A Gyekiczky Tamás által szerkesztett Határtér. Digitális kihívások a jogban című kötet, amely a Patrocinium Kiadó gondozásában jelent meg az első Magyar Jogi Könyvszalonra, szemben más, a digitális világról szóló kötetekkel, nem a jogi szabályozásról, hanem annak a hiányáról szól.[1]
A digitális világ fejlődésének gyorsaságát felhasználóként naponta érzékeljük, jogászként pedig gyakran szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a digitális világ kihívásaira nem minden esetben tudunk megfelelő jogi válaszokat adni. Tapasztaljuk, hogy a digitális világ fejlődését a jogalkotás nem tudja utolérni, így mindig akadnak olyan területek, amelyekre - noha igény és szükség lenne rá - még nem terjed ki a jogi szabályozás. A technika fejlődésének gyorsasága és a jogalkotásnak - a technikai fejlődéshez képest - lassabb reakcióideje azt eredményezi, hogy határterület (határtér) alakul ki a szabályozási törekvés és a szabályozás tárgya között. Ez a határterület a technika fejlődésével és a jogalkotással együtt folyton változik, annak határai elmosódnak, meghatározásuk vagy nem, vagy csak nehezen lehetséges. A kötet ennek a határtérnek a feltérképezését és a szélesebb közönséggel való megismertetését tűzte ki célul.
A kötet három részre tagolódik; első része az elméleti kérdések körében a digitális világ fejlődésével jelentkező társadalmi átalakulásokkal és az ebből fakadó problémákkal foglalkozik. A kezdő tanulmányban[2] Pokol Béla a fizikai térből a kibertérbe áthelyezett tevékenységeink kapcsán vizsgálja az előttünk álló politikai és társadalmi kihívásokat. Bár a tanulmány olyan társadalmi folyamatokat vizsgál, és olyan problémákat vet fel, amelyeknek mindannyian részesei vagyunk, illetve amelyek mindannyiunk számára ismertek, azok tételes felsorolása és elemzése mégis mellbevágó. Az állami szuverenitás megszűnése, az internet teljes ellenőrzése iránti igény és az egyén szabadsága közötti konfliktus, a társadalom atomizálódása, a kibertérben kommunikáló gyermekek szocializációja mind-mind jelentős kihívások, amelyeket a tanulmány sorra vesz és elemez.
Az elméleti rész második tanulmányában[3] Fleck Zoltán azon állítását fejti ki részletesen, amely szerint a modern jogi szabályozás nem áldozat, hanem a baj egyik eleme. A szerző tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy csak akkor lehetséges a modern kor kihívásaira reflektáló, ugyanakkor méltányos szabályozást alkotni, ha egyrészt szembenézünk a változásokkal és megismerjük a digitalizációnak a jogi környezetre gyakorolt hatását, másrészt azonban nem veszítjük szem elől a jog elveit, a társadalom érdekét és az egyéni szabadságot.
Az elméleti rész utolsó - a kötet egyik legfigyelemreméltóbb - tanulmányát[4] Ződi Zsolt a platformokról mint szervezési mechanizmusokról írta. Ebben párhuzamot von a XIX. században bekövetkezett irányítási válság és az internet megjelenése és elterjedése között, rámutatva arra, hogy az internet vonatkozásában azok az irányító mechanizmusok, amelyek alapján az interneten kívüli élet szerveződik, nem alkalmazhatóak, így például a hatáskör és illetékesség szerinti feladatmegosztás is értelmét veszíti. A szerző a platform - lentebb ismertetett - öt ismérvét bemutatva érvel amellett, hogy a platform, mivel olcsóbb és hatékonyabb a bürokráciánál, alkalmasabb szervezési eszköz.
A tanulmány szerint a platform első ismérve az, hogy a platform mindent adattá alakít, így minden pillanatban, minden aktivitásról tud adatot gyűjteni, amelyet - szemben a bürokratikus igazgatással - nem emberek, hanem az algoritmus értékel és használ fel. Második ismérve, hogy a felhasználóinak a platform használathoz taggá kell válni, azaz a platform szoros és állandó köteléket alakít ki a felhasználóival, szemben a bürokratikus igazgatással, amely lineáris, ügyközpontú, így csak az ügyek kapcsán, az ügy elintézésének erejéig kerül kapcsolatba az igazgatott polgárokkal. A platform harmadik ismérve, hogy teljes működése egy vagy több algoritmuson alapul, amely azonban általában nem nyilvános, így a platform pontos működése a felhasználók előtt nem ismert. E körben a szerző rögzíti, hogy a bürokrácia anyagi jogi szabályai megismerhetőek, ám az ezen ellentétből fakadó esetleges felhasználói bizalmatlanság értékelését mellőzi. A platform negyedik ismérve, hogy szabványosított a felülete, ez megfeleltethető a bürokráciában használatos űrlapoknak: ezen keresztül lehet kapcsolatot létesíteni másokkal. Végül utolsó ismérvként nevezi meg azt, hogy lineáris működés helyett komplex interakciókat tesz lehetővé, így - szemben a bürokráciával - előfordulhat, hogy nem kell ügyet indítani, hanem a platform felismeri a felhasználó szükségleteit, és azokat kérelem nélkül kielégíti. A tanulmány - talán nem ok nélkül - optimista a platformok jö-
- 133/134 -
vőbeni szerepével kapcsolatban, ám tény, hogy miután a platformok a határterületen találhatóak, a jövőbeni jogi szabályozástól is nagyban függ az, hogy a bürokrácia helyét képesek lesznek-e átvenni.
A kötet második része a platformok használatával kialakult jogi - egyben pedig társadalmi - problémákat vázolja fel, a kötet első részét lezáró tanulmánynak folytatásaként. Gyekiczky Tamás tanulmánya[5] a Facebook platformkénti esetleges szabályozhatóságának kérdését járja körbe, amely témaválasztás azért is érdekes, mert a Facebook mint platform nemcsak gazdasági szempontból, hanem társadalomszervezési és politikai szempontból is jelentőséggel bír, így a szabályozási törekvések motivációja sem azonos, amelyből pedig következik, hogy a szabályozással kapcsolatos elképzelések is szükségszerűen különbözőek. A tanulmány a Facebook mint platform szabályozhatóságának kérdését nem kizárólag jogi szempontból vizsgálja, hanem figyelmet szentel a Facebook jelentőségéből fakadó társadalmi kérdéseknek is, így a szabályozhatóság kérdéskörét és lehetőségeit, lehetséges modelljeit kimerítően körbejárja.
Gyulavári Tamás tanulmányában[6] a digitális platformok igénybevételével végzett munka munkajogi szabályozhatóságának lehetőségeit veszi számba, és meggyőzően érvel a platformokon keresztül dolgozó, és ebből fakadóan kiszolgáltatott foglalkoztatottak, áttételesen pedig a hagyományos foglalkoztatók védelmének szükségessége, azaz a platform-munkavégzés - speciális rendelkezésekkel történő - szabályozása mellett. A tanulmány különös jelentőségét az adja, hogy Magyarországon a platform-munkavégzés egyelőre még nincs hangsúlyosan jelen, így a jelenlegi munkajogi rendelkezések speciális szabályokkal történő kiegészítésével fel lehetne készülni ennek hazánkban történő megjelenésére. A második rész utolsó tanulmányában[7] Udvary Sándor a szenzorok érzékelése és az az alapján meghozott emberi, illetve gépi döntések meghozatalának jogi aspektusait vizsgálja, a jelenlegi polgári jogi felelősségi szabályokra is figyelemmel, és új érveket sorol fel a mesterséges intelligencia mint döntéshozó jogalanyisággal való felruházása ellen.
A kötet harmadik része a mesterséges intelligencia igazságszolgáltatásban történő felhasználásának, felhasználhatóságának kérdésével foglalkozik. E rész Darák Péter tanulmányával[8] indul, amelyben a szerző az algoritmus döntési mechanizmusának megismeréséhez nyújt segítséget, és egyben megalapozza a kötet harmadik részében közölt tanulmányokat. Borbás Beatrix tanulmányában[9] a mesterséges intelligencia ítélkezés során történő felhasználásáról és a bírói mérlegelésről mint a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátjáról értekezik, és arra a következtetésre jut, hogy a bíráskodást nem lehet kizárólag a mesterséges intelligenciára bízni, az emberi tényező kiiktatása esetén ugyanis nem érvényesülne a törvény előtti egyenlőségnek, a társasbíráskodásnak, valamint a tárgyalás nyilvánosságának az elve, érvényesülésük biztosítására ugyanis a mesterséges intelligencia nem képes.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
