A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) - a nemzetközi dokumentumokat és az alkotmányos követelményeket szem előtt tartva[1] - új szabályrendszert vezetett be a nagykorú személyek cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezésével kapcsolatban. A szabályozás célja az egyéni autonómia minél teljesebb körű biztosítása a mentális fogyatékossággal élő személyek esetében, ennek megfelelően a gondnokság alá helyezésüknek a szükségesség-arányosság fogalmi keretébe szorítása, a differenciálás és a fokozatosság elvének érvényre juttatása. A törvény szerint a cselekvőképesség korlátozása lehet részleges, ami a kizárólag az egyén életkörülményeihez igazodó ügycsoportokban való korlátozást jelenti, illetve teljes, amelyre kivételesen, akkor kerülhet sor, ha az ügycsoportokban való korlátozás nem alkalmas a szükséges jogvédelem biztosítására. A szabályozásban két olyan jogintézmény is megtalálható, amely alkalmas lehet a gondnokság alá helyezés elkerülésére, illetve annak elkerülhetetlensége esetén az érintett akaratának minél teljesebb figyelembevételére: a támogatott döntéshozatal és az előzetes jognyilatkozat. A bíróságnak mindig vizsgálnia kell, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság helyett a támogatott döntéshozatal, illetve a teljes korlátozás helyett a részleges, ügycsoportokban történő korlátozás nem elegendő-e a védelem szempontjából, és ennek során figyelembe kell vennie az érintett egyéni körülményeit, családi és társadalmi kapcsolatait. Az ügycsoportokat a törvény - a korábbi szabályozástól eltérően - még példálózva sem sorolja fel, teret adva ezzel is a bíróságnak az egyéniesítésre. A gondokság alá helyezést az ítélet jogerőre emelkedésétől számított meghatározott időn belül felül kell vizsgálni, ami részleges korlátozás esetén legfeljebb öt év, teljes korlátozás esetén legfeljebb 10 év lehet.
Az Alkotmánybíróság a 11/2014. (IV. 4.) AB határozatában - az Alapvető Jogok Biztosának indítványa alapján - részletesen vizsgálta a cselekvőképesség korlátozásának új rendszerét, és a Ptk. 2:22. § (1) és (2) bekezdésének [a cselekvőképesség teljes korlátozására vonatkozó szabályoknak] az alaptörvény-ellenessége és nemzetközi szerződésbe ütközése megállapítására irányuló indítványt elutasította. Indokolásában - egyebek mellett - rámutatott arra, hogy "a Ptk. differenciált rendszere lehetőséget teremt arra, hogy a cselekvőképesség teljes korlátozására mint legsúlyosabb eszközre csak szűk körben, kivételesen kerüljön sor, olyan mentális állapotban lévő személyeknél, akiknek jogai (érdekei) biztosítása szempontjából elengedhetetlen gondnok igénybevétele." Ez a szabályozás pedig az Alkotmánybíróság szerint "az absztrakt normakontroll szintjén elegendő a bíróság által elrendelhető cselekvőképesség-korlátozás arányosságának biztosítására. Az arányosság legfontosabb biztosítéka a bírói ellenőrzés a cselekvőképesség korlátozása felett."
A fentiekből kitűnően az új szabályozás céljának megvalósulása szempontjából alapvetően fontos, hogy a bíróságok megfelelően értelmezik és alkalmazzák-e a Ptk. rendelkezéseit, a konkrét esetekben eleget tesznek-e annak az igénynek, amely a mentális fogyatékossággal élők jogegyenlőségét, illetve jogvédelmét egyaránt biztosítani kívánja.
A Kúria elnöke Joggyakorlat-elemző Csoportot állított fel a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés bírói gyakorlatának országos vizsgálatára[2]. A csoport 2020 elején kezdi meg az érdemi munkát Baloginé dr. Faiszt Judit kúriai tanácselnök vezetésével. Az országos vizsgálat eredményéről, annak nyilvánosságra hozatalát követően lapunk is beszámol majd. Ezúttal a Kúria gyakorlatából ismertetünk, némileg rövidítve három határozatot, amelyekben a legfőbb bírói fórum iránymutatást adott az alsóbb fokú bíróságoknak az új szabályok alkalmazását illetően.
Az alperes Németországban élt és dolgozott. Balesete miatt hosszabb ideig kórházban ápolták, többször mű-
- 47/48 -
tötték. Elvált családi állapotú, gyermekeivel a kapcsolatot nem tartja. 2010-2011. évben Magyarországra költözött, az itt elő testvéreivel kapcsolata nincs. A németországi biztosítótól havonta 1000 euró ellátást kap, amelyet az E. Banknál vezetett folyószámlájára utalnak. Kezdetben 40 000 forint bérleti díjért albérletben lakott, ez a lakhatási lehetősége 2016 októberében megszűnt. Azóta lakóhellyel nem rendelkezik, az önkormányzat által fenntartott nappali melegedőt, illetve éjszakára a hajléktalan ellátást veszi igénybe.
2017. május 20. napján rosszul lett, tudatzavarral járó epilepsziás roham miatt kórházban ápolták. Az orvosokkal kooperált, személyes adatait megmondta.
Az alperes rendszeres alkoholfogyasztó, balesete, illetve alkoholizálása következményeként a mentális állapota miatt az önálló életvitele alakításában, alapvető szükségleteinek biztosításában (tisztálkodás, ruházat tisztán tartása, étkezés, orvosi ellátás igénybevétele, hivatalos ügyek intézése) segítségre szorul. Mindennapi életvitelét, rendezett megjelenését, rendszeres étkezését F. J. biztosítja, aki ügyei vitelében segítséget nyújt részére. A külföldről folyósított rendszeres jövedelmét beosztja: az alperes a bankfiókban személyesen felvett havi teljes összeget átadja neki és abból naponta meghatározott összeget kap.
A felperes gyámhatósága keresetében azt kérte, hogy a bíróság az alperest cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezze és egyben a választójog gyakorlásából zárja ki. Keresete alátámasztásául előadta, hogy a szakorvosi lelet szerint az alperes alkohol okozta dependencia, a központi idegrendszer elváltozás miatt viselkedési zavar betegségekben szenved. Gyermekeivel, testvéreivel nincs kapcsolata. Az alperes ingatlan tulajdonnal nem rendelkezik, albérletekben lakik, illetve a hajléktalan ellátást veszi igénybe. Rendszeres jövedelme havonta kb. 300 000 forint.
Ügyei intézésére nem motivált, tájékozatlan, életvezetése tervszerűtlen, célokkal nem rendelkezik, helyzetét és problémáit nem látja reálisan. Környezetéről, a napi rutinszerű teendőkről ismeretanyaga szegényes, kommunikációja általában zavaros, életvitelére a rendszeres alkoholfogyasztás jellemező. Tudata a napi létszükséglete kielégítésére beszűkült, személyes higiéniáját elhanyagolja, ruházata rendezetlen és piszkos. Folyamatos figyelmet és rendszeres segítségnyújtást igényel, egészségügyi és mentális leépülés figyelhető meg nála. Állapota alapján önellátási képességében, életvitelében, a hivatalos ügyek intézésében támogatásra szorul.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az életvitelét illető tényállításokat nem vitatta, alkoholfogyasztására előadta, hogy naponta három sört és három fél dl vodkát fogyaszt. Elismerte azt is, hogy a mindennapi életben, a jövedelme beosztásában F. J. segíti, aki reggelire 600, ebédre 1200 és vacsorára 600 forintot ad neki. Erre azért van szüksége, hogy a havi jövedelmét ne csak alkoholra költse, illetve azt más személyek ne csalják ki tőle. Ezt meghaladóan ügyeit maga intézi, ruhaneműit megvásárolja. A hivatalos okiratok tartalmát érti, tisztában van a pénz értékével.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezte és a választójogból kizárta. Megállapította, hogy a kötelező felülvizsgálati eljárás megindításának időpontja 10 év.
Az elsőfokú bíróság a Ptk. 2:21. § (2) bekezdését alkalmazta. Az alperest személyesen meghallgatta és a tanúbizonyítás mellett mentális állapota vizsgálatára szakértői bizonyítást rendelt el. A szakvéleményt aggálytalannal tekintette és ítélete alapjául elfogadta. A szakvélemény szerint az alperes jelenleg balesetből származó agyzúzódás utáni állapot, agysorvadás, idült alkoholizmus és ennek talaján kialakult jellemfajulás, alkoholos epilepszia betegség és enyhe fokú szellemi leépülésben szenved. A vizsgálat során tájékozatlanság, figyelemzavar, kissé gyengültebb felfogás és megértés, gyengült emlékezésműködés, lassult gondolkodás és lelki működés, hanyatlott intellektus volt megállapítható. Az alperesnek betegségtudata nincs. Érzelmi esékenység, alkoholfüggőség, életvezetési egyenetlenségek, akaratgyengeség, csökkent késztetés, beszűkült érdeklődés, gyengült kritikai funkciók, lényeglátó és ítélőképességi, döntési nehézségek jellemzik. Önállótlan, bizonytalan, befolyásolható, megtéveszthető, kihasználható. A pénzt részben ismeri, kezeli, vásárlóértékével tisztában van, de azt beosztani nem képes.
Ügyei intézésére nem motivált, részben azért mert az általános ügyintézés módjával kapcsolatban tájékozatlan, részben italozó életmódja és érdektelensége miatt. Célokkal nem rendelkezik, helyzetét és problémáit nem látja át reálisan, támogató családi háttere nincs. A megfontolt érdekeinek megfelelő döntések meghozatalára az elmekóros tünetei és gyengült emlékezeti funkciói hanyatlott intellektusra kihatással vannak, ezért önálló életvezetésre, ügyei napi vitelére nem képes. A szakvélemény alapján az alperes belátási képessége mentális zavara következtében tartósan, teljes mértékben hiányzik.
Az elsőfokú bíróság az aggálytalan szakvélemény alapján az alperes mentális zavarát kétséget kizáróan bizonyítottnak ítélte. A további törvényi feltételekre figyelemmel megállapította, hogy a betegsége jogi szempontból is következményekkel jár: hivatalos ügyeit egyedül nem tudja intézni, nyugdíjának beosztására képtelen, magatartása érdektelen. A cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés az alperes érdekében áll.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a helyes indokok alapján helyben hagyta. Kiemelte, hogy az alperes mentális zavarának fennállását az orvosszakértői vélemény egyértelműen megállapította és kifejtette azt is, hogy ennek következtében belátási képessége tartósan és teljeskörűen hiányzik.
Az alperes a magyar viszonyokat tekintve az átlagot meghaladó járandóságot kap, de állapotát kihasználják és nincs körülötte olyan gondoskodó családi közeg, amely szükségtelenné tenné a gondnokság alá helyezést.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a gondnokság alá helyezés nem személy ellen szóló intézmény, hanem
- 48/49 -
kifejezetten az életviteli segítséget és az útmutatás nyújtását célozza.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalával a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok jogszabálysértéssel döntöttek a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezéséről és a választójogból való kizárásáról.
A Kúria a jogerős ítéletet megalapozatlannak találta. Döntését a következőkkel indokolta.
Az Alaptörvény XV. cikkével, az Európa Tanács Miniszterek Bizottságának R(99) 4. számú Ajánlásával, továbbá a 2007. évi XCII. törvénnyel ratifikált, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény 12. cikkével összhangban a Ptk. cselekvőképesség korlátozásának új szabályrendszerét fogalmazta meg. A szabályozás az érintett jogvédelme érdekében hangsúlyosan megjelenítette a szükségesség, az arányosság és a fokozatosság elvét. A cselekvőképesség teljes korlátozására csak és kizárólag akkor kerülhet sor, ha a törvényben előírt konjunktív feltételek megvalósultak: 1. az érintett személy mentális zavara; 2. ennek következtében az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartós és teljes körű hiánya; 3. egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel a gondnokság alá helyezés indokoltsága; 4. és jogai védelme a cselekvőképességet érintő vagy nem érintő más módon nem biztosítható.
A feltételrendszer egyben sorrendiséget jelent, a követelmények egymásra épülnek és lehetőséget biztosítanak az arányosság és szükségesség elvének alkalmazásával a differenciált megítélésre. A fentiekből viszont, a contrario az következik, hogy bármelyik feltétel fennállásának hiányában a kereset elutasításának, illetve erre irányuló másodlagos kereset előterjesztése esetén a cselekvőképesség részleges, ügycsoportban való korlátozásának van helye.
Az eljárási protokollnak megfelelően járt el az elsőfokú bíróság, amikor az első törvényi feltétel, a mentális állapot megítélésére szakértői vizsgálatot rendelt el [régi Pp. 310. § (2) bekezdés], ennek megítélése ugyanis szakkérdés [régi Pp. 177. § (1) bekezdés]. A szakértői vélemény alapján nem férhet kétség ahhoz, hogy az alperes mentális zavara fennáll.
A szakvélemény mint bizonyíték a mentális zavart bizonyítja, a belátási képesség terjedelmére vonatkozó jogi következmény levonása - a személyi autonómia szükséges és arányos korlátozása - viszont a bíróság feladata: az érintett személy ügyviteli képességét és a jogi korlátozás szükségességét az egyéb peradatokkal együttesen értékeli. Különösen fontos a mérlegelés, ha a per tárgya a cselekvőképesség teljes körű korlátozása: a mentális állapotot felmérő szakvéleményre alapítva automatizmusnak a perben helye nincs.
Az adott esetben az egyéb peradatok az alperes cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezését nem támasztják alá. A szakvélemény, a kórházi dokumentáció, a személyes meghallgatás alapján egyértelműen megállapítható, hogy az alperes a hozzá intézett kérdéseket megérti, adekvát válaszokat ad, tisztában van a körülményeivel, a választójogot érintő kérdésben tájékozott. A pénzkezelésben, a szenvedélybetegségében, a napi ellátásában képes saját érdekeinek felismerésére, felmérte, hogy segítségre szorul, amit igénybe is vesz. Önmagában nem jelenti a pénz értékében való teljes tájékozatlanságát az, hogy a legnagyobb címletét 50 000 forintban jelölte meg. Az alperes személyes előadása és az orvosi okiratok alátámasztják, hogy képes felmérni a környezetét, pontosan tudja, milyen nagyságrendű jövedelme van, a saját mindennapi életviteli szintjén érdekeit megfelelően érvényesíti.
Kétségtelen, hogy az alperes szenvedélybeteg, lakhatása nem biztosított és annak megváltoztatására nem motivált, napi szinten alkoholizál, hajléktalan életmódot folytat, saját személyi körülményeit elhanyagolja. Életvezetése tehát az általános társadalmi konvenciónak nem felel meg.
Ezekből a peradatokból azonban nem vonható le az a következtetés, hogy az alperes mentális betegsége folytán egyáltalán nem képes a hétköznapi életben a saját ellátására, nincs tisztában a saját körülményeivel, semmilyen szinten és módon nem képes érzékelni a külvilágot vagy felfogni a környezetét. Az alperes kommunikációképes, állandó lakhatása megteremtésére megfelelő anyagi fedezettel rendelkezik, azonban saját döntése alapján jelenlegi életvitele számára teljes mértékben kielégítő.
Tény az is, hogy az alkoholizmusa folytán befolyásolható, önálló döntéshozatali képessége nem áll fenn, ez azonban még nem indokolja a cselekvőképessége teljes körű jogi korlátozását.
A személyi autonómia teljes körű korlátozására ugyanis kizárólag akkor kerülhet sor, ha az érintett személy a mindennapi életvitelben egyértelműen és teljesen önállótlan, arra még gondnoka segítségével sem képes. A cselekvőképesség teljes körű korlátozása a törvény célja szerint csak végső esetben, "ultima rátióként" rendelhető el, ha az körültekintő bírói mérlegelés alapján indokolt, és az érintett védelmében a részleges ügycsoportonkénti korlátozás sem elégséges. Az eljárt bíróságok a legsúlyosabb jogi következményről, az autonómia teljes korlátozásáról rendelkeztek, amely súlyosan sérti a szükségesség és az arányosság törvényi követelményét.
A szükségesség és arányosság elve a teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés esetén is alapvető szempont, azt a jogi szabályozási környezet, az érintett védelmében a kellően differenciált eszköztár rendelkezésre állása kizárólag a legsúlyosabb esetekben indokolhatja. Ilyen súlyos esetnek minősül, ha az érintett személy még a gondnokával együtt sem képes jognyilatkozat tételre, saját körülményeivel, a pénz vásárlóerejével, vagyoni, jövedelmi viszonyaival egyáltalán nincs tisztában, önmaga ellátására, önálló életvezetésre teljességgel képtelen. Az érintett személy jogainak védelmére hivatott
- 49/50 -
szabály szerint a teljes korlátozásnak csak akkor van helye, ha a jogok védelme a cselekvőképesség részleges korlátozásával (Ptk. 2:19. §) sem biztosítható.
Mindezek alapján tehát helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy a konjunktív törvényi feltételek együttes és kétséget kizáró bizonyítottsága az adott perben nem állapítható meg. A szakvélemény mellett az egyéb peradatok nem támasztják alá az alperes mentális zavarának a belátási képességére vonatkozó olyan súlyos kihatását, amely a cselekvőképesség teljes korlátozását indokolná.
A felperes viszont a keresetében még másodlagosan sem terjesztett elő egyes ügycsoportokra vonatkozó korlátozást, a bíróság a kereseti kérelemhez kötve van [régi Pp. 3. § (2) bekezdés].
Az anyagi jogi feltételek kétséget kizáró bizonyítottsága hiányában a keresetnek való helyt adás az anyagi jogi jogszabályt, a Ptk. 2:21. §-át sérti, ezért a Kúria a régi Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a keresetet elutasította.
A peradatokból azonban az is kétséget kizáróan megállapítható, hogy az alperes - saját előadása szerint is - egyes ügyeiben segítségre szorul. A családi kapcsolataira nem számíthat, az ügyintézésében és a hétköznapi életvitelében jelenleg segítő barátjára - a peradatok alapján - a jövőben nem tudja segíteni. Nincs jogi akadálya annak, hogy más támogató személy hiányában a felperes újabb keresettel egyes, konkrétan meghatározott ügycsoportokat illetően az alperes cselekvőképességét részben korlátozó gondnokság alá helyezése iránt eljárást indítson (Pfv.II.20.198/2019/7.)[3].
A felperest a bíróság 2013-ban cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte általános jelleggel. Az ítélet indokolása szerint az alperes paranoid pszichózisban szenved. Betegsége éveken át lappangott, de már szerteágazó és stabil téveszme rendszer jellemzi, amely viselkedését és magatartását, életvezetését jelentősen befolyásolja, adaptációját megnehezíti. Kritikai és ítélőképessége károsodott, betegség belátása miatt a kezelésekben nem együttműködő. Az ügyei viteléhez szükséges belátási képességének jelentős csökkenése volt megállapítható.
A felperes 70 éves, nyugdíjas, nyugdíjának összege 71 200 forint. Özvegy, két nagykorú gyermeke van. Több ingatlanban résztulajdoni hányaddal rendelkezik. Az ingatlanokra a 2014. február 17-i állapot szerint 2 771 453 forint végrehajtási jog volt bejegyezve, nyugdíját letiltások terhelik. 179 306 forint összegű kifizetetlen telefonszámlája miatt inkasszót rendeltek el.
A felperes jelenleg a lánya tulajdonát képező lakásban egyedül él, a rezsit a lányával megosztva fizeti. A lakásban kályhával fűt, áram nincs, csak a vízszolgáltatás biztosított. A közműszolgáltatásokat a felperes tartozása miatt kikapcsolták. A lánya segít takarítani, a felperes egyedül főz és mos, önállóan vásárol be. Környezete tiszta és rendezett.
Két alkalommal állt pszichiátriai osztályon kezelés alatt, jelenleg rendszeresen jár a gondozóba és a gyógyszereit folyamatosan szedi.
A felperes részére a gondnokság alá helyezését követően az illetékes gyámhivatal hivatásos gondnokot rendelt ki. A felperesnek a gondnokkal való kapcsolata nem jó, kifogásolja a tevékenységét. A gondnokával, illetve a végrehajtási eljárással kapcsolatban beadványokkal fordul különböző hatóságokhoz, a végrehajtást kifogásolva peres eljárást kezdeményezett. A gyámhivatali határozatokat rendszerint nem veszi át, gondnokával nem együttműködő. A pszichiátrián közvetlen veszélyeztető magatartása miatt kezelték, villanyvezetéket vágott el. Ezután 2015. október 14-től 2016. március 1-jéig átmeneti otthonba került, ahonnan ismét egy elektromos kábel elvágása miatt kellett távoznia.
A felperes a keresetében azt kérte, hogy a cselekvőképességet általános jelleggel korlátozó gondnokság alá helyezését a bíróság szüntesse meg. Ezt azzal indokolta, hogy egészségi állapota rendben van, folyamatos orvosi kontroll áll, önmagát teljes mértékben el tudja látni és képes az ügyei megfelelő intézésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes állapotában az előzményi ítélet óta változás nem történt, a gondnokság szükségessége változatlanul fennáll. Kétségtelen, hogy a hétköznapi életet apróbb ügyeiben önállóan eljár, saját magát fizikailag ellátja, azonban az egyéb ügyeiben az érdekei felismerésére és annak megfelelő intézésére nem képes. Hivatkozott a tartozásokra, a végrehajtási eljárásra, a közműszolgáltatások kikapcsolására, amely ügyek intézésében a felperes segítségre és támogatásra szorul.
Az alperes egyben viszontkeresettel kérte a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szabályozásának megfelelően a felperes cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezését, a következő ügycsoportokban:
1. a társadalombiztosítási szociális és munkanélküli ellátás igénylése, illetve azzal, valamint a munkaviszonyból származó 50%-ot meghaladó jövedelemmel való rendelkezés;
2. ingó és ingatlan vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jog;
3. valamennyi tipikus, atipikus szerződési nyilatkozat, egyoldalú jognyilatkozat ügycsoportban,
4. megbízási szerződéssel, munkaszerződéssel, közüzemi szolgáltatói szerződésekkel kapcsolatos jognyilatkozatok megtétele;
5. pénzügyi szolgáltatóknál köthető valamennyi szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat megtétele;
- 50/51 -
6. bentlakásos szociális intézményben elhelyezéssel kapcsolatos jognyilatkozatok, egészségügyi ellátással kapcsolatos jogok gyakorlása és
7. bírósági, valamint hatósági eljárás kezdeményezése és eljárása ügycsoportokban.
Az ügycsoportokat azzal indokolta, hogy a felperes jogainak megóvása, vagyona kezelése másképp nem biztosítható. A felperes rendszeresen különböző beadványokkal fordul a hatóságokhoz, ezek intézésében segítségre szorul.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperest a korábbi cselekvőképességet általános jelleggel korlátozó gondnokság alá helyezést módosítva, a cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte az alperes viszontkeresetében megjelölt ügycsoportokban. Megállapította, hogy a kötelező felülvizsgálat iránti eljárás megindításának időpontja az ítélet jogerőre emelkedését követő 5 év.
Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásánál az irányadó Ptk. 2:19. § (2) bekezdésében előírt törvényi feltételekből indult ki: a gondnokság alá helyezés feltétele, hogy a fél ügyei viteléhez szükséges belátási képessége mentális zavara következtében tartósan, vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent legyen, emiatt egyéni körülményeire, családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel indokolt a gondnokság alá helyezés és az ügyei viteléhez szükséges mentális zavara az ügyei vitelére, illetve meghatározott ügycsoportokra kihat. A keresete alapján a Ptk. 2:30. § (1) bekezdésének megfelelően, elsődlegesen azt vizsgálta, hogy bekövetkezett-e olyan változás, amely a cselekvőképességet érintő gondnokság megszüntetését megalapozza.
Az elsőfokú bíróság az előzményi iratok beszerzésével részletes bizonyítási eljárást folytatott le, a felperes mentális állapotának megítélésére igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, a szakvéleményt aggálytalannak ítélte és ítélete alapjául elfogadta. A szakvélemény szerint a felperes kóros vonatkoztatásokkal, téveszmékkel jellemzett elmebetegségben, tartós paranoid zavarban szenved, amely miatt két alkalommal pszichiátriai osztályos kezelésére is szorult. Betegség belátása nincs, pszichiátriai gondozóba jár, gyógyszereket írnak részére, ezek között azonban olyan típusú gyógyszer nem szerepel, amely akut elmekóros tünetein javíthatna. A vizsgálatkor is felszínre kerültek rendszerszerveződést mutató téveszméi kóros vonatkoztatásai, amelyeket valóságként él meg. A tünetei jelentős adaptációs nehézséget mutatnak, magatartását jelentős mértékben befolyásolják. Előfordult, hogy másokra is veszélyeztető magatartást tanúsít, téveszméi hatására továbbra is be- és feljelentéseket tesz, ugyanakkor önmagát ellátja és egyedül él. A szakértői vélemény alapján ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan nagymértékben csökkent, állapotában azonban változás adódhat.
Az elsőfokú bíróság az aggálytalan szakvélemény alapján megállapította, hogy a felperes mentális zavara változatlanul fennáll és ez (részben) kihat az ügyei vitelére.
A felperes személyes meghallgatása, a tanúként meghallgatott hivatásos gondnok vallomása alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek vannak ügyei, amelyeknek vitelében szüksége van támogatásra és segítségre. Igaz, hogy a kisebb, mindennapi ügyei intézésében nem szorul segítségre, magát megfelelően ellátja, de az ennél differenciáltabb jelentőségű ügyletek megkötésére, áttekintésére már nem képes. A jogvédelme tehát indokolttá teszi a gondnokság változatlan fenntartását valamennyi felsorolt ügycsoportban.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit a gondnokság alá helyezés változásának átvezetésével, a földhivatali osztály megkeresésével kiegészítette, ezt meghaladóan helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a keresetet illetően abból indult ki, hogy a gondnokság jogintézményének célja az érintett érdekeinek védelme. A gondnokság a személyi autonómia nemzetközi egyezményekben és Alaptörvényben is védett alapjogának súlyos korlátozása, ezért annak elrendelésére és fenntartására csak feltétlenül indokolt esetben, a Ptk. 2:21. §-ában meghatározott feltételek maradéktalan megvalósulása esetén kerülhet sor. A perben beszerzett bizonyítékok, az azokkal összhangban álló aggálytalan szakvélemény tükrében a felperes keresete nem teljesíthető: mentális zavarával összefüggésben az ügyei vételéhez szükséges belátási képessége tartós, nagymértékű hiánya változatlanul fennáll. Betegsége negatívan befolyásolja őt abban, hogy egyrészt a különböző élethelyzetekben felismerje az érdekeit, másrészt azoknak megfelelő döntést hozzon, illetve cselekedjen. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az, hogy a felperesnek van legalább részben megfelelő valóság-, élet- és jövőképe, illetve részben képes ügyei önálló vitelére. Jelenleg is képes arra, hogy a mindennapok szintjén önmagát ellássa és ennek érdekében kisebb súlyú döntéseket hozzon. Az alapszükségleteit meghaladó kérdéseket, problémákat azonban a megalapozott döntéshez szükséges mértékben nem tudja átlátni. A másodfokú bíróság utalt a közüzemi szerződésekkel kapcsolatos problémákra, amelyek rendezése a felperes lakhatási körülményei javításához szükségesek lennének. A kereset elutasításának helyessége mellett rögzítette: a másodfokú bíróság közvetlenül is meggyőződött arról, hogy a felperes gondolkodását téveszme rendszere mélyen áthatja.
A viszontkeresettel kapcsolatban a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság rendelkezésével. A Ptk. megfelelő differenciálási lehetőséget biztosít arra, hogy a bíróság a törvényi feltételek megvalósulása esetén olyan mértékben és oly módon korlátozza az érintett személyes önrendelkezési jogát, amelyet állapota és érdekei feltétlenül szükségessé tesznek. Törekedni kell az érintett jogai legszűkebb körű korlátozására, amely még megfelelően biztosítja egészségügyi, fizikai és egzisztenciális biztonságát. Így az érintett egyediesített körülményei figyelembevételével kell meghatározni azt. Kétségtelen, hogy az elsőfokú ítéletben meghatározott ügycsoportok között vannak olyanok, amelyek megfogalmazásukban nem szokványosak és az ügycsoportok között átfedések is tapasztalhatók. Azonban az ügycsoportok
- 51/52 -
áttekintése és egyénenkénti értelmezése után a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az élet valamennyi olyan területét érinti, amelyben a felperesnek segítségre és támogatásra van szüksége. Ezért nem látott indokot arra sem, hogy módosítsa a gondnokság ügycsoportjait.
A jogerős ítélet ellen a felperes személyesen és ügygondnoka útján is felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Személyesen benyújtott felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletét az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül és a keresetének helyt adva, a gondnokság alá helyezését szüntesse meg.
A felperes ügygondnoka a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelmet fenntartva, elsődlegesen kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítsa. A felperes a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a Ptk. 2:19. § (2) és (4) bekezdése, a 2:30. § (1) bekezdése, és a régi Pp. 310. § (1) bekezdésére alapította. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok nem tárták fel a felperes személyi és társadalmi kapcsolatait. A felperesnek van családi, társadalmi kapcsolata, a lánya segítségével a jogainak védelme biztosított. A döntés sérti a Ptk. 2:30. § (1) bekezdését, mivel a feltételek konjunktivitása miatt az egyik feltétel hiányában a gondnokság alá helyezés oka már nem áll fenn, és a másodfokú bíróság az erre vonatkozóan bizonyítást nem folytatta le.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet megalapozatlannak találta, a következő indokok alapján.
Helytállóan indultak ki az eljárt bíróságok abból, hogy a Ptk. 2:19. §-a a cselekvőképesség korlátozásának új szabályrendszerét fogalmazta meg. Helyesen rögzítették azt is, hogy a törvényi változás alapján a cselekvőképesség korlátozására csak és kizárólag akkor kerülhet sor, ha a törvényben előírt négy konjunktív feltétel:
1. az érintett személy mentális zavara;
2. ennek következtében az ügyei vételéhez szükséges belátási képességének tartós vagy időszakonként visszatérő nagymértékű csökkenése;
3. mindezek miatt egyéni körülményei figyelembevételével meghatározott terülteken a gondnokság alá helyezés indokoltsága;
4. jogai védelme a cselekvőképességét nem érintő más módon nem biztosítható kétséget kizáróan bizonyítást nyer.
A feltételrendszer egyben sorrendiség is, a követelmények egymásra épülnek és lehetőséget biztosítanak az arányosság és szükségesség alapelvének alkalmazásával a differenciált megítélésre. A fentiekből viszont - a contrario - az következik, hogy bármelyik feltétel fennállásának hiánya miatt a már elrendelt gondnokság alá helyezést meg kell szüntetni.
Helyesen indultak ki az eljárt bíróságok abból, hogy a felperes keresete alapján elsődlegesen az volt vizsgálandó, hogy a korábbi jogerős ítélet óta a hatályba lépett új és differenciált törvényi feltételek fennállásának figyelembevételével történt-e változás.
Az eljárási protokollnak megfelelően járt el az elsőfokú bíróság, amikor az első feltételre, a mentális állapot megítélésére szakértői vizsgálatot rendelt el [régi Pp. 310. § (2) bekezdés], annak megítélése ugyanis szakkérdés [régi Pp. 177. § (1) bekezdés]. A szakértői vélemény alapján nem férhet kétség ahhoz, hogy a felperes mentális állapotában a korábbi jogerős ítélet óta érdemi változás nem történt, mentális betegsége változatlanul fennáll.
Ezt követően vizsgálandó az új törvényi szabályoznak megfelelő további három konjunktív feltétel.
A peradatok alapján helyesen foglaltak állást az eljárt bíróságok abban, hogy a felperes mentális zavara kihat a hétköznapi életvitelben való egyszerűbb ügyintézést meghaladó ügyeket érintő belátási képességére. Tény, hogy a felperes önmagát fizikailag ellátja, bevásárol, főz, az otthonát rendben tartja. Betegségbelátással is rendelkezik, mivel a pszichiátriai gondozóba rendszeresen eljár, a gyógyszereit szedi. Tény azonban az is, hogy a fentieket meghaladó ügyekben az érdekei felismerésére, a saját lakhatása feltételeinek javítására, a különböző közüzemi szerződések, végrehajtási ügyek intézésére nem képes, mentális zavara az önmaga fizikai ellátását meghaladó ügyek intézéséhez szükséges belátási képességére kihat.
Helyesen állapította meg a jogerős ítélet azt is, hogy a mindennapi élethez hozzátartozó közüzemi szerződésekkel kapcsolatos eljárások, a lakhatása biztosítása, a vagyona megóvása - mivel ezekben az ügyekben a felperes a betegsége folytán nem képes érdekei felismerésére és az adekvát eljárásra - indokolja a személyi autonómia korlátozását.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében anyagi jogi és eljárási jogi jogszabálysértésre hivatkozással a negyedik feltétel fennállását vitatta. E körben azonban alaptalanul érvelt azzal, hogy az őt szerető, támogató, vele együtt levő családtagjai, különösen a lánya segítségével érdekei más módon is megóvhatók.
A peradatokból kitűnően a felperes keresetében, és ellenkérelmében sem hivatkozott arra, hogy lánya a lakhatása biztosításán és a lakás rendben tartásában nyújtott segítségén túlmenően számára a gondnokság alá helyezés megszüntetését eredményező támogatást nyújtana, részletes és terjedelmes írásbeli beadványaiban a lánya ilyen jellegű segítsége fel sem merült. Önmagában az, hogy gondnokként a lányát kérte kijelölni, nem jelenti egyben azt, hogy a gyermeke képes és vállalja is az ügyeiben való teljes körű támogatást és segítséget. A felperes maga sem állította, hogy a lánya mint segítő, óvó családtag vele együtt ezen ügyekben eljárna és nem kérte tanúkénti meghallgatását sem. A fellebbezési eljárásban a másodfokú bíróság a tárgyalásra az édesanyját elkísérő gyermeket tanúként meg kívánta hallgatni, aki azonban a bíróságról eltávozott. A felperes és az ügygondnok nem kérte a tárgyalás elhalasztását, ebből pedig alappal következtethető, hogy maga a felperes sem tartotta a lánya segítségét olyan súlyúnak, amely a gondnokság alá helyezés nélkül is lehetővé tenné érdekei érvényesítését. A gyámhatósági iratokból megállapíthatóan a hivatásos gondnok többször kérte a felmentését és
- 52/53 -
bár az előzményi eljárásban a felperes két gyermeke nyilatkozott a gondnoki tisztség elvállalásáról, a periratokban azonban még utalás sincs erre.
A fentiek alapján a jogerős ítélet anyagi jogi jogszabályt nem sértett, a Ptk. négy feltétele mind a kereset megalapozatlansága, ezzel összefüggésben a viszontkereset megalapozottsága körében kétséget kizáróan bizonyítást nyert.
Nem sérült a Ptk. 2:19. §-a. Az eljárt bíróságok az új törvényi szabályozásnak megfelelően differenciáltan, ügycsoportokra bontva határozták meg a cselekvőképesség részleges korlátozását. A felperes az egyes ügycsoportokat a felülvizsgálati kérelmében nem sérelmezte, ezért azt a Kúria érdemben nem vizsgálta.
A régi Pp. a 164. § (2) bekezdése alapján - éppen a jogmegóvás érdekében - a régi Pp. 310. § speciális szabályozásával lehetőséget ad arra, hogy a bíróság a bizonyítást hivatalból folytassa le. Ez azonban kizárólag azt jelenti, hogy a bíróságnak be kell szereznie minden olyan peradatot és le kell folytatnia minden olyan bizonyítást, amely a jogvita eldöntésénél releváns, azaz a felek bizonyítási indítványa nélkül is határozhat annak elrendeléséről (pl. szakértői vélemény, környezettanulmány, tanúmeghallgatás). Az adott esetben az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, mivel azonban a felperes a család támogatására nem hivatkozott, ezzel nem érvelt, a lánya meghallgatása - mint a jogvita eldöntéséhez elengedhetetlen bizonyítás - fel sem merült. A fentebb kifejtettekre visszautalva a gyermek tanúkénti meghallgatása - távozása miatt - a bíróságon kívül álló okból meghiúsult, és a tanúbizonyítás feltétlen szükségességére a felperes nem hivatkozott.
A fentiek alapján a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria hatályában fenntartotta. (Pfv.II.20.901/2018/9.)
A felperest a bíróság 2012. szeptember 20. napján jogerős ítéletével helyezte cselekvőképességet általános jelleggel korlátozó gondnokság alá, melynek indoka az volt, hogy a felperes évek óta fokozatosan terebélyesedő paranoiás elmebetegségben szenvedett, amely döntő mértékben a szomszédokkal való konfliktusok kóros feldolgozásában, megfigyeltetés, üldözés, követés érzésében nyilvánult meg.
Gondnokság alá helyezését követően a szomszédjával szemben tanúsított magatartása miatt két büntetőeljárás is indult a felperes ellen: 2013. évben garázdaság vétsége és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt; 2012. évben pedig három rendbeli zaklatás vétsége, rágalmazás vétsége, folytatólagosan elkövetett garázdaság vétsége miatt a bíróság két év próbaidőre bocsátotta és elrendelte a pártfogói felügyeletét.
A gondnokság alá helyezés felülvizsgálata iránti perben a felperest a bíróság 2016. január 26. napján jogerős ítéletével cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezte és a választójog gyakorlásából kizárta. Az ítélet indokolása szerint a felperes paranoid pszichózis, súlyos paranoid személyiségzavar megbetegedésben szenved. Érzelmileg megterhelő helyzetben beszámíthatósága a súlyos paranoid személyiségzavar talaján kialakult, elmebetegség szintjét elérő pszichés állapotrosszabbodás folytán kizárt. Érzelmileg hangsúlyos helyzetben a gondolkodás kontrollja elvész és az ítéletalkotást, valamint a célképzetet a kóros vonatkoztatás, túlértékelések, az ellene irányuló cselekmények előterébe kerülése tölti ki. Az egyre terebélyesedő téveszmék elsősorban a rossz szomszédi viszony köré csoportosulnak. A felperesnek nincs betegségbelátása, gyógykezelése teljes mértékben megoldatlan.
A felperes hivatalos ügyeit maga próbálja intézni; bírósághoz, ügyészséghez, rendőrséghez, önkormányzathoz, gyámhivatalhoz, tűzoltósághoz, katasztrófavédelemhez fordul, az eljárásokban hivatásos gondnoka segíti. Eljárása, beadványainak hangvétele nem mindig megfelelő, amennyiben ügyei nem az elvárásai szerint alakulnak, indulatossá válik, haragját az ügyintézőre és gondnokára is kivetíti. Pszichés megbetegedése miatt nem kezelik, mert a kezeléseket elutasítja.
A felperes személyi és lakhatási körülményei a gondnokság alá helyezése óta nem változtak: özvegy családi állapotú, két nagykorú gyermeke van, egyik gyermekével együtt él, rendszeres jövedelme a nyugellátása. Tulajdonában áll egy külterületi szántó ingatlan, továbbá a lakhatását is biztosító f.-i ingatlan 1/3 tulajdoni hányada, a további 2/3 tulajdoni hányadot özvegyi joga terheli. Gyámhatósági fenntartásos betétkönyvben a 2016. októberi egyenleg szerint 2 503 514 forint megtakarítással rendelkezik.
A felperes gondolkodását tartalmában a jelenben is vélt vagy valós sérelmekkel kapcsolatos üldöztetéses téveszmerendszer jellemzi, amely életvezetését befolyásolja és kritikai ítélő funkcióit jelentősen beszűkíti. Hétköznapi praktikus ismeretekkel rendelkezik, de azok megfelelő használatát a paranoid megbetegedése akadályozza. Betegségére jellemző a valóság súlyos torzulása, amely miatt az élményvilág átélése kóros, így magatartását az adott kulcsélmény hatására saját múltbeli tapasztalatoknak ellentmondó túlértékelései vezérlik. Krónikus elmebetegsége miatt a felgyülemlett indulatok mellett az adott kulcsélmény hatására kritikai ítélő és indulatszabályozó funkciói nem működnek megfelelő hatékonysággal. Ez személyisége működését, a társadalmi együttélési képességét súlyosan akadályozza, az önálló életvitelt jelentősen beszűkíti. Kezeletlen téveszme rendszere miatt segítséget nem képes elfogadni. Kezelés nélkül állapota állandósult, megfelelő pszichiátriai kezelés mellett állapotában javulás lenne várható.
A felperes keresetében a gondnokság alá helyezés megszüntetését kérte. Keresetének alapjául előadta: a gondnokság alá helyezésére megalapozatlan szakértői vélemények alapján, indokolatlanul került sor, annak feltételei nem állnak fenn. Önmagát ellátja, hivatalos ügyeinek segítség nélküli intézésére is képes.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. A felperes pszichés állapotában kezelés hiányában
- 53/54 -
nem következett be javulás, a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés feltételei változatlanul fennállnak.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezését megváltoztatta: a felperest cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte az egészségi ellátással összefüggő jogok gyakorlása és a hivatali ügyek intézése ügycsoportokban. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:30. § (1) bekezdésére, 2:19. § (2), (3), (4) bekezdésére, a 2:21. § (3) bekezdésére alapította. Figyelemmel volt az Európa Tanács R(99) 4. számú, a cselekvőképtelen nagykorúak jogi védelméről szóló ajánlásában és a Fogyatékos Személy Jogairól szóló, a 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett ENSZ Egyezményben foglaltakra is.
Az elsőfokú bíróság vizsgálta: a felperes állapotában a gondnokság alá helyezés felülvizsgálata óta eltelt időben történt-e javulás; ha igen, ez az állapotváltozás olyan mértékű volt-e, hogy a gondnokság alá helyezés fenntartása már nem indokolt.
A beszerzett igazságügyi pszichiátriai szakértői vélemény, a felperes gyermekének, szomszédjának és gondnokának tanúvallomása, a felperes beadványai és a tárgyaláson tanúsított magatartása alapján megállapította: a felperes alapvető életvezetését el tudja látni, abban nem szorul segítségre. Fennálló betegsége és betegségbelátásának hiánya miatt két ügycsoportban: az egészségügyi ellátáshoz való jogainak gyakorlása, továbbá hivatalos ügyeinek intézése körében segítségre szorulna, azt azonban nem fogadja el. A gondnokság alá helyezés felülvizsgálata óta a felperes állapotában javulás állt be, de a két ügycsoportban továbbra is fennáll a gondnokság alá helyezés szükségessége. Az elsőfokú bíróság fenntartotta a felperes választójog gyakorlásából való kizárását is.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy megállapította: a felperes választójoga megtartott. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság az igazságügyi pszichiátriai szakértő szakvéleménye alapján aggálytalanul állapította meg: a felperesnél a mentális zavar mint a cselekvőképesség korlátozásának orvosi indoka a gondnokság alá helyezés felülvizsgálata iránti perben hozott ítélet meghozatala után is fennáll. A szakértői vélemény aggálytalanul rögzíti: a felperesnél az évek óta észlelt deluzív zavar, amely perlekedési téveszmékkel jár, krónikus elmebetegségként változatlanul fennáll. Állapota kezelés nélkül állandósult, miután kezeletlen téveszmerendszere miatt nem képes segítséget elfogadni. Elmebetegsége elsődlegesen a hivatalos ügyeinek intézését, illetve az egészségügyi ellátásához való jutását érinti, ezen ügycsoportok tekintetében belátási képessége tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. Ezen ügycsoportokban tehát felperes állapotában nem következett be javulás, az csak megfelelő pszichiátriai kezelés mellett lenne várható, a felperes azonban nem képes együttműködésre. Helyesen állapította meg azt is az elsőfokú bíróság, hogy a felperes a családjától nem fogad el segítséget. A gondnoka tanúvallomása pedig igazolta, hogy a felperes a hivatalos ügyei intézése során rendszeresen segítségre szorul.
A felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a gondnokság alá helyezésének megszüntetését; másodlagosan az első-, vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Megsértett jogszabályhelyként a régi Pp. 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, valamint a Ptk. 2:30. § (1) bekezdését jelölte meg.
A jogerős ítélet jogszabálysértő, mert az első- és másodfokú bíróság mellőzte a fényképek, ujjlenyomatok, CD felvételek, műholdas felvételek beszerzésére és tanúk kihallgatására irányuló bizonyítási indítványát; a mellőzést nem indokolták. A bizonyítékokat nem megfelelően értékelték, ezért a megállapított tényállás nyilvánvalóan okszerűtlen és téves, ellenkezik a logika szabályaival. Nem vették figyelembe a szakértői vizsgálaton általa előadottakat; nem értékelték megfelelően, hogy önállóan intézi az ügyeit, pénzét be tudja osztani, környezetét tisztán tartja, ingatlanát karbantartja, kertjét műveli, kifogástalanul ellátja magát és környezetét, egészségével kapcsolatosan is önállóan jár el. A hatóságoknál és a hivatalokban egyedül, önállóan intézi az ügyeit, nem szorul segítségre. Ezen állításait a tanúvallomások is alátámasztották, amelyeket azonban a bíróság nem megfelelően mérlegelt, ítéletét kizárólag az aggályos szakértői véleményre alapozta. Nem tett eleget az indokolási kötelezettségének sem. A rendelkezésre álló bizonyítékok egyértelműen alátámasztják azt az állítását, hogy a gondnokság alá helyezést meg kellett volna szüntetni, mert az elrendelése oka nem áll fenn.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet megalapozatlannak találta az alábbi indokok szerint.
Tévesen állította a felperes a felülvizsgálati kérelemben, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte azokat a tanúvallomásokat, amelyek alátámasztották azt az állítását: képes ügyei önálló vitelére, saját maga ellátására. Az elsőfokú bíróság ugyanis ítéletében rögzítette: a felperes alapvető életvezetését el tudja látni, abban nem szorul segítségre, állapota a gondnokság alá helyezés felülvizsgálata óta javult. Éppen ezen megállapítás miatt módosította a korábbi, a felperes cselekvőképességét teljesen korlátozó gondnokság alá helyezését akként, hogy a gondnokság alá helyezést csak két ügycsoportra tartotta fenn.
Megalapozatlanul állította a felperes felülvizsgálati kérelmében a szakvélemény aggályosságát is. A gondnokság alá helyezési eljárásban kiemelkedő fontosságú
- 54/55 -
a szakértői vizsgálat, mert a mentális állapot megítélése olyan kérdés, amelyben a bíróság nem rendelkezhet szükséges szakértelemmel, ezért a régi Pp. 310. § (2) bekezdés alapján a perben kötelező a szakértő kirendelése. A szakvélemény a felperes mentális állapotáról egyértelmű megállapításokat tett. Az elsőfokú ítélet részletesen tartalmazza: a szakvélemény közvetlen vizsgálaton alapul; a szakértő által alkalmazott vizsgálati módszerek, a szakvélemény terjedelme és alapossága miatt alkalmas arra, hogy az ítélet alapjául szolgáljon; a szakvélemény megállapításai összhangban állnak a felperes személyes előadásával, a tanúvallomásokkal és a bíróság által a tárgyaláson tapasztaltakkal is. Önmagában az, hogy a felperes nem fogadja el a szakvélemény megállapításait, nem teszi a szakvéleményt aggályossá.
A felperes felülvizsgálati érvelésével szemben azzal, hogy az eljárt bíróságok nem adtak helyt a felperes valamennyi bizonyítási indítványának, nem sérültek a régi Pp. 164. § (1) bekezdés és a 221. § (1) bekezdés rendelkezései sem. A régi Pp. 164. § (1) bekezdése azt írja elő, hogy a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Ez a jogszabályi rendelkezés maradéktalanul megvalósult az eljárás során: a felperes előterjesztette a gondnokság alá helyezése okának megszűnését alátámasztó bizonyítási indítványait. Nincs olyan eljárási jogszabály, ami kötelezné a bíróságot valamennyi bizonyítási indítvány foganatosítására; a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy az indítványozott bizonyítás lefolytatása a tényállás megállapítása érdekében indokolt-e. Amennyiben nem, a bíróság kötelezettsége annyi, hogy a régi Pp. 221. § (1) bekezdés rendelkezésének megfelelően az ítélet indokolásában utaljon azokra az okokra, amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. Ennek az elsőfokú bíróság maradéktalanul eleget tett: az ítélet indokolása tartalmazza, hogy a további bizonyítási indítványokat azért utasította el, mert az ügy érdemi elbírálása szempontjából nem volt jelentőségük (elsőfokú ítélet 5. oldal hatodik bekezdés).
A bizonyítékok helyes, a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelése következtében a jogerős ítélet nem sérti a Ptk. 2:30. § (1) bekezdését sem.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta (Pfv.II.21.816/2018/8.). ■
JEGYZETEK
[1] Lásd elsősorban a fogyatékkal élő személyek jogainak gyakorlásáról szóló és a 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett ENSZ Egyezményt, az Európa Tanács Miniszterek Bizottságának R(99) 4. sz. Ajánlását a cselekvőképtelen nagykorúak védelméről, valamint Magyarország Alaptörvénye XV. cikkének (2) és (5) bekezdését.
[2] https://jogaszvilag.hu/napi/ot-uj-joggyakorlat-elemzo-csoport-alakul-a-kurian/
[3] Közzétéve a BH 2019/9/P. 2. elvi határozatként.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ny. kúriai tanácselnök, c. egyetemi docens, ELTE ÁJK.
Visszaugrás
