Nálunk a politikai tényezők és körök teljesen érzéketlenek minden oly alkotmányjogi kérdés iránt, mely nincsen a napi politikával szoros összefüggésben. Hogy ugy mondjam, máról holnapra élünk és csak acut bajoknak palliativ szerekkel való gyógyitására gondolunk, de soha sem tekintünk a jövőbe, hogy fontos kérdéseket akkor rendezzünk, a mikor azok még nincsenek belevonva a pártpolitikai küzdelmek áramlatába, a mikor azok rendezésének szükségességét még nem követelik a mindennapi bajok.
Így, hogy csak egyet említsek, a trónöröklés kérdése nálunk az 1723:I. és II. t.-cz.-kel nem nyert oly szabályozást, hogy annak elvei minden kétséget kizárólag meg volnának állapítva. Ezt már az országgyűlésen is többen hangoztatták, s ha jól emlékszem, maga Wekerle Sándor is elismerte miniszterelnök korában. Az 1900:XXIV. t.-cz. tárgyalásánál e hiány kézzelfoghatóig demonstrálódott is, és azért mégis, a midőn e törvény megalkottatott, a trónöröklés kérdésének végleges rendezése végképen lekerült a napirendről. A magyar jogászegyesület a mult évben a pragmatica sanctio és a házi törvények egymáshoz való viszonyáról beható tudományos vitát is indított, de ez a vita sem az országgyűlésen, sem a sajtóban semmi visszhangot nem keltett.* És így ott állunk ma is, hogy bonyolultabb esetekben az 1723:I. és II. t.-cz. rendelkezései alapján az országgyűlés alig lesz képes megállapítani azt, hogy kit illet a trónöröklés, és ha ily bonyolódottabb eset már előfordul és a jogi kérdés a személy kérdésével jut szoros kapcsolatba és akkor fog kelleni az országgyűlésnek határozni, kérdés, vajon nem fog-e ez beláthatatlan zavarokra vezetni.
De igy vagyunk egyéb kérdésekkel is, mint a parlamenti vizsgáló-bizottság kérdésével is. Pedig kétségtelen, hogy merülhetnek föl esetek, a melyekben az országgyűlés vagy annak egyik táblája mindaddig nem hozhat határozatot és nem
- 139/140 -
foglalhat állást, a mig meg nem állapítja a tényállást, ki nem nyomozza, fel nem deriti a fennforgó körülményeket.
Az 1848:III. t.-cz. kötelességévé teszi a minisztériumnak, hogy valamely tábla kivánságára akár a táblának, akár a tábla valamely bizottságának a hivatalos iratokat bemutassa.
A törvénynek ezzel az a czélja, hogy az országgyűlés az oly kormánynak, a mely iránt nem viseltetik kellő bizalommal, hivatalos működéséről beható felvilágosításokat szerezhessen. De az iratok nem mindig alkalmasak arra, hogy abból az országgyűlés vagy egyik táblája vagy bizottsága kellő tájékozódást szerezhessen. Ilyenkor szükséges lehet a tényállást tanúkihallgatás utján megállapítani. Ha a kormány vád alá helyezésének szüksége merülne fel, az adatok beszerzésére szintén előzetes vizsgálatra lehet szükség.
De előfordulhat az is, mint az a közel múltban történt, hogy politikai üzelmek felderítése válik szükségessé, mert a parlament, vagy a kormány, vagy egyes országgyűlési tagok becsülete forog koczkán.
Mindez esetekben előzetes vizsgálatra van szükség, a mely vizsgálat elvégzését az országgyűlés nem bizhatja a bíróságra, mert esetleg oly ténykörülmények felderítése is szükséges, a melyek nem büntetőjogi, hanem politikai vagy kormányzati természetűek, a melyek tehát nem tartoznak a bíróság hatáskörébe. De különben is, az országgyűlésnek, mint a souverainitás egyik tényezőjének, saját szervei által kell felderítetnie a tényeket, hogy azok alapján politikai vonatkozású kérdésekben állást foglalhasson és határozhasson, mert máskülönben nincs biztosítva az ellen, hogy a kormányhatalom befolyásának segélyével félrevezettetik.
Az országgyűlés függetlensége megköveteli tehát, hogy maga vizsgálja, vagy saját szervével vizsgáltassa mindazt, a mire határozatát alapitani akarja.
Akár az országgyűlés, akár annak egyik táblája csak saját kebeléből kiküldött vizsgáló-biztosa, vagy vizsgáló-bizottsága által eszközölhet vizsgálatot. Az ily vizsgáló-biztos vagy vizsgáló-bizottság pedig csak akkor felelhet meg feladatának, ha a vizsgálat viteléhez hatósággal is felruháztatik, ha nem csak saját tagjait, hanem mindenkit, magánegyént épen ugy, mint közhivatalnokot elővezetés terhe alatt maga elé idézhet, az általa feltett kérdésekre eskü alatt kihallgathat és válaszadásra kötelezhet. Ámde ily nyomozati hatáskörrel az országgyűlés, vagy annak valamelyik táblája által kiküldött vizsgáló-bizottság csak kivételesen van felruházva, de az országgyűlésnek arra, hogy bármely általa kiküldött vizsgáló-bizottságot ily hatáskörrel felruházzon, hatalma nincsen, ezt csak törvény teheti meg.
A képviselőválasztások érvénye felett való bíráskodásról szóló 1899:XV. t.-cz. 138. §-a ama körülmények megvizsgálására, a melyek a választókerület képviselő-küldési joga felfüggesztésének okaiul szolgálhatnak, a kiküldött vizsgáló-bizottságot a vizsgálat eszközlésére szükséges hatáskörrel ruházzák fel, a midőn kimondják a következőket: »A képviselőház vizsgáló-bizottsága előtt mindenki megjelenni és a hozzá intézett kérdésekre felelni köteles. A vizsgálat eszközlésénél a vizsgáló-bizottságot mindazon jogok megilletik, a hatóságok annak mind-
- 140/141 -
azon támogatást kötelesek nyújtani, a melyek a bíróság részére ezen törvényben meg vannak állapítva«.
Sőt a 139. § szerint a tanuzási kötelesség alól még az a körülmény sem mentésit, hogy a tanú a való megvallása által önmagát vagy hozzátartozóit a btk. 185. és 186. §-aiban meghatározott bűncselekménynyel vádolná, noha hozzá teszi: hogy a tanú és hozzátartozói a bevallott cselekményekért felelősségre nem vonhatók.
De minden más esetben kiküldött parlamenti vizsgáló-bizottság a most emlitetthez hasonló hatáskört nélkülöz. Törvény és szokásjogi szabály hiányában a kiküldött vizsgáló-bizottság a maga elé idézetteket megjelenésre semmiféle törvényes kényszereszközzel nem kényszeritheti, s a megjelentek is csak azokra a kérdésekre adnak feleletet, a melyekre akarnak. A valótlan állításokért pedig a tanukat felelősségre vonni nem lehet. Ha pedig közhivatalnokot kell kihallgatnia, a közhivatalnok a hivatalos titokra való hivatkozással fog megtagadni minden oly választ, mely a kormányra kellemetlen lehet. Sőt erre a közhivatalnok hivatalos esküjénél fogva köteles is, mert a parlamenti vizsgáló-bizottság nem hatóság, a melylyel szemben a hivatalos titok nem kötelezne.
Hogy mi ennek a következménye, azt a közel múltban a Szápáry-Dienes-féle vesztegetési ügyben kiküldött vizsgáló-bizottság működése alkalmával szerzett tapasztalatok tanusitják.
A megidézés nem állván a bizottság hatalmában, a kihallgatandók meghatározása a bizottság kezéből kiesik, mert a bizottságnak, hogy a vizsgálatra bővebb anyagot szerezzen, az önkéntes jelentkezésre való hírlapi felszólításhoz kell folyamodnia, minek folytán az önkéntes pletykázok össze-vissza beszédje lép a komoly tanúvallomások, helyébe. Az ily vizsgáló-bizottság működése ennek folytán hosszadalmassá válik, a felderitendő kérdés lényegétől a tárgyalás elterelődik, a feleletek megtagadása pedig éleszti a sanda gyanút a helyett, hogy a gyanút eloszlatná és az igazságot felderítené.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
