Miközben a hazai általános közjogi vélekedés az alkotmánybírósági aktivizmust a Sólyom-bíróság attribútumaként határozza meg,[2] a 22/2016. (XII. 5.) AB határozat (Abh.) cáfolni látszik az aktivizmus végét. Az ún. relokalizációs határozat[3] apropóján kért alkotmányértelmezéssel[4] a magyar Alkotmánybíróság olyan határozatot fogadott el ugyanis, ami rég nem látott és többrétegű hatásköri aktivizmusról tesz tanúbizonyságot. A döntés az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdését[5] értelmezve egyrészt feladta az Alkotmánybíróságnak az uniós joggal kapcsolatos baráti megközelítését,[6] másrészt túllépni látszik az alkotmánybírósági vizsgálódás számára alkotmánybírósági törvényben (Abtv.) rögzített tárgyi hatályon, a "jogszabály" fogalmán,[7] és végső soron három kontrollmechanizmust rögzített, amelyeket az Alkotmánybíróság alkalmazhat az uniós jogi aktusokkal kapcsolatosan. Ezek közül az első az ún. alapjogi fenntartás, ami az alapjogok lényeges tartalmát hivatott védeni mintegy másodlagos jelleggel,[8] míg a másik kettő - a szuverenitásteszt és az identitásteszt - egymásra tekintettel végezhető el.[9] Kérdés ugyanakkor, hogy mit jelent az identitásteszt, miben különbözik a szuverenitás kérdéskörétől, minek az identitásáról van szó, milyen elemei vannak, és egyáltalán, hogyan működhet ez a fogalom a közjogi szótárunkban, miközben annak társadalomtudományi alkalmazhatóságához is több kérdőjel, mint pontos fogódzó társítható.[10]
Az alábbi dolgozat ennek következtében identitáskeresőnek tekinthető: a kérdéskör által felvetett dilemmákat először néhány elméleti dichotómián keresztül igyekszik megragadni, ami azt hivatott szemléltetni, hogy mennyi eltérő nézőpont sokasodik az identitás fogalma körül (II.). Ezt követően kontextusba kerül az identitásról folytatott diskurzus: a dolgozat felvázolja a tagállamok és az Európai Unió (EU) - Law and Economics irodalomból[11] kölcsönvett - principal-agent viszonyrendszerét és ebben igyekszik elhelyezni az identitásteszt jelentőségét (III.). Végül a dolgozatot a 22/2016. (XII. 5.) AB határozat megállapításainak számbavételét és kritikai elemzését követően (IV.) egy összefoglaló zárja (V.).
Az alkotmányos identitás gondolata a német Szövetségi Alkotmánybíróság Solange I. döntéshez[12] vezethető vissza, amely az Európai Unió Bíróságának (EUB) az Internationale Handelsgesellschaft döntésére[13] adott válasz-
- 641/642 -
ként jelent meg. Ennek előzménye az EUB jogfejlesztő gyakorlata, amely az uniós jogot a közvetlen hatály[14] és a szupremácia[15] elvével körülbástyázva egy olyan sui generis jogrendként tételezte, amelynek hatékony érvényesülését a tagállami jogrendszerek nem ronthatják le. Az elsőbbség elvét megfogalmazó Costa-ügyben az EUB megállapította, hogy az államok "bár szűk területeken, de korlátozták szuverén jogaikat" és "tényleges hatalommal felruházott Közösség[et]" hoztak létre."[16] Ebből a perspektívából szemlélve csak idő kérdése volt annak a problémának a felbukkanása, hogy mi történik, amennyiben egy tagállami alkotmány és az uniós jog közti kollízió merülne fel.[17] Az EUB válasza ugyanakkor egyértelmű volt: a tagállami alkotmányok sem ronthatják le az uniós jog érvényesülését.[18] Erre a közjogi kihívásra született válaszként a német Szövetségi Alkotmánybíróság alapjogi fenntartása, amely az uniós alapjogvédelmi rendszer hiányosságai miatt a német alkotmány identitásának védelmét hangsúlyozta - "die Grundstruktur der Verfassung, auf der ihre Identität beruht"[19] - a Solange I. döntésben. A későbbi jogfejlődés eredményeként a Solange II. döntés[20] immár visszavonulót fújt és elismerte az uniós alapjogvédelmi hiányosságok időközbeni kiküszöbölését.
Az eredeti tagállami alkotmányjogi forrás mellett az "identitás" fogalma megjelent az uniós alapító szerződésekben is. Az integrációs mélyülés kiegyensúlyozásaként az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés F. cikkébe ugyanis bekerült az a tétel, amely szerint az EU tiszteletben tartja a tagállamainak nemzeti identitását. Ezt a Lisszaboni Szerződés pontosította, és az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése már akként fogalmaz, hogy az EU tiszteletben tartja a tagállamok "nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is." Vagyis az Unió alapszerződése a nemzeti identitás részeként tekintett az alkotmányos berendezkedésre.[21]
Ezen előzményekhez képest a témával foglalkozó szakirodalom viszonylagos rugalmassággal kezeli az "identitás" fogalmának szókapcsolatait, ami erőteljesen jelzi annak jelentésével kapcsolatos bizonytalanságokat. Így bizonyos esetekben szinonimaként, mint a "nemzeti identitás" jogi fogalmaként jelenik meg az "alkotmányos identitás",[22] más esetben elkülönítve,[23] vagy éppen összekapcsolva a "nemzeti alkotmányos identitás", "nemzeti (alkotmányos) identitás" vagy a "(nemzeti) alkotmányos identitás" konstrukcióba,[24] és olyan eset is előfordul, amely inkább a "tagállami identitásról" értekezik.[25]
A fogalom operacionalizálását nehezíti az identitás attribútumait illető eltérő elképzelések is. E ponton két szerző elméleti munkásságára szükséges utalni, akik nagymértékben hozzájárultak az alkotmányos identitásról folyó diskurzus megalapozásához, de akiknek az elképzelései alapvetően más irányba mutatnak.[26]
Az egyik ilyen szerző Michael Rosenfeld, akinek a munkássága leginkább a habermasi alkotmányos patriotizmus gondolatköréhez kapcsolható.[27] Rosenfeld elképzelése szerint az alkotmányos identitás az emberi jogi patriotizmus gondolatkörében ragadható meg, ami elkülönül a nacionalista patriotizmustól és alapvetően univerzális elemei vannak.[28] E kozmopolita paradigmával szemben Gary J. Jacobsohn elmélete éppen az alkotmányos identitások partikularizmusát hangsúlyozza. Az ő kulcsfogalma az alkotmányos diszharmónia, aminek révén viták sokasága vezethet el az alkotmányos identitás kialakulásához.[29] Jacobsohn ezért eleve elválasztja az alkotmányos szöveg és a szöveg hatálya alá tartozó közös-
- 642/643 -
ség identitását, és Sajó Andrást idézve[30] megállapítja, hogy adott esetben nagy lehet a távolság a társadalmi realitás, vagyis a nép alkotmányos identitása és az alkotmány szövegében megjelenő identitás között.[31] E gondolatsorhoz kapcsolódóan a hazai szakirodalom vonatkozásában leginkább az emelhető ki, hogy a szerzők többsége az egyedi jelleg, a másoktól megkülönböztető differentia specifikák alkotmányos identitást képző jelentőségét hangsúlyozzák.[32]
Az identitás fogalmának egy további nehézsége az előbbi, jacobsohni gondolatmenet folyománya. Kérdés ugyanis, hogy az alkotmányos identitás egy alulról, a politikai közösségben rejlő közös attribútum, ami egy lassú, organikus fejlődés eredménye, vagy pedig konstruktum és így adott esetben felülről változtatható jelenség. E dichotómiához egy további szempont kapcsolható, jelesül az a kérdés, hogy az identitás elemeinek vajon meg kell-e jelenniük az alkotmány szövegében? Ez azt jelenti adott esetben, hogy organikus fejlődés esetén az alkotmány módosítása az identitás változásának lecsapódásaként értelmezhető,[33] az identitás konstruktumként történő felfogása esetén pedig az alkotmány módosítása felülről vezérelt társadalmi mérnökösködés lehet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
