1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek (a továbbiakban: Ctv.) az eltiltás jogkövetkezményét a 9/C. § (1) bekezdésében tételesen is kimondja.
"9/C. § Ha a cég cégjegyzékből történő törlésére kényszertörlési eljárásban kerül sor, a cégbíróság - e törvényben meghatározott kivétellel - eltiltja azt a személyt, aki a kényszertörlési eljárás megindításának időpontjában vagy az azt megelőző évben vezető tisztségviselő, korlátlanul felelős tag, korlátolt tagi felelősséggel működő gazdasági társaságban többségi befolyással rendelkező tag volt. Az eltiltott személy a cég jogerős törlését követő öt évig nem szerezhet gazdasági társaságban többségi befolyást, nem válhat gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává, egyéni cég tagjává, továbbá nem lehet cégvezető tisztségviselője. E § szerinti szabályt kell megfelelően alkalmazni, ha a cég törlésére felszámolási eljárásban történő megszüntetést követően kerül sor, azonban a felszámolási eljárást kényszertörlési eljárás előzte meg"
A cégvezetőre vonatkozó szabályokat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:113. §-a tartalmazza, amelynek (2) bekezdése rögzíti a következőket. "A cégvezetőre a vezető tisztségviselőkkel kapcsolatos kizáró és összeférhetetlenségi okokat megfelelően alkalmazni kell." E feltétel kógens rendelkezés, vagyis ez alól kimentési lehetőség nincs, illetve egyetlen társaság sem dönthet úgy, hogy a cégvezetőre nem alkalmazza e törvényi előírást.
A Ptk. jogi személyekre vonatkozó általános szabályai között rendelkezik a jogi személy (így gazdasági társaság) vezető tisztségviselőjével szembeni kizáró okokról. Jelen esetre a Ptk. 3:22. § (6) bekezdését kell alkalmazni, mert az általános értelemben utal a vezető tisztségviselő eltiltására, a cégjogi eltiltásra; az (5) bekezdés a büntetőügyben hozott foglalkozástól eltiltásra vonatkozik.
2. A fenti törvényi rendelkezések együttes értelmezéséből az következik, hogy az a személy, aki eltiltás folytán cégvezető tisztségviselője nem lehet, az cégvezető sem lehet. A kizáró ok felmerülését - arról való tudomásszerzést - követően az érintett cégekben a törvényes működést minél előbb helyre kell állítani.
A Ptk. 3:30. § alapján nem csak a cégvezető lehet olyan munkavállaló, aki egyben képviseleti joggal is rendelkezik, hiszen, a Ptk. szabályozza az ún. szervezeti képviseletet is. Ennek alapján bármely társaság a társasági szerződésében vagy szervezeti működési szabályzatában létrehozhat olyan tisztséget, amelyet betöltő személy önálló képviseleti joggal rendelkezik. Az ügyvezetés továbbá együttes képviseleti joggal rendelkező munkavállalókat is kijelölhet.
A természetes személy további foglalkoztatása tehát a Ptk. alapján más módon is megoldható.
3. A cég cégjegyzékben vezetett adatairól az illetékes cégbíróságtól, a Céginformációs Szolgálattól kérhető hiteles kivonat, igazolás. A cégvezető esetében az eltiltás jogkövetkezménye azért érvényesül, mert a Ptk. alkalmazni rendeli a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró okot meghatározó szabályt.
Cégvezető esetében így elsődlegesen a cégvezetőnek kell jeleznie a munkáltatója felé, hogy - jelen esetben - tagként való eltiltása miatt már cégvezetőként nem járhat el. Ha a cégbíróság észleli a hibát, lehetősége van a céget törvényességi felügyeleti eljárás keretében felhívni arra, hogy a Ptk. rendelkezésébe ütköző cégvezetői bejegyzést megfelelő változásbejegyzési kérelem benyújtásával orvosolja.
* * *
Egy részvénytársaság nyugdíjba vonult dolgozói részvénytulajdonosa az osztalékfizetéssel gyakorlatban nem járó dolgozói részvényeinek értékesíthetősége kérdésében kereste meg az Igazságügyi Minisztériumot.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) Harmadik Könyve tartalmazza a dolgozói részvényekre vonatkozó speciális szabályokat.
- 77/78 -
A Ptk. 3:237. §-a alapján a dolgozói részvény érvényesen a részvénytársaság munkavállalóira és azokra ruházható át, akik számára az alapszabály ezt a jogot a részvénytársasággal fennállt korábbi munkaviszonyukra tekintettel biztosítja.
Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik, és emiatt dolgozói részvény megszerzésére már nem jogosult, dolgozói részvényeit a munkaviszonya megszűnésétől számított hat hónap elteltét követő első közgyűlésig átruházhatja az előbb nevesített személyi körben.
Ha a volt munkavállaló a biztosított határidő alatt a dolgozói részvényt nem ruházta át, a részvénytársaság a határidőt lezáró közgyűlésen határozhat a dolgozói részvény bevonásáról vagy arról, hogy a dolgozói részvényt más részvényfajtává átalakítva értékesíti. Ebben az esetben a volt munkavállalót a részvény névértéke illeti meg, amelyet a részvény bevonásától vagy átruházásától számított harminc napon belül kell kifizetni.
A dolgozói részvény tulajdonosának halála esetén az örökös a fenti szabályoknak megfelelően ruházhatja át részvényeit, illetve jogosult azok társaság általi megváltására.
A Ptk. érintett normatételeit úgy kell értelmezni, hogy a volt munkavállaló dolgozói részvényeit a társaság abban az esetben váltja meg a felhívott szabályok szerint, ha a társaság alapszabálya az adott megszűnési módra tekintettel nem teszi lehetővé a munkaviszony megszűnését követően a dolgozói részvény megszerzését (megtartását).
Mivel az érintett esetben a részvénytársaság alapszabálya rendelkezett arról, hogy a munkavállaló nyugdíjazása esetén jogosult marad a dolgozói részvények megtartására, a Ptk. fenti szabályainak alkalmazása csak a munkaviszony nyugdíjazástól eltérő megszűnése esetén merülhetett volna fel.
Előbbiek tükrében a nyugdíjazott részvénytulajdonos a tulajdonában álló dolgozói részvényeket egyik lehetőségként egyedi megállapodás alapján eladhatja a társasággal munkaviszonyban álló és - az alapszabály erre vonatkozó rendelkezése esetén, az abban meghatározott feltételek szerint - a nyugállományba vonult munkavállalói részére.
Másik lehetőségként megkeresheti a társaság igazgatóságát annak érdekében, hogy közgyűlésen - amennyiben fennállnak az osztalékfizetés feltételei[1] - a társaság döntsön a dolgozói részvények visszavásárlásáról is, amelyre bejelentheti értékesítési igényét. A Ptk. rendelkezései szerint a szavazatok legalább öt százalékával rendelkező részvényes tehet olyan indítványt, amelyet a társaság köteles a napirendjére venni.
Mindkét esetben lényeges, hogy a részvény árát jogszabály nem garantálja, a vételár tehát a részvény névértékéhez nem kötött, az az első esetben szabad megállapodás tárgyát képezi, a második esetben pedig a közgyűlés döntésétől függ.
* * *
A 2018. január 1-jén hatályba lépett az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) okirati ellenjegyzésre vonatkozó szabályainak értelmezésével kapcsolatban több megkeresés érkezett az Igazságügyi Minisztériumhoz. Az Üttv. 43. § (2) bekezdésének az ellenjegyzett okiratok formai kellékeire vonatkozó előírásaival kapcsolatban olyan nem egységes gyakorlat alakult ki az ingatlanügyi hatóságok eljárásában, miszerint az Üttv. 43. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott folyamatos oldalszámozás és az oldalankénti kézjeggyel való ellátás kötelezettsége a több lapból álló, de egyoldalas nyomtatással készült okiratok esetében a papírlapok üres hátoldalaira is kiterjed.
Az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos (a továbbiakban együtt: ügyvéd) által ellenjegyzett okiratok formai követelményeivel és azoknak az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) hatálya alá tartozó eljárásokban való alkalmazásával kapcsolatban az Alaptörvény 28. cikke szerinti követelménynek megfelelő, cél szerinti értelmezéssel az alábbiak vezethetőek le. Fontos kiemelni, hogy az értelmezés a jogalkotói célkitűzések mellett figyelembe veszi az okirat jellegadó tulajdonságait és az egyes közhatalmi eljárásokban - különösen a bizonyítás körében - betöltendő funkcióit is.
Az Inytv. 2017. december 31-ig hatályos 32. §-a az ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratok formai követelményeire is kiterjedően állapította meg az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgáló okiratok kellékeit. Az okirati ellenjegyzés formai követelményeire általános szabályokat az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény nem tartalmazott. Az Üttv. 43. § (2) bekezdése 2018. január 1-jétől általános formai követelményeket állapít meg az ügyvéd által ellenjegyzett okiratokra. Ezzel párhuzamosan az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2017. évi CXXXVI. törvény elvégezte az ágazati törvények így az Inytv. szükséges módosításait a párhuzamos, illetve ellentmondásban álló szabályok hatályon kívül helyezése vagy módosítása útján.
2017. december 31-ig az Inytv. 32. § (2) bekezdés f) pontja alapján, a belföldön kiállított magánokirat bejegyzés alapjául csak akkor szolgálhatott, ha több lapból álló okirat esetén a szerződő felek, a készítő és az ellenjegyző, illetőleg a tanúsító személyek kézjegyét minden lapon tartalmazta. A szerződő felek kézjegyét az okirat lapjainak akkor nem kellett tartalmaznia, ha az okirat lapjait a szerződő felek által az erre meghatalmazott kézjegyével látta el. Az oldalszámozás tekintetében az Inytv. nem tartalmazott előírást.
Az Üttv. 43. § (2) bekezdés a) és b) pontja valamennyi ügyvéd által ellenjegyzet okirat-vonatkozásban általánosan előírja, hogy azt jogszabály eltérő rendelkezése hiányában, több oldalból álló okirat esetén folyamatos oldalszámozással kell ellátni, valamint minden oldalán a feleknek vagy arra az okiratban meghatalmazott félnek kézjegyével kell ellátnia. Az Üttv. 43. §
- 78/79 -
(2) bekezdés a) pontját az okirat materiális formájától függetlenül, vagyis papíralapú és elektronikus okiratok esetében is alkalmazni kell. Az Üttv. 43. § (2) bekezdés b) pontja - vagyis a kézjeggyel való ellátás követelménye - mellőzhető, az elektronikus okirat a felek mindegyikének minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírásával és időbélyegzővel való ellátása, vagy a papíralapú okirat lapjainak az ellenjegyező ügyvéd általi olyan összefűzése esetén, hogy az az okirat sérelme nélkül ne legyen megbontható.
A korábban hatályos szabályok szerinti laponkénti szignózáshoz képest a tartalommal rendelkező oldalak folyamatos sorszámozása és felek általi szignózása előírásának célja az okiratbiztonság szintjének növelése és a közbizalom erősítése volt, annak érdekében, hogy az e követelményeknek megfelelően ellenjegyzett okiratok a jogszabályok által meghatározott funkciójukat minél szélesebb körben betölthessék. E célokkal nyilvánvalóan ellentétes lenne, ha e rendelkezésnek olyan értelmezése alakulna ki a joggyakorlatban, hogy papíralapú okiratok esetében folyamatos oldalszámozással és a felek által kézjeggyel is el kellene látni az okiratot megjelenítő papírlapnak - tartalmi értelemben annak részét sem képező - üres hátoldalait.
Az okirat jelentőségét az egyes közhatalmi eljárásokban és különösen a bizonyításban az adja, hogy maradandóbban és megbízhatóbban tanúsít tényeket, mint más bizonyítási eszközök; az okirat változatlan, objektív, semleges típusú bizonyítási eszköz, amely tartósan őrzi a benne foglalt jognyilatkozatot. A közgondolkodásban is talán az okirat tekinthető a legelfogadottabb bizonyítási eszköznek. Érdemes megemlíteni emellett az okiratok preventív jogvédelmi és vitamegelőző szerepét, illetve a közhatalmi eljárások tekintetében még lényegesebb tulajdonságukat, nevezetesen, hogy a hozzájuk kapcsolódó bizonyítási szabályok útján az eljárás idő- és költségtakarékos lefolytatásának hatékony előmozdítói lehetnek. Az Üttv. fent bemutatott értelmezésnek elfogadása a fenti célokkal nyilvánvalóan ellentétes eredményre vezetne, mivel a papíralapú okiratok esetében azok az érdemi tartalommal megegyező terjedelmű, kvázi biankó hitelesített oldalt tartalmazhatnának, amelyeken a tartalom utólagos, adott esetben a felek valamelyikének tudta nélküli elhelyezése nem feltétlenül lenne ellenőrizhető és visszakövethető.
Tekintettel arra, hogy az egyes törvények, így az Inytv. mellett többek között a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) is eltérő bizonyítóerőt kapcsol a Pp. által a teljes bizonyítóerejű magánokiratok közé sorolt ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okirathoz, az ellenjegyzés szabályszerűségének megítélése is kiemelt jelentőséggel bír. A Pp. 325. § (3) bekezdése szerint a teljes bizonyító erejű magánokirat - így például, amelyen az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat aláírója a más által írt okiratot előtte írta alá vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el - az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyító erővel bizonyítja, hogy az okirat aláírója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetve elfogadta vagy magára kötelezőnek ismerte el. A bizonyítás egyéb szabályaiból következően, ha a valódiságát nem vonják kétségbe a teljes bizonyító erejű magánokirat alaki bizonyító ereje megegyezik a közokiratéval arra nézve, hogy az aláíró az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetve azt magára nézve kötelezőnek ismerte el. Az Üttv. 44. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ellenjegyzéssel az ügyvéd azt is tanúsítja, hogy a felek nyilatkoztak arról, hogy az okiratban foglaltak megfelelnek az akaratuknak. Mindezekből következően az ilyen okiratok akkor tudják betölteni a jogszabályokban meghatározott céljukat, ha a lehető legminimálisabb kétség merülhet fel az okirat tartalmának a felek akaratával való egyezősége tekintetében, valamint az esetek többségében elkerülhető ehhez kapcsolódóan a bizonyítás lefolytatásának szükségessége is. A folyamatos oldalszámozással és kézjeggyel ellátott - ez által az okirat valós részévé tett - üres oldalak a gyakorlatban nyilvánvalóan nem szolgálnák e célokat.
A magyar jogrendszerben nem találunk a tételes jogban meghatározott okiratfogalmat, az okirat jellegével kapcsolatban az alábbiak emelhetőek ki. Okirat, az annak hordozóján jelekkel megjelenített gondolati tartalom. Az okirat hordozója, mint adathordozó bármi lehet, ami a gondolati tartalmat megjelenítő adatok, jelek észlelhetővé tételére alkalmas; például papír, más anyag, vagy a jelek elektronikus megjelenítésére hivatott digitális felület.[2] A hordozó csak abban a részében tartozik az okirathoz, amely részében okirati tartalmat jelenít meg, ideértve természetesen az okirat mellékleteit is. A hordozónak az a része, amelyen okirati tartalom nincs, fogalmilag tehát nem része az okiratnak. Tartalom nélküli okirat nem létezik, ahogyan az okirat tartalom nélküli része sem. Ezért az akár egy, akár több papírlap felhasználásával készült okirat esetén nem része az okiratnak a gondolati tartalmat nem hordozó lapja vagy oldala. Az ilyen lapokat vagy oldalakat sem számozni, sem aláírni vagy kézjeggyel ellátni nem kell, mert a hordozó e részének (felületének) okirati tartalma nincs, e részek a kifejtettek szerint nem részei az okiratnak. Az ilyen lap vagy oldal csak az okiratot hordozó anyagnak a része, és mint ilyet értelemszerűen nem kell folyamatos oldalszámmal ellátni, azt a számozás során is figyelmen kívül kell hagyni. Megjegyzendő, hogy az ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okiratok esetében a hordozó az Üttv. 43. § (3) bekezdésére is tekintettel leszűkíthető a papírra és a jogszabályi követelményeknek megfelelően létrehozott elektronikus jel megőrzésére alkalmas digitális felületre, hiszen az ügyvéd papíralapú vagy elektronikus okirat ellenjegyzésére jogosult.
Ebből következően - az érvelést az oldalra szűkítve, hiszen az elemzett rendelkezésben annak számozásáról van szó - az olyan oldal, amelyen bármiféle okirati tartalmat megjelenítő adat, jel található, értelemszerűen része az okiratnak. Az ilyen oldal azonban nem tekinthető üresnek. Az olyan oldal azonban, amelyiken vagy semmilyen adat, jel nem található, vagy van ugyan rajta valamilyen adat vagy jel, de az ezek által megjelenített gondolati tartalom nem része az okirat készítői által megjeleníteni kívánt gondolati tartalomnak, nem tartozik
- 79/80 -
az okirathoz, mert az nem az okiratnak, hanem csak az azt hordozó anyagnak a része. Ebben az értelemben üresnek tekinthető tehát az olyan oldal is, amely e szó általánosan elfogadott jelentése szerint ugyan nem üres, de a rajta lévő adat vagy jel nem az okirat készítői által megjeleníteni kívánt gondolati tartalomnak, hanem pusztán a hordozónak képezi a részét.
Megjegyzendő továbbá, hogy laponkénti szignózás mellett oldalszámozási kötelezettség hiányában az Inytv. 2017. december 31-ig hatályos szabályainak is megfelelt az olyan papíralapú okirat, amelynek tartalommal nem rendelkező üres hátoldala sem kézjegyet, sem oldalszámozást nem tartalmazott, azonban a normaszöveg nem volt egyértelmű például abban a tekintetben, hogy ilyenkor a papírlap melyik oldalán kell a kézjegyeket elhelyezni. Az Üttv. szabálya ebben a megközelítésben az olyan papíralapú okiratokra állapít meg szigorúbb követelményt, amelyek esetében a papírlap mindkét oldalán okirati tartalom található, mert azokat minden oldalon és nem csak laponként kell kézjeggyel ellátni. Ezzel összefüggésben, mivel az egész okiratot folyamatos oldalszámozással is el kell látni, az üresen maradt hátoldalak esetében nem merülhet fel, hogy azok okirati tartalmat hordozhatnak, hiszen akkor az okirat oldalszámozása nem lenne folyamatos, vagyis nem felelne meg az Üttv. 43. § (2) bekezdés a) pontjának sem.
Az üres hátoldalak oldalszámozásának és szignózásának követelménye a fentiek alapján nem felel meg az Alaptörvény 28. cikkében meghatározott értelmezési elveknek, emellett az ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okiratok által betöltendő funkciók szempontjából az alábbiakra tekintettel is téves. Papíralapú okiratok esetében a papírlapok üres hátoldalai oldalszámozásának és szignózásának követelménye nemcsak hogy nem vezethető le az Üttv. 43. § (2) bekezdés a) és b) pontjából, de az ügyvéd által ellenjegyzett okiratok jogrendszerben - különös tekintettel a bizonyításban - betöltendő funkciójának érvényesülésével is ellentétben áll azáltal, hogy vitathatóvá tenné az ezeken az üresen oldalszámozott és szignózott oldalakon adott esetben utóbb mégis megjelenő adatoknak vagy jeleknek az okirati tartalomhoz tartozását. Jogvitás helyzetben mindez pedig arra is vezethet, hogy ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott, teljes bizonyítóerejű magánokiratok esetében is akár tömegesen szükségszerű bizonyítás tárgyává válna a felek okiratban kinyilvánított akaratának tartalma, így pedig az okiratok sem a preventív vitamegelőzés hatékony eszközeként nem szolgálhatnának, de az ellenbizonyítások az okiratok közhatalmi eljárások idő és költséghatékony lefolytatásában betöltendő szerepét is gátolnák.
A fentiek alapján az Üttv. 43. § (2) bekezdés a) pontjának helyes értelmezése, hogy az okirattartalommal rendelkező oldalait, vagyis amelyeken írásjel vagy az okirati tartalomhoz tartozó jel kerül elhelyezésre, folyamatos oldalszámozással kell ellátni és ezen oldalakat főszabály szerint a 43. § (2) bekezdés b) pontja szerint kézjegyekkel kell ellátni. Az okirat vizsgálata során elsődlegesen arra kell figyelemmel lenni, hogy annak oldalszámozása folyamatos-e. Az ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okiratok esetében ezen felül elvárható, hogy az okirat adathordozója (pl. papírlap) ne tartalmazzon olyan jeleket, amelyek az okirati tartalomhoz nem tartoznak, hiszen ebben az esetben az eljáró közhatalmi szervnek elegendő azt vizsgálnia, hogy a tartalmat (pl. írásjelet) hordozó oldalak számozása folyamatos és hogy ezen oldalak szignózása is megtörtént. Az ügyvédi ellenjegyzés szabályszerűségével összefüggő ilyen értelmezés az Üttv. mellett az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseinek és az Üttv. elfogadásával a jogalkotó kinyilvánított célkitűzésnek, az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítésének, továbbá az okiratbiztonság követelményeinek is megfelel.
2018. január 1-jével hatályba lépett az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.), a közigazgatási hatósági eljárások új általános kódexe. Az Ákr. terjedelmében jóval rövidebb, mint a korábban hatályos, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.), és kifejezetten az egyszerűségre, közérthetőségre törekszik. Az Ákr. vezérfonala, hogy a több ezer eljárástípus minden lényeges eleme nem rögzíthető egy törvényben. Ennek értelmében az Ákr. csak azon szabályok megfogalmazására törekszik, amelyek minden eljárásban közösek. A kiegészítő eljárási szabályok meghatározása pedig az ágazati, különös eljárási jogszabályok feladatává vált. Az Ákr., valamint a szintén 2018. január 1-jével hatályba lépett, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény együttesen, és rendszerszerűen megújított jogintézményekkel garantálja az ügyfelek számára a hézagmentes jogvédelmet.
Hatósági jogalkalmazás során merült fel a kérdés, hogy jelenleg mely jogszabály rendelkezéseit szükséges alapul venni, az ún. "fizetési könnyítés" engedélyezése esetén, tekintettel arra, hogy e kérdést sem az Ákr., sem a közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 2017. évi CLXXIX. törvény nem szabályozza.
A fizetési kedvezmény - amint azt korábban a Ket. 74. § (2) bekezdése[3] is meghatározta - magában foglalja mind a
- 80/81 -
pénzfizetési kötelezettség teljesítésének halasztását, mind a pénzfizetési kötelezettség részletekben történő teljesítését. A felmerült kérdés kapcsán szükséges leszögezni, hogy mivel az Ákr. nem rendezi a fizetési kedvezmény kérdését, így az arra vonatkozó szabályokat a különös eljárási szabályok között, az ágazati jogszabályokban szükséges keresni. Amennyiben az ágazati jogszabály sem rendelkezik a fizetési könnyítésről, abban az esetben arra a végrehajtási eljárás során van lehetőség az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 120. §-a alapján.[4]
A fentiekből következően az eljáró hatóság a fizetési kötelezettség előírása esetén, a fizetési kötelezettség feltételeinek meghatározása során csak az adott ügyben egyébként is rendelkezésére álló mérlegelési lehetőséggel élhet. Ennek megfelelően az ágazati jogszabályi keretek között szabhatja meg a fizetési kötelezettség mértékét, a teljesítés határidejét.
A mérlegelésre az eljáró hatóságnak a döntés meghozataláig, illetve a döntésben meghatározott összeg csökkentésére vagy a teljesítési határidő növelésére irányuló ügyféli kérelem - azaz fellebbezés - esetén az Ákr. 119. § (2) bekezdése[5] szerinti keretek között van lehetősége. A hatóság által az adott ügyben számára biztosított mérlegelési jogkörben tűzött vagy jogszabályon alapuló teljesítési határidőn belül az ügyfél a fizetési kötelezettségét több részletben, vagy egy későbbi időpontban is teljesítheti. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a részletfizetés tekintetében a hatóság további feltételeket (részletek összege, részhatáridők) határozhatna meg a véghatáridőn és a teljes összegen túl, hiszen ez azt eredményezhetné, hogy a kötelezett a véghatáridő eltelte előtt késedelembe eshetne, és ezáltal hátrányosabb helyzetbe kerülne, mint a részletfizetési feltételek meghatározása nélkül.
A fizetési kedvezményekre vonatkozó szabályok éppen azért nem kerültek szabályozásra az Ákr.-ben, mivel, ahogy fentebb már említettük, az Ákr. csupán azon eljárási szabályok megfogalmazására törekszik, amelyek minden eljárásban közösek, és az ezen kívül eső szükségszerű eltérések, illetve kiegészítő eljárási szabályok meghatározása az ágazati, különös eljárási jogszabályok feladata. Ez az egész Ákr.-re jellemző szabályozási "szellemiségből" fakad, amely egy valóban általános eljárási kódex kívánalmát fogalmazza meg. A tipikusan szankcionáló döntések kapcsán felmerülő kérdések rendezése az ilyen jellegű, szankcionálásra vonatkozó jogszabályok terrénuma. Ezen túlmenően éppen a szankcionálástól várható visszatartó erőt rontaná le egy olyan szabályozás, amely az érdemi döntéstől függetlenül is, további "előnyt" biztosítana az egyébként jogsértést elkövető ügyfél számára.
* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■
JEGYZETEK
* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.
[1] A számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben meghatározottak szerint.
[2] Az okirat jogtudományi fogalma szerint "az emberi gondolattartalomnak a gondolatok kifejezésére szolgáló jelekkel, főként írásjegyek vagy írásjegyekké alakítható jelek útján történő megörökítése, melynél a hordozó anyag vagy eszköz és a rögzítés módja önmagában nem releváns, de összességében alkalmas a gondolattartalom tartós megőrzésének és hitelt érdemlő visszaadásának biztosítására". (Dr. Harsági Viktória: Okirati bizonyítás a modern polgári perben, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2005, 54. old.)
[3] Ket. 74. § (2) A kötelezett a teljesítési határidő lejárta előtt benyújtott kérelmében annak igazolásával kérheti az elsőfokú hatóságtól a pénzfizetési kötelezettség teljesítésére halasztás vagy a részletekben történő teljesítés (a továbbiakban együtt: fizetési kedvezmény) engedélyezését, hogy rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre való teljesítést, vagy az számára aránytalan nehézséget jelentene. A fizetési kedvezményre vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni meghatározott cselekmény teljesítésére és meghatározott ingóság kiadására irányuló kötelezettség esetén is.
[4] Avt. 120. § (1) A végrehajtási eljárás elrendelését követően benyújtott fizetési kedvezmény iránti kérelem elbírálása során a (2) bekezdésben foglaltak kivételével az állami adó- és vámhatóság a 109. § alapján jár el azzal, hogy a tartozás mérsékléséhez nem szükséges a behajtást kérő hatóság hozzájárulása, a fizetési kedvezményt megállapító döntésben foglaltak teljesítéséig az adóssal szemben végrehajtási cselekmény nem foganatosítható, és erre az időszakra késedelmi pótlék nem számítható fel. Ha az adós a fizetési kedvezményt megállapító döntésben foglalt feltételeket nem teljesíti, a végrehajtást foganatosító adóhatóság a végrehajtást a hátralék teljes összegére folytatja a késedelmi pótlék visszamenőleges felszámításával.
(2) A végrehajtási eljárás elrendelését követően a behajtást kérő hatóság részben vagy egészben saját bevételét képező kötelezettségek, valamint a külföldön jogalap nélkül felvett álláskeresési ellátások behajtására irányuló tagállami megkeresés vonatkozásában benyújtott fizetési kedvezmény iránti kérelem elbírálása során az állami adó- és vámhatóság a 110. § alkalmazásával jár el.
[5] Ákr. 119. § (2) Ha a fellebbezésben foglaltakkal egyetért, és az ügyben nincs ellenérdekű ügyfél, a hatóság a nem jogszabálysértő döntését is visszavonhatja, illetve a fellebbezésben foglaltaknak megfelelően módosíthatja.
Visszaugrás
