Már az 1990-es évektől kezdve törekszik az Európai Unió az energiaszektor fokozatos liberalizációjának megvalósítására és versenyképességének növelésére.[1] 1996-tól kezdve másodlagos jogforrási szinten is történtek előrelépések és az integráció több jogszabálycsomagot is elfogadott annak érdekében, hogy az energiaszolgáltatók piacra jutása a közösségi érdekeket kielégítő módon történjen.
A liberalizációs törekvések folyamatosan hatottak a nemzeti jogszabályokra is. A teljes liberalizáció egyes szektorokban, így az energia kapcsán is lehetetlen, mivel e területen a piaci kudarcok nagy számban vannak jelen, így sokszor nélkülözhetetlen az állami/önkormányzati együttműködés ahhoz, hogy a vállalatok társadalmi és gazdasági elvárásoknak megfelelően tudjanak működni.
Az első energiacsomag az 1990-es években teremtette meg az energiaszektorban a piacnyitás feltételeit. Ezt követően az Európai Bizottság a versenypolitika keretein belül, a korlátozó tevékenységek megszüntetése végett, eljárásaival és határozataival segíti elő, hogy a piacnyitás feltételei az irányelvekben kialakított módon valósuljanak meg. Ez azért fontos, mert az energiapiaci liberalizáció céljait, így a fenntarthatóságot, a versenyképességet, valamint az ellátás biztonságát - az Európai Unió energiapolitikájának három legfontosabb elemének érvényesülését - a versenypolitika is szolgálja.[2]
Jelen tanulmánnyal az a célom, hogy bemutassam az energiacsomagokkal elért liberalizációs eredményeket az energiaszektor területén, annak is a villamos energia részére fókuszálva, különös figyelmet fordítva az állami támogatások kérdéskörére.
Az Európai Unió energiapolitikájának céljai közé tartozik az energiapiac működésének biztosítása, az energiaellátás biztonságának garantálása az Unión belül, az energiahatékonyság és energiatakarékosság, az új és megújuló energiaforrások kifejlesztésének támogatása, valamint az energiahálózatok összekapcsolása területén előrelépést elérni.[3]
Az Európai Unió nem befolyásolhatja a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározásában, a tagállamok különböző energiaforrások közötti választásában (energiamix) és energiaellátásuk általános szerkezetének meghatározásában. Az energiaszolgáltatás hálózatos szolgáltatásnak minősül, biztosítása (előállítása, terjesztése és nyújtása) infrastruktúra, illetve hálózati elemek segítségével történik. Mindez számos piaci kudarc kialakulásához vezethet. Hálózatos iparágak esetén a piaci kudarcok szektorspecifikus kezelést igényelnek eltérő jellemzőik miatt. Az energetikában az elosztói hálózat elsősorban természetes monopólium kialakulását vonja maga után. E probléma kapcsán az állam feladata meghatározni azt, ahol a tiszta verseny érdekében szükséges a beavatkozás. E szektorban továbbá piaci kudarchoz vezet a tökéletlen információ is, amelynek következtében a fogyasztók és termelők is téves döntéseket hozhatnak. Az állami beavatkozás (szabályozás) előnye ennek kapcsán, hogy javíthatja az informáltságot, illetve az egyes termékek jó minőségének érdekében minimumkövetelmények megfogalmazásával segítheti a piacok hatékony működését. Piaci kudarcokat jelentenek az externáliák, közjavak is, amelyek keletkezésének oka, hogy a gazdasági szereplők tevékenysége olyanoknak okoz többletköltséget vagy bevételt, akik nem részesei a folyamatnak. Az állam általában ezekkel magyarázza a környezetvédelmi szabályozást, illetve az egyetemes szolgáltatások kialakítását.[4]
Megállapítható, hogy a piaci kudarcok a jól működő piac automatikusan képződő melléktermékei. Ezen kudarcok mértéke nem minden esetben egységes méretű, szektorról szektorra változhat. Az energiaszektorban a hálózat kiépítése óriási költség, üzemeltetése pedig alacsony, így gyakran találkozunk a piaci kudarcokkal, főként természetes monopóliummal, amely jelentősen csökkenti a piacon elérhető hatékonyságot, hisz nincs verseny.[5]
Véleményem szerint az állami támogatás (jövedelem-újraelosztás=redisztribúció) is egy piaci kudarcot kezelő eszköz az energiaszektorban. Egyes szerzők szerint erkölcsi kockázat és pozitív externáliák mellett az állami támogatás egyértelműen értéket teremt, sőt,
- 21/22 -
a helyesen megtervezett támogatási rendszer javítja az ösztönzőket is.[6] Álláspontom szerint azonban nem hagyható figyelmen kívül az állami szubvenció során felmerülő információs aszimmetria és ennek következtében a korrupció megjelenésének ténye (mint kormányzati kudarc) sem, amely viszont már negatívum. Az állami támogatásokra vonatkozó tiltó szabályokkal az integráció igyekszik biztosítani a Pareto-hatékonysághoz kapcsolódó egyensúlyi állapotot.[7]
Az állami támogatás azonban befolyásolja az Unióban tevékenykedő (energia) vállalatok közötti versenyt, amely bizonyos kivételektől eltekintve a versenyre gyakorolt torzító vagy korlátozó hatás miatt tiltott. Az energiaszektor állam általi támogatásának többféle indoka lehet, így az Unió energiapolitikájának közvetlen céljai is befolyásoló tényezőként vannak jelen. (Ezek a befolyásoló célkitűzések pedig az energiapiac működésének biztosítása, az energiaellátás biztonságának Unión belüli garantálása, az energiahatékonyság és energiatakarékosság, valamint az új és megújuló energiaforrások kifejlesztésének, illetve az energiahálózatok összekapcsolásának előmozdítása.)[8] Továbbá nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, hogy az integrációban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a környezetvédelmi követelmények, amelyekhez nélkülözhetetlen az energiaszektorban megjelenő megújuló energiaforrásokat támogató szubvenció. A támogatás okaiként megjelölhetőek még egyes technikai és szociális okok is.[9]
Az energiaszektor állami támogatásának negatív oldala is van: a támogatások ronthatják az energiapiac hatékonyságát, többlet-környezetszennyezést okozhatnak vagy hátrányosan érinthetik a megújuló energiaforrások használatát.[10]
Sok esetben a Bizottságnak kell mérlegelnie, hogy az állami támogatás megvalósulása esetén inkább a pozitív vagy a negatív oldal kerül előtérbe és ez alapján megengedhető-e az adott szubvenció.[11]
A közszolgáltatások, vagyis az általános gazdasági érdekű szolgáltatások fontos szerepet töltenek be a közös uniós értékekben.[12] E szolgáltatások átfogják a kiterjedt kereskedelmi szolgáltatásokat (mint pl. a postai szolgáltatások, az energiaellátás, az elektronikus hírközlési szolgáltatások), valamint az egészségügyi és a szociális szolgáltatások széles körét egyaránt. A Lisszaboni Szerződés elismeri a közszolgáltatások alapvető szerepét és egyúttal az európai társadalmi modellekben megnyilvánuló sokféleségüket is.[13]
Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés felhatalmazza mind az Uniót, mind a tagállamokat, hogy saját hatáskörükben gondoskodjanak arról, hogy ezek a szolgáltatások olyan elvek alapján és feltételek mellett működjenek, amelyek lehetővé teszik rendeltetésük teljesítését.[14] Az 1990-es évektől a vállalkozások közszolgáltatási kötelezettségeiket egyre szélesebb körben, szerződés alapján, a közszolgáltatási kötelezettség elve alapján látják el. Ennek oka, hogy e területen a szerződések fontosságának kihangsúlyozása előtt hiányoztak mind a hosszabb távú befektetések, mind a bizalom.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
