(Könyvismertetés) Mezei Péter[1]: Szalai Péter - A megkülönböztető képesség jelentése a védjegyjogban (ÁJT, 2016/2., 119-122. o.)

Győr: Universitas-Győr Nonprofit Kft., 2015. 300 old.

A Szalai Péter kötetét kézbe vevő olvasó világos és egyértelmű reményeket támaszthat a monográfia tartalmát illetően. A leíró, lényegre törő cím a védjegyjog egyik kardinális témakörének áttekintő elemzését ígéri. Aki ilyen várakozásokkal olvassa végig a könyvet, nem fog csalódni. A doktori fokozatszerzési eljárás keretében megszületett alkotás részletes elemzése a megkülönböztető képesség védjegyjogi tételének, amely nemcsak az EU jogában, hanem világszerte az egyik legfontosabb dogmatikai, egyben gyakorlati kérdése a védjegyek oltalmának. A színes példákkal, gyakorlati esetek garmadájával fűszerezett doktori disszertáció könyvként való megjelenése indokolt volt, lévén a témakört tudományos igényességgel monográfia szintjén nem tárgyalták hazánkban az elmúlt években.[1]

A szerző ugyanakkor saját kezét is megkötötte a bevezető fejezetben leírtak szerint (11. o.), mikor rögzítette, hogy a megkülönböztető képességet csak egy dimenzión keresztül vizsgálja: a védjegy alapvető fogalmi elemeként, vagyis annak hiánya esetén a védjegyoltalom abszolút vagy feltétlen kizáró okaként tekint majd rá. Az egyébként ugyancsak releváns nézőpontot, a megkülönböztető képesség hiánya esetén felmerülő relatív kizáró okokat azonban nem elemezte. Ez ugyan a szerző döntési szabadságába tartozhat, azonban nem tartom teljes egészében helyes döntésnek. Ami ugyanakkor a könyvben megjelenik, az a megkülönböztető képesség dinamikája, vagyis az, ha e képesség az idő múlásával megjelenik, és így a védjegy lajstromozása is lehetővé válik (14-15. o.). Jól érezhető ebből is, hogy ily módon a kötet a témakörnek csak egy szegmensét tárja fel alaposabban.

A monográfia szerzője ugyancsak hangsúlyozza, hogy a kötet leginkább a magyar és az EU-s joganyag áttekintését célozza, és más országok jogára - elvétve az Egyesült Államok joggyakorlatát is citálva - nem kíván részletesen kitérni (16. o.). Bár ezt összehasonlító jogászként első pillantásra kritikusan fogadtam, azt összességében védheti a szerző döntési szabadsága. Ugyanakkor kritikát érdemel, hogy a kifejezett önkorlátozás ellenére a szerző maga bocsátkozik utóbb extenzív komparatív elemzésekbe a dogmatikai alapokat felvonultató II.5.3. alfejezetben (72-90. o.). Itt (kifejezetten csak) néhány EU-tagállam (Németország, Ausztria, "Egyesült Királyság (Anglia)"), egy EFTA-tagállam (Svájc), az Egyesült Államok, s mindezeken felül Oroszország és Kína nemzeti jogáról olvashatunk vázlatosan. Ez a szubjektív szelekció csak egy bizonyos szintig támogatható. A mértékadó iparjogvédelmi szisztémák bemutatása esetén úgy érzem, hogy például Japán mellőzése nem tekinthető szerencsésnek. Ahogyan az sem, hogy ez az alfejezet - néhány egyéb forrás mellett - gyakorlatilag csak internetes hivatkozások segítségével próbálja felvázolni az összehasonlító védjegyjogi alapokat.[2]

- 119/120 -

A kötet III-V. fejezetei ezt követően az érzékszervek szerinti elemzés logikáját követve ismerteti a látás, a hallás, majd a szaglás útján megkülönböztethető védjegyekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tapasztalatokat. Az egyszeri olvasó e pontokat látva elgondolkodhat a szerkesztés logikáján. Nehéz lenne vitatni, hogy a szerző a fokozatszerzési eljárás keretében számos tanácsot kaphatott a fejezeti tagolás kialakítását illetően. Ez a fajta in medias res elemzés azonban hiányérzetet kelt e recenzió szerzőjében. Úgy tűnik, hogy a szerző a megkülönböztető képesség fogalmának ismeretét valamennyi olvasójától feltételezve vág bele a vitathatatlanul izgalmas elemzésekbe. E fogalom általános dogmatikai kereteinek lefektetése azonban indokoltnak tűnt volna, már csak azért is, mert a könyvet nem kizárólag a védjegyjogban jártas olvasók, hanem például a védjegyjoggal elsőként ismerkedő joghallgatók és más, nem jogász végzettségű érdeklődők is forgathatják majd. Ennek megfelelően szerencsésebb döntésnek bizonyult volna, ha a IX. fejezet - III. fejezetként - korábban került volna elhelyezésre. A színes, izgalmas példákkal fűszerezett "érzékszervi elemzések" egyébként a kötet egyik legfontosabb és legizgalmasabb részét képezik.[3] A szerző ugyanakkor esetleg vállalkozhatott volna arra a nehéz, de izgalmas feladatra, hogy egy negyedik érzékelési módot, az ízlelést is alapos vizsgálat tárgyává tegye. Ez utóbbi ugyanis csekély mértékben tér el a szaglás vizsgálatától, az illatok védjegyek útján történő oltalmától, viszont az ízek potenciális kombinációiból kihozható egyedi, megkülönböztető ételek, termékek esetleges jogvédelme nem szükségképpen lehetetlen.[4] Kiválóan igazolhatja ezt az az amerikai védjegy, amelyet a szivárványos fagylaltra jegyzett be a Szabadalmi és Védjegy Hivatal (USPTO). A védjegy leírása szerint a fagylalt alapvető tulajdonsága, hogy egy szivárványos mintát követve ötféle ízű gombócot tartalmaz meghatározott sorrendben és formában feltornyozva.[5]

- 120/121 -

A kötet VI. és VII. fejezete két további részkérdést elemez, viszonylag röviden, szinte csak érintőlegesen. Az árujegyzék témaköre (179-197. o.) azonban ismét olyan alapvető dogmatikai jelentőségű kérdés, amelynek korábbi elhelyezése indokoltnak tűnt volna. Ezzel ellentétben a megkülönböztető képesség és a nyelv kérdése olyan speciális témakör (198-208. o.), amelynek a kötet második felében történő szerepeltetése egyértelműen helyes, és az abban foglalt meglátások is arról tanúskodnak, hogy a szerző elmélyült ismeretekkel rendelkezik e vonatkozásban. Ehhez hasonló megfontolásokból érdemelnek figyelmet a megkülönböztető képesség fogyasztók általi szubjektív megítélésével kapcsolatos észrevételek is (209-239. o.).

Korábban már említést nyert, hogy a védjegy megkülönböztető képességének megszerzését vizsgáló IX. fejezetnek (240-253. o.) a kötet első felében lett volna a helye. Nem meglepő ezért, hogy az itt felhozott jogesetek egy részét korábban már a szerző maga is említette. Úgy is mondhatnánk, hogy e fejezet külön kezelése némileg indokolatlan, és az általános dogmatikai hátteret tartalmazó, egységes bevezető fogalmi fejezet kialakítását szerencsésebbnek találtuk volna. Hasonló megállapítás tehető a megkülönböztető képesség elvesztését színes gyakorlati példák tárát felvonultatva vizsgáló X. fejezettel összefüggésben is (254-282. o.).

A kötet pozitív tulajdonságai között említhető, hogy valamennyi fejezet bevezető és összegző részt tartalmaz. Igaz, monográfiákban erre nem minden esetben volna szükség, ám a szerkesztési metódus világosan következik abból, hogy a mű disszertációnak készült. Az illusztrációk, gyakorlati példák a kötet egészében következetesen erősek és hasznosak, a témakör egyetemi oktatását is segíthetik. Ezzel a kötet jelentősen hozzájárul a szellemi tulajdonvédelem területén egyre inkább indokolt és elvárható "tudatosság" ("IP literacy")[6] erősítéséhez, lehetővé téve, hogy egy egyébként erősen speciális témakörben az alapvető ismeretekben való jártasság hiányában is tájékozódhasson az olvasó.

Nem lehet ugyanakkor elmenni a kötet több negatív, vagy épp csak zavaró tulajdonsága mellett sem. Az még csak az utóbbi kategóriába sorolható, hogy a lábjegyzetek számozása fejezetenként újra indul, avagy azok az apróbb pontatlanságok, amikor egy-egy lábjegyzet elmulasztja megjelölni az idézett forrás pontos oldal-

- 121/122 -

számát,[7] illetve tartalma nem a legszerencsésebb.[8] Ennél komolyabb a recenzens hiányérzete a felhasznált forrásokkal kapcsolatban. A szerző a műve bevezetőjében az európai joganyag ismertetésére tesz ígéretet, azonban az irányadó idegen nyelvű jogirodalom (kommentárok, szakkönyvek és tanulmányok) feldolgozását gyakorlatilag mellőzte. Erre a szerző egyébként maga jó előre figyelmeztet is, mikor rögzíti, hogy "egyébként - különösen a tudományos elemzések, publikációk kapcsán - nem törekszik a teljességre" (16. o.). E kijelentéssel már a doktori fokozatszerzési eljárás keretén belül is vitázni lehetne, ám egy adott témakört monográfiaként feldolgozó munka nem állhat meg a táv felénél. A mértékadó jogirodalom feltárása és elemzése elengedhetetlen a tudományos munka keretében. Így az irodalomjegyzékben felsorolt külföldi tartalmak is inkább csak oldalágon kapcsolódnak a témakörhöz, s nem annak fő sodrába sorolhatók.[9] Legalább ilyen problémásnak tűnik, hogy a kötet a hazai jogirodalom számos jelentős elemét is mellőzi, ami különösen a nemrég megjelent, kiemelkedő minőségű védjegyjogi kommentár[10] kihagyása tükrében helytelen.[11] Csekély odafigyelés mellett továbbá a szerző a forrásjegyzék második tételeként megjelölt "jogszabályok" pontot tovább bonthatta volna, és közülük kiemelhette volna a nem jogszabályi forrásokat. Hasonlóképp, a számos internetes tartalom külön pontba történő rendezése is helyesebbnek tűnt volna.

JEGYZETEK

[1] A tény, hogy Szalai munkája mellett az elmúlt években egyedül Náthon Natalie: Az új típusú védjegyek az Európai Unióban (Pécs: PTE ÁJK 2009) című doktori értekezése született a védjegyjoggal összefüggésben, világosan jelzi, hogy mennyire indokolt e speciális jogterülettel foglalkozni.

[2] 171-210. lj.-ek.

[3] Összhangban azzal, hogy a védjegyek hagyományosan a láthatóság szimbólumai, a III. fejezet a leghosszabb valamennyi közül (91-142. o.), a zenei védjegyek (143-164. o.) és az illatok védjegyként való regisztrációjának problematikája (165-178. o.) pedig már jóval kevesebb teret kap.

[4] E vonatkozásban lásd pl. Amanda E. Comptön: "Acquiring a Flavor for Trademarks: There's No Common Taste in the World" Northwestern Journal of Technology and Intellectual Property 2010/Summer 340-359. Igaz, a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az ízek védjegyként való rögzítése nehezen képzelhető el. Az egyik leghíresebb, friss amerikai ítélet szerint a pizzák egyedi elkészítése révén elérhető ízek nem eredményezhetnek védjegyjogi védelmet, mivel az ízek a végtermék szempontjából funkcionálisak. Ahogyan azt a bíróság jelezte: "a funkcionalitás tétele jelentős akadályt képez a felek számára, hogy ízeknek védjegyoltalmat nyerjenek. Az In re N.V. Organon ügyben például a Védjegyjogi Elsőfokú és Fellebbviteli Tanács (Trademark Trial and Appeal Board, TTAB] a funkcionalitás tételére hivatkozva elutasította egy gyógyszergyár kérelmét, hogy a tabletták narancs ízére védjegyet kapjon. Mivel a gyógyszereknek általában »kellemetlen íze« van, ezért az ízlelés »olyan hasznos funkciót tölt be, amelyet nem lehet anélkül monopolizálni, hogy az ne veszélyeztetné a versenyt a gyógyszeriparban«. Ha a gyógyszerek ízére vonatkozó védjegy megszerzése előtt komoly akadályok állnak, akkor ezen akadályok sokkal jelentősebbek - és talán egyáltalán nem leküzdhetőek - ételek esetén. Az emberek természetesen az éhség leküzdéséért táplálkoznak. Ám a másik legfontosabb jellegzetessége az ételnek az íze, különösen az éttermi ételeknek, amelyekért a vásárlók többet hajlandóak fizetni, mint amennyiben az éhségük leküzdése egyébként kerülne. Az étel íze kétségtelenül befolyásolja a minőségét, és épp ezért a termék funkcionális eleme." Lásd New York Pizzeria, Inc. v. Ravinder Syal, et al. 56 F.Supp.3d 875 (2014), p. 881-882.

[5] A U.S. Trademark Registration. No. 1.623.869 lajstromszámú védjegy leírása szerint: "a védjegy öt ízű jégkrém ívelt alakzatából áll, alulról sorrendben csokoládé, eper, palmer house (New York-i meggy diófélékkel), pisztácia és narancs, fagylaltkehelyben árulva." Lásd tsdr.uspto.gov/#ca-seNumber=73812245&caseType=SERIAL_NO&searchType=statusSearch. Igaz, egyelőre bizonytalan, hogy ez a leírás egyben azt is jelenti, hogy a USPTO az ízeket (azok kombinációját) is védi, vagy csak a megjelenítést? Vö.: Steve Baird: "When is a Flavor/Taste Trademark Possible?" DuetsBlog October 27, 2014, www.duetsblog.com/2014/10/articles/trademarks/when-is-a-fla-vortaste-trademark-possible/.

[6] A szerzői jogi tudatosság ("copyright literacy") jelentőségét már 2012-ben hangsúlyoztam akkor megjelent könyvemben. Lásd Mezei Péter: A fájlcsere-dilemma - a perek lassúak, az internet gyors (Budapest: HVG-ORAC 2012) 249-252. Utóbb a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának 2013-as Jedlik-terve is megerősítette mindezt. Lásd Jedlik-Terv: Nemzeti stratégia a szellemi tulajdon védelmére 2013-2016, Budapest, 2013. augusztus. 166-170, www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/csatolmanyok/jedliktervportalra.pdf.

[7] Vö. pl. 11. o. 5. lj.

[8] Vö. pl. 81. o. 184. és 185. lj.-ek tartalma a következők szerint hangzik: "Tehát lajstromozás nélkül használja", ill. "Lajstromozás nélkül!".

[9] Kiváló mű pl. Trevor Cook uniós szellemi tulajdonvédelmi kötete. Ehhez hasonló könyvből azonban számos ismert. Így csupán ennek az egynek a szerepeltetése - amely egyébként nem a legfrissebb a piacon - megint csak nem tűnik következetesnek.

[10] Faludi Gábor - Lukácsi Péter: A védjegytörvény magyarázata (Budapest: HVG-ORAC 2014).

[11] Egyértelmű, hogy egy 2015 során megjelent monográfiának a lehető legaktuálisabb forrásokra kellett volna támaszkodnia.