1. Spanyolországban a XVI-XVII. század folyamán a jogtudósok főképpen a római jogra épülő közjog művelésére fordítottak figyelmet. Kutatásaik, tudományos munkásságuk centrumában a ius publicum állt. A közjog tudományos igényű művelése a IX. Alfonz leóni király által 1218-ban alapított salamancai egyetemen (Studium Generale Salamantinum) összpontosult. Római jogi fogalmakkal és konstrukciókkal találkozunk például Francisco de Vitoria (1483 ca.-1546) munkáiban, amelyek joggal a modern nemzetközi jog (ius inter gentes) megalapozóinak tekinthetők. A salamancai egyetem mellett a XIII. század végén alapított valladolidi egyetem (az alapítás éve valószínűleg 1293) és a léridai egyetem (az alapítás esztendeje 1300) ugyancsak európai mércével mérve is jelentős centrumai a jogtudomány művelésének.[1]
A szomszédos Franciaországban működő humanisták, a Humanista Iskola hatása ekkorra már spanyol földre is kiterjedt. A Humanista Iskola spanyolországi művelői közül ki kell emelnünk Diego Covarruvias y Leyva (1512- 1577) segoviai püspök, a "spanyol Bartolus" és Antonius Augustinus (Antonio Augustín, 1516-1586) tarragonai érsek, Budaeus (Budé) követője, Alciatus (Alciato, 1492-1550) tanítványa nevét, akik a két "derecho docto" (droit savant, diritto dotto, gelehrtes Recht, learned law, geleerd recht), azaz a római jog és a kánonjog Európa-szerte elismert, igen nagy tekintélynek örvendő művelői voltak.
A hatályos jog rendszerbefoglalásának gondolata már a 15. század utolsó harmadában felmerült. A római jogban és a kánonjogban egyaránt járatos Alonso Díaz de Montalvo (1405-1499) 1480-ban kapott megbízást a Leónban és Kasztiliában alkalmazott jog "kodifikálására". Díaz de Montalvo szerkesztésében került közzétételre a Libro de Leyes, amelyet később Ordenamiento de Montalvo-nűk is neveztek. A Díaz de Montalvo által szerkesztett gyűjtemény lett a forrása - legalábbis részben - a Nueva Recopilaciónnak, majd később a Novísima Recopilaciónnak.
- 7/8 -
A hatályos jog kompilációját jelentette a Siete Partidamak a jogtudós és filozófus Gregorio López de Tovar (1496-1560) szerkesztésében megjelent átdolgozása. Ez az átdolgozás, melynek alapjául Díaz de Montalvo különböző kézirat-kiadásai és a nagy számban rendelkezésre álló glosszák szolgáltak, hivatalos gyűjtemény rangjára emelkedett és 16 kiadásban jelent meg 1565 és 1885 között. A Siete Partidas López de Tovar szerkesztésében megjelent átdolgozása képezte Spanyolországban - és a kolóniákban - a törvénykezés alapvető forrását annak ellenére, hogy a Bölcs Alfonz nevéhez kapcsolódó gyűjtemény az Ordenamiento de Alcalá 1348-ban történő elfogadása után csak szubszidiáriusan érvényesülő jogforrásnak számított.
2. A spanyol királyságban a hatályos jog konszolidálásának céljából összeállított, szerkesztett hivatalos törvénygyűjtemények (Nueva Recopilación, 1567,[2] Recopilación de las Leyes de las Indias, 1680, Novísima Recopilación, 1805) szintén tartalmaztak jelentős mértékben római jogból kölcsönzött fogalmakat és konstrukciókat. Itt utalunk arra, hogy a II. Fülöp (1527-1598) által összeállítani rendelt gyűjtemény hivatalos neve Recopilación; melynek kapcsán hangsúlyozni kívánjuk, hogy a Nueva (Nueva Recopilación) jelző nem hivatalos jellegű hozzáfűzés.
Az 1805. július 15-én kihirdetett és hatálybalépett Novísima Recopilación de las Leyes de España számos - tegyük hozzá - jogos kritika tárgyát képezte.[3] Kétségtelen, hogy ez a törvénygyűjtemény a modern, újkori kodifikációk korában, különösen a francia Code civil elfogadását követően struktúrájánál és tartalmánál fogva egyaránt a magánjogi törvényhozás igencsak meghaladott, "archaikus" formáját jelentette.
A Novísima Recopilación szerkesztésére 1798-ban - Manuel de Godoy (1792-1798), a királyi udvar kegyence kormányzati tevékenységének utolsó esztendejében - IV. Károly (1788-1808) királytól az erősen konzervatív gondolkodású Juan de la Reguera y Valdelomar kapott megbízást, aki sokkal inkább a bíróságok által alkalmazott, tradicionális, a gazdasági és társadalmi realitással nem adekvát jog hatályában való fenntartását, mintsem átfogó reformját kívánta kompiláció formájában megvalósítani. A szerkesztés során elsődleges feladatának a hatályos, alkalmazott jog hiányosságainak kiküszöbölését, orvoslását tekintette. A jog új, korszerű, pontosabban a kor gazdasági, szociális és politikai (jogpolitikai) követelményeinek megfelelő rendszerbe foglalását már IV. Károly elődei, VI. Ferdinánd (1746-1759) és III. Károly
- 8/9 -
(1759-1788) is kívánatosnak és időszerűnek tartották. Uralkodásuk idején azonban, néhány kísérlettől eltekintve, nem valósult meg a jogrendszer tervezett, nagyon is időszerű reformja.
A spanyol magánjog területén uralkodó partikularizmus felszámolását a XIX. század elején több jogszabály is célul tűzte ki, így az 1808-ban elfogadott, bayonne-i Alkotmányos Charta (Carta Constitucional, Constitución de Bayona), majd az 1812-ben kihirdetett, bár hatályba nem lépett Cádizi Alkotmány (Constitución de Cádiz).
A spanyol magánjogfejlődés sajátossága, hogy a kasztíliai jogra épülő derecho español is, a római jog és a kánonjog mellett, ún. közönséges jog (ius commune). A derecho español 1741-től kezdve kötelezően oktatott tárgy a spanyol királyság egyetemein. E diszciplína oktatásának alapját Ignacio Jordán Claudio de Asso y del Río (1742-1804/14)[4] és M. Manuel y Rodríguez 1771-ben közzétett Instituciones del Derecho civil de Castilla című munkája (tankönyve) képezte a legtöbb jogi karon. Asso del Río és Manuel y Rodríguez institúcióinak sajátossága, hogy szerzői a derecho español elveit a tételes jogból, tehát a Siete Partidasból, a Nueva Recopilaciónból és a helyi jogokból (derechos forales) vették. A joggyakorlat, a törvénykezés (jurisprudencia) nem játszott semmiféle szerepet a fenti tankönyv megírásánál. Bár az institúciók szerzői formailag nem tekintették a római jogot a jogrendszer hivatalos forrásának (fons iuris), a könyv szerkesztésénél mégis a római jog elveire és fogalomrendszerére támaszkodtak.
3. A polgári törvénykönyv tervezetét (" Concordancias motivos y comentarios del Código civil español") a magánjog neves müvelője, a Navarrában született Florencio García Goyena (1783-1855) dolgozta ki 1851-ben, aki tervezetének elkészítés során a francia Code civil mellett a porosz Allgemeines Landrechtre és az osztrák ABGB-re volt elsősorban figyelemmel. Katalóniában a napóleoni hódítás során a francia Code civil (katalán fordításban) hatályos jog volt. A Code civil nem kis hatással volt később a mind a jogtudományra (doktrínára) mind pedig a joggyakorlatra (jurisprudencia).
Kétségtelen az, hogy a XIX. században a spanyol jogtudomány nem volt, objektív okoknál fogva nem lehetett az európai jogtudomány számára iránymutató. Vitathatatlan azonban az, hogy a spanyol Código civil, amely De Castro megfogalmazása szerint a "joggyakorlat művelőinek és jószándékú" politikusoknak alkotása[5], be tudta tölteni azt a célt, feladatot, amelyet szerkesztői szántak neki.[6]
- 9/10 -
Manuel Durán y Bas (1823-1907) volt Spanyolországban a Történeti Jogi Iskola irányzatának legjelentősebb hatású képviselője. A jogi tanulmányait a barcelonai egyetemen végzett sokoldalú jogtudós és professzor éles kritikával illette a Spanyolországban uralkodó irányzatnak számító ún. Filozófiai Iskolát (Escuela filosófica), melynek képviselői a természetjog fogalomrendszerére építették tanaikat. Durán y Bas egyértelmű formában fogalmazza meg kritikáját az 1889-ben közzétett La escuela filosófica y la escuela histórica című előadásában. A jeles jogtudós, aki 1899-ben igazságügyi miniszter is lett, eredetileg a magánjogi kodifikáció ellenzőjének számított. Nézete szerint - Savigny tanával összhangban - a kodifikációnak az espíritu nacionalra (Volksgeist) kell épülnie. Utalni kívánunk arra, hogy Durán y Bas a Spanyol Savigny Alapítvány Bizottság (Comisión Española de la Fundación Savigny) elnöki tisztét is betöltötte.
Komoly problémát jelentett nézete szerint az, hogy hazájában hiányzott az országos szinten történő kodifikáció feltételét képező szociális alap. Ebből következően Durán y Bas a regionális kodifikáció mellett volt. Sajátos módon végül is elfogadta a nemzeti szinten megvalósítandó kodifikáció gondolatát és annak elkötelezett hívévé vált. Hangsúlyozta azonban a konszenzuson alapuló kölcsönös "kompromisszumok" szükségességét az egyes jogintézmények, jogi konstrukciók kódexben történő szabályozása körében. Ezzel nem állt ellentmondásban az, hogy a kormánytól nyert megbízás alapján összeállította a Katalóniában hatályos magánjogi anyagot, melyet 1883-ban Memoria acerca de las instituciones del Derecho civil de Cataluña címmel tett közzé.
4. Az 1889-ben elfogadott, számos módosítással ma is hatályos spanyol Polgári Törvénykönyv az institúció-rendszer alapján áll. Az 1889-ben hatályba lépett Código civil szerkesztésében M. Alonso Martínez (1827-1891) vállalt döntő szerepet. A polgári törvénykönyv megalkotói elsősorban a francia Code civike, az 1865-ben elfogadott olasz Polgári törvénykönyvre, a Dalmacio Velez Sársfield szerkesztette argentin Código civilre (1869) és az 1867-ben kihirdetett és a következő évben, 1868-ban hatályba lépett, Antonio Luís Visconde de Seabra (1798-1895) által szerkesztett portugál Polgári törvénykönyvre voltak figyelemmel. A spanyol Polgári Törvénykönyv szerkesztői viszont nem tekintették mintának az 1855-ös, Andrés Bello által szerkesztett, a római jogi hagyományokhoz igen szorosan kapcsolódó chilei Código civilt.
A szerkesztők figyelemmel voltak egyes tervezetekre is. így például a távollévők által kötött szerződések vonatkozásában (Código civil, 1262. cikkely) a jeles belga jogtudós, Francois Laurent (1810-1887) által kidolgozott Code civil reform-tervezetében (Avant-projet de revisión du Code civil, 1882-1885) foglalt szabályokat vették alapul. A Spanyol Polgári Törvénykönyv első része, pontosabban címe, a Título preliminar, amely a jogi normákról, azok alkalma
- 10/11 -
zásáról és hatályosságáról rendelkezik (De las normás jurídicas, su aplicación y eficacia), sok esetben már a római jogban is ismert jogelvekre utal.[7]
Szerkezetét, struktúráját tekintve a spanyol Código civil a 16 cikkelyből álló bevezető címből (Título preliminar), és négy könyvből áll. Az első könyv a személyi jogot (De las personas), a második könyv a dolgok osztályozását, a tulajdonjogot és a korlátozott dologi jogokat (De los bienes, de la propiedad y de sus modificaciones), a harmadik könyv a tulajdonszerzés egyes módjait, jogcímeit, így az öröklési jogot is (De los diferentes módos de adquirir la propiedad), a negyedik, utolsó könyv pedig a kötelmi jogot, a kötelmek és a szerződések jogát (De las obligaciones y contratos) szabályozza.
Sajátossága a Spanyol Polgári Törvénykönyvnek, hogy kihirdetését megelőzően, 1888-ban sor került a Ley de Bases de 11 de mayo de 1888 promulgálásá-ra. A Ley de Bases a polgári törvénykönyvnek a kormány részéről történő elkészítésére való felhatalmazásán kívül a Código civil alapelveiről is rendelkezik. Ezt a formailag önálló törvényt a Código civil részének tekintik. Ez a magyarázata és indoka annak, hogy a spanyol magánjogi törvénykönyv szerkesztésének időpontját általában két évszámmal (1888/1889) jelölik.
5. A spanyol Polgári Törvénykönyv (Código civil) első titulusának 7. cikkelye a kimentés lehetősége nélkül kötelezi az ítélethozatalra a bírót, illetve bíróságot. Ez a francia Code civil 4. cikkelyére épül. A törvényhozó elgondolása szerint a törvény - elvben legalábbis - oly mértékben tökéletes, hogy a joghézagokat (lacunae iuris) és hiányosságokat nem lehet kifogásként felhozni. A törvényhozó szerint az esetek pontosabban jogesetek mindegyike logikai alapon (is) előrelátható. Az a bíró, aki a törvény nem tökéletes voltára való hivatkozással menti vagy kísérli menteni illetékességének hiányát, felelősségre vonható sőt vonandó, mert a törvényes rendelkezéssel helyezkedik szembe.
Ezt a koncepciót a spanyol törvényhozó nyilvánvalóan a modellként szolgáló francia Code civilből vette át. Az átvétel azonban nem teljesen azonos. A spanyol magánjog kodifikálom számára ugyanis ismert, hogy a törvények nem tökéletesek, ezért - mintegy érvénytelenítve a vizsgált jogelvet - a francia modellt követő rendelkezéshez hozzáfűzi: "amikor is az eldöntendő esetnél pontosan alkalmazható törvény nincsen, a helyi szokást kell tekintetbe venni, illetve hiányában az általános jogelveket" (1. cikkely 6. bekezdés). A törvényhozó ilyen módon expressis verbis elismeri, hogy vannak esetek, amelyek megoldására nincs megfelelő, alkalmazható törvény. Sőt, a Código civil szövegében a "pontosan alkalmazható" fordulat található, ami a kiterjesztő értelmezés és mindenfajta analógia kizárását teszi lehetővé. Ezúttal nem lehet feladatunk a "legális törvény" interpretációja bonyolult problémájának elemzése. Csak utal-
- 11/12 -
ni kívánunk arra, hogy a "legális" értelmezés alapvető célja abban áll, hogy a bíró illetve bíróság tekintélyét megvédje és az előrelátás szűk lehetőségének elismerését elutasítsa illetve elvesse. Amikor egy spanyol bíró olyan esettel áll szemben, amelynek elbírálásánál nem hivatkozható törvény illetve jogszabály, könnyebb helyzetben van, mint egy francia bíró, hiszen más, ugyancsak a törvényen alapuló normákhoz fordulhat, pontosabban azokat alkalmazhatja. A probléma azonban azonnal jelentkezik, mihelyt megpróbáljuk áttekinteni azt, hogy melyek is ezek a normák illetve jogforrások (fontes iuris), amelyek alkalmazására a törvényhozó a bírót utasítja. A továbbiakban ezzel a problémával kívánunk röviden foglalkozni.
6. A spanyol Código civil törvény, jogszabály hiányában (in defectu legis) a szokást (costumbre) helyezi első helyre, azaz a szokást tekinti a jog elsődleges (primer) forrásának. A szokás azonban nem állhat a törvénnyel ellentétben, azaz nem lehet consuetudo contra legem. A szokás jellemzője az, hogy bár nem tekinthető secundum legem jogforrásnak, mint praeter legem jogforrás a törvény hiányosságainak (lacunae legis) kiegészítését szolgálja. Nagyobb jelentőséggel rendelkezik egy második szabályozó, ami erősen csökkenti az említett 1. cikkely 6. bekezdésében szereplő szokásra való hivatkozás lehetőségét. Ez a szokás ugyanis nem derecho foral, azaz bírói ítéletekre épülő szokás, hanem helyi jogot (derecho local) jelentő szokásjog.
Mint ismeretes, Spanyolországban több régió, terület van. Spanyolország az 1978-ban elfogadott alkotmány értelmében tizenhét Comunidad autónomára.-tagolódik. Ezek a területi egységek egyrészt közös, másrészt saját külön, egymástól eltérő joggal rendelkeznek. A saját, külön jogot alkalmazó régiók a derecho foral területei. A foral jelző etimológiailag a latin fórumra vezethető vissza. Innen származik a fuero, többesszámban pedig a fueros terminus technicus.
Ezzel a pluralizmussal volt diametrálisan ellentétes a francia jogtudomány, doktrína. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy Spanyolországban egy, a polgári jogot szabályozó, az ország egész területén hatályosuló kódex nem jöhetett volna létre a regionális fueros hatályának, azaz a joggyakorlatban történő alkalmazásának elismerése nélkül.
Egyes szerzők megkísérlik az általános szokás "helyi szokásként" való értelmezését. Erre ad alapot az, hogy a törvény nem határozza meg a szokás különböző kategóriái között fennálló, ténylegesen létező eltérést, pontosabban sokszor jelentős eltéréseket, különbségeket.
7. A döntő érvet a 6. artikulus alkalmazása ellen sajátos módon a Legfelső Bíróságtól (Tribunal Supremo) származó indokolás adja. A Legfelső Bíróság ítéleteiben elutasítja a szokásra való hivatkozást, és olyan szokást követel meg, ami régi, sőt nagyon régi és meggyökeresedett costumbre.
- 12/13 -
A Legfelső Bíróság ítéleteiben hivatkozik erre a szokásra, amely a jogalkalmazás forrását jelentheti. Ilyen esetben szerződési ususról, szokásról van szó. Ezekben az esetekben nem szükséges a 6. artikulust alkalmazni, mivel más, speciálisabb jelleggel rendelkező cikkelyek is vannak, amelyek szintén utalnak ezekre a szokásokra. A Código civil 1258. cikkely például kimondja, hogy a szerződések alapjául törvény és szokás egyaránt szolgálhat.
A szokás (costumbre), mint a lex privaía kiegészítője, külön normaként kerül elfogadásra, a törvény elsődlegességének figyelembevétele mellett. Az 1287. cikkely szintén ugyanezt mondja, amikor a bírót utasítja, hogy az ország szokását és joggyakorlatát mint külön normát vegye figyelembe a szerződések értelmezésénél. Ezeken a cikkelyeken kellene alapulnia a szerződési szokásokra történő hivatkozásoknak. A Legfelső Bíróság ennek ellenére ezekben az esetekben a 6. artikulusban hivatkozott szokásokat részesíti előnyben, ami azonban a többségi nézet, uralkodó doktrína szerint helytelen gyakorlat. A Legfelső Bíróság gyakorlatának vitathatatlanul szükségessé vált revíziója bizonyítja, hogy bizonyos esetekben nem feltétlenül szükséges a 6. cikkelyre való hivatkozás.
A fentiek alapján a következő konklúziót vonhatjuk le a 6. cikkelyben szereplő szokás tartalmára vonatkozóan: a szokás alkalmazása nem a törvénynek, hanem a felek közötti megegyezés egyfajta "kiegészítő normája".
Tekintsük át a továbbiakban a jog általános alapelveinek (principios generales del derecho) bonyolult, interpretatio multiplex tárgyául szolgáló kérdését. Az 1. cikkely 6. bekezdése értelmében a jog általános elveit "alkalmazni kell". Ezzel a törvényhozó azt deklarálja, hogy a jog általános alapelvei valóságos jogi normák. Kérdéses azonban, hogy mit jelent a jogi norma fogalma. Jogi norma alatt olyan követendő jogi kritériumot értünk, ami alapján a bírók ítéletet hozhatnak, vagyis ami egy adott esetben a jogos és jogtalan magatartást egymástól elkülöníti. Minden ítélet jogi normára épül. Az általános alapelvek, normák azt jelentik, hogy az ítéletekben egy jogi norma nyer alkalmazást. Ha pedig az általános elvek nem mások, mint normák, ez azt jelenti, hogy az ítéletek konkrét esetben az általános alapelvekre támaszkodhatnak.
8. Elvileg minden bíró megteheti, ha szándékában áll, hogy egy minden kritérium nélküli, ratio decidendivol nem rendelkező, abszurd ítéletet hozzon. Arra is módja van, hogy egy nem megfelelő normára hivatkozva döntsön. Ezen felül még lehetősége van arra is, hogy megfelelő jogszabály hiányában hozza meg döntését. Ez lehetséges, de a bírók ezt az utat mégsem követik, mert tudják, hogy ítéletüket a fellebbviteli bíróság hatálytalaníthatja. Ebből következően a bírák úgy törekszenek ítéletet hozni, hogy a fellebbviteli bíróságok, amelyek felülbírálják döntéseiket, azokat jóváhagyják. Következésképpen megállapítható az, hogy jogi normák azok, amit a felső bíróságok elfogadnak, alkalmaznak.
- 13/14 -
Kérdés az, hogy a jog általános (alap)elveit mint jogi normát elfogadják-e a felső bíróságok. A választ a Polgári Perrendtartás (Ley de Enjuiciamiento Civil) 1962. artikulusa adja meg. E cikkely alapján semmisségi panasznak van helye, ha a törvényt illetve a törvényen alapuló doktrínát megsértik. Az első bekezdés szerint: ha az ítélet törvényszegést, téves interpretációt tartalmaz, illetve a törvényt és a törvényen alapuló doktrínát helytelenül alkalmazzák a jogeset elbírálásánál.
Ez a meghatározás a spanyol polgári jog forrásainak dogmatikáját illetően alapvető jelentőségű. A Ley de Enjuciamiento Civil (Polgári Perrendtartás Törvénykönyve) 1962. cikkelye értelmében az olyan ítéletet, amely a törvényt illetve a Legfelső Bíróság doktrínáját megszegi, visszavonják és az hatályon kívül helyezésre kerül.
A Ley de Enjuciamiento Civil 1962. artikulusa nem említi a jog általános elveit, de a Legfelső Bíróság megalkotta az általános alapelvek doktrínáját, ami szerint az általános alapelvek csak abban az esetben szolgálnak az ítéletek megsemmisítésének alapjául, ha a törvény illetve a törvényen alapuló doktrína elismeri őket. így tehát a semmisség szempontjából az általános alapelvek feloldódnak a törvényben vagy a törvényen alapuló (doctrina legal) doktrínában.
9. A 6. cikkely alkalmazásának feltétele éppen az, ha az esetre pontosan alkalmazható törvény nincs, ebben az esetben a bíró a törvényen alapuló doktrínát (doctrina legal) alkalmazza, illetve ha ez sem áll rendelkezésére, valamilyen más doktrínát kell alkalmaznia. így a következőképpen kell osztályoznunk a normákat: 1) norma legal (törvény); 2) norma de la doctrina legal (törvényen alapuló doktrína); 3) bármilyen, az előbb említett kategóriákhoz nem sorolható, pontosabban kapcsolható doktrína.
Előfordulhat-e, hogy ha a törvény szövege pontosan nem értelmezhető, a törvényen alapuló doktrína túllépjen a törvényen? Látszólag ez ellentétes a törvényes sorrenddel, de a valóság más, hiszen a Legfelső Bíróság, mint a törvénykezés utolsó fóruma számára elkerülhetetlen, hogy néha ne a saját doktrínáját részesítse előnyben a törvénnyel szemben (norma legal); természetesen a büntetőjogi felelősség keretén belül. Ez az előnyben részesítés egy konkrét jogi valóságot képez, amit nem szabad lebecsülni. Egy konkrét példát felhozva: a Ley de Enjuciamiento Civil 1618. cikkelye lehetővé teszi a tulajdonközösség tárgyát képező dolgon az elővételi jogot a társtulajdonosok között, kötelezve a tulajdonostársat, hogy a megvett dolgot négy évig másnak ne adja el. Ezt a szabályt a Código civil hatályon kívül helyezi, és ami a közös tulajdon megszüntetését egyáltalán illeti, erről a kompromisszumról nem szól. Mégis a Legfelső Bíróság ítéleteiben ismételten alkalmazza a megszüntetett normát.
A Legfelső Bíróság gyakorlata ezáltal magán a törvényen is felülemelkedik. Valóban a törvény önmagában nem hatályosul a bíróságokhoz való kapcsolat nélkül, hiszen értelmet a bírói alkalmazás által nyeri el.
- 14/15 -
10. A spanyol Código civil nyelvezetére, stílusára a közérthetőség jellemző. A törvényt szerkesztő bizottság tagjai - ellentétben a francia Code civil szerkesztőivel -- nem helyeztek hangsúlyt az "eleganciára" az egyes cikkelyek megfogalmazása során. Sajátossága a spanyol Polgári Törvénykönyvnek továbbá, hogy szerkesztőitől, éles ellentétben például a német Polgári Törvénykönyv (BGB) szerkesztőivel, az absztrakció, pontosabban az absztrakt megfogalmazás távol állt.
Ez a stílus azonban nem jellemző a Código civilt követően keletkezett magánjogi tárgyú jogszabályokra, amelyeket nem egyszer a "barokkos" megfogalmazás és terjengősség jellemez. További sajátossága a magánjogi jogszabályoknak az, hogy erősen kazuisztikus jellegűek.
A Código civil értelmezésében a római jog kiemelkedő szerepet töltött be. Felipe Clemente de Diego y Gutiérrez (1866-1945), a neves romanista és civilista Curso elemental de Derecho civil español común y foral című hatkötetes, első ízben 1920-1923-ban közzétett, számos további kiadást megért müvében a kódex egyes cikkelyeinek értelmezésénél a történeti módszert alkalmazva igen gyakran hivatkozik a római jog forrásaira és a római jogi szekunderirodalomra. Egyetemi oktatói pályáját a Santiago de Compostela-i egyetemen kezdte a római jog előadójaként. 1900-ban jelent meg római jogi - institúció - tankönyve Introducción al estudio de las Instituciones del Derecho Romano címmel. Egyetemi oktatói pályája során a polgári jog előadója volt számos spanyolországi egyetemen. Említést érdemel, hogy társalapítója volt az 1913 óta folyamatosan megjelenő, rangos, nemzetközi mércével mérve is magas tudományos színvonalat képviselő Revista de Derecho privado-nak. A jeles jogtudós monográfiáiban is, így például az 1912-ben publikált, a szerződés-koncepciót elemző Transmisión de las obligaciones című művében is a szerződés római jogi konstrukciójára van különös figyelemmel. Munkáiban a német pan-dektisztika kiemelkedő képviselőinek müveit igen gyakran kiindulópontnak tekinti, bár -- mint az Escuela del pensamiento jurídico español kiemelkedő képviselője - formailag nem tartozik a Történeti Jogi Iskola hívei közé.[8]
11. A Spanyol Polgári Törvénykönyv első tizenhat cikkelyének (Título preliminar) átfogó reformjára 1973-1974-ben kerüli sor. E reform értelmében a regionális hatállyal rendelkező derecho foral mellett a polgári törvénykönyv már nemcsak ideiglenesen érvényesül, hanem kiegészítő jogként (derecho supletorio) szolgál.[9]
- 15/16 -
Jelentős, a magánjog területét érintő jogszabályok az 1946-ban elfogadott Ley Hipotecaría, amely a jelzálog intézményét szabályozza átfogóan. A törvény szövegében számos római jogi elem található. Jelentős, a tulajdon kérdésével kapcsolatos törvény az 1960-ban kihirdetett Ley sobre la propiedad horizontal, amely elsősorban a lakástulajdoni viszonyok területén hozott változásokat. Ugyancsak fontos megemlíteni az 1994-ben elfogadott Ley de arrendamientos urbanos, mely a bérleti jogviszonyt "modernizálta".
1981-ben került sor a családi jog (derecho de familia) megreformálására. E reform eredményeként a Código civil első könyvének hetedik, a szülők és a gyermekek kapcsolatát szabályozó címe változott meg szinte teljes terjedelmében.
A spanyol Código civil azonban ma sem az egész ország területén alkalmazandó és alkalmazható elsődleges (ún. primer) jogforrás, minthogy bizonyos területeken csak szubszidiárius módon, mint derecho civil común érvényesül. Vonatkozik ez főként a házassági jog, az öröklési jog és a vagyonjog egyes területeire. A sok esetben a római jogon alapuló helyi (magánjoggal (derecho civil farai) együtt nyer alkalmazást a fent említett területeken. Utalni kívánunk arra, hogy a helyi, regionális jog hivatalos gyűjteményekbe (Compilación) való rendezése az 1978. december 29-én elfogadott, a regionális autonómiát intézményesítő alkotmány elfogadását követően is folyik.
Az alkotmány hatálybalépését nem sokkal követően, 1980-ban került elfogadásra önálló kódex formájában a munka törvénykönyve, amelyet 1995-ben módosítottak átfogóan.
12. A polgári jog nemzeti (országos) kongresszusán - melyet Zaragozában 1946. október 3-9. között (Congreso Nacional de Derecho civil) rendeztek - született határozat értelmében indult meg Spanyolország egyes régióiban a Código civil szabályai helyett érvényesülő helyi jog (Derecho especial) önálló gyűjteményekben történő összefoglalása. Vizcaya és Álava régió, a Spanyol Polgári Törvénykönyvtől eltérő jogát az 1959-ben elfogadott Compilación del Derecho Civil de Vizcaya y Álava szabályozza. Katalónia helyi polgári jogát az 1960-ban közzétett Compilación del Derecho Civil de Cataluña, amelyet 1984-ben és 1987-ben módosítottak, rendezi. A Baleari szigetek sajátos magánjogát az 1961-ből származó, és 1985-ben módosított Compilación del Derecho Civil de Baleares foglalja magában. Galicia tartomány derecho civil especialját az
- 16/17 -
1963-ban közzétett, és 1987-ben módosított Compilación del Derecho Civil de Galícia tartalmazza. Az aragóniai, a Código civiltől eltérő magánjog intézményeit az 1967-es Compilación del Derecho Civil de Aragón szabályozza, amelyet 1985-ben módosítottak. Anavarrai Compilación del Derecho Civil de Navarra elfogadására 1973-ban, átfogó jellegű módosítására pedig 1987-ben került sor.
A fentiekből adódóan a mai spanyol magánjogtudományt erős partikularizmus jellemzi, amiben szerepet játszik az, hogy a római jog egyes területeken ma is kiegészítő jogként (derecho supletorio) érvényesül, nyer alkalmazást.
A spanyol Código civilt módosítását előkészítő bizottság (Comisión generál de codificación) munkájába, annak 1950-ben kinevezett elnökeként kiemelkedő szerepet töltött be a neves civilista Jósé Castán Tobenas (1889-1969). Az 1945 óta a Legfelső Bíróság elnöki posztját is betöltő Castán Tobenas fontos feladatnak tekintette a Código civil pontos értelmezési szabályainak rögzítését (Bases del título preliminar). A jeles jogtudós a humanista irányultságú természetjogban vélte megtalálni a jogrendszer kritikájának és megújulásának alapját. A jogpozitivizmust feltétlenül elvetendőnek tartotta. A jogrendszer felfogása szerint történeti, szociális, metafizikai és etikai elemeket egyaránt tartalmazni hivatott. Erősen hangsúlyozta a jog szociális funkcióját, amelynek realizálásában kiemelkedő szerep illette meg a bírót, mint jogalkalmazót. A méltányosság (equidad) kapcsán gyakran hivatkozott munkáiban és beszédeiben a római jogban ismert aequitasvíx illetve ius aequumrd.[10] Castán Tobenas aktív rész vállalt a családjogi viszonyok új jogi fogalmának kidolgozásában - 1912-ben megvédett doktori értekezésének címe és témája a házasság válsága (La crisis del matrimonio) volt - valamint a helyi, lokális vagy regionális iura particularia hatályosulása kérdésének rendezésében.[11]
13. Spanyolországban a középkori hagyományokat meghaladó, új kereskedelmi jogi doktrína kidolgozásában kiemelkedő szerepet játszott a XVI. században a tanulmány bevezető részében már említett salamancai egyetem. A római
- 17/18 -
jogi hagyományokban gyökereznek a laesio enormism vonatkozó rendelkezések a spanyol kereskedelmi jogi törvényhozásban. A kereskedelmi jog doktrínájának kiemelkedő spanyol művelője Jüan Hevia Bolano, a Laberinto del cornercio terrestre (1617) című, korában külföldön is széles körben ismert munka szerzője.
A spanyol kereskedelmi jog kompilációját az 1737-ben kibocsátott Ordenanzas de Bilbao jelentették. A spanyol kereskedelmi jog kodifikálására 1829-ben került sor. Ez, az 1219 artikulusból álló, öt könyvre tagolódó első spanyol Código de cornercio döntően a francia Code de commerce hatását tükrözi.
Említést érdemel, hogy ez a törvénykönyv, hasonlóan az 1889. évi polgári törvénykönyvhöz, hatályon kívül helyezte a laesio enormisvól szóló szabályt.
Kiemelendő, hogy az 1829. évi, VII. Ferdinánd király uralkodása idején (1814-1833) elfogadott Código de cornercio számos vonatkozásban kora legátfogóbb, önálló jellegű összefoglalása volt a kereskedelmi jognak. E kódex szerkesztője a neves jogtudós és államférfi, Pedro Sainz de Andino (1786- 1863) volt. Sainz de Andino az uralkodótól 1827-ben kapta a kereskedelmi törvénykönyv megalkotására, szerkesztésére szóló megbízást. Az általa kidolgozott tervezet (Proyecto) elfogadására került végül sor, annak ellenére, hogy a kodifikációs bizottság (Comisión codificadora) is kidolgozott egy, Sainz de Sandino Proyectojától eltérő, önálló tervezetet. Sainz de Sandino a tervezet elkészítése során a francia Code de commerce-re volt tekintettel, azt tekintette modellnek, bár kétségtelen az, hogy az általa készített tervezet szerkezetét tekintve a francia mintától, modelltől lényegesen eltér. Az 1829. évi Código de cornercio novelláris úton történő módosítására hatálybalépése óta többször is sor került. Ez a kódex mintául szolgált több latin-amerikai ország kereskedelmi joga kodifikációjának a 19. században.
Az első spanyol kereskedelmi törvénykönyv megalkotása és hatálybalépése révén az országban első ízben került elfogadásra egy egységes, az egész ország területén alkalmazott kódex.
14. A második, jelenleg is hatályos, bár többször is jelentősen módosított, "reformált" és "modernizált" Código de cornercio elfogadására 1885-ben, hatályba lépésére pedig a következő évben, 1886-ban került sor.
A kereskedelmi jog jeles, nemzetközi viszonylatban is talán a legnagyobb tekintélynek örvendő művelője volt Rodriguez Uría González (1906-2001), aki egyetemi tanulmányait Salamancában végezte. Doktori disszertációjának megvédését követően egészen 1976-ban bekövetkező nyugdíjba vonulásáig a madridi (központi) egyetem (Universidad Central, majd jogutódja, az Universidad Complutense) tanára volt. Tanulmányokat folytatott olaszországi és németországi egyetemeken is. Alapító főszerkesztője volt az első ízben 1946-ban megjelent Revista de Derecho Mercantil-nak. Tagja volt a magánjogi
- 18/19 -
(polgári jogi és kereskedelmi jogi) kodifikációs bizottságnak (Comisión General de Codificación) is. Ennek a bizottságnak a tagjai koncipiálták és dolgozták ki a múlt század második felében a Código de comercio novelláit. Kiterjedt szakirodalmi munkásságában kiemelkedő figyelmet fordított a jogösszehasonlításra, pontosabban a jogösszehasonlító módszer alkalmazására a kereskedelmi jog egyes intézményeinek - vonatkozik ez elsősorban a kereskedelmi társaságok egyes formáira (sociedades comerciales) - elemzése során.[12]
- 19/20 -
Après la chute du Royaume des Wisigoths (714), une grande partie de la péninsule ibérique est devenue un protectorat arabe. Cet événement a interrompu l'utilisation officielle du droit romain pour une certaine période. Il n'est donc possible de parler de survivance du droit romain que sur les territoires des royaumes chrétiens de la péninsule ibérique.
Dans les États nés sur le territoire de l'Espagne actuelle, le Breviárium Alaricianum et le Liber iudiciorum constituaient le fondement de la tradition du droit romain. Le droit romain et le droit canonique - comme ius commune - prévalaient d'une façon auxiliaire à côté des statuts locaux (fueros, customs) ; mais à partir du XIII[e] siècle, on peut déjà constater la romanisation du droit coutumier écrit et non-écrit. En Catalogne, les recueils de droit coutumier de plusieurs villes (Barcelone, Gérone, Tortose) se basaient essentiellement sur le droit romain. Les lois de Jacques T[r], roi d'Aragon (1213-1276), du fait qu'elles ordonnaient l'utilisation de la « raison naturelle » en cas de manque de coutumes convenables (usatges), ont rendu possible le triomphe du droit romain dans la pratique judiciaire. La réception formelle est arrivée seulement en 1409 sur les territoires de Castille et du León, où le code réparti en sept parties d'Alphonse X (le Sage) (1252-1284), les Siele Partidas, témoignent également de l'influence remarquable du droit romain. L'Ordenamiento de Alcalá (1348) a explicitement ordonné l'utilisation subsidiaire des lois romaines. Les recueils de droit coutumier, le Fuero General en Navarre et les Fürs de Valencia à Valence, témoignent d'une connaissance approfondie du droit romain.
Dans le royaume espagnol, les recueils de lois officiels visant à consolider le droit en vigueur (Nueva Recopilación, 1567; Recopilación de las leyes de las Indias, 1680, Novisima Recopilación, 1805) contenaient également des notions de droit romain. Au début du XIX[e ]siècle, plusieurs règles juridiques ont également voulu éliminer le particularisme qui régnait dans le droit privé espagnol. En 1851, le projet du code civil était élaboré par F. Garcia Goyena (1783-1855) et prenait en considération le Code Général des Etats prussiens (Allgemeines Landrecht für die preussischen Staaten) et VAllgemeines Bürgerliches Gesetzbuch (ABGB) autrichien à côté du Code civil des Français. Le Code civil espagnol toujours en vigueur en partie (Código civil, 1889), rédigé principalement par M. Alonso Martinez (1827-1891), se base sur le système (plan) des Institutes de Justinicn et reflète en grande partie l'influence du Code civil français.
- 21/22 -
Cependant, même aujourd'hui, le Côdigo civil ne représente pas la source juridique principale pour l'ensemble du pays, car sur certains territoires (notamment en Catalogne, en Galicie, dans les lies Baléares, en Aragon, en Navarre et au Pays Basque) il n'est utilisé que d'une façon subsidiaire (derecho supletivo), surtout dans les domaines du droit matrimonial, du droit successoral et du droit des biens. Par contre, le droit (privé) local (derecho forai) se base directement sur le droit romain. Le classement du derecho forai dans des recueils (recopilaciones) officiels se fait avec une intensité remarquable. Ce processus a été rendu possible par l'autonomie régionale effectuée en Espagne après la promulgation de la Constitution de 1978.■
JEGYZETEK
[1] T. Repgen: Ius Commune, in: Usus modernus pandectarum. Römisches Recht, Deutsches Recht und Naturrecht in der Frühen Neuzeit. Köln-Weimar-Wien 2007, 164.
[2] L. OP. Del Pozo Carrascosa: La introducción del Derecho francés en Cataluña durante la invasión napoleónica, in: El tercer poder. Hacia una comprension histórica de la justicia contemporánea en España (ed. J.-M. Scholz), Frankfurt am Main 1992, 188-213.
[3] F. Martínez Marina: Juicio crítico de la Novísima Recopilación, Madrid 1829. Említést érdemel, hogy Francisco Martínez Marina (1754-1833) e munkájának írását már egy jó évtizeddel a publikálást illetve megjelenést megelőzően, 1817-ben befejezte.
[4] C. Mora: Vida y obra de Don Ignacio de Asso, Zaragoza 1972.
[5] F. De castro: Derecho civil de España, vol. i. Madrid 1955[3], 322.
[6] a. Hernández Gil: En defensa del Código civil [Conferencia], Madrid 1948.
[7] W. Otto: Der Gegenstand der Rechtsvergleichung. Rabeis Zeitscliril't für Ausländisches und Internationales Privalreclit 14 (1940).
[8] Clemente de Diego jogfilozófiájára nézve Id. M.C. Rovora Flórez de Quiñones: La filosofía jurídica de F. Clemente de Diego y Gutiérrez, Madrid 1970.
[9] B. Clavero: Temas de Historia del Derecho. Derecho común, Sevilla 1977; L. DlEZ-Picazo: La doctrina de las fuentes de Derecho, Anuario de Derecho Civil, 1984, 933-952; A. A. Janariz: Constitución y Derechos civiles forales, Madrid 1987; J. P. Brutau: Fundamentos de derecho civil. Tomo Preliminar. Introducción al derecho, Barcelona 1989[2]; E. Roca Trias: El Código civil como supletorio de los derechos nacionales españoles, Anuario de Derecho Civil, 1989; S. Eshau: La introducción de la costumbre en el Título Preliminar del Código civil español de 1889, in: Centenario del Código civil, I, Madrid 1990, 761-823; C. Martínez de Aguirre y Aldaz: El Derecho civil afínales de siglo XX, Madrid 1991; J. L. de los Mozos: Derecho común y el nacimiento de Europa, Revista Crítica de Derecho Inmoboliario, 1992, 2523skk.; L. Puigi Ferriol et al: Manual de derecho civil, I (Introducción y derecho de la persona), Madrid 1995.
[10] Castán Tobeñas a természetjoggal kapcsolatos nézeteit alábbi munkáiban fejti ki: En torno al Derecho natural (1940), és La noción del Derecho a través de los sistemas fdosójico-jurídicos tradicionales y modernos (1940). Több kiadást is megért tankönyveiben (Derecho civil español común y foral és Derecho civil) is értelemszerűen nagy súlyt kap a neves romanista és civilista Felipe Clemente de Diego y Gutiérrez által alapított un. neoskolasztikus természetjog. A jog szociális funkcióját a törvénykezési időszakot hivatalosan megnyitó, nyomtatásban is közzétett elnöki beszédeiben hangsúlyozta. Ebben a vonatkozásban különösen jelentős két, nem sokkal halála előtt tartott beszéde: Lo social y sus perspectivas actuales, Discurso de apertura de tribunales (1965) és La idea de la justicia social. Discurso de apertura de tribunales (1966).
[11] Castán Tobeñas tudományos munkásságának értékelésére nézve Id. L. valladares Lanza: Las ideas jurídicas de Castán, Madrid 1975; A. hernández Gil: D. José Castán Tobeñas (1889-1989), Discurso inaugural del curso académico 1989-1990, Real Academia de Jurisprudencia y Legislación, Madrid 1989.
[12] További tájékozódásul ld. G. F. Haenel: Über Römisches Recht in Spanien, Kritische Zeitschrift für Rechtswissenschaft und Gesetzgebung des Auslandes, 19 (1847); F. Fernández elias: Novísimo tratado histórico-filosófico del Derecho civil español, Madrid 1973; B. Gutiérrez Fernández: Códigos o estudios fundamentales sobre el Derecho civil español, IV, Tratado de las obligaciones, Madrid 1877[3]; G. La Iglesia: Manual de Derecho foral español, Madrid 1903; E. de HlNOJOSA y Naveros: El régimen señorial y la cuestión agraria en Cataluña durante la Edad Media, Madrid 1905 (új kiadás: Pamplona 2002); L. Mouton Ocampo: Diccionario del Derecho civil foral compilado y consuetudinario, I-III, Madrid 1904-1906; E. de HlNOJOSA y Naveros: Das germanische Element im spanischen Recht, Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Germ. Abt. 31 (1910), 282skk.; L. Mouton Ocampo: Derecho consuetudinario y europeo, Madrid 1911; E. de HlNOJOSA y naveros: El elemento germánico en el Derecho español, Madrid 1915; F. clemente de diego: La jurisprudencia como fuente del Derecho, Madrid 1925; C. Valverde y Valverde: Tratado de Derecho civil español, I, Parte General, Valladolid 1925[3]; F. D. Zulueta: Don Antonio Augustin, Glasgow 1939; R. Menendez Pidal: Historia de España, III, España visigoda, Madrid 1940; P. S. leicht: Rapporti deWunionista e giurista spagnuolo Antonio Agostino con Vitalia, in: Atti della R. Accademia d'Italia. Rendiconti della elasse di scienze morali e storiche s. VI, 2 (1941), 375-384; uó: Scritti vari, II, I, 264-273; F. Clemente de Diego: De las lagunas de la ley, Madrid 1945; J. Rubio: Sainz de Andino y la codificación mercantil, Madrid 1950; J. puig brutau: La jurisprudencia como fuente del Derecho, Barcelona 1951; R. GlBERT: Eduardo de Hinojosa y la Historia del Derecho, Boletín de la Universidad de Granada, 24 (1952), 194 skk.; A. García Gallo: Historia, Derecho e Historia del Derecho. Consideraciones en torno a la Escuela de Hinojosa, Anuario de Historia del Derecho Español, 23 (1953), 5skk.; J. castán TobeÑAS: La formación judicial del Derecho, Madrid 1954; R. de Abadal y de Vinyals: Del reino de Tolosa al reino de Toledo, Madrid 1960; I. MARTÍNEZ cardos: Gregorio López de Tovar, Madrid 1960; J. camps I Arboix: Duran y Bas, Barcelona 1961; M. masa Ortiz: La ley «Hac edictali» en la compilación de derecho civil especial de Cataluña, Revista Jurídica de Cataluña, 1961, 787-810; L. DÍEZ-PlCAZO: La doctrina de los propios actos, Barcelona 1963; J. martinez valencia: La cuarta marital en el derecho especial de Cataluña, 1963, 105-129; J. L. de los mozos: El principio de la buena fe. Sus aplicaciones prácticas en el Derecho civil español, Barcelona 1965; M. P. Peña Bernaldo de Quiros: El Anteproyecto del código civil español (1881-1888), Madrid 1965; F. de Castro y Bravo:: El negocio jurídico, Madrid 1967 (újabb kiadások: 1971, 1985); E. LalaguNa: Jurisprudencia y fuentes del Derecho, Pamplona 1969; L. DÍEZ-PlCAZO: Fundamentos del Derecho Civil Patrimonial, I, Introducción, teoría del contrato, las relaciones obligatorias, Madrid 1972; J. M. Martín Oviedo: El Derecho español ante el contrato de «leasing», Madrid 1972; C. de la Vega: Introducción al Derecho judicial, Madrid 1976; J. L. de los mozos: Metodología y ciencia en el Derecho privado moderno, Madrid 1977; S. Kuttner: Antonio Augustin's Edition of the 'Compilationes Antiquae', Bulletin of Medieval Canon Law, 1977, 1-14; B. Clavero: La disputa del método en las postrimerías de una sociedad, Anuario de Historia de Derecho Español, 1978, 307-334; A. de la Oliva: La jurisprudencia en el nuevo título preliminar del Código Civil, Anuario de Derecho civil, 30 (1978), 437skk.; L. Figa Faura: La reception du droit romain en Catalogne, Annales de l'Université des Sciences Sociales de Toulouse, 26 (1978), 195-222; J.-J. Pinto Ruiz: Le nouveau litre préliminaire du Code civil espagnol, uo. 241-261; J. L. de los Mozos: La evolución del concepto de persona jurídica en el derecho español, Quaderni fiorentini per la storia del pensiero giuridico moderno, 11-12 (1982-1983), 833skk; B. Clavero: «La gran dificultad». Frustración de una ciencia del derecho en la España del Siglo XIX, lus Commune 12 (1984), 91-115; F. De Castro y Bravo: Las condiciones generales de los contratos, Madrid 1985[2]; Jornadas d'História. Antoni Augustin i el seu temps, 1517-1586, Barcelona 1988; A. M. Morales Moreno: El error en los contratos, Madrid 1988; F. Tomás y Valiente: Escuelas e historiografía en la Historia del Derecho Español (1960-1985), in: Hispánia. Entre derechos propios y derechos nacionales, I, Milano 1990, 12skk.; M. H. CrawfORD (ed.): Antonio Augustin between Renaissance and Counter-Reform, London 1993; F. Tomás y Valiente: Eduardo de Hinojosa y la Historia del Derecho en España, Anuario de Historia del Derecho Español, 63-64 (1993-1994), 1065 skk.; uő: El «ius commune Europaeum» de ayer y de hoy, Glossae 5/6 (1993-1994); L. PuiG i Ferriol el al: Manual de Derecho Civil, I, Introducción y derecho de la persona, Madrid 1995; S. JULIAN PUIG: El objeto del contrato, Pamplona 1996; A. S. GONZALEZ: Savigny in der spanischen Kultur, Zeitschrift für Neuere Rechtsgeschichte, 19 (1997), 31-53; R. de GÓRGOLAS: Problèmes de l'unification du droit privé en Espagne dans la deuxième partie du XIX" siècle, in: L'Européanisation du droit privé. Vers un Code civil européen?, Fribourg 1998, 259-265; E. Roca: Familia y cambio social. De la «casa» a la persona, Madrid 1999; J. M. Miquel Gonzalez: Sistema matrimonial español, Festschift A. Wacke, München 2001, 303-325; Hamza G.: Ai európai magánjog fejlődése. A modern magánjogi rendszerek kialakulása a római jogi hagyományok alapján, Bp, 2002, 64sk., 157-160; E. Vázquez de Castro: Determinación del contenido del contrato: presupuestos y límites de la libertad contractual. Valencia 2002; R. Uria: Derecho mercantil, Madrid, 2003[M]; A. Menendez et al.: Lecciones de derecho mercantil. Madrid, 2004[2]; Hamza G.: Le développement du droit privé européen. Le rôle de la tradition romaniste dans la formation du droit privé moderne, Bp, 2005, 38sk., 97; C. Lasarte Alvarez: Principios de Derecho Civil, I, Madrid 2005[11]; Földi A. - Hamza G.: A római jog története és institúciói, Budapest, 2007[12], 111sk., 130.
Lábjegyzetek:
[1] Tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, ELTE Állam-és Jogtudományi Kar, Római Jogi Tanszék E-mail: gabor.hamza@ajk.elte.hu
Visszaugrás
