https://doi.org/10.59851/mj.72.03.7
Az Alkotmánybíróság határozatában a Kúria Kfv.VI.37.725/2018/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.
Ügyszám: 21/2024. (XI. 28.) AB határozat
Kulcsszavak: élethez és emberi méltósághoz való jog; egészségügyi ellátás visszautasításához való jog; testi integritás; a gyermek védelemhez való joga; a szülők nevelési szabadsághoz fűződő joga
The Constitutional Court rejected the constitutional complaint seeking to establish the unconstitutionality and annulment of the Curia's judgment No. Kfv.VI.37.725/2018/4.
Keywords: right to life and human dignity; right to refuse healthcare; physical integrity; children's right to protection; parents' right to choose the upbringing to be given to their children
Az indítványozók kiskorú gyermeke évek óta fennálló, súlyos betegsége miatt szorult kórházi kezelésre. A kezelés során a szülők aggályuknak adtak hangot a kemoterápiás kezelés alkalmazásának megismétlésével összefüggésben.
Az elsőfokú gyámhivatal már 2015-ben eljárást folytatott a kórház jelzése alapján a gyermek védelembe vétele tárgyában, amelynek előzménye jelen ügyhöz hasonlóan az volt, hogy a szülők a kemoterápiás kezelés visszautasításáról nyilatkoztak. Miután a gyermekjóléti szolgálat egyeztetett a szülőkkel, megváltoztatták álláspontjukat, és igénybe vették a kezelést, ezért az elsőfokú gyámhivatal a védelembe vételi eljárást akkor megszüntette. 2015 augusztusától a gyermekjóléti szolgálat alapellátásban részesítette a családot, amelynek keretein belül a család együttműködött a szolgálattal, a kórház ez idő alatt semmilyen jelzést nem küldött a hatóságnak.
A szülők a gyermek egészségügyi ellátásának igénybevételéhez szükséges nyilatkozat megtételében 2016 szeptemberében nem értettek egyet, így kérelmükre az elsőfokú gyámhivatal eljárást indított a közöttük kialakult vita eldöntésére. Az anya 2016. november 3-án arról nyilatkozott a kórházban, hogy nem egyezik bele a kemoterápiás kezelés folytatásába. Az elsőfokú gyámhivatal ezen eljárásban 2016. november 29-én meghozott határozatában úgy döntött, hogy a gyermek gyógykezelése folytatódjon a hazai protokollnak megfelelően, az apa által tett nyilatkozattal egybehangzóan. 2016. november 30-án az elsőfokú gyámhivatal újabb határozatban a gyermek védelembe vételéről döntött, tekintettel arra, hogy a szülők nem működtek együtt a gyermek gyógykezelésével kapcsolatban. Ezt követően az apa 2017. január 7-én az anya korábbi nyilatkozatához hasonló, vagyis a kemoterápiás kezelést visszautasító nyilatkozatot tett. 2017. január 9-ére egyeztetett kezelési időpontra és kontrollvizsgálatra előzetes jelzés nélkül nem jelentek meg, így az elsőfokú gyámhivatal eljárást indított az érintett kiskorú ideiglenes elhelyezése tárgyában.
A gyermek anyai nagyszülője 2017. január 11-én elküldött egy nyilatkozatot az elsőfokú gyámhivatalhoz,
- 186/187 -
amelyben vállalta az unokája teljes körű ellátását, ám külföldről csak 2017. január 23-án tért haza.
2017. január 17-étől a gyermekjóléti szolgálat többször próbálta a szülőkkel felvenni a kapcsolatot személyesen és telefonon is, január 19-e után azonban semmilyen módon nem tudták a kapcsolatot felvenni a szülőkkel.
Ennek következtében az elsőfokú gyámhivatal határozatával a gyermek védelembe vételéről döntött, tekintettel arra, hogy a szülők nem működtek együtt a gyermek gyógykezelésével kapcsolatban.
Az elsőfokú gyámhivatal 2017. január 11-én hivatalból - a kórház jelzése alapján - indított újabb eljárást a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezése iránt. Az elsőfokú gyámhivatal megkeresésére a gyermek kezelőorvosa összefoglalójában kitért arra, hogy a gyermek kezelésének folytatását 2017. január 10-től tervezték, ennek elmaradása "súlyos, életveszélyes állapotot idézhet elő, mint ahogy az alapbetegség első jelentkezésekor szükséges kezelés megszakítása után is történt". A szülők a továbbiakban nem jelentek meg a gyermekkel a kórházzal előzetesen egyeztett időpontokban kontrollvizsgálatokra. A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat már ezt megelőzően sem tudta felvenni velük a kapcsolatot.
Ilyen előzményeket követően az elsőfokú gyámhivatal 2017. január 20-án határozatával elrendelte a kezelés alatt álló kiskorú ideiglenes hatályú elhelyezését, vagyis a hatóság a gyermek családból való kiemelése mellett döntött.
Az indítványozók fellebbezése alapján eljárt másodfokú gyámhivatal határozatával megsemmisítette az elsőfokú gyámhivatal határozatát. Döntésének indokolásában hangsúlyozta, hogy az elsőfokú gyámhivatalnak azt kellett vizsgálnia, hogy a gyermek családi környezetében fennáll-e olyan súlyos veszélyeztetettség, amely a gyermek azonnali elhelyezését indokolja. A másodfokú gyámhivatal érdemi döntésében arra a következtetésre jutott, hogy a gyermek családból történő azonnali kiemelése nem indokolt, hiszen bár a kórház jelzése alapján veszélyeztetettsége fennáll, ám nevelőszülőnél való elhelyezése, vagyis a családból történő azonnali kiemelése nem szükséges.[1] A másodfokú gyámhivatal arra is kitért érdemi döntésének indokolásában, hogy a kiskorú elsődleges érdeke, hogy "a gyermekek védelmét ellátó rendszer tagjaitól a lehetséges összes segítséget megkapja annak érdekében, hogy a számára legmegfelelőbb környezetben tudja leküzdeni a betegséget". Az ideiglenes hatályú elhelyezés megszüntetése során a másodfokú gyámhivatal figyelembe vette egyrészt, hogy az indítványozók jogi képviselője közreműködésével a kínai (alternatív) terápiás terv folytatását egy magyar orvos nyilatkozattal vállalta;[2] másrészt a szülők vállalták, hogy együttműködnek a Család- és Gyermekjóléti Központtal, valamint a Család- és Gyermekjóléti Szolgálattal; harmadrészt lényeges körülményként értékelték, hogy nem a gyermek otthoni környezete jelent veszélyeztetést.
Összességében a hatóság ideiglenes hatályú elhelyezése 2017. január 20-a és 2017. április 28-a között állt fenn, ám annak végrehajtására nem került sor, hiszen abban az időszakban a szülők mindkét gyermekükkel Kínában voltak, az általuk választott alternatív gyógykezelést vették igénybe. Erről a hatóságnak hivatalos tudomása nem volt, a rendelkezésre álló dokumentumok szerint éppen ezért a gyámhatóság intézkedett a gyermek hollétének felderítéséről, vagyis mivel a lakcímnyilvántartásban szereplő lakóhelyen a gyermek nem volt fellelhető, a hatóság mint ismeretlen helyen tartózkodónak a felderítése céljából megkereste a rendőrséget.
A 2017. március 22-én felvett jegyzőkönyv szerint a szülők jogi képviselője nyilatkozott az indítványozók hollétéről, valamint - a távolmaradás kimentése okán - nyilatkozott a kínai gyógykezelés igénybevételéről is. Már akkor megjelölte továbbá azt a magyar orvost - akinek speciális, akupunktúrás kezelés elvégzésére vonatkozó jogosultságát is igazolták -, aki a gyermek Kínából való visszatérése után az ott elkezdett kezelést folytatja majd. 2017. március 24-én a szülők írásban nyilatkoztak arról, hogy vállalják a családsegítő szolgálattal való együttműködést, majd ezt követően a kínai akupunktúrás gyógy-
- 187/188 -
kezelést végző magyar orvos is befogadó nyilatkozatot állított ki a gyermek kezelésének folytatásáról.
A másodfokú gyámhivatal hiába döntött úgy, hogy az elrendelt intézkedést mérsékli, az indítványozó szülők közigazgatási bírósághoz, később a Kúriához is fordultak. Keresetlevelükben a döntés indoklásának módosítását kérték, tehát annak megállapítását, hogy az ideiglenes hatályú elhelyezés egyik feltétele sem állt fenn, vagyis megkérdőjelezték a gyámhatóság hatáskörét az ügyben.
Az első fokon eljárt közigazgatási bíróság megállapította, hogy a gyermek veszélyeztetése fennállt, ám az azonnali elhelyezés szükségessége - a másodfokú gyámhatóság határozatában foglaltakkal egyezően - nem igazolt.
A felülvizsgálati kérelem alapján eljárt Kúria döntésében az első fokon eljárt közigazgatási bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. A Kúria döntésének indokolásában kitért arra, hogy a gyermek veszélyeztetettségét az ügyben eljárt jogalkalmazó szervek a szükséges kezelés elmaradásának következményére alapozták, amely a Kórház összefoglalója alapján a gyermek halálához is vezethetett. Ezt a bizonyítékot az indítványozók nem döntötték meg, nem igazolták ugyanis, hogy rendelkezésükre áll olyan orvosszakértői vélemény, amely a Kórház álláspontját cáfolná.
Az indítványozók által előterjesztett alkotmányjogi panaszban azt állították, hogy az ügyben keletkezett jogalkalmazói döntések az alapügyben érintett kiskorú gyermekük Alaptörvény II. cikkében biztosított emberi méltósághoz való jogát, illetve a XVI. cikk (1) bekezdésében biztosított védelemhez és gondoskodáshoz való jogát sértik; másrészt állították, hogy a támadott ítéletek az Alaptörvény XVI. cikk (2) és (3) bekezdésében deklarált és őket mint szülőket megillető nevelési szabadságukat is sértik. Az indítvány szerint az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseit az ügyben eljárt bíróságok döntései azért sértik, mert a kiskorú gyermek kezeléséhez szükséges ellátás minősítése és ennek következtében a gyámhivatal hatáskörének megállapítása, vagyis a család életébe történő állami/hatósági beavatkozás, alaptörvény-ellenesen történt.
Az ügyben eljárt közigazgatási hatóság hatásköre gyakorlásának alkotmányossága körében a testület elsődlegesen azt vizsgálta, hogy az irányadó jogszabályi rendelkezések a hatósági hatáskör/eljárási kötelezettség tükrében milyen kapcsolatban állnak egymással. Kiemelendő, hogy a vizsgálat középpontjában az egészségügyi ellátás visszautasítása állt, mégpedig kiskorú gyermek esetében.
Az egészségügyi ellátás visszautasításának kérdése mindezidáig két aspektusban jelent meg az Alkotmánybíróság gyakorlatában. Egyrészt az Alkotmánybíróság az ún. "élő végrendelet" jogintézményének vizsgálatakor a 24/2014. (VII. 22.) AB határozatában már érintette ezt a kérdést, de nem kiskorúak esetében. Ami a kiskorú gyermekek egészségügyi ellátásának visszautasítását illeti, zömében az iskolai kampányoltásokkal összefüggésben merült fel a gyakorlatban. Jelen ügyben azonban egyik ügytípusban kialakított gyakorlat sem volt alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság az értelmezés során a kiskorú gyermeket érintő veszélyeztetettség törvényi fogalmából indult ki.[3] A gyermekre veszélyes helyzet fennállásáról jelen esetben a gyámhatóság a gyermeket kezelő kórház jelzése alapján értesült. Súlyos, veszélyeztető ok fennállása esetén az egészségügyi szolgáltató ugyanis köteles hatósági eljárást kezdeményezni. E jelzés alapján a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásokról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 8. §-a szerint a hatóság pedig köteles megindítani az eljárást, ha azt a gyermek veszélyeztetettsége esetén a család- és gyermekjóléti szolgálat, a család- és gyermekjóléti központ vagy a Gyvt. 17. § (1) bekezdésében meghatározott szerv, személy (vagyis valamely egészségügyi szolgáltató) kezdeményezte. Ekkor "aktiválódik" a gyermekvédelmi gondoskodás jogintézménye, amely a Gyvt. szabályozási rendszerében[4] hatósági intézkedésen alapuló ellátást és/vagy védelmet jelenthet. A Gyvt.-ben nevesített hatósági intézkedések közül mérlegelési jogkörben dönti el a hatóság, hogy az egyedi ügyben melyik alkalmas a gyermeket érintő, fennálló veszélyeztetés megszüntetésére.
A védelembe vétel célja, hogy a gyermek családban való nevelkedését elősegítse, és támogassa a szülőt a törvényes képviselettel összefüggő feladatok gyakorlásában. Az Alkotmánybíróság ebben a körben értékelte, hogy jelen ügyben az állam a család magánszférájába krízishelyzetben avatkozott be. Több éve fennálló súlyos betegségben szenvedő gyermek ellátása ugyanis mind fizikailag, mind pszichésen kihat a család valamennyi tagjára. Az ellátás visszautasításához való jog körében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) erre az esetre - a cselekvőképes beteg életvégi döntéséhez hasonló - pszichiátriai vagy pszichológus által vezetett konzultációt nem ír elő, amely a döntés meghozásában segítséget jelenthetne. E helyett az egészségügyi intézményrendszeren kívüli, szociális segítségnyújtás keretében igyekszik védőhálót biztosítani az ehhez hasonló családi krízishelyzetekben.
Megállapítható továbbá, hogy az Eütv. a szabályozás szintjén rendelkezik arról, hogy a kiskorút megközelítően azonos alapjogok illetik meg, mint a cselekvőképes betegeket. Ugyanakkor a cselekvőképtelen gyermek jogainak gyakorlására a törvényes képviselőt hatalmazza
- 188/189 -
fel a jogszabály. Ezen túlmenően az Eütv. az egyedi esetekre vonatkozó garanciákat tartalmaz azzal a céllal, hogy a kiskorú érdeke minden esetben érvényesüljön.
A releváns joganyag elemzésével az Alkotmánybíróság lényeges összefüggésre mutatott rá, úgy is megfogalmazhatjuk, hogy hidat képezett az Eütv., valamint a Gyvt. rendelkezései között. Jelen esetben ugyanis az indítványozó azon állítása, hogy a gyámhatóság alaptörvény-ellenesen, másként megfogalmazva hatósági jogkör hiányában avatkozott be a gyermek kórházi kezelésén keresztül a családi életükbe, már a törvényi szabályozás szintjén is cáfolható. Az Alkotmánybíróság levezetéséből ugyanis megállapítható, hogy az Eütv.-nek a kórházra közvetlen kötelezettséget megállapító rendelkezései fennálló veszélyeztetettség esetén átvezetnek a Gyer. alaki szabályain keresztül a Gyvt. szerint alkalmazható hatósági intézkedések körére.
A következő kérdés, hogy az ennek a rendszernek megfelelő jogalkalmazói döntéshozatal megfelelt-e az Alaptörvény rendelkezéseinek.
Az Alkotmánybíróság jelen esetben is két oldalról határozta meg az alkotmányossági vizsgálat kereteit: egyrészt utalt arra, hogy az Alaptörvény 28. cikkével összefüggésben ilyen panasz alapján az Alkotmánybíróság a bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, azt, hogy a jogszabály alkalmazása során a bíróság az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e. Ami pedig a szakvélemény megdöntésével összefüggésben kialakított kúriai döntést és ahhoz kapcsolódó indítványt illeti, az Alkotmánybíróság utalt arra, hogy annak megítélése, hogy egy konkrét peres eljárásban mely esetben tekinthető egy szakvélemény megfelelőnek, az Alkotmánybíróság hatáskörén kívül eső tényállás-megállapítási, bizonyítékértékelési kérdés.
Ezen keretek között elsőként azt vizsgálta a testület, hogy a gyámhatóság által elrendelt és a közigazgatási bíróság által törvényesnek ítélt védelembe vétel mint hatósági intézkedés érintette-e, és ha igen, akkor alaptörvény-konform módon, a kiskorú önrendelkezési jogát. Említésre méltó, hogy ezzel összefüggésben a szülők arra hivatkoztak, hogy ezen intézkedés miatt nem tudták gyermekük nevében az ellátás igénybevételéhez szükséges döntést meghozni, vagyis értelmezésükben a hatósági intézkedés elrendelésével az állam kizárta a szülői döntéshozatal lehetőségét.
Az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a Gyvt. rendszerében a védelembe vétel jogintézménye (mint a legenyhébb intézkedés) olyan állami kontrollt jelent, amely nem érinti a szülők szülői felügyeleti jogát, vagyis azt a jogot, hogy döntsenek a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem és gondoskodás kérdéseiben. Ezzel szemben a jogintézmény célja, hogy az állam megfelelő szakigazgatási szervén keresztül figyelemmel kísérje a gyermek sorsát, és amennyiben az szükséges - mert a szülők nem tudják, vagy elmulasztják a gyermek legjobb érdekének megfelelő döntéseket meghozni -, úgy garantálja a gyermek védelmét. A kiskorúakat megillető védelemhez való jog érvényesítése érdekében az államnak kötelezettsége, hogy lehetőség szerint elhárítsa az őket fenyegető veszélyeket, valamint szükség esetén gondoskodást nyújtson. A testi és lelki egészséghez való jogból következően az állam alkotmányos kötelezettsége, hogy aktívan cselekedjen is, ne csupán e jog megsértésétől tartózkodjon. Intézményvédelmi kötelezettsége körébe tartozik tehát, hogy a gyermekeket megóvja a visszafordíthatatlan egészségügyi kockázatoktól.
Ehhez hozzátette a testület az ügyben rendelkezésre álló iratanyag alapján, hogy az indítvány által problematizált és egyben alaptörvény-ellenes kötelezés valójában nem az indítvánnyal támadott másodfokú gyámhatósági döntésben található, hanem azt megelőzően, 2016. november 30-án jogerőre emelkedett határozattal rendelte el a hatóság, amely a gyermek védelembe vételét, valamint a gyermek gyógyulásához szükséges egészségügyi szolgáltatások igénybevételének kötelezettségét tartalmazta.
E két megállapításból az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a támadott bírói döntések nem érintették, és így nem is korlátozták a gyermek törvényes képviselői által gyakorolt önrendelkezési jogot. A bírói felülvizsgálat tárgyát képező közigazgatási határozat nem rendelkezett a fenntartó kemoterápiás kezelés igénybevételére vonatkozó kötelezettségről, amely felülírta volna a szülői döntést a kezeléseket illetően. Ez utóbbi kérdéskört a másodfokú hatóságnak a gyermek személyes körülményeihez illeszkedő - az alapjogi helyzetben is értelmezhető - mérlegelése igazította helyre.
Ezen érvelést még azzal egészítette ki a testület, hogy megállapította: a szülők együttműködve a gyámhatósággal és kórházzal - az európai protokoll szerinti kezelési módszert kiegészítve - az általuk választott kínai akupunktúrás kezelést is igénybe vehették, vagyis az állami beavatkozás alapját az a korábbi szülői viselkedés alapozta meg, amikor mindenfajta kommunikáció nélkül eltűntek mind a kezelést végző kórház, mind pedig a gyámhatóság látóköréből.
Mindezek alapján állapította meg a testület, hogy a támadott bírói döntések nem érintették a gyermek önrendelkezési jogát, ezért az indítványt elutasította.
A következő vizsgálat az Alaptörvény XVI. cikk (1)-(3) bekezdése szerinti elemekre irányult, vagyis arra, hogy a jogalkalmazói (hatósági és bírósági) döntések a gyermek védelemhez való jogát a szülők neveléshez való jogával együttesen értelmezve sértették-e.
A védelembe vétel beavatkozást jelent a család életébe, ami egyben a XVI. cikk szerinti alapjogok korlátozását is jelentik. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján ebben a három pólusú (gyermek-szülő-állam) jogviszonyban a gyermek legfőbb érdeke[5] a döntő, vagyis ez határozza meg alapvetően az állami beavatkozás szükségességét. A be-
- 189/190 -
avatkozás szükségessége jelen esetben igazolható volt: "a gyermek veszélyeztetettségét - a kórházi jelzésre alapozottan - úgy a hatóságok, mint a bíróságok is megállapították. Ennek alapjaként a szülői együttműködés hiánya szolgált, amelyet a gyámhatóság több alkalommal is megtapasztalt. Emellett a család a fenntartó kezelés idején ki is került a családvédelmi intézményrendszer látóköréből, mivel a kínai gyógykezelés igénybevétele céljából elhagyták az országot. A gyámhatósági hatáskör aktiválódása tehát elkerülhetetlen volt. Annak oka pedig nem önmagában az egészségügyi szolgáltató által javasolt kezelés visszautasítása volt, hanem az, hogy az indítványozók és a gyermekjóléti intézmények között teljesen megszűnt a kommunikáció. Az indítványozó szülők nem tájékoztatták szándékaikról, meghozott döntéseikről sem a kezelő orvost, sem a gyámhatóságot. Megszűnt tehát az az informálódási lehetőség, amely szükség esetén a gyermek érdekében megteremthette volna az állami védelmet" (lásd: Indokolás [80]).
A beavatkozás arányosságának vizsgálata körében értékelte a testület, hogy az elrendelt intézkedés nem érinti a szülők felügyeleti jogát, továbbá elrendelésének idejére egyéni gondozási-nevelési tervet készíthet a család- és gyermekjóléti központ munkatársa, amelynek során bevonhatja az érintett intézményt (jelen ügyben az egészségügyi intézményt) is. A Gyvt. 68. § (4) bekezdése szerint a hatóság határidő tűzésével e dokumentumba foglalhatja azokat a lépéseket, amelyek véghezvitelével megszüntethető a gyermek veszélyeztetése. Az intézkedés célja tehát éppen a szülői döntéshozatal támogatása, nem maga a döntés meghozatala. Végül az arányosság vizsgálatánál kapott helyet az elrendelt intézkedés időbeli korlátozottsága is, ugyanis a Gyer. 90. §-a éves felülvizsgálatát írja elő.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szülők neveléshez való joga korlátozást szenvedett, de az megmaradt az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerinti szükségességi és arányossági követelményen belül. "A gyermek gyógyulása, egészségessé válása kapcsán tehát a döntés joga a szülőké. Ugyanakkor a közösség egészének érdeke, hogy a szülők ne maradjanak egyedül a döntés súlyával, felelősségével, a gyermek pedig megvédhető legyen minden bajtól, de leginkább a mentális és fizikai szenvedésektől" (lásd: Indokolás [86]).
A döntéshez Dr. Szabó Marcel alkotmánybíró párhuzamos indokolást csatolt. Egyetértve a határozat megállapításaival, a párhuzamos indokolás kiemelte, hogy az Alaptörvény XVI. cikke alapján a jogalkalmazónak az Alkotmánybíróság 9/2021. (III. 17.) AB határozata alapján abból kell kiindulnia, hogy a gyermek legjobb érdekének meghatározásánál első helyen a szülők álláspontját kell figyelembe venni. ■
JEGYZETEK
[1] Vö. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. § (1)-(2) bekezdéseivel.
[2] A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 1. számú melléklet 1.a. pontja értelmében hagyományos kínai gyógyászati tevékenység (hatósági) engedéllyel rendelkező személy által végezhető tevékenység. Az Eütv. 110. § (4a) bekezdése szerint: "a hagyományos kínai gyógyászat területén, legalább 5 éves, felsőoktatási képzést követően megszerzett oklevéllel rendelkező személy részére kérelmére a kormányrendeletben meghatározott hatóság - az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottságának az oklevél szerinti szakképesítésnek a kérelemben foglalt egészségügyi tevékenység végzése szempontjából való megfelelősége kérdésében kiadott szakhatósági állásfoglalása alapján - kormányrendeletben foglaltak szerint, a szakképzettségének megfelelő tevékenységre, meghatározott időtartamra szóló tevékenységre jogosító engedélyt adhat ki. A tevékenységre jogosító engedély kiadásának feltétele, hogy a kérelmező hitelt érdemlő módon igazolja, hogy a korábbi, rendszeresen végzett egészségügyi tevékenységének helye szerinti utolsó, ennek hiányában az állampolgársága szerint illetékes állam jogszabályai alapján nem áll az egészségügyi tevékenység gyakorlását kizáró vagy korlátozó intézkedés, büntetés vagy büntetőjogi intézkedés hatálya alatt, és megfelel a tevékenység végzéséhez előírt egészségügyi alkalmassági feltételeknek. Az engedélyezett egészségügyi tevékenység végzéséhez a szakképesítést igazoló bizonyítvány vagy oklevél tényleges elismerése nem szükséges. A kormányrendeletben meghatározott hatóság az engedélyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a kérelmező természetes személyazonosító adatait, oklevelének számát és az engedély tartalmát." Jelen ügyben a szülők és a kiskorú gyermek Kínából való hazatérését követően a gyermek kezelését kiegészítő és nem helyettesítő jelleggel vállalta egy magyar orvos a hagyományos kínai gyógyászatnak megfelelően, a Kúriától bekért aktában az orvos fenti hatósági engedély birtokában végzett tevékenységi jogosultságát igazolta.
[3] E fogalmat a Gyvt. 5. § n) pontja a következőképpen határozza meg: "olyan - a gyermek vagy más személy által tanúsított - magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza".
[4] Lásd Gyvt. 15. §-a.
[5] Lásd erről Bereczki Ildikó: Gyermeki jogok a szülői felelősségről szóló nemzetközi magánjogi szabályozás perspektívájából. Wolters Kluwer Hungary, 2021. 73-82.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főtanácsadó, Alkotmánybíróság; egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézet.
Visszaugrás
