(Könyvismertetés) Vida Sándor: F. Henning-Bodewig - Unfair Competition Law. European Union and Member States* (JK, 2007/2., 81-82. o.)

Frauke Henning-Bodewig ismert versenyjogi szerző, akinek német versenytörvény-kommentárja[1] előkelő helyet foglal el a kommentárok sorában. Örvendetes, hogy ennek a kommentárnak "európaisított" és rövidített anyaga most angol nyelven is megjelent.

1. A monográfia Általános-, valamint Különös részre oszlik. Az előbbi három fejezetből áll: Alapvetés; a tisztességtelen versennyel szembeni nemzetközi oltalom; a tisztességtelen versennyel szembeni oltalom az Európai Közösségben. A Különös rész pedig az EK 25 tagállamának tisztességtelen verseny elleni jogát dolgozza fel országonként.

Az Előszóban a szerző két kérdést tesz fel önmagának: Lehet-e tisztességtelen verseny elleni jogról beszélni? Lehet-e tisztességtelen verseny elleni európai jogról beszélni? Az első kérdést igennel válaszolja meg azzal, hogy még ha ez a terminológia az angol jogi nyelvben nem is honosodott meg, a tisztességesség (fairness) követelménye az EK angol jogrendszerű országaiban kivétel nélkül megvan, függetlenül az eltérő szóhasználattól és az eltérő jogi mechanizmustól.

A második kérdésre (egységes európai versenyjog?) válasza - több más nyugateurópai szerzőtől eltérően - nemleges. Ezt a nemleges választ azzal indokolja, hogy tekintet nélkül arra, hogy van már néhány egységesített versenyjogi norma, s az Európai Bíróságnak is van néhány olyan határozata, amelyet ebben a tárgykörben hozott, egységes koncepció és átfogó szabályozás hiányában csak országonként lehet tisztességtelen verseny elleni jogról beszélni, nem pedig európai viszonylatban. (Magam úgy érzem, hogy Hennig-Bodewig kissé magasra teszi a mércét - de lehet, hogy én látom másként.) A kérdést mindenesetre aligha lehet igen-nem alapon eldönteni.

Alapvetés c. fejezetét rövid történeti visszapillantással kezdi. Az európai kontinensen a francia Code civil 1382 cikkében felállított, a károkozásért való felelősség szabályát megfogalmazó rendelkezés alapján, a francia ítélkezés elsőként alakította ki a tisztességtelen versenycselekménnyel okozott kárért való felelősség alapján szankcionáló gyakorlatot. Németország jóval később, az 1896. évi versenytörvénnyel deklarálta az ilyen magatartásokat jogellenesnek. Nagy-Britanniában pedig a bírói gyakorlat a tradicionális "igazságosság" (equity), valamint az "utánzás tilalma" (passing off) jogelveket alkalmazta (és alkalmazza mai napig is) a tisztességtelen versenycselekmények szankcionálására. A XX. század második felében a kép tovább színesedett: mindenütt megjelent a "közérdek" (, valamint "fogyasztói érdekek" védelmének igénye is. A továbbiakban az egyéb, közel eső jogterületektől való elhatárolást tárgyalja. Ilyenek a deliktuális magatartások (torts), az iparjogvédelem tárgyai, a fogyasztói szerződések szabályai.

Áttérve a közösségi (európai) jogra, annak két fogalmát vizsgálja részletesebben: a piac helye (market place), valamint a származási ország (country-of-origin) fogalmat. Ezeket többek között egy magyar példával is szemlélteti: Egy olyan rovarirtószer, amelynek forgalmazása Olaszországban jogszabályba ütközik, Magyarországra történő exportja nem akadályozható meg csupán azon az alapon, hogy annak olaszországi forgalmazása tilos. A magyarországi import csak akkor akadályozható meg, ha ennek a rovarirtószernek magyarországi forgalmazása az itteni jogszabályokba ütközik.

A tisztességtelen verseny elleni nemzetközi védelem c. fejezetben az Ipari tulajdon védelméről szóló Párizsi Uniós Egyezmény 10bis cikkének tisztességtelen versenyt tiltó szabályát tárgyalja, valamint sajnálkozással emlékezik meg a TRIPS-Egyezményről, amely ilyen tilalmat nem tartalmaz, ellentétben a szabadalmak, védjegyek stb. jogellenes utánzásának tilalmával.

2. A tisztességtelen versennyel szembeni oltalom az Európai Közösségben c. fejezet - szerintem - a mű legértékesebb és legérdekesebb része. A kiindulást, az elsődleges európai jog, nevezetesen az EK Szerződés 28. cikke képezi, amely a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedéseket tiltja a tagországok egymásközti kereskedelmében. Az EK Szerződésnek ezt az alapvető jelentőségű rendelkezését az Európai Bíróság több elvi jelentőségű ítéletében értelmezte, elemezte: Dassonville (skót whisky importja Franciaországból Belgiumba), Cassis de Dijon (alkoholtartalomra vonatkozó előírás miatti import korlátozás), Keck és Mithuard (veszteséges értékesítés tilalma).[2]

- 81/82 -

Az Európai Bíróság gyakorlatát a következőképpen foglalja össze:

- az EK Szerződés 28. cikke alapvetően irányadó a tisztességtelen versenyre vonatkozó valamennyi nemzeti szabályozás tekintetében, amely "azonos hatással járó" áruforgalmi korlátozást eredményez;

- kivételt képeznek ez alól a veszteséges viszonteladás tilalmáról szóló rendelkezések (vö. Keck ügy);