A holland Csődtörvény (Faillisementswet) története a 19. századra nyúlik vissza. 1893. április 28-án a holland parlament alsóháza (Tweede Kamer) elfogadta a törvényt, majd a felsőház szeptember 27-i megerősítése után a királynő, szeptember 30-án, a törvény hatályba lépéséhez hozzájárult.
A törvény joghatályossá azonban csak a Staatsblad-ban való közlésével, 1896. január 1-jén, vált.
A törvény megalkotásában döntő szerepe volt az Utrecht-i egyetem későbbi jogászprofesszorának, Mo-lengraaff-nak, aki különösen világos gondolatmenetével és szisztematizáló képességével tűnt ki és hagyta kéznyomát a jogszabályon. A törvény több mint száz éves fennállása alatt számos módosításon ment keresztül.
Négy döntő jelentőségű módosítás került a jogszabály szövegén végrehajtásra. Három különálló törvényben, 1925-ben, kiszélesítették a fizetési haladék lehetőségét (surséance van betaling). Ez a változtatás a társaságok számára lehetővé tette, hogy a csőd (insol-ventie) bejelentése után is folytathassák tevékenységüket, valamint ezen kívül számos, kevésbé jelentős, azonban a gyakorlat által megkívánt változás és kiegészítés is bevezetésre került.
1935-ben a II. címben megjelenik a fizetési haladék megújult szabályozása, amellyel a csődeljáráson kívüli kényszeregyezség lehetősége jött létre.
Jelentősebb változtatást hajtottak végre 1992-ben, a tulajdonjog szabályainak a BW (Burgerlijk Wetboek) 3, 5, 6 és 7 könyveit illető módosításával, amely kihatással volt a csődeljárás szabályaira nézve is. Ezen felül módosult a csődeljárás, valamint a fizetési haladék szüneteltetésére (afkoelingsperiode) vonatkozó szabályozás is.
Végül, 1998. december 1-jén bevezetésre került újabb nyolcvan szakasz, a III. címben, a természetes személyek adósságrendezésére vonatkozóan (Schuldsane-ringsregeling van natuurlijke personen art. 284 e. v.).
A csődtörvény azonban korántsem teljes tárháza a csődeljárásra vonatkozó vagy azokat érintő szabályozásnak (hasonlóképpen Magyarországon is), hiszen számos jogszabály létezik még, amely e tárgyat érinti.
Hollandiában tehát a Csődtörvény (Faillisementswet = Fw) lehetővé teszi, hogy jogi személyek mellett természetes személyekre nézve is lehet csődeljárást lefolytatni.1 Ezen felül a törvény lehetővé teszi azt is, hogy a csődeljárás hagyatékra nézve is lefolytatható (Fw art. 198 e.v.).
Így a törvény megállapítja, hogy azzal az adóssal szemben, amely a fizetésképtelenség helyzetébe jut, akár saját kérelmére, akár egy vagy több hitelező kérelmére, bírói ítélettel csődeljárást kell lefolytatni. (Érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon a gazdálkodó szervezet vezetője nyújthat be a bírósághoz, csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet.)
A csődöt a csőddel érintett természetes személy lakóhelye szerinti, gazdálkodó szervezet esetén, a bejegyzés helye szerint illetékes bíróság mondhatja ki.
A csődeljárást közérdekből, az ügyészség kérelmére, ugyancsak le kell folytatni. Ez a gyakorlatban akkor történik meg, ha a fizetési haladékot utóbb visszavonják. A csődeljárás lefolytatása szempontjából már az egyszeri nem fizetés is döntő jelentőségű, méghozzá akkor, ha az a fizetés szándékos megtagadása és nem fizetésképtelenség miatt történt. Az adós vagyoni helyzete ebből a szempontból, tehát a csődeljárás lefolytatásának, bíróság által történő elrendelésére nézve, nem döntő jelentőségű.
A kérelemben a hitelezőnek ki kell jelentenie, hogy az adóssal szemben követelése áll fenn és az adós a követelést nem teljesítette, valamint az adósnak további ki nem elégített tartozásai állnak fenn, más hitelezőkkel szemben, ami által az adós a vele szemben fennálló követeléseket nem tudja teljesíteni. A kérelemben továbbá röviden össze kell foglalni a tartozás mibenlétét.
A holland Legfelsőbb Bíróság több döntésében is megerősítette a hitelezői pluralitás szükségességét. A szingularitás, azaz az egy hitelezővel szemben fennálló adósság nem-teljesítése még nem ad alapot a csődeljárás lefolytatására,2 de ha a több követelés közül akárcsak egyetlen is esedékes, már megalapozza azt.
A bíróság a kérelemmel kapcsolatban meghallgatja az adóst is. A bíró a csőd fennállásának megállapítására irányuló bizonyítási eljárása alatt nem köteles az általános polgári eljárásjogi szabályokat követni. Az eljárás során a csőd megállapítására nézve a bírónak nagy szabadsága van, mindössze az köti, hogy a csődeljárás lefolytatását elrendelő határozatát - azaz, hogy eljárása során mely tényeket és körülményeket vett figyelembe, illetve hagyott figyelmen kívül - indokolnia kell. Amennyiben az indokolás (motivering) nem megalapozott, a csődeljárás lefolytatását elrendelő határozat megsemmisítését lehet kérni kasszációs eljárásban, alaki hibára hivatkozva.
Nyilván az az eset is előfordulhat, hogy a hitelező a csődeljárás lefolytatására irányuló, a bíróságnak előterjesztett kérelmét visszavonja, mielőtt a bíróság az erről szóló határozatát meghozná. Ugyanis többször előfordul, hogy a hitelező valódi célja nem a csődeljárás lefolytatásának, bíróság általi határozatban történő elrendelése, hanem sokkal inkább az adós ezzel történő kényszerítése a teljesítésre. Amennyiben ugyanis a teljesítés az adós oldaláról nem történik meg, úgy a kérelem hatályában fennmarad és a csőd megállapítása esetén a csődeljárás megindul. A gyakorlatban tehát a kérelem hitelezői oldalról sokszor mintegy kényszerítő - inkasszó-eszközként funkcionál.3
Érdekes továbbá megjegyezni, hogy a házastárssal rendelkező adós önmaga ellen csődeljárást csak abban az esetben kezdeményezhet (a gyakorlatban a bíróság titkárságán szóban(!) vagy írásban) amennyiben házassági közös vagyon van, ha az a házastárs beleegyezésével történik. Nem kell a házastárs beleegyezése, ha a házastársak házassági szerződéssel rendezték házassági vagyoni viszonyaikat. (art. 1 Fw, art. 4 Fw). A bírói határozat meghozatalával a csődeljárás megindul és természetszerűleg igénybe vehetők a határozat elleni jogeszközök is. A határozat kihirdetésével, a csődbíró (rechter-commissaris) írásban elrendelheti, bármely érdekelt kérelmére vagy hivatali érdekből, legfeljebb egy hónapos határidőre, hogy harmadik személyek, a csődeljárás alá vont vagyonon fennálló-, vagy egyes vagyontárgyak követelésére vonatkozó joga, csak a csődbíró felhatalmazása alapján gyakorolható. Ez a határidő indokolt esetben, legfeljebb még egy hónappal meghosszabbítható (art. 63a Fw - afkoelingsperiode).
Az adós jogai a továbbiakban a vagyonfelügyelő (curator) hatáskörébe kerülnek, aki azokat a csődbíró felügyelete alatt gyakorolja. Mindkét tisztség kijelölésére a csődeljárás lefolytatását elrendelő bírósági határozathozatalban kerül sor. Egyúttal az ítélet kihirdetése után lehető leggyorsabban az ítélet egy kivonatát nyilvánosságra kell hozni a Staatscourant-ban (a holland quasi "Magyar Közlöny"), valamint a csődbíró által kijelölt egy vagy több napilapban (art. 14 lid 3 Fw). Ez a rendelkezés nyilván harmadik személyek, mint hitelezők érdekeinek védelmét szolgálja. Ahogyan az is, hogy a vagyonfelügyelő, olyan gyorsan, ahogyan lehetséges, vagyonleltárt állít össze, amelyben megjelöli a nyereséget, valamint a tartozásokat. Ennek során, hasonlóan a magyar Csődtv. (1991. évi XLIX. törvény rendelkezéseihez 14. § (3) a.) "áttekinti az adós vagyoni helyzetét, ennek során betekinthet az adós könyveibe, pénztárát, értékpapír - és áruállományát, szerződéseit, bankszámláit megvizsgálhatja" (vö. art. 92 Fw).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
