A határokon átnyúló családi mediáció legfeljebb 10 éves múltra tekint vissza az Unióban. 2007. április 23-24-e között Trierben rendezett konferenciát az Európai Jogakadémia, ahol mediátorok, bírák, civil szerveztek tagjai az eddig kialakult gyakorlat értékeléséről és a perspektívák felvázolásáról tanácskoztak.
A határokon átnyúló mediáció szükségességét a vegyes házasságok számának a növekedése nyomán keletkezett családi viták, kapcsolattartási nehézségek békés megoldására való törekvés hívta életre. A mediáció általános gyakorlatához képest számos sajátossága van, mely új módszerek kidolgozására sarkallta a mediátorokat, jogászokat.
Lisa Parkinson, angol mediátor és tréner már évek óta képezi a mediátorokat és bírákat is a határokon átnyúló mediáció gyakorlatára. Előadásában hangsúlyozta, hogy ha a mediátor a konfliktushelyzet korai szakaszában fellép, sokkal sikeresebben tudja elősegíteni annak megoldását és felügyelete alatt tartani a családi folyamatot. Ez érvényes a szülők egymás közötti, de a szülő és gyermeke közötti kapcsolatokra is. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európa Parlament is elfogadta azokat az alapelveket, melynek nyomán a mediátorok és a bírák dolgozzák ki, hogyan alkalmazható a mediáció a határokon átnyúló jogviták megoldására, a vita, a konfliktus egyes szakaszai milyen új feladatot rónak a mediátorra, továbbá a mediáció alkalmazása e jogvitákban milyen kockázattal és nehézségekkel jár.
A sajátosságok közül az egyik legfontosabb, hogy már a házasságkötés előtt, úgynevezett preventív funkciót betöltve is felléphet a mediátor. Felhívhatja a figyelmet arra, hogy a különböző kultúrából érkező pároknak mire kell figyelniük vallási, társadalmi tradíció szempontjából, illetve hogyan juthat érvényre a gyermek mindenek felett álló érdeke a szülői és családi viszonyokban. Több olyan civil szervezet létezik az Unión belül, akik speciálisan a megelőzéssel foglalkoznak. A másik sajátosság, hogy konfliktusos helyzetben a jogvitát kezdeményező felet az ügyvéd tájékoztatja a mediációról, mint alternatív lehetőségről, amely e szakaszban a párkapcsolat helyreállítására törekszik. Nyilván ugyanez a feladat hárul a bíróra is már egy folyamatban levő válóper során. A mediátor ebben a szakaszban már külföldi társmediátor bevonásával könnyítheti meg a kapcsolatfelvételt a családtagok között, elősegítheti, hogy a kommunikációnak szabályozott gyakorlata alakuljon ki az ügy végleges befejeződéséig.
A mediáció monokulturális, mondhatjuk, nyugati modelljéhez képest a határokon átnyúló mediáció szülő központúbb abban az értelemben, hogy a szülői magatartásokat a kulturális különbségek, a közösségi szokások és az állami törvények ismeretében értékeli, befolyásolja. Más családtagokat is bevon a mediációs folyamatba a sikeresség érdekében. A gyermeket mindig közvetlenül hallgatja meg. A mediátor tulajdonképpen nem pártatlan, hanem többpártú (multi-partial) ezekben az esetekben.
A fentiek alapján úgy definiálhatnánk a határokon átnyúló mediációt, mint egy eljárást, mely közvetlenül vagy közvetett módon elősegíti a felek közötti tárgyalásokat, melyek egy kölcsönösen elfogadott, minden érdekelt részére a legjobb megoldást nyújtó egyezséghez vezetnek. Ennek keretében, el a mediátornak tisztelnie kell az eltérő kulturális adottságokat, ismernie kell a nemzetközi kapcsolattartás diplomáciai és jogi formáit kell fogadnia a felekre vonatkozó eljárásjogi illetve törvényi privilégiumokat, együtt kell működnie a közös jövőt érintő megállapodás jóváhagyásában.
Fentebb már esett néhány szó a bírák szerepéről a mediációban, ezen belül is határokon átnyúló mediációban. Önmagában az a tény, hogy az Európa Parlament bátorította a tagállamokat a mediációs eljárás bevezetésére a nemzeti jogalkotásba és bírósági eljárásba, még nem oldotta meg azokat a problémákat, amelyekkel a bírósági családi mediációnak meg kell küzdenie a hétköznapokban. Erről, és általában a mediáció anyagi és eljárásjogi jogszabályokban való elhelyezéséről szólt Marc Juston expozéja, aki a Tarasconi Elsőfokú Bíróság Elnökeként és egyben családjogi bíróként volt jelen a konferencián. Hazai tapasztalatai csak némi derűlátásra adhatnak okot számunkra, akik a jövőben, az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépését követően alkalmazhatjuk a közvetítői eljárást a családjogban. Általában elmondható, hogy miközben a bírák leggyakrabban pozitívan nyilatkoznak a mediációról, kevésbé alkalmazzák azt. Franciaországban gyakorlatilag 1995 óta ad lehetőséget a Polgári Törvénykönyv a közvetítői eljárás alkalmazására a polgári eljárásjogban, 2002 óta a szülői felügyelti jogok körtében, 2004 óta pe-
- 25/26 -
dig a bontóperekben speciális szabályok is vonatkoznak a közvetítői eljárás alkalmazására a bírósági eljárásokban. A mediációs eljárás elrendelése a privilegizált intézkedések közé tartozik a hatályos jogszabályok alapján, megelőzi az egyéb járulékos vagy vagyoni kérdésekben hozható ideiglenes határozatokat. A felek egyetértésével még a családi mediátort is kijelölheti a bíró az eljárás lefolytatására egy nem fellebbezhető határozat formájában. Az első bontóperi tárgyalást megelőzően pedig az idézéssel egyidejűleg tájékoztatja feleket a békítés, az ideiglenes intézkedések, valamint a közvetítői eljárás igénybe vételének lehetőségéről. Számos előnye ellenére, mely a szülői felelősségérzet fejlesztésében, a közös szülői döntések elősegítésében, a konfliktushelyzet elsimításában rejlik, nehézségbe ütközik a fenti lehetőségek alkalmazása. Még ennyi év távlatából is megállapítható, hogy az állampolgárok igen széles köre nincs a megfelelő információk birtokában, sem figyelemfelkeltő reklámok, sem egyéb pedagógiai jellegű tájékoztatók nem láttak napvilágot. A másik nehézség a tagállamok jogi kultúrájában keresendő. A bírákon túlmenően az ügyvédek és a közjegyzők is idegenkedéssel fogadják az új módszert, kicsit megfoghatatlannak, homályosnak tartják a jogvita kontradiktórius, törvényi alapokon nyugvó eldöntésével szemben.
Úgy gondolom, ezek a megállapítások számunkra is tanulsággal szolgálhatnak. Nyilvánvalóan nem csodaszerről van szó, de a társadalmi közmegegyezés hiánya, az emberek közötti párbeszéd nivellálódása ellen hat egy olyan szellemiség kialakulása, mely előnyben részesíti a békés, kulturált tárgyalásokat az éles csatározásokkal szemben.
Hiába a nemzeti szinteken érezhető bizonytalanság, a családi viták globalizálódása, országok közötti megjelenése, az uniós és hazai döntéshozó és bírói szerveket, valamint a civil szervezeteket is újabb és újabb lépések megtételére sarkallta a közvetítői eljárás alkalmazása a határokon átnyúló jogviták bírósági rendezésénél. Erről és a bíráknak ebben elfoglalt helyéről és szerepéről adott rendkívül alapos áttekintést Sir Matthew Thorpe, a nemzetközi családjogi törvénykezés és bíráskodás kiemelkedő alakja. A bíróságok és a bírák nemzetközi szintű összefogását elsősorban a világméretekben is megszaporodott jogellenes gyermekelviteli ügyek tették szükségessé. Ezen ügyek kapcsán vált világossá, hogy a konfliktusok mögött sok esetben ideológiai nézetkülönbségek húzódnak, melynek megszüntetéséért több oldalról is harcba kell szállni. Egyrészről a Hágai Egyezményhez csatlakozó államok között a legvitásabb területeken kétoldalú bírósági együttműködésekre is szükség van, így Anglia - és Németország, Franciaország, Pakisztán, Egyiptom, valamint más afrikai államok, és az Egyesült Államok között. Az iszlám államokkal való együttműködés kifejezetten fontos a Hágai konvenciót alkalmazó tagállamok és az iszlám jog talaján álló nemzetek bíróságok kapcsolatának harmonizálása céljából. A nemzetközi gyakorlat kialakításának és fejlődésének is döntő lökést adott a 2003 március 1-jétől hatályba lépett Brüsszel II-es, valamint ennek 2005 március 1-jétől hatályos módosítása (Brüsszel II A). A családjog nemzetközi szintű szabályozása kapcsán az Európa tanácsi rendelet elsőként az uniós bíróságok együttesen végzendő munkájának a fejlesztését tűzte ki célul, amelynek a módosítás már az eszközeit és intézményi formáit is kialakította. Ezek közül a legfontosabb, hogy olyan, családjogra szakosodott bírók együttműködésére van szükség, akik az országokon átívelő ügyekben is tudják a kapcsolatot tartani egymással. Képezik magukat a nemzetközi gyermekvédelmi jogszabályok ismerete terén, valamint rendszeresen részt tudnak venni olyan nemzetközi és regionális megbeszéléseken, melynek témája a határokon átnyúló gyermekvédelmi ügyekre koncentrálódik. A közvetlen kommunikáció elősegítése érdekében a tanács 2005 márciusától kezdve javasolta a tagállamoknak családjogi kapcsolattartó bíró kijelölését. Eddig az Unióban 11 állam nevezett ilyen bírót. Ezen belül az egyes tagállamokban is szorgalmazta a gyermekelviteli ügyekre szakosodott bírók csoportosulását. Így Angliában a Legfelsőbb Bíróság nyolctagú családjogi csoportja foglalkozik kizárólagosan a hágai egyezménybe ütköző jogellenes gyermekelviteli ügyekkel. A kapcsolattartó bírák kijelölésénél további követelmény, hogy a jelenlegi hazai és nemzetközi szabályozást ismerjék, megfelelő gyakorlattal rendelkezzenek, s kövessék a jövőbeni változásokat. Megfelelő felvilágosítással tudjanak szolgálni és azt kérni e speciális ügycsoportokban. A közvetlen bírósági párbeszéd megteremtése érdekében a szerződő államoknak bátorítaniuk kell bíráikat, más személyeket és hatóságaikat is arra, hogy nemzetközi szinten is vegyék fel a kapcsolatot a bírák, illetve a bírák és más hatóságok egymással. Ezt megkönnyítendő, az államok kötelesek biztosítani azokat a speciális eszközöket, melyekkel a kommunikáció lebonyolítható, például video- vagy telefon konferencia formájában is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
