A választottbírósági kikötés szerződésen alapuló bíróválasztás: az érintett felek akaratuk kölcsönös és egybehangzó kifejezésével abban állapodnak meg, hogy jogvitájuk eldöntését a választottbíróságra bízzák, ezzel együtt a rendes bíróságok eljárását mellőzik. Az ilyen megállapodásban a felek szabadon dönthetnek arról, mely ügyleteikre, illetve az adott ügylet keretében mely kérdésekre kötik ki a választottbíróság eljárását és szabadon határozzák meg az eljáró választottbíróságot is. Funkcióját tekintve a választottbírói eljárás célja és feladata ugyanaz, mint a polgári peres eljárásé: a polgári per célja - 2000. január 1. napjától kezdődően - az, hogy a természetes és más személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatos jogviták bíróság előtti eljárásban való pártatlan eldöntését a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) meghatározott alapelvek érvényesítésével biztosítsa. A Pp. korábbi, 1999. december 31. napjáig hatályos szövege utalt arra, hogy az eljárás célja magánjogi jogviszonyokból eredő vitáknak az igazság alapján történő eldöntése volt, azonban miután a Pp. rendszeréből kikerült az igazság kiderítésének bírósági feladatként való meghatározása, illeszkedve az Alaptörvény XXVIII. cikkéhez is; még vékonyabbra olvadt az állami igazságszolgáltatási monopólium és a felek szabad fórumválasztása folytán eljáró arbitrárium helyzete közötti határvonal.
A hazai választottbíráskodást érintően az utóbbi évek jogfejlődésének köszönhetően két fontos területen alakult ki vita, amelynek következtében a hazai választottbíróságok ügyforgalma csökkent, és helyzetük két oldalról is elnehezült. A választottbírósági kikötés azonban az újabb jogfejlődésben egyre inkább háttérbe szorul: annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben egyre jelentősebbé vált a választottbírósági utat választók száma, érzékelhető azon jogalkotói - és ezzel párhuzamosan jogalkalmazói - törekvés, hogy bizonyos ügycsoportok esetén ezen jogvita megoldási mód szerepe csökkenjen. Ezen tendencia felé mutat részint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény azon szabálya, mely szerint az állami és önkormányzati vagyon kezelője nem vetheti alá magát választottbírósági eljárásnak, továbbá azon bírósági gyakorlat, mely a fogyasztói szerződésre vonatkozó választottbírósági kikötés körében bizonyos szűkítéseket tartalmaz. Egyik oldalról tehát a megváltozott vagyontörvény a közjogi jogalanyok, illetve a nemzeti vagyonnal rendelkezni jo-
- 16/17 -
gosult magánjogi jogalanyok helyzetét érintette, hiszen a vagyontörvény 17. § (3) bekezdése szerint a nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult irányadóként kizárólag a magyar nyelvet, valamint a magyar jog alkalmazását, és jogvita esetére kizárólag a magyar bíróság - ide nem értve a választottbíróságot - joghatóságát kötheti ki, továbbá a fenti törvényhely második fordulata szerint a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult e jogviták eldöntésére választottbírósági eljárást nem köthet ki.
Másik oldalról a hazai gyakorlat az eddigieknél erősebben vizsgálta az eljárás fogyasztóvédelmi aspektusait, és a bírósági joggyakorlat hosszas elemzését követően a Kúria a 3/2013. PJE számú polgári jogegységi határozatával (a továbbiakban: PJE) megállapította, hogy fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételen, vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötés tisztességtelen. A Kúria döntésének indokául - többek között - utalt a fennálló bírósági gyakorlatra és a Tanács 1993. április 5. napján kelt 93/13/EGK Irányelvében (a továbbiakban: irányelv) foglaltakra, valamint a jogegységi döntés megszületését megelőzően indult közérdekű perek tapasztalataira.
A magánszemély és a gazdálkodó szervezet közötti jogvitákat tekintve egyáltalán nem modern fejlemény az arbitrárium megjelenése. Az 1949 és 1989 közötti jogfejlődés természetesen a választottbírósági eljárást ugyan kizárólag elsődlegesen a nemzetközi gazdasági ügyek, másodlagosan pedig az állami vállalatok és szövetkezetek közötti perek területére szorította vissza, de mind ezen cezúrát megelőzően, mind pedig azt követően lehetséges volt a magánszemélyek és a hivatásszerűen gazdasági tevékenységet folytató felek közötti, ilyen módon történő igényérvényesítés. A hazai gyakorlatban hosszabb időn keresztül ismert és elfogadott volt az általános szerződési feltételek között választottbírósági kikötés szerepeltetése is, amelyet - különösen az ezredfordulót követő hitelezési boom idején - sem a fogyasztók egyedileg, sem pedig fogyasztói érdekképviseleti szervezetek nem vitattak. A viták kereszttüzébe a jogintézmény később, a hazai hitelezés helyzetének drasztikus megváltozását követően került, amikor - elsődlegesen a gazdasági helyzet megváltozásának köszönhetően - a hitelt felvevő adósok tömegei szembesültek azzal, hogy a hitelező általános szerződési feltételei közé elrejtett alávetésnek köszönhetően jogvitájuk specializált eljárási rendben és az állami bíróságokhoz képest gyorsan kerül eldöntésre. A felek fórumválasztási szabadságát mind a fenti irányelv, mind pedig a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés i) pontja korlátozza, azzal, hogy a fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősíti azt a szerződési feltételt, amely kizárja, vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon vagy a felek közötti megállapodáson alapuló igényérvényesítési lehetőségeit, kivéve, ha azt egyben más, jogszabályban meghatározott vitarendezési móddal helyettesítik (BDT 2013.2923.). Ilyen vitarendezési módnak minősül a választottbíróság előtti igényérvényesítés. A Korm. rendelet ezzel is lehetőséget ad a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti választottbírósági kikötés alkalmazására, ezért önmagában az ilyen tartalmú kikötés tisztességtelen szerződési feltételnek nem minősülhet (Ítélőtáblai Határozatok ÍH 2012.67.). Ezzel szemben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:104. § (1) bek. i) pontja a korábbi, 1959. évi Ptk. 209. § (1) bekezdésével szemben már más megfogalmazással kíván megfelelni az irányelvnek: tisztességtelen a fogyasztói szerződésben az a kikötés, ami "kizárja vagy korlátozza a fogyasztó peres vagy más jogi úton történő igényérvényesítési lehetőségeit, különösen, ha - anélkül, hogy azt jogszabály előírná - kizárólag választottbírósági útra kényszeríti a fogyasztót". Egyértelmű tehát a Ptk. ezen szabálya, azonban a felek amennyiben egyedileg azt megtárgyalják és magukra nézve a szerződés megkötésekor kötelezőnek ismerik el, úgy eltérhetnek. A Ptk. ugyanis első látásra követi az irányelvben megfogalmazottakat: a Kúria jogegységi döntésének IV. pontja is leszögezi ugyanis, hogy az irányelv kifejezetten nevesíti az olyan, az irányelv mellékletében szereplő feltételt, amelynek tárgya vagy hatása az, hogy kizárja vagy gátolja a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése vonatkozásában, vagy más jogorvoslati lehetőség igénybevételében, különösen arra kötelezve a fogyasztót, hogy csak jogszabályi rendelkezések által nem kötött döntőbírósághoz fordulhat; ennélfogva a Kúria álláspontja szerint az irányelv és a polgári törvénykönyv helyes értelmezésének felel meg, amely az általános szerződési feltételen vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötést tisztességtelennek tekinti, így fogyasztói szerződésben választottbírósági eljárást érvényesen tehát csak egyedi megtárgyalás alapján lehet kikötni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
