A dolgozat arra keres választ, hogy a demokrácia kiépítése idején a politikai élet pártjai miként viszonyultak a jogtudományi elithez, az egyetemi és akadémiai reformhoz, illetve a jogtudósok miként reagáltak a politikai változásokra, továbbá az egyetemi reform, valamint a Magyar Tudományos Akadémia átalakításával kapcsolatos kihívásokra. A téma feldolgozása nemcsak azért tart számot az érdeklődésre, mert a többi tudományos elitcsoporthoz hasonlóan a jogtudományi elitre is hatnak a rendszerváltozás és a tudományos élet átalakításával kapcsolatos intézkedések, hanem azért is, hogy volt-e eltérés a jogi elit és más elitek között. A kutatásra váró feladat annak feltárása, hogy milyen szerepet vállalt a háború utáni tudományos polémiákban, illetve az egyetemi élet átalakításában a magyar tudománytörténet az egyik legrégibb hagyománnyal és nagy presztízzsel rendelkező csoportja, a jogtudományi elit.
Annak ellenére, hogy voltak iskolateremtő egyéniségek, a magyar jogtudomány a két világháború között - a legtöbb tudományterülethez hasonlóan - nemzetközi összehasonlításban közepes színvonalat képviselt. A kutatók többsége konzervatív szemléletű volt. Egyesek sodródtak a "korszellemmel" és azonosultak a szélsőjobboldali törekvésekkel, nagyobb részüknek azonban nem volt köze a fasizmushoz, ugyanúgy távol álltak a történelmi materializmus jogelméletétől is. A konzervatív felfogású professzorok többsége tartózkodott a politikai tevékenységtől. Egy részük szakmai kvalitása alapján képviselő, felsőházi tag lett. Néhányan voltak olyanok, akik a kor közpolitikai koordináta-rendszerében jobboldaliként értékelhető politikai és társadalmi szervezetek tagjaiként politikailag exponálódtak. Baloldalinak tekinthető oktató a magyar felsőoktatásban gyakorlatilag nem volt.
Az ország demokratizálásának megindulásakor a magyar felsőoktatás nagy része - így a jogász-képzés - nagy kihívások elé került. A kihívás egyik eredője, hogy a Horthy-rendszer oktatáspolitikája csak részben biztosította a szélesebb társadalmi közegből eredő, elsősorban a munkás- és parasztfiatalok továbbtanulásának lehetőségét. Az 1930-1931-es tanévben a magyar főiskolákra-egyetemekre mindössze 256 szegényparaszt ifjú járt, ami az össz-hallgatóságnak csupán 1,5 %-a volt. A 11932 hallgató közül csak 473 volt munkás szülők gyermeke. Ez az össz-hallgatóság 2,8 %-a.[1]
A két háború közötti felsőoktatás-politika jellemzője volt az is, hogy a nők csak korlátozott számban és csak meghatározott felsőoktatási intézményekben folytathatták tanulmányaikat. A jogászképzésben a nőhallgatók nem nyerhettek felvételt. Diszkriminatív jellegű volt az 1920. évi XXV. törvénycikk, melynek következményeként az egyetemeken és főiskolákon a zsidó vallású fiatalok aránya csak igen korlátozott lehetett. A "numerus clausust" követő "numerus nullussal" a rendszer a zsidó vallásúakat teljesen kizárta a felsőoktatásból.[2]
1945-ben a felsőoktatásban, így a jogászképzésben is olyan reformokra volt szükség, amelyek révén a rendszer megfelel a demokratikus átalakulás és a korszerű, nemzetközi színvonalon álló oktatás követelményeinek. A demokratizálás megkívánta a tanári karok részbeni átalakítását, a diszkriminációk felszámolását, az uralkodó osztályok művelődési monopóliumának megszüntetését. Az ország modernizálásáért felelősséget vállaló koalíciós pártok ezért az átalakulás fontos feladatának tartották a felsőoktatás reformját. A mélyreható változás szükségessége nyilvánvaló volt. A fel-
- 349/350 -
sőoktatás modernizálásával kapcsolatos elképzeléseket ideológiai értékekre, politikai szempontok hivatkozva kívánták végrehajtani. Az első egyetemi reformtervek 1945 áprilisában a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt kezdeményezésére a debreceni nevelők szakszervezetének két napos értekezletén hangzottak el.[3]
Mivel 1945 tavaszán a kultúrpolitika egyik legfontosabb célkitűzése az oktatás demokratizálása volt, ezért a felsőoktatási reform-elképzelések is többnyire a pedagógus-képzés körül bontakoztak ki. A felsőoktatás ágazatai közül a pedagógusképzéssel szemben érkezett a legnagyobb kihívás, ezért a koalíciós pártok is erre a területre összpontosították erőfeszítéseiket. Nem véletlen, hogy itt artikulálódtak a politikának a magyar főiskolai-egyetemi rendszer átalakítására vonatkozó leglényegesebb elképzelései.
A magyar felsőoktatás egyes területeit elemezve, azt látni, hogy a politikai pártok reformaktivitása a jogászképzés területén volt a legkisebb. Reformjavaslatokat a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) tett. A minisztériumi javaslat olyan demokratikus követelményeket és modernizációs célkitűzéseket tartalmazott, melyek valamennyi demokratikus párt elképzelésének közreműködésével 1945-ben azt kezdeményezte, hogy új korszerű alapokra kell helyezni a jogi oktatást. Szigorítani akarta a jogi doktorátus elnyerésének feltételeit, ezen kívül az alacsonyabb képesítéshez kötött közigazgatási pályákra a képzést a jogi tárgyak által tartandó tanfolyamokkal kívánták megvalósítani.[4]
A jogi képzés demokratizálását jelentő első lépések közé tartozott 1945. augusztus 18-án megjelent rendelet kimondta: az 1945-1946-os tanulmányi évtől a jog- és államtudományi karokra nők is felvehetők.[5] A jogi oktatás átalakításában változást jelentett az 1945. október második felében kiadott rendelet, amely a jog- és államtudományi karon munkástanfolyam és munkásszeminárium felállítását írta elő. Az esti munkástanfolyam felállításával a művelődési kormányzatnak az volt a célja, hogy meghatározott közigazgatási állásokra képesítést adjon azoknak a szervezett munkásoknak, akik egyetemi tanulmányok végzéséhez nem rendelkeznek előképzettséggel, de egyetemi tanulmányok folytatására alkalmasnak bizonyultak. A tanfolyamon arra törekedtek, hogy a képzés ne legyen zsákutca jellegű, ezért aki a két éves munkástanfolyamon oklevelet szerzett, az az oklevél keltétől számított hat hónap elteltével a jog- és államtudományi karon letehette az alapvizsgákat. Ezt követően jelentkezhetett akár a jog-, akár az államtudományi szigorlatra. Ha a doktori szigorlatot is letette, doktorrá volt avatható.[6] Látható, hogy a tanfolyam felállítását elsődlegesen politikai okok motiválták, mert a fiatal demokráciának szüksége volt a közigazgatás területén új káderekre. A politikai indítékból fogant rendelet ugyanakkor gondoskodni próbált arról, hogy az intézkedés ne vonja maga után az oktatás színvonalának csökkenését.
Mivel sem a politikai pártok programjában, sem a választási harcban a jogászképzés nem került az érdeklődés homlokterébe, ezért a jogi oktatás területén fontos változás az 1945-1946-os tanévben nem történt, csupán annyi, hogy 1945. november 27-én megjelent egy rendelet, mely a jogakadémiák tanulmányi és vizsgarendjét ideiglenesen módosította. Az ideiglenes változás lényege: a jogakadémiák 3. és 4. évfolyamának tanulmányi rendje azonos lett a jogi karok tanulmányi rendjével. A szabályzat azt is lehetővé tette, hogy ezen túl a jogi akadémiákon is le lehetett tenni a harmadik alapvizsgát, ha előzőleg a második alapvizsgát valaki ott tette le.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
