"Ha valami van az emberi társadalomban,
ami leginkább alá van vetve a változó idők behatásának,
úgy a jog az, a jog, amely a létező életviszonyokból keletkezik,
azokhoz simul, azokra alkalmazandó.
[Márkus Dezső: Bevezetés a Corpus Juris Hungarici millenniumi kiadásához (1899)]
A jog változásaihoz kapcsolódóan Márkus Dezső találó megjegyzése kevésbé illene más jogintézmény jellemzéséhez, mint a clausula rebus sic stantibus elvéhez. Az elv lényege értelmében lehetőség van a pacta sunt servanda követelménye alóli mentesülésre, ha szerződéskötést követően a megállapodás lényeges feltételei megváltoznak. Ennek okán a clausula rebus sic stantibust háborúkkor, krízishelyzetekkor, új gyártási módszerek megjelenésekor, forradalmi újítások és természeti katasztrófák esetén alkalmazták elsősorban, "fénykorának" az I. és a II. világháborút követő időszak tekinthető.[1] Tanulmányom rövid bevezető után a német, porosz és osztrák kodifikációk clausulához való viszonyát vizsgálja. A terjedelmi korlátok miatt ezeken túl részletesebb kifejtés a joggyakorlat és jogtudomány esetében mindössze a német magánjog vonatkozásában lehetséges. Érdekességnek tekinthető, hogy a jogalkotás részéről meglehetősen szigorú és kevésbé rugalmas szabályozást figyelhetünk meg, melynek enyhülését mindössze az ezredforduló után érezhetjük. A publikáció röviden kitér az osztrák polgári törvénykönyvre, mely a magyar magánjogra is jelentős hatással volt, továbbá a téma szempontjából releváns joggyakorlatra is, melyhez angol és német nyelvű szakirodalom felhasználására került sor.
A princípium történeti gyökerei egészen a római korig nyúlnak vissza. Leopold Pfaff szerint már a Corpus Iuris egyik glosszájában is megtalálhatjuk származási alapjait.[2] Aquinói Szent Tamás (1221/1228-1274) legismertebb művében, a Summa theologiae-ban már kifejezetten kinyilvánítja, hogy az ígéret mindig az adós szubjektív teljesítési képességétől függ.[3] Az ókori szerzők közül elsőként Cicero jegyezte meg, hogy lehetőség van az ígéretek nem teljesítésére. De officiis című művében a jogtudós egy eljárási képviseleti akadályt ismertet: "Adott esetben megígérnéd valakinek, hogy ügyvédjeként meg fogsz jelenni a bírósági tárgyaláson, de időközben fiad olyan erősen megbetegszik. Ebben az esetben nem szeged meg a kötelezettségedet, ha nem tartod be ígéretedet és inkább a másik fél cselekszik méltánytalanul, ha téged beperel mulasztás miatt."[4]
Nagyon érdekes és fontos momentum továbbá a clausulához való viszonyulás történetének analízise során ifjabb Seneca[5] szemlélete: "Megszegem a szavam és állhatatlanság vádja érhet, ha - bár minden körülmény ugyanolyan, mint az ígéret tételekor, s én mégsem teljesítem azt, amit megígértem. Ha azonban valami megváltozott, akkor jogom van még egyszer meggondolni, és így mentesülök ígéretemtől... Hogy az ígérő ígéretéhez kötve legyen, mindennek ugyanúgy kell lennie, mint az ígéret idején."[6] Bár konkrétan még egyikőjük sem említi a clausulát, munkájuk jelentősége fontos annak történetében. Döntő jelentőségűnek tekinthető Bartolusnak a XIV. században a Digestához készített kommentárja, melyben megfogalmazta a "quamdiu rebus sic se habentibus" formulát. Ennek értelmében a szerződéseket addig kell betartani, amíg a körülmények azt engedik.[7] A clausula rebus sic stantibus kifejezést
- 51/52 -
elsőként Ludovicus Pontanus használta a 15. században.[8] Az elv mai értelme viszont kicsit később, a XVI. században alakult ki, kifejtője Alciatus (1492-1550) volt. Olvasatában a clausula nem mindig tartozik bele a felek akaratába, mivel alapvetően különbséget kell tenni egyoldalú és kétoldalú kötelmek között. Nézőpontja szerint az egyoldalú nyilatkozatoknál vélelmezni kell, hogy azokat mindig a clausula figyelembevételével teszik, vagyis a körülmények jelentős megváltozása esetén a nyilatkozat visszavonható.[9] A clausulával szembeni "csendesebbnek" tekinthető évszázadok után a XVII- XVIII. században figyelhető meg szemléletváltozás a princípiummal kapcsolatban a német jogterület részéről.
A természetjogi kodifikációk következetesen alkalmazták és a felek ígéretébe tartozónak tekintették a clausulát. A Codex Maximilianeaus Bavaricus Civilis (CMBC) 1756-ban általános szabállyá tette a jogintézményt,[10] a porosz Allgemeines Landrecht (1794) elismerte a záradék érvényesíthetőségét, viszont nagyon pontosan meghatározott feltételek mellett. Ennek oka az volt, hogy sokan a természetjogból kiindulva kritizálták a clausulát, mint visszaélésre okot adó princípiumot. Közéjük tartozott Carl Gottlieb Svarez (1746-1798), az igazságügyi minisztérium munkatársa. Az ő munkásságának köszönhetően került végül bele az ALR-be az alkalmazási feltételetek pontos köre: "Ha egy előre nem látható változás miatt mindkét fél kifejezetten kijelentett vagy a jogügylet természetéből adódó végcéljának elérése lehetetlenné válik, bármelyikük visszaléphet a szerződéstől" (378. §).[11] A 380. § kiegészítésére szintén figyelmet kell fordítani: "ha az egyik fél - előbbiekben körülírt - célja teljesen elenyészett volna, akkor a fél hasonlóképpen visszaléphet a szerződéstől"- mondja a jogszabály.[12] Különleges és úttörő jellegű a törvény abban a tekintetben is, hogy a clausulát nemcsak a kötelmi jog, hanem valamennyi magánjogi terület tekintetében elismeri és ki is fejti ezeket.[13]
Összehasonlításképpen fontos megemlíteni, hogy az osztrák polgári törvénykönyv (ABGB vagy Optk., hatályba lépett: 1812. január 1.), bár nem kifejezetten támogatta a princípium beépítését a kodifikációba, mégis tartalmaz egy, a clausulába beleérthető szabályt. A törvény 936. szakaszában így fogalmaz:
"A jövendőben kötendő szerződés iránti egyezkedés csak akkor kötelező: ha mind a megkötés ideje, mind a szerződés lényeges pontjai meghatározottak, s a körülmények idő közben annyira nem változtak, hogy az által a világosan meghatározott, vagy a körülményekből kitűnő czél meghiusult, vagy az egyik vagy a másik fél bizodalma elveszett volna. Általában az ily igéretek teljesítését a kikötött időponttól legfeljebb egy év alatt kell sürgetni; ellenkezőleg a jog elenyészik."[14]
Az ABGB az ALR-hez hasonlóan megköveteli a körülmények lényeges megváltozását, valamint a szerződés céljának meghiúsulását is. Érdekesség, hogy a későbbi magyar szabályozás, - értve ezalatt az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat 1150. §, az 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 241. §, valamint a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 6:192. § rendelkezéseit - további feltételekhez köti a clausula rebus sic stantibus meglétét. A javaslatban gazdasági lehetetlenülésként, a törvényekben bírói szerződésmódosításként ismert clausula-változatok elismeréséhez ugyanis nemcsak az előre nem láthatóság, hanem az aránytalan teher, a szerződéskötést követően beállott körülmény megléte és a jogos érdeksérelem is követelmény a szerződéstől való szabaduláshoz. Fontosnak tartom azonban jelezni az osztrák jog kiemelke-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
