A szellemitulajdon-védelemmel foglalkozó szakemberek körében teljesen elfogadottá vált, hogy az írott jog ismerete mellett célszerű folyamatosan követni az eljáró fórumok gyakorlatát. A jelenségnek számos oka van, a legalapvetőbb talán abból a körülményből táplálkozik, hogy a jogi tárgy nem materiális természete miatt a jogszabályhelyek még a szokásos absztrakciós szinthez képest is általánosabb megfogalmazással kényszerülnek élni[1], továbbá a jogalkotó szándéka egyes terminológiáknál kifejezetten arra irányult, hogy a tartalmukat a gyakorlat határozza majd meg[2].
A védjegy esetében fokozottan igaz a fenti megállapítás, különös tekintettel az olyan kérdésekre[3], amelyeket az eljáró hatóságoknak rendszeresen és nagy számban kell értelmezniük. Az egységes és kiszámítható gyakorlat követelményének terhe alatt teljesítő védjegyhatóságok számára hasznos támasz lehet a bíróság iránymutatása, amely jellemzően eseti döntések formájában testesül meg.
A védjegyjog európai gyakorlatában az esetjogra történő hivatkozás mértéke, valamint az esetjog tömege olyan méreteket ölt, amelynél már megkérdőjelezhető az esetjog előnyeit méltató tézisek valóságalapja, mint például a kiszámíthatóság, a jogbiztonság, az érthetőség, a valós kereskedelmi gyakorlathoz történő igazodás, vagy a fogyasztók védelme.
A szerzőt az alábbi ügy késztette az esetjog kiemelt szerepének megkérdőjelezésére.
A Continental GmbH. európai uniós védjegybejelentésben (EUTM) kérte az ábrával kombinált "X KING" megjelölés oltalmát a nizzai megállapodás 12. osztályába sorolt gumiabroncsok, gumibelsők árukra nézve. A Compagnie Générale des Établissements Michelin felszólalásban kérte a fenti védjegybejelentés elutasítását, hivatkozva saját korábbi elsőbbségű "X" ábrás védjegyével fennálló azonosságra, valamint az összetéveszthetőség veszélyére. A korábbi védjegy árujegyzéke lényegében azonos árukat tartalmazott.
Az első fokon eljáró Európai Unió Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatal[4] (EUIPO) megalapozottnak találta felszólalást, ezért a védjegybejelentést az összetéveszthetőség veszélye miatt elutasította. Fellebbezés nyomán a Fellebbezési Tanácsok[5] megváltoztatta a döntést és a későbbi védjegyet lajstromozta, mert a megjelölések közötti vizuális eltérések nagyfokú különbsége miatt nem látta megalapozottnak az összetéveszthetőség veszélyét. A másodfokú fellebbezési fórum, az Európai Unió Törvényszéke, a fellebbezésnek helyt adva megállapította az összetéveszthetőséget[6], amit végül az Európai Unió Bírósága ismételt fellebbezés nyomán a C-84/16 számú ügyben megerősített. A fellebbviteli fórumok eltérő döntéseinek helyes értelmezése céljából logikus megoldásnak tűnik az irányadó normatív szabályok, valamint az azok alkalmazásához segítségül hívott korábbi esetjog vizsgálata. A EUTMR[7] 8. cikkének rendelkezése egyértelmű határait
- 304/305 -
fekteti le az összetéveszthetőségig való hasonlóság elvont, de általános érvényű zsinórmércéjének. Az összetéveszthetőség tényleges alkalmazását azonban jelentős mértékben befolyásolhatja egy összetett védjegynél[8] a megjelölés domináns elemeinek megkülönböztető képessége. Amennyiben a fogyasztói figyelmet megragadó elem nem vagy csak csekély mértékben rendelkezik megkülönböztető képességgel és ez az elem jelent kapcsolatot a későbbi védjegybejelentéssel, akkor az összetéveszthetőség veszélye nem fog fennállni. Fordítva is igaz az állítás, amennyiben a védjegy domináns eleme erős megkülönböztető képességgel bír és ugyanezt - vagy nagyon hasonló elemet - tartalmaz a későbbi megjelölés, akkor az összetéveszthetőség veszélye fokozottan fennállhat. A jelenség magyarázata, hogy egy összetett megjelölésben a megkülönböztető képességgel nem rendelkező elemet a fogyasztó nem fogja egyéni azonosító jelzésként értelmezni.
A konkrét jogesetnél a korábbi védjegy domináns eleme az "X" betű, amely önmagában inherens módon aligha rendelkezhet megkülönböztető képességgel. Az oltalomképességét a betű jellegzetes, grafikus kialakítása biztosítja. A későbbi védjegybejelentés tartalmazza ugyan az "X" betűt, ráadásul centrális helyen, de miután annak önmagában elhanyagolható a megkülönböztető képessége, ezért a megjelölések összehasonlításánál az "X" betűk azonosságát alacsonyabb súllyal kell értékelni, és a grafikus kialakítások hasonlóságát, továbbá különbségeit kell hangsúlyosabban értékelni.
A fenti értékelés ellenőrzése céljából - a szakmai közvélekedés szerint - hasznos segítségnek bizonyulhat az EUTM esetjogvizsgálata. Miután az önálló "X" betűből álló védjegyek köre korlátozott, továbbá az egyetlen betűből álló védjegyek oltalomképességét különösebb esetjogi kutakodás nélkül is könnyen meg lehet állapítani - ti. ilyennel nem vagy csak kivételes esetben rendelkeznek -, ezért a vizsgálódást a további szóelem, a "KING" tekintetében folytattam. A "KING" szóelem megkülönböztető képessége szintén kétséges, lévén hogy a fogyasztók számára a királyi kifejezés minőségjelző értelemmel bír. Az ilyen szóelemet is tartalmazó kontradiktórius ügyek száma az EUIPO adatbázisában[9] 843. Az első három oldalon szereplő találatok között számos beszédes, de a legkevésbé sem konzisztens hatósági és bírósági döntés szerepelt. A teljesség igénye nélkül, a "King Size Duo" és a "Duo Size" megjelöléseket nem találták összetéveszthetőnek, míg a "Pizza King" vs. "Pizza King" ábrás ügyben[10] részlegesen, de megállapították az összetéveszthetőséget; ezzel szemben a "WURSTKING" vs. "WURST KING" ábrás védjegy ügyében[11] nem. A felsorolt példákból is legalább két következtetést lehet levonni: a korábbi eseti döntések száma olyan nagy, hogy reálisan nem szolgálhat későbbi döntések alapjául, továbbá a "KING" szóelemnek az összetéveszthetőség értékelésénél betöltött szerepét eltérően értékeli az eljáró fórum. Másképpen megfogalmazva, az esetjog ebben a formában történő alkalmazása bármilyen álláspont alátámasztására alkalmas.
A bevezető jól mutatja, hogy az esetjog nem feltétlenül biztosít egyértelmű eligazítást védjegyügyekben, ugyanis minél több eseti döntést vizsgálunk meg, annál több bizonytalanság tárul elénk a hatósági gyakorlat tekintetében. Érdemes górcső alá venni a jelenség okait és dogmatikai alapját, így különösen azt, hogy napjaink védjegyeljárásainál mit értenek esetjog alatt és azt miként kezelik.
A jogcsaládok csoportosításánál[12] jól elkülönítetten kezelik a common law jogrendszereket, és főbb jellemzőik között kiemelik, hogy elsősorban nem az írott jogon, hanem a bíró által alkotott precedenseken alapszik. A precedensekből felépülő szabályrendszert nevezik case law-nak, vagyis az európai védjegyhatóságok által is gyakran hivatkozott esetjognak. A common law gyökerei az angol jogfejlődésben találhatók meg, ahol 1832 óta kötelező jelleggel kell alkalmazni a precedenseket.[13] E sajátos megközelítés elsődleges indoka a gyakorlatiasság, valamint a jogi normák tartalmának a tényleges élethelyzetekhez történő igazítása[14], ami a védjegyjog jellemző sarokponti kérdéseinél - pl. megkülönböztető képesség, vagy a fogyasztói észlelés mint zsinórmérce az összetéveszthetőség megítélésénél - kifejezetten hasznos lehet. Említésre méltó, hogy az írott jog, valamint a precedensek alóli kivételek még a common law típusú jogcsaládon belül is jellemzők, de a kodifikált jogot lényegében keretnek tekintik, amelyhez képest az ügyek elbírálásánál az esetjog nyújt konkrét eligazítást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
