Az örökhagyónak a felperes az 1981. október 18-án B.-n kelt végrendeletében nevezett általános örököse, az I. r. alperes pedig a külföldön élő unokaöccse.
A felperes a '60-as évektől háztartási alkalmazottként dolgozott az örökhagyó családjánál, majd amikor az örökhagyó egyedül maradt, az örökhagyónál. Szolgáltatásai ellenértékeként alkotott az örökhagyó a felperes javára írásbeli magánvégrendeletet.
1995. tavaszán az örökhagyót ideg- és elmegyógyintézetben kezelték. E gyógykezelés alatt az őt meglátogató I. r. alperessel 1995. május 17-én életjáradéki szerződést kötött, melyben a lakásingatlana és ingóságai ellenében az I. r. alperes azt vállalta, hogy havi 450 dollárt fizet az örökhagyó által megjelölt bankszámlára. A szerződésben rögzítették, hogy az I. r. alperes édesapja, valamint édesapja testvére útján közel 30 éve teljesíti ezt a szolgáltatást, továbbá, hogy az I. r. alperes adásvétel jogcímén szerez tulajdonjogot.
Az örökhagyót a felperes temettette el. A hagyatéki leltár felvételével kapcsolatban értesült az életjáradéki szerződés megkötéséről. Az életjáradéki szerződést a devizahatóság az örökhagyó halálát követően jóváhagyta.
A felperes az I. r. alperessel szemben eredetileg előterjesztett keresetében az életjáradéki szerződés érvénytelenségének megállapítását több jogcímen kérte. Alaki érvénytelenségre: a Ptk. 196. § (1) bekezdésére hivatkozott, illetve a szerződés tartalmi érvénytelenségét: annak fedezetelvonó jellegét nem teljesítését, színleltségét, jó erkölcsbe ütközését, ellentmondásosságát, továbbá az örökhagyó cselekvőképtelenségért állította.
Az I. r. alperes a peres eljárás alatt - 1996. november 15-én - az ingatlant a II. r. alperes részére eladta, aki 1997. július 17-én a III. r. alperes részére továbbértékesítette. A felperes az eljárás során velük szemben is keresetet terjesztett elő a Ptk. 117. § (1) bekezdésre hivatkozással a "nemo plus iuris" elvének sérelmére hivatkozva.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és a felperest az alperesek részére 20 000-20 000 forint perköltség fizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság a kereset elutasítását azzal indokolta, hogy a perbeli szerződés alaki hibában nem szenved, annak megkötése írásban történt és a pénzintézeti központ határozata alapján érvényesen létrejött. A szerződés nem vagy nem megfelelő teljesítésére a felperes mint jogutód nem hivatkozhat, és az egyébként sem a szerződés érvénytelenségét eredményezné, hanem a szolgáltatások jogosultja részére arra adott volna alapot, hogy a szerződés megszüntetését kérje, halála után ez a jog azonban jogutódját, a felperest már nem illeti meg. Az elsőfokú bíróság az igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye alapján megállapította, hogy az örökhagyó a szerződés aláírásakor korlátozottan cselekvőképes állapotban volt, azonban ilyen hatályú gondnokság alatt nem állt, ezért ez okból sem érvénytelen az adott szerződés. Az I. r. alperes által csatolt magánszakvélemények szerint az örökhagyó korlátozottan sem volt cselekvőképes. Az elsőfokú bíróság az Egészségügyi Tudományos Tanács felülvéleményének beszerzését azzal az indokolással mellőzte, hogy a felülvizsgálattól olyan szakvélemény, amely az örökhagyó állapotát súlyosabban ítélné meg, nem várható. Mellőzte az I. r. alperes személyes meghallgatását is, miután a szerződés érvénytelensége nem volt megállapítható.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy az örökhagyó és az I. r. alperes által 1995. május 17-én kötött életjáradéki szerződés a felperes irányában hatálytalan. A perbeli ingó és ingatlan vagyon 1995. december 3-i forgalmi értékének meghatározására az elsőfokú bíróságot a per folytatására és újabb határozat hozatalára utasította. A II-III. r. alperesekkel szemben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és a felperest a II-III. r. alperesek részére másodfokú perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy az örökhagyó külföldi végrendelet alapján rendszeresen 50-100 dollárhoz jutott, amit saját örökségéből folyósított részére a vagyonkezelő, majd halála után az I. r. alperes. Az életjáradéki szerződésben rögzített 30 éves járadékfizetéssel kapcsolatban kiegészítette azzal, hogy a külföldről érkezett pénzösszegek az örökhagyó örökségéből származtak és csupán feladója volt az I. r. alperes, de nem saját vagyonából juttatott az örökhagyó részére. Kiegészítette a tényállást azzal, hogy az I. r. alperes nem adott felmentést az örökhagyó kezelőorvosának és a szerződést készítő ügyvédnek a meghallgatásához, továbbá a pénzintézet megkereséséhez. Kiegészítette továbbá azzal, hogy a szerződést tanúk nem írták alá, az örökhagyó "önálló" megjelöléssel írta alá, a szerződés magyar nyelven készült, melyen az I. r. alperes nem ért, írni, olvasni nem tud. A szerződés 5. pontjában az örökhagyó beleegyezését adta, hogy az ingatlan adásvétel jogcímén az I. r. alperes tulajdonjoga bejegyzést nyerjen, amely az örökhagyó életében megtörtént. Az orvosszakértői vélemény szerint a szerződés aláírása időpontjában az örökhagyó ügyei viteléhez szükséges belátási képessége elmebetegsége következtében tartósan és nagymértékben csökkent volt. Megállapította továbbá, hogy az I. r. alperes a szerződés alapján 1728 dollárt teljesített, és a devizahatóság az örökhagyó halála után az ügylethez hozzájárult.
A kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság a Ptk. 203. § (1) és (2) bekezdés alkalmazására látott okot. Az ítélet indokolása szerint az I. r. alperes a Ptk. 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozónak nem minősül, ezért a szerződés hatálytalanságához a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni nem lehetett. Az I. r. alperes rosszhiszeműségét azon perbeli magatartása, hogy a titoktartás alól felmentést nem adott és személyes megjelenési kötelezettségének sem tett eleget, megalapozta. Rosszhiszeműnek tekinthető az is, hogy életjáradéki szerződést kötött, mégis adásvétel jogcímén kívánta az aláírást követően tulajdonjogát bejegyeztetni és röviddel ezután az ingatlant eladta. Mivel az I. r. alperes rosszhiszeműsége megállapítható, ezért a szerződés a felperes irányában hatálytalan.
A másodfokú bíróság II-III. r. alperesekkel szembeni kereset elutasítását azzal az indokolással hagyta helyben, hogy ők az ingatlan-nyilvántartásba bízva, ellenérték fejében szereztek tulajdonjogot.
A jogerős közbenső ítélet ellen az I. r. alperes terjesztett be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése, az I. r. alperessel szembeni keresetet elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt.
Érvelése szerint a másodfokú bíróság iratellenes, megalapozatlan, okszerűtlen tényállást állapított meg, az azon alapuló ítéleti döntés téves, a felülvizsgálati kérelemben ezt az álláspontját részletesen kifejtette azzal, hogy a jogerős ítélet okfejtése az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatására nem alkalmas, mert az I. r. alperesnek a szerződés megkötésekori rosszhiszeműségét egyetlen adat vagy tény sem támasztotta alá.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint alaposnak találta.
A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy az örökhagyó és az I. r. alperes által 1995. május 17-én kötött életjáradéki szerződés a felperes által megjelölt okból érvénytelen-e. Azt, hogy alaki hiba nem áll fenn az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, mert a szerződés írásban készült, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges kellékek megléte pedig az érvényességét nem érinti. A szerződéshez a devizahatóság utólag jóváhagyást adott, a Ptk. 228. § értelmében az utólag megadott jóváhagyásra figyelemmel a Ptk. 215. § (2) bekezdése alapján a szerződés a megkötésre visszaható hatállyal létrejött. Nem volt megállapítható a szerződés nemteljesítése. Tényként volt megállapítható, hogy az I. r. alperes részben teljesített, a teljesítés megfelelőségének megítélése pedig az örökhagyó személyes joga volt. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság helyes jogi álláspontot foglalt el, az ott kifejtettekkel a Legfelsőbb Bíróság egyetért, arra csupán visszautal. Az örökhagyó a szerződés megkötésekor pszichiátriai gyógykezelés alatt állt ugyan, de nem volt cselekvőképtelen állapotban, ezért az általa kötött szerződés a Ptk. 17-18. §-okban foglaltak szerint semmisnek nem tekinthető, az örökhagyó korlátozott cselekvőképes állapotának pedig ilyen hatályú gondnokság alá helyezése nélkül az általa kötött jogügylet érvényessége szempontjából jelentősége nincs. A felperes keresetét a Ptk. 200. § (2) bekezdésében foglaltakra, mint a szerződés jó erkölcsbe ütközésére is alapította. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, azonban az ítélet indokolása ezzel kapcsolatban rendelkezést nem tartalmazott. A felperes ez irányú fellebbezése hiányában e megtámadási jogcím a másodfokú eljárás tárgyát sem képezte.
A másodfokú bíróság a Ptk. 203. § (2) bekezdése alapján a perbeli szerződésnek a felperessel szembeni hatálytalanságát állapította meg azzal az indokolással, hogy a szerződés a felperes végrendeleten alapuló igényét elvonta, és az I. r. alperes rosszhiszeműségét a perbeli rosszhiszeműsége alapján állapította meg. A másodfokú bíróság jogi álláspontja téves. A felperes javára szóló végrendeleti juttatás a felperes részére csak várományi jogot biztosított. A Ptk. 203. §-ában foglalt relatív hatálytalanság a hitelezőt károsító fedezetelvonó szerződéshez fűződik. A felperes várományi joga azonban ilyen hitelezői igénynek nem minősül. Téves azonban a jogerős közbenső ítélet jogi álláspontja abban is, hogy az I. r. alperes perbeli rosszhiszemű magatartását a Ptk. 203. § alkalmazásához szükséges, a szerződéskötéskor fennálló anyagi jogi rosszhiszeműséggel azonosította. Az I. r. alperes az örökhagyóval visszterhes szerződést kötött, ezért a perben a felperest a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az I. r. alperesnek a szerződéskötés időpontjában fennállott rosszhiszeműségének a bizonyítása is terhelte. Az eljárás során erre utaló adat nem merült fel, ezért az adott esetben a Ptk. 203. § (1) bekezdés alkalmazásával a szerződésnek a felperessel szembeni relatív hatálytalansága megállapítása anyagi jogszabályt sért, az I. r. alperessel szembeni kereset elutasítása az anyagi jogszabálynak megfelel.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte és a jogszabálynak megfelelő elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. II: 21. 124/2001. szám)
1994. nyarán a II. r. alperes a felperesek jogelődjétől kölcsönt vett fel, melyet 1994. december 31-ig, a teljesítési határidő lejártáig nem fizetett vissza.
A bíróság ítéletével e jogviszonyból eredően kötelezte a II. r. alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg 2 868 672 forintot és annak 1998. szeptember 1-jétől a kifizetésig járó évi 20% kamatát, valamint 143 000 forint perköltséget. Az ítélet 1999. október 28-án emelkedett jogerőre.
Az I. és II. r. alperesek 1998. május 10-én házastársi vagyonközösség megszüntetése tárgyában szerződést kötöttek. A szerződésben rögzítették, hogy a bíróság házasságukat felbontotta, továbbá azt, hogy közöttük az életközösség már 1994 januárjában megszűnt. A II. r. alperes elismerte, hogy különböző hitelintézetekkel szemben összesen 1 678 000 forint tartozása, továbbá 463 770 forint köztartozása áll fenn. A szerződésben rögzített közös és külön tartozásainak az I. r. alperes különvagyona terhére történt kifizetése ellenében a II. r. alperes az I. r. alperes tulajdonába adta a d.-i ingatlan II. r. alperes nevén álló 1/2 tulajdoni hányadát és ezzel a közös tulajdont megszüntették. A tulajdonváltozás az ingatlan-nyilvántartásba 1999. január 19-én bejegyzést nyert.
A felperesek jogelődje 1999. május 1-jén elhunyt. A II. r. alperes ellen indult végrehajtási eljárás eredménytelen volt, mert a II. r. alperes lefoglalható vagyonnal nem rendelkezett.
A felperesek a perben annak megállapítását kérték, hogy velük szemben a házastársi vagyonközösség megszüntetési szerződés annak fedezetelvonó jellege miatt hatálytalan, és a bíróság annak tűrésére kötelezze az ingatlantulajdonos I. r. és haszonélvezeti jog jogosult III. r. alperest, hogy a felperesek követelésüket az ingatlanra vezetett végrehajtás útján kielégíthessék.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az I. és II. r. alperesek között 1998. március 10. napján házastársi vagyonközösség megszüntetése tárgyában létrejött megállapodás a felperesekkel szemben hatálytalan. A d.-i házas ingatlan korábban elrendelt zárlatát az eljárás jogerős befejezéséig fenntartotta és a II. r. alperest elsőfokú illeték megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy az I. és II. r. alperesek között a házassági életközösség nem szűnt meg, a házasság felbontása iránti perre feltehetőleg azért került sor, hogy részben a II. r. alperes az I. r. alperest mentesítse a közös tartozástól, részben pedig a nevén álló ingatlanrészt a végrehajtás alól elvonja. A Ptk. 203. § szerinti fedezetelvonó szerződés megállapításához a perbeli esetben annak (2) bekezdése szerint az ingyenességet és a rosszhiszeműséget vélelmezni kell. Az I-II. r. alperesek az ingyenesség vélelmét nem döntötték meg. Kétséget kizáróan megállapíthatónak találta azt, hogy az I-II. r. alperesek között a szerződés kizárólag azért jött létre, hogy a felperesek kielégítési alapját elvonják.
A II. r. alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a keresetet elutasította, a d.-i ingatlanra elrendelt zárlatot megszüntette. Mellőzte a II. r. alperes illeték megfizetésére kötelezését és megállapította, hogy a le nem rótt illetéket az állam viseli.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállással egyetértett, de az elsőfokú bíróság jogi álláspontját nem osztotta. A kereset elutasítását azzal indokolta, hogy a Ptk. 203. § (1) bekezdésén alapuló, a hitelező követelése kielégítési alapjának részben vagy egészben való elvonásán alapuló szerződés relatív hatálytalansága megállapíthatóságának előfeltétele annak a vizsgálata, hogy a vagyont átruházó adóson a követelés nem hajtható be, vagy a behajtás csak részben vezet eredményre. E tény megállapítása csak akkor lehetséges, ha hitelező követelése végrehajtható követelés. Az adott esetben a felperesi jogelőd pénzkövetelését megállapító bírósági határozat 1999. október 28-án emelkedett jogerőre, ezért jogerős és végrehajtható határozatban foglalt követelés hiányában az I-II. r. alperesek között 1998. március 10-én létrejött vagyonközösség megszüntetései szerződés a Ptk. 203. § szerinti fedezetelvonó szerződésnek nem minősíthető. A szerződés viszonylagos hatálytalanságára alapított pert meg kell előznie az adós elleni pernek, és a végrehajtási eljárásnak is. A követelés fennállását jogerős bírósági határozattal kell bizonyítani, továbbá azt is, hogy a behajtás sikertelen.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a keresetnek való helytadás iránt a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet.
Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet a Ptk. 203. §-ában foglaltakat sérti. A relatív hatálytalanság törvényi feltételei az adott esetben megvalósultak, mert az alperesek közötti szerződéskötés időpontjában a felperesi jogelődnek a II. r. alperessel szembeni követelése fennállt és az igény érvényesítésére vonatkozó peres eljárás is folyamatban volt, a jogelőd ugyanis 1997. május 20-án kérte a fizetési meghagyás kibocsátását. Az átruházott ingatlan a tartozás fedezetéül szolgált volna. A tulajdonjog átruházása folytán a végrehajtás eredménytelen volt, a II. r. alperes más vagyontárggyal nem rendelkezik. Amennyiben a másodfokú bíróság álláspontja lenne helyes, úgy a relatív hatálytalanság megállapítására "egyetlen esetben" sem lenne mód.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme - tartalma szerint - a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének ba) alpontja alapján rendelte el, mert az ügyben elvi jelentőségű jogkérdésként merült fel annak mikénti elbírálása, hogy a hitelezőt károsító fedezetelvonó szerződés megállapításához szükség van-e jogerős és végrehajtható határozatban foglalt követelés fennállására, a relatív hatálytalanság megállapításának előfeltétele-e az adós elleni per és végrehajtási eljárás megindítása. Ebben a jogkérdésben a Legfelsőbb Bíróság a határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon még nem határozott.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint találta megalapozottnak.
A Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerint az a szerződés, amelylyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. A (2) bekezdés szerint: ha valaki hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell.
A fedezetelvonó szerződés célja a hitelező kielégítési alapjának elvonása, azt feltételezi, hogy a hitelező követelése a vagyontárgyat átruházó adóson nem hajtható be.
A szerződés fedezetelvonó jellegének és harmadik személlyel szembeni viszonylagos (relatív) hatálytalanságának megállapítása feltételezi a harmadik személy igényének a támadott szerződés megkötésekori fennállását, továbbá az igény kielégítési alapjának a támadott szerződéssel való részbeni vagy egészbeni elvonását. A jogszabály azonban további megszorító rendelkezést nem tartalmaz. Nem feltétele tehát a fedezetelvonás megállapításának sem az igény esedékessége, lejárt volta, sem pedig annak a szerződés megkötését megelőző érvényesítettsége (peres vagy peren kívül eljárás útján). A kielégítési alap elvonása akkor is megállapítható, ha a követelés még nem esedékes (PJD.I.81. sz. jogeset). A Ptk. az "igény" fogalmát használja. Az "igény" az alanyi jog abban az állapotában, amelyben az bírói marasztalás tárgyául szolgálhat (Szladits: A magyar magánjog vázlata - Első rész 110. old.). Az igény egy olyan követelési jog, amely az alanyi jog alapján a kötelezett féllel szemben áll fenn és állami kényszer útján érvényesíthető. Fedezetelvonó jogügyletnek minősülhet ezért a jogerős ítélettel még el nem bírált követelés kielégítésének meghiúsítására irányuló szerződés is.
A szerződés fedezetelvonó voltát az köteles bizonyítani, aki erre hivatkozik (Legfelsőbb Bíróság Pfv. II. 22. 693/1994., BH 1996/2/86. sz. jogeset). Mindez nem jelenti viszont azt, hogy a szerződés viszonylagos hatálytalanságára alapított pert meg kell előznie az adós elleni pernek és a végrehajtási eljárásnak. Ez következik az eljárási jog azon szabályából is, hogy ha a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas [Pp. 3. § (4) bekezdés].
A kifejtettek alapján téves a jogerős ítélet álláspontja abban, hogy a hitelezőt károsító fedezetelvonó szerződés megállapításához jogerős és végrehajtható határozatban foglalt követelés fennállására van szükség és előfeltétel az adós elleni per és végrehajtási eljárás megindítása is.
Az adott esetben az I-II. r. alperesek közös tulajdon megváltás útján való megszüntetésére vonatkozó szerződést, ebből következően visszterhes szerződést kötöttek. A jogszerző azonban a Ptk. 685. § b) pontja szerinti hozzátartozónak minősül, ezért a Ptk. 203. §-ának (2) bekezdése alapján az ő jogszerzésével kapcsolatban az ingyenességet és a rosszhiszeműséget vélelmezni kell. Még ha a visszterhesség az adott esetben részben megállapítható is lenne, a rosszhiszeműség vélelmével szemben a jogszerző I. r. alperest terhelte a bizonyítás abban, hogy a szerződéskötéskor nem tudott a II. r. alperest terhelő követelésről, illetőleg arról, hogy a szerződéssel annak kielégítési alapját vonják el. A vélelem megdöntésére vonatkozó bizonyítékot azonban az I. r. alperes nem szolgáltatott. Személyes nyilatkozata szerint "már régen próbálta intézni, hogy valamilyen módon a házat kivédje a férje adósságai alól, ugyanis nagyon hosszú idő óta fenyegetett az a veszély, hogy a férj ügyei miatt elúszik a házuk". Mindebből pedig az a következtetés vonható le, hogy az I. r. alperes tudott a II. r. alperest terhelő követelésről és a szerződéssel elérni kívánt cél az volt, hogy az átruházott ingatlanhányad végrehajtás alapjául ne szolgáljon.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletének ugyanezen rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 825/2002. szám)
Ptk. 203. § (1) Az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott.
(2) Ha valaki a hozzátartozójával vagy a vele összefonódásban levő gazdálkodó szervezettel, továbbá ha a gazdálkodó szervezet a tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell. Ugyancsak vélelmezni kell a rosszhiszeműséget és az ingyenességet az egymással közvetlen vagy közvetett öszszefonódásban nem álló, de azonos személy vagy gazdálkodó szervezet befolyása alatt működő gazdálkodó szervezetek egymás közti szerződéskötése esetén.
(3) Az a fél, aki a szerződésből származó ingyenes előnytől fel nem róható módon elesett, a harmadik személy irányában nem felel.
Ptk. 685. § b) E törvény alkalmazásában közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa. ■
Visszaugrás
