A munkajog egyik jellegzetessége, hogy a gyorsan változó életviszonyokra tekintettel a munkajogi jogszabályok alkalmazásánál a bírósági ítélkezési gyakorlatnak az általánosnál nagyobb szerepe van. Fokozottan áll ez az olyan munkajogi részterületekre, amelyekre az életviszony sajátosságaira tekintettel a tételes jogi szabályozás nem vagy inkább csupán keretjelleggel terjed ki. Ez a megállapítás általában helytálló a sztrájkra.
A II. világháborút követően érvényesülő szabályozás, illetve gyakorlat a sztrájkot kollektív jelenségnek tekinti és azt nem az egyéni munkaszerződés szempontjából vizsgálja. Ezért e megítélés értelmében a jogszerű sztrájk általában a munkaviszony szünetelésével járt, már a sztrájkjog alapjogként történt elismerése előtt. Ennek következtében a sztrájk idejére az abban részt vevő munkavállaló terhére e magatartása alapján a munkaviszonyból eredő kötelezettség megszegése nem volt megállapítható, viszont a munkáltató is mentesült a munkabérfizetési kötelezettsége alól.
Nem volt ilyen egyértelmű a jogkövetkezmények alkalmazása részleges sztrájk esetében.
Ez a kérdés a német munkajogban korán felmerült, és azt az ún. üzemi veszély problémájaként vizsgálták. A döntésre váró kérdést abban foglalták össze, hogy ha a munkavégzésre készen álló munkavállaló nem tud munkát végezni, mert őt a munkáltató - az üzem körében felmerülő okból anélkül, hogy e körül őt vétkesség terhelné - nem tudja foglalkoztatni, a foglalkoztatás vagy pedig a munkavégzés elmaradásának jogkövetkezményeit kell-e alkalmazni (Hueck, Alfred - Nipperdey, Hans Carl, Lehrbuch des Arbeitsrechts. 7. kiadás. Berlin - Frankfurta M: Vahlen, 1963. I/348. old.). Ebből a szempontból részleges sztrájkon nemcsak ugyanazon munkáltató munkavállalói egy részének nyomás gyakorlásra irányuló munka-beszüntetését tekintették, hanem az ágazati, illetve területi hatályú tarifa szerződés egyes munkáltatóira kiterjedő olyan munka-beszüntetést is idevonták, amely esetleg a közvetlenül érintett egyes munkáltatók valamennyi munkavállalójára kiterjedt.
Kezdettől fogva nem tekintették az üzemi veszély körébe tartozónak, ha a munkavállaló személyes okból nem tud munkát végezni, illetve ha nem a bérfizetéssel, hanem az üzemzavarral járó egyéb, például a termelés kieséséből, a szállítási szerződések nem teljesítéséből, később az üzemi műszaki okokból eredő hátrányok viseléséről volt szó, ez utóbbiakat az elhatárolás érdekében vállalkozói, illetve gazdasági kockázatnak nevezték. Az első esetben, tehát ha a munkavállaló személyes okból nem tudott munkát végezni, a hátrány a munkavállalót, a vállalati, illetve gazdasági kockázat körében pedig mindenképpen a vállalkozót terheli.
Ezek előrebocsátásával a vitás jogi kérdést abban foglalták össze, hogy annak esetében a teljesítés lehetetlenüléséről vagy a munkáltató átvételi késedelméről van-e szó.
Az egyik korai nézet szerint a munkavállaló nem általában, hanem meghatározott üzemben, adott körülmények közötti munkavégzésre köteles, ha ez lehetetlenné válik, olyan esetről van szó, amelyért egyik fél sem felelős (Lotmar, Philipp, Der Arbeitsvertrag nach dem Privatrecht des Deutschen Reiches. Leipzig: Duncker & Humblot, 1908. II/282. old.).
A másik nézet szerint a munkavállaló munkaerejének rendelkezésre bocsátására köteles, ha ezt megteszi, a munkáltatóra hárul a munkavégzés feltételei megteremtésének kötelezettsége. Amennyiben ez elmarad, olyan átvételi késedelem áll fenn, amelynek következményeiért a munkáltató vétkességére tekintet nélkül felel (Oertmann, AcP 116, 25)...
E vitára tekintettel a megoldást nem az általános szabályok alkalmazásával, hanem különös munkajogi alapon keresték. Elméleti munkák készítették elő a Birodalmi Bíróság (RG) 1923. február 6-i döntését és az abból kitűnő szféra-elmélet alapján ítélték meg sokáig az ilyen lehetetlenülés jogkövetkezményeit.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
