Megrendelés

Hahn Melinda[1]: Boguslaw Banaszak professzor honoris causa doktorrá avatása a PTE Állam-és Jogtudományi Karán (JURA, 2005/1., 193-194. o.)

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa - a Jogi Kar Tanácsának előterjesztése alapján - 2004 március 12-i ülésén egyhangú titkos szavazással honoris causa doktori címet adományozott Boguslaw Banaszak wroclawi jogászprofesszornak. Az erről szóló okmányt 2004 november 4-én Lénárd László, egyetemünk rektora nyújtotta át Banaszak professzornak Ádám Antal professor promoveáló beszédének elhangzása után a Rákóczi úti Halasy-Nagy József Aulában tartott ünnepi egyetemi szenátusi ülésen. Karunk neves új díszdoktorának a szertartást megelőzően elhangzott német nyelvű előadása folyóiratunk e számának "Studium" rovatában olvasható.

A két jogi kar tizenhat éves együttműködése Kazimiers Dzialoha professzor és Ádám Antal professzor tevékenységében gyökerezik. Ehhez formai keretet többek között a karok dékánjai, Zdislaw Kegel és Ivancsics Imre által aláírt együttműködési szerződés teremtett.

Boguslaw Banaszak 1955 február 3-án született Wroclawban. Szülei orvosok voltak. 1979 óta házas, felesége, Bozena filológus. Leányuk, Agnieszka jogász és jelenleg doktori tanulmányait folytatja. Kutatási területei: alkotmányjog és összehasonlító alkotmányjog, parlamenti jog és emberi jogok.

Diplomáját a Wroclawi Egyetemen szerezte 1977-ben, majd ugyanebben az évben kezdett dolgozni az Egyetem Jogi, Közigazgatási és Közgazdasági Karán tanársegédként, később adjunktusként. 1983-ban szerezte meg LLD fokozatát és a docensi kinevezést. 1991-ben habilitált alkotmányjogból az "Alkotmányjogi ítélkezés szerepe az alapvető jogok védelmében Németországban, Ausztriában és Svájcban " című munkájának bemutatásával. 1994-ben a Wroclawi Egyetem Jogi, Közigazgatási és Közgazdasági Karának rendkívüli professzorává nevezték ki. 1998-ban ugyanezen a Karon kapta meg a jogtudományok professzora címet, következő évben pedig a teljes jogú professzori kinevezést. 2002 óta a Wroclawi Egyetem Alkotmányjogi Intézetének vezetője. 1996-tól 2002-ig a Jogi, Közigazgatási és Közgazdasági Kar Doktori Iskolájának vezetője volt. 2002-ben a Karon dékánhelyettesi tisztséget is betöltött. 1998-ban professzorrá nevezték ki a Viadrina Európai Egyetemen, ahol a Lengyel Jogi Tanszék vezetője.

1999-től 2002-ig prorektor volt a wroclawi Közigazgatási és Marketing Kollégiumban. Tagja volt továbbá a Recht in Ost und West Szerkesztői Bizottságának (1991-1998), valamint a rigai Európa Szakág Vezetői Bizottságának (1994-1998). 2000 májusától 2001 októberéig a Lengyel Köztársaság Külügyminisztériumának Emberi jogi Tanácsadó Bizottságában dolgozott. 1992-től együttműködött a Lengyel Parlament Törvényhozási Osztályával, e munka keretében több mint 50 jogi szakvélemény szerzője volt. 2002 óta a Wroclawi Egyetem és a Berlini Humboldt Egyetem közös Lengyel-Német Jogi Iskolájának koordinátora.

Tagja az Ost-Europa Recht és a Humanistyczne Zeszyty Naukowe Szerkesztői Bizottságának. Főszerkesztője a Przeglad Prawa i Administracji című sorozatnak és vezetője a Wroclawi Egyetem Jogi, Közigazgatási és Közgazdasági Kara Kiadói Bizottságának.

Tagja a Lengyel Alkotmányjogi Társaságnak és a Iuris Publice Europene-nek (Drezda), továbbá levelező tagja az Európai Tudományos Akadémiának (Párizs).

Több mint 60 vendégelőadást tartott számos európai egyetemen, valamint Chilében és Mexikóban. Vendégprofesszor volt a Bécsi Egyetem Jogi Karán (1994) és a lausanne-i Összehasonlító Jogi Intézetben (1995) . Szerzője és társszerzője több mint 50 dolgozatnak, amelyeket nemzetközi konferenciákon adott elő (Ausztriában, Chilében, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Mexikóban, Szíriában, Svájcban és az Egyesült Királyságban).

Az osztrák ÖAAD, valamint a német DAAD, valamint számos alapítvány ösztöndíjjal tüntette ki (Fritz Thyssen Alapítvány, Konrad Adenauer Alapítvány, Friedrich Naumann Alapítvány).

Szerzője és társszerzője továbbá több mint 250 publikációnak (ebből 20-nál több angol, és 50-nél több német nyelvű), melyek között monográfiák, kézikönyvek, tanulmányok és cikkek egyaránt találhatók. Sokat publikált külföldön (Magyarországon, Ausztriában, Chilében, Franciaországban, Németországban, Hollandiában és Dél-Koreában). 9 jogtudományi témájú könyvet és több mint 30 cikket fordított németről vagy angolról lengyelre.

Két könyve az "Alkotmányjog" (C.H. Beck 1999, 2001, 2003) és a "Bevezetés a lengyel alkotmányjogba"

- 193/194 -

(németül, Wroclaw University Press 2003) elnyerte a lengyel oktatási miniszter kitüntetését. Kitüntették továbbá a tekintélyes Leopold Kunschak-Díjjal (2004) az osztrák jogrendszer és a demokratikus országok alkotmányjogának kutatásáért. Ezen kívül számos díj kitüntetettje, amelyet a Wroclawi Egyetem rektora adományozott a tudományos, oktatási és szervezési területen elért eredményeiért. Az Osztrák Köztársaság Érdemkeresztjének és a Lengyel Köztársaság Arany Érdemkeresztjének viselője.

Tudományos tevékenysége mellett résztvevője az ökológiai mozgalomnak és 1999 óta az Alsó-Sziléziai Ökológiai Társaság elnöke. ■

Lábjegyzetek:

[1] A szerző demonstrátor, Alkotmányjogi Tanszék.

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére