Az Európai Unió alapvető eszméjét, fejlődését és működését döntően jellemzi a négy szabadság megvalósításának, érvényesülésének és védelmének gondolata. Az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad forgalma, mint alapvető szabadságok, az Európai Unió pillérének tekinthetők, amely szabadságokra épül rá a közösségi jogrend, a közös gazdaság (a Közös Piac), és úgy tűnik, hogy az erősödő közjogi integráció, az "állammá válás" folyamata is megőrzi a szabadságok ezen kiemelkedő szerepét.
A szabadságok szerteágazó funkcióval és hatásrendszerrel rendelkeznek. Ugyanakkor a nemzetközi irodalomban inkább a gazdasági integrációra gyakorolt hatásuk került eddig alapos elemzésre, amely kiegészült a Közös Piac megvalósítására gyakorolt szerep hangsúlyozásával. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a négy szabadság komoly szereppel bír mind a közösségi, mind pedig a tagállami jogrendszerek egészének fejlődésére is. A négy szabadság ezen belül szoros kapcsolatot mutat a magánjoggal. A szabadságok közvetlen és szerteágazó hatással vannak a tagállami magánjogok fejlődésére és szabályaira, valamint befolyásolják a kibontakozóban lévő európai magánjog tartalmát is. A négy szabadság között nincsen prioritás, azonos súllyal érvényesülnek, és együttesen töltik be alapvető szerepüket. A közösségi jog fejlődésében és a Közös Piac megvalósításában mégis kiemelhető az áruforgalom szabadságának kezelése a jogtudományban és a joggyakorlatban. Az áruforgalom szabadsága egyfajta "úttörő szabadságnak" tekinthető, mivel ennek részletes kidolgozása, megvalósítása másoknál hangsúlyo-zottabb volt a közösségi jog fejlődésében. Az Európai Bíróság ítéletei és a jogtudomány előremutató megállapításai kezdetben ennek a szabadságnak az apropóján születtek meg. A jelen tanulmányban mi is kiemeljük a négy szabadság közül az áruforgalom szabadságát, és azt vizsgáljuk, hogy az áruforgalom szabadságának milyen magánjogi tartalma van, és milyen közvetlen hatással bír a magánjog, különösen a magyar magánjog fejlődésére.
Az Európai Unió ma is meghatározó alapokmánya az 1958-ban hatályba lépett Római Szerződés. Az Európai Közösséget létrehozó alapító államok a Római Szerződésben egy olyan nemzeti államokra épülő, de ezen "államok felett álló" gazdasági közösséget kívántak létrehozni, amely az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad nemzetközi forgalmát biztosítja. Természetesen a fenti alapgondolat nem a maga kizárólagosságában és elszigeteltségében valósult meg. Az Európai Közösséget a tagállamok, a joggyakorlat és a jogtudomány soha nem kezelték olyan laza államszövetségnek, amely pusztán egyfajta gazdasági koordinációt, gazdasági érdekközösséget (gazdasági térséget) kívánt volna elérni.
Az Európai Közösséget már röviddel a megalakulása után is egyfajta "jogközösségnek", az "állammá válás" csírájának tekintették. Az Európai Bíróság ugyanis az ún. Costa-Enel ítéletében1 elvi éllel lefektette, amely aztán később alapelv szintre emelkedett, hogy az Európai Közösséget létrehozó alapító szerződések nem csak nemzetközi (köz)jogi szerződések, hanem ezek olyan "alkotmányszerű aktusok"2, amelyeken keresztül a tagállamok egy új közhatalmat és önálló, autonóm, szuverén (európai) jogrendszert (és államot) hoztak lét-re.3 Annak ellenére, hogy az Európai Közösség jogi karaktere (elvekben) mindig is hangsúlyos volt, az alapszerződések (így elsősorban a Római Szerződés) szinte kizárólag az Európai Közösség gazdasági alapösszefüggéseinek rögzítésére, struktúrájának (szervezeti rendjének) kiépítésére és a közösség közjogias és gazdasági jogi jellegzetességeinek kidomborítására koncentrált, miközben például az "állammá és jogrendszerré válás" másik nagy területe, a magánjog, szinte érintetlen maradt.
A fenti alapkonstrukcióban azonban gyökeres változást okozott magának a kiinduló célnak a megvalósulása, amely az európai államok felgyorsult "összenövését" és az Európai Közösség állam- és jogrendszer gondolatának a megerősödését eredményezték az 1990-es évek közepétől.
Az Európai Közösség deklarált alapcélja, az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad nemzetközi áramlása 1993. január 1-jén teljes egészében megvalósult. Az elérni kívánt "gazdasági közösség" megvalósulása után felerősödött az "állammá válás"4 gondolata, amely a közösség politikai karakterének kidomborításában, a hatáskörök és a célkitűzések kibővítésében és az "Európai Unió"-nak a Maastrichti Szerződésen (1992) keresztül történő létrehozatalában ragadható meg. Ez a folyamat teljesedett aztán ki az Amszterdami Szerződés (1997) elfogadásában, majd a Nizzai Szerződésben (2001), amely már a kibővített Európai
Unióban gondolkodva fektette le a leendő "huszonötök" együttműködésének közjogi alapjait. Mindezek a történések már nem a "gazdasági közösség" prímér céljainak megvalósítását szolgálják, hanem sokkal inkább van szó a közjogról, így a külpolitika, a közigazgatás, a belügyi-rendőrségi munka, az igazságszolgáltatás, a bűnözés elleni fellépés stb. összehangolásáról. Ezt követően került sor az Európai Unió 2004-ben bekövetkezett "keleti kibővítésére", amelynek keretében Magyarország is tagállammá vált. Ekkor már az Európai Unió közjogi jellege megerősödött, a taggá válás prímér alkotmányjogi hatásokat indukált az új tagállamok viszonylatában is.5
Az "állammá válás" folyamata az Európai Alkotmány Szerződéssel tetőződött volna be. Hosszú előkészítő munkálatok6 után a tervek szerint valamennyi tagállam általi elfogadását követően, 2006. november l-jén lépett volna hatályba az Európai Unió "alkotmányának" tekintendő "Európai Alkotmány Szerződés"7. Ez az új nemzetközi szerződés váltotta volna fel a Római Szerződést, és határozta volna meg az Európai Unió alkotmányos (közjogi és gazdasági) berendezkedését.8 Magyarország már 2004-ben döntött az Alkotmányszerződés elfogadásáról9, és ugyanezt tette számos más tagállam is. Sajnos azonban 2005-ben a francia és a holland népszavazás - legalábbis átmenetileg - meghiúsította a dokumentum hatályba lépését.
Az Európai Unió közjogi fejlődésének folyamatában a szabadságok változatlanok maradtak és nagyfokú állandóságot mutattak. Az Európai Alkotmány Szerződés a négy szabadságot az Európai Unió változatlan pillérének tekinti, megerősítve ezzel a Római Szerződés hatályos koncepcióját és szabályait, az eddigi joggyakorlatot és általános európai jogfejlődést.
Az áruforgalom szabadságának vizsgálata során ezért nyugodtan támaszkodhatunk arra a megnyugtató, legalábbis a magyar jogászok számára ritka helyzetre, hogy a vizsgált téma a közeljövőben alapvető változáson nem fog átmenni, és a vizsgálódás eredményei hosszabb távra rögzülhetnek. Így az áruforgalom szabadságának és a magánjoggal való összefüggésrendszerének alábbi vizsgálata, továbbá ennek eredményei a Római Szerződés hatályban maradása, vagy esetleg az Európai Alkotmány Szerződés hatályba lépése esetén is hasznosíthatónak tűnnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
