https://doi.org/10.59851/mj.72.09.8
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítélete szerint költségvetési csalás esetén a bevallás valótlan tartalmáról nem tudó könyvelő által benyújtott adóbevallás vonatkozásában az ügyvezető vádlott közvetett tettesi minőségének megállapítása kizárt.
Ügyszám: Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.168/2024/16.
Kulcsszavak: költségvetési csalás; ügyvezető; könyvelő; tettesség; önálló tettes; közvetett tettes
Due to the divergence between prosecutorial and judicial approaches, a recurring issue in legal practice is identifying who qualifies as the perpetrator of tax fraud and through what mode of conduct. This question is particularly relevant in cases of tax fraud committed in relation to value-added tax (VAT), where determining the precise nature of the criminal conduct poses a significant challenge. This study aims to provide an overview of judicial practice by addressing key questions such as whether, in the examined cases, the managing director of a company qualifies as the offender or indirect offender of tax fraud, and how perpetration is classified in relation to VAT fraud typically accompanied by offences against public confidence.
Keywords: tax fraud; managing director; accountant; perpetration; offender; indirect offender
A Fővárosi Törvényszék 2024. február 20. napján kihirdetett 511.B.130/2023/239. számú ítéletével bűnösnek mondta ki a XVI., XX., XXV., XXVIII., XXXIV. és XXXVIII. rendű vádlottakat, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 396. § (1) bekezdés a) pontba ütköző és - a vagyoni hátrány összegétől függően - a (3), (4) vagy (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő, közvetett tettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt. Ezzel halmazatban ugyancsak valamennyi vádlott terhére, a rendbeliség, valamint a folytatólagosság fennállásától függően, közbizalom elleni bűncselekményt, a Btk. 345. §-ába ütköző, aszerint minősülő és büntetendő, közvetett tettesként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségét is megállapította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a fent megjelölt vádlottak a haszonhúzó gazdasági társaságok vezető tisztségviselői voltak, akik valótlan tartalmú (fiktív) számlákat rendeltek az általuk vezetett cégek részére, annak érdekében, hogy így a "haszonhúzó" cégek általános forgalmi adóbevallásaikban belföldi beszerzésként szerepeltessék azokat, ekként pedig azok általános forgalmi adótartalmát jogosulatlanul levonják, így csökkentve a fizetendő adó összegét.
Valamennyi haszonhúzó cég általános forgalmi adóbevallását a vezető tisztségviselő terhelt az adott cég könyvelője útján nyújtotta be. A fenti terheltekhez kapcsolódó haszonhúzó cégek vonatkozásában egyetlen könyvelő sem tudott arról, hogy a beszerzett számlák valótlan tartalmúak.
Mivel a Fővárosi Törvényszék az ítéletét előkészítő ülésen hozta meg, ekként a bűnösséget beismerő nyilatkozatokat elfogadta, és az ítéletben elbírált bűncselekményeket a váddal egyezően minősítette. Az ügyészi fellebbezés kizárólag a büntetésre, illetve az intézkedésre vonatkozó rendelkezések ellen irányult, emiatt a bíróság az ítéletét a Be. szabályainak megfelelően rövidítetten indokolta. Ekként a jogi minősítéssel sem foglalkozott részletesen az elsőfokú bíróság, de a költségvetési csalás közvetett tettesi elkövetői alakzatát - a gyakorlatban a konkrét ügyekben tapasztalható anomália alapján - arra tekintettel állapította meg, hogy a könyvelőt tévedésben lévő személyként azonosította, mivel a tényállásban rögzítettek szerint a könyvelő nem tudott arról, hogy a könyvelésben szereplő számlák valótlan tartalmúak. Az adójogi jogviszony tekintetében nyilatkozattételi kötelezettséggel rendelkező gazdasági társaság vezetője pedig így a tévedésben lévő könyvelő felhasználásával mint quasi eszközzel követte el a költségvetési csalás bűntettét. Ugyanezen okból értékelte a közbizalom elleni bűncse-
- 592/593 -
lekmény vonatkozásában is - a hamis tartalmú adóbevallás benyújtása okán - közvetett tettesként elkövetettnek a hamis magánokirat felhasználásának vétségét.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést valamennyi vádlott vonatkozásában a kiszabott büntetés súlyosításáért, valamint a foglalkozástól eltiltás kiszabásáért. A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 583. § (3) bekezdés alapján bejelentett korlátozott fellebbezés a másodfokú eljárásban korlátozott terjedelmű felülbírálatot is eredményezett a Be. 590. § (3) bekezdés alapján, azonban a másodfokú bíróság ebben az esetben is felülbírálja a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést a Be. 590. § (5) bekezdés c) pont alapján.
A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2024. október 10. napján kelt és ugyanezen napon jogerőre emelkedett 3.Bf.168/2024/16. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés tekintetében megváltoztatta, és mind a költségvetési csalás bűntette, mind pedig a közbizalom elleni bűncselekmények minősítése kapcsán mellőzte a közvetett tettességre utalást.
A másodfokú bíróság érvelése szerint az érintett gazdasági társaságok képviseletének a felelőssége ügyvezetőként a vádlottakat terhelte, akiknek tisztában kellett lenniük azzal, amikor az ügyvezetői feladatok ellátására vállalkoztak, hogy e minőségükben kötelezettségeik is vannak, és így mint tényleges gazdasági tevékenységet végző cégek vezetői és képviselői, ők kötelesek és jogosultak a cég nevében nyilatkozatokat tenni, az adóhatóság felé adóbevallási és befizetési kötelezettségüknek eleget tenni, a benyújtott számlákban megjelölt adatok, gazdasági események helyességért, valódiságáért pedig felelősséggel tartoznak (Ítélet [46]).
E kötelezettség nem érinti azt, hogy ennek érdekében könyvelő segítségét vették igénybe, hiszen az adó bevallása az adóalany, a jelen esetben a társaságokat képviselő vádlottak kötelezettsége volt. Ennek megfelelően az adóbevallás elmulasztásáért vagy valótlan tartalmú adóbevallás benyújtásáért való felelősség is elsősorban az adóalanyt terheli. Ebből következően a könyvelő - befizetési kötelezettség hiányában - a költségvetési csalás bűntettének társtettese nem, legfeljebb bűnsegéde lehet (Ítélet [47-48]).
A másodfokú bíróság szerint a bevallás megtételéért és tartalmáért tehát a társaságokat képviselő vádlottakat terheli felelősség, mégpedig tettesként. Adóalanyiság, illetve az adóalany nevében önálló nyilatkozattételi jogosultság hiányában a könyvelőre a fentiek miatt nem lehet olyan személyként tekinteni, mintha tévedésben lévő személyt használtak volna fel a vádlottak a bűncselekmény megvalósításához, annak törvényi tényállását a terheltek maguk valósították meg az ügyvezetői minőségük és az ezzel járó kötelezettségük révén (Ítélet [49]).
A Fővárosi Ítélőtábla kifejtette továbbá, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a közbizalom elleni bűncselekmények vonatkozásában is közvetett tettesi minőséget állapított meg, mert azt a vádlottak - mint az adóalanyisággal rendelkező társaság nevében nyilatkozók - szintén tettesként követték el (Ítélet [50]).
A vizsgált ügy azt a gyakorlatban többször előforduló, az ügyészségi és a bírósági álláspont különbsége folytán felmerülő problémát veti fel, hogy a költségvetési csalás tekintetében melyek a tettességhez szükséges ismérvek, azaz ki és milyen módon válhat a költségvetési csalás tettesévé, továbbá azt, hogy ebből következően mi a fenti esetben, azaz az általános forgalmi adónemre elkövetett költségvetési csalás esetében a pontos elkövetési magatartás.
További kérdés, hogy a bemutatott konstellációban a gazdasági társaság ügyvezetője a költségvetési csalás önálló vagy közvetett tettese-e, továbbá, hogy az áfacsalás e formájával a gyakorlatban tipikusan együtt járó közbizalom elleni bűncselekmény vonatkozásában mi az elkövetői alakzat.
A Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja szerinti elkövetési magatartás a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában más tévedésbe ejtése, tévedésben tartása, valótlan tartalmú nyilatkozat tétele vagy valós tény elhallgatása.
A történeti tényállásban részletezett cselekmény a költségvetésbe történő befizetési kötelezettséggel összefüggésben értelmezendő. Ez a jogeset kapcsán a gyakorlatban is tipikusan megvalósuló elkövetési magatartás, a valótlan tartalmú nyilatkozattétel alá szubszumálható, hiszen az elektronikusan, a könyvelő útján benyújtott valótlan tartalmú adóbevallás előterjesztése ekként minősül. Ezt az elkövetési magatartást a jogalkotó a hatályos Btk.-ban tette a törvényi tényállás részévé. Ezzel kiterjesztette a büntetőjogi felelősségre vonás határát, hiszen ennek megállapításához nem szükséges az, hogy az adóhatóság részéről valamely természetes személy dolgozó tévedését előidézze a valótlan tartalmú adóbevallás, elegendő a tényállásszerűséghez az is, hogy valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek szándékosan valamely adójogilag releváns tény vagy adat tekintetében. Ebből egyébként következik az is, hogyha az adóalap, és ennek megfelelően az adó vagy járulék nem jogszabálynak megfelelő megállapítása és bevallása szándékos magatartásra, vagyis az adóhatóság megtévesztésére vezethető vissza, úgy annak büntetőjogi konzekvenciái elhárítására az önellenőrzés nem alkalmas (Kúria Bfv.566/2022/7., Kúria Bfv.748/2019/5.). Ennek oka, hogy a költségvetési csalás bűntette már befejezetté válik a valótlan tartalmú nyilatkozat szándékos megtételével, amely folytán a vagyoni hátrány is realizálódik. A befejezett bűncselekmény vonatkozásában pedig a büntetőjogi felelősségre vonás ténye szempontjából az önrevízió irreleváns.
Általánosságban igaz, hogy az áfa-adónemre vonatkozóan az adófizetési kötelezettség teljesítése szempontjából
- 593/594 -
két jelentős magatartás[1] azonosítható: egyrészt a gazdasági tevékenység bejelentésének kötelezettsége (ami az áfa megállapításának alapját jelenti), másrészt az ezzel összefüggésben felmerült, igazolható költségek figyelembevétele. Mindkettő lehetőséget ad visszaélésre. Egyfelől visszaélés (csalárd magatartás) az is, ha valaki a valós gazdasági tevékenysége - áfaalapot képező - nagyságát hamis adatokkal támasztja alá (bevételeit nem valós értéken mutatja ki), másfelől az is, ha költségei csökkentése érdekében fiktív számlákat fogad be (és mutat fel) (Európai Unió Bírósága C-446/15., Kúria Bhar.III.1.862/2016/ 29.).
Steiner ezen utóbbi, valamint a jogesetben is megjelölt modus operandit, amikor a fizetendő adó összegét fiktív számlákkal csökkentik az áfacsalás esetében, csalárd levonásnak nevezi.[2]
A bevezetőben felvetett kérdés megválaszolásához nélkülözhetetlen a jogi személyek felépítésére és az azzal kapcsolatos felelősségi formákra való, csupán a téma szempontjából releváns kitekintés. A gazdasági társaság ügyvezetőjének, illetve képviseletre jogosult tagjának elsődleges felelőssége az, hogy a gazdasági társaság törvényesen működjön. Az ügyvezető kizárólagos felelősségét képezi ezen belül az is, hogy a társaság eleget tegyen adóbevallási kötelezettségének, a bevallások a valóságnak megfelelőek legyenek, és reálisan tükrözzék a társaság gazdálkodását. Ezen felelősséget pedig az viseli, aki az ügyvezetői pozíciót - bármely okból - aktuálisan betölti. Valótlan tartalmú adóbevallás benyújtása esetén - büntethetőségi akadály hiányában - az ügyvezető büntetőjogi felelősségét meg kell állapítani (Kúria Bfv.678/2019/5., Kúria Bfv.1445/2022/13.).
A költségvetési csalásnak a bemutatott jogesetben vizsgált formája, azaz a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vonatkozásában a valótlan tartalmú nyilatkozat tétele esetén tettes az lehet, akit az adókötelezettség szempontjából jelentős tényre vonatkozóan nyilatkozattételi kötelezettség terhel az adóhatóság felé (Kúria Bfv.587/2022/75.), illetve aki az ilyen tény (adat) valótlan előadásával, elhallgatásával vagy más magatartással a hatóságot adóbevétel csökkentését eredményezően megtéveszti (BH 2017.139. I.).
Adójogi szempontból nyilatkozattételi kötelezettsége annak az adóalanynak van, aki adójogi jogviszony személyi hatálya alá tartozik. Az adójogi jogalanyiság tehát formálisan az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 6. § (1) bekezdése alapján, míg materiálisan az egyes adónemekre (áfa, tao, stb.) vonatkozó adónem-specifikus anyagi jogi jogszabályok alapján keletkezik.
Ugyan a költségvetési csalás törvényi tényállása szerint a bűncselekmény tettesének speciális jogalanyisággal nem kell rendelkeznie, azonban az adókötelezettség szempontjából jelentős tényre vonatkozó valótlan tartalmú nyilatkozattétele, illetve az ilyen ténynek az elhallgatása csak olyan személy esetében értelmezhető, akit e tények vonatkozásában bevallási kötelezettség terhel az adóhatóság felé. Ebből következően a vizsgált jogeset értelmében tettesként az adóbevallást (más nyilatkozatot) benyújtó személy, a gazdasági társaság intézkedésre jogosult ügyvezetője jöhet számításba (BH 2010.114., BH 2010.290., Kúria Bfv.I.964/2021/6., Kúria Bfv.I.1378/2021/35.).
Mindebből következően megállapítható, hogy a költségvetési csalás bűntette az adókötelezettség szempontjából jelentős tényre vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség okán különös bűncselekményként (delictum proprium) érvényesül, hiszen az adójogi jogviszony e tekintetben előfeltétel a tettessé váláshoz szükséges ismérvek körében. Tettese így a gazdasági társaság vezető tisztségviselője, aki - mivel felelős a gazdálkodó szervezet törvényes működéséért - felel a valósággal egyező tartalommal bíró adóbevallás megfelelő időben és módon való benyújtásáért. Megállapítható tehát, hogy a költségvetési csalás jogesetben vizsgált formája kapcsán a tettességhez szükséges ismérvek a jogi személyekre vonatkozó polgári jogi szabályok és az adójogi jogszabályok alapján határozhatók meg.
Az irányadó gyakorlat szerint a közvetett tettesség csak olyan tévedésben lévő személy vonatkozásában értelmezhető, akinek nyilatkozattételi kötelezettsége van, tehát a költségvetési csalás tekintetében tényállásszerű elkövetési magatartást fejthet ki (BH 2010.114. I., BH 2010.319. I., BH 2013.200., Szegedi Ítélőtábla Bf.57/2021/19.). A joggyakorlat értelmében ez általában a korábbi és a jelenlegi vezető tisztségviselő vagy épp a betéti társaság kültagja és beltagja vonatkozásában és viszonyrendszerében állhat fenn, amikor a tévedésben lévő személy nyilatkozatot tehet.
Az irányadó gyakorlat szerint a gazdasági társaság vezető tisztségviselője felelős a gazdasági társaság minden tevékenységéért, beleértve az adózással kapcsolatos kötelezettségeket is. Ezt a felelősséget nem háríthatja harmadik személyre, így a könyvelőre sem, valamint nem hivatkozhat a jogszabályok ismeretének hiányára sem (Kúria Bfv.II.334/2020/6.). Ugyanezt erősíti meg a BH 2003.397. számú döntés, miszerint a kft. ügyvezető igazgatója az általános forgalmi adó bevallásának elmulasztásával elkövetett adócsalásért könyvelő alkalmazása ellenére is felel, ha a könyvelőnek nem adja át az adóbevallás elkészítéséhez szükséges iratokat, és nem ellenőrzi, hogy a bevallás meg-
- 594/595 -
történt-e. Az ilyen irányú védekezés tehát a vezető tisztségviselő felelősségét nem szünteti meg.
A tettességhez szükséges ismérvekhez visszautalva pedig a költségvetési csalás bűntettének tettese az lehet, akit az adókötelezettség szempontjából jelentős tényre vonatkozóan nyilatkozattételi kötelezettség terhel az adóhatóság felé. E bűncselekményt a könyvelő - akinek ilyen jogi kötelezettsége nincs - más elkövetői alakzatban, így bűnsegédként követheti csak el (Kúria Bfv.587/2022/75.). Az adóbevallás szempontjából ugyanis a könyvelő quasi teljesítési segéd, hiszen az adóbevallás az adóalany kötelezettsége, s így az adóbevallás elmulasztásáért vagy valótlan tartalmú adóbevallás benyújtásáért is felelős (Kúria Bfv.1340/2015/7. I.). A könyvelő ebben az értelemben egy technikai személy, aki a számlák valóságtartamának vizsgálata nélkül nyújtja be a bevallást a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének utasítása és az általa rendelkezésre bocsátott számlák alapján (Szegedi Ítélőtábla Bf.710/2023/19.).
A könyvelő szervezetileg nem alanya a gazdálkodó szervezetnek, hanem szolgáltatást nyújt, amelyet a gazdasági társaság, illetve annak vezetője vesz igénybe. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Harmadik Könyve a jogi személyek vonatkozásában a könyvvizsgálót említi a jogi személyek szervezeti felépítése kapcsán, akinek tevékenysége nem ekvivalens a könyvelő tevékenységével; a könyvvizsgáló ugyanis lényegében a könyvelő tevékenységét és a könyvelést ellenőrzi. Mivel tehát a könyvelő olyan szolgáltató, aki szervezetileg nem áll a gazdasági társaság alkalmazásában, így a gazdasági társaság nevében büntetőjogi értelemben a költségvetési csalás bűncselekménye kapcsán tényállásszerű magatartást sem tud kifejteni, azaz adóbevallás szempontjából releváns nyilatkozatot sem tud tenni.
A gyakorlatban a könyvelő a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének meghatalmazása alapján intézi a gazdasági társaság adójogi ügyeit a gazdasági társaság cégkapuján keresztül. Az adójogi jogviszony szempontjából releváns nyilatkozatot (adóbevallást) viszont a fent már kifejtettek alapján a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője teszi meg. Ezen alapul az, hogy a könyvelő kizárólag tényálláson kívüli magatartást tud kifejteni. Ezért ha tud a nyilatkozat valótlan tartalmáról, akkor részesi, tipikusan bűnsegédi magatartást fejt ki, míg ha nem tud a nyilatkozat valótlan tartalmáról, akkor nem minősül a közvetett tettesség szempontjából tévedésben lévő személynek, hiszen a törvényi tényállás keretei közé illeszkedő magatartás az ő részéről nem valósulhat meg. A közvetett tettességhez pedig az kell, hogy a - jelen esetben - tévedésben lévő személy a törvényi tényállás keretei közé illeszkedő elkövetési magatartást fejtsen ki. Mivel ilyet a könyvelő nem tud kifejteni, így a költségvetési csalás bűntettének - fennálló tudattartam esetén is - legfeljebb részese lehet, tettesi minősége nem merülhet fel.
A vizsgált jogesetben a Fővárosi Ítélőtábla indokolásában nem választotta szét egyértelműen, hogy a gazdasági társaság vezető tisztségviselője a tévedésben lévő könyvelő felhasználásával elkövetett költségvetési csalás esetén azért önálló tettes-e, mert a könyvelő nem rendelkezik tettesi kvalifikációval, vagy pedig azért, mert nem tud tényállásszerű elkövetési magatartást kifejteni.
A fentiek rámutattak arra, hogy a jogi probléma feloldása nem a különös bűncselekményekre vonatkozó azon jogértelmezéssel áll összefüggésben, hogy közvetett tettesség esetében - jelen jogesetre konkretizálva - a tévedést előidéző vagy a tévedésben lévő személy vonatkozásában szükséges-e a delictum proprium szerinti tettesi kvalifikáció - a közvetett tettesség - megállapítása,[3] hanem azzal, hogy a tévedésben lévő személy ki tud-e fejteni tényállásszerű magatartást, vagy sem. Mivel a fentiek szerint a könyvelő nem tud ilyen magatartást kifejteni, ezért a vezető tisztségviselő nem lehet közvetett tettes a tévedésben lévő könyvelő útján megvalósított költségvetési csalás esetén.
A Fővárosi Ítélőtábla határozatának ratio decidendijével egyező tartalommal jelent meg a Bírósági Határozatok Gyűjteményében a Szegedi Ítélőtábla Bf.710/2023/19. számú határozata is, amely szerint az ügyvezető önálló tettese a költségvetési csalásnak, ha a bevallást ténylegesen benyújtó könyvelő tévedésben van.
A hamis magánokirat felhasználása tipikus eszközcselekménye a költségvetési csalásnak. A gyakorlat szerint a bizonylati alapok nélkül elkészült, s ekként az adólevonási jogot valótlanul tartalmazó adóbevallás valótlan tartalmú magánokirat, ezért felhasználása esetén az ezzel megvalósított bűncselekmény a költségvetési csalással valódi alaki halmazatban áll (BH 1993.271.I., BH 2021.299.). A fiktív számlának az adóbevallás alapját képező könyvelésben való feltüntetése a fiktív számla "felhasználását" jelenti akkor is, ha maga a számla nem kerül az adóhatóságokhoz benyújtásra, ekként ez a magatartás is a magánokirat-hamisítás megállapítása alapjául szolgálhat (BH 2013.176. II.).
A hamis magánokirat felhasználásának elkövetési magatartása alatt a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratnak a joghatás kiváltására (jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására), illetve előidézésére történő felhasználását,[4] jelen esetben benyújtását kell érteni. Az elkövetési magatartás és maga a tényállás is olyan általános, hogy az minden további jogszabály vizsgálata nélküli, bárki által elkövethető és kifejthető magatartást feltételez. A költségvetési csalással ellentétben így általános szabály-
- 595/596 -
ként érvényesül, hogy aki a valótlan tartalmú adóbevallást olyan személlyel nyújtatja be, akinek a bevallás valótlan voltáról nincs tudomása, a magánokirat-hamisítást is közvetett tettesként követi el (EBD 2018.B.9.). Itt ugyanis a valótlan tartalmú magánokirat (adóbevallás) benyújtása jelenti a tényállásszerű elkövetési magatartást, nem pedig a nyilatkozattétel.
A költségvetési csaláshoz képest a differentia specifica álláspontunk szerint abban áll, hogy a közbizalom elleni bűncselekmény vonatkozásában a tényállásszerű elkövetési magatartás maradéktalanul kifejthető és végrehajtható a könyvelő részéről is. Ennek megfelelően, ha a könyvelő tévedésben van az adóbevallás valóságtartalma kapcsán, akkor a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője közvetett tettesként felel, míg a könyvelő a korábbiaknak megfelelően büntethetőséget kizáró ok miatt nem büntethető. Azonban ha a könyvelő tudomással van az adóbevallás valótlan tartalmáról, és így nyújtja be azt az adóhatóság részére, akkor a könyvelő önálló tettese, a gazdasági társaság vezető tisztségviselője pedig - a könyvelő tudattartalmára irányuló hatástól függően - részese a hamis magánokirat felhasználása vétségének: szándékkialakító hatás esetén felbujtóként, szándékerősítő hatás esetén pedig bűnsegédként felel.
A közbizalom elleni bűncselekmények elkövetői alakzata tekintetében tehát az álláspontunk eltér a jogesetben is bemutatott ítélőtáblai határozat tartalmától, azonban a felsőbírósági gyakorlattól az okfejtésünk nem idegen, hiszen akként foglalt állást a Kúria is a 2.Bfv.1.170/2021/6. számú határozatában, hogy a tévedésben lévő könyvelő felhasználásával megvalósuló hamis magánokirat felhasználása közvetett tettességet eredményez a vezető tisztségviselő vonatkozásában. ■
JEGYZETEK
[1] Az adózói elkövetési magatartások ennél részletesebb elemzése jelen tanulmány keretei között nem indokolt, ahhoz bővebben lásd: Tóth Attila Tas: Adózói magatartások azonosítása a büntetőeljárásban. Ügyvédek Lapja, 2024. (5), 21-25.
[2] Steiner Gábor: Költségvetési csalás és áfacsalás a gyakorlatban. Budapest, ORAC Kiadó Kft., 2023. 75.
[3] Lásd: Nagy Ferenc: Anyagi büntetőjog - Általános rész. II. Szeged, Iurisperitus Bt., 2014. 47-51.; Kónya István: III. fejezet - A büntetőjogi felelősség, Btk. 13. § (2) bekezdés, A közvetett tettesség. In: Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog - Kommentár a gyakorlat számára. 4. kiadás. Budapest, ORAC Kiadó Kft., 2024. 84.
[4] Mezőlaki Erik: Hamis magánokirat felhasználása. In: Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez. Budapest, Wolters Kluwer Hungary Kft., 2024. Elektronikus kommentár.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
