Az elmúlt időszakban a Magyar Jog többször foglalkozott a Ptk. 201. § (2) bekezdésébe foglalt szabállyal1. A megjelent vélemények "szintézisét kísérli meg létrehozni" Ferenczi Kristóf,2 aki célját hangsúlyozottan "a Kecskés-cikkben és Layer Zsolt hozzászólásában található módszertani és szemléletbeli problémák ismertetése által"3 próbálja meg elérni. Ferenczi konklúziója az, hogy a Ptk. 201. § (2) bekezdése a szerződések igazságosságát biztosítani kívánó erkölcsi parancs egyik megnyilvánulási formája, és ezért aki ezt a szabályt támadja, az egyszersmind az igazságos szerződés eszményképének is az ellensége. Ferenczi írása keretében azonban olyat akar számon kérni a kritika alá vont cikkeken, amire azok nem vállalkoztak, jelesül megoldani a szerződés igazságosságának problematikáját. A bírált szerzők egyike sem törekedett ugyanis a "szinallagma-védelem" elvének cáfolatára, sem annak bizonyítására, hogy a "szinallagma-védelem ellentétes a piacgazdasággal",4 ahogy ezt Ferenczi állítja. Ilyen tartalmat kiolvasni a cikkekből csak igen elfogult vagy felületes hozzáállással lehet. Az írások a Ptk. 201. § (2) bek. mögött Ferenczi szerint meghúzódó igazságosság elvét sem vitatják,5 mert úgy látják, hogy a jogszabályhely ezt az elvet pont hogy nem inkorporálja. Ezért Ferenczi cikke, úgy mint Don Quijote a szélmalmokkal, a szerző saját helytelen interpretációjával és nem a bírált írások valódi tartalmával harcol.
Bár Ferenczi sajnálatos módon nem definiálja, hogy mit ért pontosan a "szerződéses szinallagma-védelem" [helyesen valószínűleg: "szerződéses-szinallagma védelem", vagy "bírói szinallagma-védelem"] alatt, írása eredménye azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a szerző a Ptk. 201. § (2) bekezdésébe foglalt bírói ár-kontrollt, igaz bizonyos pontosítások és kiegészítések megtétele után, de lege ferenda is a Polgári Törvénykönyv szükséges elemének tartja.6
Jelen írásomban ezt a vélekedést kívánom cáfolni és újból bizonyítani, hogy Polgári Törvénykönyvünk most is rendelkezik olyan eszköztárral, amely a Ptk. 201. § (2) bekezdését már de lege lata is teljesen feleslegessé teszi.
a) Ferenczi a Ptk. 201. § (2) bekezdésébe foglalt jogelv vizsgálata során Gordley és Atiyah angolszász jogrendszerben született értekezéseinek7 részletes ismertetését követően arra az eredményre jut, hogy "Amikor felmerül tehát a kérdés: miért kell jogorvoslatot biztosítani egy olyan szerződés esetében, amelyben a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értéke között rendkívül nagy eltérés mutatkozik, akkor az eddigiek alapján a válasz a következő. Azért mert a jognak feladata biztosítani a tartalmi igazságosság legalább nagyjából történő érvényesülését a szerződések körében. Ennek jegyében pedig, amennyiben az említett értékkülönbség a szerződésben kikötött ár helytelenségében nyilvánul meg, akkor ez kell, hogy a jogorvoslat alapjául szolgáljon."8
b) A következtetés helyessége ellen szól először is a kontinentális jogot is figyelembe vevő jogösszehasonlítás eredménye. A modern kodifikációkra épülő joggyakorlat eredményében szinte mindenütt elismeri ugyan a szerződések igazságosságának fontosságát, de kifejezetten elzárkózik attól, hogy az erre irányuló vizsgálódását a szolgáltatás és ellenszolgáltatás (cse-re)értékeinek összehasonlítására úgy terjessze ki, hogy kizárólag piaci áruk arányosságának objektív elemét nézze, ahogy ezt a mi Ptk.-nk teszi.9
ba) Az egyik mintakodifikációnak tartott új holland Polgári Törvénykönyv már az uzsorára vonatkozó klasszikus szabályt is oly módon változtatja meg, hogy a szolgáltatások csereérték aránytalansága objektív kritériumát száműzi a törvényi tényállásból.10
bb) Az EU 93/13. sz. irányelv 3. cikkely (1) bekezdése szerint a fogyasztókkal szemben alkalmazott általános szerződési feltételek olyan kikötései, amelyek a jogok és kötelezettségek között a fogyasztó hátrányára jelentős és indokolatlan aránytalanságot okoznak, visz-szaélésszerűnek (tisztességtelennek) minősülnek és ezért a 6. cikkely (1) bekezdése szerint a tagországok jogalkotásának a fogyasztóval szemben hatálytalannak kell minősíteni ezeket. A 4. cikkely (2) bekezdése - a bevezető indokolást megerősítve - azonban kimondja, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás nagyságát meghatározó kikötések önmagukban a bíróság által nem vonhatóak vizsgálat alá. Az Európai Megállapodás 68. cikke alapján a hivatkozott irányelv, mint fogyasztóvédelmi szabály a jogharmonizáció során figyelembe veendő joganyagnak minősül számunkra és ezért a Ptk. kodifikáció során az 1994. évi 1. tv. 3. § (1) bekezdése alapján biztosítani kell az érvényesülését.
bc) A jogalkotóknak mintául szánt UNIDROIT szerződési alapelvek 3.10. cikke sem engedi meg a szerződés megtámadását egyedül abból az okból, hogy az egyik fél aránytalan előnyhöz (nem csak a csereértékek esetleges aránytanságát értve ez alatt) jutott, hanem szubjektív tényállási elemként megköveteli, hogy erre tisztességtelenül kerüljön sor.
Ugyancsak hiába keresnénk az európai kötelmi jog egységesítését irányzó ún. Lando-Bizottság szövegtervezetében egy, a Ptk. 201. § (2) bekezdésének megfelelő szabályt.
bd) Téved Ferenczi akkor is, amikor koncepciója igazolásául - szintén kizárólag angolszász forrásból dolgozva - a német jogot hozza fel példának.11 Az általa említett - a BGB jó erkölcsbe ütköző szerződések semmisségéről rendelkező 138. § (1) bekezdéséhez kapcsolódó - joggyakorlat messze nem feleltethető meg a mi Ptk. 201. § (2) bekezdésünknek. A német jog-gyakorlat12 és jogirodalom13 egységes abban, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás csereértékének kirívó aránytalansága önmagában nem elégséges a semmisség kimondásához. Sokkal inkább egyetértően hangsúlyozzák azt, hogy a BGB megszületése során a laesio enormis tanát tudatosan utasították el a kodifikátorok.14 1969 óta azonban az objektív tényből, a különösen feltűnő értékaránytalanságból a joggyakorlat a szubjektív elem meglétére (valamiféle erőfölény felróható kihasználása) következtet.15 A joggyakorlat által felállított ezen vélelmet azonban a peres felek egyrészt megdönt-hetik,16 másrészt a bíróságok az utóbbi időben megszo-rítóan kezdik alkalmazni azt.17
be) Nem csak az előbb bemutatott német példa cáfolja Ferenczi azon általánosító és munkájában egyetlen ezt bizonyító bírósági határozattal sem alátámasztott kijelentését, hogy "a joggyakorlat az elmúlt kétszáz évben nem zárkózott el jogorvoslat nyújtásától" a szolgáltatás és ellenszolgáltatás aránytalansága esetén.18 A régi magyar joggyakorlat is következetesen tagadta a laesio enormis tanát: A Kúria V. polgári tanácsa szerint "joggyakorlatunk az ügyletnek felén túli sérelem miatt való hatálytalanítását nem ismeri",19 "a magyar jog a felén túli sérelmet, mint jogszüntető tényt nem ismeri",20 illetve "a felén túli sérelem ... címén való megtámadás intézményét a magyar jog nem is ismeri".21 A VI. tanács is úgy ítélt, hogy "mindaddig, amíg valamely tiltó jogszabályba nem ütközik, az ingatlan adás-vétele nem érvényteleníthető . pusztán azért, mert a vevő az ingatlant a forgalmi értéknél drágábban . vásárolta",22 majd kifejezetten kimondta, hogy "a magyar jog a felén túli sérelmet, mint szerződés bontó okot nem ismeri".23
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
