Az európai felsőoktatás fejlődéstörténete újabb fordulóponthoz érkezett: szembetalálta magát a tömegesedéssel. A korábbi elitoktatás helyett, amikor tíz százalék körül volt a felsőoktatásban részt vevők aránya, bizonyos térségekben ez elérte és meg is haladta az ötven százalékot. Ehhez kapcsolódóan meg kellett változnia az államok és kormányok szerepének. A változások következtében, amikor a világban a gazdasági környezet kedvezően alakult, a felsőoktatás vált az egyik legkiemeltebben támogatott rendszerré. Az 1980-as évek gazdasági válsága hatására az államok egyre inkább kezdték kivonni magukat a felsőoktatás finanszírozásából, és a szereplőket a piaci fenntartás felé terelték. Ez a fajta változás az egyetemeket fokozatosan az önálló gazdálkodás kereteinek meghonosítására és olyan szervezetirányítási modellek kialakítására kényszerítette, amely alkalmazkodik az intézményekkel kapcsolatos fenntartói, támogatási, szabályozási környezet változásaihoz. Jelen tanulmány - a nemzetközi egyetemi intézményi modellek és a hazai szabályozási trendek felvázolásával - azt vizsgálja, hogy a rendszerváltás óta eltelt harminc év három felsőoktatási törvényén keresztül, a hagyományos egyetemi autonómia elméleti peremfeltételeinek átalakulása folytán milyen változásokkal és kihívásokkal kellett szembenéznie a hazai felsőoktatásnak.
From the 1960s onwards, the history of the development of European higher education reached another turning point: it faced masses. Instead of the previous elite education, where the proportion of participants in higher education was around 10%, in some areas it reached and even exceeded 50%. Thus, the role of the states and the governments had to change. Due to these changes, while the economic environment in the world was favorable, the higher education has become one of the most supported systems. As a result of the economic crisis of the 1980s, the states began to withdraw increasingly from the funding of the higher education and tried to divert the participants toward a more market based funding. This kind of change has forced universities to gradually adopt a framework of independent management and to develop several organizational management models appropriate to the changes in the maintenance, support and regulatory environment encircling these institutions. By outlining international university institutional models and domestic regulatory trends, the present study examines the changes and challenges that Hungarian higher education has had to face since the Change of the regime thirty years ago and as reflected in the three different laws on the Hungarian higher education.
A felsőoktatás autonómiájának kérdése a rendszerváltás óta újra és újra előkerül, mind a tudományos, mind a politikai diskurzusokban. A legerőteljesebb hazai változások azonban az elmúlt tíz évben zajlottak le, illetve zajlanak a mai napig. 2011 óta kísérem figyelemmel az új felsőoktatási törvény, a 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) bevezetését és annak hatásait, a felsőoktatási finanszírozási rendszer megváltoztatását, a források relatív szűkülését, az intézményirányítási modell változását (a kancellári rendszer bevezetését, majd a jelenleg folyó egyetemi modellváltással kapcsolatos fejleményeket). Mindezek mellett ebben az időszakban fogadták el az Nftv. módosítását, amelyet a kapcsolódó szakmai diskurzus többek között a CEU Magyarországról való kivonulásának fő okaként említ.[1] A felsőoktatáson kívül a tudományos kutatással kapcsolatosan is jelentős változásokat jelentett az MTA kutatóintézeteinek átalakítása a 2019. évi LXVIII. törvény elfogadásával.
Az első egyetemek a középkorban jöttek létre Párizsban, illetve Bolognában. Ezeket továbbiak követték mind a kontinensen (Itáliában, Franciaországban, Közép-Európában), mind a Brit-szigeteken. Ezzel egy olyan intézménytípus jött létre, amely máig meghatározó szerepet tölt be a világ összes országában. "A középkori egyetem kialakulása az európai kultúrkör egyik legjelentősebb és talán legidőtállóbb intézményének a létrejöttét jelentette. Tanárok és diákok együttesen hozták létre azokat a sajátosan privilegizált testületeket, amelyek statútumaikkal és adminisztratív gépezetükkel, jól szervezett belső életükkel, pontosan rögzített tanmenetükkel valamint tudományos előmeneteli rendszerükkel máig mintaadói legmagasabb szintű iskoláinknak az egyetemeknek."[2] Már az egyetemek korai történetében is felmerült az egyetemi autonómia kérdésköre, csak ekkor még nem az állammal, hanem az egyházzal és a világi hatalmakkal szemben.
- 42/43 -
Ugyanakkor már a középkori egyetemek sem tudták elkerülni azt, hogy bizonyos külső erők, tényezők ne befolyásolják működésüket. Ennek egyik példája, hogy az egyetemeknek a működésükhöz rendszerint pápai és/vagy császári jóváhagyás volt szükséges.[3] Ugyanakkor az egyetemeket bizonyos privilégiumokkal erősítették meg, ilyenek az előadások tartásának a joga, a hallgatók szabad utazása vagy a bíráskodás joga.[4]
Természetesen az első egyetemek létrehozása óta rengeteg változáson ment keresztül az európai intézményrendszer. A középkori egyetem súlyos válságba került, aminek következtében a 18-19. század fordulóján mind Franciaországban, mind Poroszországban jelentős felsőoktatási reform zajlott le. A reform eredményeképp két időtálló, egészen a 20. század közepéig meghatározó modell, a napóleoni egyetemi modell és a humboldti egyetemi modell jött létre.[5]
A francia forradalom után 1793-ban a Konvent az összes egyetemet bezáratta, és felsőfokú szakiskolákat hoztak létre, amelyek feladata a kormányzat számára hasznos szakemberek (például hadmérnökök) képzése volt. A napóleoni egyetem is ezek alapján jött létre. A császári egyetem egyik érdekessége volt, hogy abba nemcsak a felsőoktatás, hanem a középfokú és az alapfokú oktatás is beletartozott, így az ország egész területén biztosította az oktatást, mintegy oktatási monopóliumot gyakorolva. A napóleoni egyetem teljes mértékben centralizált, elsősorban szakemberek kiképzésére létrehozott rendszer volt, ahol a felsőoktatási autonómia kérdése lényegében fel sem merült.[6] A modellben "az oktatásügy irányítását a XX. század elején a közoktatási miniszter vezette kormányzótestület végzi. [...] a hivatalnoki státusú tanárok fő feladata az oktatás, vizsgáztatás, és nem várnak el tőlük tudományos igényű kutatást."[7 ]A napóleoni modell hosszú évtizedeken keresztül befolyással volt a francia felsőoktatásra, 1968 után sem sikerült teljesen lebontani, és a mai napig érzékelhetők a hatásai.[8]
A Humboldt nevéhez köthető porosz felsőoktatási reform merőben más elvek szerint alakítja át a felsőoktatást, mint ahogyan azt Franciaországban láthattuk. Valamelyest pont a francia modellel szemben, az idealizmus jegyében komoly hangsúlyt fektetnek a tanítás és kutatás szabadságára. Ebben a modellben az egyetem lényege nem abban áll, hogy hivatalnokokat képezzen. Ugyanakkor figyelembe kellett venni az állam mint alapító és mint fenntartó érdekeit, éppen ezért "az angol egyetemhez hasonlóan általános és tudományos műveltséget nyújt, de szakmai pályákra is előkészít, a francia egyetemhez hasonlóan".[9] De a francia egyetemmel ellentétben megvalósul az oktatás és kutatás egysége, és jóval nagyobb autonómiával rendelkezik, kari struktúrába szerveződik, saját szervezetét saját maga szabályozza, maga választja a rektort, a dékánokat és dönt a tudományos előmenetellel kapcsolatban.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
