Jogdogmatikai szempontból a származékos jogszerzésnek két esete van: az átszállás és az átruházás. Az átszállás általában a jogalany akaratától (szándékától) függetlenül megy végbe jogszabályi rendelkezés, hatósági (bírósági) rendelkezés, születés, halál, vagy az idő múlása következtében, tehát: az átszállás valamilyen objektív jogi tény következtében valósul meg. Átszállásnak minősül: az öröklés és az átalakulás (jogutóddal való megszűnés, szervezeti jogutódlás). Az átruházás a jogalanyok egyező és önálló szándéka (akarata) alapján megy végbe. Az átruházás tehát szubjektív tény (tények) következtében valósul meg. Mind az átszállás, mind az átruházás tárgya lehet üzletrész és részvény.
A Gt. a tőkeegyesítő társaságok közül a korlátolt felelősségű társaság és a zártkörűen működő részvénytársaság esetén engedi meg az üzletrész és a részvény átruházásának korlátozását, valamint a korlátolt felelősségű társaság esetén megengedi az üzletrész átszállásának kizárását is. Ezzel szemben a Gt. 287. § (1) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság esetében a részvény átruházásának korlátozásáról szóló 204-205. § rendelkezései nem alkalmazhatók, továbbá a Gt. 286. § (2) bekezdése szerint a nyilvánosan működő részvénytársaság nem bocsáthat ki elővásárlási jogot biztosító elsőbbségi részvényt. Tehát sem a zártkörűen működő társaság, sem a nyilvánosan működő részvénytársaság érvényesen nem korlátozhatja, zárhatja ki a részvény átszállását. Ennek magyarázata az, hogy a korlátolt felelősségű társaság és a zártkörűen működő részvénytársaság társasági jogi természeténél fogva olyan tőkeegyesítő társaság, amely relatíve kis létszámú taggal (részvényessel) és állandó, stabil tulajdonosi szerkezettel működik, vagyis zártkörű társaság, míg a nyilvánosan működő részvénytársaság jellemzően nagy létszámú és folyamatosan változó részvényesi struktúrával működik. A korlátolt felelősségű társaság és a zártkörűen működő részvénytársaság zártkörű jellegének egyik jogi biztosítéka tehát az üzletrész és a részvény átruházásának korlátozása a létesítő okirat útján. Az üzletrész- és a részvényátruházás, illetőleg -átszállás korlátozásának lehetőségével élve a tagok (részvényesek) megakadályozhatják, hogy nemkívánatos személy (például: versenytárs) a társaság tagjává (részvényesévé) váljon és ezáltal a társaság döntéshozatalába részt vehessen, esetlegesen egyszerű többséget, illetve minősített többséget biztosító befolyást szerezhessen.
Az üzletrész és a részvény átruházásának és átszállásának korlátozása, kizárása emellett alkalmas arra is, hogy megakadályozzák azt, hogy a társaság egyik tagja (részvényese) a többi tag (részvényes) rovására túlzottan nagy mértékű részesedést (szavazati jogot) szerezzen. Ez utóbbi lehetőség a kisebbség jogos érdekeinek megóvását is szolgálhatja.
Álláspontom szerint az átruházás és az átszállás egymástól eltérő szabályozása a korlátolt felelősségű társaság és a zártkörűen működő részvénytársaság esetén indokolatlan, a helyes szabályozás az lenne, ha a Gt. a zártkörűen működő részvénytársaság esetén is megengedné, hogy az alapszabályban az átszállást kizárhassák. Ebben az esetben azonban rendelkezni kellene a részvénynek a részvényesek vagy a társaság által piaci értéken történő megvásárlásáról. A piaci érték megállapíthatatlansága esetén a társaság saját tőkéjéből a részvényre jutó résznek megfelelő értéket kellene vételárként meghatározni.
A korlátolt felelősségű társaságra és a zártkörűen működő részvénytársaságra vonatkozó törvényi szabályozás között az előző bekezdésben írtakon túlmenően valójában csak jogtechnikai különbség figyelhető meg. Míg a korlátolt felelősségű társaságra vonatkozó diszpozitív szabályozás kifejezett rendelkezéseket tartalmaz az üzletrész átruházásának korlátozása tárgyában, vagyis amennyiben a társasági szerződésben a tagok ezt a kérdést nem szabályozzák, úgy a Gt. előírásai érvényesülnek, addig a zártkörűen működő részvénytársaságra vonatkozó diszpozitív szabályozás kifejezett rendelkezéseket nem tartalmaz (a beleegyezés megadására vonatkozó szabályok kivételével), hanem a részvényesekre bízza annak a lehetőségét, hogy az alapszabályban korlátozzák a részvény átruházását.
A korábbi szabályozással szemben a hatályos Gt. - helyesen - az üzletrész átruházásának korlátozására vonatkozó szabályokat diszpozitívvá oldotta, hatékonyan növelve a tagok magánautonómiáját. Másként fogalmazva a törvény rábízza a tagokra azt a kérdést, hogy korlátozni kívánják-e saját társaságuk esetében az üzletrész átruházását vagy sem, és ha igen, milyen módon, milyen társasági jogi eszközökkel kívánják azt megtenni.
Az üzletrész átruházásának korlátozására vonatkozó szabályok közül az egyetlen kógens szabályt a Gt. 126. § (2) bekezdése tartalmazza, amely szerint adásvételi szerződés jogcímén való átruházás nem zárható ki. Az adásvételi szerződésen kívül szóba jöhető bármely jogcímen való átruházás azonban érvényesen kizárható vagy korlátozható a társasági szerződésben. Ennek magyarázata az, hogy ha a törvény megengedné, hogy a figyelembe jöhető valamennyi jogcímen való átruházás kizárható vagy korlátozható lenne, és ezzel az alapító tagok élnének is, úgy a társaság alapítói mindörökre a társasághoz lennének kötve. Ezért a Gt. megköveteli azt, hogy legalább adásvétel jogcímén megengedett legyen - még ha korlátozott módon is - az üzletrész átruházása. A korlátozást maga a Gt. 123. § (2) bekezdésében írt diszpozitív szabálya biztosítja (az elővásárlási jog útján), illetőleg a Gt. 123. § (1) bekezdés második mondata alapján a társasági szerződés bármilyen jogintézmény segítségével korlátozhatja az adásvétel jogcímén történő átruházást.
Kihangsúlyozandó ugyanakkor az, hogy a törvényi szabályozás e körben hiányos, tekintettel arra, hogy nem szabályozza azt az esetet, amikor a társasági szerződés megtiltja valamely jogcímen az üzletrész átruházást, azonban ennek ellenére ilyen jogcímen az üzletrész mégis átruházásra kerül. Sem a Gt., sem a Ptk. a társasági szerződésbe ütköző jogügylethez a szerződés semmisségének jogkövetkezményét nem fűzi [a Ptk. 200. § (2) bekezdésében írt szabály csak a jogszabályba ütköző, illetőleg a jogszabály megkerülésével kötött szerződés semmisségét mondja ki].
A törvény kifejezetten szabályozza az élők közötti jogügyletek tekintetében egyrészt annak a lehetőségét, hogy a tagok egymás között üzletrész átruházása esetén, másrészt a kívülálló harmadik személy részére történő üzletrész átruházás esetén elővásárlási jog gyakorlása útján történő korlátozást. A törvény kifejezetten megengedi, hogy a társasági szerződés a kívülálló harmadik személy részére történő üzletrész átruházást a társaság beleegyezéséhez kösse.
A törvény kifejezetten szabályozza továbbá az üzletrész bírósági végrehajtási eljárás során történő értékesítése esetén és a társaság által elrendelt üzletrész árverés esetén az elővásárlási jogot. Végezetül a törvény kifejezetten szabályozza a tag halálával vagy megszűnésével történő üzletrész átszállás kizárásának lehetőségét is.
A Gt. 123. § (1) bekezdése szerint az üzletrész a társaság tagjaira - a társaság saját üzletrészét (135. §) kivéve - szabadon átruházható. A társasági szerződésben a tagok egymásnak elővásárlási jogot biztosíthatnak, illetve az üzletrész harmadik személyre történő átruházását egyéb módon korlátozhatják vagy feltételhez köthetik.
A törvény diszpozitív főszabálya tehát az, hogy az üzletrész a társaság tagjaira szabadon átruházható, azonban ettől a szabálytól a társasági szerződés eltérő szabályozást állapíthat meg. A tagok a társasági szerződésben egymásnak elővásárlási jogot biztosíthatnak. Úgy tűnik, hogy a törvény szerint a tagok egymás közötti üzletrész átruházásának korlátozását kizárólag az elővásárlási jog jogintézményének segítségével valósíthatják meg, míg más jogi eszközt nem vehetnek igénybe. Álláspontom szerint indokolatlan az a törvényi megkülönböztetés, hogy a tagok egymás közötti üzletrész átruházásának korlátozása körében csak és kizárólag az elővásárlási jog jogintézménye alkalmazható, míg a kívülálló harmadik személyre történő üzletrész-átruházás esetén az elővásárlási jog jogintézménye mellett más jogi eszközök (például társaság beleegyezéséhez kötés, adásvételen kívüli jogcímek kizárása vagy korlátozása) is alkalmazhatók. Nem látom elvi akadályát annak, mért ne lehetne megengedni azt, hogy a tagok egymás közötti üzletrész átruházásának korlátozása körében is alkalmazni lehessen egyéb jogi eszközöket.
Az üzletrész harmadik személyre történő átruházása esetén a törvény tehát megengedi mind az elővásárlási jog jogintézményének alkalmazását, mind az egyéb módon való korlátozást vagy feltételhez kötést. E körben tehát a Gt. rendkívül széles lehetőséget biztosít a tagok számára a körben, hogy milyen jogi eszközökkel óhajtják korlátozni az üzletrész harmadik személyre történő átruházását. Ez a széles körű felhatalmazás nem pusztán azt jelenti, hogy a törvényben nevesített jogintézmények (átruházás társaság beleegyezéséhez kötése vagy adásvételen kívüli jogcímen történő átruházás kizárása vagy korlátozása) alkalmazhatók, hanem törvényben nem nevesített jogszerű megoldások, eszközök is figyelembe jöhetnek.
A törvény az üzletrész kívülálló személyre történő átruházása tekintetében az elővásárlási jog gyakorlását viszonylag részletesen szabályozza.
A Gt. 123. § (2) bekezdés értelmében az üzletrészt harmadik személyre csak akkor lehet átruházni, ha a tag a törzsbetétét teljes mértékben befizette, kivéve a 138. §-ban, valamint a 120. § (3) bekezdésében foglalt eseteket. A tagot, a társaságot vagy a taggyűlés által kijelölt személyt - ebben a sorrendben - az adásvételi szerződés útján átruházni kívánt üzletrészre - ha azt a társasági szerződés nem zárja ki vagy nem korlátozza - elővásárlási jog illeti meg.
Az üzletrész harmadik személy részére történő átruházásának általános előfeltétele az, hogy az érintett üzletrész vonatkozásában a törzsbetét teljes mértékben befizetésre kerüljön. A törvény ez alól két kivételt enged meg. Az egyik kivétel az, amikor a Gt. 138. § alapján az érintett taggal való megállapodás alapján kell értékesíteni annak a tagnak az üzletrészét, akinek társasági jogviszonya a Gt. 14. § alapján szűnt meg, vagyis azon ok miatt, hogy a tag a társasági szerződésben vállalt vagyoni hozzájárulását az ott meghatározott időpontig nem szolgáltatta. Ilyen esetben értelemszerűen a jogsértést elkövető tag vagy egyáltalán nem fizette be, vagy csak részben fizette be a vállalt vagyoni hozzájárulást a társaság részére. Megállapodás hiányában a tagsági jog megszűnésétől számított 45 napon belül nyilvános árverést kell tartani. Akár megállapodás, akár árverés útján kerül az üzletrész kívülálló harmadik személy tulajdonába, nyilván úgy szerzi meg azt, hogy a vagyoni hozzájárulás (törzsbetét) nem került teljes mértékben befizetésre. A másik kivétel a Gt. 120. § (3) bekezdésében írt eset, amely szerint a pótbefizetés késedelmes teljesítése vagy teljesítésének elmulasztása esetén kell az érintett taggal való megállapodás vagy annak hiányában árverés útján értékesíteni az üzletrészt. Ugyan a Gt. 120. § (1) bekezdés harmadik mondata szerint a pótbefizetés összege a tag törzsbetétjét nem növeli, elméletileg mégis előfordulhat az az eset, hogy a tag nemcsak az előírt pótbefizetés befizetését mulasztja el, hanem a törzsbetétjének a befizetését is.
A Gt. diszpozitív módon szabályozza az elővásárlásra jogosultak személyét és sorrendjét: elsődlegesen a többi tagnak, másodlagosan a társaságnak, harmadlagosan a taggyűlés által kijelölt személynek van elővásárlási joga. A társasági szerződésben azonban a törvényi szabályozástól érvényesen el lehet térni, egyrészt meg lehet változtatni az elővásárlásra jogosultak alanyi körét, másrészt meg lehet változtatni azok sorrendjét is. A 3/2009. PK vélemény helyesen mutat rá arra, hogy a társasági szerződés a Gt. 123. § (2) bekezdésében szereplő felhatalmazás alapján rendelkezhet arról, hogy egyes üzletrészeket (azok tulajdonosait) az elővásárlási jog nem (pl. a legnagyobb üzletrész tulajdonosát) vagy csak korlátozottan illeti meg (pl. az elővásárlási jog nem gyakorolható, ha azáltal többségi tulajdon jön létre). Ezzel a lehetőséggel élve a tagok megakadályozhatják tehát a számukra hátrányos mértékű részesedések (szavazati jogok) kialakulását. A társasági szerződésben szerepelhet az is, hogy a Gt.-ben felsorolt elővásárlási joggal rendelkező egy vagy több csoport nem rendelkezik elővásárlási joggal (pl. a társaság és a társaság által kijelölt személy), vagy korlátozott elővásárlási joggal rendelkezik. Az elővásárlásra jogosultak Gt.-ben írt elővásárlási sorrendje a társasági szerződésen megváltoztatható (pl. a társaság elővásárlási joga megelőzheti a tagokét). Mód van arra is, hogy a társasági szerződés eltérjen a Gt. 123. § (3) bekezdésében meghatározott, az egyes elővásárlásra jogosult csoportok rendelkezésére álló, az elővásárlási jog gyakorlására biztosított határidőtől és részükre rövidebb határidőt biztosítson, vagyis az elővásárlási jogot időben korlátozza.
A Gt. 123. § (3) bekezdés szerint, ha a tag a vele közölt vételi ajánlat bejelentésétől számított tizenöt napon belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy az elővásárlási jogával nem kívánt élni. A társaság vagy az általa kijelölt személy esetén a határidő a bejelentéstől számított harminc nap. Ez utóbbi határidő vonatkozik a 126. §-ban megjelölt beleegyezés esetére is.
A Gt. 123. § alapján - a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - először a társaság tagjait illeti meg az elővásárlási jog gyakorlásának lehetősége. A társaság minden egyes tagja az értesítés hozzá történt megérkezésétől számított 15 napon belül élhet elővásárlási jogával. Amennyiben a nyitva álló határidőn belül egyetlen arra jogosult tag sem gyakorolta elővásárlási jogát, a társaságot kell - ügyvezetője útján - értesíteni az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségéről. A társaság az értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül élhet elővásárlási jogával. A társaság értelemszerűen csak úgy képes ezt a jogát gyakorolni, ha az ügyvezető(k) összehívja (összehívják) a taggyűlést döntéshozatal céljából.
A Gt. 141. § (2) bekezdés d) és e) alpontja alapján egyértelmű, hogy a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az elővásárlási jog gyakorlása a társaság által és az elővásárlásra jogosult személy kijelölése. A törvényi szabályozás nem teszi lehetővé azt, hogy a társasági szerződés a taggyűlés kizárólagos hatásköréből más társasági szerv (például ügyvezető, felügyelőbizottság) hatáskörébe telepítse át ezeket. Az értesítést megkapó ügyvezető(k) tehát köteles(ek) összehívni a taggyűlést a lehető legrövidebb határidőn belül annak érdekében, hogy az értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül a taggyűlés döntést hozhasson. Az elővásárlási jog gyakorlása kérdésében tehát a taggyűlést akkor is össze kell hívni, ha a társaság maga nem akar vagy nem tud (pl. mert nincs törzstőkén felüli vagyon) elővásárlási jogot gyakorolni. Taggyűlés tartása helyett írásbeli, illetve elektronikus hírközlő eszköz útján történő határozathozatalra is lehetőség van, ha annak törvényes feltételei fennállnak.
A taggyűlés háromféle döntést hozhat. Vagy úgy dönt, hogy gyakorolja az elővásárlási jogot, vagy úgy dönt, hogy harmadik személyt jelöl ki az elővásárlási jog gyakorlására, vagy úgy dönt, hogy nem él az elővásárlási joggal és nem jelöl ki harmadik személyt az elővásárlási jog gyakorlására. A taggyűlés összehívásának hiánya, amelynek következtében a társaság sem maga, sem az általa kijelölendő személy útján nem tudta elővásárlási jogát gyakorolni, nem teszi a társasággal szemben hatálytalanná a megkötött üzletrész adásvételi szerződést, feltéve, hogy a társaság értesítése az elővásárlási jog gyakorolásáról szabályszerűen megtörtént.
A 3/2009. PK vélemény helyesen mutat rá arra, hogy az üzletrész eladója a társaság tagjainak nagy számára tekintettel nem mentesülhet az elővásárlásra jogosultak tagok értesítésének kötelezettsége alól. A tag személyének ismeretlenné vagy elérhetetlenné válása azonban az eladót mentesíti az értesítési kötelezettsége alól. Önmagában a korlátolt felelősségű társaság tagjainak nagy száma (pl. 50 főnél nagyobb társaság) ugyanis nem elégséges indok arra, hogy az üzletrészét eladni kívánó tag nem értesítse valamennyi elővásárlásra jogosultat elővásárlási joga gyakorlásának lehetőségéről. A kft. tagjai egymást ismerve tevékenykednek, főszabályként a társaság tagjainak személye, elérhetősége a tagjegyzékből naprakészen megismerhető. A társaság egyetlen, a tagjegyzék adatai alapján elérhető tagja sem hozható olyan helyzetbe, hogy elővásárlási joga gyakorlásának lehetőségével nem élhessen. Más a helyzet abban az esetben, ha valamely tag a tagjegyzékbe bejegyzett lakóhelyén, székhelyén nem érhető el, vagy a tag személye vitatott (pl. öröklési per van folyamatban). Ilyen esetekben az eladót nem terheli az ajánlat közlésének kötelezettsége. A gazdasági élettel összeegyeztethetetlen lenne, hogy az üzletrészét átruházni kívánó tag kötelezettsége legyen a társaság felé elérhetőségét be nem jelentő tag székhelyének, lakóhelyének felderítése, illetve, hogy meg kelljen várnia egy esetlegesen hosszan elhúzódó peres eljárás befejeződését.
A törvényi szabályozás egyértelművé teszi, hogy az elővásárlási jog csak az adásvételi szerződés útján átruházni kívánt üzletrész kapcsán áll fenn, más jogcímen történő üzletrész átruházás esetében nem. A 3/2009. PK vélemény egyértelműen kifejti azt, hogy a 2/2009. PK véleményében foglaltak a társasági jogban érvényesülő elővásárlási jog kapcsán is megfelelően irányadóak, kivéve, ha a Gt., illetve a 3/2009. PK vélemény eltérően nem rendelkezik. Ebből a helyes elvi megállapításból az következik, hogy a Legfelsőbb Bíróság azonosnak tekinti a Ptk.-ban szabályozott és a Gt.-ben szabályozott elővásárlási jog jogintézményét, ezért a Ptk.-ban szabályozott elővásárlási joggal összefüggő véleményét irányadónak tekinti a Gt.-ben szabályozott elővásárlási jog vonatkozásában is. Terjedelmi korlátok miatt a 2/2009. PK vélemény megállapításainak ismertetésétől eltekintek.
A Gt. 124. § értelmében a tag üzletrészének bírósági végrehajtási eljárás során történő értékesítésénél a többi tagot, a társaságot vagy a taggyűlés által kijelölt személyt - ebben a sorrendben - az üzletrészre - a bírósági végrehajtási árverésen gyakorolható - elővásárlási jog illeti meg. Ennek során az elővásárlási jog gyakorlására a 123. §-ban foglaltak irányadóak azzal, hogy a társaságot megillető elővásárlási jogot mindkét esetben a taggyűlés gyakorolja.
A törvény még a kényszerértékesítés (bírósági végrehajtás) útján történő értékesítés esetén is elővásárlási jogot biztosít a tagok, a társaság, vagy a taggyűlés által kijelölt személy részére, így biztosítva a tagok számára azt a lehetőséget, hogy társaságuk zártkörű működését fenntartsák.
A Legfelsőbb Bíróság a vonatkozó véleményében kifejti, hogy az üzletrész bírósági végrehajtás útján történő értékesítése során azonban nem érvényesülnek azok a határidők, amelyeket a társasági szerződés, illetve a Gt. az elővásárlási jog gyakorlására előír, amely a jogosultak az elővásárlási jogukat csak az árverésen gyakorolhatják. A társaság általi joggyakorlás érdekében az ügyvezetőnek kell gondoskodni arról, hogy a taggyűlés az árverés előtt döntsön arról, hogy a társaság kíván-e elővásárlási jogot gyakorolni, milyen legmagasabb vételár mellett, illetve kíván-e elővásárlásra jogosult személyt kijelölni. Ennek érdekében az ügyvezetőnek figyelemmel kell követnie azt, hogy történik-e valamely tag üzletrésze vonatkozásában árverés, és ha igen, úgy gondoskodnia kell arról, hogy megfelelő határidőben összehívásra kerüljön a taggyűlés a döntéshozatal érdekében. A 3/2009. PK vélemény külön kiemeli, hogy a Gt. 124. §-ában írt szabályok abban az esetben is irányadóak, ha a végrehajtásra közigazgatási, így adóhatósági végrehajtás keretében kerül sor.
A társaság által elrendelt üzletrész árverés esetén a Gt. 140. § (1) bekezdés szerinti elővásárlási jogok akkor is érvényesülnek, ha azokat a társasági szerződés kizárja vagy korlátozza. A jogosultak elővásárlási jogukat csak az árverésen gyakorolhatják. Ebben az esetben csak a társaság tagjait és a társaságot illeti meg az elővásárlási jog, ebben a sorrendben még akkor is, ha a társasági szerződés az üzletrész kívülállóra történő átruházása esetén az említetteknek (vagy egyiküknek) nem biztosít elővásárlási jogot. Ebben az esetben a társaság nem jogosult az elővásárlási jog gyakorlására harmadik személyt kijelölni. A társasági szerződésnek, illetve a Gt. 123. § (3) bekezdésének az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó határidői nem irányadóak, az elővásárlási jogot mind a tag, mind a társaság az árverésen gyakorolhatja. Az ügyvezetőnek kell gondoskodnia arra, hogy a taggyűlés az árverés előtt döntsön abban a kérdésben, hogy a társaság kíván-e és milyen legmagasabb vételáron elővásárlási jogot gyakorolni. Ennek érdekében az ügyvezető köteles összehívni a taggyűlést még az árverés megtartását megelőzően.
A Gt. 125. § (1) bekezdése értelmében az elővásárlási jog átruházása semmis. Ez a látszólag szigorú szabály a tagok számára nem jelent érdemi korlátozást, ugyanis a társasági szerződésben - mint ahogy azt fentebb már részletesen kifejtettem - a törvénytől eltérően szabad meghatározni az elővásárlásra jogosultak alanyi körét. Ebből pedig az következik, hogy a tagok a társasági szerződésben, illetve társasági szerződésmódosítás útján bárki részére elővásárlási jogot biztosíthatnak. E szabály valójában csak az elővásárlásra jogosult személyek számára jelent korlátozást, ők ugyanis már nem ruházhatják át további személyre elővásárlási jogukat.
A Gt. 125. § (2) bekezdése alapján az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés hatálytalanságának megállapítására pert csak a szerződéskötéstől számított egyéves jogvesztő határidőn belül lehet indítani.
A törvény az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés jogkövetkezményeként nem az érvénytelenséget (semmisséget vagy megtámadhatóságot), hanem a relatív hatálytalanságot mondja ki. Álláspontom szerint a forgalombiztonság erősítése miatt a keresetindítási határidő törvényi lerövidítése szükséges és indokolt, azonban rugalmasabban kellene azt szabályozni, egy szubjektív elévülési határidő (például a tudomásszerzéstől számított egy év) és egy objektív jogvesztő határidő (például szerződéskötéstől számított három év) segítségével. A hatályba nem lépett 2009. évi CXX. tv. (új Ptk.) is ekként szabályozza a keresetindítási határidőt.
A hatálytalanság megállapítása iránti per felperese mindig az elővásárlásra jogosult személy, aki a jogának sérelmét állítja, a társaság másik (többi) tagja mindig ilyen személynek minősül, maga a társaság, illetve a társaság által kijelölt harmadik személy csak abban az esetben, ha a taggyűlés szabályszerű határozatot hozott az elővásárlási jog gyakorlása tárgyában, illetve szabályszerű határozattal kijelölte a harmadik személyt. A per egyik alperese az üzletrészt eladó tag, a másik alperese pedig a vevő, mivel e személyek közötti szerződés hatálytalanságának megállapítását kéri a felperes [Pp. 51. § a) pont szerinti egységes (kényszerű) pertársaság].
A Gt. 126. § (1) bekezdése szerint a tagok az üzletrész kívülálló személyre történő átruházását a társaság beleegyezéséhez köthetik. A beleegyezés megadásának, illetve megtagadásának feltételeit a társasági szerződésben kell szabályozni. A beleegyezés megadásáról a taggyűlés dönt. A törvény maga nem írja elő még diszpozitív szabállyal sem azt, hogy az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásához a társaság beleegyezése szükséges, hanem annak előírását a tagokra bízza. A Gt. 126. § (1) bekezdés harmadik mondata és a Gt. 141. § (2) bekezdés f) pontja értelmében a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásánál a beleegyezés megadása. A törvény a beleegyezés megtagadásáról ugyan nem tesz említést, de értelemszerűen az is a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ez a hatáskör a társaság más szervére érvényesen nem ruházható át. Álláspontom szerint a Gt. megengedhetné, hogy a társasági szerződés e hatáskört a társaság más szervének hatáskörébe utalja, egyezően a Gt. 205. § (2) bekezdésében írt szabállyal.
Kihangsúlyozandó az, hogy amennyiben a tagok élnek azzal a lehetőséggel, hogy a társasági szerződében az üzletrész kívülálló személy részére történő átruházását a társaság beleegyezéséhez kötik, úgy a beleegyezés megadásának, illetve megtagadásának a feltételeit kellő részletességgel a társasági szerződésben kell szabályozni. A feltételek tehát érvényesen kizárólag a társasági szerződésben határozhatók meg, társasági határozatban vagy társasági szabályzatban nem. A Gt. 20. § (6) bekezdése értelmében a taggyűlés főszabály szerint a jelenlévő tagok szavazatainak egyszerű többségével hoz határozatot a beleegyezés megadásáról, illetve megtagadásáról. A kivételes szabály szerint a társasági szerződés ennél magasabb szavazati arányt (pl. háromnegyedes szótöbbség, egyhangúság) is előírhat.
A Legfelsőbb Bíróság a BH 2002/317. számú eseti döntésében, míg a Fővárosi Ítélőtábla a 14. Cgf. 41152/2003/2. számú végzésében egyaránt kihangsúlyozta a feltételek rögzítésének nélkülözhetetlen voltát. Garanciális jelentősége van annak, hogy a társasági szerződés tartalmazza a beleegyezés megadásának, megtagadásának feltételeit, ugyanis ez amennyiben nem kerülne egyértelműen rögzítésre, úgy a társaság taggyűlése visszaélésszerűen gyakorolhatná a beleegyezés megadását, illetve megtagadását.
Habár a Gt. 126. §-a nem tartalmaz utaló szabályt a Ptk. 215. §-ában rögzített szabályra, a Gt. 126. § (1) bekezdése szerinti beleegyezés a Ptk. 215. §-a szerinti harmadik személy beleegyezésének minősül, vagyis a korlátolt felelősségű társaság harmadik személynek minősül az üzletrész átruházás vonatkozásában. Nyilvánvaló, ha a korlátolt felelősségű társaság saját üzletrészét ruházza át harmadik személyre, vagy saját üzletrészt vásárol, úgy a Gt. 126. § (1) bekezdésében írt szabályok figyelmen kívül maradnak. A Gt. 126. § ugyan a beleegyezés hiányával kötött szerződés jogkövetkezményeit nem rögzíti, azonban a Ptk. 215. §-a a jogkövetkezményeket egyértelműen szabályozza.
Álláspontom szerint a Gt.-nek kellene egyértelműen szabályoznia azt, hogy amennyiben a taggyűlés az átruházási szerződés kézhezvételétől számított 30 napon belül nem nyilatkozik, a beleegyezés megadottnak tekintendő, hasonlóképen a Gt. 205. § (4) bekezdésében írt szabályhoz. Mivel a hatályos Gt. ilyen szabályt nem tartalmaz, a Ptk. 215. § (1) bekezdés második mondata szerint bármelyik fél határidőt tűzhet erre nézve a társaság részére, amely azonban nem tűnik kielégítő megoldásnak a taggyűlés működésének sajátszerűségeit figyelembe véve.
Amennyiben a taggyűlés megtagadja a beleegyezést az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásához, úgy megvizsgálandó jogkérdés az, hogy ezen taggyűlési határozattal szemben milyen jogorvoslatnak van helye. Álláspontom szerint a beleegyezést megtagadó taggyűlési határozat ellen a Gt. 45. §-a szerinti társasági határozat bírósági felülvizsgálata iránti per indítható alappal abban az esetben, ha a beleegyezés megtagadása a társasági szerződésbe ütközik, illetőleg a társasági szerződés eleve nem határozta meg azokat a feltételeket, eseteket, illetőleg jogi körülményeket, amelyek alapul szolgálhattak volna a beleegyezés megtagadáshoz.
A törvény nemcsak az élők közötti üzletrész átruházást, hanem a halál, illetőleg a megszűnés jogi ténye folytán bekövetkező üzletrész átszállást is szabályozza. A Gt. 128. § (1) bekezdése értelmében a tag halálával vagy megszűnésével üzletrésze átszáll a jogutódra. A társasági szerződés az átszállást kizárhatja, ebben az esetben azonban rendelkeznie kell az üzletrésznek a tagok, vagy a társaság által történő megváltásáról. A Gt.-ben írt diszpozitív szabály szerint tehát a természetes személy tag halálával, illetőleg a nem természetes személy tag jogutóddal történő megszűnésével üzletrésze átszáll a jogutódra. A törvény azonban - helyesen - megengedi, hogy a társasági szerződés az átszállást kizárja, ugyanis a korlátolt felelősségű társaság zártkörű jellege indokolttá és szükségessé teszi azt, hogy a tagok megakadályozzák adott esetben az elhunyt, illetőleg megszűnt tag jogutódjának a társaságba való bekerülését. Ebben az esetben azonban a társasági szerződésben kifejezetten rendelkezni kell arról, hogy az ilyen üzletrészt a tagok vagy a társaság váltják-e meg. Rendelkezni kell tehát arról, hogy ki vagy kik jogosultak az üzletrész megváltására, milyen határidőn belül és milyen ellenérték fejében. Amennyiben a társasági szerződés szerint a tagok jogosultak a megváltásra, úgy szabályozni kell azt is, hogy amely tagok és milyen arányban jogosultak a megváltásra. Álláspontom szerint a megváltás értékénél elsődlegesen az üzletrész piaci értékét kell kikötni megváltási árként, ugyanis az üzletrészért az elhunyt, illetőleg a megszűnt tag jogutódja valós értéket kell, hogy kapjon. Amennyiben az elhunyt természetes személy tagnak több jogutódja van, úgy elsődlegesen az elhunyt tag végintézkedése, ennek hiányában a törvényes öröklés rendje irányadó az üzletrész megöröklésére, illetőleg a megváltási árra, míg a megszűnt nem természetes tag esetében a társasági jogi jogutód (jogutódok) jogosultak a törvény, illetőleg az egyesülési, szétválási szerződésben meghatározottak szerint igényt tartani az üzletrészre, illetve a megváltási árra.
A Gt. 204. § (1) bekezdése szerint a törvény korlátozhatja a meghatározott személyek által átruházás útján megszerezhető részvényfajtákat, illetve részvényosztályokat. A Gt. 204. § (2) bekezdés alapján az alapszabály a részvény átruházás útján történő megszerzését az (1) bekezdésben foglaltakat meghaladóan is korlátozhatja.
A Gt. 204. § szabálya kizárólag a zártkörűen működő részvénytársaságokra vonatkozik, a Gt. 287. § (1) bekezdése értelmében egy ilyen típusú korlátozás a nyilvánosan működő részvénytársaságokra nem alkalmazható. A hatályos szabályozás az 1997-es Gt.-hez képest fordítva építi fel ugyanazt a szabályt. Az 1997-es Gt. elsődlegesen az alapító okiratban történő korlátozást szabályozta, és úgy rendelkezett, hogy a törvény az alapító okirathoz képest is szigorúbb feltételeket is megállapíthatott. A hatályos szabályozás a törvényi korlátozás elsődlegességéből indul ki, az alapszabály azonban a törvénynél szigorúbb feltételeket is megállapíthat.
Meglátásom szerint a Gt. 204. § (2) bekezdésében írt szabály valójában a részvényesek széles körű magánautonómiáját biztosítja, ugyanis e jogszabályi felhatalmazás alapján a részvényesek bármilyen módon, bármilyen jogintézmény felhasználásával korlátozhatják, illetve kizárhatják a részvény átruházását. Ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett a Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30497/2007/6. számú jogerős ítéletében, amikor is kifejtette, hogy a Gt. 205. § (1)-(2) bekezdései a részvényátruházás korlátozásának kógens törvényi megfogalmazását jelentik, a Gt. 205. §-ában biztosított jogi eszközt (beleegyezés megtagadása) meghaladóan, ahhoz képest szigorúbb, a részvény átruházóra hátrányosabb másfajta jogi eszközt a részvénytársaság az alapszabályban sem írhat elő. Álláspontom szerint e bírósági döntés figyelmen kívül hagyja a Gt. 204. § (2) bekezdésében írt diszpozitív szabályt, és a Gt. 205. § (1)-(2) bekezdéseiben írt szabályokat csak önmagukban értelmezi.
Ugyanakkor a törvényi szabályozás hiányos egyrészt, mivel a Gt. nem mondja ki egyértelműen azt, hogy az adásvétel jogcímén való részvényátruházás nem zárható ki, legfeljebb korlátozható (például elővásárlási jog kikötése útján). Álláspontom szerint ezt a törvénynek ugyanúgy ki kellene mondania, mint ahogy azt az üzletrész átruházás korlátozására vonatkozó szabályok körében megteszi [Gt. 126. § (2) bekezdés]. A törvényi szabályozás hiányos másrészt, mivel nem szabályozza azt az esetet, amikor az alapszabály megtiltja valamely jogcímen a részvény átruházást, azonban ennek ellenére ilyen jogcímen a részvény mégis átruházásra kerül. Sem a Gt., sem a Ptk. az alapszabályba ütköző jogügylethez a szerződés semmisségének jogkövetkezményét nem fűzi [a Ptk. 200. § (2) bekezdésében írt szabály csak a jogszabályba ütköző, illetőleg a jogszabály megkerülésével kötött szerződés semmisségét mondja ki].
A 3/2009. PK vélemény arra az álláspontra helyezkedik, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság alapszabálya nem rendelkezhet akként, hogy elővásárlási jog valamennyi részvény alapján gyakorolható. A Legfelsőbb Bíróság e körben abból indult ki, hogy a Gt. 186. § (2) bekezdésének e) pontja értelmében az elővásárlási jogot biztosító részvény az elsőbbségi részvényfajta egyik részvényosztályát képezi. A nyilvánosan működő részvénytársaság ilyen részvényosztállyal nem rendelkezhet a Gt. 186. § (2) bekezdése alapján. A Legfelsőbb Bíróság szerint a jogszabályi rendelkezésekből, nevezetesen a Gt. 185. § (2) bekezdéséből kizárt, hogy valamennyi részvény elővásárlási jogot biztosítson. Álláspontom szerint a Gt. 185. § (2) bekezdéséből nem következik ilyen szabály, ugyanis e rendelkezés a részvénytársaság által kibocsátott törzsrészvények névértékének összegét szabályozza, olyképpen, hogy annak mindenkor meg kell haladnia a részvénytársaság alaptőkéjének a felét. Önmagában az, hogy a törvény nevesíti az elővásárlási jogot biztosító részvényosztályt, nem képezi akadályát annak, hogy a Gt. 204. § (2) bekezdésében írt általános felhatalmazás alapján a részvénytársaság alapszabálya úgy rendelkezzen, hogy bizonyos részvényeseket vagy valamennyi részvényest a törzsrészvénye alapján, illetőleg magát a részvénytársaságot elővásárlási jog illesse meg a részvény átruházása kapcsán.
A törvény által szabályozott elővásárlási jogot biztosító részvényosztály esetésben a részvényest az elővásárlási jog a vételi ajánlat kézhezvételétől számított 15 napon belül illeti meg, ugyanakkor ezen túlmenően maga a Gt. 194. § (2) bekezdése írja elő, hogy az elővásárlási jog részletes szabályait az alapszabályban kell megállapítani. Ugyanez a jogelv érvényesül abban az esetben is, amikor az alapszabály valamennyi részvényes javára elővásárlási jogot biztosít, vagyis ebben az esetben is az alapszabályban kell az elővásárlási jog részletes szabályait megállapítani. E körben figyelemmel kell lenni arra is, hogy ha több személy gyakorolhat elővásárlási jogot, úgy az elővásárlási jog gyakorlásának sorrendjét megfelelően szabályozni kell az alapszabályban.
Nem vitás az, hogy az elővásárlási jog megsértésével kötött részvény adásvételi szerződés relatív hatálytalanságának megállapítása iránt per indítható. A perindításra, a keresetindítási határidőre a Gt. nem ad külön szabályt. A 2/2009. PK vélemény szerint ugyanakkor az általános elévülési időn belüli keresetindítás megengedése nem szolgálná a forgalom biztonságát és sértené az eladó és a vevő érdekeit, akik nem tarthatók hosszú ideit bizonytalanságban az általuk kötött szerződés hatályát illetően. Ezért a Legfelsőbb Bíróság véleménye szerint az elővásárlásra jogosulttal szemben az az általános követelmény támasztható, hogy a joga megsértéséről való tudomásszerzéstől számítottan megközelítőleg olyan időn belül kérje sérelme orvoslását, mint amennyi idő az ajánlat szabályszerű közlése esetén állt volna a rendelkezésre az elfogadó nyilatkozat megtételére. A Legfelsőbb Bíróság véleményének elvi iránya ugyan helyeselhető, mindazonáltal a jogbiztonság (a forgalom biztonsága) a keresetindítási határidő törvényi szabályozását követeli meg, ugyanis a jogalanyoknak a törvényi szabályból és nem a bírósági joggyakorlatból szükséges és indokolt megismerniük a keresetindítás jogvesztő határidejét.
A Gt. 205. § (1) bekezdése szerint az alapszabály előírhatja, hogy a részvények átruházásához a részvénytársaság beleegyezésére (Ptk. 215. §) van szükség. Ellentétben a korlátolt felelősségű társaság üzletrészének átruházására vonatkozó szabályokkal, a Gt. a részvény átruházása kapcsán kifejezetten utal a Ptk. 215. §-ában rögzített szabályra egyértelművé téve azt, hogy a részvénytársaság harmadik személynek minősül részvényátruházás vonatkozásában. Nyilvánvaló, ha a részvénytársaság saját részvényét ruházza át harmadik személyre vagy szerzi meg saját részvényét, úgy a Gt. 205. §-ában írt szabályok figyelmen kívül maradnak.
A Gt. 205. § (2) bekezdése szerint a részvények átruházásához az alapszabályban megkívánt beleegyezés - az alapszabály eltérő rendelkezése hiányában - az igazgatóság hatáskörébe tartozik. A törvény diszpozitív szabálya szerint a beleegyezés megadása, illetőleg megtagadása az igazgatóság hatáskörébe tartozik, azonban az alapszabály ettől eltérően a társaság más szervének (például: közgyűlés) hatáskörébe helyezheti át azt. Amennyiben a zártkörűen működő részvénytársaságnál az igazgatóság helyett a Gt. 247. §-a szerinti vezérigazgató működik, úgy a beleegyezés megadása, megtagadása a vezérigazgató hatáskörébe tartozik.
A Gt. 205. § (3) bekezdése értelmében a beleegyezés csak fontos okból tagadható meg, így ha
a) a részvényt a részvénytársaság versenytársa kívánja megszerezni, vagy
b) azt - a részvénytársaság céljára és a részvényesek körére tekintettel - egyéb, az alapszabályban meghatározott ok indokolja.
A Gt. 205. § (3) bekezdés b) pontja a részvényesek számára széles körű lehetőséget biztosít arra nézve, hogy különböző okokat írjanak elő, amely alapján a beleegyezés megtagadható, s ekként a zártkörű működés hatékonyan biztosítható legyen.
Garanciális szabálynak minősül a Gt. 205. § (3) bekezdésében írt szabály, ugyanis ennek hiányában a beleegyezés megadása, megtagadása visszaélésszerűen lenne gyakorolható.
A Gt. 205. § (4) bekezdése szerint, ha az igazgatóság a részvényre vonatkozó átruházási szándék írásban történt bejelentésének kézhezvételétől számított harminc napon belül nem nyilatkozik, a beleegyezés megadottnak tekintendő. Ezen szabály szerint az igazgatóságnak 30 nap áll rendelkezésre arra, hogy a beleegyezést megadja vagy megtagadja, amennyiben a határidő eltelik, úgy a beleegyezés megadottnak tekintendő. A Gt. 205. § (4) bekezdésében rögzített "részvényre vonatkozó átruházási szándék" kitétel igen ügyetlen, ezért annak értelmezése alappal adott okot jogvitára.
Az EBH 2002/659. számú eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy az átruházási szándék valójában csupán a részvényét átruházni kívánó részvényes egyoldalú jognyilatkozata, vagyis a szerződést nem kell benyújtani az igazgatósághoz. A Legfelsőbb Bíróság ezt az érvelését még azzal egészítette ki, hogy az átruházási szándék bejelentésekor mindazon adatokat közölnie kell az érintett részvényesnek, amely alapján az igazgatóság dönthet a beleegyezés megadásáról, vagy megtagadásáról. Álláspontom szerint a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása téves, mivel figyelmen kívül hagyja a részvényátruházás sajátszerű jogi természetét.
A részvény, mint értékpapír átruházásához két jogügyletre van szükség:
a) az átruházási szerződés létrejöttére (megkötésére) és
b) a birtokátruházó ügyletre.
Az átruházás a dologi jogban szerzésmódot jelent, ami minden esetben jogcímet tételez fel. A tulajdonátruházás tehát kétféle jogügyletből áll: a tulajdonjog átruházására vonatkozó kötelezettségvállalásból, mint jogcímet teremtő kötelező ügyletből (szerződés) és a tulajdon átszállást eredményező átruházó (rendelkező) ügyletből. Ez a kettősség áll a részvényátruházásra is, vagyis a részvény átruházásnál is különbséget kell tenni a jogcímes ügylet (legtöbbször szerződés) érvényes létrejötte és a tulajdonátszállást eredményező forgatmány között. Az átruházás jogcíme tekintetében a részvényre nincs olyan különös jogszabályi rendelkezés, amely kivételt jelentene a dologátruházás - Ptk. 94. § (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó - szabályai alól. Maga a Legfelsőbb Bíróság ugyanígy foglalt állást a jelenleg is irányadónak tekintendő, a nyomdai úton elállított részvények átruházásáról szóló 1/2000. PJE számú jogegységi határozata indokolásának IV. pontjában. A dematerializált úton előállított részvény esetén a tulajdonátszállást eredményező átruházó ügylet (a birtokátruházó ügylet) a részvény megszerzőjének értékpapír számláján történő jóváírás. A "részvényátruházási szándék" tehát nem az egyik jogalany egyoldalú akarata, hanem a részvényátruházásban részt vevő két jogalany kölcsönös, egymással egybehangzó akaratnyilatkozata. Ezért szükséges és indokolt a részvénytársaság igazgatóságához (vagy más szervéhez) a felek által már megkötött írásbeli részvényátruházási szerződést benyújtani.
A fentiekben részletesen kifejtettek alapján megállapítható, hogy egységes szabályozás szükséges a két társasági típus zártkörű jellege folytán. Ugyanakkor a nyilvánosan működő részvénytársaság esetében fent kell tartani továbbra is a részvényátruházás, -átszállás korlátozásának, kizárásának tilalmát. Szükséges, hogy mind a korlátolt felelősségű társaság, mind a zártkörűen működő részvénytársaság esetén az átszállás a létesítő okiratban korlátozható vagy kizárható legyen.
Az átruházás korlátozását és kizárását illetően - meglátásom szerint - csak az egyik társasági formánál (inkább a korlátolt felelősségű társaságnál) kellene a megfelelő törvényi szabályzást végrehajtani, míg a másik társasági formánál (szerintem a zártkörűen működő részvénytársaságnál) csak egy utaló szabályt kellene beiktatni a normaszövegbe, a korlátolt felelősségű társaságnál írt szabályzásra visszautalva. Az üzletrész, a részvény átruházását a tagok (részvényesek) egymás közötti viszonyában és a tag (részvényes) - kívülálló viszonyában egységesen lehessen a létesítő okirat útján korlátozni, kizárni. Fent kell tartani az átruházás korlátozására, kizárásra vonatkozó diszpozitív szabályzást a tagok, részvényesek magánautonómiájának biztosítása érdekében, amellett, hogy az adásvétel jogcímén történő átruházás korlátozását továbbra is meg kell tiltani. A Gt. írja elő azt, hogy a létesítő okirat által tiltott jogcímen történő átruházás: semmis vagy hatálytalan. Az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés jogkövetkezményeként a relatív hatálytalanság fenntartandó. A keresetindítási határidőket törvényben (vagy a Gt.-ben vagy a Ptk.-ban) kell egységesen szabályozni.
A Gt. írja elő azt, hogy a társaság nevében az átruházáshoz való beleegyezés megadásának vagy megtagadásának a hatáskörét a létesítő okiratban kelljen szabályozni azzal, hogy a Gt.-ben meghatározott bármely társasági szervhez lehessen azt telepíteni. A törvényben kifejezetten rögzíteni kellene, hogy a beleegyezést megtagadó társasági határozattal szemben a Gt. 45. §-a szerinti per indítható. ■
Visszaugrás
