Ügyészi közérdekű kereset alapján az első fokon eljáró bíróság ítéletében az alperesi pénzügyi intézmény egyes fogyasztónak minősülő ügyfelei esetében alkalmazott üzletszabályzatai ("ÁSZF-ek") és blanketta kölcsönszerződései ("Kölcsönszerződések") esetében számtalan kikötést tisztességtelen egyoldalú előnyt biztosító kikötésnek minősített és azok érvénytelenségét megállapította. A Szegedi Ítélőtábla a Gf. I. 30 720/2010. számú BDT 2011.2571 szám alatt közzétett másodfokú döntésében több változással, de alapvetően jóváhagyta az elsőfokú ítéletet. A BH 2012.41 szám alatt közzétett ítéletében a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás keretében részben hatályában fenntartotta a döntést, de a hitelintézetek egyoldalú szerződés módosítási jogával kapcsolatos kikötések érvénytelenségét megállapító döntést hatályon kívül helyezte és az első fokon eljáró bíróságot új eljárásra utasította. A Kúria Joggyakorlat Elemző Csoportja elkészítette a "A fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége megítélése" című összefoglaló véleményét, melynek alapján megszületett a 2/2012. (XII. 10.) PK vélemény (a továbbiakban: PK vélemény). A közzétett bírósági döntésekkel kapcsolatosan az "Egyoldalú szerződésmódosítás a pénzügyi szektorban" címmel Gadó Gábor, továbbá "A pénzintézetek egyoldalú szerződésmódosítási jogáról" címmel Kemenes István, míg az összefoglaló véleménnyel kapcsolatosan szintén Gadó Gábor: "A fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú módosításáról" címmel fejtette ki gondolatait a Gazdaság és Jog 2011 decemberi, 2012 áprilisi és októberi számaiban megjelent tanulmányaikban. A jelen tanulmány célja az, hogy a banki hitelezési tevékenység alapvető jellemzői, illetve a fent említett bírósági döntések és a PK vélemény elemzésével hozzájáruljon a banki hitelezési gyakorlattal kapcsolatos, álláspont kialakításához.
Király Júlia és Nagy Márton a Hitelintézeti Szemle 2008/5. számában megjelent "Jelzálogpiacok válságban: kockázatalapú verseny és tanulságok" című tanulmányukban a 462. oldalon írják, hogy "a hiteltermék árának a forrásköltségen felül tartalmaznia kell a várható veszteség fedezetéül szolgáló kockázati felárat (szpredet), a hitelezés »normál« működési költségét és a tőkeképzés alapjául szolgáló »normál« profitot". Az pedig nyilvánvaló, hogy ha egy hitel kockázatosabb, akkor a kockázattal arányosan magasabb a kockázati felár is, illetve ha a hitelintézet megítélése szerint a hitel túlságosan kockázatos, akkor valószínűleg egyáltalán nem kap hitelt az adós. Ezért a hiteleiket rendesen fizető adósoknak az az elemi érdeke, hogy a banki hitelezés jogi szabályozása vagy a bírói gyakorlat ne eredményezzen olyan kockázatokat, amelyek a kockázati felár növekedésének irányába hatnak. Így pl., ha a biztosítéki, végrehajtási és csőd/felszámolási szabályok hiányosságai vagy rosszul értelmezett "adósvédelmi" vagy más okokból nem biztosítják maximálisan, hogy a hitelező hozzájuthasson a jogos követeléséhez, akkor a pénzügyi intézmény valamennyi adósának meg kell fizetnie az ezzel kapcsolatos kockázati felárat, ideértve azokat is, akik egyébként maximálisan eleget tesznek a kötelezettségeiknek. Ezért talán paradoxként hat, de megállapítható, hogy a biztosítéki, végrehajtási és csőd/felszámolási szabályok hiányosságai vagy a túlzó, ésszerűtlen adósvédelmi rendelkezések nem állnak érdekében azon adósoknak, akik egyébként szerződésszerűen eleget tesznek a kötelezettségeiknek.
Teljesen egyértelmű, hogy mind magánszemélyek, mind gazdasági társaságok esetében reális igény van hosszú lejáratú kölcsönökre. Ugyanakkor a betétesek a betéteiket általában csak rövid lejáratra hajlandóak elhelyezni. Azaz a bankok általában rövid lejáratú forrásokból kénytelenek kielégíteni ügyfeleik hosszú lejáratú kölcsön iránti igényét. Ebben az esetben viszont teljesen természetes, hogy a bankoknak jogot kell kapniuk arra, hogy az általuk nyújtott hitel kamatát hozzáigazíthassák a forrásköltségek/kockázati felár változásához. Ezért mondta ki a Hpt. 210. § (3) bekezdésének 2009. július 31-ig hatályos szövege, hogy "a kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt csak akkor lehet egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani, ha szerződés ezt - külön pontban - a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi".
A bankok a szerződéses szabadság és a Hpt. fentebb említett felhatalmazása alapján kötötték ki az egyoldalú szerződésmódosítási jogot. Egyes álláspontok szerint a bankok erőfölényben voltak és a vonatkozó egyoldalú szerződés módosítási jogot részükre biztosító szerződések megkötésekor az erőfölényükkel tisztességtelenül visszaéltek. Akik ezt az álláspontot képviselik, azok elfelejtik, hogy a bankok csak egyszerűen közvetítők,
19/20
akik összegyűjtik a megtakarításokat és azt némi kamatfelárral hitelként kihelyezik. A szerződésmódosítási jog pedig egyszerűen csak azt teszi lehetővé, hogy a bankok folyamatosan hozzáigazíthassák a hitelkamatokat a forrásköltségeik és a kockázati felár változásaihoz. Természetesen a jogalkotó dönthet úgy, hogy a banki forrásköltség/kockázati felár változása kockázatának egy részét a bankok kötelesek viselni, de ez természetesen tükröződni fog a hitelfelvevők által fizetendő kockázati felárban, illetve ha a jogalkotó túlzott mértékű kockázatot telepít a bankokra, akkor akár a bankok ki is vonulhatnak egyes finanszírozási üzletágakból.
Magyarországon a nagy, egyedileg kitárgyalt hitelszerződések általában a Loan Market Association által kidolgozott, magyar jognak megfelelően módosított ún. LMA sztenderdek szerint készülnek. Kétségtelenül az LMA sztenderdben nincsen egyoldalú szerződésmódosítási jog, de azt természetesen az LMA sztenderdek is biztosítják, hogy az adós által fizetendő kamat tükrözze a hitel futamideje alatt történő piaci mozgásokat.
Ha összehasonlítjuk pl. az OTP Bank és egy átlagos magánszemély adósának gazdasági súlyát, akkor egyértelműnek tűnik, hogy az OTP Bank, illetve általában a bankok néhány szabályt erősítő kivételt leszámítva erőfölényben vannak az ügyfeleikhez képest. Arról azonban általában mindenki elfelejtkezik, hogy mihelyt egy hitel folyósításra került és az adós önként nem teljesít, akkor a bank futhat a pénze után és a bankok számára létfontosságú az adósokkal kötött szerződés kikényszeríthetősége. Más szóval egy pénzkölcsön ügylet az nem olyan, mint az egyidejű teljesítésű adásvétel, ahol az eladó az ellenérték fejében átadja az adásvétel tárgyát a vevő részére, hanem egy olyan ügylet, ahol az egyik fél a saját pénzét adott esetben hosszú évekre az adós rendelkezésére bocsátja, oly módon, hogy az így átadott pénzösszeg felett az adós tulajdonjogot szerez, a hitelező mind a tőkét (a saját pénzét) mind pedig a kamatot (a használat ellenértékét) általában csak jóval később kapja meg. Ezen aránytalanság miatt szerintem nem minősíthető méltánytalannak, ha az egyik fél, a hitelező olyan jogokat köt ki az adóssal szemben, melyek mondjuk egy normál adásvétel esetében akár teljesen egyoldalúnak minősülnének.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
