Az elmúlt évek munkajogi szakirodalmának slágertémája egyértelműen a megosztáson alapuló (sharing economy), másként haknigazdaság (gig economy) munkajogi viszonyainak tanulmányozása. Ezen belül kiemelt figyelmet kap az applikáción alapuló munkavégzés (work on demand via app), amelynek legismertebb példája kétséget kizáróan az "Uber". De nem csupán a munkajogi szakirodalom érdeklődését keltették fel a haknigazdaság és annak kétségtelenül újszerű munkavégzési formái és problémái, hanem a nemzeti és nemzetközi esetjogban is egyre több izgalmas döntés születik. A nemzeti esetjog központi kérdése a munkavállaló vagy önfoglalkoztató problematika, másként a munkavégzésre irányuló jogviszony minősítése. Ez a kérdés érthetően nem képezheti az uniós esetjog tárgyát, hiszen az Európai Unió hatásköre és ebből eredően másodlagos joga nem terjed ki a jogviszony minősítésére.
1. Az EUB Élite Taxi kontra Uber ítélete
2. Az EUB Uber France ítélete
3. Tanulságok: miért fontos, hogy mi az Uber?
Amint az látható lesz az alábbi írásból, mégsem kerülhette el az Uber az Európai Unió Bíróságát (a továbbiakban: EUB), még ha nem is közvetlenül munkajogi tárgyú jogvitával. Az alábbi két friss európai bírósági ítélet ugyanis azzal foglalkozik, hogy mi is valójában az Uber: ahogy azt ő maga állítja, pusztán egy applikáció, vagy inkább az, aminek valójában látszik is, taxistársaság. Ennek a minősítésnek a pusztán jogi vitánál természetesen több tekintetben is nagyobb a jelentősége. Egyfelől az a közvetlen tét, hogy az uniós jog alapján biztosítani kell-e az ilyen közvetítői szolgáltatás szabad áramlását a tagállamok között, vagy pedig a nemzeti és helyi jogalkotók szabadon korlátozhatják az ilyen közlekedési szolgáltatás nyújtásának feltételeit. Másfelől az a közvetett tét, hogy miként minősül az Ubernek dolgozók jogviszonya.
Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a fenti, száraznak tűnő jogi kérdésre adott válasz alapvetően befolyásolja az Uber és a hasonló digitális platformok üzleti és foglalkoztatási modelljét. Éppen ezért az alábbiakban részletesen áttekintjük az EUB a témában eddig meghozott két ítéletét, levonva a szükséges tanulságokat.
Az EUB eddig két ítéletben foglalkozott a haknigazdasággal, azon belül pedig kifejezetten az Uberrel. Egy harmadik ügyben (Uber Belgium)[1] az EUB végül elutasította az ügy tárgyalását[2], az UberBlackkel kapcsolatos, folyamatban lévő német ügyben[3] még nem született ítélet.
Az Élite Taxi kontra Uber-ügy[4] volt az első olyan uniós bírósági döntés, amely az Uber (pontosabban a legproblematikusabb UberPop) által nyújtott szolgáltatással foglalkozott. Az ügy előzménye az volt, hogy az Elite Taxi, a barcelonai taxisofőröket tömörítő szakmai szervezet megkísérelte - tisztességtelen versenyre hivatkozva[5] - korlátozni és betiltatni az Ubert. A barcelonai kereskedelmi bíróság megállapítása szerint ugyanis sem az Uber Spain, sem a tulajdonosok, sem a járművezetők nem rendelkeznek a barcelonai városi taxirendelet által előírt hatósági és vezetői engedélyekkel. Az alapeljárásban az Uber azon lehetőségéről volt szó, hogy az alkalmazás segítségével nyújthatja-e az UberPop szolgáltatást Barcelona városában.
Az alapügyben eljáró barcelonai kereskedelmi bíró az EUB-tól annak tisztázását kérte, hogyan kell az Uber társaságot kezelni a szabályozás szempontjából: digitális szolgáltatásként vagy személyszállító vállalkozásként. A kérdés tehát az, hogy az alperes által haszonszerzés céljából, a gépjármű
- 8/9 -
tulajdonosa és az utasok között, informatikai eszközökkel folytatott közvetítési tevékenységet pusztán elektronikus közvetítési szolgáltatásnak vagy közlekedési tevékenységnek kell-e tekinteni.[6]
A "kért értelmezésnek kizárólag azt kell lehetővé tennie, hogy el lehessen helyezni az Ubert az uniós jog szintjén, annak érdekében, hogy el lehessen dönteni, tevékenysége e jog hatálya alá tartozik-e, és ha igen, milyen mértékben. Elsődlegesen tehát arról van szó, hogy elsősorban a szolgáltatásnyújtás szabadságát illetően vonatkoznak-e az uniós jog követelményei az Uber működési feltételeinek esetleges szabályozására, vagy az az Európai Unió és a tagállamok megosztott hatáskörébe tartozik a helyi közlekedés területén, amelyet mindeddig nem gyakoroltak uniós szinten"[7].
Technikai értelemben úgy is feltehető a kérdés, hogy az Uber tevékenysége a 2000/31/EK[8] és a 2006/123/EK[9] irányelvnek, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartozik-e.[10] Amint az a fentiekből kitűnik, az EUB elé terjesztett kérdések közvetlenül nem munkajogi jellegűek. Ugyanakkor alapvetően érintik az Uber üzleti modelljét, és ezért az azokra adott válaszok közvetett módon kihatnak a munkavégzők alkalmazásának feltételeire is.
A jogi kérdés lényegében az volt, hogy a társaság által nyújtott szolgáltatások közlekedési szolgáltatásoknak, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásoknak, vagy e két szolgáltatástípus kombinációjának tekintendők-e. "Mi az Uber? Közlekedési, vagyis pontosabban taxivállalat? Vagy csak egy olyan elektronikus platform, amely lehetővé teszi a más által nyújtott közlekedési szolgáltatás megtalálását, lefoglalását és kifizetését?"[11]
A fenti kérdés reflektál az Uber klasszikus érvrendszerére, amely szerint ő nem szállítási cég, csupán egy közvetést végző technológia. Ennek az érvnek elfogadása vagy elutasítása komoly következményekkel jár mind az Uber, mind pedig a hasonló digitális platformok üzleti lehetőségei tekintetében az uniós piacon. Ha ugyanis az EUB digitális szolgáltatónak minősíti az Ubert, akkor lényegesen nehezebbé válik az Uber korlátozása az uniós nemzeti jogokban. Az uniós jog szerint az ilyen tevékenységre a szolgáltatásnyújtás szabadságának elve vonatkozik, amint azt az uniós jogszabályok meghatározzák.[12] Ebből eredően a tagállamok csak kivételesen, meghatározott szabályok szerint korlátozhatják az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát (például közrend, közbiztonság védelme).[13]
Ha ellenben az Uber közlekedési szolgáltatónak (személyszállító, taxiscégnek) minősül az EUB ítélete értelmében, akkor ez alapvetően módosíthatja az Uber üzleti modelljét[14], ami a költségek jelentős növekedéséhez vezethet.[15] Ebben az esetben ugyanis nem érvényesülnek a szolgáltatás szabadságára vonatkozó uniós szabályok, így az uniós tagállamok szabadon korlátozhatják a szolgáltatás feltételeit. Így különösen előírhatják a taxis szolgáltatásra vonatkozó valamennyi nemzeti (helyi, regionális) szabályt és alkalmazását (hatósági engedélyek és más jogszabályi, helyi rendeleti feltételek). Ez viszont aláássa azt az üzleti modellt, amely pontosan ezeknek a nemzeti szabályoknak a mellőzéséből szerez költségelőnyt a többi taxistársasággal és taxissal szemben. Gondoljunk itt a budapesti taxik költséges előírásaira az autó színéről, típusáról, koráról stb.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
