Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Dr. Spitz János, Dr. Szabó Sándor: Jogalkalmazói pillanatfelvétel az új szabálysértési törvényről (MJ, 2001/1., 7-23. o.)

2000. március 1. napján lépett hatályba a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről. A hatálybalépést megelőzően a bíróságokon már folyt a felkészülés az új jogszabály alkalmazására.

A felkészülés folyamán számos értelmezési és alkalmazási probléma merült fel, amelyek megoldására a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma1, illetve a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője2 értékes, hasznos anyagot készített. A törvény hatályosulásával azonban a bírói gyakorlat számtalan újabb kihívással került szembe, amelyeket csokorba kötve, a teljesség igénye nélkül az alábbiak szerint ajánlunk a jogalkalmazók figyelmébe, egyben megcélozva a jogalkotót is a lehetséges módosítási irányok, területek feltérképezésével.

BEVEZETÉS

A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény hatályba lépése óta több, mint fél év eltelt. Ez idő alatt jelentős számban érkeztek szabálysértési ügyek a bíróságokra. Az érkezett ügyek havi eloszlása, az egyes ügyfajtákban jelentkező volumenek lehetővé teszik azt, hogy statisztikai szemszögből is rápillantsunk az ügyérkezésre, illetőleg az ügyfeldolgozásra, azaz a jogalkalmazás mennyiségi problémáival is foglalkozzunk.

Ennek keretében érdemes áttekinteni egyes helyi, megyei mutatókat, jelesül jogalkalmazásunk helyszínét, Vas megyét. 2000. január 1-jétől 2000. október 31. napjáig a Vas megyében működő helyi bíróságokra mindösszesen 858 db szabálysértési ügy érkezett. (Ebbe beleértendő a január, februári SZÁ-s - szabálysértési pénzbírság árváltoztatási - ügyek és az utóbb keletkezett ilyen eljárások mennyisége is.)3 Ebből 469 a Szombathelyi Városi Bíróság, 202 a Sárvári, 132 a Körmendi, és 55 a Kőszegi Városi Bíróság ügyforgalmát terhelte. Az érkezett valamennyi szabálysértési ügy 54,6%-a a megyeszékhelyi Szombathelyi Városi Bíróságon került iktatásra. Ez a mennyiség nemcsak a számszaki és statisztikai szemléletű elemzések előtt nyitja meg az utat, hanem az adott törvényből folyó ügyek mennyiségi problémái mellett a törvény minőségi alkalmazása során, azaz az általános, eljárási és anyagi jogi problémák megvilágítására a végrehajtás kérdéseire és a szükséges konklúziók levonására is lehetőséget biztosít.

A kérdés mennyiségi oldalának vizsgálata során figyelmet érdemel az, hogy a Vas Megyei Bíróság területén a bíróságok az országos összügyérkezés 2%-át jegyzik be a lajstromokba. Azaz, ha ezen általános tételt a szabálysértési ágazatra is kivetítjük, akkor a mintegy negyvenezresre prognosztizált szabálysértési ügyérkezés4 a megyére nyolcszázat tenne ki, ám a megyében is (az országos adatoknak megfelelően, ahol szintén jóval több ilyen ügy érkezett a töredék év számítása alapján) a várakozásnál nagyobb és egy teljes év viszonylatában közel kétszer ennyi ügyre (országosan 80 000-re, a megyében 1600-ra) kell számítani, mint amit a törvény előterjesztője tervezett. Ez a tény is jelentős problémát ró az amúgy is túlterhelt bírói karra.

A Szombathelyi Városi Bírósághoz 2000. évben érkezett szabálysértési ügyek adataiból kitűnik, hogy a bíróságra érkezett ilyen ügyek havi átlaga július hónap kivételével - a törvénykezési szünet idején kívül -mindig 43 felett volt. A törvénykezési szünetet követően, illetőleg az új szabálysértési törvény valóságos érvényesülése az átlagpolgárok általi ismertté válása után az érkezés jelentősen megnövekedett és augusztus hónapban a 77-es számot is elérte. (Az érkezés havi átlaga 51., amely növekvő trendet mutat!)

Az érkezés eljárásjogi szempontú megközelítése alapján tipizálhatóak azok a módok, amelyek miatt a bíróság eljárásra jogosult, illetőleg köteles a szabálysértési ügyek kapcsán.5 Az érkezett ügyek tekintetében négy fő csoportot kell a városi bíróságokra vonatkozó statisztikai adatgyűjtés mutatói szerint kiválasztani, így az 1968. évi I. törvényben az előző szabálysértési törvény alapján alkalmazott pénzbírságok átváltoztatásával kapcsolatos bírósági útra vonatkozó ügyeket, amelyeket SZÁ-s ügyként iktattunk és jelöltünk a táblázatban is, továbbá a kizárólagosan bírósági hatáskörbe tartozó szabálysértési ügytípusokat, amelyek magukba foglalják egyrészről azon hat szabálysértést, amely elzárással is büntethető, továbbá a gyorsított eljárásokat, a perújítási eljárásokat, az óvásos, illetőleg az egyéb olyan eljárásokat, amelyek kizárólag bírósági jogkört eredeztetnek. A kifogással és a tárgyalás tartása iránti kérelemmel indult eljárásokat is külön csoportba kellett elhelyeznünk, amelyek a bíróságon kívüli szabálysértési hatóságok határozatai felülvizsgálatát számszerűsítik.

A Szombathelyi Városi Bíróságra 2000. március 1-jétől 2000. október 31. napjáig érkezett ügyek eljárásjogi bontásban

A fentiek alapján, az összérkezéshez képest a táblázatból és kördiagrammból is megállapítható, hogy az SZÁ-s ügyek az új szabálysértési törvény hatályba lépését követő időszakban folyamatosan csökkenő érkezési számot mutattak, kisebb mértékű augusztusi emelkedéssel, de még jelenleg is érkeznek. A bírósági hatáskörbe tartozó szabálysértések csoportjában a márciusi időszakhoz képest jelentősebb emelkedés nem következett be. A kifogással kapcsolatos ügyekben az érkezés május hónaptól fogva "indult", a törvénykezési szünet időszaka után jelentősen megnövekedett és immár összvolumenét tekintve 141 ügyet tett ki október végéig. Tárgyalás tartására irányuló kérelmek számottevően augusztustól fogva számszerűsíthetők, de jelentős bővülésük várható.

Az érkezési adatokból az is megállapítható, hogy a bíróságra eső ügyfeldolgozási teher egész éves kivetítésben a büntető bíráknak jelentős többletfeladatot ad, de próbára teszi az illetékes városi illetve megyei bíróság anyagi eszközeit is.

Az új szabálysértési törvény alkalmazásának igazi mennyiségi problémáját sűríti egy gondolattá a fenti mondat, melyet az Európai Unió Bizottsága 2000. november 8-án megjelent "Országjelentése" a következőképpen tesz szóvá:

"Az új szabálysértési törvény, amely a szabálysértések esetén bevezette a bírósághoz fordulás lehetőségét, az utóbbi években úgy adott az igazságszolgáltatás számára új feladatokat, hogy ezt a szükséges anyagi eszközökkel nem támasztotta alá. Ellenkezőleg, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács költségvetését az eredeti igényhez képest egyharmaddal csökkentették."6

Az egyes szabálysértések tekintetében a helyi bírósági statisztika "O" mintája alapján tett megkülönböztetés szerint négy nagyobb kategória lokalizálható az ügyérkezésben anyagi jogi szempontból; az emberi méltóság... , a tulajdon elleni, a pénzügyi, illetőleg az egyéb kategóriába tartozó szabálysértések tömege. Az egyéb kategóriába tartozó szabálysértéseknél ki kell emelnünk a közlekedési szabálysértéseket, amelyek jelentős volumenben adnak munkát a bíróságoknak. Jellemző adat: az augusztusi Vas megyei 77-es ügyérkezésből a 39-es közlekedési ügy érkezési szám.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére