Az Európai Unió tagállamaiban a határokon átívelő öröklés egyre nagyobb jelentőséget nyer. A 27 tagállamban közel 31millió külföldi tartózkodott 2008. január 1-jén, akiknek 60%-a más európai ország állampolgárai közül került ki[2]. Hazánkban 2009-ben 186365[3] külföldi állampolgár tartózkodott, akik közül 154352[4] fő Európa más államából érkezett.
A magyar állampolgárok is egyre nagyobb számban élnek a szabad mozgás jogával az Unió területén belül, így egyre többen vállalnak más tagállamban munkát, szereznek ott ingó vagy ingatlan vagyont. Hazánk polgárai számára a legvonzóbb tagállamok 2007-ben Németország, Ausztria és Spanyolország voltak.
Az Európai Unió szakértői 2009-ben a jogi szakmák képviselőinek bevonásával készített tanulmányban[5] a magyarországi nemzetközi vonatkozású hagyatéki ügyek számát 10%-ra becsülték[6].
Határon átívelő öröklésről beszélünk, ha az elhunyt más állam állampolgára, vagy ha külföldön található vagyontárgy a hagyaték tárgya. A tulajdonosnak a külföldön lévő vagyona vonatkozásában is tisztában kell lennie azzal, hogy arról halála esetére érvényesen hogyan, milyen szabályok szerint rendelkezhet, esetleges végrendeletére mely jogszabályok irányadóak, ha nem kíván végrendelkezni, kik és milyen arányban lesznek örökösei. A hozzátartozók[7], az örökösök szempontjából a nemzetközi vonatkozású hagyatéki ügyekben fontos kérdés az, hogy szükség esetén az eljárást mely országban, mely szervnél tudják megindítani, hogyan válhatnak örökössé, milyen örökrész illeti meg őket, az egyik tagállamban hozott határozatot hogyan tudják egy másik tagállamban érvényre juttatni. Végül, de nem utolsó sorban a jogalkalmazónak is tisztában kell lennie azzal, hogy a nemzetközi elemet tartalmazó ügyben rendelkezik-e egyáltalán joghatósággal, illetve hogy eljárása során milyen jogot kell alkalmaznia.
Az Európai Unió jogalkotása mindezidáig kizárta a polgári ügyekben történő Igazságügyi Együttműködés hatálya alól az öröklésjogi kérdéseket, bár az ezen a területen történő jogharmonizáció szükségességének kérdése nem új keletű. Konrad Zweigert német jogtudós, professzor, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság bírája már 1966-ban felhívta a figyelmet arra, hogy az eltérő öröklésjogi kollíziós szabályoknak integrációt akadályozó hatása lehet[8].
A Német Közjegyzői Intézet 2002-ben a Bizottság számára készített jogösszehasonlító tanulmányában[9] rámutatott a határokon átnyúló vagyonszerzés és ennek öröklésjogi vonatkozású következményeire, illetve a joghatóság és az alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó szabályok egységesítésének fontosságára, egy egységes végrendeleti nyilvántartás és öröklési tanúsítvány szükségességére.
A tagállamok között eddig számos két-, illetve többoldalú nemzetközi, illetve regio-nális[10] szerződés jött létre az öröklési ügyek intézésének megkönnyítése és egységesítése céljából, ezek azonban nem váltották be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket. A Hágai Nemzetközi Magánjogi értekezlet keretén belül ezen a területen három egyezmény került elfogadásra[11], amelyek a hatáskörről és az alkalmazandó jogról rendelkeznek, egy negyedik pedig az öröklési vagyonkezelőkkel foglalkozik[12].
Meg kell még említeni a nemzetközi végrendeletek alakiságára vonatkozó egyezményes jogról szóló UNIDROIT Washingtoni egyezményt[13]. Az Európa Tanács tagállamai között 1972-ben jött létre a Bázeli Egyezmény, amely a végrendeletek nyilvántartásáról rendelkezik[14]. A végrendeletekkel kapcsolatos információ-csere megkönnyítése céljából 2005-ben a Szlovén, Belga és Francia közjegyzői kamarák létrehoztak egy hálózatot[15] , és valamennyi tagállamot felhívták a csatlakozásra. Magyarország ezekhez a nemzetközi egyezményekhez, illetve a hálózathoz eddig nem csatlakozott.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság joggyakorlatában az öröklési anyagi jog egységesítését is elősegítették azok az ítéletek, amelyekben a bíróság a házasságon kívüli és a házasságból származó gyermekek közötti különbségtételt diszkriminációnak ítélte[16].
Az egységesítési törekvések ellenére a tagállamok jelenleg saját belső jogukban szabályozzák az öröklési jog egész területét, így az örökössé válás feltételeit, a törvényes örökösök körét, az általuk megörökölhető vagyon mértékét, az örökösök védelmét szolgáló jogintézményeket, a végrendeletekre irányadó normákat, az eljárásjogi szabályokat és az eljáró hatóság feladat és hatáskörét. Ebből a sokféleségből számos kérdés adódik, amelyek közül dolgozatomban az alábbiakat fogom vizsgálni, különös tekintettel a tagállamok jogára és a hazai hatályos szabályozásra, illetve a jövőben várható változásokra is:
• Melyik állam és annak mely hatósága rendelkezik joghatósággal az ügy elintézésére?
• Mely állam joga alkalmazandó az eljárásban? Erre a kérdésre az adott állam belső joga által szabályozott kollíziós normák adhatnak választ. Ezek sokfélesége azonban gyakran eredményez összeütközést. Mint majd látjuk, ezt a kérdést az is nagy mértékben befolyásolja, hogy az adott állam jogrendszere a hagyatékot egységesen kezeli-e (monista), vagy eltérő szabályokat enged az ingók és ingatlanok vonatkozásában (dualista).
• Az adott tagállam megengedi-e az örökhagyó számára a jogválasztást?
• Mi az örökössé válás feltétele az adott államban, az örökös közvetlenül válik-e örökössé, vagy szükséges egy hagyatéki ügyintéző/végrehajtó közreműködése?
• Végrendelet hiányában az adott állam mely rokoni kört vonja be az öröklésbe, az örökösök milyen arányban részesülnek a hagyatékból?
• Az államok mennyiben korlátozzák a végrendelkezés szabadságát a hozzátartozók védelme érdekében?
• Hogyan állapítható meg a végrendeletek alaki érvényessége és hogyan szerezhetnek az örökösök tudomást arról, ha az elhunyt egy másik államban végrendeletet hagyott hátra?
A nemzetközi elemet tartalmazó öröklés során elsőként azt kell meghatározni, mely állam hatósága jogosult eljárni az ügyben. A tagállamok jelenleg a joghatóság kérdését saját belső jogukban különböző kapcsoló elvekre alapozzák. Főszabályként az elhunyt állampolgárságát tekinti a joghatóság alapjának Ausztria[18], Németország, Spanyolország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Szlovénia, Szlovákia[19], Svédország, Csehország és Románia[20]. Az utolsó szokásos tartózkodási hely alapozza meg a joghatóságot a dán, észt, finn, ír, litván, holland jog és az Egyesült Királyság jogrendszere[21] szerint. Kizárólag az ingóságok vonatkozásában szintén ez a kapcsolóelv érvényesül Belgium[22], Bulgária, Ciprus, Franciaország, Luxemburg, és Skóciajogában. Ez a sokféleség eredményezhet pozitív összeütközést, tehát több állam is megállapíthatja joghatóságát ugyanabban az ügyben, negatív összeütközés esetén azonban előállhat az is, hogy egyik állam sem rendelkezik joghatósággal.
Az egyes államok az ügyben eljáró hatóságok körét is eltérően határozzák meg. A legtöbb állam bírósági szervezeten kívüli hatósághoz (általában közjegyzőhöz) telepíti a hatáskört, van azonban ahol a bíróság jogosult az eljárás lefolytatására.
Ausztriában a hagyatéki eljárást az elhunyt lakóhelye szerint illetékes helyi bíróság hivatalból indítja meg, és a bíróság nevében, annak megbízottjaként a közjegyző folytatja le. Belgiumban nincs kötelező hagyatéki eljárás, de vitás hagyatéki osztály és osztályos egyezségek megkötése során a bíróság jár el, vitás hagyaték, cselekvőképtelen örökös esetén, öröklési nyilatkozatnál kötelező a közjegyző közreműködése, akit a felek szabadon választhatnak. Bulgáriában szintén nincs kötelező eljárás, az öröklési ügyben azonban tanácsadást a közjegyzők végeznek. Csehországban a lakóhely szerinti bíróság nevében, bírósági megbízottként a közjegyző jár el a kötelezően lefolytatandó hagyatéki eljárás során. Szlovákiában az öröklési ügy a bíróság előtt indul meg, és a bíróság megbízásából megbízottként a kijelölt közjegyző jár el. Lengyelországban az érdekelt az örökhagyó utolsó lakóhelye szerinti közjegyzőhöz, vagy bírósághoz fordulhat a hagyatéki ügy elintézése céljából. Magyarországon a hagyatéki eljárás nemperes eljárás, amelyet hivatalból vagy kérelemre a közjegyző folytat le. Az eljáró közjegyző illetékességét elsősorban az örökhagyó utolsó lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye, belföldi elhalálozásának helye, a vagyon fekvésének helye határozza meg. A közjegyző a hagyatéki eljárásban elsőfokú bíróságként jár el. Jogvita esetén a bíróság dönt. Németországban az eljárásban az örökhagyó utolsó lakóhelye szerinti bíróság jár el, de a hagyatékkal kapcsolatos kérelmeket közjegyzőnél lehet jegyzőkönyvbe foglaltatni. Nemzetközi hagyatéki ügyekben is a bíróság rendelkezik hatáskörrel, függetlenül attól, hogy a hagyaték hol található. Romániában a hagyatéki eljárást az örökhagyó utolsó lakóhelye alapján meghatározott közjegyző folytatja le, jogvita esetén bíróság jár el. Szlovéniában korábban a hagyatéki eljárás lefolytatása a bíróságok hatásköre volt, napjainkra változik a szabályozás és a közjegyzőkhöz telepítik a hatáskört.
Franciaországban kötelező közjegyzőhöz fordulni, ha ingatlan van a hagyatékban. A közjegyzőt az örökösök szabadon választhatják és ő jár el a hagyatékkal kapcsolatosan valamennyi hatóság felé. Luxemburgban, ha végrendelet, vagy házassági szerződés marad fenn, a szabadon választott közjegyzőhöz lehet fordulni, jogvita esetén pedig a bíróság által kijelölt közjegyző dönt.
Spanyolországban a bíróság rendelkezik hatáskörrel jogvita esetén, illetve ha az örökhagyó törvényes örökös hátrahagyása nélkül hunyt el, az örököst a bíróság jelöli ki. Ha az örökhagyó végrendelkezett, szabadon választott közjegyző jogosult eljárni. Szintén a közjegyző rendelkezik hatáskörrel az örökösi kör meghatározására, ha nem maradt hátra végrendelet. Portugáliában az öröklési jogvitákat a bíróságok rendezik, az egyéb öröklési eljárásokat pedig a közjegyzők és a személyeket nyilvántartó hatóság intézi. Görögországban ingatlanhagyatékkal kapcsolatosan a közjegyző, az ingóságok tekintetében pedig az adótanácsadók járnak el.
Észtországban a közjegyző az eljárást az örökös, a hitelező vagy bárki más jogosult kérelmére folytatja le. Finnországban a hatóságok a bíróság kijelölése alapján járnak el, a leltárt az örökhagyó utolsó lakóhelye szerinti pénzügyi hatóságnak kell eljuttatni. Lettországban a hagyatéki eljárás lefolytatása céljából a közjegyzőhöz kell fordulni. Litvániában a hagyatéki ügyek intézése a közjegyzők és a bíróságok hatáskörébe tartozik. Svédországban a nemperes hagyatéki eljárás az örökhagyó utolsó lakóhelye szerinti bíróság hatáskörébe tartozik.
Az Egyesült Királyságban az elhunyt által kijelölt végrehajtó, vagy - ennek hiányában -a bíróság által kijelölt ügygondnok jár el. Cipruson a hagyatéki bíróság rendelkezik hatáskörrel. Hollandiában, ha végrendelet, vagy házassági szerződés marad az örökhagyó után, a közjegyző illetékes az eljárásra. A közjegyző kérelemre jár el, és az örökösök által szabadon választható. Jogvita esetén, vagy ha valamely örökös cselekvőképtelen, a bíróság jár el.
Külföldi elemet is tartalmazó ügyben a joghatóság megállapítását követően az eljáró hatóságnak azt kell tisztáznia, hogy mi az alkalmazandó jog. Ennek meghatározására a nemzeti jogok különböző kollíziós normákat alkottak. Az alkalmazandó jog megállapításánál figyelemmel kell lenni arra, hogy az adott tagállam a hagyatékot egységként, vagy az ingókat és ingatlan vagyontárgyakat szétválasztva kezeli-e. Az osztrák, cseh, észt, finn, görög, magyar, német, lengyel, olasz, portugál, spanyol, szlovák, szlovén, svéd jog és a hágai egyezmény monista elvre épül, tehát a teljes hagyatékra - függetlenül a vagyontárgyak elhelyezkedésétől - ugyanazon jog lesz irányadó. Ezek az államok kapcsoló elvként az állampolgárságot, utolsó szokásos tartózkodási helyet, vagy az un. "domicilét" alkalmazzák. Dualista a belga, bolgár, litván, román, francia, luxemburgi, angol kollíziós szabályozás. Ebben a rendszerben eltérhet az ingókra és ingatlanokra alkalmazandó jog, ha azok eltérő államokban találhatóak. Ingók esetében az örökhagyóhoz kapcsolódik az alkalmazandó jog (állampolgárság, szokásos tartózkodási hely), ingatlanok esetében viszont a vagyon fekvésének helye szerinti jog (lex rei sitae) az irányadó.
Az alkalmazandó jog meghatározásánál valamennyi állam az örökhagyóhoz legközelebb álló jogot keresi. Abban azonban eltérés van az egyes államok között, hogy mi is az a legszorosabb kapcsolat, ami alapján ezt meg lehet határozni. Mint majd látjuk, az államok egy része (köztük hazánk is) az állampolgárságot tekintik döntőnek az alkalmazandó jog meghatározásánál, mások az örökhagyó utolsó tartózkodási helyét tekintik legfőbb kapcsoló elvnek a jog és az elhunyt között. A Hágai Egyezmény (és az azt alkalmazó finn, valamint holland jog) mindkét elvet alkalmazza, úgy, hogy az utolsó szokásos tartózkodási hely joga lesz alkalmazandó, ha az örökhagyó halála előtt 5 évet meghaladóan tartózkodott az állampolgárságától eltérő államban. Egyéb esetben az állampolgárság szerinti jogot kell felhívni.
Az alkalmazandó jog meghatározását a fentieken túl befolyásolhatják még az egyes államok nemzetközi magánjogában található renvoi (visszautaló) szabályok is, amelyeket minden esetben vizsgálni kell.
Mint majd látjuk, az államok többsége nem ad lehetőséget az örökhagyó számára arra, hogy meghatározza azt a jogot, amit majdan a hagyaték átszállásakor alkalmazni kell. Vannak azonban államok, amelyek korlátozottan, különböző kapcsoló elvek mentén lehetővé teszik a jogválasztást végrendelkezés során.
Az osztrák hatóságok az elhunyt állampolgársága szerinti állam öröklésjogi szabályait kötelesek alkalmazni, a jogválasztásra nincs lehetősége az örökhagyónak. Belgiumban az alkalmazandó jog az örökhagyónak a halála pillanatában szokásos tartózkodási helye szerint kerül meghatározásra. E szabály alól a külföldön található ingatlanok kivételt képeznek, mert azokra az ingatlan fekvése szerinti jogot kell alkalmazni. A korlátozott jogválasztás megengedett az örökhagyó számára, aki az állampolgárság és a tartózkodási hely szerinti jogok között választhat, ami azonban nem vezethet a kötelesrészből való kizáráshoz. Hasonlóan alakul a szabályozás Bulgáriában. A külföldön fellelhető ingatlanok kivételével itt is az elhunyt szokásos tartózkodási helye szerinti jogot kell alkalmazni, azzal, hogy az örökhagyó az állampolgársága szerinti jogot kijelölheti. A jogválasztás azonban itt sem vezethet a kötelesrészre jogosultak kizárásához. Csehországban, Szlovákiában[24], Lengyelországban, Magyarországon, Szlovéniában az alkalmazandó jogra szintén az állampolgárság az irányadó és a jogválasztásra nincs lehetőség. Németországban főszabály szerint a kapcsolóelv szintén az állampolgárság, ez alól a külföldi ingatlanok kivételt képeznek. Külföldi állampolgárok számára a Németországban fekvő ingatlanaik vonatkozásában a német szabályok szerint lehetőség nyílik a német jog választására. Románia ingók vonatkozásában az állampolgárságot tekinti kapcsoló elvnek, ingatlanok és gazdasági részesedéseknél pedig a vagyon fekvése szerinti jog érvényesül. Az örökhagyónak bizonyos keretek között végrendeletben lehetősége van jogot választani.
Franciaországban, Luxemburgban a szokásos tartózkodási hely az elsődleges kapcsolóelv, ingatlanok vonatkozásában azonban a lex rei sitae elve érvényesül.
Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban az állampolgárság szerinti jogot kell alkalmazni, jogválasztásra nincs lehetőség. Olaszország szintén az állampolgárság szerint jogot tekinti elsődlegesnek, végrendeletben azonban lehetőség van a szokásos tartózkodási hely jogát is kijelölni. A kötelesrész itt is korlátja a jogválasztásnak.
Észtországban a szokásos tartózkodási hely a kapcsoló elv, és érvényesül a hagyaték egységének elve. Az állampolgárság szerinti jog - az ingatlanok kivételével - választható. Finnországban öröklési ügyekben azt a jogot kell alkalmazni, ahol az elhunyt halálakor öt évnél hosszabb ideje lakott. Ennek hiányában az állampolgárság szerint jog az irányadó.
Az öröklési ügyekben alkalmazandó jogról szóló Északi egyezmény tagállamai között szintén az utolsó szokásos tartózkodási hely joga az irányadó. Minden esetben a finn jogot kell alkalmazni, ha a házastárs számára ez biztosít használati jogot, vagy ha ez biztosít több jogot a gyermekeknek és a házastársnak. A jogválasztás elve itt érvényesül a legszélesebb körben. Választható annak az államnak a joga, ahonnan az örökhagyó a választás idején, vagy a halál időpontjában származott, ahol ezekben az időpontokban lakott, vagy a házassági vagyonjogára irányadó jog, ha a választás idején is házas volt. Lettország öröklési kollíziós normái dualisták, itt az ingók és ingatlanok elhelyezkedése döntő. Ettől eltérni nem lehet. Litvániában a szokásos tartózkodási hely a fő kapcsoló elv, ingatlanok esetében pedig a lex rei sitae elve érvényesül, a jog nem választható. Svédországban[25] az alkalmazandó jogot minden esetben az állampolgárság határozza meg.
Az Egyesült Királyságban, Cipruson, Írországban, Máltán a jogválasztás nem megengedett. Az elhunyt common law szerinti lakóhelyének[26] (domicile) megfelelő jogot kell alkalmazni az öröklési ügyekben. Ez irányadó az ingóságokra is, függetlenül azok helyétől és az elhunyt tényleges lakóhelyétől. Egyik államban sem alkalmazható a "domicile" szerinti jog a külföldön található ingatlanokra. Mint azt már említettem, Hollandiában az állampolgárság az irányadó, ha azonban az örökhagyó öt éve más államban élt, akkor a szokásos tartózkodási hely jogát kell figyelembe venni ingók és ingatlanok esetében egyaránt. A jogválasztás idején fennálló állampolgárság vagy szokásos tartózkodási hely joga, ingatlanok estében pedig az annak fekvése szerinti jog is választható. A jogválasztás a kötelesrész vonatkozásában is alkalmazható.
Ezekben a kérdésekben szintén számos, különböző szabályozást találunk. Az örökség átszállhat ipso iure, tehát a halál pillanatában azonnal, direkt, vagy indirekt késleltetett módon. Direkt késleltetett átszállást találunk pl.: Ausztriában és Romániában, az indirekt késleltetett átszállás pedig az angol jogra jellemző.
Ipso iure átszállásnál az örökösök korlátozott, vagy korlátlan felelősséggel tartoznak a hagyatéki terhekért és a felelősség alól csupán a hagyaték teljes visszautasítása esetén mentesülhetnek. Direkt késleltetett, addícionális átszállás esetén a hagyaték elfogadása a leltár kedvezményével (ismeretében), vagy anélkül történhet. Előbbinél a felelősség korlátozott, míg utóbbi esetben korlátlan. Indirekt késleltetett átszállás során - az angolszász jogban ismert - mint majd látjuk, a rokoni kör tagjai nem öröklik meg közvetlenül a hagyaték egészét, így személyükben nem is válnak kötelezetté a tartozásokért. A hagyatéki ügyintéző vagy végrehajtó rendezi a hagyatéki tartozásokat és az örökösök között csak a nettó vagyon kerül megosztásra. Látható tehát, hogy túlterhelt hagyaték esetén a különböző jogrendszerek védik az örökösöket az öröklés negatív következményei ellen, az által, hogy ilyenkor nem kötelesek megörökölni a hagyatékot. Az egyes államok az alábbi módokon rendelkeznek a hagyaték átszállásáról.
Ausztriában a hagyaték a halállal nyílik meg, annak örökösre történő átszállásához azonban szükséges az elfogadó nyilatkozat (Einantwortungsurkunde). Az örökös felelős a hagyatéki tartozásokért, ez a felelősség csak akkor korlátozott, ha az örökös a hagyatékot leltárfelvétel mellett fogadja el. Belgiumban a hagyaték a halál pillanatában háramlik át az örökösre, de lehetőség van annak visszautasítására. A felelősségi szabályok az osztrákhoz hasonlóak, a felelősség korlátozásához szükséges hagyatéki leltárt a közjegyző veszi fel. Bulgáriában a hagyaték akkor száll át az örökösre, amikor ő (akár hallgatólagosan, akár ráutaló magatartással, birtokbavétellel) elfogadja azt. Az örökös felelőssége bíróság előtt kérelmezett leltárfelvétellel szintén korlátozható. Csehországban az örökössé válás feltétele a közjegyző által bírósági megbízottként meghozott határozatának megszületése, ami azonban a jogokat a halál időpontjára visszamenőlegesen keletkezteti. Az örökös örökrésze erejéig felel a hagyatéki tartozásokért. Szlovákiában, Németországban a hagyaték a halál pillanatában száll át az örökösre. Visszautasítás hiányában azt elfogadottnak kell tekinteni. Lengyelországban a hagyaték az örökhagyó halálával megnyílik és átszáll az örökösökre, de az vissza is utasítható. A felelősség leltárral a hagyaték tiszta értékére korlátozható. Magyarországon ipso iure öröklés érvényesül, az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg. Az ember halálával a hagyaték mint egész száll az örökösre. Az örökös az öröklés megnyíltával a hagyatékot, illetőleg annak neki jutó részét vagy meghatározott tárgyát (örökség) - elfogadás vagy bármely más jogcselekmény nélkül - megszerzi. Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőknek. Romániában az örökössé válás feltétele a hagyaték megnyílása, az átszálláshoz pedig elfogadó nyilatkozat szükséges. Az örökösi minőséget a közjegyző által kiállított bizonyítvány, vagy határozat igazolja. A felelősség korlátozásának módja itt is megegyezik a korábbiakkal. Szlovéniában a hagyaték a halál pillanatában száll az örökösökre.
Franciaországban és Luxemburgban szintén a halál pillanatában száll át a hagyaték az örökösökre, akik azt vissza is utasíthatják. A felelősség ezekben az államokban is korlátozható leltárral.
Spanyolország joga szerint a hagyaték külön eljárás nélkül száll át, ha azt az örökösök elfogadják, és nem mondanak le róla. Portugáliában a hagyaték a halállal megnyílik, az örökössé válásnak viszont feltétele a legalább hallgatólagos elfogadás, vagy a lemondásra nyitva álló határidő letelte. Görögországban a hagyaték az örökhagyó halálával megnyílik és átszáll az örökösökre. Lehetőség van az örökség visszautasítására is. Olaszországban az örökössé válás feltétele szintén az elfogadás. A felelősség leltárfelvétel mellett ezekben az országokban is korlátozható.
A finn jogszabályok szerint az örökössé válás feltétele a hagyatéki osztály. A halál időpontját követően, ha az örökhagyó Finnországban élt, az örökösöknek hagyatéki leltárt kell készíteniük. Ez után kerülnek rendezésre a tartozások és a fennmaradó vagyont az örökösök szétosztják. A hagyatékot külön elfogadni nem kell. Észtországban a hagyaték a halál pillanatában átszáll és az visszautasítás hiányában elfogadottnak kell tekinteni. Lettországban igen sajátos szabályok érvényesülnek: a hagyaték elfogadásáig a még nem igényelt örökség jogi személynek minősül, amit a kezelő képvisel. Az örökös felelőssége a leltározás iránti kérelemmel szintén korlátozható. Litvániában a hagyaték külön eljárás nélkül átszáll, az elfogadás azonban itt is feltétel. A leltárfelvétel itt is korlátozza a felelősséget. Svédországban a hagyaték nem száll át automatikusan, az itt is jogi személyként viselkedik és a végrendeleti végrehajtó, egy kijelölt adminisztrátor, vagy az örökösök együttesen képviselik. Az örökösöknek hagyatéki leltárt kell készíteniük, a házassági vagyonjogi igényt ki kell elégíteni, a hagyatéki tartozásokat ki kell egyenlíteni és a fennmaradó rész kerülhet az örökösök között felosztásra. Kifejezett elfogadó nyilatkozat nem szükséges.
Az Egyesült Királyság, Ciprus, Írország öröklési szabályai szerint a hagyaték feletti rendelkezési jog az örökhagyó által végrendeletben, ennek hiányában a bíróság által kijelölt személyes képviselőre száll át, az őt illeti meg. A végrendeletben megnevezett képviselőt végrehajtónak, a bíróság által kijelöltet ügygondnoknak[28], kijelölt végrehajtónak nevezi a jog. A végrehajtó, illetve ügygondnok feladata, hogy rendezze a hagyatéki tartozásokat és felossza a tiszta hagyatékot az örökösök között. Ebből következik, hogy az örökösök már nem felelnek a tartozásokért. A hagyatékot nem kell külön elfogadni, de visszautasításra van lehetőség. Máltán a hagyaték a halál pillanatában száll át az örökösre. Visszautasítás hiányában azt elfogadottnak kell tekinteni. Hollandia, joga szerint a hagyaték átszállása külön eljárás nélkül megtörténik, feltéve, hogy azt az örökösök - nyilatkozatban vagy hallgatólagosan - elfogadták és nem mondtak le róla. A felelősség leltárral itt is korlátozható.
Az örökössé válás módjának sokfélesége, illetve az, hogy a legtöbb esetben az egyes államok nem ismerik el automatikusan az egymás eljárásában hozott, az örökössé válást a másik államban megállapító végzést, az eljárás megtöbbszöröződéséhez vezethet, ha a hagyaték egyes vagyontárgyai különböző államokban találhatóak[29]. Könnyen belátható, hogy ez a nemzetközi öröklésben érdekelt örökösöknek, más érdekelteknek jelentős nehézséget és többletköltséget okozhat.
Valamennyi nemzeti jog biztosítja a család meghatározott tagjainak törvényes öröklését. Általánosságban elmondható, hogy - Svédország kivételével - a tagállamokban elsődlegesen az örökhagyó gyermekei (ha ők korábban elhunytak, leszármazóik) egyenlő arányban részesednek a hagyatékból. A házastárs eltérő módon és hányadban örökölhet állagot, vagy haszonélvezetet a gyermekek öröklése mellett. A házastárs az egyes jogokban kettős védelemben részesül, hiszen őt a házassági vagyonjog és az öröklési jogi védelem is megilleti. Gyermek hiányában az államok joga elsősorban a házastársat védi, kevés kivétellel ilyenkor ő örökli a teljes hagyatékot. Házastárs hiányában - kivételesen házastárs mellett - mindenhol belépnek a szülők, a testvérek, távolabbi leszármazók és felmenők. Szintén eltérően alakul a de facto és a regisztrált élettársak öröklésjogi megítélése. Mint majd látjuk, előbbiek -néhány kivétellel, ahol a lakhatásuk továbbra is biztosított - végrendelet útján válhatnak örökössé, míg utóbbiak általában házastársak módjára örökölnek, ha a jog elismeri ezt a fajta kapcsolatot.
Ausztriában, ha az örökhagyó házas volt és gyermekei is voltak, a házastárs megörökli a hagyaték '1/3-át, a fennmaradó rész pedig a gyermekek között oszlik szét. Gyermekek hiányában a házastárs örökli a teljes vagyont. Házastárs és gyermek hiányában a szülők, nagyszülők és testvérek örökölnek. Az azonos nemű regisztrált élettársak egymás után a házastársakkal megegyező módon örökölnek. A nem regisztrált élettárs ugyanakkor csak végrendelet útján válhat örökössé. Az élettársak által közösen vásárolt lakásnak azonban az elhunyt tulajdonát képező részét az élettárs szerezheti meg. Belgiumban, ha van túlélő házastárs, a hagyaték állagát a gyermekek öröklik, a házastárs pedig a teljes hagyatékon haszonélvezetet szerez. Gyermek hiányában, a házastárs egyedüli örökös, ha negyedik fokig nem maradt leszármazó, felmenő, oldalági rokon. Ha maradt ebből a körből örökös, ők állagot, a házastárs pedig haszonélvezetet örököl. Házastárs és gyermekek hiányában elsősorban a szülők örökölnek fejenként 1/4 részt, a fennmaradó vagyon pedig a testvérek között oszlik meg. Ezek hiányában a nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek örökölnek. A regisztrált, "törvényes" élettárs haszonélvezetet örököl a közös családi lakóingatlanon és annak berendezési tárgyain. Ez a jog végintézkedéssel kizárható. A nem regisztrált élettárs csak végrendeleti úton örökölhet. Bulgáriában a házastárs a gyermekekkel együtt, fejenként egyenlő arányban örököl. Leszár-mazók hiányában a házastárs az egyedüli örökös. Ha házastársa sem volt az örökhagyónak a szülők, távolabbi felmenők és testvérek örökölnek. A bolgár jog nem ismeri a regisztrált élettársi kapcsolat intézményét, élettárs csak végrendeleti örökös lehet. Csehországban a hagyatéki vagyon megosztását megelőzően a vagyon felét hagyatéki eljáráson kívül megszerzi a házastárs. A fennmaradó rész megosztásra kerül a gyermekek és a házastárs között. Gyermek, leszármazók és szülő hiányában a házastárs örökli a teljes vagyont. Ha az örökhagyónak sem gyermeke, sem házastársa nem volt, akkor a szülei örökölnek, illetve az, aki az örökhagyóval legalább egy évig gondozás céljából közös háztartásban élt. Az azonos nemű, regisztrált élettársak egymás után a házastársakkal egyező módon örökölhetnek. Szlovákiában a házastárs és a gyermek egyenlő részt örököl. Gyermek hiányában a házastárs örököl, a szülőkkel és azokkal közösen, akik az örökhagyó halálát megelőzően egy évig vele közös háztartásban éltek, vagy tartásra jogosultak voltak. A házastárs a hagyaték felét örökli. Ha az örökhagyó nem volt házas és gyermeke sem volt, sorban a szülők, a testvérek, azok leszármazói, a nagyszülők és az ő leszármazóik örökölnek. Ezek mellett a fent említett együtt lakó, vagy eltartott személy is örököl. A lengyel jog alapján a házastárs és a gyermekek örököstársak. A házastárs örökrésze függ a házassági vagyonjogi viszonyoktól is. Vagyonközösség esetén a házastárs a vagyon felét megszerzi, a másik fele a hagyatéki vagyon része. Ez a fennmaradó rész oszlik meg a házastárs és a gyermek között (egy gyermeknél fele-fele arányban, ha több gyermeke volt az elhunytnak, akkor a házastárs 1/3-ot örököl). A házastárs az egyedüli örökös, ha nincs más hozzátartozó. Házastárs hiányában pedig a szülők örökölnek, az ő helyükön a testvérek, azok leszármazói, ezek hiányában a nagyszülők és az ő leszármazóik. A végső örökös a lakóhely szerinti önkormányzat, illetve bizonyos esetekben az államkincstár. Élettárs törvényesen nem örököl. Magyarországon törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke. Az öröklésből kiesett gyermek helyén egymás közt egyenlő részekben a kiesett gyermekei örökölnek. Ha leszármazó nincs, a házastárs vagy a bejegyzett élettárs örököl. Leszármazók, házastárs és bejegyzett élettárs hiányában az örökhagyó szülői örökölnek fejenként egyenlő részben. A kiesett szülő helyén az ő leszármazói örökölnek. Ha a kiesett szülőnek nincs leszármazója, egyedül a másik szülő, illetőleg annak leszármazói örökölnek. Leszármazóknak, házastársnak, bejegyzett élettársnak, szülőknek és szülők leszármazóinak hiányában törvényes örökösök egyenlő részekben az örökhagyó nagyszülői. A kiesett nagyszülő helyén az ő leszármazói örökölnek, ezek hiányában a kiesett nagyszülő nagyszülőpárja, ha pedig ez is kiesett, az ő leszármazói örökölnek. Ha valamelyik nagyszülőpár kiesett, és helyükön leszármazójuk nem örökölhet, az egész hagyatékot a másik nagyszülőpár vagy ezek leszármazója örökli. Ha sem az örökhagyó nagyszülője, sem a nagyszülőktől leszármazó nem örökölhet, törvényes örökösök fejenként egyenlő részekben az örökhagyó távolabbi felmenői. A bejegyzett élettársakon kívül más élettársi kapcsolatban élők a jelenlegi szabályok szerint nem örökölhetnek egymás után. Németországban a gyermekek és a túlélő házastárs társörökösök. A házastárs örökrészének mértéke függ a házassági vagyonjogi rendszertől. Törvényes szerzeményi vagyonközösség esetén a házastársat 1/4 rész törvényes öröklés jogcímén, 1/4 rész pedig kompenzációs hányadként illeti meg. A regisztrált élettársak házastárs módjára örökölnek. Romániában a törvényes házassági vagyonközösség rendezését követően a házastárs ! részt örököl, a maradék rész a gyermekek között oszlik meg. Ha nincs gyermek, sem házastárs, akkor a szülők és a további privilegizált hozzátartozók örökölnek 1/2-1/2 arányban. A további felmenők ebben a sorban 3. helyen örökölnek, negyedik fokon pedig a távolabbi oldalági rokonok lépnek be. Az azonos neműek élettársi kapcsolatát a román jog nem ismeri el. Szlovéniában a házastárs és a gyermekek egyenlő részben örökölnek. Leszármazók hiányában a hagyaték felét a házastárs, másik felét a szülők kapják. Ha házastársa sem volt az örökhagyónak, a szülők, testvérek és azok leszármazó örökölhetnek. A regisztrált azonos nemű élettárs úgy örököl, mint a túlélő házastárs.
Franciaországban a házastárs a gyermekekkel közösen örököl, közös gyermekek esetén a teljes hagyaték haszonélvezetét, vagy annak 1/4 részét. Ha az örökhagyónak nem voltak gyermekei, a házastárs a szülőkkel közösen örököl fele-fele arányban. Ha házastárson kívül csak oldalági rokonai voltak az elhunytnak, mindent a házastárs örököl. Házastárs hiányában a szülők és a testvérek együtt örökölnek. Élettárs csak végrendelet útján örökölhet. Luxemburgban a házastárs saját választásától függően szerez haszonélvezetet a közös lakás és annak berendezési tárgyai felett, vagy egy gyermekrészt. A fennmaradó részt a gyermekek öröklik. Ha az örökhagyó nem volt házas és gyermekei sem voltak, akkor a szülők 1/4-1/4 részt kapnak, a fennmaradó rész a testvérek között oszlik meg. Regisztrált élettársi kapcsolat létrejöhet mind különnemű, mind azonos nemű párok között, azonban törvényes öröklési jog nem fűződik ehhez a kapcsolathoz.
Spanyolország öröklési joga alapján a házastárs a gyermekkel egyenlő arányban örököl, ezen felül a vagyon 1/3 részén haszonélvezetet szerez. Házastárs és gyermek hiányában a szülők, az ő kiesésük esetén a testvérek, azok leszármazói, az ő hiányukban pedig az unokatestvérek, végső soron pedig az állam örököl. A regisztrált élettársakra tartományonként eltérő a szabályozás, a nem regisztrált élettársak viszont egységesen csak végrendeleti örökösök lehetnek. Portugáliában a házastárs a gyermekkel /gyermekekkel fejenként egyenlő arányban örököl, de legalább 25%-ban részesedik a hagyatékból. Házastárs és gyermekek hiányában a szülők örökölnek. A de facto élettárs rászorultság esetén tartási jogot igényelhet, megilleti továbbá a közösen használt lakás bérlete. 2 év együttélés után 5 év lakhatási jog biztosított. Görögországban a házastárs részt örököl, a hagyaték többi része a gyermekeket illeti. Ha nincs más hozzátartozó, a teljes hagyatékot a házastárs szerzi meg. Házastárs és gyermek hiányában a szülők és testvérek fejenként egyenlő arányban örökölnek. A regisztrált élettárs örököl az elhunyt után. Olaszországban a házastárs egy gyermek esetén fele részt, több gyermek esetén 1/3 részt örököl. Ha nincs gyermek, a házastárs 2/3 részt, a szülők 1/3 részt örökölnek. Gyermek, szülők és házastárs hiányában a testvérek örökölnek. Az olasz jog nem ismeri el az élettársi kapcsolatot.
Észtországban a házastárs a leszármazókkal közösen örököl, mégpedig legalább a hagyaték ! részét. Nagyobb részben válik örökössé, ha gyermekek hiányában a szülőkkel, nagyszülőkkel, vagy ezek leszármazóival örököl közösen. Az említett rokoni kör hiányában a helyi önkormányzat az örökös. Ha a nemzetközi elemet tartalmazó hagyatéki eljárásban az észt jog alkalmazandó, más örökös hiányában az állam lesz az örökös. Élettárs öröklése csak végrendelet útján megengedett. Finnországban a leszármazók öröklik a hagyatékot, de az a túlélő házastárs használatában marad. Ha nincs gyermek, mindent a túlélő házastárs örököl, az ő halálát követően örökölnek a szülők. Az azonos nemű regisztrált élettárs házastárs módjára örököl. Lettországban a lengyel joghoz hasonlóan alakul a házastárs és a gyermekek öröklése. A házastárs örökrésze függ a házassági vagyonközösségtől és a gyermekek számától. Házastárs és gyermekek hiányában a szülők és a testvérek örökölnek. A lett jog a regisztrált élettársi kapcsolatot nem ismeri, az élettárs nem örököl. Litvániában a házastárs -három vagy kevesebb gyermek esetén - a vagyon 1/4 részét kapja, több gyermekkel pedig fejenként egyenlő arányban örököl. Gyermekek hiányában a házastárs a szülőkkel közösen örököl fele-fele részben. Ha az örökhagyónak nem volt házastársa sem, akkor a szülők, nagyszülők, testvérek, dédszülők, testvér leszármazói, szülők testvérei és az ő gyermekeik örökölnek. Svédország elsősorban a házastársat tekinti örökösnek. A közös gyermekekkel szemben a teljes hagyatékot ő kapja, míg a más házasságból származó gyermekek megszerzik saját örökrészüket. A házastárs az alapösszeg[31] legalább négyszeresét kell, hogy megkapja, ebbe beleértve a házassági vagyonközösség megszűntetésével szerzett tulajdoni hányadot is. Gyermekek és házastárs hiányában a szülők, vagy leszármazóik, az ő helyükön a nagyszülők és azok leszármazói örökölnek. A regisztrált, azonos nemű élettárs házastárs módjára örököl, míg a nem regisztrált élettársak jogot szereznek a közös ingatlanban való bennlakásra és az abban található berendezési tárgyak használatára.
Az Egyesült Királyság szabályozása területenként eltér: Anglia és Wales területén, ha házastárs és gyermek is maradt az elhunyt után, a házastárs örökli az ingóságokat és további 250000L-t. A maradék vagyont a személyes képviselő célvagyon rendelésként (trust) kezeli a házastárs (élethosszig tartó juttatás) és a gyermekek javára. A házastárs kérheti élethosszig szóló juttatásának tőkeértékét, vagy megveheti a képviselőtől annak az ingatlannak az elhunytra jutó tulajdoni hányadát, amelyben ő lakik. Ugyanez érvényesül, ha gyermek nem, de szülő, testvér, vagy testvér gyermeke marad az örökhagyó után. Ha az elhunytnak csak házastársa volt, a hagyatékot célvagyonrendelésként (trust) kell kezelni teljes egészében az ő javára. Skóciában a házastárs a gyermekekkel szemben az alábbi jogokat élvezi: skóciai lakóház (300000L összeghatárig), a lakóház bútorzata (24000L-ig) és 42 0 00L-ig terjedő fix összeg, valamint az ingóságok 1/3-a. A fennmaradó vagyon a gyermekeket illeti. Gyermek hiányában egyéb örökösök (szülők, testvér) mellett a házastársat illető fix összeg és az ingókból való részesedés mértéke megnövekszik. Más hozzátartozó hiányában mindent a házastárs örököl. Észak-Írországban a házastárs kapja az ingóságokat és egy meghatározott összeget. A fennmaradó vagyon közte és a gyermekek (ezek hiányában szülők, testvér) között egyenlő arányban kerül szétosztásra. Ezen túl a házastárs megveheti az elhunyt részesedését abban az ingatlanban, amelyben lakik. Az Egyesült Királyság elismeri az azonos neműek közötti regisztrált élettársi kapcsolatot és öröklésjogi szempontból ez megegyezik a házassággal. Írországban a házastárs a gyermekek mellett 2/3 részt örököl, a fennmaradó rész a gyermekek és azok leszármazói között oszlik meg. Gyermekek hiányában a teljes hagyatékot a házastárs kapja, ha házastárs sem volt, a szülők örökölnek. Élettársnak nincs törvényben biztosított öröklési joga. Ciprus öröklési joga szerint a gyermekek - és ha volt - a házastárs egyenlő arányban örökölnek. Ha az örökhagyó után leszármazó nem maradt, a hagyaték felét a házastárs, a másik felét pedig a szülők és azok leszármazói kapják. Itt sincs regisztrált élettársi kapcsolat. Máltán az örökség fele a gyermekeket, a másik fele a házastársat illeti meg, aki ezen túl használja az elhunyttal közös lakását és annak berendezési tárgyait. Ha ez a lakás közös tulajdon volt, a túlélő házastárs igényt tarthat az elhunyt tulajdoni hányadára. Házastárs és leszármazók hiányában a szülők és a testvérek közösen örökölnek. Hollandiában a házastárs a gyermekekkel közösen örököl, gyermekek hiányában teljes egészében ő válik örökössé. Ha az örökhagyónak nem volt házastársa, sem gyermeke, a szülők és a testvérek örökölnek, úgy, hogy a szülők legalább 1/4-1/4 részt szereznek. A regisztrált élettárs törvényes örökös.
A jogrendszerek védik a törvényes örökösök meghatározott körét az örökhagyó teljes végrendelkezési szabadságával szemben is. Az európai államokban ismert kötelesrész a törvény erejénél fogva végrendelet ellenére is meghatározott örökrészt juttat a legközelebbi hozzátartozóknak.
Az egyes jogrendszerek eltérő módon értelmezik a kötelesrész iránti igényt. A latin típusú jogrendszerekben a kötelesrészre jogosult örökös, a germán hagyományok szerint ez az igény kötelmi igény. Az angolszász jogban nincs kötelesrész, de bírói rendezés útján az örökösök meghatározott köre, rászorultság alapján részesíthető a hagyatékból. A kötelesrész címén megszerzett hányad mértékét és a rokoni kört az államok belső anyagi joga határozza meg, eltérő módon. Láttuk, hogy Belgiumban, Bulgáriában és Olaszországban nem csak a végrendelkezés, de a jogválasztás is csak annyiban megengedett, amennyiben az nem sérti a kötelesrészt.
Szintén a kötelesrészre jogosultak körének védelmét szolgálja az örökhagyó által megadományozottak felelőssége (clawback[33]) intézménye. Az államok egy része lehetővé teszi, hogy az örökhagyó által még életében, halála előtt meghatározott időn belül elajándékozott vagyontárgyak hagyatékhoz számítását kérjék az arra jogosultak. Ezt az államok öröklésjogi szabályai között találjuk és nem az ajándékozási szerződésre vonatkozó normák között. A megajándékozott érdekeit védi az az elmélet[34], ami szerint az ő felelősségére az ajándékozás során irányadó jogot kell alkalmazni, az örökhagyó jogválasztására pedig csak akkor kerülhet sor, ha a megajándékozott a jogválasztásról tudomást szerzett már az ajándékozáskor.
Az egyes államok jogában jelenleg az alábbi korlátozások érvényesülnek a teljes végrendelkezési szabadsággal szemben.
Ausztriában a leszármazókat és a házastársat kötelesrész címén a törvényes örökrészük fele illeti meg, a szülőknek pedig a rájuk eső örökrész harmada jár. A kötelesrészre jogosult az örökhagyóval kötött közjegyzői okiratba foglalt szerződésben lemondhat a neki járó kötelesrészről. Belgiumban kötelesrész a gyermeknek, házastársnak és szülőnek jár. Ennek mértéke függ a gyermekek számától, a szülőket V rész illeti meg. A házastárs kötelesrész címén V részt kaphat, ami magában foglalja az általa lakott ingatlant és annak berendezési tárgyait. Bulgáriában szintén a gyermek, a házastárs és a szülő érvényesítheti kötelesrészi igényét. Mértéke legfeljebb a hagyaték 5/6 része lehet. Csehországban kötelesrész csak az elhunyt gyermekeinek, vagy unokáinak jár. Mértékét a jogosult életkora és az örökösök száma határozza meg. Szlovákiában a leszármazók a törvényes örökrészük fele erejéig szükségörökösök. Kiskorúak esetében a kötelesrész megegyezik a törvényes örökrésszel. Kötelesrészre a végrendeletben kitagadott leszármazó nem jogosult. Lengyelországban a gyermek, a házastárs és a szülő jogosult kötelesrészre. Ennek mértéke nem haladhatja meg a hagyaték értékének 2/3-át. Erre irányuló közjegyzői okiratba foglalt szerződéssel a jogról le lehet mondani. Magyarországon kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, bejegyzett élettársát, továbbá szülőjét. Kötelesrész címén a leszármazót és a szülőt annak fele illeti, ami neki mint törvényes örökösnek jutna. A házastárs kötelesrésze a haszonélvezeti jognak olyan korlátozott mértéke, amely szükségleteit biztosítja, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is. Egyébként a házastársat kötelesrészül törvényes örökrészének fele illeti meg. A kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott adományok juttatáskori tiszta értéke. Németországban a kötelesrész kötelmi igény módjára pénzbeli követelésként, meghatározott határidőn belül érvényesíthető. Arra a leszármazók, hiányukban a szülők és a házastárs jogosult. Romániában a gyermekek (unokák), a házastárs és leszármazók hiányában a szülők alkotják a kedvezményezettek körét. A kötelesrész mértékét egyedileg határozzák meg, nincs törvényben rögzített összege. Szlovéniában a végrendelkezési szabadság szintén csak a hagyaték felére terjed ki.
Franciaországban kötelesrészre jogosult a gyermek, további leszármazók és a házastárs. Mértéke % rész. Luxemburgban csak a leszármazók jogosultak kötelesrészre, mértéke a gyermekek, leszármazók számától függ. Lemondásra nincs lehetőség.
Spanyolország öröklési jogában a szabályozás több rétű. Az általános szabályokon túl az egyes autonóm területek külön is szabályozzák a kötelesrészt, eltérő módon meghatározva annak mértékét. A jogosultak a leszármazók, a házastárs és a szülők és további felmenők lehetnek. Portugáliában a gyermekeken, unokákon, házastárson és szülőkön túl a testvérek, 4. fokig az unokatestvérek is kötelezően részesednek a hagyatékból. A végrendelkezési szabadság a hagyaték 1/3 részére korlátozódik. Olaszországban szintén a házastárs, a leszármazók és a felmenők jogosultak kötelesrészre. Mértéke a hozzátartozók számától és körétől függ. A házastárs ezen túl jogosult a lakás és a berendezési tárgyak használatára. Lemondani csak az örökhagyó halála után lehet. Görögország joga szerint kötelesrész illeti meg a házastársat és a gyermeket. Leszármazó hiányában pedig a szülőket. Mértéke itt is a törvényes örökrész fele.
Észtországban kötelesrész biztosított a házastársnak, a gyermeknek, vagy unokáknak és leszármazók hiányában a szülőknek. Mértéke a törvényes örökrész fele. Ha az elhunyt után házastárs és gyermek is marad, a végrendelkezési szabadság a vagyon felére korlátozódik. A kötelesrészről közjegyzői okiratba foglalt szerződéssel le lehet mondani. Finnország öröklési szabályai szerint a kötelesrészre jogosult - a leszármazó - vagy örököstárs lesz, vagy igénye pénzben kerül kielégítésre. Mértéke a törvényes örökrész fele. Lettországban a jogosultak szintén a gyermekek, a házastárs és a szülő, lemondásra itt is a korábbiakkal azonos módon van lehetőség. Litvániában a jogosulti kör kibővül az egyéb eltartottakkal. A kötelesrész mértéke a törvényes örökrész fele, arról lemondani nem lehet.
Anglia, Wales és Észak-Írország területén, ha az örökhagyó ott élt, a házastárs, a gyermek vagy más eltartott, bírósághoz fordulhat, ha a végrendeleti juttatás számukra nem megfelelő mértékű. A bíróság ebben az esetben tulajdoni részt vagy egy meghatározott összeget ítélhet meg. Írországban a házastárs a hagyaték felére jogosult, ha nincsenek gyermekek, ha gyermeke is volt az örökhagyónak a házastárs részt kap kötelezően. Gyermekek esetében a bíróság elrendelheti a gyermekek javára szóló megfelelő juttatást, ha az örökhagyó nem "erkölcsi kötelességének" és anyagi eszközeinek megfelelően gondoskodott róluk. Skóciában a túlélő házastárs és a gyermek csak az ingóságokból részesedhet kötelezően. Ha házastársa és gyermeke is volt az elhunytnak 1/3-1/3 rész, ha csak gyermeke, vagy csak házastársa volt, akkor V rész esik a kötelező örökösökre. Málta kötelesrészt biztosít a gyermekeknek (leszármazóknak) és a házastársnak. Mértéke függ a gyermekek számától, a házastárs leszármazó hiányában a hagyaték harmadát kapja. Ciprus joga szerint, ha az elhunyt ciprusi állampolgár volt, a gyermek (vagy annak leszármazói) és a házastárs együtt a hagyaték 3/4 részének, a szülők és a házastárs együtt a hagyaték felének kötelező örökösei. A jogosultak között az őket illető örökség a törvényes öröklés szabályai szerint oszlik meg. Hollandiában csak a gyermekek és az ő helyükön a további leszármazók tarthatnak igényt kötelesrészre, a törvényes örökrész feléig.
A Bevezetőben már utaltam arra, hogy a végrendeletek szabályozásával kapcsolatban több nemzetközi egyezmény született, ami az egyezményben részes államok számára kívánja egységesíteni a végrendeletek alaki érvényességének szabályait és az alkalmazandó jog meghatározásának módját. Valamennyi egyezmény célja, hogy a végrendelkező akarata a lehető legteljesebb mértékben érvényesüljön abban az esetben is, ha a hagyaték nemzetközi elemet hordoz. A tagállamok többsége által ratifikált, a végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. évi Hágai Egyezmény 1. cikke rögzíti, hogy a végrendelet alaki érvényességének meghatározására mely jogot kell alkalmazni[36]. A Washingtoni Egyezmény létrehozta a nemzetközi végrendelet intézményét, aminek alaki követelményeit[37] a 3. cikk rögzíti, függetlenül a végrendelettel kapcsolatba hozható nemzeti jogoktól. A Bázeli egyezmény célja pedig egy egységes nyilvántartás létrehozása az unió területén, ami biztosítaná, hogy a külföldön elhelyezett végrendelet létéről az örökösök és az eljáró hatóságok tudomást szerezzenek[38]. Az egyes államok a végrendeletek alaki szabályait az alábbi módokon szabályozzák.
Ausztria joga ismeri a közjegyző, vagy bíróság által készített közvégrendeletet, a holográf és a három tanú jelenlétében készített géppel, vagy más által írt végrendeletet. Nemzetközi vonatkozású ügyben a végrendelet készítésének helye szerinti jog az irányadó. Közjegyzőnél, bíróságon, vagy ügyvédnél letétbe helyezhető a végrendelet, ami bejegyezhető a közjegyzői kamara által vezetett végrendeleti nyilvántartásba. Belgium megkülönbözteti a (közjegyzői) közvégrendeletet, a holográf és a nemzetközi végrendeletet. Határokon átívelő ügyben az érvényességet a végrendelet készítésének helye szerinti jog határozza meg. A közjegyzők által készített, vagy letétbe vett végrendeletet be kell jelenteni a közjegyzők által vezetett nyilvántartásba. Bulgáriában létezik a ho-lográf végrendelet és a közjegyző, valamint kettő tanú jelenlétében közokiratba foglalt közvégrendelet. Nemzetközi ügyben a végrendelet érvényes lehet a keltezés helye, az állampolgárság, a halálkori szokásos tartózkodási hely, ingatlan esetében annak fekvése szerinti állam joga alapján. Csehországban végrendelkezni közjegyző által készített közvégrendeletben, holográf, vagy allográf végrendelettel lehet. Külföldön készített végrendeletre a végrendelkezés helye szerinti jog az irányadó. A Cseh Közjegyzői Kamara elektronikus nyilvántartást vezet a végrendeletekről. Szlovákiában a közjegyzői kamara vezeti a végrendeletek nyilvántartását, ahová a közjegyző köteles bejelenteni az általa készített, vagy letétbe vett végrendeletet. A közjegyző a hagyatéki eljárás során a nyilvántartás adataiból köteles meggyőződni arról, hogy van-e végrendelete az örökhagyónak. Lengyelországban végrendelkezni közjegyző által készített közvégrendeletben, holográf, és két tanú jelenlétében tett szóbeli végrendelettel lehet. Határon átnyúló ügyekben itt is a végrendelet kelte szerinti állam jogát kell alkalmazni. Magyarországon közvégrendelet közjegyző vagy bíróság előtt készíthető. Végrendelkezni lehet holográf vagy allográf írásbeli magánvégrendelettel is. Az utóbbit az örökhagyó két tanú jelenlétében írja alá. Az írásbeli magánvégrendelet közjegyzőnél letétbe helyezhető, akár nyílt, akár zárt iratként. A magyar jog elismeri továbbá a szóbeli végrendeletet, ennek érvényre jutása azonban igen szűk körben történik. Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van, és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetne. A szóbeli végrendelet érvényes, ha azt a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven teszi meg. Érvényesnek kell tekinteni azt a végrendeletet, amely megfelel a keltezés helye szerinti jogszabályi követelményeknek. A Végrendeletek Országos Nyilvántartását a Magyar Országos Közjegyzői Kamara vezeti, és a végrendelet nyilvántartásba vételét a közjegyzőnél lehet kérni. Németországban végrendelet saját kezűleg, vagy közjegyző által közokiratba foglaltan készülhet. A német jog elismeri a házastársak és az azonos nemű élettársak közös végrendeletét, illetve öröklési szerződés megkötésére is van mód. Az olasz jogban végrendelkezni két tanú jelenlétében közjegyző által készített közvégrendeletben, a végrendelkező által fogalmazva, a közjegyző által okiratba foglalt titkos végrendelettel, holográf és nemzetközi végrendelettel lehet. Ez utóbbi érvényességének feltétele, hogy megfeleljen azon állam jogának, ahol az keletkezett, vagy a végrendelkező állampolgársága, vagy utolsó lakóhelye szerinti jognak. A végrendeletek nyilvántartását az igazságügyért felelős minisztérium felügyelete alatt a közjegyzők vezetik. Romániában készülhet közjegyzői közvégrendelet, a végrendelkező által készített és a bíróságon letétbe helyezett végrendelet, valamint holográf végintézkedés. Nemzetközi ügyben érvényes a végrendelet, ha az megfelel a végrendelkező állampolgársága vagy lakóhelye szerinti jognak; a végrendelet készítése, módosítása, visszavonása helye szerinti jognak; de az érvényességet megalapozhatja az ingatlan fekvésének helye, vagy a vagyon átruházását végző hatóság joga. A közvégrendeleteket és azok visszavonását a közjegyzők veszik nyilvántartásba. Szlovéniában érvényes a holográf és az allográf végrendelet. Ez utóbbi érvényességéhez szükséges, hogy azt két tanú aláírásával lássa el. A közjegyzői végrendeletet a közjegyző készíti és azt két tanú jelenlétében olvassa fel, majd a végrendelkező halálát követően azt átadja a bíróságnak. A közjegyzők, ügyvédek, a bíróságok az általuk készített, vagy letétbe vett végrendelet adatait kötelesek megküldeni a közjegyzői kamarának nyilvántartásba vétel céljából. Határokon átnyúló ügyben érvényes a végrendelet, ha megfelel azon állam jogának, ahol az készült; az állampolgárság, a lakóhely, a tartózkodási hely, az ingatlan fekvése szerinti jognak; vagy szlovén jognak.
Franciaországban közjegyzői végrendelet két közjegyző, vagy egy közjegyző és két tanú jelenlétében készülhet. Ezen kívül létezik a holográf és az ún. titkos végrendelet. Ez utóbbit zárt borítékban, két tanú jelenlétében közjegyzői letétbe kell helyezni. A nemzetközi végrendeletre a Washingtoni Egyezményt kell alkalmazni. A közjegyzői végrendeletet kötelező bejegyezni a Végintézkedések Központi Nyilvántartásába. Luxemburgban a közvégrendeletet két közjegyző, vagy egy közjegyző két tanú jelenlétében foglalja közokiratba. Ezen kívül elismert a holográf végrendelet. A végrendeletek a központi nyilvántartásba a közjegyző vagy a végrendelkező kérelmére kerülnek bejegyzésre. Külföldi végrendelet esetén itt a keltezés helyének joga irányadó.
Spanyolországban az alábbi módokon lehet végrendelkezni: közjegyző által készített nyílt végrendelettel; közjegyzőnél vagy bíróságon nyílt vagy borítékba zárt okiratként letétbe helyezett végrendelettel; holográf, vagy a Washingtoni Egyezménynek megfelelő nemzetközi végrendelettel. Ezen kívül itt is létezik az un. privilegizált, azaz rendkívüli körülmények között készült végrendelet (ennek érvényessége négy hónap). További lehetőség - a külföldön tartózkodó végrendelkező számára -, hogy konzuli tisztségviselő előtt, a közjegyzői végrendeletre vonatkozó alakiságoknak megfelelően készüljön végrendelet. A közjegyző köteles a nyilvántartásba bejelenteni a végrendeletet. Portugáliában elismert a közjegyző által készített közvégrendelet, a közjegyző által átvett zárt végrendelet, a Washingtoni Egyezmény szerinti nemzetközi végrendelet és a privilegizált, különleges körülmények között készült végrendelet. A nyilvántartást a közjegyzők bejelentése alapján az Igazságügyi Minisztérium vezeti. Görögországban közvégrendelet jön létre egy közjegyző és három tanú, vagy két közjegyző és egy tanú közreműködésével. A végrendelkező által készített magánvégrendelet közjegyzői letétbe vehető, ezen kívül ismert még a holográf végrendelet. A közjegyzők által, vagy közreműködésével készített végrendeletet a másodfokú bíróságon kell nyilvántartásba vetetni. Külföldön készült végrendeletre a külföldi állam joga irányadó.
Észtország elismeri a közjegyző által készített, vagy hitelesített végrendeletet, a végrendelkező által készített és a közjegyző által zárt iratként letétbe helyezett végrendeletet, a legalább két tanú jelenlétében aláírt magánvégrendeletet és a holográf végrendeletet. A magánvégrendelet érvénytelenné válik, ha elkészültét követő hat hónapon túl a végrendelkező életben marad. Ekkor új végrendeletet kell készíteni. A végrendelkező, vagy a végrendeletet őrző személy megküldheti, a közjegyző pedig köteles a végrendelet adatait megküldeni a nyilvántartó hatóságnak. Nemzetközi ügyben szintén a végrendelet készítésének helye az irányadó, azzal, hogy a Hágai Egyezményt alkalmazni kell. Finnországban két tanú jelenlétében, írásban jöhet létre érvényes végrendelet. A házastársak közösen is végrendelkezhetnek. Végrendeleti nyilvántartás nincs, a végrendelet a bíróságon letétbe helyezhető. Nemzetközi ügyben itt is a végrendelet kelte szerinti jogot kell alkalmazni. Lettország joga szerint érvényes a közjegyző által készített közvégrendelet, a holográf, a végrendelkező által írt és közjegyzői letétbe vett és a két tanú jelenlétében kézzel vagy géppel írt végrendelet. A külföldön készített végrendeletet akkor lehet érvényesnek elismerni, ha az nem ütközik belső jogba. Litvániában a közvégrendelet két példányban készül és közjegyző hitelesíti. A magánvégrendeletet a végrendelkező kézzel írja. Fel kell rajta tűntetni az örökhagyó teljes nevét, a keltezést és ki kell belőle tűnnie a végakaratnak. A nemzetközi elemet hordozó végrendeletnek meg kell felelnie azon ország jogának, ahol az készült, vagy amelynek a végrendelkező a végrendelet készítésének vagy a halál időpontjában állampolgára volt, vagy ahol szokásos tartózkodási-, vagy lakóhelye volt, illetve az ingatlan fekvése szerinti jognak. Svédországban végintézkedés létrejöhet írásban (kézzel, vagy géppel írva), az örökhagyó és két tanú által aláírva. A házastársak közösen is végrendelkezhetnek. Külföldi végrendelet érvényes a keltezés helyének megfelelő módon. Nincs végrendeleti nyilvántartás.
Anglia, Wales és Észak-Írország joga szerint a végrendeletet írásba kell foglalni és azt a végrendelkezőnek, vagy az általa megbízott személynek kell aláírnia. Két vagy több tanú jelenléte szükséges és ki kell a végrendeletből tűnnie, hogy az aláírás hatályosította a végakaratot. Skóciában tanúk és hitelesítési záradék nem szükséges az érvényességhez. Az Egyesült-Királyságban nincs egységes nyilvántartás, különböző szervek regisztrálják a végrendeleteket. Írországban a szabályos végrendelet írásban, legalább két tanú jelenlétében készül. A külföldi végrendeletnek meg kell felelnie azon ország jogának, ahol az készült. Cipruson végrendelet két tanú együttes jelenlétében, írásban készülhet. Ciprus részese a Washingtoni Egyezménynek, így annak nemzetközi végrendeletre vonatkozó szabályai érvényesülnek. A külföldön készített végrendelet továbbá akkor érvényes, ha az a ciprusi jognak megfelel. Végrendeleti nyilvántartás nincs. Máltán a közvégrendeletet két tanú jelenlétében a közjegyző készíti, aki azt közzéteszi. A titkos végrendelet a közjegyzőnek, vagy a bírósági levéltárosnak kerül átadásra. Írásban készül és alá kell írni (a végrendelkező által utasított eljáró személy is aláírhatja). Végrendeleti nyilvántartás nincs, de a végrendeleteket a közjegyzői irattár, vagy az első fokú bíróság őrzi. Határon átnyúló ügyben a végrendelet annak az államnak a joga szerint érvényes, ahol az készült. Hollandiában lehetőség van közjegyző által készített közvégrendeletben, privilegizált végrendeletben vagy közjegyzőnél letétbe helyezett végrendeletben rendelkezni. A végrendeleteket Hágában, a Végrendeletek Központi Nyilvántartásába lehet bejegyeztetni. Nemzetközi vonatkozású ügyben a Hágai Egyezmény kötelezően alkalmazandó.
A fentiekből látható tehát, hogy valamennyi állam elismeri a külföldön készült végrendeletet, az erre vonatkozó kollíziós szabályok azonban eltérőek. Ami a legtöbb államnál elismert kapcsoló elv, az a keltezés helye. Látható, hogy azon túl, hogy egyelőre nincs az egész EU területére kiterjedő egységes, kötelező nyilvántartás, még az államok belsőjogában sem mindenhol van arra lehetőség, hogy egy végrendelet regisztrálásra kerüljön. Ez természetesen problémát okozhat a nemzetközi elemet is tartalmazó hagyatéki ügyekben, így az egységes, valamennyi tagállamra kiterjedő nyilvántartás kívánalma célszerű. ■
JEGYZETEK
[1] A dolgozat készült az ELTE Jogi Továbbképző Intézet családjogi szakjogász képzésének keretében szakdolgozatként, 2011. I. félévében. (Konzulens: Dr. Bókai Judit)
[2] Forrás: Statisztikai Tükör IV. évf. 63. (2010/63; KSH 2010.) Nemzetközi vándorlás az Európai Unió államaiban
[3] Forrás: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00157.html
[4] http://statinfo.ksh.hu/Statinfo/haViewer.jsp
[5] Commission Staff Working Document Accompanying the Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council on jurisdiction, applicable law, recognition and ont he introduction of a European Certificate of Inheritance Impact Assassment (COM2009 154 final - SEC2009 411) Brüsszel:2009.10.14.
[6] a becsült EU átlag 12,5%, a namzetközi vonatkozású hagyatéki ügyek száma a 27 tagországban évente kb. 588.000
[7] Hozzátartozók esetében fontos előkérdés lehet az is, hogy a törvényes örökléshez szükséges kapcsolat fennáll-e közötte és az elhunyt között, házastárs tekintetében pedig az, hogy a házasság érvényesen létrejött-e.
[8] Anatol Dutta: Succession and Wills in the conflict of Laws on the Eve of Europeanisation (RabelsZ Bd. 73 (2009) p. 547-606; p. 551.
[9] DNotI; Prof. Dr. Heinrich Dörner, Prof. Dr. Paul Lagarde: Rechtsvergleichende Studie der erbrechtlichen Regelungen des Internationalen Verfahrensrechtes und Internationalen Privatrechts der Mitgliedsstaaten der Europäischen Union (Studie für die Europäische Komission, Generaldirektion Justiz und Inneres;
[10] Öröklési ügyekben alkalmazandó jogról szóló Északi Egyezmény 1934. 11. 19. létrejött: Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország között.
[11] A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. október 5-én megkötött, 1964. január 5-én érvénybe lépett egyezmény. Aláíró felek: Németország, Ausztria, Belgium, Dánia, Spanyolország, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Luxemburg. Ez az egyezmény érvénybe lépett a következő tagállamokban is: Hollandia, Egyesült Királyság és Svédország; Írország és Lengyelország; és Szlovénia.
Az öröklés nemzetközi közigazgatásával kapcsolatos 1973. október 2-án megkötött, 1993. július 1-jén érvénybe lépett egyezmény, mely a következő uniós tagállamokban lépett érvénybe: Portugália, Szlovákia és Csehország A haláleset miatti öröklésre alkalmazandó jogszabályokkal kapcsolatos, 1989. augusztus 1-jén megkötött, jogerőre nem emelkedett egyezmény, melyet egy tagállamban ratifikáltak (Hollandia).
[12] Az öröklési vagyonkezelőkre és azok elismerésére alkalmazandó jogszabályokra vonatkozó, 1985. július 1-jén megkötött, 1992. január 1-jén életbe lépett egyezmény. Aláíró felek: Olaszország, Luxemburg. Ez az egyezmény érvénybe lépett a következő tagállamokban is: Hollandia, Egyesült Királyság és Málta.
[13] Az egyezményt 1973. október 26-án kötötték. Tagjai: Belgium, Ciprus, (Csehszlovákia), Franciaország, (Vatikán), Olaszország, Egyesült Királyság, Szlovénia, valamint több harmadik ország, köztük az Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció.
[14] Belgium, Ciprus, Spanyolország, Észtország, Franciaország, Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia és Portugália
[15] European Network of Registers of Wills Association (ENRWA)
[16] Marckx (1979.06.13.);Johnston (1986.12.18.);Inze (1987.10.29.);Vermeire (1991.11.29.) Mazurek (2000.02.01.) Camp and Bourimi (2000.10.03.) Puncernau (2000.07.13.) ügyek
[17] A tagállamok jogára vonatkozó forrás: http://www.successions-europe.eu/hu/home
[18] Ausztria joghatósággal bír a külföldi állampolgárok Ausztriában található vagyontárgyai tekintetében is, feltéve, ha ingók esetében az elhunyt szokásos tartózkodási helye a halál időpontjában Ausztria volt. A külföldi ingatlanok vonatkozásában Ausztria kizárja joghatóságát.
[19] Ha a hagyatéki vagyon külföldön található, a szlovák hatóságok nem rendelkeznek hatáskörrel, kivéve, ha a vagyont szlovák hatóságok kezelésére bízták. Külföldi örökhagyó hagyatéka ügyében szlovák hatóság jár el, ha az örökhagyó lakóhelye Szlovákiában volt és az eljárást ott kérik, illetve ha szlovákiai ingatlan a hagyaték tárgya.
[20] külföldi állampolgárok romániai ingatlana és társasági részesedése vonatkozásában kizárólagos a román hatóságok joghatósága
[21] Anglia és Wales esetében
[22] külföldi ingatlan vonatkozásában kizárt a joghatóság
[23] A tagállamok jogára vonatkozó forrás: http://www.successions-europe.eu/hu/home
[24] Ha a szlovák mellett más állampolgársággal is rendelkezett az elhunyt, akkor a szlovák jog az irányadó, ha pedig szlovák állampolgársággal nem rendelkezett, de több külföldi állam állampolgára volt, akkor az utolsóként megszerzett állampolgárság jogát kell alkalmazni.
[25] Azzal, hogy az öröklési ügyekben alkalmazandó jogról szóló Északi Egyezmény tagállamai között a főszabálytól eltérően az utolsó szokásos tartózkodási hely elve érvényesül.
[26] Ez nem azonos a kontinentális jogrendszerek szerinti lakóhely fogalommal, sem az állampolgársággal. Az angolszász jog szerint a tényleges tartózkodási hely helyett az adott jogrendszerhez való kötődés az elsődleges szempont, ez viszont csak több évi tartózkodás, illetve letelepedés után tud kialakulni.
[27] A tagállamok jogára vonatkozó forrás: http://www.successions-europe.eu/hu/home
[28] Cipruson általában a túlélő házastárs.
[29] Ez akkor is gyakran felmerül, ha az érintett államok között az öröklési ügyek vonatkozásában nemzetközi szerződés áll fenn. Ld.: Mag. Dr. Simonfay Géza és Dr. Schmidt Beatrix: Egy Osztrák-Magyar Egyezményeken alapuló "jogesetmegoldás" (Közjegyzők Közlönye 2010. 14. évf. 4. szám 39.old.)
[30] A tagállamok jogára vonatkozó forrás: http://www.successions-europe.eu/hu/home
[31] ez 2010-ben 42.400 Svéd Korona volt
[32] A tagállamok jogára vonatkozó forrás: http://www.successions-europe.eu/hu/home
[33] az angolok a szerződéses viszonyok biztonsága miatt nem értenek egyet a megadományozottnak a kötelesrészért való felelősségével
[34] ld.: Anatol Dutta: Succession and Wills in the conflict of Laws on the Eve of Europeanisation (RabelsZ Bd. 73 (2009) p. 547-606; p. 583.
[35] A tagállamok jogára vonatkozó forrás: http://www.successions-europe.eu/hu/home
[36] a.) a végrendelkezés helye szerinti jog; b-c-d.) az örökhagyó végrendelkezés kori, vagy halál kori állampolgárságának megfelelő jog, vagy azon állam joga, ahol ő ezen időkben domicilével, vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett; e.) az ingatlan fekvése szerinti jog
[37] írásbeliség, örökhagyótól származónak kell lennie, bármilyen nyelven írható kézzel, vagy egyéb módon, tanúk előtti aláírás. Kötött az aláírás helye (egy, ill. több lapból álló végrendelet esetén), dátumozás, a "felhatalmazott" személy tanúsítása, melyre vonatkozó formanyomtatványt is tartalmazza az egyezmény.
[38] a végrendeletekkel kapcsolatos egyezményekhez hazánk eddig nem csatlakozott, a Bázeli egyezmény vonatkozásában azonban csatlakozási szándékát már kifejezte.
IRODALOMJEGYZÉK
Anatol Dutta: Succession and Wills in the conflict of Laws on the Eve of Europeanisation (RabelsZ Bd. 73 (2009) S. 547-606; S. 551.
Burián-Kecskés-Vörös: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog egyetemi tankönyv Logod Bt. 2000 (3. kiadás)
Christian Hertel, LL.M., Közjegyző, Weilheim: Grenzüberschreitende Erbfalle - Der neue Komissionvorschlag: Inhalt und weitere Entwicklung (ERA, Trier, 2010, február) Commission Staff Working Document Accompanying the Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council on jurisdiction, applicable law, recognition and ont he introduction of a European Certificate of Inheritance Impact Assassment (COM2009 154 final - SEC2009 411) Brüsszel:2009.10.14.
Cross-Border Successions The New Comission proposal: Contents and Way Forward 2010. február 18-19. ERA konferencia előadásainak anyaga
Dr. Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve (negyedik, átdolgozott kiadás) HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2007. (II. kötet C.) Rész Nemzetközi családjog)
Dr. Ingo Ludwig: Az öröklési kollíziós európai jog összehasonlító vizsgálata Közjegyzők Közlönye 8. évf., LI. évf. 7-8. szám (3-18. old)
Maria Puelinckx-Coene (Professor of Law University of Antwerp): The legal protection of the family in matters of succession (General Report - 6th European Conference On Family Law; Strasbourg 2002.)
Sjef van Erp: New Developments in Succession Law eleven international publishing /K. Boele Woelki & S. van Erp (EDS.) General Reports of the XVIIth Congress of the International Academy of Comparative Law ©2007 Sjef van Erp. Printed in The Netherlands
Dr. Sőth Lászlóné: A hagyatéki eljárás 1960-2001 Civilisztikai Döntvénytár HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2002.
Dr. Sőth Lászlóné: Öröklés a családban; A törvényes öröklés és a kötelesrész HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2005.
Dr. Sőth Lászlóné: A végintézkedések HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2001.
Dr. Szeibert Orsolya: Házasság és házasságon kívüli partnerkapcsolatok: élettársak és bejegyzett élettársak (Családi Jog VIII. évfolyam 4. szám 2010. december 25-31. old. Külföldi Szemle)
Dr. Szőcs Tibor: Európai öröklési jogi rendelet - a végrendeletek alakiságára vonatkozó szabályozás nélkül? (Közjegyzők Közlönye 2011. 15. évfolyam; LVIII. évfolyam 1. szám 11-17. old.)
Mag. Dr. Simonfay Géza és Dr. Schmidt Beatrix: Egy Osztrák-Magyar Egyezményeken alapuló "jogesetmegoldás" (Közjegyzők Közlönye 2010. 14. évf. LVII. évfolyam 4. szám 39.old.)
Prof. Dr. Kecskés László és munkaközössége: Öröklési és családjogi kérdések a magyar nemzetközi magánjogban - A közjegyzői jogalkalmazó tevékenység egyes elemeit érintő honi magánjogi nemzetközi magánjogi rendelkezések vázlata - MOKK, Budapest, 2002.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kőfalusi Eszter, közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
