A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem komoly erőpróbát jelent a fenyegetett nyugati demokráciáknak. Egyrészt a terroristákkal vagy terrorizmussal gyanúsítható személyekkel szemben alkalmazható leghatékonyabb eszközök bevezetésével, vagy a rendelkezésre álló eszközök megerősítésével biztosítaniuk kell állampolgáraik védelmét. Másrészt figyelembe kell venniük az alkalmazandó eszközökkel szemben a jogállamiság elve által támasztott korlátokat. A két ellentétes érdek összemérése során a terrorizmus jelentette veszély sokat nyom a latban, azonban a jogállamiság elvében foglalt minimumkövetelményeknek is érvényesülniük kell.
A brit kormány a terrorizmus veszélyét súlyosnak értékelve minden lehetséges eszközt igénybevéve kívánta felvenni a terrorizmus elleni harcot. Így került a bevándorlási jogban szabályozott kiutasítás céljából történő fogvatartás is az eszköztárba, amely azonban jellegzetességei folytán a brit kormány terrorizmus elleni politikájának Achilles-sarkává vált. Az angol jog és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata rögzíti, hogy a kiutasítás nem hajtható végre, amennyiben végrehajtása a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütközik. Ebben az esetben a külföldi állampolgár fogvatartása szükségtelen, mivel személyes szabadságától bírói ítélet nélkül határozatlan ideig fosztanák meg. Másrészt a bevándorlási jog által biztosított elővigyázatossági jellegű fogvatartást kizárólag külföldi állampolgárokkal szemben lehet alkalmazni, miközben a személyes szabadságukban nem korlátozott brit állampolgárok hasonló veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. Természetesen bevándorlási jogi szempontból az Egyesült Királyságnak jogában áll a külföldi állampolgárokkal szembeni eltérő bánásmód gyakorlása, azonban a terrorizmus elleni küzdelem érdekében elrendelt fogvatartás elveszíti bevándorlási jogi jellegét és nemzetbiztonsági jellegűvé válik, amely nem engedi meg az állampolgárság alapján történő diszkriminációt a személyes szabadsághoz való jog tekintetében. Végül a személyes szabadságtól való határozatlan idejű megfosztás rendkívül súlyos jellege felveti a kevésbé korlátozó alternatív eszközök alkalmazásának kérdését, illetve azt a problémát, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben alkalmasnak tekinthető-e az ország elhagyását egyébként biztosító bevándorlási jogi eszköz.
A Lordok Háza saját bevallása szerint is az utóbbi évek egyik legfontosabb ítéletét hozta meg, amely az alapjogi bíráskodás egyik kiemelkedő jelentőségű példája. A hatalommegosztás, a parlamenti szuverenitás és a bírói felülvizsgálat lehetőségének kérdései, az Emberi Jogok Európai Egyezményének belső alkalmazása mellett az arányosság és a diszkrimináció tilalmának vegytiszta megítélésével találkozhatunk. Természetesen nem elhanyagolhatóak az ítélet politikai következményei, amelyek közvetetten a sikeres választások ellenére akár Tony Blair bukásához is vezethetnek.
A Home Secretary' az Amerikai Egyesült Államok ellen 2001-ben indított terrortámadásokra való reakcióként az 1998-as Emberi jogok törvényének2 felhatalmazása alapján határozatában3 az Emberi Jogok Európai Egyezményében megengedett derogáció elrendeléséről döntött. Az Egyezmény 15. cikke kimondja:
"Háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén bármely Magas Szerződő Fél a jelen Egyezményben meghatározott kötelezettségeitől eltérő intézkedéseket tehet a helyzet szükségessége által feltétlenül megkívánt mértékben, feltéve, hogy az ilyen intézkedések nem ellentétesek egyéb nemzetközi jogi kötelezettségeivel. "
A határozat az Egyesült Királyság az Egyezmény 5. cikke alóli mentesülését foglalta magában. Megállapította, hogy az Egyesült Királyság terrortámadás veszélyének van kitéve, amelyet különösen azok a belföldön tartózkodó külföldi állampolgárok jelentik, akik valamely nemzetközi terrorszervezet tagjai és terrorcselekmények elkövetését tervezik veszélyeztetve az Egyesült Királyság nemzetbiztonságát. A derogáció céljaként az 1971-es Bevándorlási törvényben4 foglalt ki-utasítási eljárás során elrendelhető fogvatartás és az Egyezmény 5. cikke közötti lehetséges ellentét elkerülését jelölte meg. A határozat utalt a R v Governor of Durham Prison ex parte Hardial Singh és a Chahal v United Kingdom ügyekben5 megállapítottakra, amely szerint a kiutasítás céljából történő fogvatartás nem adhat alapot külföldi állampolgárok személyes szabadságának határozatlan idejű korlátozására.
A derogáció a 2001-es "Anti-terrorizmus, bűnözés és nemzetbiztonságról" szóló törvény6 elfogadásához kapcsolódott, amely több jogszabály összekötésével megteremtette a terrorizmussal gyanúsítható külföldi állampolgárok személyes szabadságától való megfosztásának lehetőségét. A törvény értelmében a Home Secretary bizonyítványt7 állíthat ki külföldi állampolgárokról, amennyiben megalapozott gyanúja támad, hogy a kérdéses személy jelenléte az Egyesült Királyság nemzetbiztonságát veszélyezteti és a kérdéses személy terrorizmussal gyanúsítható. A törvény szerint az a személy minősül terroristának, aki nemzetközi terrorcselekmény elkövetésére hív fel, vagy ilyen cselekményt hajt végre, vagy készít elő, feltéve, hogy tagja valamely nemzetközi terrorszervezetnek vagy kapcsolatot tart fenn ilyen szervezettel.
A terrorcselekmény a 2000-es "A terrorizmusról" szóló törvény8 szerint olyan cselekmény, amely, vagy amellyel való fenyegetés alkalmas a kormányzat befolyásolására vagy a társdalom megfélemlítésére, és amelyet valamely politikai, vallási vagy más ideológiai cél megvalósítása érdekében követnek el. A cselekmények körét a törvény kiterjeszti bármely személy vagy dolog elleni erőszakos magatartásra, bármely személy életének veszélyeztetésére, a közegészség és közbiztonság veszélyeztetésére, illetve az elektromos ellátórendszer elleni támadásra. A törvény területi hatálya kiterjed az Egyesült Királyság területén belül és kívül bárhol elkövetett terrorcselekményre.
Az "Anti-terrorizmus, bűnözés és nemzetbiztonságról" szóló törvény alapján a nemzetközi terrorizmussal gyanúsítható személyek kiutasíthatóak az Egyesült Királyságból, illetve a kiutasítás végrehajtása érdekében fogvatartásukat lehet elrendelni, amelyre az 1971-es Bevándorlási törvény szabályai az irányadóak. A törvény értelmében a fogvatartást bármely nem brit állampolgárságú személlyel szemben a Secretary of State a kiutasításra irányuló eljárás alatt rendelheti el, és olyan hosszú ideig tartható fenn, amely a kiutasítás végrehajtásához szükséges. A Hardial Singh és a Tan Te Lam v Superintendent of Tai A Chau Detention Center ügyekben9 hozott ítéletek kimondják, hogy a fogvatartás időtartama nem haladhatja meg a kiutasítás végrehajtásához ésszerűen szükséges időtartamot. Ennek értelmében a fog-vatartás nem tekinthető határozatlan tartamúnak.
Még a kilencvenes években az Emberi Jogok Európai Bírósága a Chahal v United Kingdom esetben foglakozott a Bevándorlási törvény által szabályozott fog-vatartás és az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt személyes szabadsághoz való jog (5. cikk) és a kínzás, megalázó és embertelen bánásmód vagy büntetés tilalmának (3. cikk) kapcsolatával. A szikh szeparatista mozgalomban aktívan résztvevő Chahal úr arra hivatkozott, hogy kiutasítása esetén a 3. cikkben meghatározott bánásmód érné Indiában. Az Egyesült Királyság szerint a 3. cikk nem alkalmazható külföldi állampolgárok nemzetbiztonsági okok alapján történő kiutasítása esetében. A Bíróság a Bizottság egyhangú döntésével egyetértve elutasította a brit álláspontot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
