Közigazgatási rendszerünk az évszázadok során több reformot élt már meg. Szerepek jöttek-mentek, jogszabályok változtak, esetleg eltűntek a jogrendből, majd újra és újra felbukkantak. Miként a történelem is egy spirális folyamat, úgy a benne mozgó és azt "jogrendi keretek között tartó" jogszabály-rendszer is olykor spirálisan változik. Logikát keresni és találni benne nem mindig lehet, hiszen nagyon gyakran csak a gyakorlat hívja elő a jogalkotás szükségességét. Úgy is mondhatnánk, gyakori jelenség, hogy a jog csak kullog a mindennapi események után. Vajon így volt ez az alig 3 éve tartó közigazgatási reform során is? Milyen változásokat hozott a jegyzők életében az újkori reform, amelyeket többen úgy fogalmaztak már meg a Jegyző és Közigazgatás hasábjain, hogy a jegyzők közigazgatásban betöltött szerepe igencsak veszített jelentőségéből...
"Nincs új a Nap alatt!" - mondja a latin mondás. Igaz ez a járási rendszer kialakításával kapcsolatban is, hiszen nem újkeletű ez a magyar közigazgatás történetében.
"Járás: területi igazgatási egység Ma-gyarországon. A megyén belül több járás van; egy járás több községet foglal magában. Minden járás területén működik - járási tanács, amely a járás ügyeit intézi, továbbá általában - járási bíróság és járási ügyészség is. Azt a várost (községet), ahol a járási tanács tevékenykedik, járási székhelynek nevezzük. 1959 végén a járások száma 128. - A járás mint egység hazánkban már a feudalizmus alatt kialakult. Eleinte minden vármegyét négy járásra osztottak, azonban a későbbiek során a járások száma nagymértékben megszaporodott. A felszabadulás előtt a járásnak semmiféle önállósága nem volt, hanem a - vármegye adminisztratív egységeként működött a - főszolgabíró irányítása alatt." (Új Magyar Lexikon, Akadémiai Kiadó, 1962., III. kötet, 491. oldal)
Kicsit mosolyt keltő ez a fél évszázaddal ezelőtti megfogalmazás, de igen tömören foglalja össze a járás akkori fogalmát.
Bevezetőként tekintsük át röviden az igazgatási rendszerünk történeti előzményeit. A járás, mint igazgatási egység valóban a középkorban alakult ki, előbb igazságszolgáltatási funkcióval, majd később bővült a hatásköre igazgatási feladatok ellátásával. Vezetője a szolgabíró volt, aki a vármegye irányításával és felügyelete mellett végezte az elsőfokú hatósági tevékenységet. Az első tanácstörvényt (1950) követően már önkormányzati jellegű funkcióval is rendelkezett a járás. Ekkor minden községben alakultak tanácsok, amelyek felett a járási tanács irányító, ellenőrző szereppel is rendelkezett, emellett elsőfokú államigazgatási hatásköre is volt. Mivel az első tanácstörvény alapján egy nagyon elaprózott rendszer alakult ki és a működtetése gazdaságtalan volt, indokolttá vált egyes települések egyesítése, létrehozták az ún. közös tanácsokat. A járási tanácsokat a harmadik tanácstörvény (1971) szüntette meg, s ezzel a járás önkormányzati funkciója is megszűnt. Az új járási hivatalok a megyei tanácsok végrehajtó bizottságának szakigazgatási szerveként funkcionáltak és másodfokú hatósági jogkört gyakoroltak a községi szakigazgatási szervek felett.
Végül 1984-ben megszüntették a közigazgatásban a járási rendszert, a községi tanácsok közvetlenül a megyei tanácsok felügyelete alá kerültek.
1990-ben minden település elnyerte az önkormányzás jogát. A korábban a tanácsokra testált államigazgatási feladatok szinte teljes egészében az önkormányzatokra hárultak, kicsikre és nagyokra, különbségtétel nélkül. A szakigazgatási szervek korábbi feladatai a jegyzők hatáskörébe kerültek. Az önkormányzáshoz minden településnek joga volt, de valószínűleg a jogalkotó is érzékelte, hogy nem minden település rendelkezik azonos teljesítőképességgel, ezért lehetővé tette a társulások létrehozását, körjegyzőségek kialakítását. A hatáskörtelepítés célja az volt, hogy az állampolgárok lehetőség szerint a lakóhelyükhöz legközelebb érjék el a közigazgatást.
Be kell azonban látni, hogy a felgyorsult jogalkotási folyamatban a jegyzők egyre több olyan feladatot kaptak, amelyek ellátásához nagy szakértelemre volt szükség, speciálisan képzett köztisztviselők tudták csak az ügyeket intézni. A települések között azonban óriási különbségek voltak, úgy a személyi feltételek tekintetében, mint a tárgyi, pénzügyi feltételek körében. Egy két-háromszáz fős kistelepülés jegyzőjének és a 200 ezres nagyváros jegyzőjének feladatai és lehetőségei között igen széles a spektrum. Nyilvánvalónak tűnik, hogy egy kistelepülésen nincs szükség - és anyagi lehetőség sem - annyi ügyintézőre, mint egy nagyvárosban, vagy fővárosi kerületben, hiszen egy kistelepülésen,
- 16/17 -
ahol van maximum két élelmiszerbolt és egy italbolt, mihez kezdene egy komplett "ipari-kereskedelmi csoport", vagy milyen gyermekvédelmi intézkedésekkel töltené ki a munkaidejét a gyámügyi ügyintéző ott, ahol a kiskorúak száma még a tucatot sem éri el. Nyilvánvaló, hogy minden ügytípusra lehetetlen volt külön ügyintézőt alkalmazni, így ugyanaz a kolléga intézte az építési ügyeket, mint az adóügyeket, és az anyakönyvvezető is számtalan más egyéb munkát végzett, jobb híján valóban maga a jegyző látta el a feladatok zömét. Ez utóbbi egy nagyvárosban, vagy fővárosi kerületben persze elképzelhetetlen lenne.
A '90-es évek második felében éppen ezért bizonyos "átrendeződés" kezdődött a közigazgatásban a hatáskörök terén. Bizonyos, speciális szakértelmet és megfelelő informatikai, technikai infrastruktúrát igénylő feladatok az ún. körzetközponti jegyzők hatáskörébe kerültek. Elsőként 1997-ben a gyámhivatalok létrehozásával kezdődött a folyamat, majd elsőfokú építésügyi hatóság sem volt már minden jegyzőnél, és az okmányirodai szolgáltatást is a körzetközpontokban végezték.
Így érkezünk el a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvényhez (a továbbiakban: Járási tv.), amelyet "az Országgyűlés a Jó Állam kialakítása érdekében, a törvényesen és átláthatóan működő, a közszolgáltatásokat maradéktalanul biztosító Állam feltételeinek megteremtése, valamint a helyi államigazgatási rendszer megújítása, hatékonyságának további növelése és a struktúrájának átláthatóbbá tétele érdekében" alkotott meg.
A törvény első lépcsőben több mint 80 államigazgatási feladatot telepített át a járásokhoz. A járás kizárólag államigazgatási területi egységet jelent, így kívánja a jogalkotó szétválasztani az államigazgatási és önkormányzati feladatokat. A hivatalos kommunikáció szerint az államigazgatási feladatok többségét az Állam látja el, a jegyzőnél csak azok a feladatok maradnak, amelyek esetében elengedhetetlen a helyi viszonyok ismerete, illetve azok, amelyekben országosan nem egységes a szabályozás és lehetőség van mérlegelési lehetőségre. Ilyennek minősültek pl. - akkor még! - az anyakönyvi és állampolgársági ügyek, az ipari- és kereskedelmi igazgatás, a birtokvédelmi feladatok, a hagyatéki ügyek, a helyi adóval kapcsolatos feladatok, egyes környezetvédelmi ügyek. Vannak aztán olyan feladatok is, amelyekben mind a járásnak, mind a jegyzőnek hatásköre van, pl. egyes állategészségügyi, vízügyi, környezetvédelmi feladatok, óvodáztatási támogatás, közgyógyellátás.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
