A Dialóg Campus Kiadó Institutions Juris sorozatának egyik legújabb tagját veszi a kezébe az olvasó, amikor Herger Csabáné "A nővételtől az állami anyakönyvvezetői" g c. munkáját emeli le a polcról. Azonban nem csupán egy sorozat egyik tagjáról van szó, hanem egy olyan kötetről, amely a házassági jog történetének és fejlődésének nagy ívét rajzolja meg.
A mű címe által felcsigázott olvasó nem csalódik a tartalomban sem, amely nyolc érdemi fejezeten keresztül mutatja be a házasságot annak fogalmától kezdve, megkötésén keresztül, a felbontásáig mind elméleti, mind gyakorlati síkon.
1. Az első fejezet a házasság fogalmát taglalja. A szerző a modern polgári állam házasságfogalmát veszi alapul, s megállapítja, hogy a különböző történelmi korokban egyöntetűen a családot tekintették a társadalom alapegységének, s kevés esetben határozták meg a házasság fogalmát, amelynek tartalmára közvetett úton derül fény.
E jogintézmény sumér és akkád területeken érvényesülő fogalmától egészen napjaink felfogásáig elkalauzol bennünket a szerző, s közben szó esik az ókori izraeli, görög, római, keresztény, muszlim házasságról is.
A kötet második fejezete az állam és az egyház közötti viszonyt mutatja be a házassági jogalkotási és jogalkalmazási hatáskörrel összefüggésben. Képet kapunk itt az állami hatáskörrel kapcsolatos középkori tanokról, így többek között Aquinói Tamás officiumairól, amelyek között a különbségtétel a célokon alapszik, vagy a házassági jog spiritualizálódásának folyamatáról, amelynek kiindulópontja történelmi, azaz tiroli Maultasch Margit és Brandenburgi Lajos őrgróf 1342-ben kötött házassága. Ugyancsak e fejezet foglalkozik a római katolikus és a protestáns egyházakban érvényesülő házasságfelfogással, illetve a természetjogi hatásra visszatérő világi házasságfogalommal, valamint a vallási alapoktól való eltávolodással.
A következő egység A polgári házasságkötés kialakulása és modelljei címet viseli, s két nagyobb részre bomlik, amelyek közül az első a római katolikus házassági jogrenddel, illetve a katolikus államvallású országok házassági jogával foglalkozik, a második pedig a protestáns fejlődéssel. A katolikus országok sorát Franciaországgal nyitja a szerző. A köztudottan mély katolikus tradícióval rendelkező országban a házassági jogalkotás terén az állam és az egyház vetélkedése figyelhető meg. Később a Code civil "a modern házassági jog alapjává lett Európában," bár éppen a családjog területén - a férj széleskörű családi hatalma miatt - konzervatívnak tekinthető.
Spanyolországban, ahol "a római katolikus egyház az abszolút királyi hatalom támaszaként volt jelen," a házassági jogalkotás területén az állam először a kladesztin házasságok visszaszorítása végett rendelkezett, de mindvégig megmaradt az egyházi túlsúly. A spanyol polgári törvénykönyv (1889) is a kánoni és a polgári házasság kettősségének elvén alapult. A katolikus egyház befolyása még a XX. század első felében is jelentős befolyással bírt a katolikus és a vegyes vallású házasulok tekintetében a polgári házassággal szemben. Olaszországban is csak a XX. század második felére vált szét teljesen az egyház és az állam, így a házassági viszony szabályozása terén is.
Ausztriában a polgári házasság felé vezető első lépést II. József pátensei jelentették, amelyek a házasságot polgári szerződésként definiálták (Ehepatent, 1783.). Némi kitérő (1933) után az osztrák jog ma is ragaszkodik a kötelező polgári házasságkötéshez és a polgári jurisdictióhoz. Angliában az anglikán egyház létrejöttéig a házasságkötés szabályainak fejlődése megfelelt a nyugati egyházban uralkodó tendenciáknak, majd ezt követően az államnak nem kellett befolyást gyakorolnia az egyházi jogalkotásra, hiszen maga az angol egyház az állam része volt. A 17. században már felbukkant a kötelező polgári házasság (Cromwell), majd ezt követően hosszú - főként a formai kellékekkel kapcsolatos - fejlődés során vált általánossá.
A skandináv területeken a germán szokásjog és a kánonjog sokáig egymás mellett párhuzamosan élt. A térség államaiban létrejövő uniók következtében a házassági jog fejlődése nagyon hasonlóan ment végbe, amelyre a reformáció kevés hatással volt.
"Az államhatalom házassági jogalkotási hatásköre a 16. században először a házassági akadályok vonatkozásában jelentkezett a német térségben is." A 17-18. századtól a házassági jog polgári jogba való integrálása figyelhető meg. "Ez az elvilágiasított házassági jog először rendeletekben, mandátumokban, rescriptumokban, majd a jogegységesítési törekvések következtében a polgári törvénykönyvekben nyert
- 327/328 -
szabályozást." A 19. század második felére egyre több tartományban vált kötelezővé a polgári házasság.
A negyedik fejezet a polgári házasságkötés magyarországi történetét tárgyalja. A szerző korszakokra bontva mutatja be a házasságkötés módját, kezdve az államalapítás kori jellemzőkkel, s az első egységben a felvilágosult abszolutizmusig jut el. Ezt követően a polgári átalakulás követelményei kerülnek terítékre, amelyet a polgári modernizáció hatásainak bemutatása követ. Érdekes adalék a magyar házassági köteléki jog történetében A magyar kultúrharc címet viselő negyedik egység, amely az 1894-es Házassági törvény (Ht.) előkészületeinek hátterét taglalja. (Erről később bővebben ejtek szót.) E fejezet utolsó egysége a Ht. szerinti polgári házasság rendszerét mutatja be, amelynek alapja a korabeli liberális társadalmi felfogásnak megfelelően a jogegyenlőség biztosítása. Mindez azzal biztosítatott, hogy a Ht. érintetlenül hagyta a felekezeti kötelezettségeket, egységes kötelező polgári házasságkötési formát vezetett be, és a házassági ügyeket az állami bíróságok elé utalta.
A kötet ötödik fejezete - amely a második egység első részének tekinthető - a kötelék felbontásának történetét dolgozza fel. Szerkezetében a már megismert úton halad, azaz a külföldi történeti fejlődést követően a magyar viszonyok alakulását ismerhetjük meg. A szerző elsőként a fejlődési ívet rajzolja meg a házasság felbonthatatlanságától a megegyezésen alapuló bontásig babiloni, héber, muszlim, római jogi, katolikus majd protestáns hagyományon keresztül. Ezt követően a felvilágosodás liberális modellje kerül bemutatásra, majd a vétkességi elven, illetve a kánonjogon alapuló modell.
A hatodik rész - az említett szerkezetnek megfelelően - a magyar bontójogot vizsgálja először az államalapítástól a reformációig terjedő időszak tekintetében, majd kitér a felekezeti jogok rendszerére és a Ht. szabályaira. A szerző megállapítja, hogy a Ht. bontójoga alapvetően a vétkességi elven nyugodott, ugyanis a házasság felbontásának csak akkor volt helye, ha a bontást kérővel szemben álló házasfélnek a törvényben meghatározott okok valamelyikét megvalósító vétkes cselekménye bizonyítást nyert. A felek nem hivatkozhattak a kölcsönös megegyezésre sem, mert az általános indokolás szerint "a jogalkotó a házasságot lényegében és rendeltetésében olyan egész életre kötött frigynek tekintette, melynek erkölcsi természetét mélyen sértené és a vagyonjogi szerződésekkel tenné egyenértékűvé, ha a felek puszta megegyezése miatt megszüntethető volna" - írja a szerző. Ugyanakkor véleménye szerint a Ht. bontójoga nem tekinthető következetesen vétkességi rendszerűnek, hiszen abszolút bontó okok mellett a jogalkotó relatív bontó okokat is meghatározott, melyek esetében a bíró a házasság feldúltságát vizsgálta, azaz mérlegelte, hogy a felek viszonya megromlott-e annyira, hogy a bontást kérő félre nézve elviselhetetlen-e a kötelék további fenntartása vagy sem. Így a Ht. rendszerében a vétkesség elve keveredett a feldúltsági elvvel. Állítását alátámasztja továbbá azzal, hogy a relatív bontó okok közül az első, a házassági kötelezettségek súlyos és szándékos megsértése mintegy generálklauzulaként van szabályozva, és valóságosan is így funkcionált, azaz számtalan házassági kötelezettségszegést magába foglalt, ami az ítélkezési gyakorlatban számos értelmezési nehézséget okozott.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
