Az EUSZ-t, valamint az ESZAK, az EK és az EAK alapító szerződéseit együttvéve[1] már csak azért is alkotmány-értékűnek tekinthetjük, mert az Unió mindennapos működése valamint jövőbeni fejlődése szempontjából egyaránt alapvető jelentőségűnek számítanak. Az Európai (Gazdasági) Közösség alapító szerződését az Európai Bíróság a tagállamokból álló jogközösség alapvető alkotmányjogi dokumentumának' nevezte.[2] Hasonló eredményre jutunk az Unió egészének viszonylatában, ha a létrehozásáról szóló Maastrichti Szerződést vesszük szemügyre. Arról azonban szó sincs, hogy ezzel egycsapásra teljeskörű, a belső jogrendben megszokott effektív joganyag-védelem keletkezett volna. A tagállamok továbbra is jogosultak dönteni ezen "alkotmányértékű nemzetközi szerződések" alapelveiről: továbbra is a tagállamok ezen szerződések urai.
Az Amszterdami Szerződés 1997. június 19-én elfogadott szövege[3] látványosan átszabta az Európai Unió alkotmányát. A két legfontosabb szerződést, ti. a Maastrichti Szerződést és az Európai Közösség alapító Szerződését átszámozta, a Közösségek három alapító szerződését megszabadította az elavult rendelkezésektől (hatályon kívül helyezte azokat), a Közösségek közös szerveiről szóló megállapodás valamint a fúziós szerződés[4] pedig beépült az Amszterdami Szerződésbe.
A tartalmi változtatások mértéke és jelentősége azonban nem volt képes követni a fenti formai módosítások jelentőségét. A kormányközi konferencia (1996/97) eleve nem is vállalkozott a pillér-rendszer megszüntetésére, bár az Unió egységes, mindhárom pillért átfogó jogalanyiságának kinyilvánítása eleinte nem tűnt teljesen lehetetlennek.[5] Az elképzelés konzekvens végiggondolása illetve megvalósítása a fent említett négy alapító szerződés egyetlen szerződésbe való egyesítését vonta volna maga után, melynek alkotmány-jellegét az is erősítette volna, hogy az Európai Szén-és Acélközösség alapító Szerződése és az Európai Atomenergia Közösség alapító Szerződése ágazati, speciális jogi rendelkezései külön jegyzőkönyvekként csatlakoztak volna az egyesített szerződéshez. Tagállami egyetértés hiányában azonban ilyen horderejű tartalmi és formai szerződésmódosításra Amszterdamban nem került sor.
Az előbbi "maximális" cél tehát nem valósult meg: azok a módosítások, amelyek a tagállamok konszenzusa alapján végül is megszülettek, mind az EU alkotmányjogának rendszer-konform továbbfejlesztését bizonyítják.
- 241/242 -
Egyes szakértők szerint e módosítások eléggé alapvetőek ahhoz, hogy az EU új alkotmányáról[6] lehessen beszélni. A fenti állítást alátámasztó érvek (melyek a módosításoknak csupán egy részét érintik) elsősorban az alábbiak:
- az Európai Parlament további felértékelődése;
- újítások a személyek szabad mozgásának alapszabadsága valamint a bel-és igazságügy területén;
- az Unió alkotmányos rendje előtt új távlatokat nyitó, a tagállamok egyes csoportjainak szorosabb együttműködését jelentő flexibilitás intézményének bevezetése.
Mielőtt részletesebben szemügyre vennénk a flexibilitás intézményének mibenlétét, vessünk néhány pillantást az Európai Unió új alkotmányának legfontosabb elemeire.
Ha az EU egyelőre nem rendelkezik teljes körű, átfogó nemzetközi jogalanyisággal - márpedig a szakirodalom és a szakértők[7] zöme, sőt mi több, a tagállamok szándéka szerint is így van ez - akkor mégis mi? A válasz némi hezitálás után az, hogy az Európai Unió nem más, mint a tagállamok nemzetközi szerződésekbe tömörített, többirányú együttműködését megtestesítő egységes intézményi keret.[8]
A három Közösség nemzetközi jogalanyiságának megállapítása kifejezetten szerepel a három alapító szerződésben, ezen a Maastrichti Szerződés sem változtatott semmit[9] - ezzel szemben hallgat a Maastrichti Szerződés az Unió jogalanyiságáról: viták kereszttüzében áll azóta is ez a kérdés, az uralkodó álláspont jelenleg a tagadás.[10] Az 1996/97-es kormányközi konferencián azután több olyan javaslat is szerepelt, amelyek - eltérő mértékben ugyan - de legalábbis részleges nemzetközi jogalanyiságot juttattak volna az Uniónak magának. A holland elnökség utolsó napjaiban[11] is készült még olyan javaslat, amely az Unió jogalanyiságát kifejezetten szerződéses alapra helyezte volna, és egyidejűleg rendelkezett volna az Uniónak kívülálló államokkal illetve más nemzetközi szervezettel összefüggésben fennálló nemzetközi szerződéskötési képességről. Míg az 1997. június 17-én elfogadott szövegbe végül mégsem került bele a jogalanyiságról szóló rész, addig a szerződéskötési képesség a Közös Kül- és Biztonságpolitika[12] és a Rendőrségi- és Igazságügyi Együttműködés" területén kifejezetten szerepel a szövegben.
Vajon lehet-e mindebből akár implicit módon az Unió nemzetközi jogalanyiságára következtetni? Valószínűleg nem: egy ilyen értelmezés ellen szól többek között a kormányközi tárgyalások menete illetőleg végeredménye is, melyből világossá vált, hogy a kormányok még nem akarták kifejezetten kinyilvánítani az Unió jogalanyiságát. A választott módszer engem kísértetiesen emlékeztet a népmesei feldolgozásból ismert Mátyás-király-i kérésre: a szegény leány hozzon is meg ne is, amit hoz illetve nem hoz az repüljön is, meg ne is, stb. A Maastrichti Szerződés utáni években nasciturus jogalanyiságnak nevezett állapot megtartása, puszta árnyalása azt a tagállami szándékot látszik megerősíteni, amely szerint az Unió a gyakorlatban bizonyíthatja majd funkcionális, korlátozott nemzetközi jogalanyisága önfejlesztésének képességét. Az Amszterdami Szerződés pusztán annyi segítséget nyújt ehhez, hogy már kizárólag az Unió Közös Kül-és Biztonságpolitikájáról, nem pedig az Unió és a tagállamok KKBp-járól rendelkezik, szemben az Maastrichti Szerződés megfelelő rendelkezéseivel.[14]
Az EU első pillérét az Európai Közösségek - tehát az ESZAK, az EK és az EAK - alkotják, ezek jogi alapját a három alapító nemzetközi szerződés képezi. Jogilag három, szupranacionális hatáskörrel felruházott nemzetközi szervezetről van szó.
Az EU második pillérét az EUSZ V. fejezetében szabályozott Közös Kül-és Biztonságpolitika alkotja. Jogilag nemzetközi szerződéses alapú államközi (kormányközi) együttműködésről van szó, sajátos - hagyományosnak nem minősülő - szervekkel és eljárásokkal.
Az EU harmadik pillérét az EUSZ VI. fejezetében rendezett, büntetőügyekre vonatkozó Rendőrségi- és Igaz-
- 242/243 -
ságügyi Együttműködés jelenti. Jogi megközelítésben ez esetben is nemzetközi szerződéses alapú államközi együttműködésről van szó, sajátos - hagyományosnak nem minősülő - szervekkel és eljárásokkal.
A három előbbi pillért egy egységes tetőszerkezet fogja össze, mégpedig az EUSZ I. fejezetében pontosított Európai Unió. Jogilag egyelőre szintúgy nemzetközi szerződéses alapú államközi együttműködéssel állunk szemben, sajátos - hagyományosnak nem minősülő - szervekkel és eljárásokkal. Maga az Európai Unió elnevezés a három pillér szükségszerű összetartozásának a kifejezője. Legszembetűnőbb következménye az a tény, hogy új tagok felvétele csak magába az Unióba történhet.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
