"A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. és 48. cikkével összefüggésben értelmezett 3. és 4. cikkét, valamint 8. cikkének (2) bekezdését a következőképpen kell értelmezni: ezekkel a rendelkezésekkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megtiltja a büntetőügy érdemében eljáró bíróság számára, hogy az eljárás semmisségének megállapítása érdekében hivatalból figyelembe vegye a hatáskörrel rendelkező hatóságokat az említett 3. és 4. cikk alapján terhelő azon kötelezettség megsértését, hogy a gyanúsítottakat vagy a vádlottakat a hallgatáshoz való jogukról haladéktalanul tájékoztassák, ha ezeket a gyanúsítottakat vagy ezeket a vádlottakat nem fosztották meg attól a konkrét és tényleges lehetőségtől, hogy a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22-i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének megfelelően ügyvédi segítséget vehessenek igénybe - szükség esetén a büntetőeljárások során a
- 622/623 -
gyanúsítottak és a vádlottak, valamint az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban a keresett személyek költségmentességéről szóló, 2016. október 26-i (EU) 2016/1919 európai parlamenti és tanácsi irányelvben meghatározott feltételek mellett költségmentesség igénybevételével - és adott esetben az ügyvédjükhöz hasonlóan joguk volt ahhoz, hogy a 2012/13 irányelv 8. cikk (2) bekezdésének megfelelően észszerű határidőn belül betekintsenek az ügyiratukba, és hivatkozzanak e jogsértésre."
Címszavak: hallgatáshoz való jog, tájékoztatási kötelezettség, hivatalbóli figyelembevétel
A 2010-es években több olyan irányelvvel gazdagodott az uniós jog, amelyek kifejezetten azt célozták, hogy a tagállamokban egységesen és maradéktalanul érvényesüljenek a büntetőeljárás alá vont személyek garanciális jogai, így elsősorban az, hogy megfelelő tájékoztatást kapjanak a hallgatáshoz való jogukról, valamint az önvádra kötelezés tilalmáról. Ezeknek a lenyomatai a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv.
Az Európai Parlament és a Tanács 2012/13/EU irányelve (2012. május 22.) a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról (továbbiakban: 2012/13/EU irányelv) előírja, hogy a gyanúsítottaknak és vádlottaknak mely eljárási jogaikról kell tájékoztatást kapniuk. Ilyen az ügyvéd igénybevételének joga, a térítésmentes jogi tanácsadásra való jogosultság és igénybevételének feltételei, a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog, a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog, valamint a hallgatáshoz való jog. Az irányelv arról is rendelkezik, hogy az őrizetbe vett vagy fogva tartott személyek ezt a tájékoztatást haladéktalanul és írásban is meg kell kapják, illetve, hogy nekik és ügyvédjüknek joga legyen ahhoz, hogy a nemzeti jog eljárásaival összhangban jogorvoslattal élhessenek, ha az illetékes hatóságok elmulasztják vagy megtagadják az irányelv szerinti tájékoztatást. Az Európai Parlament és a Tanács 2016/343/EU irányelve (2016. március 9.) a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről (továbbiakban: 2016/343/EU irányelv) pedig alapvetően az önvádra kötelezés tilalmát rögzíti és meghatározza annak tartalmát. Szorosan kapcsolódik még a fenti irányelvekhez az Alapjogi Charta 48. cikke is, amely a védelemhez való jogról és az ártatlanság vélelméről rendelkezik, illetve annak 47. cikke a tisztességes eljáráshoz való jogról.
A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményei tekintetében az uniós jog a jogorvoslat lehetőségének előírását várja el a tagállamoktól, azt is a nemzeti jogukkal összhangban. Az Európai Unió Bírósága (továbbiakban: Bíróság) által 2023 júniusában a C-660/21. számú ügyben meghozott ítélet ennek a tagállami kötelezettségnek a határait vizsgálja egy francia büntetőbíróság kérésére. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy a Bíróság nagytanácsban járt el.
Az alapügy tényállása szerint a francia rendőrség üzemanyaglopáson ért két személyt, akiket a francia büntető törvénykönyvbe átültetett irányelvi előírások szerinti a hallgatáshoz való jogukról szóló tájékoztatás megadása nélkül hallgattak ki, majd vettek őrizetbe. A szükséges tájékoztatást jóval később adták meg számukra. A francia jog ilyen esetben lehetővé teszi a tájékoztatás hiányában foganatosított intézkedések semmisségére való hivatkozást, de erre csak a gyanúsítottaknak, illetve ügyvédjeiknek van lehetőségük. Jelen esetben pedig sem a gyanúsítottak, sem pedig ügyvédjeik nem éltek ezzel. Az eljáró francia bíróságban tehát méltán merült fel, hogy a tájékoztatás elmaradását az irányelv alapján esetleg neki hivatalból figyelembe kellene vennie, hasonlóképpen azokhoz a fogyasztóvédelmi irányelvi tilalmakhoz, amelyeket az uniós joggyakorlat értelmében a tagállami bíróság a fogyasztó érdekében maga is köteles figyelembe venni, függetlenül attól, hogy azokra a fogyasztó az eljárásban nem hivatkozott. Amennyiben a vonatkozó büntető irányelvek esetében is át kellene törni e tekintetben a kérelemhez kötöttség elvét, akkor a francia jog ellentétbe kerülne az uniós jog elvárásaival.
Ítéletében a Bíróság mindenekelőtt figyelmeztetett arra, hogy a 2012/13/EU irányelv egyértelműen elvárja a tagállamoktól annak biztosítását, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a hallgatáshoz való joguk eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében haladéktalanul szóbeli vagy írásbeli tájékoztatást kapjanak, és ha e személyeket őrizetbe veszik vagy fogva tartják, a jogokról, köztük a hallgatáshoz való jogról, írásbeli tájékoztatót kapjanak[1]. Mi több, ennek a tájékoztatásnak meg kell előznie e személyek első hivatalos kihallgatását. A kötelezettség elmulasztása esetén - ahogyan az alapügyben is történt - az irányelv jogorvoslat biztosítását írja elő a tagállamok számára nemzeti eljárásukkal összhangban.
A Bíróság emlékeztetett arra, hogy figyelembe véve a Charta 47. cikke által védett hatékony jogorvoslathoz való jog jelentőségét, a 2012/13/EU irányelvvel ellentétes minden olyan nemzeti intézkedés, amely akadályozza a hatékony jogorvoslati lehetőségek gyakorlását az irányelv által védett jogok megsértése esetén.[2] Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy maga a 2012/13/EU irányelv a "nemzeti eljárásokra" való utalással nem határozza meg sem azokat a szabályokat és határidőket, amelyek betartása esetén a gyanúsítottak és a vádlottak, valamint adott esetben az ügyvédjük hivatkozhat a haladéktalan tájékozta-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
