Az Európai Unióhoz való csatlakozásra történő felkészülés folyamatában minőségileg új szakaszt jelentett az elmúlt év decemberében elfogadott 2319/2000. (XII. 21.) Korm. határozat. A Kormány döntése nyomán tudományos és politikai egyeztetésre bocsátott tervezet - a magyar jogrendszert alapjaiban érintő -olyan szabályozási kérdések megoldására tett javaslatot, mint amilyen a jogalkotási törvény módosításának koncepciója (határidő: 2001. augusztus), vagy mint az állam szuverenitásából fakadó egyes jogosítványok gyakorlásának részleges és célhoz kötött átengedését lehetővé tevő alkotmánymódosítás (határidő: 2001. október). A bíróságok jövőbeli jogalkalmazó tevékenysége szempontjából kiemelkedő jelentőségű az ún. előzetes döntéshozatali eljárás intézményének az eljárási kódexekbe történő beépítése is, az erre vonatkozó tervezetet az év végéig kell előkészíteni.
A belső jogi struktúra fundamentumáig ható változásokra való előkészületek mellett gyorsított ütemben folytatódik (kell folytatódnia) a jogharmonizációs programban foglalt további feladatok teljesítésének is. A törvényi szabályozási szintet igénylő jogközelítésről (figyelemmel arra, hogy bár a vállalt végső határidő a 2002-es esztendő vége, de a feladatok többségét már 2001-ben indokolt teljesíteni) az Igazságügyi Minisztérium a Külügyminisztériummal együttműködve részletes (hónapokra lebontott) ütemtervet készített. A törvényalkotási feladatok tárgyukat, tartalmukat és terjedelmüket illetően is igen eltérő követelmények elé állítják a törvények előkészítőit: a munkatervben a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása és az MNB-ről szóló törvény átalakítása éppúgy megtalálható, mint pl. az új hírközlési törvény kidolgozásának kötelezettsége vagy épp a tengerhajózásra vonatkozó közösségi szabályozás átvétele. Ebben a feszített tempójú jogszabályalkotási munkában a társasági jogot érintő, a jogharmonizációval összefüggő vállalások elvégzése kétségkívül a viszonylag kisebb horderejű kötelezettségek közé tartozik. (A jogalkotási program szerint ez év őszén kell az ezzel összefüggő törvényjavaslatot az Országgyűlés elé terjeszteni.) Ha csak a "feltétlenül szükséges" (a csatlakozási tárgyalások során számon kérhető) hibák, hiányosságok, eltérések korrigálására teszünk kísérletet, úgy helytálló az a megállapítás, hogy az 1997-es évi társasági jogi és cégjogi reformot követően ma már csupán olyan kisebb jelentőségű korrekciók elvégzése maradt hátra, amelyeknek a teljesítése a hatályos szabályozás jellegadó vonásait nem érinti. Ugyanakkor, ha a közösségi és a belső társasági jog viszonyát árnyaltabb elemzés keretei között vizsgáljuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy a magyar jogalkotó döntési mozgástere (és ebből következően kötelezettsége is) lényegesen nagyobb annál, hogy csupán az ún. "kikényszerített" változások elvégzésére vállalkozzon.
A tanulmány a továbbiakban először megkísérli felvázolni az EK társasági jogi jogalkotásának aktuális problémáit és a tagállamok nemzeti törvényhozását napjainkban jellemző sajátosságokat. Ezt követően pedig azt vizsgálja, hogy a közösségi normáknak való megfelelés követelménye - legalábbis ami a rövid távon elvégzendő feladatokat illeti - milyen jellegű problémák megoldását teszi szükségessé.
A társasági joggal összefüggő közösségi szintű jogfejlesztés stagnálása olyan tény, amely nem szorul részletesebb bizonyításra. Az elmúlt évtizedben új irányelv elfogadására nem került sor, és csak a legutóbbi időben (2000 decemberében) jött létre politikai megegyezés az Európai Részvénytársaságról szóló rendelettervezetet illetően. Nehezebb az elemző dolga, ha arra keres választ, hogy mi az oka a társasági jog háttérbeszorulásának a jogharmonizációs feladatok ütemezése (a közösségi prioritások meghatározása) során. Bár részigazságokat tartalmaz, önmagában nem tűnik kielégítőnek az a magyarázat, hogy a '60-as évektől a '80-as évek végéig (a 2. számú társasági jogi irányelv módosítását is számba véve pedig 1992-ig) tartó jogalkotási időszak a társasági jog legfontosabb problémáira már megoldást hozott, új irányelv elfogadására ezt követően azért nem került sor, mert arra már nem is volt szükség. Közelebb áll a valósághoz az a megközelítés, amely e téren a közösségi jogalkotás bénultságát más jogterületek, így pl. az alapvető emberi jogok közösségi szintű védelme vagy épp az elektronikus kereskedelem szabályozása jelentőségének felértékelődésével indokolja.
További, már a társasági jogi jogfejlesztés belső problémáival összefüggő magyarázat az, amely az irányelvek útján történő jogharmonizáció nehézségeire mutat rá. A szubszidiaritás elvének, a tagállami jogalkotói kompetencia korlátozása arányosságának a hangsúlyozott előtérbe állítása ugyanis mindenekelőtt azt a kérdést veti fel, hogy van-e kényszerítő szükség a közösségi szintű norma megalkotására, a nemzeti törvények közötti esetleges eltérések akadályozzák-e az egységes belső piac működését, a tőkemozgás és a letelepedés szabadságának érvényesülését? Úgy gondolom, hogy pl. a részvénytársaságok belső szervezeti-működési rendjét egységesíteni hivatott 5. számú irányelv tervezett megalkotására (bár hivatalos visszavonására mindezideig nem került sor) az elkövetkező években bizonyosan nem kerül sor. A részvénytársaság irányításának (a tulajdonosi ellenőrzésnek) egymástól eltérő európai hagyományait "központilag" nem indokolt és mint a tapasztalatok mutatják, nem is lehetséges felszámolni. (Egy, a tagállamok számára elfogadható "kompromisszumos" megoldás pedig gyakorlatilag nem jelentene jogközelítési szempontból előrelépést.) Azt a célt pedig, hogy a vállalkozások az európai piacon akadálymentesen "közlekedhessenek", az irányelvi szabályozásnál jobban szolgálja az Európai Részvénytársaság rendeletének vagyis egy nemzetek fölötti jogforrásnak a megalkotása. (A Rendeletnek várhatóan még ez évben történő kihirdetésejói példázza majd a közösségi jogfejlesztés szemléletének változását is: a tagállami hatásköröket elvonó korlátozó jellegű jogalkotás helyett a jogbővítő - a vállalkozások választási szabadságát erősítő, de a nemzeti törvényhozó mozgásterét érintetlenül hagyó - megoldás kerül előtérbe.)
A közösségi jogalkotó arányos mértékű beavatkozásával összefüggő szabályozási nehézségekre világít rá a 13. számú a vállalatfelvásárlás kérdéseivel foglalkozó irányelvtervezet viszontagságos története is. Az 1989-ben útjára bocsátott tervezet [COM (88) 823 final] még az "első generációs" irányelvekből megismert módszert követte, a nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettségre vonatkozó szabályozás az ún. főszabály és számos, részletesen körülírt kivétel egyensúlyára épült. (Megjegyzendő, hogy az előbb említett szemléleti változással összhangban álló új típusú közösségi jogalkotásnak komoly akadálya, hogy a régi irányelvek deregulációjára mind a mai napig nem került sor, az un. SLIM-program keretében kidolgozott - érdemi áttörést semmiképpen sem jelentő - javaslatok hivatalos tervezetként nem kerültek előterjesztésre. A közösségi szabályozás belső koherenciája sérül ugyanis akkor, ha pl. a saját részvényszerzés közösségi szinten előírt maximuma százalékos mértékben rögzítésre kerül, ugyanakkor azonban a vállalatfelvásárlási irányelvtervezet nem határozza meg, hogy milyen mértékű befolyás megszerzése esetén kötelező nyilvános ajánlatot tenni.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
