A közösségi jogvédelem reformja sem a meghiúsult Európai Alkotmányszerződés, sem a Reformszerződés1 tárgyalása során nem kapott különösebb hangsúlyt. Ekképp nem is igazán meglepő, hogy a 2007. december 13-án aláírt "Lisszaboni Szerződés" a meglévő közösségi jogi jogvédelmi rendszert alapvető vonásait érintetlenül hagyja.2 Ennek ellenére ezen a területen is számos változás figyelhető meg, melyek közül az alábbiakban a legfontosabbakat ismertetjük és értékeljük.3
Az EKSz. 220. cikkének szabálya szerint jelenleg a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság - saját hatáskörük keretén belül - "biztosítják a jog tiszteletben tartását e szerződés értelmezése és alkalmazása során".4 Ehhez járulnak az EKSz. 225a cikke szerint tervbe vett, az Elsőfokú Bíróság mellé rendelhető "bírói különtanácsok", melyek egyes meghatározott területeken első fokon járnak el. Amennyiben ezek létrehozására sor kerül - ahogy ez eddig a Közösség és alkalmazottai között felmerülő jogviták kapcsán a Közszolgálati Törvényszék esetén történt5 -, akkor a közösségi jogvédelmi rendszer háromfokozatúvá alakul.
Az ennek megfelelő szabályozás a Lisszaboni Szerződés szerint az EUSz. 19. cikkében található. Az EU-Szerződésbe történő áthelyezés oka, hogy az eddigi pillérstruktúrát a Lisszaboni Szerződéssel (formális)6 felszámolták. Ezentúl valamennyi szerv már az EU-Szerződés III. címében megemlítésre kerül, és ekképp az Európai Bíróságra vonatkozó alapvető rendelkezések (funkciómeghatározás, összetétel) is ott kerülnek kifejtésre. E szabályok részletes kidolgozása ugyanakkor az "Európai Unió működésérő szóló szerződés" (EUMSz.) található, mely lényegében az eddigi EK-Szerződést váltja fel. Ezek alapján az Európai Unió Bírósága7 magában foglalja a Bíróságot, a Törvényszéket [az eddigi Elsőfokú Bíróságot] valamint a különös hatáskörű törvényszékeket. Ennek (vagyis a mindhármat jelentő szervként értett Bíróságnak) továbbra is az a kötelezettsége, hogy biztosítsa a jog tiszteletben tartását a szerződés értelmezése és alkalmazása során. Az eddigi "bírói különtanácsokat" nyelvileg is találóbban különös hatáskörű törvényszékeknek fogják nevezni. Lényegi változást ez ugyanakkor nem jelent.
Az EUSz. új 19. cikke azt teszi azonban egyértelműen világossá, hogy sem az "Törvényszék" sem a "különös hatáskörű törvényszékek" esetén nem az EU önálló szerveiről van szó. Ezek sokkal inkább "az Európai Unió Bíróságának", mint uniós szervnek részeiként foghatóak fel. Ezek között következésképpen - és ahogyan azt a fennálló rendszer kapcsán is túlnyomóan előfeltételezik - egy szerveken belüli és nem egy szervek közötti viszony áll fenn.8 A fennálló fórumrendszeren belül tehát a lisszaboni szerződés nem jelent lényeges változást.9
A fennálló szabályozás szerint egy bírói különtanács létrehozásához a Tanács egyhangú határozata szükséges, melynek meghozatala során az Európai Parlamenttel és a Bírósággal csupán konzultálni kell (vö. EKSz. 225a cikk). A jövőben az Európai Parlament szerepe ebben az eljárásban felértékelődik.
A különbíróságok felállítása az EUMSz. 257. cikk (1) bek. alapján rendelettel történik melyet a "rendes jogalkotási eljárás"10 keretében kell meghozni - amely lényegében a jelenlegi EKSz. 251. cikke szerinti együttdöntési eljárásának felel meg. A Parlament ezzel a Tanács rangjára emelkedik, amely utóbbi ezen felül már nem egyhangú határozattal hanem minősített többséggel dönt. A Bíróság maga is kezdeményezheti egy ilyen különtanács felállítását és ennek esetén a Bizottsággal minden esetben le kell folytatni a konzultációt. E területen a többségi döntéshozatal bevezetésével az remélhető, hogy a különös hatáskörű törvényszékek felállítása megsokszorozódik. Csak ezzel lehet a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság állandóan növekvő munkaterhén úrrá lenni - amire a már felállított Közszolgálati Törvényszék pozitív példával szolgál. Hosszútávon ezzel a közösségi jogvédelmi rendszer összesen háromfokozatúvá alakulhat.
Az EUSz. új 19. cikke szerint a Bíróság továbbra is tagállamonként egy-egy bíróból és ezzel további tagállamok csatlakozásáig összesen 27 bíróból áll. Az EUMSz. 252. cikke szerint a Bíróságot, ahogy idáig, ezen túl is nyolc főtanácsnok segíti. Ez a szám a Tanács egyhangú határozatával a Bíróság kérelmére megnövelhető. A Szerződéshez fűzött 38. Nyilatkozatban rögzítették, hogy ha a Bíróság ezt kéri, akkor a Tanács a főtanácsnokok számának hárommal történő növeléséről fog határozni.11 Erre az esetre a 38. nyilatkozat azt is tervbe veszi, hogy Lengyelország a jövőben szintén egy állandó főtanácsnokkal rendelkezzen12 - ami tekintettel Lengyelország méretére egy következetes megoldásnak tekinthető.13 A fennmaradó pozíciók továbbra is a meglévő rotációs rendszerben kerülnek betöltésre. A Bíróság összetétele a jelenlegi jogi helyzettel összehasonlítva nem változik. Az továbbra is tagállamonként legalább egy bíróból áll - amely szabályozást Everling is "felülről nyitott Richter-Skálaként" jellemzett.14 A Törvényszéknél nem lesznek Főtanácsnokok - ahogy most sincsenek.
Új ezzel szemben az EUMSz. 255. cikke szerinti "bíróvéleményező bizottság".15 Ennek az a feladata, hogy a Bíróságra illetve a Törvényszékre bíráknak illetve főtanácsnokoknak jelölt személyek a feladatra való alkalmasságát véleményezze. A bizottságot hét személy alkotja,16 akiket a Bíróság és a Törvényszék korábbi tagjai, a tagállamok legfelsőbb bíróságának tagjai és az elismert szakértelemmel rendelkező jogászok közül választanak ki, és akik közül egy személyre az Európai Parlament tesz javaslatot. A bírák és főtanácsnokok végérvényes kijelölésének joga azonban, éppúgy mint eddig, a tagállamok joga marad, és őket a tagállamok kormányai közös megegyezéssel nevezik ki. A tagállamokat az "véleményező bizottság" állásfoglalása nem köti.17 Ennek a bizottságnak nyilvánvalóan a javasolt jelöltekkel szembeni bizonyos minőségi kontrollt kellene elősegítenie. A javasolt jelöltek szakmai alkalmasságával szemben kétség eddig mindenesetre - amennyire ez megítélhető - nem merült fel. Az egyes tagállamok - már csak saját érdekükből is - sokkal inkább ügyeltek arra, hogy csak valóban megbecsült és szakmailag kiemelkedő bírákat küldjenek Luxemburgba. A bírák jelölésének tulajdonképpeni problémája nem a jelenleg kétségtelenül meglévő kiemelkedő szakmai kvalifikáció, mint inkább az átláthatatlan nemzeti kiválasztási eljárás. Erre vonatkozóan azonban a Lisszaboni Szerződés sem tartalmaz semmilyen előírást, annak ellenére, hogy a nemzeti kiválasztási eljárás szükségszerűen jelentős befolyással van az európai igazságszolgáltatás működőképességére és értékére. Az egyes bírák szükséges demokratikus legitimációja kapcsán a legtöbb tagállamban a szükséges törvényes jogalap hiányában jelentős hiányosságok állnak fenn.18 A bíró nemzeti kiválasztása Németországban is zárt ajtók mögött zajlik és pártpolitikailag különösen befolyásolt terület. Ez vezet oda, hogy gyakran még a jelentős elismeréssel rendelkező bírákat is lecserélik a megbízatási idő letelte után, ami egyes más tagállamból érkező bíró kollégáknál nagyfokú értetlenségre talál. A nyilvánosság számára a bírói poszt betöltéséről szóló döntés rendszerint csak akkor lesz ismert, amikor ez már megtörtént. Ennyiben sürgős cselekvés szükség nemzeti szinten a transzparens és formalizált kiválasztási eljárást biztosítandó. A Lisszaboni Szerződéshez készített kiegészítő egyik törvényjavaslatban a bírák választásáról szóló törvény megváltoztatását ténylegesen tervbe vették.19 A bírák választásáról szóló törvény (RWahlG) új 1. § (3) bek. szerint a Bíróság és a Törvényszék bíráit ezek után a Szövetségi Kormány (Bundesregierung) a bíróválasztóbizottsággal egyetértésben nevezi ki; javaslattételi joga van a szövetségi igazságügyi miniszternek valamint a bíróválasztóbizottság tagjainak.20 Nem teljesen világos azonban, hogy pontosan mit kell érteni az egyetértés alatt. Ugyan a szabályozás egy lépés a jó irányba, azonban ezt mégsem lehet kielégítőnek tekinteni. A kiválasztási eljárásnak az Európai Bíróság bíróinak különös jelentőségére tekintettel sokkal inkább a Szövetségi Alkotmánybíróság bíráinak választása szerint kellene orientálódnia.21 A további ratifikációs eljárás keretében egy ennek megfelelő eljárást kellene elfogadni. A továbbra is súlyos deficittel terhelt nemzeti kiválasztási eljárás szükséges átláthatóságához az EUMSz. 255. cikke szerint tervbe vett bizottság bizonyosan nem fog hozzájárulni. A javasolt bizottság célszerűségét annyiban lehet kétségbe vonni,22 hogy az igen valószínűtlen, hogy ez bármely jelölt alkalmasságát ténylegesen bármikor is kétségbe vonná.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
