A digitalizáció napjainkra általános fogalommá kezd válni, mely központi témaként vagy kitekintésként, de számos recens hazai jogtudományi munkáiban tűnik fel, valamint az egyetemi kurzusok tematikája is egyre gyakrabban érintik. Kiemelkedő vizsgálati terület mind a polgári-, mind a büntetőjog területén a mesterséges intelligenciák felelőssége (gyakran részletesen elemezve az önvezető járművek példájával), valamint az online térben egyre gyakrabban megjelenő bűncselekmények.
A digitalizáció az elméleti munkák mellett a jogalkotói oldalon is egyre konkrétabb jogalkotási példákon keresztül jelenik meg. Ennek eklatáns példája az Európai Parlament 2021. október 6-i állásfoglalása a mesterséges intelligenciáról a büntetőjogban, és annak a rendőrség és az igazságügyi hatóságok általi felhasználásáról büntetőügyekben, amely 35. pontja szerint a Parlament "felhívja továbbá a Bizottságot annak megfontolására, hogy szükség van-e a bűnüldöző és igazságügyi hatóságok által az MI-alkalmazások és -megoldások fejlesztésére, használatára és alkalmazására vonatkozó kritériumok és feltételek további pontosítására irányuló konkrét jogalkotási fellépésre." A hazai jogalkotás területéről pedig jelen munkában is beszámolok számos példáról is.
A legutóbbi, áttekintő jellegű monográfia Ambrus István, az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszék habilitált egyetemi docensének nevéhez kötődik, aki a negyedik (a kötet második felében már az ötödik) ipari forradalom és a büntetőjog kapcsolatát elemzi, mind általános, mind különös részi szempontból. A digitalizáció számtalan magánjogi - és egyre több büntetőjogi - írás alapja, azonban ez a kötet az első, amely átfogó igénnyel tekinti át a büntető anyagi jogi szempontból releváns témaköröket. A kötetről kiemelkedő recenziót közölt Szabó Judit a Jogtudományi Közlöny 77. számában.[3] Ezek mellett saját munkám is nagyban támaszkodik Ambrus könyvére, és célom, hogy az Ambrus által vizsgált problémákkal kapcsolatosan saját álláspontomat ismertethessem, alternatív megoldásokat javasolva a felvetett problémákra.
Ambrus István kötetének első harmadában kimagasló igénnyel elemzi a bűncselekménytan (és szűkebb mértékben releváns büntetéstani jogintézmények) fejlődését; álláspontom szerint ez a kötet legjelentősebb és legidőtállóbb része is. Ugyan a különös részi elemzések és de lege ferenda javaslatai is mind megfontolandók a tudomány és a gyakorlat számára is, későbbi jogszabályi és technikai változások az itt leírtakat meghaladhatják. Amíg évtizedek múlva a szexuális bűncselekmények vagy a pénzmosás tényállása a digitalizáció tükrében elméleti kuriózum maradhat, a kötet első harmada a bűncselekménytan fejlődésének és kortárs szerzők meglátásainak összefoglalása, illetve az egyes fogalmi elemekhez kapcsolódóan Ambrus saját felvetései miatt sokáig jelentős kötet maradhat a büntetőjog hazai irodalmában.
A monográfia ezt követően a digitalizáció különös részre gyakorolt hatását mutatja be, kezdve a szorosabb értelemben vett digitalizációval (pl. adattal kapcsolatos bűncselekmények), majd a tágabb értelemben vett következményeket mutatva be (pl. az online világ és a zaklatás kapcsolata). A kötet ezt követően a XXI. század számos technikai újításait elemzi a büntetőjog szempontjából, így a mesterséges intelligencia és a büntetőjogi felelősség kapcsolatát, az önvezető járművek és az elektromos rollerek közlekedési büntetőjogra gyakorolt hatásait, valamint az új típusú szexuális bűncselekményeket, a fejezetben rendszerint de lege ferenda javaslatokat is téve. Végül két exkurzussal zárul a kötet; az első a COVID-19 járvány és a büntetőjog kapcsolatát elemezve, hivatkozva a veszélyhelyzet miatt a digitális tér megnövekedett szerepére, másrészt pedig az állatkínzás fejlődését és a hatályos tényállást vizsgálva. Az utolsó kitekintés elsőként a kötet témáján kívülállónak hathat, azonban a szerző magyarázatot ad a digitalizáció témaköréhez elsőként nehezen kapcsolódó fejezetre: "a második exkurzus egy olyan, egyébként alapvetően "offline" bűncselekményre vonatkozó gondolataimat tartalmazza, amelynek társadalmi megítélése jelentős változáson ment keresztül a digitalizáció, és különösen a közösségi oldalakon közzétett bűnesetek folytán, ami várhatóan a vonatkozó törvényhely módosítását is hamarosan maga után fogja vonni, ez pedig az állatkínzás bűncselekményi tényállása."[4]
A kötet Ambrus számos, korábban már publikált felvetéseit is tartalmazza, így utóbbi munkái jelentős részének összefoglalásaként is értelmezhető. Pl. az általános résszel kapcsolatosan a bűncselekménytani megfontolá-
- 351/352 -
sok,[5] vagy a szankciók kógenciájának a vizsgálata,[6] míg az egyes törvényi tényállások esetén a mesterséges intelligencia,[7] a vagyon elleni bűncselekmények,[8] vagy az elektromos rollerek szabályozási kérdései[9] is meglévő publikációkon alapszanak, a kötet ezen felvetések újragondolt és átírt verzióit tartalmazza.
A kötet első fejezeteiben Ambrus az általános rész, ezen belül a bűncselekménytan egyes elemeinek a fejlődését, kortárs megállapításait és a saját meglátásait ismerteti. Amint a bevezetőben is hivatkoztam rá, ezt tartom a kötet tudománytani szempontból legfontosabb részének - ezzel nem arra utalva, hogy a további fejezetek minősége az első fejezeten aluli lenne.
Azon túl, hogy a szerző e fejezetekbe jelentős dogmatikai újításokat is beépít, ezen részek teszik a monográfiát befogadhatóvá a büntetőjoggal nem (vagy kevésbé) foglalkozó olvasóknak, így vállalati jogászoknak, a digitalizációval más irányból foglalkozó elméleti kutatóknak vagy akár joghallgatóknak és a téma iránt érdeklődő laikusoknak is.[10]
A bűncselekmény törvényi és tudományos fogalmának szembeállítását követően a szerző javaslatot tesz az absztrakt tényállás új, komplex modelljének megalkotására - összhangban az ELTE ÁJK új, iskolateremtő szándékú tankönyvében foglaltakkal[11]. E körben szintén kiemelkedő Nagy Ferenc azon felvetésének az ismertetése és figyelembevétele, hogy a szándékosság-gondatlanság fogalompárosa az absztrakt tényállás alanyi oldalán, valamint a bűnösség elemzésénél is megjelenik.[12]
A szerző ezt követően az elkövetési tárgy tudományos fogalmának fejlődését elemzi, részletesen bemutatva, hogy miért vált meghaladottá azon felfogás, hogy az elkövetési tárgy az a személy vagy dolog, akire vagy amire a bűncselekményt elkövetik.[13] A kötet e körben felveti, hogy a hasonló definíciókat szükséges lenne a "más speciális tárgy" fordulattal kiegészíteni,[14] mivel jelen formában nem minősül elkövetési tárgynak az adat, avagy a költségvetésből származó pénzeszköz.
A kötet az általános részen belül ismerteti a kvázi nyitott törvényi tényállás tanát. A szerző megfogalmazása szerint "e bűncselekmények tényállása, szemben a valódi nyitott törvényi tényállású bűncselekményekkel, eredményt nem tartalmaznak, vagyis elvileg immateriálisak. Ezeket tehát a legújabb joggyakorlat elemzésénél nem lenne megalapozatlan a kvázi nyitott törvényi tényállás kategóriájába sorolni."[15] Az egyik szemléletes példa szerint egy újságíró rágalmazást megvalósító cikkét a szerkesztő nem olvassa el - noha ez munkaköri kötelezettsége lenne - és a cikk így kerül kiküldésre egy (pl. szoftveres bot által kiküldött) hírlevélben.[16] Ezzel az újságíró a tény állításával követi el a rágalmazást, míg a hírlevél leállításáért felelős személy mulasztással, így a tény híresztelésével. A szerző a bírói gyakorlat expanzióját vizionálja, arra hivatkozva, hogy a digitalizáció egyre jelentősebbé válásával számos új deliktum mulasztásos elkövetését fogja megállapítani az ítélkezés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
