A tulajdonhoz való jog alkotmányjogi szempontú vizsgálatának jelentősségét és indokoltságát a vizsgált alapjognak az a jellemzője fejezi ki a legmarkánsabban, hogy az alapjogi rendszerben alig van olyan más alapvető jog, amely a társadalmi rendszert úgy meghatározza, mint a mindenkori tulajdoni rendszer. Ebből adódóan fontos, hogy egyrészt az alkotmányos valóságban milyen politikai, szociális, társadalmi változások mennek végbe, illetve ehhez a tulajdoni rendszer hogyan igazodik, másrészt az állam miként és milyen mértékben ismeri el, garantálja és védi a tulajdont. Az értékelést nehezíti, hogy a tulajdon fogalma, jelentése mindig vita tárgyát képezte. A tulajdongarantálás, illetve tulajdonvédelem feladata - amelyből a tulajdon alkotmányjogi értelemben felfogott funkciója következik - az egyéneknek a vagyonjog területén olyan szabadság biztosítása, amely lehetővé teszi számukra az élet saját felelősségen való alakítását. Amennyiben adott alkotmányokban a tulajdonhoz való jog elemi, alapvető értékként jelenik meg, indokolt azt a funkciójának megfelelően olyan alapjogként kezelni, amely az állami beavatkozástól szemben, illetve minden vagyoni érdek elleni jogtalan behatástól véd. A tulajdonhoz való jog alapjogi szisztémában való helye képezi e jog fogalmának, jellemzőinek és tartalmának háttéranyagát, ad hozzá értelmezési keretet. Mivel a vizsgálódás alapja az alapjogi rendszer, így az alábbiakban az alkotmányjogi értelemben vett tulajdonhoz való jog főbb jellemzői kerülnek meghatározásra.
A tulajdon alkotmányjogi értelemben felfogott általános és funkcionális fogalma az Alkotmánybíróság tulajdonvédelemmel foglalkozó határozatainak elemzéséből határozható meg. A definíció alapját az az alkotmánybírósági felfogás adja, mely szerint az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat. E különbség elsősorban az egymással - bizonyos tekintetben - kölcsönhatásban lévő két jellemzőben nyilvánul meg. Az egyik a tulajdonhoz való jog alapvető jogként való értelmezése és az alkotmányos tulajdonvédelemnek a polgári jogi tulajdonvédelmen túli kiterjesztése, illetve a tulajdon funkcionális értelemben való felfogása.[1] Ezek a tulajdonvédelemnek tágabb teret nyitottak, a tulajdon szociális kötöttségének a felismerése viszont a tulajdonosi autonómia korlátozási lehetőségeinek kitágulását eredményezte. Az alkotmányjogi értelemben felfogott tulajdonhoz való jog és a tulajdonjog közt megnyilvánuló eltérések pedig ezekből a különbségekből adódnak. Természetesen a tulajdonhoz való jog alkotmányjogi értelmezése nem teszi feleslegessé a magánjogi tulajdonfogalmat, sőt az az alkotmányos tulajdonvédelem egyik elemét képezi. Ezt maga az Alkotmány igazolja, amikor a 14. §-ban biztosítja az öröklés jogát. A magánjogi felfogást felhasználva tehát az öröklési jognak is van tulajdonjogi vonatkozása.[2]
A tulajdonhoz való jog általános értelemben az egyik legkorlátozhatóbb, mindenkit megillető gazdasági alapjog. A tulajdonhoz való jog mindenkit megillető alapvető jogként való meghatározása azt juttatja kifejezésre, hogy mind a magánszemély - az állampolgárságtól függetlenül - mind a jogi személy ezen alapjog alanya lehet, illetve ezeknek az alanyoknak azonosak a jogai és a kötelezettségei
A tulajdonhoz való jog alkotmányjogi és funkcionális értelemben a személyes autonómiát közvetlenül, illetve közvetetten biztosító alapvető jog. A személyes autonómiát közvetlenül a tulajdoni tárgy, a tulajdon állaga - mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapja - garantálja, közvetetten pedig a tulajdon szerepét - annak helyettesíthetősége miatt - átvevő vagyoni jogok, illetve közjogi alapú jogosítványok alapozzák meg.
- 339/340 -
E meghatározás a tulajdon funkciójának figyelembe vételére, és következetes alkalmazására épül, amelynek lényege: az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. A funkcionalitásnak ez az elve azt is magában foglalja, hogy a társadalombiztosítás a saját vagyonon - vagyis munkán - alapuló biztonság helyébe lép, illetve, hogy a biztosítási igények fedezetét a törvény nem vonja el.[3]
A tulajdonhoz való jog mindenkit megillető emberi jog. Tartalma szerint a gazdasági szabadságjogok, funkciója alapján a védőjogok csoportjába sorolható, gyakorlási módja szerint egyéni és kollektív jogként is meghatározható, míg kialakulása szerint első generációs alapjognak minősül.
Az alapjogok, alapszabadságok először az abszolutizmus teljhatalmával szemben fogalmazódtak meg. A szabadság alatt legelőször az egyénnek a közhatalommal szembeni biztonságát értették, és e körbe vonták például a vallásszabadságot, a véleményszabadságot, a személyi szabadságot, illetve a tulajdon védelmét. A tulajdon tehát a szabadság egyfajta - gazdasági - manifesztációjának tekinthető,[4] ami ilyen minőségében emberi jog.
A tulajdonhoz való jog e fejlődési szakaszban a különböző nyilatkozatokban, okmányokban jelent meg: az Ember és Polgárjogainak Deklarációjában, a Virginiai Nyilatkozatban.[5] A XIX. században a magánjog kezd eltávolodni a klasszikus közgazdasági kívánalomtól, amely a teljes versenyszabadságot, a gazdasági liberalizmust és az individualizmust tekintette a vagyonjog alapeszméinek. Ekkor jelennek meg - jobbára törvényi szinten - a tulajdoni rend kötöttségei: az elidegenítési és terhelési tilalmak, az otthon védelme, a szociális lakástulajdon.[6] A tulajdonhoz való jog - a gazdasági és szociális jogokhoz hasonlóan - az alkotmányokban az I. világháború után jelent meg, ahol a megfogalmazására az általánosság volt jellemző. A szocialista államokban a (magán)tulajdonhoz való jog a gazdasági rendszernek megfelelően nem volt biztosított,[7] a magánjog viszont ekkor is rendelkezett a tulajdonról.[8] A rendszerváltozás során a jogállami intézmények, illetve a piacgazdaság kialakítására vonatkozó követelménynek megfelelően és annak következtében az Alkotmány biztosította a tulajdonhoz való jogot, illetve felállította - többek között - az alkotmány erga omnes értelmezésével felruházott Alkotmánybíróságot. Mivel a testületnek már a működése kezdetén szembe kellett néznie azzal a feladattal, hogy ki kell dolgoznia a tulajdonvédelem koncepcióját, a kezdetekben az Alkotmánybíróság a 13. § (1) bekezdése értelmezési (vagy védelmi) körébe a polgári jogi tulajdont vonta be. Az alkotmányos tulajdonvédelem jelenlegi elméletének - tárgyának, tartalmának, korlátozási lehetőségeinek stb. - kialakításában a testület ugyanúgy szükségszerűen nyúlt a magánjogi tulajdonfogalomhoz, mint a német alkotmánybíróság, vagy az Emberi Jogi Bíróság döntéseihez.[9]
A tulajdonnak az emberi létezésre vonatkozó, alapvető jelentősége van, mivel az egyén szempontjából alapvetően a materiális lét alapját jelenti, gazdaságilag pedig a társadalmi, állampolgári függetlenség biztosításának teremti meg az előfeltételét. Tulajdon nélkül az individuum kiszolgáltatott, a társadalom és a gazdaság akkor minősülhet szabadnak, ha van tulajdon. Ebből következően a tulajdon általános funkciója egyrészt a vagyoni jogi területen történő személyi szabadság biztosítása, illetve a saját felelősségű életalakítás lehetővé tétele.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
