületek teljes spektrumát: a szakmai és gazdasági kamarákat, a Magyar Tudományos Akadémiára vonatkozó szabályozást, a hegyközségeket és a minőségügy köztestületeit, az önkéntes tűzoltóságot, és a Magyar Olimpia Bizottságot. Az áttekintés azért is különösen érdekes, mert ha valaki nem kényszerült rá korábban, hogy a köztestületekkel pl. oktatás kapcsán foglalkozzon, rácsodálkozhat arra a mítoszra, amely a köztestületi jogállást körbelengi, amely társadalom különböző szféráiban ebben a státuszban véli megtalálni az államtól való relatív függetlenség garanciáját. Fazekas Marianna elsősorban a funkciókból kiindulva bizonyítja, hogy mennyire hamis ez a mítosz, és az állami feladatok decentralizációjában milyen könnyen engedhet a jogalkotó a különböző szakmai vagy egyéb csoportok lobbierejének, illetve milyen téves képzetek vették/veszik körül a köztestületi státuszt. A kötet egyik fejezete a Nemzeti Akkreditáló Testületre vonatkozó szabályozáson keresztül mutatja be, hogy mikor felesleges, mi több, káros a feladat köztestületi megoldása, mert más szervezeti forma sokkal inkább szolgálná a feladat eredményességét.
Az egyes köztestület-típusok önmagukban, és együtt is számos alkotmányos és/vagy csak közjogi
- 190/191 -
problémát vetnek fel. Állandóan felmerülő, és a laikusok számára is kézzel fogható gond az etikai-fegyelmi felelősség szabályozásának kérdésköre, amely leginkább a szakmai kamarák szabályozásban okoz ma megoldatlan problémát. Az elemzés sorra veszi az etikai- fegyelmi jogkör funkciójából adódó anyagi és eljárásjogi problémákat, az alkotmányos gondokat, az elkövetési magatartás szabályozástechnikai gondjait (pl. elkövetési magatartások szabályozása, büntetések palettája), a fegyelmi jogkör gyakorlásának eljárásjogi buktatóit, különös tekintettel a jogorvoslati joggal való összefüggésére, és a közigazgatási eljárásjoghoz való illeszkedésre, illetve éppen az eljárásjogi garanciák hiányát mutatja be.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
