(A bírói ténymegállapítási folyamat természete
problematikájának utóéletéről)
A természetjog és a jogpozitivizmus kettőssége számomra ma már inkább teoretikus fejlődési sort, vitáinkban pedig még elfogadható közös nevezőhalmazt jelent, semmint viták alkalmas indítóját vagy válaszút elé állítóját. Következetességük ma már akár tévutakra is terelhetne, hiszen a maga részéről a természetjog szintén megtestesülésre tör, a jogpozitivizmus pedig a jogban általa természetszerű előfeltevésként vallott értéke(ke)t kodifikál - mai szemléletünkben viszont bármiféle jog már éppen nem kész adottságként, amiként nem is valamiféle dologiságban, hanem, mint megszakítatlanul alakuló folyamat, viszonyként és feladatbetöltésként, a maga eljárásszerűségében jelenik meg. E rendkívül tágas kérdéskör egy szerény szeleténél fogunk elidőzni a jelen okfejtésben, mindenekelőtt afelett tűnődve, vajon tudományfilozófiai megsejtéseink visszhangra lelnek-e a jogi elméletképzésben.
*
Az alcímként megjelölt könyvbe foglalt gondolati kísérlet első papírra vetésétől máig mintegy másfél évtized telt el - és, mint az ez idő szerinti újrakiadáskor esedékes számvetésből kiderül: anélkül, hogy az egyébként gyorsan reagáló, új kutatási topikákban saját erejét szívesen próbára tevő, sőt olykor napról napra is fürgén érdeklődést váltó nemzetközi irodalomban a tárgyról (miközben persze napvilágot láttak friss feldolgozások is) lényegbevágóan előrevivő meglátások születtek volna. Pedig másfél évtized az elméletfejlődésben nem feltétlenül csekély idő; határozottan nem az ország és egész közép- és kelet-európai térségünk történetében; s egyenesen forradalmi egy talán sokadrangú, mégis beszédes tekintetben: az írásművek létrehozatalának technológiájában. Hiszen folyamatosan az elérhető legfej-
- 231/232 -
lettebb készségekkel élve, míg - az idő múlásának súlyát érzékeltetve - diktafon közvetítésével vagy közvetlenül írógépen írhattam egyes fejezeteit a nyolcvanas évek közepén (s természetesen a kiadó is hagyományos újraszedéssel készítette elő nyomdai megjelenésre), angol változatán néhány év múltán az Egyesült Államokban már első saját számítógépes szövegszerkesztőm segítségével dolgozhattam (amit a kiadó még mindig a számítógépes nyomatból újraszedetve dolgoztatott fel) - immár a kilencvenes évek közepére hagyva szöveggenerálásnak és szövegkiadásnak egyazon technológiára hagyatkozó elektronikus folytonossága biztosítását.
Maga a mű[1] és angol változata[2] - a közvetlen előzményét képező néhány okfejtéssel[3] s néhány általánosító utógondolattal[4] együtt - a szokáso-
- 232/233 -
san elvárható helyet biztosította magának, mindenekelőtt a nemzetközi irodalomban: néhány recenzív kritikai számbavétel,[5] jónéhány érdemi feldolgozás saját okfejtésben továbbvivő reflexióval társultan[6] - s a karaván: a figyelemre e munkát is alig érdemesítő mainstream gondolkodás zavartalanul, makacsul saját bejárt csapásait tartva halad tovább.[7] Amint ez a korunknak emléket állító reprezentatív önvallomások sorából[8] is kiderül: a mai időket részben társadalomelméleti, szociologisztikus irányú igények és részben természetjogi, axiologikus megközelítések kétség kívül megerősödött jelenlétén túl változatlanul egy sajátos pozitivisztikus szemléletmód uralja. A szabálypozitivizmus, s kísérőjeként a logikai látásmód ugyan kényszerűen enged korábbi egyeduralmából, az viszont, ami ezt - akár a brit analitikában vagy ez utóbbi elvi kritikájában, akár az európai kontinentális dogmatika-rekonstrukciós munkálatokban, sőt akár a mindkettőt egyfajta egységbe ötvöző ún. institucionális jogelméletekben - felváltja, végső soron
- 233/234 -
nem egyéb, mint egy újfajta, pozíciójában s részben módszertanában is megújult elvi pozitivizmus. Márpedig különféle mai megvalósulásaiban ennek közös jegye ugyan, hogy a "honnan?" és "mi?" kérdését a "hová?" és "miként?" kérdésével váltja fel, ezen belül azonban immár nem a mindenkori megújulás és a kihívásokra válaszadás közegében is hagyományfolytonosságot és kulturális regenerációt biztosító emberi gyakorlatra, a humán praxisra - mint a társadalomontológia talán legbiztonságosabb, s magyarázó erőben is talán leginkább megbízható tényére és az abban meghatározó vagy befolyásoló szerephez jutó tényezőkre - koncentrál, hanem mindezeket egyfajta problémátlanul fogadott kulturális adottságként vitatatatlannak s változtatatlannak veszi, és csupán ezen belül s ebből kiindulva mutat hajlandóságot az elindulásra- azon pusztán szemiotikai és szemantikai határkőszerű jelek és jelzések, elvi pragmatikus igazolások és hermeneutikai folyamatok ismétlődésére, vagyis visszatérően zajló argumentációk leírására s ezáltal részbeni előrelátására, tehát javarészt fogadására és igazolására összpontosítva figyelmét, amik e kultúrában inherensen, benne egy kizárólagos right answer (vagy egyszerűen, egy jobb híján érvényesülő feasible answer) lehetőségeként, adott válaszhoz - mint ha nem is logikailag deduktive kényszerítően levezetettnek, de össz-egészében mégis gyakorlatilag alternatívátlanul indokolhatónak a megtalálásához és vállalásához - eljuttatnak.
Ez magyarázhatja csupán, hogy a mindeddig általam is feltétlen tisztelettel övezett jogi logika (és a mögötte mindmáig egyeduralkodóként felépült pozitivisztikus-analitikus jogelmélet) akkor, amikor jelenkori érveléselméleti, szemantikai, hermeneutikai kérdésfeltevésekkel már olyan módon szembesül, hogy eredményeiket többé nem szigetelheti el vagy választhatja külön saját rutinszerű válaszaitól, azzal a felkiáltással, hogy ezek csupán kiegészítő módszerekkel nyert további realizálások, puszta színesítők, amelyek mintegy esztétikailag teszik kerekebbé az eredményt - hiszen e hivatkozott kérdésfeltevések most már napról napra erősödően a jogi logika mindeddig kizárólagosként védettnek hitt saját terrénuma további oltalmazhatóságát úgyszólván egyenesen megkérdőjelezik, pontosan e több évszázados logikai építményt, és mindebben a jogászságnak kényelmet és gyakorlati felelőtlenséget, a társadalmi folyamatok és önnön tevékenységük gyakorlati következményei iránti (látszólag teljes, büntetlen, sőt, egyenesen a professzionalizmus ködébe emelt) közömbösséget biztosító mítoszát rendítve meg, s utalva immár e hagyományos jogászi világkép egészét is teoretikusan egyfajta komplementer, pusztán háttérként szolgáló szerepbe -, nos, ez esetben a joglogika egyetlen megmaradt lehetőségként szükségképpen támadásba
- 234/235 -
lendül. Konfrontálódik tehát, levetve egyben álarcát, amely mögül már egy Kelsentől is háromnegyed évszázada határozottan meghaladott és kifejezetten megtagadott - vagyis immár a klasszikus Tiszta Jogtan látásmódját[9] sem vállaló - archaikus (ámde ugyanakkor meglehetősen abszolutisztikus igényű) "realizmus" bukkan elő.
Nos, ez magyarázhatja csupán, hogy a bírói ténymegállapítási folyamat természetéről írott könyvemben megfogalmazott saját vagy mások műveiben rögzített egyéb kifejtések kapcsán az átlagos szakmai olvasó ugyan külön-külön érteni (vagy legalább valamelyest ismerősnek) vélheti az ezekben kifejeződő gondolkodási mód és rekonstrukciós folyamat egyes elemeit; mihelyt azonban ennek összetevői rendszerszerű következtetéssé s ennyiben (ellen)elméletté állnak össze, úgyszólván törvényszerűen (ma még) megborzad, majd talán vissza is riad a végeredménytől - az emberi gyakorlatnak a tapasztalatra, ennek folytonosságára, tehát a hagyományra s a megszakítatlan rekonvencionalizálásra hagyatkozástól mint kizárólagos társadalomontológiai fundamentumot képező alapténytől -, mivel valamiféle abszolútnak az önmagában is átélt nyilvánvalóságán, egy közvetlen és egyenes külső meghatározás bárminemű személyes belső (szakmai, erkölcsi, általában társadalmi) felelősséget kiváltó önmegnyugtató hatásán kívül -amivel mind ezidáig a jogász számára adottságként készen rendelkezésre álló norma- és tényvilág elképzelése kétség kívül szolgált - egyéb élhető (gondolható, ideologizálható) világrendet már nem tud magának elképzelni. Következésképpen és másodszor, ez magyarázhatja csupán, hogy az autopoiesis létszerű folyamatként történő (tehát társadalomontológiai leírásként s egyben részbeni magyarázatként szolgáló) elgondolása - éppen azért, mert külvilágunk tudomásulvétele (és alakítása) tényleges processzusa leírásával mint kizárólagosan rekonstruálható létezési lehetőséggel azt, amit önmagában ismeretelméletinek szoktunk tekinteni, egyszersmind lételméletivé (mert valóságos létszerű folyamatot megjelenítővé) avatja - sokak számára változatlanul érzékelhetetlen, érthetetlen, és éppen ezért teljességgel felfoghatatlan. Ilyen módon és harmadszor, ugyanezen okból s ugyanezen tekintetben e nyugalmában bolygathatatlan csöndes többség számára a nyers tényszerűség normává emelése irtózatával látszik hatni bármiféle olyan álláspont, amely a naiv realizmus kapcsán már többektől többször leírt[10] hagyományos fogódzók - végső soron az amerikai pszicho-
- 235/236 -
analitikus jogmegközelítés által klasszikusan megénekelt apakomplexum megengedése[11] - helyett végső elemzésben az emberi gyakorlatra, a mindennapi praxisban is minduntalan megnyilatkozó visszacsatolásra, és mindebben a tapasztalatra, vagyis a reflektált emberi gyakorlatban megmutatkozó ismétlődések, az emberi tanulófolyamatok egymásra következésében is folytonosan megerősödő - s ezzel végső fokon önmagát generáló - hagyományra hagyatkoznék.
*
A harmadik sienai Kelsen-szimpóziumon, 1991 májusában például az egész tanácskozás alaphangját megszabó előadásában korunk talán legismertebb jogi logikusa, Eugenio Bulygin tárgyunk kapcsán mindössze ennyit vélt kiolvashatni a kehem életműből: a jogi tények tetszőleges (tehát: önkényes) hatósági kreatúrák; ezeket a természeti tények merőben mesterséges (tehát voltaképpen fölösleges, csupán egy elméletileg lehetségessé tett bírói önkényt takaró) megkettőzéseként hozzák létre; ezért annyiban, amennyiben a hatósági döntés végleges, ezzel egyszersmind szükségképpen teoretikusan kikiáltják - úgymond, elidegenítve a jogot magunktól, a jogot létrehozó hivatalos jogalkotó általi személytelen, ám standardizáló meghatározástól - a bíró hivatalos tévedhetetlenséget is.
Fontosnak tartotta hát Bulygin kiemelni: "a tények azok, amik, és nem az, amit bírák vagy más hivatalnokok annak mondanak".[12] És figyelembe véve, hogy az eljárás célja nem más, mint "a tények megtalálása, ami bizonyos empirikus (ténybeli) mondatok igazságának a meghatározásában áll",[13] "semmiféle jogi gyilkosságot [legal murder] nem tételezhetünk (fel) a természetbeli gyilkosságon [natural murder] túl".[14] A végkövetkeztetés ezért ennyi lesz, és nem más: "Az igazság meghatározásának kudarca, amennyiben kivételes, úgy nem érvényteleníti a bírói döntést, amely jogszerűnek tekintett marad, és ilyen módon minden joghatását változatlanul létrehozza. Ez az az ár, amit a jog hajlandó fizetni a társadalom biztonságáért és békéjért; azért, hogy a társadalmi konfliktusokat adott időbeli ha-
- 236/237 -
tárokon belül rendezni ígéri. Ám az egész jogrendszer eltorzulna akkor, ha a bírók döntéseiket rendszeresen hamis tényállításokra alapoznák."[15,16]
Nos, rövid úton láthatjuk: ez a jelen értekezés s a benne foglalt gondolati rekonstrukció tükrében archaikusnak tetsző felfogás egy kizárólagosan abszolútként felfogott igazságfogalomra épít; a jogban a jog által zajló játék viszonylagos autonómiáját és rendszerfüggő (tehát a tételezett jogrendszertől és az adott társadalomban és kultúrájában hic et nunc érvényesülő jogi rendszertől egyaránt feltételezett, mégis jelenlévő s bizonyos határok között óhatatlanul megnyilvánuló) öntörvényűségét nem veszi tekintetbe; tényfogalma meglepő mértékben naturalisztikus-logikai, s ezért egy leegyszerűsítő naiv objektivizmusnak felel meg; nem látszik tudomást venni arról, hogy az a körülmény, hogy ,jogi tény" "bírói igazságáról" beszélünk, nem az eljárás eljárásszerűségének tett csupasz engedmény, hanem magának a jogi játéknak ontikus, tehát létszerűen fennálló eleme; nem számol azzal, hogy - épp a jogi játék elvi önvezéreltsége okán - a jogi és a valóságos gyakorlatban lehetségesen hivatkozott egyéb "igazságok" között szükségszerűen fennálló, a játék gyakorlati értelmességéhez mellőzhetetlen "tendenciális egység" magán a játékon belül biztosítandó és oldandó meg (nem lehet tehát e "tendenciális egység" a játék belső kritériuma és külső meghatározása egyszerre, avagy, másként kifejezve, a jogi megfelelését a társadalminak hasztalan lenne változatlanul pusztán teoretikus kritériumként tételeznünk, mert éppen ellenkezőleg: a létszerű működésről, mint a létezés mellőzhetetlen, ontikus jegyéről van szó, arról tehát, hogy csakis az a jog életképes, s ezért hosszabb távon kizárólag az a jog marad fenn, amely hatásgyakorlásában az egyébkénti társadalmi mozgásnak nagyban-egészében
- 237/238 -
megfelel); és végezetül, még Bulygin személyét tekintve is paradoxikus, hogy egy diktatórikus rendszer, a tábornokok kegyetlen argentinai uralmának élője és túlélője mennyire ártatlan, egyenesen hiszékeny, már-már jámborságában önazonosságát vesztő maradt: amennyire érzékenyen nyers, de szókimondóan önmagát megnevező a brutalitás embertelen megnyilatkozásai iránt, annyira védtelen egy egészében a hazugságra épülő, minden ízében fiktív, s intézményi-jogi formalizálással adekvát módon teoretikusan éppen ezért kezelhetetlen rendszerrel szemben. Akkoriban, amikor az argentin joglogikusokkal először érdemben eszmét cserélhettem,[17] bennük az a meggyőződés élt, hogy a tények és az igazság "logikája" a maga pártatlanságával, kikezdhetetlen mindenekfelettiségével végső soron erősebb az erőszak összes elképzelhető fegyverénél. Bennem viszont, éppen ellenkezőleg, szocializmusunk megélőjeként az a feladatvállalás munkált, hogy akkor, amikor formális intézményrendszerek vizsgálatába kezdünk, meg kell találnunk azt a perspektívát, amelyből szemlélve még egy akár esetleg minden ízében hazug önmeghatározás is a rendszer belső játékán belülre szorított egyébkénti tetszőlegesség része marad; következésképpen, nem rendelheti maga alá e rendszerek tényleges felépülésének és működésének teoretikus, tehát a megismerő fogalmi leképezés igazságát célul tűző leírását. Pontosabban szólva - filozófiailag általánosítva s egyszersmind politikailag konkretizálva - a szocializmus jogának és intézményrendszerei alapvető hazugságának megéléséből fakadó hosszú tapasztalat engem a jog leírásában általános módszertani törekvésként egy sajátos, az episztemológiai összetevőket és nézőpontot egyaránt az ontológiainak a részeként láttató lételméleti látásmód kialakítására indított. Ebből fakadt aztán évtizedek során valójában is követett szándékom, hogy a legyen és a lét közti megfelelésben minimumként megmutatkozó "tendenciális egység" határait az egymásra hatást gyakorlásban valóban létszerűen működő komplexumok és folyamatok viszonylagos totalitásaiban keressem, ezzel adva meg igazi súlyát és felelősségét a világgal való tevőleges foglalatoskodásainknak.[18]
- 238/239 -
Nem véletlen hát, hogy a vitában résztvevők többsége - azon túl, hogy Kelsen állásfoglalásaiból egy pusztán metaforikus értékű és jelentőségű szemléltetést véltek kiolvasni;[19] a bírói ténymegállapítás különösségét csupán valamiféle végül is elodázhatatlanul bekövetkező transzformatív értelmi ugrás (vagyis egy logizált levezetési-következési sorban a logikum megszakadása s besorozó akarati döntéssel helyettesítése) leplezésében látták;[20] s korlátozást csupán annak lehetetlenségében ismertek el, hogy "ismeretelméleti egységként" a hatósági jogalkalmazói döntés egészét az igaz vagy hamis kizárólagos kategóriapárjában, vagyis megismerő állításként kezeljék[21] - pusztán kórusként visszhangozva egyetlen szólamot zengett csupán; mindössze egy kisebb jelentőségű megállapításnak hagyva meg a lehetőséget, hogy némileg önállóan, kritikai éllel lépjen fel. Nos, ez utóbbi értelmében a belső bíráló számára bármiféle továbbgondolás kiindulópontjaként az alábbi felismerés szolgált: "Számos jelenség, amely egy questio facti megítélésében ténynek számít (vagy legalábbis ekként neveztetik), meggyőzően semmiképpen sem vezethető vissza empirikus adatokra."[22] Vagyis, amint ezt más oldalról közelítve már mások is kifejezték: szándékkifejezéseink, értékkel terhes fogalmaink, tapasztalati kijelentéseink [Erfahrungssätze, massime d'esperienza], induktív kapcsolatteremtéseink,[23] sőt intézményi megnyilatkozásaink is mind értékelően meghatározottak. Ezek számára nem marad más, mint egy "sensu stricto igazolás", s ezek esetében - mint köztudott - az igazságot vagy hamisságot bizonyító verifikációval szembesített jusztifikáció kizárólagos lehetősége annyit jelent csupán, hogy elfogadásukhoz az éppen adott környezetben, okból és értelemben elégséges okot találtak.[24]
- 239/240 -
Hadd próbáljam meg két szélső pólussal példázva érzékeltetni a szemléletbeli megújulási készség e tanácskozáson is megmutatkozó nagyfokú hiányát. Nos, egyfelől revíziós fogalmi rekonstrukciója szélsőséges tisztaságigényében Bulygin egyszerűen kijelentette: "Annak kérdése, hogy egy jogszabály alkotmányos-e, nem függ az Alkotmánybíróság esetleges megállapításaitól, sőt egy hatáskörrel nem rendelkező szervtől kibocsátott jogszabály még abban az esetben is alkotmányellenes marad, ha az Alkotmánybíróság történetesen ennek ellenkezőjét állapítaná meg. Az alkotmánybírósági ítélet kizárólag egy jogszabály alkalmazhatóságáról dönt. Amennyiben (tévesen) azt mondaná ki, hogy egy jogszabály alkotmányos, úgy ez a szabály valóban alkalmazható, noha tény szerint a rendszerben nem érvényes."[25] Másfelől pedig éppen az előbbi gondolat befejezéseként említett szerző, aki a tény konstruáltságát a mai mainstream irányzattal szemben felvállalta, már ebbéli szabadosságáért is mentegetőzni kényszerültnek érezhette magát, hiszen a következőképpen fogalmazott: "A racionalista előítélettel szemben érdemes hangsúlyoznunk, hogy amennyiben a hagyományos ismeretelméleti fogalmaknak és/vagy logikai eszközöknek a jogi gyakorlatban történő széles körű és gyakran kritikátlan használatával szembefordulva érvelünk, úgy ez korántsem jelenti feltétlenül a jogász-hivatalnokok ténykedését illető racionális kontroll követelményének feladását. Mert annak érdekében, hogy hatékony lehessen, az ésszerű ellenőrzésnek szembe kell néznie a felbukkanó nehézségekkel, ám reális hozadékuk tudomásul vagy figyelembe nem vétele e nehézségek megoldását éppen nem segítheti."[26] Nos, olybá tetszik, mintha hirtelen másfél évszázadot ugrottunk volna vissza, a szabadjogi mozgalom zászlóbontása előtti korba, amikor az exegéták a juriszprudenciától nem zavartatva még nyugodtan a kodifikált jogba merevült joggyakorlat állandóságáról, a pusztán kodificiós jogmeghatározás üdvözítően átlátható és uralható rendjéről szőhettek álmaikat.
Nézzük hát ismételten meg: mi is a tény? Nos, a tudományos pozitivizmus két évszázados klasszikus öröksége - amint az alapító atya kifejezte: "Csak a tényekre kell ügyelnünk, hiszen ezek azok, amik nem függenek a
- 240/241 -
megfigyelő személyétől!"[27] - rendíthetetlen makacssággal (olykor esetleg különféle reminiszcenciák formájában, de változatlanul nem vetve számot a teoretikus megismerésnek is az általános emberi gyakorlatba ágyazódó mesterséges konstrukcióképző szerepével[28]) tovább él. Még egy - kritikusai szerint úttörő - jogrekonstrukciós kísérlet is így vall: "A tények [...] elsőként szükségképpen »formattálandók« [...], mégpedig egy olyan intézményrendszeren keresztül, amely e formattálási folyamat kiindulópontját képezi."[29] Eszerint tehát úgy kellene hinnünk, hogy a tények eleve adottak - pontosan úgy, ahogyan anyagi világunkban a dolgok és az események; jogászként adódik ezekkel csupán külön feladatunk, nevezetesen az, hogy ezeket a jogba a jog nyelvén átírjuk.
Egy hazai monografikus feldolgozás - talán annak hangsúlyozása kényszerétől vezettetve, hogy saját hallgatósága számára meggyőzően a tényt a dologtól mint "konstruáltat" a talán "önmagában adottól" csupán megkülönböztesse - további ponton ad leegyszerűsítésre (vagy legalábbis ekként félreérthetőségre) okot. Eszerint "[a] dolog »ahogy van« és a tény »ahogy megállapítjuk« közötti különbség kétségtelenül az emberi közreműködésből fakad. [...] A tényben a dolgon kívül ennek a dolognak az értelme vagy az annak tulajdonított értelem is jelen van. [...] [Mert] egy dolog »léte« önmagában még kevés ahhoz, hogy ténnyé válhasson [...]. Ha az értelmezés a szöveg átírása, akkor a tény megállapítása a múlt átírása a
- 241/242 -
jelenben, a jövő szempontjából."[30] Noha a fenti gondolatok szerzője itt kétségkívül kifejezetten nem állítja, ám szövegkörnyezetében az idézeten túl is végig dolog és tény párhuzamosságát sugallja; azt tehát, hogy ekvivalens tartományokról van szó: nem más a tény, mint emberi értelemmel felruházott dolog. Pontosabban kifejezve, azt sugallja ez, hogy adott tény adott dologból "lesz" az ember közreműködése nyomán, másik dologból egy másik tény, egy harmadikból harmadik, és így tovább. A fogalmi terjedelem (az, amit dologként és tényként fogalmiasítunk) így e gondolat jegyében egybeesik, s csupán a fogalmi tartalom (az, amit e dologban és tényben látunk) lesz gazdagabb az A(d), B(d), C(d) ... X(d) dolognak az A(t), B(t), C(t) ... X(t) tényként való kifejezése során, hiszen eközben - folytatjuk tovább e rekonstrukciót már mi - a dolgok egyfajta magában- és magáértvaló létből számunkra valóvá tétetnek a nékik tulajdonított emberi (többlet)értelem hozzáadása, rájuk tapasztása, értelmük feldúsítása által. Hadd utaljak itt ismételten arra, hogy a fentiekkel szemben saját munkámban én mindvégig a totális összefüggés és végtelensége kozmoszából történő emberi kiválasztást mint mesterséges, ám praxisban és praxis-érdekből született meghatározást kíséreltem meg bizonyítani,[31] amiben a tényként megállapított dolog- vagy esemény-konfiguráció éppen az adott paradigmatikus kultúrában és praxis-érdektől irányítottan választ ki, határol el és rendez adott halmazba a tagolatlan összességből pontosan ezért és ekként kivá-
- 242/243 -
lasztott-megnevezett elemeket és összefüggéseket ezen önmagában mélységében végtelen kozmoszból.[32]
Nos, anélkül, hogy az általam korábban már kifejtettek további ismétlésébe bocsátkoznánk, talán mégis pontosabbnak (s tömörségében is lényegre tapintóbbnak) tetszik a régi, látszatra szerény, majdnem igénytelen megállapítás, miszerint "a »tények« csupán gondolati konstrukciók".[33]
*
Mindazonáltal a tények mint ilyenek mégsem egyszerű állítottságukban jelennek a jogban meg. A jelen munkát kritikailag szemléző egyik recenzióban olvasható - egyfajta továbbgondolt summázatként - ez: ,A relevancy kritériumai képezik tehát azt a szűrőt, amelyen keresztül a jogon kívüli beléphet a jog saját területére. Az eljárás színpadán nincs így helye »leíró tényeknek« vagy - pontosabb kifejezésben - »egzisztenciális állításoknak«. Az eljárás nem egy hozzá közelítőt visszatükröző tükör, hanem nyelvi játék, és annak is olyan, amelyik metabolizálja [azaz: saját lényegéből merítve átalakítja - V. Cs.] a hozzá bevezetett jeleket. Következésképpen speech actjei kettősségén keresztül a jog nyelve hozza létre saját valóságát a jogban követett gyakorlati céloknak megfelelően."[34]
Mindez a maga oldaláról ismételten fölveti a ténykérdés és jogkérdés kettősségének kérdését. Első lépésben a nemzetközi irodalomban máris csodálkozást keltő, meghökkentően újhatású megállapítással találkozhatunk. Eszerint: "Noha a jogi diskurzus mindegyik eleme bizonyos tényeket »nyersekként« kíván láttatni, közelebbi vizsgálódás során kiderül, hogy e tények valóságos nyerseségét maga a jogi diskurzus vagy annak narratívája intéz-
- 243/244 -
ményesíti."[35] Vagyis a kifejezésbeli paradoxon mögött nem egyszerűen arról van szó (mint ahogyan saját kifejtéseimben akkoriban több helyütt hangsúlyoztam), hogy a nyers tények köre a társadalmiasodás előrehaladtával rendkívülien leszűkül, hanem annak analitikusan jogosult, bár első hallásra merész következtetéséről, hogy voltaképpen s esetleg soha nem is létezett ilyen: csupán az intézményesedés, a maga előrehaladásával tételez ilyent - analitikus érdekből, a maga ellenpontjaként. Mindenesetre egy ilyen kiindulópontból már el kell érkeznünk annak további paradox kinyilvánításához, hogy végső soron "a »nyers tények« azok, amik problematikusak, és nem az »intézményiek«",[36] hiszen a tények és gyakorlati megfontolások, a normák és értékelések egy síkjaikban egymásba folyó, majd átfolyó, s kölcsönösen egymásba hatoló Moebius-szalagként fonják egymást körül,[37] és ebben a komplexumban annak kérdése, hogy voltaképpen melyik melyik, és mégis micsoda az, amelyik ezek valamelyike, "ama költészettől függ, amellyel körülvesszük".[38]
Nos, tovább szemlézve az újabb irodalmat, van szerző, aki a premisszák kialakításában eleve benne rejlő döntés mozzanatát módszertanilag fogalmazza meg, új hangsúlyával egyenesen kinyilvánítván: a bíró önmagában minden esélyt nyíltan mérlegel, vagyis majdani végső döntése érdeméhez pusztán járulékos logikai eszközökként rendeli hozzá a maga tény- és jogtételezéseit, és nem megfordítva. Eszerint "a premisszák kiválasztása minden esetben vitát feltételez, melynek során semmiféle premisszát nem fogadnak el az ellentétes premissza egyidejű [nyilvánvalóan: gondolati - V. Cs.] tételezése nélkül - olyan módon, hogy következtetéshez is csak azután érkeznek el, hogy már az elgondolttal ellentétes következtetést is mérlegelték,
- 244/245 -
s a két lehetséges következtetési sor között a választást megejtették."[39] Szigorú olvasatban nem több ez, mint amit magunk ugyanazon ténylegesen zajló folyamat két lehetséges rekonstrukciójaként a döntés és az igazolás logikája különbségeként megállapítottunk: egyfelől a problémamegoldás, a konfliktusfeloldás ténylegessége, amelyre - másfelől - annak érdekében, hogy a rendszerbe behozatalának egyedi aktusa védhetővé, s ezzel a mindenkori folyamat-egészben megerősítetté s ezzel véglegessé váljék, ráépül a mindenkori gyakorlat igényei szerint diktált s logizáló formákkal bizonyított következés. És mégis, mindazonáltal egyszersmind több ez, mint amit magunk korábban sugalltunk, mert analitikusan, viszonylagosan elkülönülő tevékenységformákkal is szemlélteti a kettősség tényét.
Ez pedig már valóban magyarázni látszik azt az évtizedekkel ezelőtti - s az idézett könyvemben is ismertetett - törekvést, hogy sajátos jogi logikaként egyesek éppen a választás logikáját javasolják,[40] hiszen ez még a retorika hagyományában is jártas tudós művelői szerint visszautal Yves de Chartres hajdani kísérletére, az ordo iudiciarius doktrínájára, amelyben a tény bizony - állítólag - már eleve a jogi hermeneutika, azaz a meggyőzés folyamatában szervesülő közösségi érvelés része volt.[41]
*
Tény a jogban? Jog a tényben? Egy egység viszonylagos halmazaiként minden mindenben?
Elválaszthatatlanságuk immár úgyszólván közhelyszerű igazság. Korántsem mondunk hát újat annak ismételt rögzítésével, hogy "bizonyos tényeknek relevanciájukra vagy irrelevanciájukra hivatkozó bevonása vagy kizárása eltérő jogszabályok alkalmazásához, illetve azonos szabályok eltérő értelmezéséhez vezethet. Avagy, megfordítva: eltérő jogszabályok a tényeknek mint relevánsaknak vagy irrelevánsaknak eltérő osztályozásaihoz vezethet-
- 245/246 -
nek."[42] Márpedig "[a]mikor bármely kérdéses eset felvetődik, [a normatív terminusként - V. Cs.] adott szó referenciakörébe vonását vagy kizárását nem az egyébkénti nyelvhasználat fogja megszabni. Az inclusio vagy exclusio kérdésében más dolgok figyelembevétele lesz majd döntő."[43,44]
Egy közelmúltbéli angol bírói döntésben olvashatjuk: "Kötelező precedenst az eset ratio decidendije képez, amit azonban úgyszólván mindig kizárólag csupán az eset materiális tényeinek elemzésével állapíthatunk meg. Vagyis [az eset normájának megállapításához - V. Cs.] azon tényeket kell általában megvizsgálnunk, amiket maga az eset bírósága kezelt kifejezetten vagy hallgatólag materiálisként."[45] Ezzel egyidejű igazság azonban, miszerint: "Logikai értelemben egy adott döntésből annyiféle általános tételre következtethetünk, amennyi ténykombináció-lehetőséget abban megkülönböztethetünk. Ám a tényekkel bíbelődve lehetetlen logikailag megmondanunk, hogy a ratio decidencia alapjaként melyiket is kell ezek közül vennünk."[46] Ha jól meggondoljuk, ettől alig különbözik annak a másik oldalról kiinduló megállapítása, hogy "a szabály csupán azért lehet elvont és általános, mert az általa szabályozni szándékolt tények közös típusra visszavezethetők".[47]
- 246/247 -
Az összetettség és benne az egység belátása pedig immár minden egyéb filozófiai igénybejelentéstől függetlenül, tisztán egy ismeretelméleti-módszertani tisztázás eredményeként is szükségképpen megjeleníti a mindenkori egész szemléletét - ha nem másként, úgy a struktúra mint totalitásképző (újra)felfedezéseként.[48] Mert - idézik figyelmünkbe általános tudomány-metodológiai üzenetként - "Hamis lenne azt hinnünk, hogy az ismeretelméleti megközelítés minden területen szükségképpen egyetlen alternatívába torkollik: vagy a totalitásoknak strukturális törvényeikkel együttes elismerésére, vagy pedig az elemek atomisztikus szerveződésére [...]. Hiszen fennáll egy harmadik lehetőség is az atomisztikus csoportokon s a növekvő totalitásokon túl, és ez az operatív strukturalizmus. Itt már eleve viszonyok elfogadására építünk: nem az elem, de nem is az egész számít ilyenként, hanem az elemek közti viszonyok - avagy, más szavakkal kifejezve: az eljárások és szerveződési folyamatok (attól függően, hogy tudatos műveletekről vagy objektív valóságrészekről van-e szó); s a mindenkori egész pontosan azon viszonyok vagy szerveződések eredménye lesz, amelyek törvényei nem mások, mint maga a rendszer törvényei."[49] Úgy tetszik, szaktudományi háttere ellenére is halovány, utólag születetten is előképszerű - ám óhatatlanul kései megfogalmazása ellenére is nemcsak kidolgozatlan, de egyenesen primitivizáló - utó-megsejtése ez Lukács György már évtizedekkel korábban hegeli nyomdokokon kimunkált és posztumusz nemzetközileg is ismertté lett totalitásszemléletének. Lukács (és Heideggerhez, Husserlhez s további kortársaihoz fűződő polemikus viszonya) esetében ti. világos, hogy - korszerű ontológiai megfogalmazásban - csakis (viszonylagos és egymással kölcsönhatásban kölcsönösen egymást érvényesítő) totalitások állanak fenn, és kizárólag ezek mozgásában tárulkoznak fel mind az elemibb összetevők, mind pedig a kölcsönös (egymásrahatásban megmutatkozó) mozgások törvényszerűségei. Dinamikus, aktív oldalak tárulkoznak hát fel a cselekvésre is kész megismerő előtt, amikben alakul - s amelyekből látható - az, hogy mi, és mivé, és miként formálódik. Ha tehát némi szarkazmussal ennyit mondunk csupán: "Minden hat mindenre, és megfordítva egyaránt!"[50] - úgy éppenséggel nem túlozunk, legfeljebb az igazi
- 247/248 -
lényegről hallgatunk. Eszerint pedig mást vagy másként ugyan aligha mondhatunk, ám - tudnunk kell - létünk drámaiságát pontosan az adja, hogy mégis e megszakítatlanul és részekre szabdalhatatlanul egységes összmozgásból kell magának a létnek egyes "darabjait" s ezek jellegzetes "mozgását" kiolvasnunk.
Ami pedig végezetül a végeredményként megszülető bírói döntés tényoldala következését és törvényszerűségét illeti, a kritériumok - amik bizonyára azért fellelhetők - a fogalmiasíthatónak formalizálhatóságán bizonnyal messze túl vannak. S ami a megismerő rekonstruktív értelem számára mégis megfogható bennük, az nem a hivatalos jog követelményrendszeréből, hanem éppen mindezeknek mindennapiságunkba történő - bár hivatalosan soha ki nem mondott - visszaágyazottságukból adódik. Abból hát, ami összegészként mindebből akár legelvibb magatartásunk nyomán is gyakorlatunkban visszatérően, jellegzetesen előáll. Egyetlen egy - figyelemreméltóan határozott, egyértelmű és jelentőségteljes - példa és megnyilatkozás tükrében kijelentve: ,A ma általános szabad bizonyítási rendszerben - amint erre kiváló magyar monográfus-társam érzékeny összefoglalója következtet - bizonyítékként minden felhasználható, ami alkalmas lehet a bírói meggyőződés kialakításán keresztül a tényállás megállapítására. Nem áll tehát rendelkezésre semmilyen egyértelmű támpont e mérlegelést illetően [...]. A bizonyítási eszközök egyrészt önmagukban (a narratív hihetőségük vagy »életszerűségük« vagy valószínűségük alapján), másrészt egymáshoz képest (a koherenciájuk vagy inkoherenciájuk alapján) lehetnek alkalmasak a tényállás megállapítására."[51]
Azaz: vagy így, vagy úgy, vagy valamiképpen végső soron akármi másként. A diszciplináltság, racionalizáltság, előreláthatóság, személytelenség - avagy, röviden: a normatív irányíthatóság - jegyében a társadalom először megköti saját kezét, hogy mérhessen és szelektálhasson; majd mérése és szelektálása aktusainak az alakulásával hallgatólagosan elismeri, hogy meghatározást aligha ígérhetett, legfeljebb befolyásolt s a keresztbe történő
- 248/249 -
hivatkozások többszörös ellenőrzése (a jogi folyamatban a jogerő elnyeréséig tartó fellebbvitel) véges eszközeivel tényleg alakított, és átmenetileg, adott időmetszetekben valóban bizonyos irányokban egyfajta folytonosságot felmutató gyakorlatot.
*
Paradoxikus módon az utóbbi évtized irodalmában egyetlen mű kísérelte meg csupán, hogy - ez esetben történetesen a brit-amerikai ún. kritikai jogi tanulmányok keretében, az elidegenedés s a hamis tudat marxi értelemben vett ideologikus formáinak fenomenologikus elemzéséből kiindulóan[52] - megkísérelje tény- és jogvilágunk gondolati (újra)felépítését.
Néhány meghökkentően kemény megfogalmazása mégis számottevően rokon felismerésekről tanúskodik. ,A modern állam jogi diskurzusában - írja például a számunkra, saját problematikánk szemszögéből legérzékenyebb helyeken - az egyén konkrét tapasztalatait pontosan e tapasztalat elrejtése árán ismerik el. Mert a jogi diskurzust azok számára tartják fenn, akik ennek sajátos szótárát [...] ismerik [...]. Így a be nem avatottaktól [non-knower] az életükben elszenvedett sérelmet olyan jelek segítségével reprezentálják, amiket csak a beavatott [knower], vagyis az azon hivatáshoz tartozó ért, amelyik gondosan kiszűri, hogy kik is ismerhetik meg a jog jeleit. [...] Az a jel, amelyik a »tény« elfogadott doktrínáját képviseli, »mágikussá« válik egy ilyen rendszerben, miközben a be nem avatottnak mindez aligha jelent bármit is, hiszen e jeleket szokásosan úgy mutatják be, hogy eközben a beavatott aktív szerepe a megismerő tárgy konstruálásában rejtve marad."[53] Röviden tehát: jelenkorunk jogát úgy jelenítik meg, mint ami "egy önhordozó géphez hasonlatos", és csakis azért, hogy "a jogi diskurzust [...] áthathassa az a hiedelem, miszerint a jog szereplőit az általuk aktivált tények és szövegek kényszerítik".[54] Mind eközben pedig tudhatnók, hogy a jog éppen nem más, mint jogi szocializáció puszta terméke, amit ugyanakkor eldologiasodott hatalomként vetítenek ki.[55] "Annak objektivitása
- 249/250 -
ezért, amit »az eset tényeinek és körülményeinek« szoktunk mondani, szükségképpen összeomlik, mert saját értelmezésével pontosan a professzionális beavatott hozza létre ezt a metafizikus rendet [...]. Így végülis az, amit a beavatott még a saját tapasztalatától is függetlenedett objektivumnak tekint, voltaképpen nem más, mint amit egykor Husserl »a beavatottnak jelentést tulajdonító aktusa objektív korrelátuma« névvel illetett."[56]
*
E pontnál pedig eltűnődhetünk: vajon - akár a mi esetünkben is - hol és mikor indultak el voltaképpen új gondolatok?[57] S miután korábbi kiin-
- 250/251 -
dulópontjainkhoz feltehetően hamarosan újból és újból szükségképpen visszaérkezünk, tűnődésünket további összefüggések feltárása reményében akár rögvest újra is kezdhetjük.[58]
* * *
Debates revolving around the topic of The Judicial Establishment of Facts
by Csaba Varga
Development of legal thinking for about fifteen years since the publication of the author's Theory of Judicial Process is surveyed in order to assess how much - if at all the treatment of the topic has in the meantime progressed. According to his findings, it is mostly legal logic and general approaches to law that withstand to any theoretical renewal, sometimes rejecting century old propositions (exemplified by the Austrian Karl Georg Wurzel) by drawing back to positions preceding even stands
- 251/252 -
characteristic of the once-time breakthrough by Kelsen's Pure Theory of Law. The recognition that in one or another way, on the final account in any way the judge will take his decision, is usually not realized. Nor is the outcome according to which in the name of discipline, rationality, foreseeability, impersonality-thatis, normative guidance-society has to bind its own functioning for being able to measure and select; then, realizing the variety its acts of measurement and selection take, it will accept tacitly to have never been in a position to offer genuine determination by definitions, instead of sheerly ideologizing upon human practice, continuous in given directions, as actually shaped by cross references to facts and norms and their multiple control by a hierarchy of consecutive decisions taken so long as legal force is eventually reached. The reviewer Vogliotti, the methodological author Szabó and the phenomenological monographer Conklin have until now come closest to concluding and progressing within the range of a comparable understanding.■
- 252 -
JEGYZETEK
[1] A szerzőtől: A bírói ténymegállapítási folyamat természete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. Előtanulmányokként lásd még a szerzőtől: A bírói ténymegállapítás imputatív jellege. Állam- és Jogtudomány, XXXI (1989) 3. 30-93.; Tény és proceduralitás a bírói ténymegállapításban. Állam- és Jogtudomány, XXXI (1989) 2. 496-543.; A bírói ténymegállapítási folyamat természete Jogtudományi Közlöny, XLIV (1989) 4. 191-197.; A jogalkalmazás kutatásának szemléleti kerete - ma. Magyarjog, 38 (1991) 2. 65-71. és Jogtudományi Közlöny, 47 (1992) 9. 389-394.
[2] A szerzőtől: Theory of the Judicial Process. The Establishment of Facts. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995. Előtanulmányokként lásd még a szerzőtől: The Fact and its Approach in Philosophy and in Law. In: Law and Semiotics 3. Ed.: R. Kevelson. Plenum Press, New York-London, 1989. 357-382.; Changing of Paradigms in the Understanding of Judicial Process. Rechtstheorie, 26 (1995) 3. 1-10.; The Judicial Process: A Contribution to its Philosophical Understanding. Acta Juridica Hungarica, 36 (1994) 3-4. 145-164. és In: Sources of Law and Legislation. Proceedings of the 17th World Congress of the International Association for Philosophy of Law and Social Philosophy [Bologna, June 16-21, 1995], Vol. III. Ed.: E. Attwooll-P. Comanducci. Steiner, Stuttgart, 1998. 206-219. [Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie-Beiheft 69]; The Non-cognitive Character of the Judicial Establishment of Facts. Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae 32 (1990) 3-4. 247-261. és In: Praktische Vernunft und Rechtsanwendung / Legal System and Practical Reason. XV. Weltkongress der Internationalen Vereinigung für Rechts - und Sozialphilosophie [Göttingen, 18. bis 24. August 1991] 4. Band. Ed.: H.J. Koch-U. Neumann. Steiner, Stuttgart, 1993. 230-239. [ARSP-Beiheft 53]; The Mental Transformation of Facts into a Case. Archiv fúr Rechts- und Sozialphilosophie, LXXVII (1991) 1. 59-68.; Descriptivity, Normativity, and Ascriptivity: A Contribution to the Subsumption/Subordination Debate. In: Theoretische Grundlagen der Rechtspolitik. Ungarisch-österreichisches Symposium der Internationalen Vereinigung für Rechts- und Sozialphilosophie 1990. Hrsg.: P. Koller-Cs. Varga-O. Weinberger. Steiner, Stuttgart, 1992. 162-172. [ARSP Beiheft 54]; The Judicial Establishment of Facts and its Procedurality. In: Sprache, Performanz und Ontologie des Rechts. Festgabe für Kazimierz Opalek zum 75. Geburtstag. Ed.: W. Krawietz-J. Wróblewski. Duncker & Humblot, Berlin, 1993. 245-258.; On Judicial Ascertainment of Facts. Ratio Juris, 4 (1991) 1. 61-71. és La nature de l'établissement judiciaire des faits. Archives de Philosophie du Droit AO. Sirey, Paris, 1996. 396-409.
[3] Az angol kiadásban függelékbe került még két közvetlen előzmény - Kelsen jogalkalmazástana (fejlődés, többértelműségek, megoldatlanságok). Állam- és Jogtudomány, XXIX (1986) 4. 569-591. és Autopoiesis és a jog jogalkalmazói-gyakorlati újratermelése. Jogtudományi Közlöny, XLIII (1988) 5. 264-268. - angol változata.
[4] A szerzőtől: A jogi normaalkalmazás természete (Tudomány- és nyelvfilozófiai megfontolások). Állam- és Jogtudomány, XXXIII (1992) 1-4. 55-92. és A bírói folyamat természetének kutatása. Jogtudományi Közlöny, XLIX (1994) 11-12. 459-464., valamint- az összegzés értelmében - Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról. EtoPrint, Budapest, 1996; 1997. [Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae, Budapest, II Dissertationes 1], ill. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 1998 [reprint Osiris, Budapest, 1999; 2000]) [Osiris Könyvtár: Jog].
[5] Vö. pl. DUMOULIN, L. in: Droit et Société [Paris] (1997), No. 35, 225-228. (aki így jellemez: " a jogfilozófia, a tudományfilozófia és a nyelvfilozófia keresztútján [...] ambíciója [...] ha nem is egy befejezettjogelmélet közreadása, de legalább alapjainak lerakása olyan dicső elődök nyomán, mint Hans Kelsen, Niklas Luhmann, Lukács György, vagy John Rawls", 225.) és VOGLIOTTI, M. in: Revue Interdisciplinaire d'Etudes Juridiques [Bruxelles] (1997), No. 38. 235-237. (aki "megtermékenyítő interdiszciplináris megközelítés" gyanánt értékeli, 235.).
[6] Pl. MAZZARESE, T.: Cognition and Legal Decisions: Remarks on Bulygin's View. In: Cognition and Interpretation of Law. Ed.: L. Gianformaggio-S. L. Paulson. Giappichelli, Torino, 1995. 155-175. [Analisi e Diritto 18]; SZABÓ M.: A dogmatika előkérdéseiről. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1996. X. fej.: Tény-alap, 223-244. [Prudentia Iuris 6] ; VOGLIOTTI, M.: La bande de Möbius: un modèle pour penser les rapports entre le fait et le droit. Revue Interdisciplinaire d'Études Juridiques (1997), N No. 38. 103-172.
[7] Pl. ATIAS, Ch.: Science des légistes - Savoir des juristes. Presses Universitaires d'Aix-Marseille, Aix-Marseille, 1991. - egyebek közt egy Épistémologie juridique. Presses Universitaires de France, Paris, 1985. [Collection Droit fondamental: Droit politique et théorique] ünnepelt szerzője - teljes fejezetet (31-82.) látszik szentelni a ténynek, de itt sem szól egyetlen szót sem róla!
[8] Lásd pl. The Law in Philosophical Perspectives. My Philosophy of Law. Ed.: L. J. Wintgens. Kluwer, Dordrecht-Boston-London, 1999. [Law and Philosophy Library 41].
[9] KELSEN, H.: Reine Rechtslehre. Einleitung in die rechtswissenschaftliche Problematik. Deuticke, Leipzig-Wien, 1934.
[10] Vö. a szerzőtől: Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról, i. m. 4. fej., különösen 4.2.2. pont.
[11] FRANK, J.: Law and the Modern Mind. [1930] Dobleday, Garden City, 1963.
[12] BULYGIN, E.: Cognition and Interpretation of Law. In: Cognition and Interpretation of Law. i. m. 12-35., különösen 22.
[13] Uo. 21.
[14] Uo. 20.
[15] Uo. 22.
[16] Elszomorító, hogy mennyire doktriner e logikai magaslatról egyetemes üzenetűnek remélt vélekedés még az olyan tankönyvekben hagyományosuk gyakorlatias állásfoglalásokkal szemben is, mint például: "Minősíteni annyi, mint egymáshoz tartozás kapcsolatát megállapítani egy ténybeli helyzet s egy, a jogszabály hipotézisében megjelölt szituáció-típus [Tatbestandmerkmale] között. Ám tévedés lenne azt gondolnunk, hogy a konkrét és absztrakt közti átmenetről van itt szó. Hiszen ez esetben logikailag lehetetlen vállalkozás lenne az egész művelet. Valójában az életbeli helyzetet, az állítólagos konkrétot csak azután minősítik, hogy előbb valamiféle olyan gondolati hálókból álló rendszerre [système de lignes] visszavezették, ami semmivel sem kevésbé fogalmi, tehát absztrakt, mint maga a szabálybeli hipotézis. [...] Alihoz, hogy a minősítést kimondó ítélet a meg nem felelés logikai hibáját elkerülje, szükséges, hogy az ítélet pontos adekvációt állapítson meg az életbeli helyzet - mint alany - és a kérdéses szabályhipotézis - mint állítmány - között. [...] Alihoz pedig, hogy e két fogalmi együttes egymást kellően fedhesse [...], az szükséges - ugyanúgy, mint amikor egy ruhát vagy szőnyeget adott fazonra igazítunk-, hogy egyszer az egyik, másszor a másik végéről valamennyit levagdossunk." RIGAUX, F.: La loi des juges. Odile Jacob, Paris, 1997., különösen 51.
[17] Ez a találkozás Bulygin és Carlos E. Alchurrón professzorokkal 1983-ban Finnországban, Turku városában történt. Vö. a szerzőtől in.: Útkeresés. Kísérletek- kéziratban. Szent István Társulat, Budapest, megjelenés alatt [Jogfilozófiák].
[18] Vö. a szerzőtől - immár kifejezetten a szocializmus jogának jogszerűsége s ugyanakkor az elméleti kritériumszabás lehetőségei felől vitatva - Mi kell a joghoz? Valóság, XXXII (1989) 3. 1-17., - elméleti előzményként, egyszersmind filozófiai alapként pedig - A jog helye Lukács György világképében. Magvető, Budapest, 1981. [Gyorsuló Idő].
[19] CELANO, B.:Judicial Decision and Truth: Some Remarks. In: Cognition and Interpretation of Law. i. m. 141-153., különösen 144.
[20] "A normatív jelentés biztosítása csupán jogászi ténnyé »alakítja« és fordítja át azt, amit előzetesen a kausale Deutung nyelvén fejeztek ki." TRIOLO, L.: Normative Interpretation and the Doctrine of the Ascertainment of Fact: Reflections on Kelsen's View. In: Cognition and Interpretation of Law. i. m. 177-201., különösen 187.
[21] VIOLA, F.: Judicial Truth: The Conception of Truth in Judicial Decision. In: Cognition and Interpretation of Law. i. m. 203-216., különösen 203.
[22] MAZZARESE: i. m. 162.
[23] "Amikor egy tényből induktíve egy másik tényt próbál létrehozni, a bíró gyakran használ olyan közvélekedést tükröző általános fogalmakat, amik lehetségesen értékelő terminusokban vannak kifejezve." TARUFFO, M.: Value Judgments in the Judgment of Fact. Archivum Iuridicum Cracoviense 18 (1985) 45-57., különösen 47.
[24] WRÓBLEWSKI, J.: Verification and Justification in Legal Sciences. In: Argumentation und Hermeneutik in der Jurisprudenz. Hrsg.: W. Krawietz-K. Opalek-A. Peczenik-A. Schramm. Duncker & Humblot, Berlin, 1979. 195-213., különösen 200., id. MAZZARESE: i. m. 166. Jellegzetes mindezekkel szemben az argentin logikus kifejezett álláspontja: "A bírói döntés a jog szerint akkor igazolható, ha logikailag következik a jogi normákból s az eset-leírásból." BULYGIN: Cognition and Interpretation of Law. i. m. 25.
[25] BULYGIN, E.: Algunas consideraciones acerca de los sistema jurídicos. Doxa [Alicante] 9 (1991) 257-279., különösen 267.
[26] MAZZARESE: i. m. 165. o. 28. jegyzet
[27] COMTE, A.: Cours de philosophie positive I-VI [1830-1842]. Vrin, Paris, 1974. 31.
[28] Néhány további állásfoglalás szerint "Megfigyeléssel nem »bírunk« úgy, mintahogyan érzéki tapasztalattal »bírhatunk«; megfigyelést legfeljebb »teszünk«. [We do not 'have' an observation (as we may 'have' a sense-experience) but we 'make' an observation.]" POPPER, K. R.: Objective Knowledge An Evolutionary Approach. Clarendon Press, Oxford, 1972. 342. "Lehetetlenség bármiről is a teljes igazságot megismernünk [...:] a megismerés mindig különös kiválasztott összefüggésben történik." JACKSON, J.: The Concept of Fact. In: The Jurisprudence of Orthodoxy. Queen's University Essays on H. L. A. Hart. Ed.: P. Laith-P. Ingram. Routledge, London, 1988. 61-84., különösen 74. "Az empirikus magatartás a tényeket önmagukért hagyná beszélni. [...] Egy tudományos elmélet azonban sohasem a valóság bizonyos jegyeinek szolgai utánzása vagy halottian passzív másolata. Lényegében konstrukció ez, mely adott mértékig éppen saját tevékenységünket tükrözi." WAISMANN, F.: Verifiability. In: Essays on Logic and Language. Ed.: A. Flew. Blackwell, Oxford, 1951. 117-144., különösen 141. és 142.; hasonlóképpen PIZZI, G: Oggettivitá e relativismo nella costruzione del fatto: riflessioni logico-filosofiche. In: La conoscenza del fatto nel processo penale. Ed.: G. Ubertis. Giuffré, Milano, 1992. 195-214. is.
[29] SAMUEL, G.: The Foundations of Legal Reasoning. METRO, Maastricht, 1994. 212-213. [Ius Commune].
[30] SZABÓ: i. m. 229., 231. és 237.
[31] Nem áll távol ettől egy részben Szabó Miklós által is példaadóként követett francia szerző gondolatvilága sem: "Az esemény töri meg a folytonosságot, hogy valami felfoghatót felmutasson, s tényt mutatunk fel, hogy valamiféle értelmet kijelenthessünk. [The event is what makes the break in order for there to be something intelligible; the fact is what fills up in order for there to be a statement of meaning.]" NERHOT, P.: Law, Writing Meaning. An Essay in Legal Hermeneutics. Edinburgh University Press, Edinburgh, 1992. 39. [Edinburgh Law & Society Series]. Szellemes, bár nem éppen igazán előrevivő gondolat, hogy a magyar szerző Nerhot példájára a történettudományi múltrekonstrukcióból kísérli meg kibontani a jogit - múlt, jelen és jövő idősíkjainak egymásba játszásaként magyarázva az alapproblematikát Mindazonáltal kétségkívül érdekes és több szempontból is revelatív e megközelítés: magam is leginkább azt élem meg belőle veszteségként, amit éppen elfed e nézőpont. Mert ami látszólag hermeneutikusként pusztán ismeretelméleti kérdés, az kizárólagos társadalmi létezőként lételméleti következtetés- mihelyt sikerült bebizonyítanunk, hogy az ember számára nincsen másik vagy közvetlenebbül megragadható társadalmi valóság, mint az, amit hagyományainak folyamatos rekonvencionalizációjával mesterségesen magának felépítés folyvást tovább épít. Ebben pedig múlt, jelen és jövő hármassága nem egyfajta puszta lehetőség, hanem annak idősíkokban kifejezése, amire az emberi gyakorlat- egyetlen lehetőségként, kritériumszerűen - irányul.
[32] Jellegzetes terminológiai bizonytalanság uralkodik a mindennapi jogéletben, miközben e dilemmák mélységét a tényleges joggyakorlat is valóban érzékeli. A francia Cass. (2e chambre), 20 décembre 1976, Pas., 1977, I, 445. szerint "amennyiben a vádlottat felmenti a bíró, többé nem ítélhető el ugyanazon tényért még annak eltérő leírása esetén sem", amiből RIGAUX, F. - The Concept of Fact in Legal Science. In: Law, Interpretation and Reality, Essays in Epistemology, Hermeneutics and Jurisprudence. Ed.: P. Nerhot. Kluwer, Dordrecht-Boston-London, 1990. [Law and Philosophy Library 11]. 38-49. - egyaránt következtet arra, hogy azonos tény mögött leírások sokasága állhat (45.), de arra is, hogy a jogban egyszersmind "a tény elválaszthatatlan amaz egyedüli jogi leírástól, amelyhez szükségképpen hozzátartozik" (46.).
[33] FULLER, L. L.: Legal Fictions. Stanford University Press, Stanford (Ca.), 1967. 134. [kiemelés - V. Cs.]
[34] VOGLIOTTI: in: Revue Interdisciplinaire d'Etudes Juridiques, i m. 236.
[35] ROERMUND, B. van: The Instituting of Brute Facts. International Journal for the Semiotics of Law, IV (1991) No. 12. 279-308., különösen 279.
[36] MacCORMICK, N-WEINBERGER, O.: An Institutional Theory of Law. New Approach to Legal Positivism. Kluwer, Dordrecht, etc.: 1986. 102. (MacCormick) [Law and Philosophy Library 3].
[37] Pl. VOGLIOTTI: La bande de Möbius... i. m. Megjegyzendő: "Olyan egyoldalú s egyetlen éllel rendelkező felületről van szó, amit egy papircsík egyszeri megfordítása után végeinek az egymáshoz ragasztásával nyerünk. A topológiában ez a legegyszerűbb módja szokatlan vagy váratlan tulajdonságokkal rendelkező (pl. a szalag körülvágásával sem két darabra elkülönülő) terek szerkesztésének." GANDY, R. In: The Fontana Dictionary of Modern Thought. Ed.: A. Bullock-O. Stallybrass. Fontana-Collins, London, 1977. 393.
[38] "nach der Erdichtung mit der ich es umgebe / the fiction I surround it with" WITTGENSTEIN, L.: Philosophical Investigations. Trans.: G. E. M. Anscombe. Blackwell, Oxford, 1972. 210.
[39] BERGEL, J.-L.: Théorie générale du droit. 2e éd. Dalloz, Paris, 1989. 272.
[40] GOTTLIEB, G.: The Logic of Choice. An Investigation of the Concepts of Rule and Rationality. Allen and Unwin, London, 1968. ami - írja recenziójában kritikusan Jerzy Wróblewski [Comments. Logique et Analyse, XIII (1970) No. 51. 382.] arról, amit a fenti összefüggésben magunk az imént éppen előremutató úttörésként ismerhettünk el - megáll a principled choice normatív értelmezési doktrínája körvonalazásánál.
[41] GIULIANI, A.: Le rôle du "fait" dans la controverse (à propos du binôme "rhétoriqueprocédure judiciaire". Archives de Philosophie du Droit 39. Sirey, Paris, 1995. 229-237.
[42] CUETO-RAZ, J. C. :Judicial Methods of Interpretation of the Law. Louisiana State University Paul M. Hebert Law Center, h.n., 1981. különösen 32.
[43] CARRIO. G. R.: Algunas palabras sobre las palabras de la ley. Abeledo-Perrot, Buenos Aires, 1971. 23.
[44] A közhely persze utóbb boldogan kezd el szülni további közhelyeket. Így legújabb oxfordi vívmányként izgalommal értesülünk arról, hogy "egy esetet a szabály esetévé a szabályon az ítélet aktusával végrehajtott értelmezés tesz". STONE, M.: Focusing the Law: What Legal Interpretation is Not. In: Law and Interpretation. Essays in Legal Philosophy. Ed.: A. Marmor. Clarendon, Oxford, 1995. 31-96., különösen 64. Márpedig - mint maga az előbbi gyűjtemény tudós szerkesztője is megnyilatkozik - "Értelmezésre csak akkor van szükség, ha a szabály megfogalmazása adott körülményekre alkalmazhatása tekintetében kétségeket hagy maga után." MARMOR, A.: No Easy Cases? Canadian Journal of Law and Jurisprudence III (July 1990) 2. 61-79., különösen 79. Persze más kérdés, hogy e leegyszerűsítéssel éppen voltaképpeni bevallott szándékával, egész írása sugallatával ellentétes következtetéshez, nevezetesen az "egyszerű eset" tagadásához érkezik el, hiszen a kétség gyakorlati hiánya - esetleges ilyen irányú feltételezésével ellentétben - éppen nem a szabály tulajdonságaiból, bárminemű inherenciájából, hanem rutinszerűvé vált alkalmazása tényéből fakad.
[45] Lord SIMON: in FA & AB Ltd. v. Lupton [1972] A.C. 634, 658. Vö. SAMUEL: i. m. 140-144.
[46] STONE, J.: The Province and Function of Law. Associated General Publications Pty Ltd, Sydney, 1950. 187.
[47] NERHOT, P.: The Law and its Reality. In: Law, Interpretation and Reality. i. m. 50-69., különösen 56.
[48] Pl. SAMUEL: i. m. 154.
[49] PIAGET, J.: Le structuralisme. 9e éd. Presses Universitaires de France, Paris, 1987. 9-10. [Structuralism. Trans.: C. Maschler. London-New York, 1971.] ; vö. még uő. L'épistémologie génétique. 4e éd. Presses Universitaires de France, Paris, 1988. [The Principles of Genetic Epistemology. Trans.: W. Mays, London, 1972].
[50] Szándékos túlzással, a mondanivaló tömör kifejezése érdekében karakírozott egyszerűsítéssel jellemez így DUMOULIN: i. m. 227.
[51] SZABÓ: i. m. 240-241. És ezek még nem is ún. fokozati kérdések, amelyeknél a döntés vállalása nélküli egyértelmű megválaszolhatóság már eleve, logikailag is kizárt. "Fokozati kérdés az, amelynél elismerik, hogy bármelyik irányban eldönthető." WILSON, W.: Fact and Law. In: Law, Interpretation and Reality. i. m. 11-21., különösen 21. Ugyanitt olvasható ez az angol bírói indokolásból vett szemelvény is: "Lord Diplock [...] hivatkozott esetekre, amelyeknél a választóvonal igencsak keskeny volt. Számos esetben a választóvonal egyenesen éppen euklidészi, azaz semmiféle leírható vastagsággal sem rendelkezik- úgy, hogy az ember igencsak könnyen áttévedhet akár a vonal túlsó oldalára." Justice WATTON in Bird v. Martland (1982) S.T.C. 603 at 608.
[52] CONKLIN, W. A.: The Phenomenology of Modern Legal Discourse. The Judicial Production and the Disclosure of Suffering. Ashgate, Aldershot, etc., 1998.
[53] Uo. 27.
[54] Uo. 44. és 125.
[55] "Semmiféle alkotmány, törvényhozó vagy alapító atya nem alapozott meg soha bármiféle jogrendet. A hivatásrendi képzés az, ami a jövendő jogászt megtanítja hallgatólagosan elfogadott normákra, standardokra, bizonyítási feltételekre és olyan egyéb előföltevésekre is, amiket mindennapjaiban a jogász természetesnek és egyetemes érvényűnek tekint. A tapasztalatok közössége az, ami majd minden jogászban kellően megerősíti, hogy milyen egy jó jogi érv, ezek melyike meggyőző, és ki az ésszerű személy." Ezzel egyidejűleg azonban a jogot magát úgy mutatják be, mint Descartes annak idején a szellemmel szembeállított testet: "kívülálló, tételezett, objektív, gyakorlati, eleve fennálló létként adott, és legfőképpen, távol esik az alany bármiféle arra irányuló lehetőségétől, hogy felette hatalmat gyakorolhasson". Uo. 51-52. és 123. Megjegyzendő, hogy az ún. tudományos pozitivizmus születése időben egybeesett a joggyakorlatban az exegézis (mint uralkodó jogalkalmazási módszer, s ezzel mint általános jogszemlélet) korával, és e közegben a jogpozitivizmus (mint elsődlegesen kontinentális elméleti-jogi megközelítés) fokozódó térhódításával. Egyebek közt lásd a szerzőtől: A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. V. fej. 5. pont, különösen 124-125. és Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról, i. m. passim, különösen 4.2. pont.
[56] CONKLIN: i. m. 131. Később hozzáteszi még: "A jogi diskurzus elrejti a magában rejlő társadalmit. Annak értelme, hogy e társadalmi magában a diskurzusban s nem rajta kívül rejlik, a jelentések áthelyeződésével magyarázható." Uo. 237.
[57] Rég elfeledettnek tetsző közép-európai szerző nem is csekély terjedelemben tárgyunkról szóló értekezéséből ilyen és hasonló - s éppen a jelen gondolati összefüggésben - roppant korszerű és pontosan leírt belátásokra bukkanhatunk: "Minden fogalomban [...] felfedezhetünk egy központi képet s mellette egy átmeneti zónát, mely fokozatosan a semmibe vész. [...] Ezt a hajnalhasadásba tartó átmeneti zónát semmiféle még oly körülményes meghatározással sem iktathatjuk ki, hiszen bármilyen meghatározással legfeljebb még több fogalmat vinnénk eljárásunkba." "Ugyanazon tényekből legellentétesebb következtetéseket vonhatunk le annak legcsekélyebb tudatosodása nélkül, hogy mihelyt ilyen vagy olyan jelentésű terminust alkalmaztunk, ezzel egyidejűleg meghatározásunkban bizonyos önkényt is szerephez juttattunk, ami pedig ilyen módon akaratunk függvénye lesz ahelyett, hogy egyszerűen megismerő képességünkből fakadna." "Bármely tényt csakis az egész fennálló tényvilággal összefüggésben érthetünk meg. Ha ténykörülményeink - így a gazdasági feltételek vagy a társadalmi erkölcsök - megváltoznak, úgy látszólagosan azonosként megmaradása ellenére is maga a tény lesz más, hiszen ezen túl már megváltozott kapcsolatot mutat a környező körülményekkel. Teljességgel elgondolható hát, hogy az egyik alkalommal szubszumpcióra kerüljön sor, míg egy másik alkalommal már nem [...]." WURZEL, K. G:. Methods of Judicial Thinking. [1904] Trans.: E. Bruncken. In: Science of Legal Method. Selected Essays by Various Authors. The Boston Book Co., Boston, 1917 [reprint 1969], az idézetek 15. § 342., 21. § 372. és 23. § 385-386.
[58] Lásd még a további irodalomból: BLANCHARD, F.: Vers une théorie de la qualification juridique: Les socles épistémiques de la catégorisation. In: Lire le droit. Langue, texte, cognition. Dir.: D. Bourcier-P. Mackay, Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence, Paris, 1992. 223-232. [Collection Droit et Société 3]; GUASTINI, R.: Facts in Legal Language. Annali della Facoltá di Giurisprudenza di Genova, 23 (1989-1990) 263-280.; IVAINER, Th.: L'interprétation des faits en droit. Essai de mise en perspective cybernétique des "lumiéres du magistrat". Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence, Paris, 1988. [Bibliothèque de Philosophie du Droit 30]; LEVENEUR, L.: Fait. Archives de. Philosophie du Droit 35. Sirey, Paris, 1990. 143-164.; PETEV, V.: L'interprétation des faits et l'interprétation du droit. In: Interprétation et droit. Dir.: P. Amselek. Bruylant & Presses Universitaires d'Aix-Marseille, Bruxelles, 1995. 51-59.; PINTORE, A.: Law as Fact? MacCormick's Institutional Theory of Law: Between Legal Positivism and Sociological Jurisprudence. International Journal for the Semiotics of Law, IV (1991) No. 12. 233-253.; RIGBY, P.-SEVARAID, P.: Lawyers, Anthropologists, and the Knowledge of Facts. In: Double Vision. Anthropologists at Law. Ed.: R. F. Kandel. 1992. 5-21. [National Association for the Practice of Anthropology Bulletin, Nr. 11] (rögzítve, hogy értékmentes antropológiáról, bírói semlegességről, avagy jogi érvelésről szólván egyaránt mítoszokat táplálunk); TROPER, M.: The Fact and the Law. In: Law, Interpretation and Reality. i. m. 22-37.; WAHLGREN, P.: Legal Reasoning: A Jurisprudential Description. In: The Second ICAIL. ACM, Vancouver (British Columbia), 1989. 147-156. (folyamatábrában érzékeltetve a "szituáció" és a normavilág közti sokszoros visszacsatolódást).
Lábjegyzetek:
[1] Varga Csaba, egyetemi tanár, tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest. E-mail: vargacs@ppke.jak.hu
Visszaugrás
