A távoltartásról szóló írásom első részében próbáltam összefoglalni a jogszabály keletkezési körülményeit, a nemzetközi környezetet és ismertetni a vonatkozó legáltalánosabb statisztikai adatokat. A feltett kérdésem változatlanul az, hogy ez a jogszabály, jogintézmény alkalmas-e ebben a formájában a rendeltetése betöltésére. Számomra persze még az is kérdés, hogy a jogkereső állampolgárok ténylegesen arra használják-e ezt az intézményt, amire a jogalkotó szándéka irányult, avagy inkább "kihasználják" ezt a lehetőséget. Úgy gondolom, hogy azért választottam nehéz témát a távoltartás elemzésével, mert ez szükségképpen érinti a családon belüli erőszak témáját. Ez pedig szó szerint ezer éves, nagyon érzékeny probléma. Elég sok intézmény, jogszabály, jogág foglalkozik ezzel, irodalma könyvtárnyi. Nem beszélve arról, hogy felsorolni is nehéz lenne, hány és hány intézmény, mennyiféle beosztású ember foglalkozik a kérdéssel. Így aztán amennyire egyszerűnek tűnhet egy 24 §-ból álló jogszabály elemzése, annyira bonyolult a rendszer, amit érint.[2]
Fontos a bírói gyakorlat vizsgálata azért is, mert viszonylag kevés ügy kerül a másodfokú bíróság elé, a Kúria elé pedig alig néhány. Egy korábbi lapszámban Kőrös András, a Kúria családjogi tanácsának akkori elnöke ismertetett jogeseteket.[3] A cikk lényege egy kúriai állásfoglalás volt, méghozzá arról, hogy a kérelemre indult megelőző távoltartás elrendelése iránti ügyben, ha a kérelmező szabályszerű idézésre nem jelenik meg, akkor az eljárást meg kell szüntetni. Ugyanakkor a Kúria úgy foglalt állást, hogy az ideiglenes megelőző távoltartás esetén, ha a kérelmező szabályszerű idézésre nem jelenik meg, akkor az eljárás megszüntetésének nincs helye, tekintettel arra, hogy az végső soron hivatalból indult.
Írásom első részében vázoltam egy-egy nagyobb statisztikai összefüggést, felfedezhető általánosságot. Ezen cikkben részletesebben is foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, illetve jogeseteket is társítok hozzájuk. Érdekes lehet, hogy mindjárt az első megelőző távoltartási kérelemre indult eljárások miként zárultak.
1. Példa: Az ügyben a felek házasságát a bíróság már kb. két éve felbontotta, és az utolsó közös lakás megosztott használatát rendelte el. A volt férj ebbe a lakásba beköltöztette új élettársát, akivel gyakran alkoholizáltak együtt. Ilyenkor gyakran alakultak ki közöttük - beleértve az új élettársat is - hangos szóváltások, elhangzottak a kérelmező irányába megvalósuló élet- és testi épség elleni fenyegetések, melyeknek a felek közös kiskorú gyermeke is gyakran tanúja volt. A bíróság a kérelmet alaposnak találta, és elrendelte a kérelmezett távoltartását a kérelmezőtől, a gyermektől és a lakástól 10 napra. A végzés ellen mindkét fél fellebbezéssel élt. A kérelmező az időtartam meghosszabbítását, a kérelmezett a távoltartás mellőzését kérte.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a feltárt adatokat, és okszerűen következtetett a megelőző távoltartás elrendelését megalapozó feltételek bekövetkezésére, a hozzátartozók közötti erőszak megvalósulására. Ugyanakkor a jogintézmény céljára, rendeltetésére és az eset körülményeire figyelemmel az elsőfokú végzés szerinti időtartamot nem találta elegendőnek, azt 20 napra felemelte.
Sajnos azonban ettől még a happy end elmaradt, hiszen az alapvető családi viszonyok nem változtak meg, ekként a történet sem fejeződött be ezzel. Először is a volt férj 10 nap után már ment is volna vissza a lakásba. A volt feleség kihívta a rendőrséget, a férfi ekkor értesült a másodfokú végzésről. A távoltartás megszegése miatt viszont szabálysértési eljárás indult ellene. Természetesen a problémáik sem oldódtak meg. A volt férj változatlanul felvitte az új élettársát. Vele sokszor közrefogták a kérelmezőt. Folytatódtak a fenyegetések: "El lesz törve kezed, lábad!", "Koporsóban leszel elvíve!", "Vigyázz az egészségedre! Nézd meg, mit eszel, mit iszol" Az öt és fél éves gyermek ezeknek szinte mindig szem- és fültanúja volt. Újabb távoltartás iránti kérelem. A bíróság ezt ismételten megalapozottnak találta, és immár 30 napra rendelte el a távoltartást. A felek lemondtak a fellebbezési jogukról, így a végzés nyomban jogerőre emelkedett.
Gyakorlatilag ez volt az első távoltartási ügy azon a bíróságon, ahol az ügyeket tanulmányoztam. Még számos hasonló esetet ismertethetnék, - néhányat fogok is - és
- 13/14 -
mindenütt az látszódik, hogy ténylegesen az elrendelt távoltartási napokra megoldódhat a felek problémája. A primer problémát azonban a távoltartás nem képes kezelni. Ez nem a jogszabály hibája, hiszen nem is ez volt a jogalkotó szándéka. Ugyanakkor sajnálatos, hogy sok esetben valóban ugyanazon felek között, ugyanazon okból kifolyólag kell a bíróságnak újabb döntéseket hoznia. Mindazonáltal még csak fel sem merül az újra beadott ügyekben, hogy bármelyik fél egyetlen lépést is hajlandó lett volna megtenni a probléma valós megoldása irányába. Az nyilvánvaló, hogy ezek a volt házastársak addig egészen biztosan nem tudnak békében élni, amíg az utolsó közös lakásukat megosztottan használják. A magam részéről ilyen esetekben ezt mindig megpróbálom elmagyarázni nekik, és felhívom a figyelmüket arra, hogy az nem hozhat megoldást hosszú távon az életükre, ha a bíróság napokra/hetekre elrendeli a másik fél távoltartását, hanem hosszabb távú megoldásban kellene gondolkodnunk.
Ha ezt a gondolatmenetet tovább fűzzük, ismét egy szinte végtelen probléma-sorral találjuk magunkat szemben. Így például azzal, hogy hogyan lehetne az ingatlanon fennálló közös tulajdont megszüntetni, van-e bármelyik félnek teljesítőképessége kifizetni a másikat, árverés esetén mennyivel kevesebbet kapnának a valós értékénél, meg tudnák-e ebből a pénzből oldani a lakhatásukat? Vajon "csak" ez a probléma közöttük, avagy esetleg egy le nem zárt párkapcsolati krízis húzódik a mélyben stb. Előfordulhat az is (elég gyakori), hogy a felek egy tudattalan játszma részesei, és éppen annak tudattalan volta folytán a játszma leépítésére pszichológiai segítség nélkül eleve nem képesek, ehelyett azt tudattalan igényeiknek eleget téve kölcsönösen generálják[4]. Arról már nem is beszélve, hogy az ismertetett konkrét eset sem kizárólag ennek a négy embernek (volt házaspár, új élettárs, közös gyerek) az életét keserítette, hanem a szomszédokét, akik napi szinten nem csak látták és hallották az eseményeket, de sokszor tevékenyen részt is kellett venniük benne valamelyik fél csitításával, megvédésével, rendőrség kihívásával stb.
A cikk első részében utaltam rá, hogy a távoltartási ügyekben milyen nagy számban jelenik meg az alkohol problémaként. Ezt a kijelentésemet pontosítom néhány statisztikai adattal az alábbiakban.
2010 januárjában a Pesti Központi Kerületi Bíróságra összesen 8 távoltartási ügy érkezett (ugyanakkor csak 7 családról rendelkezünk adatokkal, mivel ezek közül két ügy valójában ugyanaz). A 8 ügyből 3 megelőző, 5 pedig a rendőrség által elrendelt ideiglenes megelőző távoltartás volt. A 3 megelőző távoltartási ügyben két alkalommal a bíróság megalapozottnak találta a kérelmet, és azt elrendelte, egy alkalommal a kérelmező elállása miatt megszüntette az eljárást. Az elrendeléseknél egyik esetben sem volt adat alkoholproblémára, az elállás miatt megszüntetett ügyben viszont igen. Az 5 ideiglenes megelőző távoltartási ügyben egyszer elrendelte a bíróság a távoltartást, két alkalommal pedig nem. A további két ügy közül az egyik áttételre kerül, a másik egyéb módon fejeződött be. Az összesen 8 ügyből négyben központi kérdés volt az alkohol. Minden ügyben nő volt a kérelmező, az egyik egy testvér ellen indult, ott a négy kérelmező között férfi is volt. Négy esetben kiskorú gyermek is érintett volt. Négy esetben házastársak, kettőben volt házastársak, egyben élettársak, egyben pedig testvérek közötti bántalmazás miatt kérték a távoltartást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
