A XXI. század első évtizedén túllépve az állami büntetőpolitika és hasonlóképpen a kriminológia tudománya új gazdasági, társadalmi helyzettel találja szembe magát Magyarországon. Az intenzív gazdasági változások nem lokális jellegűek, hanem globálisak. A globális pénzpiac keltette válsághullámok végiggyűrűznek a világon, egyetlen régiót sem kímélve. Globálisan és lokálisan is fel kell készülni a közbiztonság olyan szintű romlására, amely a fogyasztói társadalmak pénzpiacainak megrendülése nyomán következhet be. Mindannyian reméljük, hogy az anómia nem csap át anarchiába és mind a gazdaságok, mind a társadalmak képesek lesznek a konszolidációra. A büntetőpolitikáért felelős vezetők és a büntetőpolitika tudományos hátteréül szolgáló kriminológiát művelő szakemberek azonban kötelesek minden eshetőségre felkészülni, így a következő veszélyekre is:
a) A virtuális gazdasági, pénzpiaci világ irányíthatatlanná válhat, olyan szabályozási válság következhet be, amely nagy tömegek elszegényedéséhez, elégedetlenségi mozgalmaihoz vezethet.
b) Az etnikai, vallási villongások nehéz gazdasági helyzetben belobbanhatnak, túlnőhetnek jelenlegi formáikon, kiterjedésükön.
c) A környezeti szűkösség tovább növelheti a társadalmon belüli különbségeket, ez szintén vezethet társadalmi konfliktushoz, akár fegyveres erőszakhoz is.
Írásomban arra keresem a választ, hogy a büntetőpolitika és a kriminológia tudománya miként tud reagálni erre a helyzetre. Szakmai álláspontom, hogy a büntetőpolitika az állam általános politikájának integráns része, és a társadalom-, gazdaság-, illetve oktatáspolitikával szoros összhangban szabályozandó terület.
A büntetőpolitika egyszerre tudományos nézetrendszer és az állam gyakorlati tevékenysége. A változó viszonyokra való reagálás, a lehetséges következményekre való felkészülés a büntetőpolitika feladata. A tudományok köréből a kriminológia látja el a legbővebb információk-
- 3/4 -
kai a büntetőpolitikát, így a kriminológia tudományának is kutatásokat, elemzéseket kell végeznie a globális válság okozta helyzetek kezelése terén.
A büntetőpolitika egyrészt a bűnügyi tudományokhoz kapcsolódik, másrészt az állam általános politikájának szerves része. Azt határozza meg, hogy az adott korszakban melyek a büntetendő cselekmények és mi a szankcionálásuk módja. A büntetőpolitika a büntetőjog tudományához és a kriminológiához egyaránt köthető. Közvetítő, koordináló szereppel is bír a tudomány és a politika, illetve a jogalkalmazás kapcsolatrendszerében. A büntetőpolitika nem merülhet ki a bűnözés kontrolljában, feladatrendszerét kiegészíti a társadalmi bűnmegelőzés és az áldozatsegítési intézményrendszer párhuzamos fejlesztése.
Szabó Dénes szerint a dogmatikus jogászok és a kriminológusok különböző tartalmat tulajdonítanak a büntetőpolitikának.[1] A büntetőjogászok többsége számára - írja Szabó Dénes - a büntetőpolitika a büntetőjogi dogmatikára korlátozódik. Ancel a büntetőpolitikát társadalmi jelenségként tekinti. Ebben az értelemben a büntetőpolitikai kutatások tudományos megfigyelést jelentenek. Ancel sajátságos megfogalmazásában a büntetőpolitika művészetnek is tekintendő, nem egyszerűen tudománynak, hiszen az elemzésnek a bűnözés elleni társadalmi védekezésre is ki kell terjednie.[2]
Az állami büntetőpolitika az általános politikájának megfelelő tudományos nézetek, elméletek közül választ és ennek megfelelően alakítja a büntető jogalkotást, illetve a büntető jogalkalmazást. Ahogy változnak a társadalmi nézetek, úgy változik a tudományos megközelítés, és ennek következtében módosul a büntetőpolitika is. E változás mutatkozik meg a kriminalizációs és dekriminalizációs törekvésekben. Vámbéry a büntetőpolitikát a büntető törvényhozást előkészítő tudományként és a bűnözés ellen folytatott küzdelem taktikájaként határozza meg.[3] Földvári szerint a büntetőpolitika fogalma csak valamely állam általános politikájával való összefüggésben határozható meg. A gyakorlati munkára helyezi a hangsúlyt, amely során meghatározzák a bűnözés ellen folytatott harc terén a feladatokat, illetve a bűnüldözés és a bűnmegelőzés eszközeit.[4]
Hacker észak-amerikai példa alapján igyekszik a költség-haszon szempontjából tekinteni a kriminálpolitikára. Gondolatai az eltelt hatvan év alatt mit sem veszítettek érvényükből: "Áldozatokat főként két irányban kell hozni. Először az egyénnek az állam részéről beavatkozásokat, szociális megszorításokat kell eltűrnie, másodszor pedig a közületnek és a közületen keresztül az adófizető
- 4/5 -
polgároknak az intézkedések költségeit viselniök kell. De ezek révén remélhető, hogy az emberek bűnözése által okozott károk, bűnügyi és büntetésvégrehajtási költségek csökkenni fognak."[5] A kriminálpolitika és a szociálpolitika szoros összefüggéséről ír, felsorolja mindazokat a szociálpolitikai feladatokat, amelyek megoldása szerinte nélkülözhetetlen a kriminalitás csökkentéséhez. A társadalmi érzékenység persze sajátja kell legyen mindenkinek, aki a bűnözéssel, kriminálpolitikával foglalkozik, ám meglátásom szerint a szociálpolitikát nem szabad összekeverni, s főként nem helyettesíteni a kriminálpolitikával. A szakemberek feladata e téren határozottan felhívni a törvényhozó figyelmét arra, hogy más területeken is mindent meg kell tenni az abszolút és relatív depriváció felszámolására ahhoz, hogy bármely büntetőpolitika hatékony is tudjon lenni.
A kriminológia és a büntetőpolitika kapcsolata állandó változásban van. Szabó Dénes a "van" és a "legyen" megkülönböztetésével utal a két egymástól független és csak a saját törvényeinek engedelmeskedő "jelenségcsoportra". A jogász számára a büntetőpolitika a büntető törvény által leszögezett elvek gyakorlati megvalósítása, a kriminológus ezentúl még értékeli is a jogi represszió és prevenció mechanizmusának hatékonyságát.[6]
Shapiro írja, hogy míg a kereskedelem és a politika jelentősen nemzetköziesednek, addig a jog és a büntetőpolitika kevésbé.[7] A XXI. század első évtizedén túllépve álláspontom szerint már nem engedhető meg ezen a szinten sem az izoláció. Már nemcsak a szervezett bűnözés a közös veszély, jóval több területen válhatnak globálissá a kriminalitás alapjául szolgáló veszélyeztető körülmények.
Bizonyos területeken előrelépést jelentenek az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának és az Európai Uniónak a büntetőpolitika terén kialakított ajánlásai. Ezek az ajánlások az alábbi alapelveket fogalmazzák meg: (i) a szabadságvesztés büntetést végső eszköznek kell tekinteni, amelynek alkalmazása csak akkor indokolt, ha az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel nyilvánvaló, hogy semmilyen más büntetés nem lenne megfelelő; (ii) kerülni kell a rövid tartamú szabadságvesztés büntetés alkalmazását; (iii) elő kell mozdítani a közösségi és a közösségben végrehajtható szankciók szélesebb körű alkalmazását; (iv) differenciálni kell a büntetési rendszert, be kell vezetni új, szabadságelvonással nem járó szankciófajtákat, valamint (v) biztosítani kell a mediációhoz és az áldozatok kártalanításához való jogot.
Az Európai Tanács bizottságot hozott létre abból a célból, hogy tanulmányozza a büntetés kiszabására vonatkozó kutatások eredményeit, vázoljon fel olyan büntetéskiszabási elveket, amelyek lehetővé tesznek egy, a bírók támogatását is élvező egységes büntetéskiszabási politika kialakítását Európában. Kívánalomként jelent meg, hogy a büntetéskiszabás elveit és a büntetőpolitikát folyamatosan és állandóan felül kell vizsgálni és újra kell értékelni.
- 5/6 -
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (96) 8 számú Ajánlása az európai büntetőpolitikára vonatkozik. Ez javasolja a tagállamok kormányainak, hogy kriminálpolitikájukban, a jogalkotásban és a jogalkalmazásban egyaránt a következő elveket és ajánlásokat fontolják meg.
- A bűnözés elleni harc valamennyi intézkedésének meg kell felelnie a jog uralma és az emberi jogok tiszteletben tartása garantálása elsőrendűen fontos céljának alárendelt demokratikus államok alapelveinek.
- Következésképpen, bármilyen súlyos is legyen a bűnözés szempontjából a társadalom helyzete, a leküzdésére szolgáló, a demokratikus értékeket, az emberi jogokat és a jog uralmát figyelmen kívül hagyó valamennyi intézkedés elfogadhatatlan.
- A büntetőjog egyik alapvető feladata a bűncselekmények áldozatai érdekeinek védelme. Ebből a célból erősíteni kell az áldozatoknak a büntető igazságszolgáltatásba vetett hitét, és a büntető igazságszolgáltatási rendszer keretén belül megfelelő figyelmet kell szentelni az áldozat által elszenvedett fizikai, lelki, anyagi és társadalmi sérülésekre.
- Egyetlen társadalom sem mentes a bűnözéstől, a büntetőpolitika fő célja sem lehet a bűnözés megszüntetése, hanem a bűnözésnek a lehető legkisebb mértékre csökkentése.
Az említett elvek fenntartásával valamennyi államnak koherens és ésszerű, a bűnözés megelőzésére, ide értve a társadalmi megelőzést (például társadalmi-gazdasági, oktatási, tájékoztatási politika), a helyzeti (szituációs) megelőzésre (például a bűncselekmény elkövetésére szolgáló alkalom és eszközök csökkentése stb.), a büntetőjogi hatás egyéniesítésére, a börtönbüntetés alternatíváinak népszerűsítésére, a bűnelkövetők társadalmi beilleszkedésére és az áldozatok segítésére irányuló büntetőpolitikát kell elfogadnia.
A kormányoknak büntetőpolitikájuk kidolgozásakor az említett politika megvalósításában közvetlenül érintett szakértők véleményét figyelembe kell venni és az együttműködésre fel kell hívni őket, ugyanakkor a büntetőpolitikával kapcsolatban álló különböző területeken működő elméleti szakemberek véleményét is ki kell kérni.
Annak köszönhetően, hogy a gazdasági, társadalmi és egyéb intézkedések is közvetlen hatással vannak a bűnözésre és a bűnözés hatásos megelőzéséhez a megfelelő környezetre is szükség van, a büntetőpolitikát egyéb politikákkal össze kell hangolni. Ezért különösen kívánatos, hogy az államok hozzanak létre akár a központi közigazgatás szintjén koordinációs szervezetet, akár pedig az érintett szervek közötti együttműködési struktúrát; ezen kívül még kívánatos, hogy az államok bátorítsák a helyi és regionális szintű megelőzési stratégiák kidolgozását. A kormányoknak rendszeresen és aktívan részt kell venniük a bűnözésre vonatkozó meghatározó statisztikai adatgyűjtés nemzetközi programjaiban. A társadalom számára a bűnözés anyagi és nem anyagi költségeit
- 6/7 -
általában a bűnözés elleni harc költségeihez viszonyítva kell meghatározni. A nagyközönséget tájékoztatni kell a bűnözés problémáiról. Sem a büntetőpolitika, sem pedig egyébként a büntető igazságszolgáltatási rendszer nem lehet hatékony a nagyközönség irányában tanúsított kedvező magatartás nélkül, legyen ez a forma akár a lakosság aktív részvétele.
Farkas Ákos 2010-es írásában még azt hangsúlyozza, hogy a kriminálpolitikai megoldások területén az USA a "legfontosabb exportőr".[8] Azonban már ez a kép is árnyaltabb, mint korábban, hiszen az USA olyan államok büntetőpolitikáját tanulmányozza, mint Anglia és Wales, Ausztrália, Kanada, Finnország és Németország.[9] 2011 áprilisában tették közzé az összehasonlító kutatás eredményét és a rendkívüli jelentőséggel bíró ajánlást: az USA fontolja meg más államok büntetőpolitikájából azon intézmények, gyakorlati megoldások átvételét, amelyek összeegyeztethetőek az USA büntetőpolitikai elveivel, igazságügyi szisztémájával. Igen jelentős áttörés ez, amit azzal magyaráz a Justice Policy Institute igazgatója, Tracy Velázquez, hogy az Egyesült Államok számára is nélkülözhetetlen más országok sikereinek tanulmányozása a globális világban. 2009-ben Webb szenátor sürgette az USA börtönnépességének csökkentését, ennek nyomán létrehoztak egy igazságszolgáltatási bizottságot, amely más országok büntetőpolitikáját vizsgálta azzal a céllal, hogy a szabadságelvonás arányát csökkentő megoldásokat ismerjenek meg.
Az összehasonlító kutatásban a fent már említett öt országot vizsgálták és hasonlították össze az USA-val. A kutatás lehetőségét az államok közti hasonlóságok teremtették meg. Az USA, Anglia és Wales, Ausztrália, Kanada, Finnország és Németország közös jellemzője: a demokratikus hatalom; a törvényesség, az ország stabilitása; nagy, erős gazdaságok (Finnország itt kivétel); az emberi jogok tiszteletben tartása; az iskolázottsági szint; a foglalkoztatási mutatók, a munkanélküliségi ráta.
Az összehasonlító kutatás során a különbözőségeket az alábbiakban foglalta össze a kutató-team: a politikai, kormányzati struktúrák eltérései; a média büntetőpolitikát befolyásoló szerepe; a társadalompolitikára és az igazságszolgáltatásra fordított költségek aránya; szociális támogatások rendszere.
A kutatás legfőbb nehézségei abban rejlettek, hogy az egyes államok büntető törvénykönyveiben más-más különös részi törvényi tényállások szerepelnek, illetve másképp állítják össze a kriminálstatisztikai adataikat.
Az USA számára hasznosítható és a kutatást végző bizottság által ajánlott megoldások többek között a következők voltak:
A büntetőpolitika filozófiáját meg kell változtatni. A társadalmi jólétet, jó közérzetet kell biztosítani, a szomszédsági figyelőszolgálatok szerepét kell erősí-
- 7/8 -
teni.[10] A szabadságelvonást az ún. "day fine"-okkal javasolják helyettesíteni. Németországban és Finnországban működik ez a rendszer, amikor is a bűncselekmény súlyától függő vagyoni jellegű szankciót alkalmaznak az elkövetővel szemben, kiváltva ezzel a szabadságvesztés büntetést. Minél több gyógyító, kezelő jellegű intézkedést kell beilleszteni a szisztémába: a drogfüggők gyógyítása javasolt a megbüntetésük helyett. A feltételes szabadság ideje alatt nem az ellenőrzésre, hanem a beilleszkedés támogatására kell a hangsúlyt fektetni, így a közösségi munkában való részvételre, amely jobban elősegíti később a tanulmányok folytatását, a munkavégzést. A szabadulás előtt a jobb beilleszkedés érdekében meg kell tanítani a fogvatartottakat gyakorlati ismeretekre a háztartás, munkavégzés terén. A büntethetőségi határ felemelése is új kívánalom. E pontnál azt hangsúlyozzák a kutatók, hogy az USA-ban is fel kell ismerni, hogy a fiatalok speciális elkövetői kört alkotnak, amely sajátosságait nem szabad figyelmen kívül hagyni. Meg kell szüntetni a fiatalkorúak és felnőtt korúak bíróságai közti átjárhatóságot, ami most jellemzi az USA igazságügyi rendszerét.[11] Felismerték azt is, hogy több pénzt kell fordítani az oktatásra és munkahelyteremtésre, mert ezek nem egyszerűen bűnözéscsökkentő hatással bírnak, hanem a társadalom biztonságérzetét is növelik.
A kriminológia sokban segíti a büntetőpolitikát. Szabó Dénes szerint azzal járul hozzá a büntetőpolitikához, hogy a társadalom válaszát a bűnözésre úgy tanulmányozza, ahogy az a büntetőjogi rendszerben, a büntetőeljárásban és az egyéb intézmények konkrét működésében a valóságban megjelenik.[12]
Korinek hangsúlyozza, hogy a kriminológia tudományára, a kriminológiai tudásra ma nagyobb szükség van, mint bármikor.[13] Nézete szerint a büntetőeljárás minden résztvevőjének, bírónak, ügyésznek, szakértőnek, védelemnek egyaránt szükséges ez a fajta tudás a bizonyítékértékelés és a büntetéskiszabás kérdéseinél. A kriminológia a "büntetőjog alapjait kutató tudománnyá" kezd válni. Egyszerre interdiszciplináris és autonóm tudomány a kriminológia.
- 8/9 -
Interdiszciplináris, amikor más tudományágak ismereteit is magába olvasztja, módszertani értelemben multidiszciplináris. Autonómiája abban mutatkozik meg, ahogyan a bűnözésre vonatkozó ismereteket integrálja, homogenizálja. Korinek szerint a kriminológia tudományának még nagyobb a létjogosultsága, mint valaha. A jövő az összehasonlító kriminológiáé. A technikai, tartalmi és a módszertani feltételek lehetővé teszik a különböző rendszerek összehasonlítását. Felteszi a kérdést: hol foglal helyet a kriminológia tudománya a diszciplínák között. A válasz egyúttal a kriminológia jövőjét is eldöntheti, hisz alapvető jelentőségű, hogy tudományként melyik úton halad tovább. Amennyiben a szűkítést választja, csak a formális értelemben vett bűnözésre redukálja le vizsgálati területét. Amennyiben a tudomány "dekriminalizálása" történik meg, nemcsak a törvényi értelemben vett bűnözésre szűkül le kutatási területe.
Nagy Marianna szerint a modern közigazgatásnak fel kell használnia a kognitív idegtudományok, az evolúciós pszichológia és a humánetológia legújabb tudományos eredményeit.[14] Ez a fajta tudományos gondolkodás meghatározó a kriminológia területén. A kriminológia már kialakulásakor más tudományok módszereit kölcsönvéve, más tudományok eredményeit magába építve kutatta a bűnözést és a bűnöző egyént. Globális gazdasági válságok idején a kriminológia nagy hasznát veszi inter- és multidiszciplináris voltának, kutatási módszerei, megfigyelő és értékelő szerepe segítséget nyújt a társadalom- és büntetőpolitikának egyaránt. Ma már nemcsak a hazai helyzetre kell válaszokat adni, hanem globális szinten is.
A gazdasági világ áttevődött az elektronikus térbe, a virtuálissá váló gazdasági tevékenység veszélyeket is rejt magában. Sassen írja, hogy a globális tőkepiac olyan hatalmi koncentráció, amely képes befolyásolni a nemzeti kormányok politikáját.[15] A globalizáció a bevándorlás folyamatát is generálja, az államok újabb megoldandó feladattal találják szembe magukat. A bevándorlást nemzetközi egyezmények, konvenciók szabályozzák. Sassen azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a bevándorlási politika szándékai és a bevándorlás gyakorlata között egyre szélesebb a szakadék. Egyszerre van jelen az az erő, ami a határok nélküli gazdasági tereket hozza létre és egy másik, ami fokozza a határok ellenőrzését a bevándorlók távoltartása érdekében.
A migráció újabb konfliktusokat eredményez, hiszen a bevándorlók és a befogadó ország normarendszere jelentős eltéréseket mutat. "Az elvándorlók az új területre kerülve sokszor (általában etnikai csoportok közötti) csoportidentitás-konfliktusokat gerjesztenek, és a helyi gazdaságban bekövetkező hanyatlás miatt felkelések vagy zendülés alakulhat ki." - érzékelteti a valós veszélyt Homer-Dixon.[16] Három elméletet emel ki az erőszakos konfliktusokkal kapcsolatban. A frusztráció-agresszió elmélete szerint az emberek akkor válnak agresz-
- 9/10 -
szívvé, ha valaki vagy valami megakadályozza őket céljuk, vágyuk elérésében. Az ehhez szorosan kapcsolódó relatív depriváció elmélet az elért gazdasági szint és az általuk "megérdemeltnek" tartott szint közötti különbségben találja meg a frusztráció és az annak következtében kialakult agresszió okát. A második nagy elmélet-csoport a csoportidentitással foglalkozik: a csoporterősítő "mi-tudat" miként juthat el a "mi-ők" konfliktusáig. "Egy külső csoport becsmérlésével a vezetők megpróbálják kiaknázni ezeket az igényeket (mármint a csoporton belüli identitás erősödése iránti igényeket - D. A.) , hogy ezzel növeljék a politikai hatalmukat a saját csoportjukon belül, e viselkedés miatt viszont elmélyülnek és sokkal elkeseredettebbekké válnak a csoportközi nézeteltérések." - mutat rá Homer-Dixon. A strukturális elméletek a cselekvők racionális számításaiból következő konfliktusokat magyarázzák, amelyek a külső kényszerekből eredeztethetőek.
Homer-Dixon úgy összegzi a kutatásokat, hogy akkor várhatók az erőszakos konfliktusok, amikor a gazdasági válság súlyos, tartós és elég átható. A globális pénzpiac, a világgazdaság évek óta termeli az ilyen jellegű válságot. Ezért kívánatos, hogy az államok politikája, büntetőpolitikája nemzeti és egymással összefogva nemzetközi szinten is tegyen lépéseket a konfliktusok megelőzésére.
2009-ben már foglalkoztam azzal a problémával, hogy gazdasági válságok idején az állampolgárok anyagi javaik elvesztése esetén hogyan reagálhatnak. A büntetőpolitika alakítóinak olyan helyzetre is fel kell készülniük, amikor tömegek jutnak el oda, hogy egzisztenciálisan már nem lesz veszítenivalójuk. "Egy-egy pénzügyi megingás és a jól felépített reklámvilág összeomlik, nem marad emberi érték, ami megtarthatná azokat, akik csak a külsőség rabjai voltak. Amíg pénzügyi válságok meg nem rengetik a globális gazdaságot, addig csak a szociológusok, kriminológusok riogatásának vélhetik azokat az írásokat, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a fogyasztás egyedüli életfeladattá, »világnézetté« tétele rendkívül veszélyes a társadalmak stabilitására nézve is. Hisz a külsőségeket, tárgyakat elvesztő ember egyúttal a talajt is elveszti a lába alól. A multinacionális gazdaság és a szolgálatában álló média nem arra tanította, hogy képes legyen visszafogni fogyasztói szokásait arra az időre, amíg a globális pénzügyi világ nem rendeződik. A média nem arra szocializálja, hogy fegyelmezett állampolgárként viselkedjen, ismét belső emberi értékek után nézzen. A fogyasztói társadalom az azonnali, mohó szerzésre tanít; türelemre, visszafogottságra nem. Ez az ellentmondás nagy társadalmi válságokat szülhet és nemcsak egyéni agresszió, hanem tömeges erőszak is keletkezhet e nyomán."[17]
- 10/11 -
Jelen írásomban a három évvel ezelőtti gondolataimat fűztem tovább, megállapítva, hogy az újonnan kialakuló gazdasági, társadalmi válságok beható vizsgálata a kriminológia tudományának is feladata. Az egyszerre multi- és interdiszciplináris tudomány a globális válságok időszakában igen nagy hasznát tudja venni az összehasonlító kutatásoknak. A nemzetközi szintű közös kutatások segíthetnek a globális pénzügyi válság közös társadalmi következményeinek felmérése, illetve deviáns és kriminális tettekben is megnyilvánuló anómiás viszonyok felszámolása során. Az Európa Tanács Bűnügyi Kérdésekkel Foglalkozó Bizottsága szerint a büntetőpolitikát folyamatosan és állandóan felül kell vizsgálni és újra kell értékelni.
A környezeti szűkösség lehetséges következményeire is fel kell készülni mind helyi, mind nemzetközi szinten. Ahogy Homer-Dixon fogalmaz "önerősítő erőszakspirálhoz", intézményi működésképtelenséghez és társadalmi szétdarabolódáshoz vezethet Földünkön a környezeti javak szűkössége.[18] A migráció problémája is állandó feszültségeket generál, erős etnikai ellentétek, társadalmi, kulturális konfliktusok okozója. Az országokon belüli bandaháborúkon túl várható az államok közötti feszültség is a globális környezeti problémák következményeként.
A gazdasági válság, a pénzügyi világ kudarcai is jelentős veszélyforrást jelentenek. Posner, a chicagoi egyetem professzora azt hangsúlyozza, hogy a szabad piacok önszabályozása mondott csődöt és ez ellen a rosszul működő nyugati kormányok tehetetlennek bizonyultak.[19] Újabb világválság jöhet, amelyet a globális árfolyamháború, a gazdasági visszaesés és ezek következményeként a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződése jellemez.
A kormányoknak a büntetőpolitika meghatározásakor, a törvényhozóknak a jogszabályok megalkotásakor nagyban kell támaszkodniuk a különböző tudományok képviselőinek szakértelmére. A kriminológusok multi- és interdiszciplináris jellegű tudományuk segítségével felkészíthetik a büntetőpolitika alakítóit a lehetséges állami reagálási módozatokra.
Azok az elvek, amelyeket a történelem egy szakaszán megállapítottak, időről-időre felülvizsgálandók az új kriminológiai ismeretek, valamint az erkölcsi és társadalmi gondolkodás új fejleményei tükrében. A változásra való azonnali reagálás kívánalma korunkban rendkívüli fontosságú a politika minden területén, így a büntetőpolitikában is. Abban az időszakban, amikor az USA is szükségét érzi más államok büntetőpolitikáját megismerni, elemezni és bizonyos esetekben átvenni - álláspontom szerint nem kérdéses immár, hogy globális válságok esetén globális megoldásokra van szükség.
- 11/12 -
• Balogh Jenő (1909): Fiatalkorúak és büntetőjog. Budapest, Athenaeum.
• Domokos Andrea (2009): Az erőszak mint a szabadidő-eltöltés egyik módja - Honnan eredeztethető a gyermek- és fiatalkori agresszió? In: Rendészeti Szemle, 57. évf. 5. sz. 55-65.
• Farkas Ákos (2010): Kriminálpolitikák egy globalizált világban, avagy kriminálpolitikák vándorúton. In: A globalizáció kihívásai - kriminálpolitikai válaszok. Kriminológiai Közlemények, 68. (szerk. Víg D.), Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 37-45.
• Földvári József (1987): Kriminálpolitika. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
• Hacker Ervin (1941): Kriminálpolitika. Miskolc.
• Homer-Dixon, Thomas F. (2004): Környezet, szűkösség, erőszak. Typotex, Budapest.
• Korinek László (2010): Kriminológia I-II. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest.
• Nagy Marianna (2010): Interdiszciplináris mozaikok a közigazgatási jogi felelősség dogmatikájához. ELTE Eötvös Kiadó.
• Petteruti, Amanda (2011): Finding Direction: Expanding Criminal Justice Options by Considering Policies of Other Nations. Justice Policy Institute. (http://www.justicepolicy.org/research/2322)
• Posner, Richard A. (2010): The Crisis of Capitalist Democracy. Harvard University Press.
• Pusztai László (1995): Bevezető gondolatok a kriminálpolitika aktuális kérdéseihez. In: Kriminológiai Közlemények, 52. sz. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 118-126.
• Sassen, Saskia (2000): Elveszített kontroll? Szuverenitás a globalizáció korában. Helikon Kiadó, Budapest.
• Shapiro, Martin (1993): The Globalization of Law. In: Indiana Journal of Global Legal Studies, 1. 37-64.
• Szabó Dénes (1981): Kriminológia és kriminálpolitika. Gondolat, Budapest.
• Magyar kriminálpolitikai és rendvédelmi koncepció - Országos Kriminológiai Intézet. In: Kriminológiai Közlemények, 57. sz. (szerk. Domokos A.) Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1999.
• Az Európa Tanács Bűnügyi Kérdésekkel Foglalkozó Bizottsága által az 1992. június 22-26-i ülésen CDPC (92) Addendum III. sz. alatt jóváhagyott szövege. ■
JEGYZETEK
[1] Szabó, 1981, 153.
[2] Ancelt idézi Szabó, i. m, 153.
[3] Vámbéry, 1913, 56.
[4] Földvári, 1987, 29.
[5] Hacker, 1941, 4.
[6] Szabó, 1981, 156.
[7] Shapiro, 1993, 37-64.
[8] Farkas, 2010, 37-45.
[9] Petteruti, 2011, 3-9.
[10] Mindez azért meglepő, hiszen a korábbi időszakban ez jól működött az USA-ban, most egy nemzetközi vizsgálat után tér vissza az USA saját jól bevált, régi módszeréhez. Ez is bizonyítja, hogy mennyire fontos lenne valamennyi államban a büntetőpolitika folytonosságára ügyelni.
[11] E pont esetében ismét megfigyelhető a visszalépés, ami az USA-ban következett be, hiszen 1909-ben Balogh Jenő még elismeréssel ír az észak-amerikai kezdeményezésekről: 1899-ben kezd el működni az első külön bíróság a fiatalkorúak számára Chicagóban. Az észak-amerikai államokban új szellemben és új módszerrel jártak el a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben. A fő cél az volt, hogy nem büntetni, hanem megmenteni kell őket. (Balogh, 1909, 234.)
[12] Szabó, 1981, 156.
[13] Korinek, 2010, 15.
[14] Nagy, 2010.
[15] Sassen, 2000, 57.
[16] Homer-Dixon, 2004, 213.
[17] Domokos, 2009, 55-65.
[18] Homer-Dixon, 2004, 14.
[19] Posner, 2010.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
