Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Sallai Árpád: A Borsodi Jegyzők Szakmai Egyesülete (Jegyző, 2011/5., 61. o.)

A Borsodi Jegyzők Szakmai Egyesülete - a Rudavölgye Jegyzők Szakmai Egyesülete néven - 14 éve, 1979. december 29-én alakult Izsófalván.

Az elmúlt évek alatt végzett tevékenységéről nem könnyű röviden beszélni. Ha mérleget kell vonni, azt kimondhatjuk, az alapító által lefektetett öt alapvető cél megvalósult. A jegyzők szakmai és tudományos együttműködésének előmozdítása és az egységes közigazgatás jogértelmezési és jogalkotási gyakorlat kialakítása terén előbbre léptünk.

Amikor 13 jegyző összehajolt, és megalakította a Rudavölgye Jegyzők Szakmai Egyesületét, a mai egyesület jogelődjét, akkor csak szerény céljaink voltak. "Segíts magadon, az Isten is megsegít" azaz segíteni egymásnak az elméleti és gyakorlati kérdések megoldásában, az egységes elvek és gyakorlat kialakításában, a napi munkában. Közös szakmai programokat, rendezvényeket terveztünk és szerveztünk. Az egyesület munkájába egyre több település jegyzője kapcsolódott be. Tevékenységünk fokozatosan egyre tartalmasabbá és színvonalasabbá vált. Éves munkatervet készítettünk, melyhez költségvetést fogadtunk el, ami garantálta a terveink megvalósulását.

Arra is figyelmet fordítottunk, hogy - néhány állandó helyszínű rendezvény kivételével, mint a Megyei Jegyzők - Köztisztviselők Bálja, a Köztisztviselői Nap, Éves záró közgyűlés színhelyét jelenti - a programjainkat mindig máshol tartjuk. Felsorolni is nehéz, hogy az évek során hány településen jártunk, ahol nemcsak a szakmai kérdéseket tárgyaltuk meg, hanem bepillantást nyertünk a vendéglátók életébe, gondjaiba, örömeibe. Elnézést kérek azért, ha valakit kihagytam volna a felsorolásból, de szükséges megemlíteni a rendezvényeinknek otthont adó településeket, újra megköszönve, hogy náluk lehettünk: Izsófalva, Sajókaza, Múcsony, Ormosbánya, Rudolftelep, Rudabánya, Kazincbarcika, Rudolftelep-Császtapuszta, Égerszög, Jósvafő, Aggtelek, Dédestapolcsány, Bánhorváti, Sajóecseg, Sajóvámos, Sajóbábony, Edelény, Répáshuta, Bükkszent-kereszt, Berente, Szuhakálló, Tolcsva, Ináncs, Bánhorváti-Lázbérc, Telkibánya, Kőkapu, Rókabérc.

A szakmai munkát segítendő, évente három szakmai napot és egy jegyző-közigazgatási konferenciát szerveztünk. Az egyesület szervezi a Jegyzők-Köztiszt-viselők Megyei Bálját, amelyre 2011-ben már nyolcadik alkalommal került sor hagyományosan Aggteleken, a Hotel Cseppkőben. Szintén a jegyző egyesület szervezi a Kazincbarcikai Kistérség központjában évente sorra kerülő Köztisztviselő Napot, amit ebben az évben immár 14. alkalommal tartottunk meg.

Szakmai programjainkon az éppen aktuális, bennünket foglalkoztató témákat igyekszünk feldolgozni. Ebben nagy segítségünkre voltak szakmai partnereink, akikkel élő és folyamatos a kapcsolat. Ők biztosították az előadókat, a vitavezetőket. A Miskolci Egyetem, a közigazgatási, majd kormányhivatal, a megyei és városi ügyészség, a megyei és városi rendőrkapitányság, a fogyasztóvédelmi hatóság, az Állami Számvevőszék, a belső ellenőrzés, a Végrehajtói Kamara, az ÁNTSZ, a szociális és gyámhivatal, országgyűlési képviselők, megyei önkormányzat vezetői.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére