"A vállalatoknak egyetlen társadalmi felelősségük van: hogy erőforrásaikat oly módon használják, olyan tevékenységeket folytassanak, melyek növelik a vállalat profitját, betartva a szabályokat",[1] fogalmazta meg Milton Friedman 1962-ben. Friedman szerint tehát a profitmaximalizálás tekinthető a vállalatok legfontosabb céljának,[2] ez a gondolat vált a később Friedman-doktrínaként elhíresült állítás magjává.
Napjainkra egyes nagyvállalatok lényegében az államokéhoz hasonló, sőt azt meghaladó gazdasági hatalommal rendelkeznek.[3] Ennek fényében nehezen tartható fenn az a hagyományos elképzelés, miszerint a korporációk pusztán gazdasági szempontok által determinált célokat szolgálnának. Különösen igaz ez akkor, ha számba vesszük a nagyvállalatok működésének hátrányos következményeit. E körben elsősorban a munkavállalókat, illetve a nagyvállalatok működésével érintett egyéb helyi közösségeket és környezetet érő sérelmekre, atrocitásokra gondolhatunk.
Az elmúlt években a nemzetközi magánjogi szabályrendszer egyre hangsúlyosabbá válik a gyakorlatban, valamint annak a más jogterületekhez való kapcsolata is átértékelődik.[4] Ennek az egyik látványos példája a nagyvállalatokkal szembeni igényérvényesítés területén figyelhető meg. A nemzetközi magánjog ugyanis biztosíthatja a bírósághoz fordulás jogát azon személyeknek is, akik saját hazájukban valamiért akadályoztatva lennének a károkozó nagyvállalattal szembeni fellépésben.
Jelen tanulmány célja a nagyvállalati felelősséget érintő stratégiai pereskedés bemutatása a joghatósági kérdések szempontjából. A dolgozat ennek fényében a rendelkezésre álló szakirodalmat, illetve a gyakorlatban kibontakozó problémákat összegzi. A dolgozat fő kérdését az képezi, hogy megállapíthatja-e egy európai uniós tagállami bíróság a joghatóságát olyan ügyben, ahol a jogsértés nem Európában, de egy európai székhelyű anyavállalat harmadik országbeli leányvállalatának működésével kapcsolatban merült fel.
A vizsgálat elvezet azon kérdéshez is, hogy feladata-e az Európai Uniónak, hogy elősegítse a bírósághoz fordulás jogát olyan eljárásokban, amelyek alapvetően kívül esnek az uniós joghatósági rezsim hatályán.[5] Kívánatos-e egy ilyen "világbírósághoz" hasonló funkció felvállalása? Mint azt látni fogjuk, a különböző jogrendszerek eltérő álláspontot képviselnek, ugyanakkor ezek összevetése európai szempontból is hasznos lehet. Így jelen tanulmány keretei között bemutatásra kerül az Egyesült Királyság joggyakorlata, amely iránymutatásul szolgálhat az Európai Unió polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó joghatósági szabályainak revíziója során is.
A bevezetőben Milton Friedmannak tulajdonított idézet a mai napig helytállónak tekinthető a multinacionális nagyvállalatok működési elveivel kapcsolatban. A világméretű ellátási láncban ugyanis jelentős szerep jut a hatékonyságnak: a nagyvállalatok úgy formálják a gazdasági láncolataikat, hogy minél kedvezőbb szabályozási környezetben (például alacsonyabb kártérítési összegek, enyhébb munkajogi követelmények) minél alacsonyabb költségek mellett működhessenek. Így például a gyártási kapacitásaik kihelyezése révén többször gazdaságilag fejletlenebb és ezáltal a nagytőkével szemben kiszolgáltatott országokkal kerülnek kapcsolatba.
A joghatósági kérdések vizsgálata miatt fontos különbséget tenni a multinacionális vállalatok működésével érintett országok között. Minden multinacionális vállalat tekintetében azonosítható egy "küldő állam", amely a nagyvállalat székhelye szerinti országot jelöli. A küldő állam kifejezés alatt jelen tanulmány azon európai uniós tagállamot érti, amelynek a területén a társaságnak vagy egyéb jogi személynek a Brüsszel Ia. rendelet 63. cikk (1) bekezdése szerinti létesítő okirat szerinti székhelye, központi ügyvezetése, vagy üzleti tevékenységének fő helye található.
Minden más olyan államot, amellyel a nagyvállalat kapcsolatba kerülhet a működése során, jelen tanulmány a "fogadó állam" elnevezéssel illeti. A fogadó államot a globális ellátási láncolatba tipikusan a multinacionális korporáció helyi leányvállalata kapcsolja be. A dolgozat szempontjából tehát fogadó államnak tekintendő minden Európai Unión kívüli ország, ahol olyan jogi személy került bejegyzésre, amely az ellátási láncolatban az Európai Unió területén székhellyel rendelkező társasághoz kapcsolódik. A fogadó államban működik tehát az európai anyavállalatok harmadik országbeli leányvállalata. Ahogy azt később látni fog-
- 11/12 -
juk, ezen leányvállalatok önálló, az anyavállalattól elkülönült jogi személyiséggel rendelkeznek, valamint kívül esnek az uniós joghatósági szabályok hatályán.
A profit vezérelte globális ellátási láncban a nagyvállalatok gyakran arra törekszenek, hogy kihasználják a fogadó országok szabályozási környezetét, amely mérvadó területeken - például a munkajog, az emberi jogok, a környezetvédelem vagy éppen az ezekkel kapcsolatos igényérvényesítés - sokszor enyhébb követelményeket támaszt, mint a küldő állam. A jogszabályi követelmények megkerülése vagy a megengedő szabályozás kihasználása gyakran tényleges károkban materializálódik. A leányvállalatok működésük során a legkülönfélébb károkat okozhatják a környezetben, a fogadó állam természeti értékeiben vagy a helyi közösségek életében.[6]
Ennek fényében a vállalatokra napjainkra már nem tekinthetünk kizárólag úgy, mint a tulajdonosok számára való haszonszerzés eszközére,[7] amely minden egyéb jogi és erkölcsi követelmény alól mentesíthetné magát. Ahogy Braun Róbert rámutat, a vállalat egy komplex társadalmi hálózat befolyásos szereplője, amely nemcsak a jelenlegi, hanem a jövő generációit is befolyásolni tudja.[8] Ez a felismerés vezet el a vállalati társadalmi felelősségvállalás fogalmához, amely a vállalkozások fokozott felelősségét jelenti a működésük kedvezőtlen következményeiért.
Az elmúlt években az európai jogalkotó is egyre fokozottabban foglalkozott a multinacionális vállalatokkal szembeni igényérvényesítés lehetőségével. A világméretű ellátási láncon keresztül ugyanis számos olyan európai vállalat kapcsolódik be a nemzetközi kereskedelembe, amelyek fogadó államok sokaságával kerülnek kapcsolatba.[9] A felülről kibontakozó szabályozási igény mellett a civil társadalom oldaláról is egyre nagyobb nyomás helyeződik a multinacionális vállalatokra az emberi jogi és környezeti szempontok érvényesítése érdekében.[10] Így például az adott vállalat társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos szerepvállalása vagy annak hiánya, a vásárlók fogyasztási szokásait is befolyásolni tudja.[11]
A vállalatok, illetve azok tevékenysége által okozott jogsértések kívül esnek a nemzetközi közjog hatókörén. Ebből adódóan a korporációk "bűneivel" szembeni fellépés eszközeként a nemzetközi magánjog szolgálhat. Szabados Tamás rámutat, hogy bár a nemzetközi magánjog önmagában nem elégséges a multinacionális vállalatok által okozott károk megelőzéséhez, a joghatóságra és az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok révén mégis lehetőséget biztosíthat a károsultak számára a sikeres jogérvényesítéshez.[12] Ennek eredményeként a nemzetközi magánjogi normarendszer a stratégiai pereskedés egyik legfontosabb eszközének tekinthető.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
