Mindenekelőtt szeretném megköszönni az UNIDROIT és magam nevében a meghívást, hogy a szervezet megalapításának 75. évfordulóját nemzetközi eseményként ünnepelhetjük meg az egyik legérdeklődőbb, legtöbb támogatást nyújtó és legizgalmasabb tagállamban, annak legrangosabb akadémiai intézményében. Két héttel ezelőtt abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy nem csak Mádl elnök úr képviselőjét, Harmathy professzort üdvözölhettük a Kormányzó Tanácsban, hanem néhány tehetséges fiatal kutatót is vendégül láthattunk a magánjog világméretű egységesítéséről és a regionális gazdasági integrációról rendezett kongresszuson Rómában.
A Nemzetközi Intézet a Magánjog Egységesítéséért elnevezésű szervezetet 1926-ban alapították a Népszövetség járulékos szerveként abból a célból, hogy hozzájáruljon a nemzetközi béke fenntartásához (a szervezetet rövidítve UNIDROIT-nak hívják német és francia nyelvi alapon, mivel az összehasonlító jog nyelve mai napig a francia és a német maradt). Alapításában az a vágy és remény játszott szerepet, hogy a bizalomra épülő kereskedelem képes stabilizálni az államok közötti kapcsolatokat. Az UNIDROIT úgy lép egy évszázad utolsó negyedébe, hogy jogi szabályozást készített a legkifinomultabb ügyletekre is, s eközben megőrizte elkötelezettségét, hogy nemzetközi fórumot biztosítson az új elképzeléseknek, továbbá segítse a jogalkotókat, az üzleti életet és a jogászokat abban a munkában, amely egy hatékonyabb és igazságosabb jogi környezet kimunkálására irányul.
Míg korábban a kollíziós jog, a szabadalmi jog, az értékpapírjog, a közlekedési jog harmonizásálása egymástól függetlenül zajlott Dél Afrikában, Hágában, Brüsszelben vagy Genfben, addig az UNIDROIT 1926-os megalapítása annak a lehetőségét jelentette, hogy a magánjog egységesítése immár világméretekben, intézményes formában, kormányközi szinten folyhasson.
Az évek folyamán több mint 70 tervezet - hivatalos elnevezéssel tanulmány - készült, kezdve az áruk nemzetközi adásvételének egységesítésével Ernst Rabel szellemi irányítása alatt [a munka először 1964-ben fejeződött be, majd ismét indult az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL) támogatásával és 1980-ban zárult].
Néhány, a szervezet munkáját meghatározó tényező nem változott az évek alatt: így sajnos az, hogy a kormányok pontosan tudják, hogy a jogalkotás milyen költséges, s ugyanakkor nem ismerik fel, hogy mekkora hasznot képes hajtani. Vannak tényezők azonban, amelyek folyamatosan változnak.
A leglátványosabb és legjelentősebb változások bemutatásánál igyekszem érzékeltetni azt is, hogy - a Titkárság elemzésének megfelelően - milyen irányban halad az UNIDROIT.
Előadásom első részében a nyilvánosság, partnereink, illetve munkánk felhasználóinak észrevételeivel és elvárásaival foglalkozom. Ezt követően szeretnék szólni az egységesítés különböző eszközeiről, illetve ezek kidolgozási módszereiről. Végül szeretném felhívni figyelmüket azokra a (valószínűleg sokak számára evidens) folyamatokra és kihívásokra, amelyekkel a magánjog kormányközi szintű modernizációja és harmonizációja 75 év működés után szembesül.
A második világháborút követően, a Népszövetség megszűnése után, az UNIDROIT egy multilaterális egyezmény alapján ismét működni kezdett. Az újjáalakult szervezet már inkább lett európai, mint globális. Nem saját munkatervei, munkaprogramjai alapján működött, hanem egyfajta laboratóriumként, szellemi műhelyként szolgált más kormányközi intézmények számára. Az UNIDROIT jobban kezdett hasonlítani egy akadémiai intézményhez, mint egy jogalkotással foglalkozó szervezethez. Jelenlegi elnökünk - aki az 1960-as években a sok fiatal tehetséges kereskedelmi joggal foglalkozó kutatók egyike volt a szervezet székhelyéül szolgáló Villa Aldobrandini-ben - a napokban mesélte nekem, a szervezetet ők úgy hívták: "könyvtár egy emelettel" (a könyvtár a földszinten volt található).
A jogegységesítés akkoriban úgy zajlott, hogy az UNIDROIT hagyományos tárgyalásos módszerével kidolgozta a témát, majd eljuttatta elfogadás végett egy másik szervezethez. Sajnos jellemzően csak európai szervezetekhez, mint például az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságához [a nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésekről szóló egyezmény esetében (Convention on the Contract for the International Carriage of Goods by Road - CMR)], vagy az emberi jogok területén nagy tekintélyű, de a magán- és kereskedelmi jogban szerény eredményeket felmutató Európa Tanácshoz.
A jog harmonizációját és modernizációját szolgáló dokumentumok kidolgozásában a legnagyobb áttörést a következő jelentette. Korábban egy új dokumentum megvitatását a kormányok egymás között folytatták, s amikor a tárgyalások már előrehaladott állapotba kerültek, akkor vonták be az érdekelteket (általában a gazdaság szereplőit) - többnyire megfigyelői státuszban. Lehetőségük mindössze annyi maradt, hogy hevesen lobbiztak a nemzeti törvényhozásnál a ratifikáció ellen, ha úgy látták, hogy a tervezett megállapodás számukra nem kedvező. A folyamat megfordulni látszik: az ipari szektor felismerte, hogy érdekében állnak az alapvető reformok, így képviselői az UNIDROIT-val szemben kezdeményezőleg léptek fel mind a 2001. évi Fokvárosi Egyezmény1 (az ún. vagyontárgyak elzálogosításával járó finanszírozásról szóló egyezmény) kidolgozásánál, mind az egyik első tőkepiaci munkánk, az értékpapírok hitelbiztosítékként való lekötése2 kapcsán. Ezzel egyidejűleg egyeztetni kezdték céljaikat, s összehangolták tapasztalataikat a kormányközi egyeztetési eljárásban.
A fentieken túl új, erőteljes partnerként bukkantak fel a szabályozott piacokon a felügyeleti szervek, amelyek felismerték, hogy a kereskedelmi ügyletek körében fellépő zavarok veszélyt jelentenek a piacok szerkezetére, vagy ami még ennél is rosszabb: állandó kockázatot hordoznak a nemzetgazdaságokra, sőt az egész világgazdaságra. Ez az oka, hogy az UNIDROIT - eddigi hagyományaival szakítva - bevonta a nemzeti bankokat és az értékpapírpiacok felügyeleti szerveit a tőkepiaci munkacsoport(ok) munkájába. Szintén ez az oka annak, hogy a múlt héten más területekről is megkerestek: vizsgáljuk meg a közös szabályozás lehetőségét.
A Titkárság és a Kormányzó Tanács egybehangzó álláspontja szerint partnereink egy csoportja, nevezetesen a fejlődő országok jogalkotói és jogalkalmazói több figyelmet érdemelnek. Miért kellene egy afrikai, közép-amerikai, kelet-európai vagy közép-ázsiai kormánynak 800 amerikai dollár óradíjat fizetnie egy New York-i ügyvédi irodának például olyan tanácsokért, miként kell alkalmazni a pénzügyi lízingről szóló UNIDROIT egyezményt3, vagy a franchise-ról szóló mintatörvényt4, vagy a most készülő nemzetközi polgári eljárás alapelveit5? Az UNIDROIT is képes e szolgáltatásra, ráadásul az adófizetők pénzéből sokkal mérsékeltebb áron. Ehhez csekély befektetés szükséges: elegendő lenne egy vagy két további alkalmazottat felvenni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
