Ez a tanulmány azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az Európai Unió polgári eljárásjogi szabályozásának egyetlen kis szegmensére koncentrálva megpróbálja elemezni az európai szabályozás és a magyar jog egymásnak való megfelelőségét. A választás az 1968. szeptember 27-én aláírt Brüsszeli Egyezmény, valamint az 1988. szeptember 16-án aláírt Lugánói Egyezmény azonos tartalmú és szövegezésű 24. cikkére esett. Ez a rendelkezés a Polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló fenti két egyezményen belül viszont jól elkülöníthető testet alkot. A szabályozás, tömörségéből adódóan, nem kevés értelmezési vitát vált ki a szakirodalomban.
Az 1999. május 1-jén hatályba lépett Amszterdami Szerződés által előirányzott reform eredményeképpen az Európai Tanács 2000. december 22-én rendeletet fogadott el ugyanennek a területnek a szabályozására, amely 2002. március 1-jén fog hatályba lépni. A rendeletnek az ideiglenes intézkedést szabályozó rendelkezése megegyező szövegű az említett egyezmények vonatkozó rendelkezésével. A rendelet elfogadásával egyidejűleg elvégzett, a Brüsszeli Egyezmény érintő felülvizsgálat az ideiglenes intézkedés szabályozását tehát nem érintette.
A Lugánói Egyezmény nagy fontosságú - hazánk szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bíró - rendelkezése, hogy módot ad az egyezményhez való további csatlakozásra (nyitott nemzetközi egyezmény). A Lugánói Egyezmény tagjaivá válhatnak - az EK és az EFTA jelenlegi és jövőbeni tagjain kívül - mindazon államok, amelyeket a részes államok valamelyikének megkeresésére - az összes szerződő állam beleegyezésével - a letéteményes állam a csatlakozásra felhív (60-63. cikkek). Ily módon kerülhetett sor arra, hogy a Finn Köztársaság - az Osztrák Köztársaság támogatásával - 1996-ban Magyarország meghívását kezdeményezte.
A közösségi jogforrások rendszerét és a Brüsszeli Egyezmény abban való elhelyezését vizsgálva megállapítható, hogy ez az acquis communautaire részének tekintendő ugyan, de nem más, mint egy hagyományos nemzetközi egyezmény. Hasonló mondható el a Lugánói Egyezményről is azzal a különbséggel, hogy ez utóbbi nem zárt, hanem nyitott nemzetközi egyezmény, amelynek az Európai Unió tagállamain kívül más államok is részesei lehetnek. A nemzetközi szerződések a magyar nemzetközi magánjog szabályai értelmében - a legtöbb európai állam felfogásához hasonlóan - szabályozásuk alá vont kérdésekben a belső jogszabályokkal szemben elsőbbséget élveznek, azok helyett kerülnek alkalmazásra (1979. évi 13. tvr. 2. §-a). Nagyon fontos tehát, hogy az egyezményekhez való csatlakozás nem veti fel kényszerítőleg a nemzeti jogszabályok módosításának szükségességét. A 2002. március 1-jén hatályba lépő közösségi rendelet azonban Magyarország csatlakozása esetén minden elemét tekintve kötelező, közvetlenül alkalmazandó jogforrássá fog válni, az azzal ellentétben álló nemzeti jogszabályok nem kerülhetnek majd alkalmazásra.
Hogy a magyar jog és az egyezmények egymáshoz való illeszkedése már jelenleg is elemzés tárgyát képezi, annak okaira vonatkozóan hadd idézzem Prof. Dr. Haimo Schack német jogtudós, az európai perjog nagy szakértőjének gondolatait: "… a GVÜ (Brüsszeli Egyezmény) centripetális ereje folytán a nemzeti perrendtartások érezhetően vesztenek súlyukból. A nemzeti reform törvényhozó mozgástere zsugorodik, akár a GVÜ alkalmazása közvetlen előnyben részesítésének kötelezettsége miatt, akár azért, mert EK-kompatibilis megoldást keres, vagy mert csak nehezen találni meggyőző érveket arra, hogy az önálló nemzeti jog nemzetközi polgári perjogi rendelkezései vagy a nemzeti perjog körében a GVÜ-től eltérő megoldást válasszon. A nemzeti jogokban rejlő centrifugális erők ezért egyre gyengülnek, a különutas megoldások nemkívánatosak, és legtöbbször kevéssé hatékonyak."1
Gyakorlati szempontú igény továbbá, hogy ha nem szükséges, ne nehezítsük az ügyek intézését azzal, hogy több egymás mellett létező de eltérő szabályozási rendet érvényesítünk. A tisztán belföldi vonatkozású ügyek mellett ugyanis - az élet valamennyi területének nemzetköziesedése, továbbá az egyezményekben részes államok számának növekedésével - egyre jelentősebb súlyt képviselnek az egyezmények hatálya alá tartozó ügyek, amelyek vonatkozásában az egyezmények szabályai kerülnek alkalmazásra2.
A magyar polgári eljárásjog e cikk szempontjából történő elemzéséhez először magának a cikknek a részletes bemutatását tartom szükségesnek.
24. cikk: "Valamely Szerződő Állam bíróságainál az ezen állam jogában meghatározott ideiglenes - ideértve biztosítási - intézkedések meghozatalát akkor is kezdeményezni lehet, ha az Egyezmény értelmében a per főtárgya tekintetében egy másik Szerződő Állam bíróságai rendelkeznek joghatósággal."
A 24. cikk az egyezmények 9., Ideiglenes - beleértve biztosítási - intézkedések címet viselő fejezetének egyetlen rendelkezése. A 9. fejezet pedig a joghatóságról szóló II. címben található.
A Brüsszeli Egyezmény 1968-as szövegéhez a belga Jenard professzor által készített, az EK hivatalos lapjában is megjelentetett kommentár a következőképpen jellemzi a cikket:
"A 24. cikk lehetőséget ad arra, hogy kérelmet terjesszenek elő valamely Szerződő Állam bíróságai előtt olyan ideiglenes - ideértve biztosítási - intézkedések iránt, amelyet az adott Szerződő Állam belső joga lehetővé tesz, tekintet nélkül arra, hogy mely bíróság rendelkezik joghatósággal az ügy fő tárgyát illetően… Valamennyi államban előterjeszthető tehát kérelem az illetékes bíróságokhoz ideiglenes - biztosítási - intézkedések elrendelése vagy megszüntetése, illetve az ilyen intézkedések érvényessége iránt, tekintet nélkül az Egyezményben lefektetett joghatósági szabályokra. A tekintetben, hogy milyen intézkedések hozhatók, az érintett ország belső jogára kell utalni."
Ideiglenes intézkedések meghozatalára vonatkozóan nem tartalmaznak tehát az egyezmények pozitív szabályozást: a bilaterális jogsegélyegyezmények mintájára a 24. cikk is a nemzeti jogokra utal mind a lehetséges intézkedések típusai, mind az elrendelésükkel összefüggő eljárási rend tekintetében.
Az ideiglenes intézkedések az azonnali jogvédelem biztosítását szolgálják a később már el nem hárítható jogsérelem megelőzése érdekében. Az egyezmények 24. cikke két esetben hivatott az igazságszolgáltatás megfelelő menetét elősegíteni:
1. Valamely Szerződő Államban eljárást indítványoztak az ügy főtárgya tekintetében, amelyre ez az állam joghatósággal bír, de más Szerződő Államban ideiglenes - biztosítási - intézkedés meghozatalára van szükség, például azért, hogy ez utóbbi állam területén vagyonnal rendelkező fél ne tüntethesse el a vagyonát az állam, illetve az EK területéről. Létfontosságú szerepet tölt be ez a rendelkezés az egyezmények működésében, hiszen joghatóságot alapoz meg az ideiglenes intézkedések meghozatalához, jóllehet az alperes az egyezmények szerint más módon nem lenne joghatósága alá vonható3.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
