Az életkornak a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából minden jogrendszerben meghatározó jelentősége van. A hazai büntetőjogi szabályozás számára hagyományosan három releváns korcsoport létezett.[1] A gyermekkorúnak a büntetőjog minden időben büntetlenséget biztosított, változás csupán abban állt, hogy milyen életkor elérése szükséges ahhoz, hogy a felelősségre vonásra sor kerüljön. A teljes büntetőjogi felelősség a felnőtt kor eléréséhez igazodik, míg a fiatalkorúak pedig hagyományosan a felnőttekhez képest enyhébb szankciókkal sújthatóak.
Az életkor a büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak rendszerében az elkövető büntethetőségét - a beszámítási képességének hiánya miatt - kizáró okok között foglalt helyt, mely szabályozás jellegét tekintve vélelem; a jogalkotó ez esetben ugyanis azt feltételezi, hogy aki nem töltötte be a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából releváns életkort, az nem rendelkezhet a büntetőjog által megkívánt beszámítási képességgel sem.
A jelenleg hatályos hazai szabályozás azonban hat bűncselekmény tekintetében a korábban megdönthetetlen vélelmet megdönthetővé tette akként, hogy általános jelleggel megtartotta a magyar büntetőjogi hagyományban 1961 óta élő 14 éves alsó büntethetőségi korhatárt, ugyanakkor feltételes jelleggel lehetővé tette a 12 életévüket betöltöttek felelősségre vonását. A 12-14 év közöttiek felelősségre vonásának speciális feltétele hat bűncselekmény tényállásának megvalósítása mellett az adott bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátási képesség megléte. Mivel a jogalkotó a belátási képességet nem definiálta, fogalma körüli homály eloszlatása jogalkalmazók feladata.
Tanulmányomban a belátási képesség múltját és jelenét vizsgálom; elsőként annak a hazai klasszikus korszakában megjelenő esszenciáját foglalom össze, majd európai megjelenési formáit vizsgálom, végül jelenben élő, lehetséges értelmét, rendszertani helyét keresem.
Európában az 1810. évi Code Pénallal kezdődött a (büntetőjogi) kodifikáció időszaka. A francia büntetőtörvény nem jelölte meg a gyermeki kor határát, a felelősségük a megkülönböztetési képesség, ún. belátási képesség (discernement) birtokában volt vizsgálható.[2] A törvény a belátási képesség mibenlétét nem határozta meg, ugyanakkor mint a fiatal elkövetők büntethetőségének feltétele az akkori európai büntető jogalkotásban számos országban megjelent.[3]
Hazánkban az első büntetőkódex megalkotása előtt is ismert volt a belátási képesség mint büntethetőségi feltétel fogalma.
A klasszikus irányt képviselő Schnierer Aladár a belátást mint a cselekmény bűnösségének, jogi természetének felismerését tekinti.[4]
Az első magyar büntetőjogi tankönyv a belátási képességet a beszámítási képesség egy elemének tekintette.[5] "Beszámítani valamely cselekményt, csak annak lehet, ki a cselekmény elkövetésekor cselekménye bűnösségének felismerésére szükséges belátási képességgel bírt. E belátási képesség hiányzik a gyermekkorban; természeti vagy nevelési okok miatt fejlődésükben visszamaradt ifjú komáknál, érzékeik hiánya miatt értelmi tehetségeik kifejlesztésében fogyatkozást szenvedő siketnémáknál, és a teljes vadságban felnőtteknél".[6] A szerző, Kautz Gusztáv a 12-16 év közötti időt a feltételes beszámíthatóság korának nevezi. A belátás - mely egy cselekmény bűnösségének felismeréséhez szükséges - az elkövető értelmi és felismerő tehetségének vizsgálatát jelenti, melyet a bíróság eszközöl.[7] Kautz szerint a belátási képesség egyéb körülményeken kívül az elkövetett cselekmény nemétől is függ; szerinte egyes bűncselekmények büntetendőségének felismerése nagyobb fokú érettséget kíván, míg a mindennapi életben gyakran előforduló cselekmények bűnös voltának felismerése viszonylag könnyen felismerhető.[8]
Az első magyar büntetőtörvény kodifikálja a korszellemében elevenen élő belátási képesség fogalmát. A Csemegi-kódex a 12 és 16 év közöttiek vonatkozásában büntethetőségük feltételeként határozza meg a "bűnösség felismeréséhez szükséges belátási képességet".[9] Ugyancsak a bűnösség felismeréséhez szükséges belátás birtokában
- 370/371 -
válhatott bűncselekmény alanyává a siketnéma.[10] A törvény miniszteri indokolása szerint a 16 éves ifjú teljes belátással azért nem bírhat, mivel "az ész nem uralkodik túlnyomólag az érzékek felett".[11] Az indokolás szerint a siketnémák "kifejletlen értelmi tehetségű egyének", büntethetőségük feltétele a belátási képesség megléte, így büntetőjogi értelemben a 16 éven aluliak büntetőjogi sorsát osztják.[12]
A Csemegi-kódex - noha nem adja meg a belátási képesség fogalmát - fogalmi rendszere arra enged következtetni, hogy az egyfajta értelemhez, észhez kapcsolódó jogi terminus.
Kőrösi Sándor már a Csemegi-kódex alapján írt büntetőjogi tankönyve a bűnösség felismeréséhez szükséges értelmi képességként, "értelmi tehetségként" azonosítja a belátást.[13] A süketnémák feltételes büntethetőségét azzal indokolja, hogy vonatkozásukban a belátás forrása csak a szem; a hallás, a beszélés, mint a gondolat e két közvetítője, rájuk nézve nem létezik; ennélfogva ők az államról, jogról, tökéletes fogalmat maguknak alig alkothatnak.[14]
Werner Rezső a belátási képesség hiányát az értelem kellő fejlettségének hiányával vagy csekély fokával azonosítja.[15] Mint egy természetes folyamat az, ahogy az ember részben fejlődésénél és fogékonyságánál fogva, részben társadalmi helyzete és viszonyai (nevelés, oktatás, önképzés) következtében csak fokozatosan éri el azt az érettséget, melyben már képes a dolgok jelentőségét megérteni, cselekményének hatásait, következményét és jelentőségét belátni. Véleménye szerint ennek vizsgálata bírói feladat.[16] A süketnémáknál azért fontos a belátási képesség vizsgálata, mert szerinte ők az ember azon legszükségesebb érzékeitől vannak megfosztva, melyek a szellemi és értelmi fejlődés tényezőit képezik. Werner szerint mind a vadak (nevelés teljes hiánya), valamint a tompa elméjűek vonatkozásában büntethetőségük kapcsán a belátási képesség vizsgálata szükséges, annak ellenére is, hogy a törvény kifejezetten vonatkozásukban ilyen követelményt nem támaszt.[17]
A gyakorlatban a belátási képesség vizsgálata az ún. Tízparancsolat teszten keresztül történt vagy a keresztlevél bemutatásában merült ki. Az ún. Tízparancsolat teszt, amikor a bíró a fiatalkorú értelmi és erkölcsi fejlettségének szintjét a tízparancsolat tudásán keresztül mérte; aki ismerte azt, annak cselekménye beszámítható volt, aki nem, az tettéért nem felelt.[18] Más esetben, amennyiben a keresztlevét a fiatal a bírónak bemutatta, úgy száz esetből 99-ben bizonyos, hogy a bűnösséget is megállapította a bíró.[19]
A szociológiai kérdésekkel is foglalkozó Vargha Ferenc utal arra, hogy noha a törvény egyértelműen előírja azt, hogy a bűnösség felismeréséhez szükséges belátás bizonyítás tárgya, álláspontja szerint a gyakorlat annak meglétét vélelmezi. Szerinte a belátási képesség egy csonka fogalom, mely az agy működésének csupán egy, a büntetőjog számára kevésbé fontos részét képezi le. Szerinte téves az a distinkció, miszerint a felnőttek a gyermekektől abban különböznek, hogy ők a cselekmény bűnösségét felismerik, a fiatalkorúak pedig erre akkor képesek, ha értelmük helyesen fejlődött. Álláspontja szerint a gyermekkorúak büntetlenségét az ’érzelmi felfokozottságuk’ (kedélyi élet túltengése) indokolja. A felnőttek képesek az elhatározás során mérlegelésre, azaz a motívumok harca során képesek vágyaikkal szemben dönteni, addig a gyermeknél az a folyamat az elhatározás és a cselekvés között nem játszódik le. Ennek oka, hogy formálódó erkölcsi érzetük, a kialakulóban lévő jog és törvények iránti tisztelet egészen elmosódnak az őket jellemző temperamentum mellett.[20] Szerinte a belátási képesség önmagában büntethetőség oka nem lehet, hiszen egy hatéves is tudja, hogy lopni, ölni nem szabad.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
